Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
A veteményem meghalt, úgyhogy nem kísérletezek most cca 1 évig, nem akarom, hogy szenvedjenek, mert sajnálom őket.
Ha kell vmire majd szerválok másoktól: )
Én is erkélyládában nevelgetem a növénykéket. Van bazsalikom, már virágzik:-)))), ezenkívül menta, citromfű, borsfű és majoranna.
Én húsok saláták fűszerezésére használom őket. A múltkor isteni ebédet készítettem: ananászos pulykacsíkokat.
A pulykamellet csíkokra vágtam, ananászt kisebb cikkekre szeleteltem. Olivaoljaon a húst megpirítottam, sóztam, majd beletettem az ananászt, végül az apróra vágott mentát, bazsalikomot, citromfüvet, borsfüvet és majorannát. Egy picit pároltam együtt. Nagyon finom pikáns íze lett. Mivel diétáztam köret nélkül fogyasztottam el. Remélem Nektek is izleni fog! Jó étvágyat.
Nica, a rozmaringos sültkrumpli valami fantasztikus!!!!!!!
A petrezselyem az idén sokaknak okozott gondot, illetve a petrezselyem hiánya.
Én általában 2 kis sort (kb másfél méteresek) szoktam vetni, az egyikbe fodros levelű, a másikba sima levelű metélőpetrezselymet. A fodros levelű nagyon dekoratív, de nincs olyan finom íze, mint a másiknak. Az idén ebben a két sorban hosszas várakozás után összesen 11 szál kis valami bújt ki, és úgy gondoltam, hogy túl sokat nem kockáztatok, ezért aztán kiszedtem mindet, és szépen egyesével elpalántáztam. Ennek már 4 napja, és eddig még élnek. De hogy mikor tudok ebből zöldet aratni??
Már régóta készülök ide benézni, de csak ma jött össze. Nekem a füszerültetvényem egy láda. Az idén nem nött ki a bazsalikom, amit magról vetettem, ezért vettem készen és ruccolát. Úgy adódott, hogy el kellett utaznunk és nem volt aki locsolja. A ruccola nagyon nehezen birta addig is, de a kiszáradás jót tett neki. Most mind a kettő szép és a bazsalikomot rendszeresen használom. Egészen más a friss mint a száritott.
Épp ma hagyintottam ki a petrezselymemet, nem fejlődött: ( Mondjuk nem is csodálom, de akkor is nehéz szívvel váltam meg tőle.
A metélőhagymákok meg elbújtak egy vékonyabb varrótű mögött, így azokkal sem lett szerencsém, na de majd. . . . : ))
Valaki próbálja már ki friss rozmaring ágat, akár kettőt-hármat is belecsapni a sülő krumpli közé, hogy milyen.
Jahh és aztán írjon ide: )
Igaz, hogy nem ez a legnépszerűbb topic a NLc@fén, de sajnálnám, ha megszüntetnék.
A fűszernövényeim gyönyörűen fejlődnek (sajna nem mind), csak az a gond, hogy a férjem véletlenül lepermetezte, és így két hétig nem szedhetem. Még pár nap várakozási idő van hátra. Azután lehet használni.
Tudom, hogy ez nem a receptes topic, de ha valakinek van valami specialitása valamelyik fűszernövény felhasználásához, kérem pötyögje be ide is. :))
Azért írok, mert ha ezt a topicot nem használjuk akkor megszüntetik. Kérlek benneteket, hogy néha nézzetek ide is be. :))
Kinek milyen már a fűszernövénye??
Már szedem a cuccost. Borzasztó hagyma íze van. Napi 10 cseppet ír elő. Tegnap kezdtem el, mert a fiam csak tegnap jött haza.
Köszike: Erika
Sajnos még nem iszom a cuccost, mert itt a közelben nincs gyógynövényes. A fiam igérte, hogy hoz nekem Pestről mivel Ő ott dolgozik.
Köszönöm, hogy gondoltál rám!:)))
Mit szóltok ehhez a gyönyörű időhöz? Most fognak igazán fejlődni a növényeink, jó kis eső volt és most süt a nap, állítólag a héten megérkezik a nyár. Lehet pótolni a téli veszteséget. Nekem sajnos a kertben csak a tárkony és a snidling, meg a petrezselyem élte túl a hideget. A többit újra kell vetnem, ill. ültetnem.
Nekem megfeküdt a köményültetvényem, de nem is baj: )) Úccse tudnék velük mit kezdeni.
A metélőhagymáim meg meg elbújhatnak a varrótű mellett, hát nekem nem lesz sose normális fűszerkertem?: )
Ja és jelentem nő a zsályám!!!!! meg a kaprom. Cserépben.
Nagyon szépen köszönöm a tanácsodat ki is mentettem magamnak.
Koleszterin ellen jó a fekete ribizli is: "A mai korszerű laboratóriumi analitikai módszerek kiderítették, hogy olyan életfontosságú hatóanyagokat tartalmaz, amelyeknek érfalvédő, érelmeszesedést gátló, vérnyomáscsökkentő hatása van. Rendszeres fogyasztásával csökkenthető a magas triglicerid- és koleszterinszint, vízhajtó tulajdonsága révén jó méregtelenítő, fokozza a nátriumürítést, de a fontos káliumot a szervezetben hagyja. Alkalikussá teszi a vizeletet, oldja a húgykősav sóit, ezért ajánlott a reuma és köszvény gyógyításában. Magas C-vitamin tartalma segít az influenza elleni védekezésben, az immunrendszer erősítésében, a fáradtságérzet leküzdésében. Óvja a sejteket a rákos folyamatoktól. Vas-, mangán- és réztartalmának köszönhetően növekszik a vörösvértestek és a hemoglobin mennyisége, ennek köszönhetően a gyermekek és nők vashiányos vérszegénységének kiváló természetes gyógyszere. B-vitamin tartalma idegvédő hatású.
A fekete ribiszke e csodás, univerzális hatóanyagait nem csak bogyótermése, hanem a levelei is tartalmazzák, ezért felhasználása igen sokoldalú. Nyáron a friss, zsenge leveleiből zöld teát készíthetünk. A leveleit szárítani is lehet és télire eltenni. Ebben az esetben 1 púpozott evőkanálnyi szárított ribiszkelevelet 2 dl forrásban lévő vízbe teszünk, fél percig forraljuk, 15 percig állni hagyjuk, majd leszűrjük. Naponta 3x2 dl-t fogyaszthatunk. "
Valamint a mandula és a dió is.
Nálam a rebarbara, koriander, petrezselyem, tárkony, izsop már elég szépen növekszik.
Ez bizony komoly probléma lehet, és elképzelhető, hogy át kell szervezned a táplálkozásodat, hisz sok minden befolyásolhatja a koleszterinszintet. Próbálj meg szakemberrel (dietetikussal) beszélni, kell, hogy tudjon segíteni.
Jobbulást kívánok!
Egyébként jelentem, 2 azaz kettő szál kapor kikelt a cserépben! :)))))
Édesanyám, édesapám mind másban haltak meg és ilyen tünetük nem volt még a nagyszülőknek sem.
Nem gond szép az élet és örülök mindennek. :))
Jövő héten jön ki az öregekhez és akkor jön a többi. Kétóránként vesznek vért. A nővéremnek ugyanezek a problémái és nem tudnak az orvosok segíteni rajta. Ő 51 én 45.
Doki vizsgált meg és onnan tudom, hogy magas a koleszterin szintem. Azt hittük cukros lettem, mert éhség érzetem van és rosszul leszek, de ezt még nem tudja, hogy mitől van. Mindig valamit rágcsálnom kell, hogy ne legyek rosszul. Bosszant ez az egész. Talán a változó kór.
Attól függetlenül kipróbálom a "Medvehagymát". Hol lehet kapni? Gyógynövényesnél vagy Patikában?
Köszönöm a válaszokat!