Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Nekem is nagyon tetszik a Karácsony vers. Én megkaptam mailen Szabó Gyula előadásában, hát mit ne mondjak, borsóztam. Annyira jóóóó!
Ez is nagyon szép amit bemásoltál, köszi érte.
Puszi! Szép karácsonyt!
Kriszta
Puszi!
Mirama
A legkedvesebb karácsonyi versem egy Ady vers, Karácsony a címe. De most még a csapból is ez folyik, úgyhogy kerestem Nektek egy másik Ady verset - ez is nagyon szép szerintem - ezzel kívánok Nektek nagyon boldog karácsonyt!!
Pusz. Fanna
Ady Endre: Balzsam tündér postája
„Mióta csak gyerekek vannak,
(Hallgassatok ide, gyerekek!)
aranyos tele tarisznyával
este elindul Balzsam tündér,
hogy tik boldogok legyetek.
Hozza nektek a nagyszerű jókat,
az enni- meg örülnivalókat.
Óh, be jó tündér ez a tündér.
De van egy nagy átka szegénynek:
sokan vannak a haragosak,
gonosz tündérek sötét szárnnyal.
(Rosszak voltak, elcsapták őket!)
Ezek leskelődnek csúful sokat
s mit nektek hozna, gyerekek, nektek,
tarisznyájából kiszedegetnek,
sok édeset, vígat, bölcset, jót.
Minden esete jön a posta,
posta-kürt nincs, csöndben hozza tarisznyáját
Balzsam tündér, mert gonosz kéz megmotozza.
Néha-néha mindent elszed, s elkobozza,
mit csak hoz a tündérposta.
De a posta mégis posta, sokszor jön meg megrakodva
s Balzsam tündér sok holmiját gyerekek közt szerte-osztja.
Ilyen posta ez a posta, ezt a verset is az hozta.
Hoz játékot, hoz meséket, édes álmot, csodaszépet.
Virgácsot is, aki vétett, kaphat tőle.
Néha-néha nincs csak félig, sok holmiját kicserélik.
Rossz tündérek akkor bátrak, hogyha Balzsam belefárad
rossz gyermeket jóvá tenni, hazugokkal veszekedni.
Ilyenkor a posta mást hoz, jeles helyett szekundát hoz.
Sok bánatot, kevés kedvet, sírást hoz a jókedv helyett.
Szegény-szegény, jó Balzsam tündér
mit kell értetek harcolnia
aranyos tarisznyáját védve.
Hogy a nektek szánt szépet és jót
el ne rabolja senki fia,
hozza nektek a tréfa rakását,
szülőtök csókját, simogatását.
(Minden szépet Balzsam tündér hoz.)
Ha jók vagytok, Balzsam tündér győz,
legyőzi az ellenségeit,
vakációt, mesedélutánt hoz,
s jót csak a rossznak nem tud hozni,
(De ugye, nincs rossz senki itt?)
Segítsetek a szegény Balzsamnak,
a rossz tündérek sokan vannak
s a jó tündért meg kell becsülni.”
BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK!