Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nagykorú, DE....!!!!

kelemenica
Létrehozva: 2012. június 28. 19:11

Van egy nagy bánatom. Van 3 gyerekem, és a legnagyobbal súlyos problémáim. 

Most érettségizett, egy hármas magyarból, a többi mind kettes. Egész eddig nem voltak rossz jegyei, de ezeket mindig puskázással szerezte. Amikor nem sikerült a puska, akkor kapott rosszabb jegyeket, de azért legtöbbször sikerült neki. Utál tanulni, hiába ültem le vele, fogadtam amgán tanárt, semmi.

Egy szakközépbe jár, de abban a szakmában is csupa hármasai vannak, nem is szereti, ezeket a hármasokat is puskázással szerezte, szóval igaziból ennyit se tud. Nem akar ebben a szakmában megmaradni, hanem óvónőképző főiskolára akar menni. Mondtam neki, legyen dajka, mert a kicsikhez tényleg elég jól ért, de közölte, hogy dajka pedig nem lesz, csak óvónéni.

Ez rendben is volna, de sajnos 212 pontot ért el ehhez, és ez nagyon kevés. Most azt mondja, akkor fizessem be egy nyelvtanfolyamra, a magyart meg megtanulja, és  leérettségizik majd emelt szinten újra, és igéri, hogy sokat fog tanulni, mert hibázott abban, hogy eddig nem tanult, de ezután majd fog.

Csakhogy én nem bízok ebben, és anyagilag se mindegy, hogy fizetek-e neki egy nyelvtanfolyamot. Azt se tudja, melyik másik szakmát tanulja, mert egyik se tetszik neki, csak az óvónői főiskola.

Még nem dolgozott sose, csak 1-2 alkalommal alkalmi munkát, és eddig nem is keresett magának semmit.

Itthon ül, barátnőkkel találkozik, és filmeket néz a neten.

Akarok neki adni még egy esélyt, de valahogy úgy, hogy megérezze annaka  súlyát, hogy eddig ellógta az életét.

Szeretném, ha elvégezné a főiskolát, de csak akkor, ha valóban keményen tesz is érte.

Ti milyen feltétellel fizetnétek a nyelvtanfolyamot, vagy ha nem fizetnétek, mit mondanátok neki?

Nem akarok egy ilyen gyereket, a másik kettő tanul keményen, és nem szoktak becsapni se.

A nagyobbik meg sokszor hazudik, hogy ide megy, de közbe kiderül, nem ott volt. Hiába magyarázom neki, hogy én is megmondom az apjának, hova megyek, mert igenis egy család vagyunk, tudnunk kell egymásról, főleg, ha valami baj van. De csak azt hajtogatja, hogy ő már 18 elmúlt, semmi köözöm hozzá, hol van. Elengedem én bárhová, de tudni akarom, hol van, mikor jön. Vagy ez se természetes szerintetek? Gáz, hogy én mindig tudom, hol a férjem és mikor jön, és én is mindig mondom hová megyek, mikor érek haza? Ez 10 éve gond nála, iskola után is mindig elcsavargott. Votl, hogy rendőrökkel hozattam haza, mert egész délután nem találtam. Barátnőjénél volt persze. Elég hosszú lett, majd kérdezzetek, ha nem világos valami.

Szeretettel: Ica 

  1. 2012. június 28. 19:5526.

    Pedig lehet gimiben megtáltosodott volna. 

    De ez most már késő bánat.

     

    én továbbra is a dajkaképzőt javaslom... számára ez a kiút ha valóban óvónő akar lenni.

    dolgozni, szerintem még ne küldd el...  ha dolgozik nem biztos, hogy a leendő akármilyen munkahely eltüri a tanfolyamot.

    akkor pedig megcsömörlik egy életre.

    Egy lehetőség... jó eredményű OKJ-s vizsga és nyelvvizsga!

    Ha teljesiti mehet óvónőképzőre

    Ha nem tudja, akkor viszont oldja meg maga.  

    előzmény:
    kelemenica (18)
    2012-06-28  19:48
  2. 2012. június 28. 19:5525.

    Én mindig elengedtem bárhová, de nemrég éjjel az ablakon mászott ki, és ment el egy fiúval. Reggelre az ágyban aludt persze. Ez is normális? 

    Ma is hazudott, azt mondta, barátnőjéhez megy, és közben biciklizett egyet. Kérdeztem, ezt miért nem lehet elmondani, miért kell hazudni? Mehet ide is, oda is, de nekem rosszul esik, hogy nem mondja el.

    Vagy ne érekeljen engem, mit csinál? Szépen néznénk ki, akkor emg az lenne, mennyire nemtörődöm vagyok, meg sem kérdezem, hová, mikor? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_732350 (20)
    2012-06-28  19:48
  3. 2012. június 28. 19:5324.

    Sokan tanácsolták itt, hogy menjen el dolgozni...valóban ez lenne a legjobb. És akkor esetleg lehetne őt támogatni anyagilag is.

    Ha ezt mondanád neki, akkor kötélnek állna vajon? Vagy esetleg karbatett kézzel mondaná, hogy "Nem megyek, mert én semmi más nem leszek, csak óvónéni"?

    előzmény:
    kelemenica (18)
    2012-06-28  19:48
  4. 2012. június 28. 19:5123.
    Köszi, fogok!
    előzmény:
    semiramis (21)
    2012-06-28  19:49
  5. 2012. június 28. 19:5122.

    Nem tudom, hogyan lehettem volna következetes, ha egyszer nem csinálja meg a kötelességeit. 

    Például elmegyek este vacsorát venni, és azt kértem tőle, mire hazaérek terítsen meg. hazajövök, hát ül a tévé előtt, emgterítve sehol. És 16 éves volt. Leckéje soha nem volt kész, könyveit szándékosan benn hagyta a suliben, hogy ne tudjam számon kérni soha. 

    előzmény:
    semiramis (16)
    2012-06-28  19:44
  6. 2012. június 28. 19:4921.

    az a helyzet, hogy ezzel atvetted a felelösseget. minek csinaljon ö barmit is, ha te csinalod?! 

     

    meg egyszer: beszelj egy pszi-vel. 

    előzmény:
    kelemenica (12)
    2012-06-28  19:37
  7. Torolt_felhasznalo_732350
    Torolt_felhasznalo_732350
    2012. június 28. 19:4820.

    Eldöntöd, hogy elengeded - úgy értem, tudomásul veszed, hogy felnőtt - és arra ösztönzöd, hogy legyen önálló, vagy magad mellett tartod még, mint gyereket.

     

    Ha az előbbi, akkor keressen munkát, tartsa el magát, csinálja meg a nyelvtanfolyamot (nylevvizsga úgyis kell a fősulihoz). DE akkor felnőttként is kezeled és elfogadod, hogy nem tartozik beszámolnivalóval, hogy hova megy, kivel és mit csinál. HA akarja, elmondja.

     

    Ha az utóbbi, akkor fizesd ki neki és tűrd, hogy úgy is viselkedik, mint egy gyerek.

     

     Nem akarok egy ilyen gyereket,

     

     Pedig te csináltad, te nevelted.

     

    a másik kettő tanul keményen, és nem szoktak becsapni se.

     

    Semmi köze a témához annak, hogy a másik kettő milyen. 

    előzmény:
    kelemenica (1)
    2012-06-28  19:11
  8. 2012. június 28. 19:4819.
    Van ilyen?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_940001 (13)
    2012-06-28  19:37
  9. 2012. június 28. 19:4818.
    Sajnos soha nem szeretett tanulni, semmit. ezt a sulit is úgy választottuk, hogy kijelentette, őt semmi nem érdekli. Próbáltuk a legjobbat kihozni. gimibe nem vették fel. Abba reménykedtem, majd megjön az esze, vagy valamihez a kedve, de nem sajnos. Most se akar semmi mást, csak az óvónőit, deSEMMIT nem tett érte.
    előzmény:
    Lillaréka (15)
    2012-06-28  19:44
  10. 2012. június 28. 19:4617.
    Nem baj, ha nem írom meg? Nem akarom, hogy valaki barátnő, vagy ilysmi ráismerjen, hazudni meg nem akarok. Nem baj?
    előzmény:
    kérdeznék (14)
    2012-06-28  19:41
  11. 2012. június 28. 19:4416.

    A KÖVETKEZETESSEG NEMCSAK A SZIGORT JELENTI.

     

    menjen pszichologushoz, meg nem teljesen remenytelen a helyzet.

    TE IS, hoyg tudd, mire hogyan reagalj.

     

    eghyebkent en azt mondanam neki (a pszi MELLETT!!), hogy menjen dolgozni, akkor fizetem a nyelvtanfolyamat. (penz egy reszet termeszetesen hazaadni!) 

    előzmény:
    kelemenica (12)
    2012-06-28  19:37
  12. 2012. június 28. 19:4415.

    Én nagyon sajnálom a lányodat... 

    Ne haragudj meg érte, hogy azt írom... nagyon melléválasztottatok azzal a középiskolával. Bár nem írtad milyen szakmáról van szó..... de ha végig utálta szegény azt a szakmát, akkor azzal lázadt, hogy nem tanult. Nem érdekelte, kiverte tőle a víz.

    Azért tudom átérezni a problémát, mert anno én is olyan középiskolában érettségiztem aminek a szakmáját utáltam. nem az egészet, de egy jelentős részét.  és amitől levert a víz azt bizony nem tanultam meg, vagy csak vért izzadva.

     

    Amit írtam az elöbb, hogy végezzen el egy dajkást a lányod, azzal kiderülhet- hogy tényleg érdekli-e a kicsikkel való foglalkozás, vagy csak azt hiszi, az óvónőség könnyű munka. Ha tényleg érdekli, meg fog mindent tenni, hogy kimásszon a csapdából amibe az utált szakma miatt belekerült.  

    előzmény:
    kelemenica (12)
    2012-06-28  19:37
  13. 2012. június 28. 19:4114.
    milyen szakmát tanul?
    előzmény:
    kelemenica (1)
    2012-06-28  19:11
  14. Torolt_felhasznalo_940001
    Torolt_felhasznalo_940001
    2012. június 28. 19:3713.
    Lehet, hogy érdemes lenne vele elmenni a munkaügyi központba tanácsadásra. Esetleg csinálnának vele egy motivációs vizsgálatot és jobbat (OKJ-st) is tudnának ajánlani, mint amit magától kitalál (hiszen 18 évesen az ember még nem feltétlenül tud minden foglalkozásban eltájékozódni). 
    előzmény:
    kelemenica (10)
    2012-06-28  19:32
  15. 2012. június 28. 19:3712.

    Nem jár pszichológushoz. elvittem nevtanba, ott 6 alkalom tán közölték, hogy legyek következetes. Én szerintem az is voltam. Ha ellógott, utána egy hétig szobafogság volt, kikérdeztem, sokszor virrasztottam vele este 11-ig, mire megértette, hogy meg kell tanulnia a leckét. De minden nap tényleg nem bírtam ezt. 

    Az érettségiszünet úgy nézett ki, hogy majdnem 3 hétig semmit se tanult, egy tételt se dolgozott ki. Nekem viszont melóm volt, muszáj voltam befejezni, nem volt mese.

    Utána kezdtem el őt kikérdezni, gondolj bele, érettségire együtt dolgoztuk ki a tételeket, és nyomtam bele, így lettek 20-25 pontosak a szóbelik! Mi van, ha ezt sem teszem meg? Gondolkodtam, ahgyjam-e megbukni, és lehet, hogy rosszul tettem, hogy nem hagytam. De akkor msot még szarabb lenne mindenkinek, mert hol kapna munkát 8 általánossal? Így se lesz könnyű neki. 

    előzmény:
    semiramis (9)
    2012-06-28  19:32
  16. 2012. június 28. 19:3411.

    szerintem... 

    A munkaügyi központon keresztül végezzen el egy dajka- tanfolyamot mint pályakezdő.

    Ha akarsz neki lehetőséget adni, és birjátok, akkor fizessetek be egy nyelvtanfolyamot.

    De helyezkedjen  el ha tud dajkaként a tanfolyam elvégzése után.

    Most én nem néztem, de asszem jár pont az OKJért is....

    A magyar emeltszint viszont nagyon nehéz! az én lányom humán gimiben érettségizett most és pont magyarból emeltezett. Rengetet tanult rá, és külön faktra járt, valamit írásbelik után még bejártak a suliba felkészülni a szóbelire is.  EZT jól gondolja meg a lányod. 

    A Nyelvvizsga kötelező szerintem.. ha tanul akkor meg lehet csinálni. Ha meg nem megy neki, akkor dolgozzon és végezze el a fősulit levelezőn... fizesse a tandiját.  

    előzmény:
    kelemenica (1)
    2012-06-28  19:11
  17. 2012. június 28. 19:3210.

    Azért nem akartam, hogy dolgozzon, mert egy okj-sel még két évig kapnánk a családit, és az adójóváírást utána. De néha ott tartok, hogy úgyse érdekli semmi, akkor inkább dolgozzon. 

    Vagy inkább préseljek ki belőle egy szakmát? Hát nem tudom. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_940001 (3)
    2012-06-28  19:26
  18. 2012. június 28. 19:329.
    10 eve gond gond hatan? akkor nyilvan rendszeresen jar pszichologushoz a lanyod. ö mit mond?
    előzmény:
    kelemenica (1)
    2012-06-28  19:11
  19. Torolt_felhasznalo_487131
    Torolt_felhasznalo_487131
    2012. június 28. 19:308.

    Egy kissé elszaladt vele a ló valóban. Én is azt tanácsolom, hogy menjen el dolgozni. Ne csak a nyelvtanfolyam árát, hanem a buli/smink/hobbi cuccok árát is keresse meg. Ellátást kapjon, többet ne. Ha meg dolgozik és nincs elég pénz a tanfolyamra, esetleg segíts neki.

    Ez így borzalmas állapot, 18 évesen ilyen felelőtlennek lenni.

    Diákmunka mindig van, és rá kell döbbennie, hogy nem pottyan 50.000,- a zsebébe 2 nap alatt. 

    előzmény:
    kelemenica (1)
    2012-06-28  19:11
  20. 2012. június 28. 19:297.

    Szerintem Mekiben biztos kapna munkát, csak az a baj, hogy akkor lesz-e ideje még nyelvet is tanulni úgy, hogy érettségizni tudjon belőle 2 év múlva. Vagy nyelvvizsgát tegyen, mert addigra szerintem az is kell a felvételihez. Angolból készültünk az érettségire, és azt mondja: 

    I mother name Ilona...no komment én gimibe tanultam utoljára angolt, de tudom, hogy ez így semmit se jelent, ő meg 10 éve tanulja, és erre kapott kettest!!!! 

    előzmény:
    Empty (2)
    2012-06-28  19:20
  21. 2012. június 28. 19:286.

    Huhh, egyszerre hárman írtuk ugyanazt:

    KERESSE MEG A TANFOLYAM ÁRÁT!!!!!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  22. 2012. június 28. 19:275.

    Ha ahoz nagykorú,hogy csavarogjon akár az éjszakába,akkor ahoz is legyen nagykorú,hogy elmegy dolgozni diákként és megkeresi a nyelvre valót.  

    Azt sem értem,hogyha ennyire ovonő szeretne lenni,akkor miért nem tanult rendesen?

     

    Hajrá,légy erös keményitsd meg anyai szived és mond meg neki,hogy amit elbaltázott azt hozza helyre saját maga.Addig ugyse fogja értékelni a megszerzett tudást amig nem őneröből viszi véghez. 

    előzmény:
    kelemenica (1)
    2012-06-28  19:11
  23. 2012. június 28. 19:264.

    Szia!


    Nem lehet, hogy csak egy kis pénzt akar így kicsikarni belőled??? Mert ha eddig is csavargós volt, akkor ezután sem fog kibújni a bőréből! 

    A nyelvtanfolyam jó ötlet, de ha nem megy neki a tanulás, akkor jobb lenne, ha elhelyezkedne valahol. (Tudom, ez manapság rettentő nehéz) Ha dolgozna, akkor össze is tudná rakni a pénzt egy nyelvtanfolyamra. Vagy ha Te is látod biztosan, hogy dolgozik, akkor megelőlegezheted neki a tanfolyam árát. 

    Ja, és szerintem egyáltalán nem gáz, hogy tudod merre jár a párod és Te is megmondod, hogy hová mégy. Szerintem ez így normális. A gyerkőc most "abban a korban van" - már jó ideje - hogy lázad, majd kinövi, ha csak a kamaszodás miatt van. Ha alaptermészete ilyen, akkor nem sok változásra számíthatsz, sajnos....

    Nem tudom írtam-e használhatót

    Üdv: Mariann

    előzmény:
    kelemenica (1)
    2012-06-28  19:11
  24. Torolt_felhasznalo_940001
    Torolt_felhasznalo_940001
    2012. június 28. 19:263.

    Akkor nagykorú az ember, ha eltartja magát. Addig legfeljebb 18 évesnél idősebb...

    Én is hagynám, hogy dolgozzon magának. Az első munkahely, ahol tényleges elvárásokkal szembesül és nem feltétlen az elfogadás, hanem teljesíteni kell érte, nagyot tud változtatni a fiatalokon.  

     

    előzmény:
    kelemenica (1)
    2012-06-28  19:11
  25. 2012. június 28. 19:202.
    Ha kapna munkát (tudom nem egyszerű, de nem is lehetetlen), keresse meg maga a nyelvtanfoylamra valót. Akkor biztos, hogy ha befizeti, tisztességgel el is fogja végezni.  Ha te fizeted be, nem sok reményt fűzök hozzá..
    előzmény:
    kelemenica (1)
    2012-06-28  19:11

Címlap

top