Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Beszéd mandulaműtét után

puszmancs
Létrehozva: 2006. július 23. 10:40
10 napja műtötték a mandulámat altatásban. (Lassacskán iszok, eszegetek, levest, ...) A gondom, hogy még mindig nem tudok beszélni: amikor beveszem a napi 2 Cataflam egyikét, akkor is csak mormogok, alig érthetően. Nektek hány nap/hét után sikerült a beszéd? (Már kezdek aggódni...)
  1. 2006. július 24. 10:5826.
    Még annyit hozzáteszek, hogy ébren műtöttek ugye, és rettentően megkínoztak, mert 3 injekciót is belenyomott a baloldaliba a doki, és mégis nagyon fájt, mikor lecsípte, ellenben a jobbot nem is éreztem... Biztosan ez volt nálam a baj, no meg hogy nem kaphattam semmilyen fájdalomcsillapítót, de ne tudjátok meg... Az ellenségeimnek sem kívánok 3 olyan hetet...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2006. július 23. 14:0225.
    igazából senki sem adott választ a kérdésedre! tessék fogni az orvosi papírjaidat és elsétálni a gégészetre! a mandulád hiányától már régen kellene tudnod beszélni, én arra gyanakszok, hogy vmi vírus ment rá, pl. a gégédre, mert alapvetően az a hangképzés szerve! én 2hónapig nem beszéltem, amikor vírusos gégegyulladásom volt, és ehhez nem kellett mandulaműtét, hanem egyszerűen csak legyengült az immunrendszer! GÉGÉSZET DE GYORSAN!!!!!!
    előzmény:
    puszmancs (1)
    2006-07-23  10:40
  3. Torolt_felhasznalo_164505
    Torolt_felhasznalo_164505
    2006. július 23. 12:5324.
    Nekem 14 évesen vették ki mandulámat. Altatásban. Mikor felébresztettek a műtőben, félkómásan, véres torokkal hörögtem az orvosoknak, hogy "Köszönöm, köszönöm!", mintha valami nagy életmentő műtéten lettem volna túl (Tény, hogy valamiért iszonyatos hálát éreztem irántuk; lehet, hogy azért, mert felébredtem és még az élők sorában találtam magam. )

    Aztán ezek után kb 10 nap múlva tudtam valami kis hangot kicsikarni magamból, igaz én nem erőltettem. Volt a kórteremben egy kisfiú, aki egyfolytában dumált és felszakadt a sebe, bevérzett a torka és vitték újra a műtőbe, na ez nagyon megijesztett, s én nem akartam újra bekerülni a műtőbe.

    Viszont folyamatosan ittam, a nővérkék nagyon odafigyeltek erre. Délelőtt 10-kor műtöttek, aztán durmoltam olyan du. 4-ig, s amint felébredtem rendesen, jöttek a nővérkék és tankolták belém a teát kötelező jelleggel. Ha tetszett, ha nem, inni kellett! Napi 4,5 litert simán megittam, a vesémet is jól átmosta ez az egész, egyfolytában mászkáltam a mosdóba.

    előzmény:
    puszmancs (1)
    2006-07-23  10:40
  4. 2006. július 23. 12:4423.

    Szia!

    Nekem 11 évvel ezelött vették ki a mandulámat, akkor még nem volt altatás. Akkor azt mondták, hogy kb. a 6-7-8. nap lesz a legrosszabb, és tényleg úgy is volt. Utána fokozatosan enyhült a fájdalom. Mondjuk én rendesen ettem, ittam. Pénteken műtöttek, vasárnap rántotthusi volt az ebéd a kórházban. Megettem.  Arra már nem emlékszem, hogy mikortól jött vissza rendesen a hangom. Illetve nem is ment el, hanem inkább nem mertem úgy beszélni, mint norm. esetben. Olyan volt, mint egy nagyon fájdalmas torokgyulladás, amikor nem szívesen beszél az ember. Én helyi érzéstelenítést kaptam, nem tudom mennyiben más az altatás utáni felépülés. Szerintem hívd fel az osztályt, ahol feküdtél (vagy azt aki műtött), ott biztosan meg tudják mondani, hogy ez így rendben van-e, vagy sem. De biztos vagyok benne, hogy van aki lassabban, van aki gyorsabban regenerálódik. Nekem, ha erős torokgyulladásom van, bizony, a mai napig úgy húzódik a heg, mintha friss lenne, alig tudok beszélni, nyelni, és kifejezetten érzem a műtét területét. De amúgy semmi gondom vele. Egyébként szerintem függ a műtőorvos "kézügyességétől" is.

    előzmény:
    puszmancs (1)
    2006-07-23  10:40
  5. 2006. július 23. 12:1922.
    Elmentem pihizni. Sziasztok
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_840098
    Torolt_felhasznalo_840098
    2006. július 23. 12:0521.

    mivel engem altattak kaptam kanült a kezembe és éjjel is belém nyomtak egy nagy adag fájdalomcsillapítót..

    mondjuk azt sem igazán értem, miért voltam egy órát a műtőben.. mikor kérdeztem a dokinénit milyen volt a mandulám, akkor csak félrenézett és azt mondta hajaj! ebből gondolom, hogy kiállítási darab lehetne a SOTE-n.

    előzmény:
    paradoxon5 (17)
    2006-07-23  11:58
  7. Torolt_felhasznalo_840098
    Torolt_felhasznalo_840098
    2006. július 23. 12:0320.

    hát engem elnyomott a buzgóság.. képzelheted.. 1ko toltak be a műtőbe, 2kor toltak ki és 4től kezdtem el inni... de valami mini kortyokat.. inkább csak lecsurgott.. szóval hős voltam...

    egyébként nekem is altatásban csinálták...

    másnap este otthon nem tudtam megállni, találtam krumplifőzeléket és azt törtem össze és megettem.. mondjuk ecet nélkül zsemlét cafatokra tépve.. mondjuk azért ez elég extrém.. de műtét estéjén nagyon kivoltam... meg a műtét utáni hányás sem volt kellemes...

    túl lehet élni.. az a baj,hogy itt is mint minden fórumon eltúlozzák a dolgokat..

    előzmény:
    inmélius (18)
    2006-07-23  11:59
  8. 2006. július 23. 12:0019.
    Lehet, hogy 41 évesen én is gyerek vagyok? Mert ugyanezt csináltam... ittam, dumáltam a műtét napján.
    előzmény:
    paradoxon5 (17)
    2006-07-23  11:58
  9. 2006. július 23. 11:5918.
    Én azért nem aludtam éjjel, mert nem akartam. MOndta az egyik csaj, hogy reggel szörnyű lesz az első nyelés, mert hogy egész éjjel egyszer sem nyelünk. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, ráztam meg a fejem, ilyet nem játszunk.... Úgy okoskodtam, hogy egészséges felnőtt ember a vizelési ingerre mindenképp felébred, tehát este 10 után, amikor elnyomott az álom, megittam egy ültő helyemben 3 dl. teát. Elaludtam. Másfél óra múlva felébredtem: pisilni kell. Kibotorkáltam, pisi, bejöttem, 3 dl. tea, alvás. Ébredés, botorkálás, pisi, tea, alvás... ez így reggelig vagy 5-6-szor. Semmi bajom se volt a nyeléssel.... meg azóta sincs
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_840098 (16)
    2006-07-23  11:51
  10. 2006. július 23. 11:5817.
    HÁT EZ A KORTÓL IS FÜGG.MIKOR NEKEM 17 ÉVESEN KIVETTÉK, A KISGYEREKEK5-6 ÉVESEK MÁR AZNAP DÉLUTÁN BESZÉLTEK, BE NEM ÁLLT A SZÁJUK, ITTAK FOLYAMATOSAN.MÍG ÉN CSAK A KÖTELEZÖ NAGYPOHÁR TEÁT ITTAM MEGEGYHÚZTOMRA,MERT ÚGY NEM FÁJT ANNYIRA A NYELÉS.
    AZ IGAZ,HOGY ATTÓL JOBB,HA MINÉL TÖBBET NYELSZ.ÉN 1-2 NAPIG A NYÁLAMAT IS ZSEBKENDŐBE ÜRÍTETTEM,AZTÁN,MIKOR MÁR TÖBBET ETTEM ,ITTAM, NYELTEM,LASSAN A HANGOM IS MEGJÖTT. EGY BŐ HÉT ALATT RENDBEJÖTTEM.aMI AZÓTA BOSSZANT,MERT TÖBBEKTŐL HALLOM, HOGY FÁDALOM CSILLAPÍTÓT SZEDTEK, HÁT NEKEM NEM ADTAK, AZTÁN MEG MÁR NEM KELLETT. DE MILYEN JÓ LETT VOLNA.
    előzmény:
    puszmancs (1)
    2006-07-23  10:40
  11. Torolt_felhasznalo_840098
    Torolt_felhasznalo_840098
    2006. július 23. 11:5116.

    próbáltam én is csukott szájjal, de úgy nem az igazi...

    nekem kemény éjszakám volt a műtét után.. délután műtöttek, képzelheted, előző estétől étlen-szomjan.. én aki ha nem kapok időben enni akkor elkezdek nyafogni... szóval nem sokat aludtam.. délután 4 felé ébredtem az altatásból és a nővérke aki bejött kérdezte még nem ittam semmit? mondom nem igazán... most ébredtem.. mondta jó, de igyak.. mondom jó. erre egy nagyot húztam a pohárból, de nem tudtam lenyelni, annyira fájt.. szóval egy ésjzaka alatt ittam kb. 4 deci vizet..

    reggel viszont bepótoltam..

    az éjszakából meg annyira emlékszem, hogy kibotorkáltam fájdalomcsillapítóért...

    nagy kaland volt... de ha megint kellene megint megcsinálnám.

    előzmény:
    inmélius (15)
    2006-07-23  11:44
  12. 2006. július 23. 11:4415.
    Nem zavar a karcolás sem Ma rántott husi lesz. A kenyér héját külön élvezem, nyammogom folyamatosan. Beszélni már aznap tudtam Másnap traccspartit tartottunk éjfélig az egyik szobatársammal. Kimentünk a kórteremből, mert volt egy nehéz műtétes (az egész arcát átszabták belül, valami genetikai izé miatt nem ott voltak a csontjai, ahol kellett volna), nem akartuk zavarni a felhőtlen fecsegésünkkel.

    Nyelni kell és pont.

    Ásításnál - na, lehet, az ügyfélszolgálati múltam és a sűrű értekezletesi előnyt jelent. Megtanultam elrejteni az ásítást, most csak beindul az ásítás és azonnal csukott szájjal nyomom el
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_840098 (14)
    2006-07-23  11:39
  13. Torolt_felhasznalo_840098
    Torolt_felhasznalo_840098
    2006. július 23. 11:3914.

    már a műtét másnapján az összes ismerősöm érdeklődött, hogy mi van velem.. telefonban nem lehet ugye jól jelbeszéddel meg füstjelekkel kommunikálni..

    nyelni pedig kell és egyhét után már bőven szilárd táplálékot kell enni, olyat ami nem karcol, természetesen.

    banánt is el lehet felejteni, mert ha bedugul a torokban nagyon tud fájni.

    az ásítás ment nekem nagyon nehezen.. kész röhej volt.. ha elkezdtem álmosodni azonnal mentem aludni, mert azt hittem felszakad a torkom, ha ásítok, olyan érzés volt..

    ez egy kis műtét.. szülés után a második napon felzavarják az embert..

    nem mondom, fájt, mint állat, főleg, ha éjjel ment ki belőle a fájdalomcsillapító, de hát nyelni kellett, még akkor is, ha nem akaródzott..

    előzmény:
    inmélius (10)
    2006-07-23  11:18
  14. Torolt_felhasznalo_840098
    Torolt_felhasznalo_840098
    2006. július 23. 11:3413.

    10 napja? én másnap beszéltem, 10 nap eltelltével pedig zsemlét ettem vajjal... meg iszonyatosan sok tejbegrízt.

    2 hét múlva azt vettem észre, hogy szépen visszaálltam a normális kerékvágásba és eszem-isom mint régen.

    10 nappal a műtét után kezd leesni a heg a torkodban ami szúrós/kaparós érzés lehet, de egy-egy szilárdabb falat szépen lemossa a hegeket. csak óvatosan kell enni.

    http://www.noklapja.hu/forumkifejt.php?forumid=6596 4

    a gyógyszert meg csak akkor vedd be ha tényleg fájdalmaid vannak. egyébként már el kéne hagyni, de természetesen te érzed mit kell tenned...

    szóval tessék beszélni és járatni a torkodat!

    előzmény:
    puszmancs (1)
    2006-07-23  10:40
  15. 2006. július 23. 11:2512.
    KÉrlek, ne félj. A nevemre rákeresve a legjobb kor c. topicban ott a teljes leírás, mi történt, hogy történt a műtét során. Ne kérj altatást, ha nem félsz nagyon, fölösleges terhelésnek teszed ki magad. Nagyobb kockázata van az altatásnak, mint a mandulaműtétnek. Kérlek: ne félj.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_539148 (11)
    2006-07-23  11:23
  16. Torolt_felhasznalo_539148
    Torolt_felhasznalo_539148
    2006. július 23. 11:2311.
    Szia!

    Látom ez a mandula műtétek hónapja. Nekem öt éves koromba vették ki, kb. 10 napig nem ettem, mert nem bírtam... És most visszanőtt....
    Nagyon be vagyok tojva. Nem akarom, mert már nem úgy gyógyul az ember mint öt évesen. Teljesen normális, hogy nem tudsz beszélni, valaki hamarabb felépül valaki nem.
    Még egyelőre gyűjtögetem az erőt az újabb műtéthez... Talán majd jövő nyáron rá is szánom magam...
    Mihamarabbi jobbulást kívánok neked!

    Üdv Reni
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2006. július 23. 11:1810.
    Az orvos azt mondta: úgy képzeljem el a gyóyulás folyamatát, mint a vérkeringést. Azt ugye a szív hajtja. A mandulaműtét helyén ödéma keletkezik, aminek eltávolítása a szervezetben a nyirokmirigyrendszer (remélem, jól emlékszem, nyirokrendszer v. nyirokmirigyrendszer, vagy egyik se ) feladata. Az a fránya nyirokmirigyrendszer pumpája viszont nem a szív, hanem a tudatos mozgás, mozgatás, jelen esetben: a nyelés. A minél több, minél gyakoribb nyelés. Hát csajok, én nyelek. Ha ezen múlik, én, mint állat, nyelek
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2006. július 23. 11:149.

    Sziasztok

     

    nekem mikor kivették másnap simán lenyomtam 2 zsemlét, és ebédre a rántott husit+krumplit!!! A tea állítólag jót tesz meg az ilyen morzsás dolgok (pl: zsemle) mert a sebeket álllítólag tisztítja(ezért is adnak ilyen kaját a kórházba).

    Mindamellett nekem nem volt egyszerű a műtét, utána 1 órával hánytam -ami persze a sebfelszakadás miatt gáz ,de szerencsére nem szakadt fel így nem mentem vissza a műtőbe 

    A hangom kb. 1 hét alatt jött vissza teljesen. Egyébként nekem azt mondták cataflánt max.1 hétig szabad folyamatosan szedni, igaz én az extra dózisut szedtem.

    Miért altattak? Ma már csak  gyerekeket altatnak nem? (nekem leagálábbis ezt mondta a doki...&nbsp

     

    Mindegy, nekem megkönnyebbülés volt a mandulaműtét után a levegővétel-mert előtte már nagyon ramaty állípotban voltm

    előzmény:
    inmélius (8)
    2006-07-23  11:09
  19. 2006. július 23. 11:098.
    Uristen... itt nyelem a teát, akár egy pohárral is egyszerre. Most vagy mázlim van, vagy a dokinak volt igaza... vagy akármi.
    előzmény:
    Bekka (5)
    2006-07-23  11:03
  20. 2006. július 23. 11:077.
    Enyém is helyi érzéstelenítésben ment ki
    előzmény:
    Bekka (5)
    2006-07-23  11:03
  21. 2006. július 23. 11:066.
    Jézus... tényleg nem értem.

    Ha valaki be volt szarva a mandulaműtéttől, az én voltam. Cirka 20 évig gyűjtöttem rá az erőt, mire kötélnek álltam. A műtét előt az orvos elmondta: minél hamarabb, minél többet nyelek, annál könnyebben viselem az egészet. Ha nem nyelek a műtét után 2 órával, mégpedig folyamatosan, otthon a kínok kínját fogom megszenvedni. Így aztán én a műtét után 2 órával masszívan nyelni kezdtem (rágóztam, ittam), ha kellett, ha nem. Nem volt leányálom az első pár nyelés, de utána.... azóta folyamatosan rágózom és nyelek. Bármit megeszek, ami nem fűszeres, nem forró vagy nem jéghideg. A dokinak igaza volt: senki ne vegye magára, ha nem inge, beszólni sem akarok: 95 %-ban önfegyelem kérdése az egész lábadozás.
    előzmény:
    ikresangi (4)
    2006-07-23  10:59
  22. 2006. július 23. 11:035.
    Nekem 2 éve, 26 évesen vették ki a mandulámat, szörnyű állapotban voltak. Nem altattak, és allergiás reakció miatt nem szedhettem gyógyszert sem fájdalomcsillapítás gyanánt. A műtét után azonnal megittam a 2l teát, állítólag akkor kevésbbé rossz utána. Namármost: 3 hétig kortyonként ittam, semmit nem ettem, nem bírtam felkelni az erőtlenségtől, simán csak nyelni is kínszenvedés volt.
    Mellesleg mikrofonos munkám volt akkoriban, így három hét után, mikor visszamentem dolgozni, majd bele haltam, hogy hol a hangom!? Aztán szép lassan, 1-2 hónap alatt minden a normális lett, de azóta is olyan furán, férfiasan tüsszentek!
    előzmény:
    inmélius (3)
    2006-07-23  10:58
  23. Torolt_felhasznalo_692148
    Torolt_felhasznalo_692148
    2006. július 23. 10:594.
    Szia! A férjemet 22 évesen műtötték. Kb két hétig volt szarul. Még a nyakát se bírta fordítani.
    előzmény:
    puszmancs (1)
    2006-07-23  10:40
  24. 2006. július 23. 10:583.
    Micsoda: lassacskán iszol? Meg eszel? Ezt nem is értem. A műtét napján cirka 5 liter teát ittam, másnap reggel a saját reggelimen kívül fellegeltem a szomszédét is. MI a fene miatt ilyen nehéz neked? Aznap már folyékonyan társalogtam, cirka 3 órával a műtét után.
    előzmény:
    puszmancs (1)
    2006-07-23  10:40
  25. 2006. július 23. 10:472.
    Simán, gond nélkül beszélek. E héten szerdán műtöttek.
    előzmény:
    puszmancs (1)
    2006-07-23  10:40

Címlap

top