Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Mi, 50 felettiek...
2006-04-23 08:591.
Létrehozva: 2006. Április 23. 08:59
Többen vagyunk újak és saját tapasztalatom, hogy próbálkozásaim nem jártak sikerrel amikor hozzászólásaimmal szerettem volna egy csapatba bekerülni. Nehéz belecsöppenni a már kialakult kapcsolatokba, ezért gondoltam arra, próbáljunk új topikot nyitni és remélhetőleg nálunk is elkezdődnek a barátkozások. Minden szépre és jóra nyitott vagyok, sok téma érdekel. Várom a válaszotokat!
Már van egy közös véleményünk!
Mi Pest mellett lakunk közvetlenül, Pécelen. Már nem Pest, de még nem falu. Szóval amikor kiköltöztünk a városból, lett három kutyánk, két puli és egy roti-németjuhász keverék.
Közvetlenül erdő mellett lakunk, ezért azontúl hogy "családtagként" élnek velünk, nagyon-nagyon sokat jelentenek itt.
Nagyon szomorú, keserves minden évben az ősz, mert akkor teszik ki a legtöbb megunt állatot itt az erdőszélén. A gyerekeim első időben szisztematikusan mindegyiket megakarták menteni. Telefonon az összes rádiónak telefonáltak, gazdát kerítettek, vagy menhelyre fuvaroztak egy-egy állatot. Sok sírás van nálunk ősz tájékán.
Tehát az állatok szeretetében már van egy közös beszédtémánk:o)))
Megmutatom a kutyáinkat jó? Matykónak azért van a sárga hajgumija, mert szaftoskajához, kevesebb takarítást igényel az "utómunkálat"!
Jó éjszakát mára: Ancsa
Örülök, hogy itt vagy és nagyon-nagyon bízom benne, hogy Te is megtalálod itt azt a barátságos-békés-beszélgetős helyet, amire mindannyian vágyunk.
Ha megengeditek, néha-néha benéznék Hozzátok, na nem tanácsot osztogatni, csak egy kis beszélgetésre, ha olyasmiről folyik éppen a szó, amihez hozzátudok szólni.
Szép estét, örülök Neked: Ancsa
Többször megfordult bennem, töröltetni kellene a topikomat. Az induláskor 2 óra alatt 200 hsz. Pörgött. Aztán elcsendesedett, pedig mindenkinek válaszolta, küldtem a képecskéket. Igaz, nem egy időben érünk rá, de bizony nagyon szerény a "törzs-topik-csapat" magamat okoltam. Ám most annaler szavai megnyugtattak. Talán egyszer "igazi" beszélgetős topikká válunk.
Tehát sok szerencsét Neked Szitácska
Ne aggódj nem lehetünk mindenben tökéletesek. Biztos van olyan,amit Te jobban tudsz mint mi.
Tegnap mi is voltunk Pesten. A Városligetben jártunk a bolhapiacon. Alapanyagot akartam venni a legujabb kitalációmhoz. Vettem is egy pár dolgot. Nagyon jó volt az idő és rengeteg volt az ember. Alig találtunk parkolót. Sokan árultak kicsike kölyökállatokat. Fel voltam háborodva a tartásuk miatt. Reggel kiállnak velük és a körülményeket nem biztositják az állatnak egész nap. Rémes.
Én is szívesen csatlakoznék
Szerintem is nehezebb egy hosszabb topicba, összeszokott társaságba bekapcsolódni. És ennek nem feltétlenül a társaság az oka.
Már több új topicnál próbálkoztam, de nem voltak hosszú életűek.
Valaki már itt is írta, ennek sokszor az az oka, hogy nem egy időben érünk rá, de egyetértek azzal, hogy utólag is visszaolvashatók, megválaszolhatók a hozzászólások
Nagyon-nagyon köszönöm az őszinte, kedves leveledet, külön a képeket. Mindenben teljes egészében egyet értek veled. Ha beindul a topik, természetesen én sem fogok mindenhez hozzászólni, csupán a kezdeti nehézségeket szeretném elgörgetni. Sok helyütt olvastam a beszélgetéseket és megrémültem amikor összevesztek emberek és pontosan tudom, hogy ennek megvan a lehetősége, mert nyitott, bármikor bárki leírhatja a véleményét és nem éppen kellő udvariassággal.
Biztosan bennem is volt/van hiba, egy összeszokott csapatba nem voltam képes beilleszkedni, olyan kivülállónak - nem odavalónak - éreztem magam. Szerintem ezt meg lehet érteni, mert az egyik ember gyorsan feltalálja magát, a másik nem. Én az utóbbihoz tartozom.
Nagyon remélem hogy ez a topik sokáig fog élni, viszonylag zökkenőmentesek lesznek a levelezések és leszünk páran, akik összetartják ezt a kis társaságot.
Külön köszönöm neked a biztatást, a jóindulatot, az igaz emberi szavakat!
Minden különösebb szándék nélkül, de arra a következtetésre jutottam írok Neked,miután végigolvastam az eddigi hozzászólásokat. Főleg az aggályaidat.
Márciusban múlt egy éve, hogy elkezdtem itt az nlc-n fórumozni. Előtte lelkiismeretesen hetekig, de csak olvasgattam, mire rászántam magam hogy írjak is. Engem szívesen fogadtak, válaszoltak is ahol először írtam, de többnyire dolgoztak,tehát csak hétvégeken tudtak válaszolni.
Aztán letáboroztam egy fix-nek szánt helyen, ahol a korom miatt és az addig olvasottak szerint is úgy gondoltam betudnék illeszkedni az idők során. Nem így történt, úgy éreztem folyton "lyukba beszélek", egy idő után feladtam.
Mára megtanultam -és ha nem bántódsz meg ezt szeretném megosztani Veled/Veletek-, hogy sehol nincs olyan nagylétszámú fórum, ahol mindig, mindenki, mindenkivel jól kijön, ahol soha nincsenek apró koccanások, sértődések stb. mind amit Ti is felsoroltatok.
Nekem az a változat vált be, hogy van egy ajándékba kapott, kvázi saját topikom (Placido Domingo rajongók) és emellett vannak barátok másik 2-3 topikban, ahol tudom hogy szívesen látnak, válaszolnak amikor írok.
Náluk sem írogatok minden nap, csak amikor olyan téma van, amihez hozzátudok szólni, van rá időm, hogy nem csak udvarias, semmitmondó sorokat vetek oda.
A saját topikomban sincs egetverő nagy mozgás, hiszen dolgozik a társaság zöme. Így aztán én arra álltam be, hogy amikor valami olyasmit találok amit szívesen megosztanék a többiekkel, akkor írok, figyelek, hogyha új ember ír, szívesen fogadjam, de nem erőlködök hogy mindenki ott maradjon.
Tavaly július óta él az említett topik, egy alkalomra nyitotta (Domingo tavaly júliusi koncertje) egy jó barátom, és még ma is él. Túlléptük a 2500-as hsz-számot, de ehhez szerintem nagyban hozzájárult, hogy van egy kis stabil mag, kb. 10-12 fő akik július óta velünk vannak.
Úgy gondolom az a lényeg, hogy találjatok egy közös érdeklődési területet és ne a létszámra, hanem arra törekedjetek, hogy akik megragadnak itt, azok jól érezzék magukat. Mindig kapjanak egy jó szót ha gondjuk van, és érezzék, hogy Rátok számíthatnak, ha kell akár egy kiadós beszélgetéssel, ha kell jótanácsokkal, de előfordulhat az is, hogy csak ki kell beszélnie magából, amit barátokkal tehet meg.
Remélem nem veszed rossznéven amit leírtam, ismerős az érzés, amikor azon drukkolsz lesz-e aki ír, visszajön-e:o))
Ehhez kívánok Neked őszintén sok sikert és boldog pillanatokat:
Ancsa a Domingo rajongóktól ha kell, itt mindig megtalálsz.
JA! és sokszor azt az érzést, amikor új nevet találsz a hozzászólók között:o)) Néhány jó szót képekkel kiegészítve tettem Neked az indulás jó hangulatához! Sok sikert!