Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
NIGELLA-WELSH-RAREBIT MUFFINS
(ez egy sós muffin, bevallom, én még sosem sütöttem muffint, tehát ezt sem, de nagyon ígéretesnek tűnik a recept!)
12 darabhoz:
22, 5 dkg liszt
5 dkg rozsliszt
1 tk sütőpor (mivel a liszt itt "self-raising", tehát talán élesztős, lehet, hogy több sütőpor kell otthon bele, mint 1 tk, erre figyeljetek oda!!)
fél tk szódabikarbona
1 tk só
1 tk angol mustárpor
15 dkg erős Cheddar sajt (reszelve)
6 ek növényi olaj
15 dkg natúr joghurt
1, 25 dl zsíros tej
1 tojás
2 tk Worcestershire szósz
Melegítsd elő a sütőt 200 fokra! Dolgozd össze a liszteket, a sütőport, , bikarbonát, sót, mustárport és a sajtot (egy kevés sajt maradjon majd a tetejére!!) egy nagy tálban villával (vagy ahogyan szoktad). Egy másik tálban keverd össze a joghurtot, tejet, a tojást, és a Worcestershire szószt, majd keverd a tésztához villával. Nem szükséges alaposan eldolgozni. Öntsd a tésztát a formákba, süsd 20 percig, majd szórj mindnek a tetejére sajtot, pár csepp Worcestershire szósz és még 5 percre tedd vissza a sütőbe. Legjobb melegen, de sosem forrón!!
TESCOS-MUFFIN
HOZZÁVALOK:20dkg vaj, 20dkg porcukor, 3tojás, 10dkg liszt, 10dkg étkezési kemény. , 1/2tasak sütöpor, lekvár(izlés szerint).
ELKÉSZITÉS:A vajat a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a tojásokat. A lisztet összekeverjük a keményitővel, sütőporral és a masszához adjuk. Az egészet nagyon alaposan kikeverjük, közben belekeverünk 1evőkan. narancslekvárt, tovább keverjük.
A muffin-sütőt olajspray-vel megfujjuk és beleadagoljuk a masszát vagy muffin-papirokkal béleljük ki a mélyedéseket és ebbe adagoljuk a tésztát.
Ha kihült a tészta nyomozsákba lekvárt teszünk és a legkeskenyebb kinyomot beledugjuk a sütikbe, igy töltjük meg a belsejüket lekvárral.
A sütik tetejét még megkenhetitek cukormázzal is.
MÁZ:10dkg porcukor, 2evőkan. citromlé.
A hozzávalokat jol felvered, majd ecsettel a sütik tetejét megkened.
DIÓS-CSOKOLÁDÉS-KÓLÁS MUFFIN
Hozzávalók 14 darabhoz:
280 g liszt
3 teáskanál sütőpor
fél teáskanál őrölt fahéj
50 g finomra aprított dióbél
50 g reszelt csokoládé
1 tojás
150 g cukor
125 g vaj
160 ml Coca-Cola
100 ml tej
60 g porcukor
néhány szem kólás üveget formázó gumicukor a díszítéshez
A sütőt 160 fokra felmelegítjük. (Gázsütő 1-es fokozat. ) 14 db papírformát beleteszünk a muffinsütő mélyedéseibe. Ha nincs muffinsütőnk, tegyünk egymásba két papírformát, és megfelelő távolságban sorakoztassuk a sütőlemezre.
A tésztához összekeverjük a lisztet a sütőporral, az őrölt fahéjjal, a dióval és a csokoládéval. A habosra felvert tojást elvegyítjük a cukorral, a vajjal, 150 ml kólával, a tejjel, végül a lisztes keverékkel.
Minden formába 1-2 evőkanálnyi masszát töltünk. A muffinokat kb. 35 percig sütjük, majd rövid hűlés után kivesszük a formából (ha csak papírral csináltuk, akkor nem kell kivenni). Rácsra téve hagyjuk kihűlni.
A mázhoz az átszitált porcukrot simára keverjük a maradék (10 ml) kólával. ?egkenjük a muffinokat, és mielőtt a máz teljesen megszáradna, díszítésül mindegyikre 1-2 gumicukrot nyomunk.
Pina Colada muffin
Hozzávalók:
1 1/3 csésze kókuszreszelék
2 csésze liszt
1 csésze cukor
1 ek sütőpor
2 tojás
3/4 csésze tej
1/4 csésze olaj
1/4 csésze vaj
1 ek vanília esszencia
1/3 csésze ananász, lecsöpögtetve
Melegítsd elő a sütőt 175 fokra. Pirítsd a kókuszreszeléket kb. 10 percig. Keverd össze a lisztet, cukrot, sütőport, sót. Egy másikba a tejet, olajat, vajat, tojást, vaníliát. Öntsd bele a lisztes keverékbe, add hozzá az apróra vágott ananászt és a kókuszt. Süsd meg.
Jó étvágyat hozzá!
Sajnos nem tudom, még soha nem sütöttem muffint mikróban.
Szeretném tőletek megkérdezni, hogyha mikroban sütöm a Muffint milyen fokozaton meddig süssem?
Előre is köszönöm.
Banan zabpelyhes Muffin
1 csesze teljes kiorlesu (whole-wheat) liszt.
2 teaskanal sutopor
1/2 teaskanal szodabikarbona
1 csesze zabpehely
2 tojasfeherje
1 1/2 teaskanal vanillia eszencia
1/4 teaskanal mandula eszencia
1/4 csesze juharszirup
2 evokanal tej
2 evokanal olaj
1 csesze banan purezve (kb 2db)
Osszekeverjuk a lisztet, sutoport, szodabikarbonat es zabpelyhet egy talban.
Egy masik talban osszekeverjuk a tojasfeherjeket, juharszirupot, tejet olajat, ket fele eszenciat es a banant. Ezt a masszat a szaraz dolgokhoz ontjuk es eppen hogy osszekeverjuk. En mindig keverek bele afonyat, vagy valami egyebb gyumolcsot. Muffin formaban Kb 170 fokon 15-20 percig sutom. Ebbol lesz 8db nagyobb vagy 12kisebb adag.
Grand Marnier Afonya Muffin
1 1/4 csesze narancs juice
1/4 csesze Grand Marnier likor
3/4 csesze repce olaj
2 csesze darabolt afonya
2 1/2 csesze liszt
1 csesze teljes orlesu liszt
1 1/2 csesze cukor
2 evokanal sutopor
1/2 teaskanal so
1 1/2 evokanal darabolt narancs hej
4 tojas feherje
Melegits fel a sutot 200fokra. Keverd ossze a narancslet, likort es olajat. Egy masik talban keverk ossze a liszteket, cukrot, sutoport, sot es narancs hejat. Egy harmadik talban verd fel a tojasfeherjeket (nem kell hogy kemeny hab legyen, csak habos) Keverd ossze a tojasfeherjet a likoros folyadekkal, majd ontsd az egeszet a lisztes dolgokhoz, keverd bele az afonyat. Nem szabad tul keverni. kb 25 percig kell sutni. 24 db lesz allitolag belole.
Itt van egy recept a német weboldalról. Nálunk kedvenc lett belőle:
Csokis-narancsos muffin:
28 dkg liszt,
1 csipet só,
12 dkg cukor,
2 kiskanál sütőpor,
2 evőkanál reszelt narancshéj,
2 tojás,
3 ek, olv vaj,
1, 8 dl tej
1 ek, rum
20 dkg csoki;
A sütőt előmelegítjuük(220°C)A csokit durvára reszeljük a lisztet a csokit a sót a cukrot a sütőport és a narancshéjat elkeverjük. Egy másik tálban a tojást, vajat, tejet és rumot összekeverjük. Majd ebbe belekeverjük a lisztes keveréket.
20-25 perc alatt sült meg, de persze formája és sütője válogatja'
A német marcipános topicról fordítottam, elég jól hangzik. Én még nem sütöttem meg, de ha valaki vállalkozik rá, akkor kérem, hogy számoljon be róla.
MOGYORÓ-MARCIPÁN MUFFIN
Hozzávalók:
10 dkg liszt
1 tk. sütőpor
10 dkg darált mogyoró (egy kicsit megpiríthatod)
5 dkg durvára vágott mogyoró
10 dkg vaj
10dkg marcipánmassza
5, 5dkg cukor
1 zacsi van. cukor,
1 flakon rumaroma
4db tojás
Melegitsd elő a sütöt 180 fokosra. A lisztet, sütőport mogyorót keverd el egy külön tálban, Másik edényben habosra a vajat a marcipánmasszával. A cukrot, van. cukrot, rumaromát és a tojásokat is kavard jó habosra, majd mindent vegyits össze. Kanalazd bele a kis mélyedésekbe, és süsd 20-25 percig.
Üdv: Ónix
Azon a német nyelvű oldalon, amit itt ajánlottak nekem is, nagyon klasszul hozzávalók szerint vannak a muffin-receptek kiválogatva. Gyümölcsösből is rengeteg van. Ha nem tudsz németül, szívesen keresek neked egyet.
Van itthon aszalt ananasz es papaya, van valami receptetek amibe beleillik? Vagy barmelyik muffin-receptbe behelyettesithetem?
Hasonlóan Zsumókához kisérletezgetni, próbálgatni kell az ízeket, arányokat ahogy Te szereted.
A csésze métete is számít: én olyan mércés poharat használok amin az angol-szász mártékegység (un. cup) és ml szerint lehet méricskélni. 1 cup (csésze)=225 ml.
Megcsináltam a datolyás muffint, nagyon-nagyon fincsi lett! Most már biztos, hogy függők lettünk!
Szerintem egyszerűen az történt, hogy Neked más az ízlésed és kevesbé édesen szereted a dolgokat.
Nézz meg több különböző receptet is azok alapján próbáld meg megtalálni azt a cukor adagot, amivel neked finom lesz!
Én is szoktam variálni a recepteken, mert sokszor nemcsak a cukrot, de az olajat is túl soknak találom.
Ezt viszont csak gyakorlat útján tudod kikísérletezni, ami azt jelenti hogy észre sem veszed és már be is indult a sorozat gyártás :-)
Sok sikert!!
Így több kisebb muffinod lesz :-) A sütési időre is jobban oda kell figyelned és inkább a tűpróbára hagyatkozz, mint a megadott percekre!
Sok sikert!
:-)
A kérdésem a következő: lehet-e muffint sütni "csak úgy" papírban, vagy mindenképp venni kell hozzá muffin sütőt??