Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Baba neme - érdekesség!!

Torolt_felhasznalo_770932
Torolt_felhasznalo_770932
Létrehozva: 2007. augusztus 10. 09:31
Sziasztok!

Egy kis érdekesség!

Ti hallottatok valamit arról, hogy az AFP vizsgálat MOM értékéből ki lehet következtetni a baba nemét?

Két éve, amikor a kisfiamat vártam, akkor ez a MOM érték 1,31 lett és egy orvos azonnal rávágta, hogy ez egy kisfiú! Egy másik kismamának az 1,38-as értékére szintén azt mondta és tényleg kisfiú lett mindkettőnknek.

Tudja esetleg valaki, hogy nagyjából mik a határértékek a nemeknél?

Most újra babát várok és a mostani eredményem 2,15 lett. Teljesen mindegy, hogy milyen nemű babánk lesz, de akkor is annyira kíváncsi vagyok...!!!!! (Most hívtam a védőnőmet, hogy szeretném tudni ezt az eredményt és már nevetett, hogy ugye a baba neme miatt szeretném tudni, mert mindig ez a kismamák következő kérdése, mikor már tudják, hogy az érték jó.)

Ha esetleg van egy percetek, akkor megnéznétek ezt az eredményt és megírnátok, hogy végül milyen nemű lett a baba?

Köszönöm és jó hétvégét mindenkinek!

  1. 2007. augusztus 13. 08:02123.
    Ha egy sima aranyláncot fogsz, és azt lógatod a felfordított csuklód fölé, akkor elméletileg a már meglévő, az elvetélt, és a jövendőbeli gyermekeket is megmutatja. Ha körörz, kislány, ha kileng kisfiú. Érdekes, hogy ismerek olyat, akinek bejött, és nekem is kisfiút jósolt, és az uh szerint egyelőre úgy néz ki, az is lesz.   
    előzmény:
    zsuzsa123 (118)
    2007-08-10  13:26
  2. 2007. augusztus 12. 23:06122.
    1.0, fiú  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_493770 (1)
    2007-08-10  09:31
  3. 2007. augusztus 10. 19:49121.

    Szia!

    1,1-fiú;   1,1-fiú;  1,3-lány 

    Egyébként szerintem nincs összefüggés.... 

    Amikor a középsőt vártam,engem is ingáztak és 2 fiút és 1 kislány mutatott-szóval az bejött! 

    Jó egészséget nektek! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_493770 (1)
    2007-08-10  09:31
  4. 2007. augusztus 10. 16:41120.
    Nekem körözött az inga, mikor vártam a fiamat 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_703112 (98)
    2007-08-10  12:29
  5. 2007. augusztus 10. 15:48119.
    Akkor drukkolok, hogy ne is jöjjön, a tüneteidet meg értelmezzük koraterhességnek (ha korai vetélés lett volna, az szvsz nem fél napig tart). Majd írd meg, mi lett, jó?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_496331 (117)
    2007-08-10  13:24
  6. 2007. augusztus 10. 13:26118.
    Bocsánat, elirtam tényleg táblázat.Az ingát nem tudtam ki próbálni nem vagyok terhes.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_703112 (100)
    2007-08-10  12:32
  7. Torolt_felhasznalo_496331
    Torolt_felhasznalo_496331
    2007. augusztus 10. 13:24117.

    Holnap kellene megjönnie, de nem várom  .

     

    előzmény:
    Zana (111)
    2007-08-10  12:41
  8. 2007. augusztus 10. 13:12116.
    Hajrá.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_287005 (115)
    2007-08-10  13:10
  9. Torolt_felhasznalo_287005
    Torolt_felhasznalo_287005
    2007. augusztus 10. 13:10115.

    Nagyon édes!!!!  

    Imádom, hogy ennyire szívből tudnak örülni, nevetni!  

    Köszönöm a bíztatást! Rajta leszünk a témán!  

    előzmény:
    Zana (114)
    2007-08-10  13:06
  10. 2007. augusztus 10. 13:06114.
    Két csík, az már zebra, nem? :-)

    Na, csatoltam egy képet, bíztatásul, ő volt az a bizonyos rejtőzködő (később is, mert szülésig egyszer sem mutatta meg a nemét az UH-kon...)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_287005 (112)
    2007-08-10  12:42
  11. Torolt_felhasznalo_287005
    Torolt_felhasznalo_287005
    2007. augusztus 10. 12:43113.

    Köszönöm!  Igyekszem!!!   

     

    előzmény:
    venita (107)
    2007-08-10  12:39
  12. Torolt_felhasznalo_287005
    Torolt_felhasznalo_287005
    2007. augusztus 10. 12:42112.

    Zebrát pisiltem....       

    Hát ez nagyon tetszik!!!! Ezt még nem hallottam!

    Azért két tesztet vettem a gyógyiba, háta.... A másikat majd megcsinálom egy pár nap múlva!  

    előzmény:
    Zana (108)
    2007-08-10  12:40
  13. 2007. augusztus 10. 12:41111.
    Előfordulhat. És jelent_het_ rosszat is akár, mindenképpen jelentendő az orvosodnak. (Egyébként azt mondják, hogy a friss, piros vér az, ami veszélyes, ha barnás, akkor nem akkora para, de mindenképpen figyelmeztetés.) De nálad még az sem biztos, hogy terhes vagy, nem?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_496331 (102)
    2007-08-10  12:32
  14. 2007. augusztus 10. 12:41110.
    lsd. hsz. 91.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_287005 (104)
    2007-08-10  12:35
  15. 2007. augusztus 10. 12:40109.
    a-ha, ez az. Marciusban fogant es 29 eves vagyok.   
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_703112 (103)
    2007-08-10  12:34
  16. 2007. augusztus 10. 12:40108.
    Na ide figyelj jujuli, megmondtam vagy megmondtam, hogy attól még, hogy most nem zebrát pisiltél, simán lehetsz terhes!!!! Nem biztos, hogy a mai egy csíkod vaklárma, 22-én már simán lehet pozitív a teszted. Akár.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_287005 (104)
    2007-08-10  12:35
  17. 2007. augusztus 10. 12:39107.

     

    Azért csak pozitívan!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_287005 (104)
    2007-08-10  12:35
  18. 2007. augusztus 10. 12:38106.

    Előfordulhat, nekem is volt némi maszatolás, sőt, én annak idején a ciklus közepét is mindig éreztem pici nyilallásokkal, és az is megmaradt egész sokáig. De hogy a vérzés vajon normális-e, vagy valamit jelez, azt inkább bízd a dokira. A nagynéném pl. a 3-4 hónap tájékán a 3. gyerekével olyat menstruált, hogy azt hitték elsőre, elmegy a baba, de semmi gáz nem volt.  

    A stresszt azért kérdeztem, mert annak idején nekem volt egy hirtelen húzós időszakom, sokat fogytam kis idő alatt, és hát az akkor igencsak szétzilálta a hormonháztartásomat.   36 nap, aztán 21, hol kicsit, hol nagyon.....  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_496331 (102)
    2007-08-10  12:32
  19. Torolt_felhasznalo_703112
    Torolt_felhasznalo_703112
    2007. augusztus 10. 12:36105.
    milyen kínai horoszkóp? Egyre gondolunk
    előzmény:
    pinkcork (101)
    2007-08-10  12:32
  20. Torolt_felhasznalo_287005
    Torolt_felhasznalo_287005
    2007. augusztus 10. 12:35104.

    Hát megvolt a hobby... Vaklárma...  

    Na de ebből az következik: hogy akkor mostantól még inkább "dolgozunk" rajta...  Még akár bele is férhet egy pozitív hobby is ebbe a hónapba...  

     

    előzmény:
    Zana (88)
    2007-08-10  12:05
  21. Torolt_felhasznalo_703112
    Torolt_felhasznalo_703112
    2007. augusztus 10. 12:34103.
    íme a táblázat:  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_496331
    Torolt_felhasznalo_496331
    2007. augusztus 10. 12:32102.

    Állandó stresszben élek, nem szedek gyógyszer és a többi sem jellemző.

    Azt hallottam, hogy a terhesség első trimeszterében előfordulhat vérzés....  bár nem tudom, hogy ez igaz-e, ill. hogy ez rosszant jelent-e?

    előzmény:
    venita (81)
    2007-08-10  11:35
  23. 2007. augusztus 10. 12:32101.

    kinai naptar szerint lany.

    Akit erdekel az IGAZI eredmeny, majd decemberben keressen meg!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_703112 (99)
    2007-08-10  12:30
  24. Torolt_felhasznalo_703112
    Torolt_felhasznalo_703112
    2007. augusztus 10. 12:32100.
    a kínai horoszkóp az a táblázat???? ami életkortól teszi függővé hónapokra lebontva??? a fogantatás hónapjátt nézve alapul
    előzmény:
    zsuzsa123 (93)
    2007-08-10  12:16

Címlap

top