Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
10 deka magozott aszalt szilva
kb. 1 deci rum
15 deka liszt
5 deka őrölt mák
2 teáskanál sütőpor
1 teáskanál szódabikarbóna
½ teáskanál őrölt fahéj
10 deka cukor
1 deci tej
10 deka joghurt
1 tojás
7½ deka vaj, felolvasztva és langyosra hűtve
Elkészítés:
A sütőt előmelegítjük 200 fokra (gázsütőn 6-os fokozat), és a muffintepsi horpadásait kibéleljük egy-egy papírkapszlival. Ha szilikon muffinformát használunk, nincs szükség előkészítésre.
Az aszalt szilvát apróra vágjuk, beleszórjuk egy kisebb fazékba, és ráöntünk annyi rumot, amennyi ellepi. Erős lángon felforraljuk, aztán levesszük a tűzről, és félretesszük, hogy a szilva a rumban hűljön ki.
Egy nagy tálban összekeverjük a lisztet, a mákot, a sütőport, a szódabikarbónát, az őrölt fahéjat és a cukrot
A tejet kézi habverővel összekeverjük egy mérőkancsóban a joghurttal, a tojással és az olvasztott, langyos vajjal.
A lisztes keverékhez hozzáöntjük a tejes egyveleget, és fakanállal összekeverjük a kettőt. Ezután leszűrjük a rumban kihűlt szilvát, alaposan lecsöpögtetjük, és hozzávegyítjük a masszához. A tészta ezzel készen van.
A kész tésztát arányosan szétosztjuk a muffintepsi horpadásaiban, és a szilvás-mákos muffinokat 20-25 perc alatt megsütjük.
12 muffin lesz belőle.
Sziasztok!
Bocs, a bekontárkodásért, segítséget kérnék: a Stahl-féle aszaltszilvás-mákos muffin receptjét keresem, de nem találom sajnos. Bogarászni meg "tűt a szénakazalban" melónak érzem. Tud valaki segíteni?
Köszi szépen.
Kedves Ludyka!
Köszönöm a tanácsot,már vettem anyunak 2 szakácskönyvet karira,de ha ez sem lesz elég,akkor beírom a google-ba és keresünk muffinrecepteket!
Köszi az ötletet!
Meg aztán a Nőklapján is van egy pár,ahogy látom...
A férjem is nagyon szereti a tököt, minden héten sütünk.
Én meg sütőtököset is akartam sütni, de befaltam a tököt csak úgy magában (sülve persze).
A minap palacsintát sütöttem és kimaradt a túró (a fiúk nem ugrálnak érte, mint kiderült), eszembe jutott a recepted, ráadásul ki is van nyomtatva, úgyhogy nekiálltam és megsütöttem. Nagyon király, ahogy elolvadt a csoki a túró alatt!!
(4162-es hozzászólás)
ASZALTGYÜMÖLCSÖS MUFFIN 2.
Hozzávalók:
40 g datolya
50 g kandírozott ananász
40 g mandula
80 g mazsola
2 ek rum
2 ek liszt
200 g vaj
180 g cukor
1 tk reszelt citromhéj
4 tojás
190 g liszt
Elkészítés:
A datolyát, ananászt kis kockákra vágjuk, a mandulát felaprítjuk. Datolyát, ananászt, mandulát, mazsolát és a rumot összekeverjük, és két órát pihentetjük. Belekeverjük a lisztet.
BAILEY'S MUFFINA sütőt 180°C-ra előmelegítjük. A vajat, cukrot, citromhéjat és a tojásokat habosra keverjük. Összekeverjük a lisztes gyümölcsmasszával. Formába töltjük, és kb. 20-25 percig sütjük.
Hozzávalók:
2 db tojás,
8 dkg cukor,
1 csomag vaníliás cukor,
8 dkg vaj,
1, 2 dl Bailey's,
15 dkg liszt,
1, 5 teáskanál sütőpor.
Elkészítés:
Hozzávalók:
100 g datolya
150 g liszt
2 tk sütőpor
50 g őrölt mandula
4 ek kókuszreszelék
100 g vaj
1 tojás
100 g barna cukor
250 g joghurt
2 ek rum
Elkészítés:
A sütőt 200°C-ra előmelegítjük. A datolyát kis kockákra vágjuk. A lisztet, sütőport, mandulát és kókuszreszeléket összekeverjük. A vajat, tojást, cukrot, joghurtot és rumot összekeverjük. Beledolgozzuk a lisztes keveréket és a datolyadarabokat. Beletöltjük a formába és kb. 25-30 percig sütjük.
MEGGYES-MÁKOS MUFFIN (Stahl)
Hozzávalók: (12 db)
10 dkg meggybefőtt
15 dkg puha vaj
15 dkg cukor
fél teáskanál vaníliaaroma
2 tojás
12 dkg liszt
3 dkg darált mák
1 teáskanál sütőpor
fél teáskanál őrölt fahéj
1 citrom
4 evőkanál tej
- Fehércsoki mázhoz:
10 dkg csokoládé
10 dkg vaj
2 evőkanál tejszín
10 dkg porcukor
- Tetejére:
lecsöpögtetett magozott meggybefőtt
Elkészítés:
A sütőt 200 °C-ra előmelegítjük. A muffin formákat papírral kibéleljük.
A lisztet összekeverjük a sütőporral, a darált mákkal és a fahéjjal. A vajat habosra keverjük a cukorral és a vanília aromával, majd hozzáadjuk egyenként a tojásokat. A masszához hozzákeverjük a lisztes keveréket, majd belereszeljük a citrom héját, végül fellazítjuk egy kis tejjel.
A masszába belekeverjük a lecsöpögtetett meggyszemeket, majd a formákba adagoljuk.
Kb. 20 perc alatt készre sütjük.
A darabokra tört fehér csokit gőz fölött összeolvasztjuk a vajjal és tejszínnel, majd levesszük a gőzről, és hozzászórjuk a porcukrot. Addig kevergetjük, amíg a cukor feloldódik benne, aztán, ha már kihűlt, rákenjük a kész muffinokra.
Szia, ezt találtam:
20 dkg datolya, 5 dkg gorombára vágott dió, 30 ml rum vagy konyak, 125 g vaj, 10 dkg barnacukor, 25 dkg liszt, 1 tk szódabikarbóna, fél mk fahéj, 2 db tojás, 1 ek méz, 1,5 dl tej, csipetnyi só
A datolyát apróra vágjuk, összekeverjük a konyakkal. A lisztet összekeverjük a szódabikarbónával, sóval és a fahéjjal, hozzáadjuk a felaprított datolyát és diót. A tojásokat habosra keverjük a mézzel, cukorral, olvasztott vajjal és tejjel. Összevegyítjük a lisztes keverékkel. Nem túl lágy tésztát kapunk. A tésztát formákba töltjük és 200 fokon kb 15 percig sütjük.
Sziasztok, datolyás muffin receptet keresek. Az se baj ha van benne dió is. köszi
1 csésze - 250 ml
1/2 csésze - 125 ml
1 evőkanál - 15 ml
1 teáskanál - 5 ml
1 pint - 473 ml
1 quart - 1 l
1 ounce - 30 gr
1 pound - 455 gr
Sziasztok,
a hét végén sütöttem mézes muffint teljes kiőrlésű lisztből. Azt hiszem érdemes volt kitalálni, mivel nagy sikere volt. Szerintem karácsonyi muffinként is megállja a helyét. Amit leírok, mega adag, aki soknak találja, felezheti a hozzávalókat.
25-25 dkg zabpehely- és tönkölybúzaliszt, 6 tojás, 6 ek vegyes virágméz, 6 ek barnacukor vagy szorbit, 2 dl olaj, 6 dl joghurt, 1 ek fahéj, 1 kk őrölt szegfűszeg, 1 mk őrölt koriander, 1,5 tk szódabikarbóna, 10-10 dkg gorombára vágott dió vagy mandula és étcsokoládé, 5 dkg cukrozott narancshéj, sűrű szilvalekvár
A tojások sárgáját habosra verem a mézzel és az olajjal, végül a joghurttal. A lisztekbe keverem a szódabikarbónát és a fűszereket. A többi hozzávalóval együtt (kiv. tojásfehérje) mindent alaposan összekeverek, ha túl kemény lenne a tészta, még hígítható némi joghurttal. Legvégén a cukorral(szorbittal) keményre vert tojásfehérjéket is beleforgatom (nem fontos, lehet egész tojásokkal kezdeni az elején, csak így könnyebb lesz a tészta). Muffin sütőpapír formát használok. Mindbe teszek 1-1 ek tésztát, rá 1-1 kk szilvalekvárt, ismét tésztát majdnem a kapszlik pereméig. Forró sütőben kb 10-15 percig sütöm, közben megnézem és amikor már halvány barnás-pirosas ki is veszem, mert a méz miatt nagyon hamar megéghet.
Helló Mindenki!
Közérdekű infó: 12 dbos muffinsütő 1000,-ért a Szentendrei úti Auchanban kapható! Tegnap hoztak új szállítmányt!
Én tegnap kaptam meg életem első muffinsütőjét, persze nem bírtam ki és este 10kor álltam neki sütni, és sikerült!!!!! Pedig nemvagyok egy konyhatünci
Már értem, mitől híznak az amerikaiak!
Diétás muffin?
Kellemes sütögetést és szép napot!