Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Rubint

pipogizi
Létrehozva: 2012. július 14. 08:47

Ez a nyomorult Rubint Réka olyan buta, hogy azzal már verni lehet! Hogy lehet egy arab ország képviselőjénél így megjelenni?! Ezt a sötétséget!   Nem jár bőrönddel, azt elhiszem, de egy kendőt csak vehetett volna hirtelen. A vendéglátói voltak olyan inteligensek, hogy úgy tettek, mintha semmi nem történt voln, de nehogy azt higgye ez a csökött agyú nő, hogy ezt egy pillanatig is elfelejtik neki. Nem volt eleget arab országban? Nem látta, hogy mi a szokás? Vagy legalább kérdezne. Az so sem szégyen. A szégyen :EZ!

 

  1. 2012. július 15. 11:48125.

    Na igen, ez már megfordult az én fejemben is. Elvégre még a hollywoodi sztárokat is öltöztetik. Rékát már olyan sokszor kritizálták pont az öltözködése miatt, hogy számomra döbbenet, hogy nem hajlandó venni a lapot. A Cometen is  a szerelése vetekszik egy olcsó prostiéval. Azok a műanyag ciklámen ékszerek, meg az a platform szandál valami brutális. Pont az olcsóság látszatát kelti. Uuuuh.

    Visszataszító az a fajta arrogancia, ahogy a   kritikákat kezelik. Kb mindenki irigym aki csak egy bíráló szót is kiejt a  száján. 

    előzmény:
    Kalliopé (89)
    2012-07-14  15:03
  2. 2012. július 15. 10:56124.

    Hát ez roppant intelligens hsz volt tőled, gratulálok! Mint a mellékelt ábra (fotó) mutatja, a nagykövetné nem "szellemruhában volt". Mondhatnánk úgy is, megtisztelte Magyarországot és a magyar lakosságot azzal, hogy nem öltözik fekete leplekbe. Erre odállít a mi Rékánk valami aligruhában. Tudod, ilyen ruhában egy "sima" munkaebédre sem megyünk, nemhogy egy  muszlim ország nagykövetéhez. 

    Ha már dubajozás: igen, vannak az arabok közt is akik kurváznak, ugyanúgy mint a  magyarok, vagy bármely más ország férfiai közt is. A magyar kurvák odamennek, mert azoknak jóval több pénzük van és meg tudják fizetni őket. Ez még nem jelenti azt, hogy minden arab Dubajba megy felszedni egy magyar prostit és még ha így is lenne, Rékuci a nagykövetségre ment, ami hivatalos hely és munkaebédre ment, nem kurválkodni. Akkor meg minek öltözik úgy, mint egy olcsó ribanc? Mellesleg az a  ruha még csak nem is állt jól rajta.

    előzmény:
    payaboy (9)
    2012-07-14  09:35
  3. 2012. július 15. 09:01123.

    Nem lettek nagyobbak a mellei,mint voltak?

    A ruha egyszerűen kurvás. Semmilyen nagykövetségre nem való.  De még utcára sem.

     

    S igen Norbi biztos 10 perccel elötte tudta meg, hogy odamennek, mert így szokás. Gyere gyorsan beugrunk a szaudi nagykövethez, mert éppen most ér rá :-)

     

    Mondjuk legalább az átvilágításon biztosak lehettek benne, hogy semmit sem rejteget

     

     

    előzmény:
    pipogizi (1)
    2012-07-14  08:47
  4. 2012. július 15. 08:05122.

    Szerintem is kifejezetten csúnya a bazi nagy szilikonjai miatt. 

    És ebben a fehér ruhában kifejezetten pornós a kinézete.

    Pedig egész normális kinézete lehetne még a túlizmozott teste ellenére is, ha kisebb lenne, vagy egyáltalán nem lenne két bazi nagy lufi a mellkasán. totál természetellenes. messziről látszik, hogy műanyag.

     

    Azt én nem várom el Norbirékától, hogy holmi protokollal és illemszabályokkal tisztában legyenek.

    Ők abból élnek, hogy kiverik a biztositékot az embereknél, állandóan cimlapon és ezzel köztudatban legyenek.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_868256 (11)
    2012-07-14  09:36
  5. 2012. július 15. 07:34121.

    Igazad van.

     

     

    Nekem Rékáról kicsit a romák túlcicomázott cifrapalotái jutnak eszembe, ők azért cicomáznak mindent túl, hogy a gazdagságukat mutassák a külvilág felé. Réka pedig azért képtelen rendesen felöltözni, mert mindig mindenhol meg akarja mutatni neki milyen a combja, a háta, a melle.... Valaki felvilágosíthatná, hogy ízlésesen felöltözve akár egy csinos NŐ lehetne, mert így általában úgy néz ki, mint egy konzumnő.

     

    előzmény:
    Solitaire (98)
    2012-07-14  16:10
  6. Torolt_felhasznalo_349500
    Torolt_felhasznalo_349500
    2012. július 14. 21:14120.

    Huh, ne is mondd, megyunk Mo-ra, lesz am habzsolas

     

    Kezdve a robbanos kolbasszal, hurka, sajtos-tejfolos langos... aztan repeta - *csopog a nyalam smiley*

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (119)
    2012-07-14  20:32
  7. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. július 14. 20:32119.
    Hát tudod, amit a talponállóban adnak. Addig sütik, míg szét nem robban. Meg egy jó fröccs mellé
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349500 (118)
    2012-07-14  20:26
  8. Torolt_felhasznalo_349500
    Torolt_felhasznalo_349500
    2012. július 14. 20:26118.
    Mijaza robbantott kolbasz? :) Az olyan apdetesre gondolsz? Vagy a jo kis parasztkolbira?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (116)
    2012-07-14  19:38
  9. Torolt_felhasznalo_349500
    Torolt_felhasznalo_349500
    2012. július 14. 20:23117.
    Akko' jo :)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325942 (115)
    2012-07-14  19:32
  10. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. július 14. 19:38116.
    Csak nem ott ettek állva egy jó robbantott kolbászt.. Akkor viszont asztalhoz ültek és még az is lehet, hogy a nagykövet bácsival szemben ült a bonbonos lány/fiú.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349500 (109)
    2012-07-14  18:59
  11. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. július 14. 19:32115.
    Csak a hunguttcságod miatt írtam.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349500 (112)
    2012-07-14  19:04
  12. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. július 14. 19:26114.
    De ez veri intereszting, mert én az nlc-n kívül sosem látom sehol
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349500 (110)
    2012-07-14  19:03
  13. 2012. július 14. 19:12113.

    Gyűlölet? Nem tudom, Te mit olvastál, de a gyűlölet nem ez! Egyeseknek nem tetszik Réka, s sarkosabb a róla alkotott véleményük. Na és?!

     

    Nekem sem tetszik, de nem ez itt a kérdés. Ugyanis vannak alapvető illemszabályok. Nemtudásuk nem ment fel senkit sem a tiszteletlenség és kulturálatlanság vádja alól. Még Rékát sem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_237607 (71)
    2012-07-14  14:44
  14. Torolt_felhasznalo_349500
    Torolt_felhasznalo_349500
    2012. július 14. 19:04112.

    Csendike,

    eeeen? Milyen ebet? Milyen karohoz?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325942 (108)
    2012-07-14  18:59
  15. 2012. július 14. 19:03111.

    Pihe, azt olvastam, hogy a "két megilletődött nyestet norbi kedvesen átöleli"...:-)

     

    Buzgón kerestem a nyesteket, de csak a transzvesztit találtam.:-)))

    előzmény:
    pihe** (51)
    2012-07-14  12:21
  16. Torolt_felhasznalo_349500
    Torolt_felhasznalo_349500
    2012. július 14. 19:03110.
    Az meg hagyjan, hogy hogy nez ki (de az is bruhahaha), viszont amikor megszolal... az
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (107)
    2012-07-14  18:57
  17. Torolt_felhasznalo_349500
    Torolt_felhasznalo_349500
    2012. július 14. 18:59109.

    Szerintem az a nagykovetne desszertje volt, az o arcaba nyomta

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (102)
    2012-07-14  18:38
  18. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. július 14. 18:59108.
    Mindig köti az ebet a karóhoz.Egyszerűen ilyen a természete.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (107)
    2012-07-14  18:57
  19. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. július 14. 18:57107.
    Na mér' zavar ez a szépasszony?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349500 (105)
    2012-07-14  18:56
  20. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. július 14. 18:56106.
    wow :))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_868256 (104)
    2012-07-14  18:50
  21. Torolt_felhasznalo_349500
    Torolt_felhasznalo_349500
    2012. július 14. 18:56105.

    (En rohogtem teli arccal pihe** frappans megfogalmazasan :))

     

    Ez a RR mar nyugdijba vonulhatna, vagy valamit csinaljon mar magaval

    előzmény:
    bababetű (99)
    2012-07-14  16:19
  22. Torolt_felhasznalo_868256
    Torolt_felhasznalo_868256
    2012. július 14. 18:50104.

    Az én volt férjem meg még vett is fel mesét pl. Moór Mariannával.:-))

    Hetvenes évek vége... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (103)
    2012-07-14  18:47
  23. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. július 14. 18:47103.
    Amikor kicsi lányként járkáltam be apukámhoz a kommendáns hivatalba, mert állandóan szolgálatban volt (én így érzékeltem), ő is mindig tárcsázta nekem a mesemondó szolgálatot.
    előzmény:
    payaboy (84)
    2012-07-14  14:57
  24. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. július 14. 18:38102.
    Konkrétan látni a bimbóját. Még melltartót sem vett fel? Szegény nagykövet bácsi, mi lehetett a desszertje? RR bonbon?
    előzmény:
    bababetű (60)
    2012-07-14  13:48

Címlap

top