Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
szervusztok
Mi van veletek.?mind elutaztatok.vagy egesz nap setalni mentek.hisz tavaszi idojaras van.
Gyertek es irjatok meg.hogy mivel telnek a napjaitok.
szervusztok
Zsuzsa
Sajnálom,hogy leestél,bizonyára még ma is fáj a helye.nehogy kaptál volna egy agyrázkodást,ilyenkor könnyen megtörténik.Én pont akkor estem el(25 éve)amikor a fiam esküvöje volt és eltörött több darabba a csuklon,keserves volt,mert 6 hétig volt gipszben-
Én is kaptam a lűányomtól egy kuglofsütőt,most van a lerben a kuglof,kiváncsi vagyok,hogy sikerül?
aztán ird meg.hogy sikerült a makaron?
Márta
most télen keveset dolgozom az avonnal,nem akarok messze menni,csak itt a környéken visazem haza,mert én is félek az esésétől.Ma 11 óra felé kimentem,hát nagyon jeges volt, a mellékutakon mind az út közepén mentem,ahol már fel volt járva az út.
Reméljük hozzátok nem ér el a tüz.
Hogy van a férjed,meggyógyult a mérgezésból?
Magdi
finomakat fözöl,ugy látom te is szeretsz sütni-fözni,akárcsak én.
Lányok,nem jut eszembe,hogy még ki tarozikehhez a topikhoz,mert nem jut eszembe.
Szép hétvégét kivánok jó egészséggel.
Ismét virágzik az orchideám.
Sziasztok! Jó reggelt!
Korán keltem, mert tegnap nagyon korán feküdtem! Hanyatt estem a tegnapi jégen. Seggre estem és a fejemet is jól bevertem! A fene vinné! Azért a dolgomat megcsináltam, ha másért nem azért, hogy ne hogy lemerevedjek. Estére sírni tudtam volna. Már 5-kor megfürödtem és lefeküdtem. Mára jobb, csak bizonyos mozdulatok esnek nagyon rosszul.
Ma főznöm kell, mert jön a sisere had. Tegnap lekaptam egy csirkét a fagyasztóból. Még képlékeny a mai menü.
Látom nektek is szorosak a napjaitok!
Márti, remélem nem ér el hozzátok a tűz! Tudósíts légyszi!
Ibolya, nálunk most éppen kellemes tavaszias szél lengedez, + fok van.
Magdi, finomakat főzöl. Tegnap én is salátát ettem, mindent bele amit találtam, az öntet is olyan nekem való volt: mustár, só, bors és citromlé-héj. Ezt senki nem eszi el előlem, mert nincs benne cukor!
Kaptam karácsonykor Macaron sütő szettet, ki kellene próbálni, de itt nálunk csak fehér mandula liszt van, Lindl meg eléggé messze ahhoz, hogy elfussak 25 dkg mandula lisztért. Majd talán a gyerekek valamelyikét ráveszem, hogy jöttükbe valamelyik menjen már be a boltba, ha enni akarnak Macaront!
Vasárnap ki kellene menni a piacra, mert még mindig nincs 2015 asztali naptárom. Na, meg lángos hiányom van!
Szép hétvégét Nektek!
Sziasztok Mostmar mi is egyedul vagyunk, 2-an hazamentek a sogoromek, 5-en jottel az unokamek mind a 4 Justin hozta oket , sajnos nem a legjobbanm sikerult a mostani itt letuk, mire ideertek elment az rama tobb mint 24 oraig nem volt a meleh meg felette a 40 foknak , aram tobb mint 100km korzetbe nem volt, igy 160 km re mentunk kedden enni es ott kivittuk oket a parkba, szerda reggelre lett aram akkor gyorsan megfoztem nekik, de mar este megint nem volt es tegnap sem volt azert is mondtuk Justinak ne hagya itt oket hat sehova nem tudunk menni a tuz is a nyakunkba Ennek ellenere a gyerekek elveztek a gyertya vilagitast es a solar lampakat, egyaltalan nem hianyoltak a Tv es a compjutert tarsas jatekot jatszotunk ilyen vilagitas melet, szerdan megunnepeltuk elore Jake szulinapjat zsalatin tortat csinaltam nekiMa mar kitakaritottam a hazat es ki is mostam, mert nem tudom mikor nem less ujbol aram, hisz egy szikra es itt a tuz es az aramnak is annyiIbolyka vigyazzal a sok munkaval nehogy megint megfajduljon a hatad,Magdi mi is rengetes zoldseget megeszunk, de foleg levesnek , fozeleknek vagy parolva , Mihaly a szlatakat nem szereti cask en, az unnepek allat borzalmasan hianyzot mert a sogoromek egyaltalan nem szeretik, szerencsere az unokaim szeretik azok nyersen is legelik mint a kecskek ha latnad hogy hogy eszik a zoldbabot is nyersen
Mostmar elmegyek lefekudni reg volt reggel 3 ora
Szep napot nektem Marta
szervusztok
Magdi
jó.hogy szereted ezeket a zöldségeket,bizonyára lehet fogyni is töle,én a nyers zöldségeket nem szeretem,de az epém sem szereti,pedig jó volna hozzászokni,legalább párolva megprobálhatnám,hogy pár kilót le tudjak fogyni.
A tegnap a férjem csülkös bablevest rendelt,na ez aztán fogyókura!
Márti
gondolom elmentek a rokonok és neked is eleged volt,mert a hosszas vendégeskedés senkinek sem jó,kivéve annak aki nem csinál semmit,csak a finomságokat megeszi.
Zsuzsa
Gyere te is kicsit,rég voltál errefelé,pedig téged is várunk és mesélj,hogy teltek az ünnepek.
Szép napot kivánok nektek,én már nagyon várom a tavaszt, a tegnap -21 fok volt,ma -11.
Korán keltem,.mert kamrát szedem ki,utána leszedem a fát és porszivozok,d.u.hozzák az Avon dobozt,szét kell csomagolnom, a jövö héten haza viszem.
A tegnap elöjegyeztettem magam H.Szóboszlóra,már várom a jó melegvizet.
Nagy ölelés és vigyázzatok magatokra.
Szép Napokat Kívánok Nektek
az Ú Évben is !
Havas téli lepedő borítja a tájat vigyázzatok ha kimentek.
Mi várjuk a hétvégét talán addigra még a napocska is kisüt
Mi finomat főztök vagy elkezdődött a diétázás nálatok is
Én készítem a sok salátát és délután csak azt falatozok. Zeller-Cékla - Hagyma -Sárgarépa és fűszerezni lehet bármivel.Fincsi és jó méregtelenítő!
Írjatok! Szervusztok!
szervusztok.
Nemrég mentek vissza a lányomék,összeszedem a lakást,mert ilyenkor minden szanaszét.
A mai nap a pihenésé,holnap kezdödik az avonozás.
Kivánok minyájatoknak,örömökben,egészségben gazdag évet.
Sziasztok nem tudtam bejoni irni.
Meg mindig a vendegeim itt vannak,
Nagyon BOLDOG UJ EVET KIVANOK mindotoknek bekessegben es boldogsagban
Újévi köszöntő
Adjon Isten egészséget,
kenyeret, bort, tehetséget,
tiszta szívet, éles elmét,
hitet adjon, jószerencsét!
Adjon Isten boldogságot,
szeretetet, bátorságot,
s elviselni a jövőt
mosolyt adjon, nagy erőt!
Adjon Isten hű családot,
ne túl sok, de jó barátot,
önzetlen és szép szerelmet
s adjon hozzá békességet!
Marta
Minden Kedves Topic Szomszédomnak Ezúton kívánok
Sikerekben ,Örömökben, dús Nagyon Boldog Új Évet!!
Boldog új évet!
Erőben, egészségben köszöntsön ránk a 2015 év!
Egeszsgben gazdag boldog uj evet kivanok minyajatoknak.
Marta
Legyszives ird meg nekem privatban.hogybennunketortent. G.Martaval .mert a facebookon irta.hogy itthagyott bennunket.
Kedves Barátaim!
Kívánom,hogy legyen sikeres a következő év,jó egészséget,szeretetet,boldogságot kívánok Nektek!
Lencsi
Szervusztok!
Márti Boldog napokat kívánok majd a az unokáiddal
Olyan jó újra gyerkőcnek lenni velük. Én mindig az vagyok
Zsuzsi!
Remélem az új évben nem lesz ennyi szomorúság nálatok
Vigyázzatok egymásra
Ibolya!
Tartalmas szép napokat kívánok,és vevőt az Avon termékekre.
Nektek és Minden kedves látogatónknak
Kívánok Nagyon Boldog Új Évet Jó Egészséget
Sok puszival
Magdi
Csak vidáman!
Sziasztok lassan vege a hosszu unnepeknek nallatok is,remelem nektek is szep volt ha nem is feher lett. Nekem volt nagyon kellemes es boldog meglepetesem a ket lanyom a fejem es a ket unokam meglepett benunket penteken , Sydnelybol elmentek a fiamekat meglatogatni es nagykerulovel erre mentek haza , hogy minket is meglatogassanak tobb mint 1000km vezettek le felvaltva Marti es Justin, de nem voltak tovabb mint egy orat mert Justin szombaton mar dolgozott
A sogoromek vanak nalunk es mikor felebrednek elkezdodik a kartya jatek es mig en lenem fekszem egesznap megy es kozbe fozok mosogatok stb. januar elejen menek haza Sydneybe , a fiamek hozzak a 2 gyereket elsejen aztan jon a masil 2 unokam is igy egyutt less a 4 gyerek velunk
Szep hetveget nektek Marta
BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT MINDENKINEK!!!!
A karácsony eleje nagyon nem jól sikerült nálunk! Az én jó uram a Sanyi kőrfűrésszel majd nem teljesen levágta a nagy ujját, belemart a mutatóba és a gyűrűs ujjába is. Szép napokat töltöttünk az Sztk-ba!
24-én ketten voltunk, aztán délután szólt a szomszéd , hogy menjünk át. Tudtuk, hogy baj van, így mentünk. Meghalt az édesapja. Szép karácsonyunk volt, na!
Tegnap voltunk a nagylányomnál, ahová kalandosan mentünk, mert papának nem szeretem nadrágot hoztam le a gardróbból, felvette, de aztán szó szerint letépte magáról. Hát nem sokat beszélgettünk míg elértünk a gyerekekig!
Ott is nagyon nehezen engedettünk föl. De az ünnepi menü nagyon finom volt!
Ma még nem történt semmi! Nézem a tv-t, papa alszik a foteljába, gyülekeznek a hófelhők. Fája lábam rendesen!
Holnap indulás Garábra. Délután pakolok, hát ha fönn ragadunk a hó miatt! Bár nem tehetem 30-án jönnek az unokáim! Képzeljétek, szállodába töltötték a karácsonyt, mert a vejem dolgozott Kaposváron és csak így nem maradtak egymás nélkül!
Szóval nálunk nagyon mozgalmas volt a karácsony! Remélem a szilveszter nem tartogat már több meglepetést!
Puszi Mindenkinek!
Békességet, boldogságot, csengőszót és gyertyalángot-, ajándékot, szeretetet, s mindent, ami fontos Nektek. Békés, Boldog Szép Karácsonyt!
Szep jo reggelt kivanok.
Sok a dolgom mara,igaz a tegnap pihentem,mert a derekam rakoncatlankodik.Ma megyek a piacra husert es elhozom a komanem igert savanyu kaposztat,az iden nem soztunk,mint maskor.
D.u.meg sutnek egy kozaksapkat es osszeraknam a toltelekest,de csak szerdan fozom meg.
a sajtost,komenyest is holnap sutnem,mert felek nehogy megszaradjon az unnepig.
Nalunk nem eszumk ilyenkor halat,hagyomanyos husleves,a
Anyomek hoztak egy kacsat,veszek lilakaposztat es pire lesz meg disznokarajt is sutok.
Franciasalatat es toltotttojast is szepen kidiszitve,szeretem kesziteni,csak a derekam hagyna,de mire minden kesz,alig birok mozogni.Most minden ram szakadt a vasarlastol a szemet levivesig,mert a ferjem fekszik.nehezen gyogyul.
Kivanok nektek nagyon szep napot,vigyazzatok magatokra, a hules hamar jon.en is kisse meg vagyok hulve,ma veszek valami gyogyszert.
Sziasztok na nezzuk ma sikerul
Magdi a picikutyakat reggelire Wheat Biscuits el ettetem anit vizestejbe aztatok ez a biscuits reggeli nekunk ebbe mindent meglehet talalni a vitaminoktol a vasig. Ebedre macska kajat kapnak szinten tejel keverve ( azert mert az tiszta hus vagy hal) nagyon szeretik. Vacsorara fot kajat kapnak csirkemaj vagy daralthus macaroni, vagy rizsa es zoldseg (ezt kapjak a nagy kutak is, de azok reggel kutya kekszet napnak)
Most mar minden kiskutyanak van gazdija 2 mar tegnap el is vitek a masik kettot januar elejen viszik el es egy meg a fiame less vagy is az unokaime. Neg let egy masik karacsonyi ajandekom is sikerult a birkakat is eladnom tegnap azt is elvittek
Hat nem tudom elmegy e mert megint nem tudok semmit csinalni
Szia Ibolya!
Nagyon finomat fogsz sütni,én is kedvet kaptam hozzá.
Régen a Mama úgy készítette, hogy piskótát meglocsolta jó sok rummal,és a krémbe tett citromlét is.Nagyon finom volt én is így fogom elkészíteni.
Igaz ma vettem még piskótalapot is ,és azt is megfogom tölteni egy kis diós krémmel. Kedveskedek magamnak is
A Bejgli kel,mert most hidegen keltet csináltam,majd este megsütöm igaz a recept úgy írja hogy másnapig jó ha kell hideg helyen de látom már elég szép
Kívánok jó sütögetést Neked és minden kedves látogatónknakaki csak olvas is minket!
Szervusztok
Sikerult belepnem a tablettel due ez is hi as.sokszor eltunik a kep.
Ma jonnek haza a lanyomek. A kicsi szilvasgombocot kivan.
Faraszto hetem volt a sok csomag miatt.a ferjem is beteg lett.igy ram maradt minden.
Ugy gondolom.pihenes csak januarban lesz.csak birjam.legszivesebben majd elutaznek valahova egyedul.hogy ne kelljen semmit sem dolgozni.de ez tudom lehetelen.
Kiivanok nektek nagyon szep keszulodest.jo egeszseget.
Megyek sutni.vendegvaroszeletet.csak hetfon toltom meg.
Ibolyka megkert hogy irjam meg hogy nemtud irni mert nem jo a gepe az elobb irtam a valaszom Magdinak de nem ment el!!!
szep napot mindenkinek marta
Szia Márti!
Én nem teszek tejet a pizzába csak langyos vizet ,sót sütőélesztőt és olajat Finom lett ,de még van belőleNálunk is nagy kedvenc az unokáknak,de mi is megszerettük.
Töltött káposztát én is készítek majd ,meg csirkéből valami finomságot,lehet hogy tejfölöset ,jó citromosan és főzök majd ki makarónit hozzá.
Mama mindig készített és most én is fogok csinálni. kigondoltam. Husi van a fagyasztóba. A gyermekeimnek ha megyünk sajtos csirkemellet viszek mert nagyon szeretik
Mivel eteted a kiskutyákat aranyosak lehetnek . Még nem vittek el belőlük?
Ti is vigyázzatok magatokra és majd várom a barackot ......mert nagyon szeretem .
Szép napot és minden jót kívánok!
Sziasztok na most egybol beugrottam
Magdi en pizzat cask olyankor csinalok mikor az unokak itt vanak ugyan is en tejtermeket nem ehetek , Mihaly meg nem szereti. En mara halat sutottem az este megyunk a baratomekhoz sargabarackot szedni ok 160km-re laqknak tokunk, nekik rengeteg let es szeretnek lekvart fozni belole es azt tudom hogy nem permetezet. vacsorara meg maradt egy kis rizses csirke azt eltudja a dragasago majszolni, en most nem sutok semi olyasmit amit ragni kellene neki, iguy piskotat sutok es pudingal ragasztom ossze less husleves is az unnepekre es toltot kaposzta szenteste hal, a tobi meg attol fug hogy o hogy erzi magat
Vigyaz magadra ne tulozd el a munkat kehogy lebetegedjel, most mennem kell mart mar az 5 kiskutrya itt sir az ajtoba
Szep estet neked vagyis nektek Marta
Szia Márti!
Biztos fog sikerülni Ipaddal is csatlakozni az NlC fórumraBármelyik keresőbe csak ezt írd be és már meg is fogsz találni minket a Gasztroba .Bizony évről-évre fiatalodunkde olyan jó hogy még írhatunk egymásnak
Ma ismét Gyömbéres kekszet fogok sütnimegkedveltük,és majd folytatom hétvégén a többivel.
Pizzát is készítek ma mert van többféle felvágott és lesz mit rátenni. Én a szószt is magam készítem pizza fűszerrel.
Várlak Téged és többieket is.
Sziasztok Hat vegig probalgadtam mindent, hogy tudjak irni is. Ma isment doki es Mudgee, ugylatszik mi igy felyezuk be az evet es igy is kezdjug , hiaba FIATOLODUNK
Magdi en is megletem magam egy iPaddal, de meg nem talaltam meg rajta hogy hogy tudjak bejoni ide , a facbook az meg van es a gnail levelezes de semi nas ami nekem kellene, ugylatszik najd az unokakat kel megkernem azok mar ertenek hozza,hiaba ok mar ugyszuletek hogy a kezukbe ez a nyanvat gep
Zsuzsi nem tudot volna a novered tovabb maradni hogy a Karacsonyt is egyut toltsetek?
Ibolyka latom te is nagyon elvagy foglalva
szep es jo keszulodest mindenkinek Marta
Szép napokat kívánok!
Mi is ketten leszünk Zsuzsi szentestén,de 25 -26 án találkozunk a gyerkőcökkel
Látom sok finomságot készítesz,én még csak gondolkozok dolgokon ,igaz már van ötletem amit majd egy hét múlva el is fogom készíteniZserbó..Hókifli nálunk is lesz ...
Nem vagyok beteg,csak fiatalodok és itt ott néha fáj
Kívánok kellemes készülődést és minden jót!
Szia Márti!
Jó volt olvasni újra az írásod,és gondolatban én is veletek szedtem a gyümölcsöt. Kedvelem ,igaz azt nem ami történt a Pároddal,de jó hogy már javul a lelkem. Látod ez van ,és szomorú hogy nem figyelmeztettek bennetek hogy mosatlanul ne egyetek belőle.
Zsuzsi jó tanácsot adott sok tejet kell inni ilyen esetben.
Süssél sok finomat és könnyűt!
Vigyázzatok Ti is magatokra én is ezt teszem most fekve írok de jó is nekem
Kben jól vagyok és a kedvem a régi!
Jó készülődést kívánok!
Aranyosak a kutyák és a többi képet is köszike
Jó reggelt!
Vagyok én bár tényleg ritkán!
Nővérem szegény holnap megy vissza a ködös Albionba. Nagyon nehezen szánta rá magát, mert nagyon szeretett volna itthon maradni karácsonyra.
Így tegnap volt nála karácsony! Meg a lánya / az én unokahugim/ névnapja, szülinapja. Szegény gyerek Gabriella és jan.8-án született.
Kaptam egy tuskóláb csizmát.
Szombaton 6 tepsi Muszkauert sütöttem, nővérem meg 2 tepsi Lipcsei krémest. Szóval beindult a nagy zabálás.
A héten megsütöm a hókifliket meg a zserbót. A halászlé alap már a fagyóba. itthon megcsinálom a barna mártást. Nikimnél már csak a halat kell a lébe tenni, meg a kukorica felfújtat kell megcsinálni. Nikim süti a húst. Ez 25-én lesz.
Papával ketten leszünk 24-én. Hogy liba vagy kacsa lesz sütve azt az dönti el, hogy melyiket találom meg előbb a fagyóba.
Ti hogy álltok az előkészületekkel?
Nagyon sajnálom a betegeket! Mihályunk igyon sok tejet! Anyukám mindig azt mondta, hogy a mérgezésre az a legjobb!
Magdi! Nem tudtam, hogy beteg vagy! Igaz a személyiségedből következik, hogy a rossz dolgokat nem osztod meg!
Ibolya! Te sok Avont szállítasz így ünnepek előtt? Hogy bírod? Felétek sincs hó?
Puszi Nektek! Gyógyuljatok!!!
Sziaztok verge sikerult beugrani hogy tudjak irni is. Ibolyka kosz hogy irtal a nevenbe, En minden reggel benezek ide es ha enged akkor ha par szoval is probalnek irni.
Szoval nagyon vigyazatok a mosatlan gyumolcsel A ferjem azzal mergezte meg magat most annak isszuk a levet , a mult het vegen egy cseresznye farmon voltunk cseresznyet szedni es ott rengeteg cseresznyet megevet mig szedte itt a rengeteget kilokra mondom , mert imadja es kozbe telhetetlen is, es kedden megint visszament mikor takarmanyert volt szedet masik 5 kg es kitudja mennyit meg megevet, szerdara mar nagyon beteg let pentek reggelre mar nyelni sem tudot, mostmar kezd kicsiket javulni
Magdi mi is szeretjuk a kelt tesztakat de azt hiszem most ilyesmire soka kerul sor, mar orulnek ha egy piskotat eltudna nyeldesni. Vigyaz magadra tudom nagyon fajhat a derakad es a hatad nekem meg Sydneybe volt hogy becsipodot az ideg annyira hogy ugy kelet kihuzatni azota en nagyon vigyazok.
Kepzeljetek tegnap megleptem magamat a szulinapomra es karacsonyra egy IPaddel, ha teleg lesz olyasmi hogy eltudunk menni valaha is csavarogni akor men kel a laptopot vinem.
Szep beteg mentes hetet kivanok nektekl
Marta
Szervusztok!
Vagyok de ritkábban ,mert nem igazán jó ülnöm a gép előtt .
Ellátom a konyhai munkát és néha játszok ,de már Facen is ritkábban vagyok ,mert valahogy ráuntam.Sok a politika és az áradó nagy szeretetami szerintem nem mindig őszinteÉn a virágokat kedvelem
Ma tudjátok mit sütöttem
Szilvalekváros buktátnagy sikere volt
Lecsós rizs is volt fincsi házikolbászos.
Ibolya!
Én nem szoktam ott beszélgetni senkivelde itt szívesen válaszolok
Márta férjének Gyógyulást kívánok!
szervusztok
Nem tudom mi van veletek,hogy nem irtok?
Magdi mindig szoktál irni,bokros teendöid vannak,vagy bezeg vagy,vagy el vagy utazva?
Márta irt a Facebookon,hogy nem tud belépni,de a férje beteg.
Zsuzsi
te hol vagy,máskor te is irtál?Nem is beszélek annárol.ö gondolom több egy hónapjánál nem irt.
Irjátok meg ,vagy üzenjetek a Facebookon,hogy többet nem jösztök.
Nekem is sok a dolgom,.de azért néha jövök.
Szép vasárnapot minyájatoknak.
Mi van veletek?egy hete nem irtatok,ZÁRÓRA?
szervusztok.
Biztos jók voltatok és kipucoltátok a csizmákat.
küldöm a mikulást.
Szép napot kívánok Nektek!
Sok finomság lett a disznóból Zsuzsi,lesz mit falatozni a családnak A rizs főzésre annak idején anyukám is mindig nagy gondot fordított hogy jó pergős legyen. Szerettük a hurkát nagyon és milyen fincsi ízleteset készített . Rég nem ettem olyan finomat
Jó sok fincsi süti lesz nálatok Karácsonyra.
Ötletet merítettem én is Tőled.
Kókuszos biztos lesz nálunk is,és Rumos szeletre gondoltam.
Bizony elhiszem hogy minden előtted van ami a múlt évben történt,és hidd el ez még sokáig így lesz.
Írj-írjatok mert olyan jó tudni rólatok!
Sziasztok!
Örülök, hogy vagytok még! Nagyon ritkán ülök le, úgy hogy írok is.
Lencsi puszillak Téged is!
Ma itt volt a gyerekem, előszedtük az adventi, karácsonyi díszeket. Kiválogattuk, hogy mit visz el, mi marad és végre, hogy mit kell már kidobni.
Hétfőn disznót vágtunk. Túl vagyok rajta. Jól sikerült minden. Pedig a rizs főzésnél ríhatnékom volt. Nem úgy sikerült ahogy szerettem volna. De az abálás és a sütés rendbe tette. A kolbász nagyon finom. Maradt egy kis hús a fagyóba is, a sózós teknő is tele van. Szóval csak nem halunk éhen!
Ó milyen smile-kat kaptunk!!! Nagyon jók!
Fini sütiket hoztatok!
Ki-mit süt főz karácsonyra? Ti tudjátok már?
Tőlem a szokásos halászlé, töltött káposzta, zserbót kérték. Nikim süti az egybe tarját, zacskóba, Nővérem hájast, barackmagot, Gabim, kókuszos sütit. Nikimhez megyünk 25-én. Ott lesz az egész család.
Édesanyámhoz kimegyek a temetőbe 26-án vagy 30-án. Mert ugye 26-án született és 30-án ment el.
Lányok gondolatban végig élem a tavalyi évet vele. Szinte napra pontosan tudom, hogy tavaly ilyenkor mi történt.
Szörnyű dolog ez! Ti is voltatok már így?
Elköszönök! Puszilok Mindenkit!!!
Szia!
Én nagyon szeretem a tengert örömmel tölteném ott a napjaimat. Kikapcsolna rendesen
Tudod mi az Északi középhegységben élünk itt hegyek vesznek körül Pld Mátra....is.
Ott már hó van ,igaz még sielésre nem alkalmas.
Ö
Milyen öröm ugye ha egy kis csapadék is van nálatok.
Szép lehet a paprikád
Finomat főztél mint mindig
Én ma Núdlit készítek mákosat és prézliset,
Tegnapról maradt még savanyú krumplileves az is falatozunk majd.
Legyenek szép napjaid!
Sziasztok mit kinlodok mar ezzel a geppel, nem akarta engedni hogy irjak. Magdi en is szeretem az ilyen egyszeru sutuket, mert tudok csalni a cukoral, oszinten en nem szeretem az edesitoket erzek valami uto izet, es inkabb kevesebb cukoral csinalom, cask hat igy meg az a baj hogy en is szivesen megeszem, mert nem edes es a sulyok gyarapodnak es a labam megy gyengul nem akarja birni a sulyt A hazak a gyerekeknek is tetszik azert is ott vettuk, cask az uton kell atmeni es ott a tenger obol, a kilatas valami meses annak aki szereti a tengert.Mar meg is osztoztak hogy ki melyiket orokoli ha meghalunk ugy csinaltuk meg a vegrendeletet is, mind a 3 gyerek kap egyet arba kb egyertekuek addig meg mig elunk mi elvezuk a bevetelt az egyik haz 2 szintes alol van egy kulon egyszobas oszkonfortos ott konnyem megtudnank lakni, ha valamoi baj lenne es bekellene menni kozel a korhazhoz azert is valasztottuk azt es a 2 haz egy utcaba van ettol okosabban nem is valaszthatunk volna. Na ennyit erol.
Kepzeljetek volt egy kicsi kis esonk nagyon orultem neki de mar az este isnent locsolni kelett, de megint lehet latni a paprika zold szinet, lemosta a port a levelekrol.
Tegnap egy kis csirkeszarnyat foztem paprikasnak, volt meg egy kis leves hozza a sult husokat meg beraktam a fagyoba, Ma mar kel foznom valami kis levest ebedre talan egy lecsos csirke majat csinalok vacsorara megyek meg is nezem van e a fagyaszton ba csirke najan
Szep estet nektek
Marta
Én kedvelem és TI?
Olcsó finom sütemény..
Hozzávalók
20 dkg cukor
1 vaníliás cukor
10 dkg Rama
3 tojás
2,5 dl tej
45 dkg liszt
1 sütőpor
1 citrom reszelt héja
gyümölcs a tetejére
Elkészítés
A tojások sárgáját kikeverem a cukorral, a vaníliás cukorral és a Ramával, majd hozzáadom a lisztet, sütőport, tejet, citromhéjat, végül a felvert tojáshabot. Tetejére gyümölcsöt teszek (meggy, őszibarack, eper, stb). Ramával megkent és lisztezett közepes méretű tepsiben megsütöm.
Csak ennyit tudok írni! Fontos a szeretet idős korban is
Endrődi Sándor: A szeretetről
Valakit, valamit szeretni kell.
Istent, szülőföldet, hazát.
Kinek lelkében nincs szeretet:
Az élete csupa pusztaság.
Valakit, valamit szeretni kell.
Nyíló virágot, kék eget,
Minden koldusnál százszor koldusabb,
Ki senkit, semmit nem szeret.
Valakit, valamit szeretni kell.
Jók vagyunk, ha szeretünk.
Az Isten a szeretet tüzét
Szövet nélkül adta nekünk.
Valakit, valamit szeretni kell.
Hogy szívünk boldogabb legyen,
Kivert kutyánál is gazdátlanabb
Az ember, hogyha szívtelen.
Valakit, valamit szeretni kell.
A szerető szív tündököl.
S Isten világa örök éj marad
Annak, ki mindent csak gyűlöl.
Márti!
Nagyszerűköszönöm, hogy beírtad a süti receptetnagyon fincsi lehet ezért majd kifogom én is próbálni
Én a fordított almásat szoktam sütögetni amit biztos ismersz
Almás krémes néven ismert.
Nálunk nagy kedvenc,de a torta is nagyon jó biztos vagyok benne.
Tengerparton lévő házat én is kibérelnémkár hogy olyan távol vagy tőlünk
Kívánok jó pihenést is sok puszival
Szia Ibolyka en azt hittem hogy mar irtam hogy eladtuk a hazunkat Sydneybe mielott hazamentunk Tavaj es mikor hazajottunk vettunk az aran 2 hazat a tengerparton es azokat ki is adtuk az a bevetel less a mi nyugdijunk En imadok itt lakni a tanyan, most mindegy hol vagy mindenut nagy a meleg, Az allatokat szeretnem eladni cask aprojaszagot szeretnek tartan es jovore meg abba hagyom a munkat vagyis mar tobet nem megyek be dolgozni hisz nyugdijat ugy sem kapunk a felmondast februarba adom majd be legalabb meg a nyariszunetet fizetik igy , de ha most adom be egybol meg allnak a fizetessel szerintem ami jar azt fizessek meg. Megvirradt megyek etetni meg van 14 nagy kecske es 12 birka ami eladasra var es 5 kiskutya amit elszeretnek ajandekozni
Szep allmokat neked
Marta
Szia sikerult verge bemasolni, nehezen ment nagyon finom es nem edes, a valtozas cask az hogy a tortaformam 23 cm atmereju es en 300ml tejfolt hasznaltam es nem 2 tojast hanem 4 tojast kevertem bele, ja es a tetejere nem tettem semmit azzal is vagtam a cukrot es a tesztaba en 2harmd cukrot hasznaltam, ilyen melegbe kellemes volt
Megeri kiprobalni
Marta
Ágica almatortája
Hozzávalók:
3 nagy alma
20 dkg
sütőmargarin
20 dkg cukor
5 tojás
18-20 dkg liszt
fél sütőpor
reszelt citromhéj
1.5 dl tejföl
1 vaníliás cukor
4 evőkanál tej
Elkészítés:
a vajat kikeverem 15 dkg cukorral, majd belekeverek 3 tojást egyenként. Hozzáadom a reszelt citromhéjat. Ezután beleteszem a sütőporral elkevert lisztet, és hozzáöntök 4 evőkanál tejet. Ezt beleteszem egy margarinnal kikent, zsemlemorzsával meghintett kapcsos tortaformába. Ezután megpucolom az almát, kiveszem a magházát és felvágom vékony
szeletekre. Ezután megszórom egy kevés citromhéjjal. A tejfölt összekeverem a maradék cukorral, a vaníliás cukorral és a 2
tojással. A felét ráteszem a tortaformában lévő tésztára. Erre rápakolom az almaszeleteket egymás mellé, hogy belepjék a tésztát, de mindenhol csak egy vékony szelet. Erre ráteszem a maradék tejfölös öntetet, és a sütőben 40 percig sütöm. Akkor van kész, ha a tetején a tejföl már nem folyós. Ha készen van, a tetejére egy kis lekvárt vagy mézet kenek, és megszórom fahéjas cukorral. Isteni finom.
Szervu sztok.
Ma sokat gyalogoltam 9 helyen voltam.2 ora utan ertem haza.nagyonelfaradtam.szerencse hogy ebed maradt a tegnaprol.
Marti
Ti mikor hagyjatok abba ezt a gazdalkodast.nagyon faraszto lehet.nem arrol volt szo hogy vesztek egy hazat es oda koltoztok?
Magdi
Tudod nem mindig ugy van ahogy az ember eltervezi.neha valtozasok jonnek.mindig irod nekunk hogy keszitsunk finomakat a ferjeinknek.En igazan robalom.de ugy sem ertekeli a faradozasomat.
Megoregextunk.zsembesek vagyunk.le vagyunk lassulva.en mindig mindent meg akarok csinalni.utalom a halogatast.igy voltam nevelve.
Zsuzsi
Hol jarsz.biztos sokat dolgoztal a hetvegenkarcsak en.Holnap is sok helyre kell mennem
Vigyazzatok magatokra.itt meg nincs ho.de hideg van.
at
Szia Márti!
Legyen hangulatod mert úgy minden könnyebb.
Van mindig olyan hidd el amin elszomorodunk,de én próbálok pozitívan állni a dolgokhoz mert az jót tesz a lelkemnek
Gyönyörű a virágom és tele van még bimbóval is ,remélem hogy sokáig szép lesz.
Milyen az Ágica féle Almatorta?
Majd kérem a receptet ha lesz időd beírni
Puszika!
Szervusz!
Finomat főztél így tovább jó egy kis kuktának lenni a konyhába.
Nálam ez is egy jó program és kikapcsolódás nézd mit kaptunk . Aranyos kis hangulat jeleket készülve az ünnepekre
Jövök hamarosan!
Én ma lecsót készítettem kolbásszal ,és rizzsel tálaltam.
Leves grízgaluska volt sokféle zöldséggel
Én jó vagyok
Szia Ibolyka, nagyon finomat foztel, mi is szeretjuk a csirke majat,en is godolkodtam egy lecsos csirke majon, de most van annyi maradekom, hogy nem kel foznom esetleg cask valami levest, de ebbe a dogmelegbe en egyaltalan nem tudok enni cask salatat es gyumolcsot, epp azon gondolkodom hogy a rantott melleket felszeletelem es salatavak mint hideg talat talan megtudjuk enni. javilt a derakad
Sziasztok Nekem mar semmihez nincs kedvem itt meg a tavasz utolso napjai lenenek, de mar tobb mint egy hete 40 fok felett van az ido szeles poros eso mentesen, a kert teljesen kiszarad mostnar a viz a kutbol is nagyon kifogyoba van mar annak orulok hogy az allatoknak meg tudok belole szivni
Tegnap nekunk is vendegunk voly igy en mar reggel 3 kor foztem, hogy a lakas valah0gy huljon is. Husleves volt (kakasbol) rantot csirke es zucchini tortkrumplival uborka salata , rakot teszta es utanna cseresznye es Agica fajta almatorta, , Azt mondtak a vendegek minden finom volt, de en semmit meg se kostoltam olyan meleg volt
Magdi az orchidia nagyon sokaig viragzik az enyem mar lassam 2 honapja hogy megvan.
Nagyon szep hetet nektek
Marta
Szervusztok.
Ma reszeltleves volt.fokhagymas disznokaraj.piritott griz korettel esceklasavanyusag.turos buktat is sutottem de csak egy tepsivel.
Szep vasarnapot kivanok.holnap viszem haza a csomagokat.
Legyetek jok.ha tudtok!
Finomat főzöl,én is kifogom próbálni,mert szeretem a hozzávalókat külön-külön is.
Vendégeim voltak ma és képzeld mit kaptam Orchidea virágot aminek nagyon megörültem,és remélem sokáig szép fog maradni.
Már néztem az ápolását.
Öröm ha nálad is fog újra virágozni.
Holnap majd lefotózom világosba
Én ma sült pipit készítettem burgonyapürével,
céklával falatoztuk .
Jó hogy itt voltál!
Várlak és a Többieket is
Elkészítése:CsiRKEMELL cukkinivel
A vöröshagymát apró kockára vágjuk,majd az olajon világosra sütjük.
Hozzáadjuk a csíkokra vágott csirkemellet,sózzuk,borsozzuk.
Amikor a hús megsült,a szeletekre vágott fokhagymát rádobjuk,kicsit pirítjuk,majd a csíkokra vágott cukkinit is belekeverjük.Még egy kicsi só,bors,rá a tejföl.Jól összeforraljuk.
Dúsítjuk a már kifőzött tésztával,kivajazott tálba borítjuk.
Reszelt sajtot szórunk rá és szép pirosra sütjük. ezt főzök.
Csak egy ötlet,én holnap elkészítem.
Remélem jól agytok ebben a szürke idően.
Szia Márti!
Aranyosak a kiskutyák,de ide elszállítani nem kis dolog lennebelőlük.
Nektek meg biztos nagyon sok lesz felnevelni őket.
Az állatokkal se fogtok unatkozni az Ünnepekbe.
Kedveskedj azért majd a Párodnak valami finomsággal
Nagyon guszta piskóta amit küldtél és rajta meggy a kedvenceim közé tartozik!
Várunk sok szeretettel!
Szia!
Nekünk is nagyon hiányzik ha már pár napig nem sütök,de fontos lenne egy picit leadni,mert a gerincünknek nem tesz jót és főleg a térdünknek
Én is kedvelem a Mézes sütit ,fogok is készíteni
és régebben írtam hogy gyömbéreset is,mert azt is nagyon megkedveltük.
Ma zöldséges fehér bablevest készítettem és sütöttem sok palacsintát ,amit mazsolás túróval és barack lekvárral töltöttem meg.
Vettem a kiflikből nagyon fincsi volt
Tudjátok Csak pozitívan
Szuiasztok de jo latni teged is isment Lencsi , ugye mostmar tobbet josz. Jol hangzik a mezes, de en megfogadtam, hogy nem sutok semmit az unnepelre, hisz cask ketten leszunk a kis es nagy csemeteinkel ( mar mint az allatokal), A vejem dolgozik az unnepek alat , a fiamekmal meg a menyem testverei lesznek a masik Statebol, igy maradunk, mert ebbe a nagy szarassagba es tuzveszelyben en sem merek a hosszu utnak indulni nem hagyhatom az allatokat itt enivalo es innivalo nelkul, most kelt pici csirkem is es a kacsattojas most pattogzik ki ja es van 5 pici kutyus is A Miszi kutyank lekojedzet ha valakinek kel szivesen ajandekozok belole most 2 hetesek
Magdi jol nez ki a muffinod, de most lejebb adok a sutessel, Mihalynak nagyon felvitte a husos lepeny a cukorjat, nem tud vigyazni magara ha valami a foga ala valo
Szep napot nektek
Marta
100-150 darab mézeskalács lesz belőle, attól függően, hogy mekkora formákat használunk.
A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre
Hozzávalók:
– 8 bögre finomliszt (pont 1 kg)
– másfél bögre porcukor
– 3 teáskanál szódabikarbóna
– 1 evőkanál mézeskalács fűszerkeverék
– 30 dkg margarin vagy vaj (én margarint használtam)
– 1 bögre méz
– 3 tojás
1. A lisztet, a porcukrot, a fűszert és a szódabikarbónát egy nagy tálban összekeverjük.
2. Ezután hozzáadjuk az enyhén megolvasztott margarint. Nálam ez úgy nézett ki, hogy mikróban egy picit megpörgettem a a felkockázott margarint, és kivettem, mikor éppen hogy elkezdett megolvadni. A méz és a tojások szintúgy mehetnek a tetejére.
3. Ekkor fogunk egy villát, és az egészet átkavarjuk. Én addig kevertem, míg úgy nagyjából összekeveredett a liszt a ragacsos anyagokkal. Ez egy percemet vette igénybe legfeljebb
4. Ekkor kézzel egynemű tésztává gyúrtam, majd három egyenlő részre osztottam.
5. Ezután az első adag tésztát jól lisztezett deszkán kinyújtottam kb. fél centi vastagra (lehet kevesebb is, de így olyan pufik lesznek), majd tetszőleges formákat szaggatunk süteménykiszúróval a tésztából.
6. Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk őket, és 180 fokra előmelegített sütőben (alul-felül sütés), pontosan tíz percig sütjük őket. Tíz perc, semmiképpen sem több!
Ismeritek? Ma találtam,megpróbálom majd.
Köszi Magdi a receptet.
Híztam,nem lenne szabad sütizni,de szeretem!
Kedven Lencsike!
Nagyon örülök hogy tudtál csatlakozni újra hozzánk,mert hiányoztál
Jó egy kis program a konyhába naponta én is azt tezem,és az idén már többször sütöttem Tököt de valahogy most nem olyan édesek. Igaz én föl szoktam használni úgy is,van amikor sütök Tökös-mákos rétest, a múlt alkalommal meg Maffint készítettem vele. Nagyon ízlett a Páromnak is
Sütőtökös maffin
Hozzávalók:
15 dkg sült sütőtök (tisztán, héja nélkül)
15 dkg cukor (nádcukrot használtam, szeretem a sütőtökhöz)
2 tojás
0,5 dl olaj
15-20 dkg liszt
1 kk. szódabikarbóna
1 kk. sütőpor
fél kk. őrölt fahéj
némi szerecsendió-virág, összetörve / Én őrölt gyömbért tettem bele tetszés szerint kis kávés kanállal./
Robotgéppel jó kikevertem a hozzávalókat
15-20 perc alatt 180 fokon hőlégkeveressél
megsütöttem
Próbáljátok ki!
Végre sikerült belépnem,többszöri nekifutásra!
Szervusztok olvasgatni tudtalak benneteket!
Remélem már nem lesz ilyen probléma.
Jól vagyok,sütök,főzök:minden nap.
Járok sétálni,közben fotózgatók,olvasgatok,rejtvényezek.Telnek ezek a fránya évek...de nem öregszem annyira.
Puszi Nektek,mejd hozok recepteket!
Márta!
Nagyon szépen köszönöm a jókívánságod,két napja csak ünnepelek itt -ott és a családommal!
Jó is nekem a korommal nem foglalkozok igaz régen mondtam már a gyerkőcöknek hogy 60 után már nem ünnepelem meg de azt nem hagyják
Örültem a látogatásodnak ott is írtam a leveledre.
Várlak máskor is sok szeretettel!
Sütöttem nagyon sok linzi karikát fincsi barack lekvárt tettem közé és Sajtos rudat mert a kis unokámnak is ilyenkor van a szülinapja és ezek e kedvencei.
Ibolya!
Köszönöm szépen, hogy gondoltál rám igazán jól esett
Kívánok jó sütést és főzést Mindenkinek és boldog gondtalan napokat!
Szervusztok
Minyajatoknak koszonom a szuletesnapomi koszonteseket.
Magdi
Isten eltessen sokaig jo egeszsegben.
Marta
Finomakat fozol.elhiszem hogy a ferjed szereti a foztodet es nem akar dietazni
Zsuzsi
Remelem a geped mar kesz van es akkor tobbet irsz ide.
Szep hetveget kivanok keves munkaval.
Magdi NAGYON BOLDOG SZULETESNAPOT kivanok itt is.
Sziasztok en sem nagyon tudok belepni, de hat en ezen nem is csodalkozom, mert nallam mindig baj szolot vele lenni, Itt most olyan az ido mintha nyar kozepe lenne nem pedig tavasz minden szarad kifele.
Ma tarhonya levest csinaltam ebedre, de mivel itt tarhonyat nem lehet kapni es meg roztat sem igy ahoz a kosmondashoz folyamodtam hogy " Segitcs nadadon az isten is megsegit" tehat lereszeltem kisebb lyuku teszelon a testat es mikor kezdet szikkadni a tenyerem kozott dorzsoltem ossze es mikor megszaradt szet valogadtam es let 3 fajta tarhonyam, em magyon szeretem.
Vacsorara meg krumpli fozelek less rantot csirke szarnyakal, tegnap sult hal volt elotte meg zuzza porkolt krumpival az elott meg strajkoltam cask a kutyaknak foztem ( Mihaly lent volt Sydneybe)
Magdi meg nezem majd a klubodat, de en nem szeretek jatszani inkabb kezimunkazom.
Ibolyka hogy vagy mar hogy telt el a szuletesnapjaitok??
Zsuzsi latom te is szereted a Gasztroangyalt, mer6t en is nezem allandoan, igaz en cask az ismetlesre jutok de az is jo. Most is a Duna megy nallam es a Hirado ismetlesben
Szep es jo almokat nektek
Nem jött át a link újra megpróbálom ,de ha a keresőbe beírjátok ,hogy Szeressünk klub
Ott megtaláltok Rné Magdi néven.
http:// szeressünk.network.hu/
Várlak Titeket oda is
Sziasztok!
Szervusztok!
Vagyok,de leginkább játszok és itt szépítem a klubot ami lassan 8 éve vezetek.
Nézzetek majd be hozzánk ,mert lehet játszani is és gyönyörködni a szebbnél szebb dolgokban
Kben főzök sütök rendszeresen.
Ma leveses tésztás spenót lesz finom fokhagyma-szósszal és tudjátok a kedvenc zöldségleves lesz.
Mi kevés husit eszünk ,de zsirt helyettesítem Pld ....avokádókrémmel.
Ti szoktatok csinálni?
Finom pirítós kenyérrel
Örömmel olvastam az írásotokat tegyétek meg továbbra is hogy írtok.
Gyógyulást kívánok a betegeknek legyetek jók és vigyázzatok magatokra! Mi is azt tesszük és beadatjuk az influenza elleni védőoltást is
Puszilok Mindenkit!
Sziasztok!
Kellemes hétvégét!
Márti! Nagyon sajnálom az állataidat! Borzasztó lehet ez a vízhiány! Mi ebből nem érzünk semmit, hál istennek!
Ibolya! Remélem jobban vagy! Használt a pihenés?
Magdi! Merre jársz? A facén is egyre ritkábban látlak! Remélem Te jól vagy!
Ma borsos tokányt főztem, orsó tésztával. Fini volt! Holnap húslevest kapok a nővéremtől. Találtunk a fagyasztóba 3 zacskó levescsontot. Anyukám magának zacskózta be, abból három na, az egy adag.
Holnap a szomszédokkal és a gyerekekkel a kemencében gesztenyét sütünk! Szomszédasszonyom süt egy kis almás pitét a másik hozza a forralt bort. Remélem az idő is kegyes lesz hozzánk!
Nektek is kellemes időtöltést!
Anna! Most kezdődik a Gasztroangyal!
Sziasztok na nezzuk most mi less.
Ibolyka remelem nindenrendbe less nallad es nem kel korhazba menni.
Itt most is nagy meleg van eso semi.
Vigyazzatok magatokra
Marta
Szervusztok
Nekem sem fenyes a hangulatom.mert nagyobb koleszterint talaltak.de mar egy hete fajdogal a szivem kornyeken.szivorvoshoz csak egy het mulva lesz idopontom igy most pihengetek remelem nem lesz korhaz belole.Nem szeretnem a klienseimet karacsony elott szarba hagyni.csak ha nagyon muszaj.akkor abba hagyom az avonozast.
Sziasztok en nem is tudom mi van ezzel a geppel, kivancsi vagyok hogy el megye e?
Magdi nekem most egesz vacak ahangulataom es ez nagyon letor semihez nincs kedvem
' A kicsi kecskeket sikerult eladni, de a nagyokat az utolso pillanatba lemondtak, a birkak sem kellenek senkinek vagy is kellene ingyem, de nyirassuk meg kerjuk ki a szallitasi papirt ami magaba 40 dollar a nyiras meg ha kapunk is valakit legalabb 200 dollar es fizetne 1 dollart darabjaert , 12 birkam van igy eldontottem nem fizetek senkinek semmit hanem levagom oket a kutyaknak, mivel mi nem eszunk se birkat se kecsket. Mihaly megy Sydneybe a dokihoz es mondtam neki hozzon egy fagyasztot es belerakom oket, Takarmanyt lehetelenseg mar kapni, most holnapra igerkek hogy kaponk egy keveset de a fold csont szaraz meg az erdobe is es a tavunk is teljesen kivan ott szaradva itt a haznal ami van abba van meg egy kis viz es a kut is fogytan. Kulonben a meleg szarassaghoz itt a tuz is ritka nap hogy nelegyen valahol tuz tegnap tobb mint 150hektar gabona is leeget nem messze tolunk, mondjato ezek utan milyen hangulata lehet valakinak, a hallotak napjarol nem is beszelek hisz nekunbk mar minden csaladtagunk odaat van a masik vilagba, egyszoval rosz idok jarnak felenk
Hogy valami jo is legyen jonek az unokaim November vegen kivaaszak a kiskutyust maguknak Miszi kutyamnak piciei lettek es eguy az oveke less belole.
A takaritassal meg ugy vagyok hogy nem cask torolom a port hanem mar eszem is, nedves ruhaval torolom es a padlot csempet mag naponta tobszor is felkel torolni,hogy ne lassuk a labunk nyomat tehet nallam a karacsony is siralmas less es egyedul is leszunk Justin dolgozik, Misieknel meg Jayne battya megy hozzajuk, Marti ha kijon , ha ok nem dolgoznak, mert itt megakarjak szuntetni a Karacsony masnapjat hogy unnep legyen akkor pedig 1 napert nem erdemes neki sem kijonni ok Gitivel egyutt megunnepelik a szent estet. na elmentem Mihaly is felebredt, nemunk kel a bankba iratokat alairatni a banya ker ujabb papirokat hogy irjunk ala hogy ok bejohesenek a mi foldunkre. Szep hete es hetveget nektek es pihenjetek es vigyazatok mostmar ottho is romlik az ido , cask hat feletek kod, eso , hideg jon
Marta
Sziasztok!
Vagyok! Talán most már maradok is!
Megműtöttek, túl vagyok rajta. Holnap megyek a dokihoz a kitenyésztett leletemért, remélem semmi baj.
Voltam Zalakaroson, nem írtam meg, mert elég sokan ismernek, nem tettem ki, hogy nem vagyok itthon. Igaz a ház nem volt üres.
Voltunk Bécsbe a vasútmodell kiállításon, haza felé meg benéztünk Szigligetre a süllő fesztiválra, ettünk az esőbe süllőt is. Szép nap volt.
A gyerekeim, unokáim jönnek-mennek ahogy szoktak. A legnagyobb, Anna unokám már szinte ide is költözött. Őt hozom-viszem. Jövőre ha ennyit lesz nálunk felvetem, hogy ide kellene suliba iratni.
Nővérem már megint itthon, Ő is többet van itt mint a saját lakásában.
Vasárnap tartottuk a szülinapját. Sütött szegénykém 2kg hájból sütit, nagyon finom volt, de nagyon megdolgozott vele.
Készen van az őszi nagytakarítás. Az őszi díszítés nagyon nehezemre esett.
Anyuci jár állandóan az eszembe, szinte végig élem a tavalyi év végét. Nincs olyan óra, hogy ne gondolnék rá. Asszem egy kicsit agyon csapja a karácsonyt is.
Tegnap a gyerekek kitalálták, hogy nem lesz nálunk ajándékozás a felnőtteknek, csak a kicsiknek hoz a Jézuska valamit a fa alá.
Gabikámmal megyünk december 6-án Pozsonyba, karácsonyi vásárba, tegnap fizettem be. Ott még nem voltam. Prágába akartam menni, de oda már nem volt hely. Nem baj, biztosan szép lesz!
Ja és 2 hétig nem volt gépem. Nikim laptopja volt nálam, az meg Angol billentyűzetű és az a dög nem ismeri az ékezeteket, így bejelentkezni sem tudtam. Igaz nem is kérdeztem, hogyan lehet átállítani.
Ma fagyasztó takarítás volt, mert 24-én disznót vágunk. Meglepetésemre semmi olyan nem volt a fagyasztóba amiről elfelejtkeztem.
Tegnap a Gabikám élete párjának a névnapját ünnepeltük, Károly a szentem. Karalábé leves és csirkepörkölt nokedlival volt a menü. Ma a maradékot ettük.
Legyen szép estétek, aludjatok jól, álmodjatok szépeket!
Puszi mindenkinek!!!!
Szervusztok!Márti!
Bizony hamarosan itt lesz a szeretet ünnepe ,de már nem olyan mint régen.Mi mindig együtt töltöttük a szent estét ,de jó is volt főleg akkor amikor még éltek a Szüleink is.
Most emlékezünk halottainkra .
Ibolya!
Sok sikert az eladáshozanno én is kedveltem a Avon termékeket de már nem vásárolok a terítőtől.Szép vagyok így is Hahaha
Hű maradjak a topikhoz :
Ma csirkemájat sütök tört krumplival és salátával fogjuk befalatozni.
Ti mi finomat főztök?
Köszi a remek fotókat Mártiígy tovább!
Sziasztok ropkodnek a napok es gyorsan kozeledik a KAKACSONY feletek is es vele a hideg, itt meg a meleg , napok ota mar 38-40 fok van eso nelkul , tegnap peldauuk olyan f eros szel volt hogy az a 38 fokos meleg egetet. Tegnap elv ittuk a kicsi kecskeket (21-et) a vagokidra , jovo heten visszuk a nagyokat is igz jo messze van 540km oda vissza, de mar itt elelmet nem kapunk nekik 100km kornyezetbe, arra meg olyan gyonyoru zold minden annyi eso van, tegnap is eson mentunk keresztul.
Vasarnap sutottem sosrudakat es rantot hust az utra , hat abbol maradt vacsorara is cask egy kis gombas rizsat csinaltam hozza,ma mar rendesen kel foznom, karfiol levesre gondoltam es egykis paprikasra valahogy egy kis szaftos valamit szeretnek enni eleg volt a sok szaraz husbok
Zsuzsi borzalnas reg voltal mi van veled
Ibokyka gondolom mennyi a munkad most az aVONnal igy az unnepelk elott
Magdi gondolom jol ki pihentetek magatokat es sokat furodtetek is
Mostmar voilagos van megyek etettem a megmaradt allatokat
Szep jo estet nektek Marta
szervusztok.
Nagyon lelassult a gepem.
Marta
én nem szeretem feldiszitenia fát,csak Karácsony estéjét,ha hamar feldiszitenek mindent,akkor oda lesz a varázslat.
Sokat dolgoztam a múlt héten,nem voltam beteg,de a tegnaptol már érzem a hidegfront érkezését,minden csontom fáj.
Magdi
örvendek,hogy jól telt a szabadság,de nem irtad meg,hogy hol voltatok?
Zsuzsi
tudom,nagyon serény vagy.de azért pihenj is,-
Anna
probálkozhatnál belépni,vagy már nincs kedved,vagy a téma nem érdekel már?
Én vasárnapra húslevest föztem marhalábszárbol,karajt és sült krumlit és uborkasalátát,meg vargabélest-
Ma nem föztem semmit,majd holnap.
Szép.tartalmas estét kivánok nektek.
Sziasztok remelem most sikerul
Magdi nalunk mar reg Maracsony diszbe vannak az uzletek, es a honap vegen mar a lakasokba is allitjak fel a fakat, cask en szoktam kesore hagyni, de lehet hogy ebbe az evbe nem is allitok fel fat, hisz a gyerekek nem tudnak joni, Jusztin dolgozik az unnepek alat Jayne meg mindig ugy alakitja a dolgot hogy az o csaladjaval legyenek. ha sikerul eladni a kecskeket akor mi letudnank menni, de ha nem akkor itthol maradunk, a gtobbi allatol eltudnank menni par napra, mert a csirkeket ugy csinaltam meg higy a madarak ne menjenek be hozzajuk es igy nem eszik meg toluk a kajat, a kutyaknak is tudnek szaraz kajat adni arra a par napra.
Tegnap elmentunk Mudgeeba a feloiskola, nezogazdasagi resze vasart csinalt, arultak allatokat es novenyeket , kiskacsat szerettem volna venni, mert ugye Mihaly elfelejtette a motort elzarni es elontotte az dvart a viz es a 2hetes kacsatojasaim mind usztak, tehat abbol mar bisztos nem less semi, reggel 8-tol let volna a vasar, de akkora mar minden kiskacsa elment , szerencsem volt mert volt kacsatojasuk , mekem meg kotlom itthol igy vettem 12 kacsatojast (remelem ki is kelnek) es meglattam egy kotlot 8 pici csirkevel igaz draga volt (60 dollar) de en meg ilyet nem lattam es megvettem
Ma toltot kaposztat fogok fozni es husgomboc levest, tegnap a tarja csotbol csinaltam egykis paprika krumplit es sutottem almaslepenyt es kis lekvaros bigyokat, Mihaly ezt szereti es ugye cukornelkul van es igy a teszta is kevesebb, Most kaptam egy megyes baklava receptet lehet hogy a jovo heten azt probalom ki neki
Itt a heten volt itelet ido, igaz nalunk cask szel es egy ici pici eso de Sydneybe ozon viz annyira hogy volt ahol a vonatbol csonakon mentetek az embereket, es a Kekhegyekbe (ami Sydneyt hatarolja 20cm es ho volt tavaj ilyenkor meg ugyan itt borzalmas tuz. Szerencsere a gyerekeink meg usztak , Gitiek voltak legkozelebb a bajhoz, aztmondtak hogy egesz ejjel nem mertek aludni es egyszobaba huzodtak be a gyerekekel es a kutyaval.
Zsuzsa hogy vagy mar , remelem minden rendbe nallad es cask lustalkodsz azert nem josz. Ibolyka gondolom sokat AVANOzol azer nem voltal te sem
Szep hetveget nektek, itt mar nagyon sut a nap
Marta
Látom már nálam Karácsony van,véletlenül azt a képet tettem föl nektek,de olyan szép maradjon.Ha nem folyamatosan írok jó nagy hézag köz van Se baj az a lényeg hogy írjunk egymásnak!
Puszi Nektek!
Szervusztok!
Újra itthon vagyunkjó volt igazi vén asszonyok nyara volt.Nagyon jó éreztük magunkat és sokat fürödtünk ami már most is nagyon hiányzikmajd itt
Márti!
Finom lett a Kacsa ? Nagyon rég nem ettem
Régen két almát tettem bele és sok fűszert de nekem nem ízlett azért már nem is veszek igaz nálunk nem is nagyon lehet kapni.
Idő nagyon változó nálunk is de már kezdek hozzászokni
Ibolya!
Köszi az invitálást majd aki ráér és van kedve írni is az biztos fog jelentkezni. várunk mindenkit sok tettel!
Jó főzést és sütést kívánok Nektek!
Én ma Svéd gombát csináltam nagyon fincsi........
Küldök nektek is belőle .......
Sziasztok Ibolyka ez az oldal vagy talan a gepem azt csinal amit o akar , beenged olvasni, de mar az iras maslapra tartozik. Tegnap it borzalmas ido volt es most nincs Tv az ugy ugral hogy semit nem lehet rajta latni, meg a Magyar on sem, de ez meg beengedet irni, remelem el is engedi kuldeni
Nehez het van a hatam meget, remelem mar cask job less
Zsuzsi hogy vagy mar, gondolom szepen javulgatsz. Magdi elment kicsit piuhenni, gondolom as ketem mar haza menek es jon ide is.
Ibolyka latom van szepen munkad jon a karacsony es gondolom igy meg less megrendelesed is, igaz faraszto lehet a sok gyaloglas a labaidnak.
En ma kacsat sutok, mivel cask 14 fok less az ido es jol jon bent a meleg, de Mihaly mar motyog hogy fazik igy lehetseges hogy be is gyujtok, de ha a nap ide er az ablakhoz akkor melegen fog az ablakon besutni hiaba fuj kint a szel, Tegnap halat sutottem meg szerencse hogy gazzal fozok, mert kulonben nem let volna vacsora ugy ugralt az aram ki es be a vihar miat.
Vigyazatok magatokra es szep allmokat nektek
szervusztok-
látom nektek sem volt kedvetek irni,én meg el voltam fáradva a sok munkátol,ma is 3 km gyaloglás után egyből lefeküdtem és el is aludtam.
Magdi
gondolom,már haza kerültél,jó volt a fürdö?
Zsuzsa
szeretném,ha kimélnéd magad és kevesebbet dolgoznál.tudom ügyes vagy,de az ügyességböl tele van a padlás,én is ilyen voltam,de mára már lehagytam és nem akarok megfeleni senkinek,csak azt teszem,ami nekem jó!
Marta
vajjon ide miért nem ir,máshol láttam!
Anna
miért nem probálkozol ismét a belépéssel?
szép,csendes ,nyugodt estét kivánok nektek.
Szervusztok!
Ibolya!
Bizony jó a egész csirke mert sok mindent lehet belőle készíteni,igaz én már nagyon régóta daraboltan vásárolom.
Ötlet jó de nálunk amit lehet falusi csirkét vásárolni az nagyon zsíros,és nem igazán jó.
Ma krumpligombócot készítettem sült husival falatoztuk.
Nagyon fincsi volt!
Márti!
Nagyon guszta a sütid én is ettem gondolatban belőlePárodnak csak diétás ételeket tálalj majd hogy ne legyen többször probléma.Tudom nehéz neki megállniismerős nálunk is.
Zsuzsi!
Pihenj sokat ,tudod a munka megvár
Nem leszek egy hétig mert elmegyünk egy kicsit kényeztetni magunkat.Ebbe az évbe még nem voltunk és nagyon hiányzott.
Majd jövök és remélem lesz mit olvasnom!
Puszilok Mindenkit!
szervusztok.
látom,hogy kivették a betű méretét,pedig én a nagybetüket szeretem.
Zsuzsi
örvendek,hogy túl vagy a mütéten,otthon most igyekezz pihenni és nem dolgozni,mert igy hamarabb gyógyulsz,bár nem irtad,hogy mivel mütöttek.
Mielöbbi felépülést kivánok.
Márta
Jó,hogy a férjed is jobban van,gondolom szereti a kövér hüsokat és mártásokat,én ezeket nem szeretm,mégis néha érzem,hogy szúr az epémnél.
Magdi
jó hogy irsz,legalább te gyakrabban,mert én ugy el tudom foglalni magam az avonnal,d.u.teszek rendelést,sokat dolgoztam vele,mig ekkor rendelés összegyült.
mára fokhagmás levest készitettem a a cs,hátábol és a kisszárnyakból,miga többi csontos részból egy hagymás mártást ,pirotott griz köritéssel.A combokat majd a lerben tasakban sütöm ki krumplival. a melléből meg prézlist sütök.
szeretem az egész csirkét,mert többféle ételt készithetek belöle.
szép délutánt és jó egészséget kivánok.
Sziasztok!
Vagyok! Igaz, alszom ha kell ha nem! Kapok valami gyógyszert reggel és este, biztosan van benne valami nyugtató vagy altató.
Pénteken reggel 8-kor még nem volt biztos, hogy műtenek vagy sem a vérem miatt. Már kezdtem kétségbe esni, de aztán csak sikerült felkerülnöm az osztályra, hála a dokimnak. Délután 2-kor már sorra is kerültem. Csak egy altatóorvos volt az egész kórházba. De mindegy is volt, mert ott is kaptam ebből a gyógyszerből és az egész napot végig aludtam. Lányok ne menjetek orvos nélkül kórházba! Brutális szar volt azoknak akik csak úgy, doki nélkül mentek oda! Elém kijött a műtő elé, bekisért, a műtőbe egy percre sem hagyott ott, lekisért az osztályra, lejött hozzám óránként, a nővérekkel beszélt rólam. Le a kalappal előtte!
Majd írok még, de most megjöttek a gyerekeim!
Puszi! Örülök, hogy gondoltatok rám!!!!!!!
Sziasztok ugynezki most fog sikerulni az iras is
Nehez hetek vannak a hatam meget, mostmar nyugodtan mondom Mihaly a gyogyulas utjan van, A maja es az epeje gorcsolt be borzalmasan ugyhogy ejjel kelett a korjhazba vinnem az itteni orvosi ellatasrol job nem is beszelni
A gyerekek is itt voltak a heten, de csak a lanyome, mert a fiam kislanya nagylany let a multheten es a mami melett akart maradni hogy az babusgasa, igy a kisfiu sem johetet.
Tegnap megelett az utolso kecskem is szegenykemnel keresztbe volt ugy kelett hogy megforditsam benne, meg mindig mindketten nagyon gyengek.
Tegnap sutottem egykis piskota tekercset is Mihalynak amit alma es birsalma kevert lekvaral toltottem meg.
Ibolyka most kel uttni a vasat mig meleg, gondolom Karacsonyig less megrendelesed es aztan jon a lappangas gondolom faraszto a sok gyaloglas, de valoba osszeszeded a jovo evi furdozesre a kiadasokat en ma zoldbabfozeleket csinalok es csirkecombot valahogy parolva , hogy nelegyen zsiros es termeszetesen bor nelkul.
Magdi mi is nagyon szeretjuk a kaposzta feleketlehetseges holnapra beutemezek egy toltot kaposztat, de megint nagyon sovanyan es a jovo hetvegere meg kelkaposzta fozeleket
Zsuzsara en is sokat gondoltam, Magdi az en vercsoportom is Rh-negative 0 ha visszaemlekeztek meg a 60 evekbe kotelezo volt a veradas es tolem mindig dupla adag vert vettek ki,akkor azt mondtak hogy keves az ilyen fajta ver.
Remelem hamarosan jon Zsuzsi is es beszamol arol hogy mostmar jol van.En benezek minden nap olvasni tudlak beneteket cask hat nem enged irni
Nagyon szep hetveget kivanok
Ja most jut eszembe mikor allitjatok vissza az orat, mi a hetvegen allitjuk elore
Marta
sztok
szervusztok.
a tegnapelött elfárdatam a zakuszka készitésével, a tegnap csak föztem és d.u.csak pihentem,Ma már avonoztam,nem panaszkodom szép rendelést összegyüjtöttem,gyüjtöm a pénzt a jövöi fürdöre.
Már itt is lehült a levegó,de szép nyarunk volt,minden jónak egyszer vége van.
Kivánok szép estét,Zsuzsit várjuk meggyogyultan.
Szervusz Ibolya!
Összebeszéltünk én is fasírtot sütöttem és paradicsomos káposztát készítettem.
Finom volt
Bizony mi is így vagyunk ha nincs süti sütve,vagy csokit vagy nápolyit nassolunk
ezért én többször sütök . Most gyártom a Gyömbéres kekszeket mert ízlik
Finom kis linzeres sütemény és könnyű.
Márti remélem hamarosan újra tud majd írni nekünk és nem adja föl a belépést.
Kívánom hogy sikerüljön mielőbb neki.
Szép napokat kívánok!
Szervusztok!
Zsuzsi gondolok rád,és várunk nagy szeretettelminden rendben lesz majd meglátod
Igen a vércsoportod megállapításához kell leadni vért a Vérellátóba ott nézik majd meg.
Tudod ha esetleg sok lenne a vérveszteséged akkor tudják majd mit kell adniuk,de biztos erre nem fog sor kerülni.
Kben milyen vércsoportú vagyén Rh- negatív 0 ás és nekem csak ilyet lehet adni. Ritka kben
Látom sikerült mindent elintézned és majd a libából is lesz sok finomság
Én ritkán készítek ,de zsírját nagyon kedvelem és abba megsütve a máját
isteni finom.Majd küldj egy szeletet
Félre a tréfával várunk!!!
Puszika
szervusztok.
Zsuzsi
bizony sok munkát végeztél,dicsérlek érte.Mivel mütenek,talán emlitetted,mert nem emlékszem.
Mielöbbi gyogyulást kivánok neked,
Magdi
mindig finomakat fözöl,én is szeretek fözni és sütni,de sokszor vissza kell vegyem magam,mert rakodnak a kilól
k és nem hiányzik a térdemnek és derekamnak.de a férjem annyira szereti az édességet,hiába mondom,hogy inkább gyümölcsöt egyen,mert ha nem sütök,akkor vesz fagylaltot vagy nápolyszeletet.
Márta
ugy látszik még nem tud belépni,annyira összekavarták a felölösök,hogy sokan már unják is a belépési kisérletet.
a héten 2 nap avonoztam, a tegnap megvettük a zakuszkánavalót,délben zöldpaszulyt vegyesen fejtittbabbal föztem egy finom levest,majd fasirtot sütöttem,utána lesütöttem 6 kg padlizsánt és ledarálta, a paprikát és hagymát,megföztem a zakuszkát, a lányom kérése volt,de akkor már a fiamék is kapnak,testvéresen osztom el.
Nagyon elfáradtammert amig lemostam az aragázt a sütés maradványaitól és sokszor mosogattam,olyan ez mint egy disznóvágás,mindig utáltam azt a munkát,mert annyira kikésziti a derekamat.
Legyetek jók,ha tudtok
Szép estét!
Elmesélem a mai napom, hogy érzékeltessem miért jövök ritkán!
Ma reggel 7-re bekellett mennem a kórházba önnmagamank vért adni a műtéthez. Rh- azon belül is valami kódos vagy mi, és az évek folyamán még termeltem magamnak valami antigéneket is. Péntek reggel fél 7-re megyek be, kapok valami infúziót aztán elaltatnak és műtenek. Gondoljatok rám!!!
Na, utána piacon voltam. A körmöshöz is elkellett mennem, mert a műtét miatt lekellett szedetnem. Utána a kormányhivatalba mentem az elkészült vadi új jogsimért. Haza felé az autószerelő következett, utána bementem a Lidl-be, gyógyszertárba. Közbe vettem itthonra a kifőzdébe a Papának pacalt, hohy neki is kedveskedjek már egy kicsit, mert itthon szárazbab főzelék van, amit nem szeret. Itthon molyoltam egy kicsit a kertbe. Este 7-re meghozták a 2 megrendelt, megpucolt libámat.
A nagybátyám végre haza ment tegnap. Nővérem még itthon van. A gyerekek jönnek-mennek, közbe kifosztják a hűtőt.
Szóval reggelente 5-6-kor kelek, este örülök, ha 10 körül beesek az ágyba. Már nem is bánom, ha elaltatnak pénteken! Legalább rendelésre alhatok! :-)
Igen Ibolya, most tényleg kezdek kibukni!
A hétvégére nem terveztem semmit. A gyerekek hoznak kaját, tehát kényeztetve leszek! :-)
Már nem jövök a héten! Legyetek jók és szorítsatok nekem!
Puszi mindannyiótoknak!
Köszi Ibolya!
Sajnos az én írásom is elszállt ,de most sikerül remélem.
Tudod mit sütöttem
Gyömbéres kekszet
nagyon fincsi lettha szeretnétek beírom majd
Legyenek szép napjaitok!
Próbálkozzatok a belépéssel biztos fog előbb -utóbb sikerülni.
Lanyok
Marta irt a facebookon.hogy nemtud belepniudvozolmindenkit
Magdi
én az avontól az SPA termékeket használom, a holttengerit vagy az algásat szeretem a száraz arcomra.
szervusztok.
Rég irtam,mert olyan lassú a gépem,hogy nekem nincs türelmem kivárni,mig adja az oldalt.A tabletről meg egy-kettöre eltünik az irás.
Most jöttem haza az 51-ik érettségi találkozóról,csak 13 an voltunk,de igy is jol elbeszélgettünk és finomakat ettünk,ittünk,Én flekkent hasábburgonyával,káposztasaláta és egy üveg sört meg egy kávét fogyasztottam el,mindenki azt rendelt amit szeretett és volt pénze rá,igy helyes,-
Holnapra tárkonyos levest föztem ,holnap sütöm a flekkent rácson és pürét és sültpaprika lesz savanyuságnak,reggel sütöm a turós buktát.
Olvastam valahol,hogy Mártának beteg a férje.
Zsuzsa kidolgoztad magad,gondolom a vendég azóta elmenet-
Magdi
finomakat fözöl.a férjem nem szereti a zöldség köretet,de lehet azért magamnak megcsinálom amit te.
Kivánok minyájatoknak szép hétvéget.
Szia Zsuzsi!
Látom összejött nálatok is gond.
Remélem nem komoly a problémád,mert ahogy írod fogytál is és az nem jó dolog.
Sokat is dolgozol ,de tudom ha van gyümölcs azt fontos eltenni és milyen jó ha télen majd lesz mit falatozni az éléskamrából.
Kedvencem a birs de az idén nem tudtam készíteni sajtot se mert a környékünkön is kukacos volt és a fákon alig maradt épp.
Gulyásleves jó ötlet mert én már régen nem csináltam pedig a párom nagy kedvence.
Tudod a türelem rózsát terem
Puszillak és írj mert hiányzol-hiányoztok!
Szia Márti!
Köszi a sok finomságot de régen ettem
amit küldtél .
Anno amikor még a gyermekeink itthon voltak .Bizony az nem most volt mert az unokám már 18 éves.
Tudod ez csak friss házi tojásból finom amihez én nagyon ritkán jutok hozzá.
Piacon se mindig friss amit veszek.
Piskótát is ezért nem sütök mert bizony az is csak akkor sikerül igazán.
Jó drága az állatoknak a takarmány igaz nem tudom nálatok milyen a nyugdíj és a kereset,ezért nincs viszonyítási alapom.
Forinthoz igen
Jó ötletet adott a kis menyem kifogom próbálni.
Gyömbéres répát fogok majd holnap készíteni köretnek .
Ismered?
Próbáld majd ki te is.Kívánok kellemes hétvégét és vidám hetet pihenj is.
Szervusz Ibolya!
Milyen pakolást szoktál csinálni hogy szép legyél?
Finomat főztél biztos ízlett a párodnak is.
Feltöltődtél és biztos jó volt egy kicsit termálvízbe lubickolni.
Írj ha van időd és kedved mi örömmel olvassuk az írásod.
Nálunk ma gombapörkölt volt spagettivel és húsleves.
Illatozott a konyha mert gyömbéres kis kekszeket is sütöttem most azt falatozzuk és
finom szőlőt.
Sziasztok!
Nem is tudom, hol kezdjem! Régen jártam erre.
Pampi nincsa legjobban, most épp az oldala fáj. Szerintem sokat melózott kinn a kertbe. Azt hitte pár nap alatt behozza a lemaradásait.
Én sem vagyok valami hú, de jól. Műtétre várok. Női dolog.
Közbe megjött nagybátyám Nürnbergből. Itt van már egy hete, meg még egy hét belőle és megyek a diliházba. Nagyon mérges voltam, mikor telefonált, hogy jön egy hét múlva 2 hétre. Próbáltam szépen az értésére adni, hogy napolni kellene a vendégeskedést, de nem értette. Aztán Papa momdta, hogy hagyjam, mert így csak tologatjuk magunk előtt. Legalább túl leszünk rajta. Nem sok bajom volt vele idáig. Rohangál a városba. Olyanokkal őrjít meg, hogy szerezzek neki fekete cimkés cseresznye pálinkát. Nem érti, hogy már nem gyátják. Meg keressek neki műstoppolót, mert régen volt ilyesmi és Ő nem akarja kidobni a kedvenc ingét, hanem megakarja csináltatni! A neten van, de a címen nincs. Ja, és a konyhám közelébe már nem engedem, mert ha beteszi a lábát órákig takarítom és tüntetem el a romokat.
Na, dög vagyok tudom! De most tényleg idegesít!
Ma befőztem 24 üveg birs befőttet. Papa leszedte az utolsó uborkákat is, az is lett egy 4l üveggel.
Muszáj volt a birset is leszedni, mert szinte 10 szemből 9 belül rossz. Nem tett jót nekik ez a rengeteg eső.
Tegnap gulyás levest főztem és túrós csuszát, pörcivel.
Holnapra marad leves valamit majd kitalálok hozzá!
Fogytam újból 3 kg.
Puszi Nektek!
Tegnap a kerti munka kozbe elhasznaltam a teljeskremu tejet, mert mi nem isszuk es mire a gyerekek jonenek megromlott volna, igy let madartej kremes
Ebedre cask karfiol levest foztem es megettuk a maradek jecsos hust rizsaval
Ma egesznap csavarogtunk voltak ugyek amiket intezni kelett es talaltunk takarmanyt az allatoknak isment 2 nagy balnat 320 dollarert, de cask fu talan 2 hetig eleg less nekik
Mihaly most lepihent vacsorara meg van az utolso maradek a sult hus es zoldsegek es krumpli, holnap mar fozok
Nagyon sze hetet nektek es kerlek az esot koldjetek mar mifelenk volt mar nallatok eleg
Marta
szervusztok.
Szerencsésen megérkeztem,szinte 12 órát jött velem a vonat,sok helyen álldogáltunk és jó darabon személyvonatként jött,jó,hogy intercitiként árulják a jegyet!
Már hétfön belevettem magam a munkába,egyszer föztem,és utána avonoztam,mert tobben telefonáltak,hogy rendelnének.
Mosnom is kellett 3 adag ruhát,de már megint gyült,
hétfön ágynemüt is vserélek,ma porszivoztam és föztem holnapra:
húslevest,fokhagymás cs,combokat ,rizi-bizit és most sült meg a meggyes piskota,felébe vágott diot tettem,mert a férjem nem szereti a meggyet.
Mewgyek zuhanyozni és egy arcpakolást teszek,hogy szép legyek,holnap templomba ismennék.
szép estét minyájatoknak.
Szia!
Biztos ízlett a vendégeknek a fincsi reggeli,mi is kedveljük a nyársalós kenyeret ,sok zöldséget is teszek a kenyérre.
Ebédetek is fincsi lesz,vagy már nálatok meg is volt igaz
Lecsó nálam reggeli volt ,most a Párom készítetteügyes ő is a főzésben.
Én ma Fokhagymás husit sütök párolt rizzsel fogjuk enni amire friss petrezselymet is teszek majd.
Van házi csalamádé de finom is lesz vele.
Jó nagybetűket választottam jobb nekünk így olvasni.
Puszi és pihenj is ha van rá lehetőséged.
Sziasztok Vendegeim vannak a Mihaly testverek igy reggel delbe este fozok kozbe megy a kartya pari. este mar olyan faradt vagyok hogy mint egykrumplis zsak dolok az agyba, Most meg mindenki alszik az allatok megetetve a reggeli elokeszitve sutesre ma nyarson sult kolbasz es szallona lessz a reggeli ebed, vegyezzoldseg leves csirkeszarnyakal vacsorara meg lecsos karaj Rizsaval
sutinek cask egy gyorsa piskota tekercset vcsinalok
Szep allmokat nektek
Marta
Szervusztok Kislányok!
Hol vagytok?
Főztök -süttök készültök a télre is
Én ma sütöttem télre szilvalekvártnagyon fincsi lett és már alszanak az üvegek
a párnák alatt holnap reggelig.
Vettünk jó pár kg husikát azt is kiadagoltam és már a fagyasztóba vannak
Sütni jó ideje nem sütök mert esszük délutánonként a szezonális gyümölcsöket.Szőlő ,alma körte stb.....
Ma én Tojáslevest csináltam buggyantott is volt benne,meg krumplis tésztát .
Jól befalatoztunk
Kívánok szép őszi napokat Nektek!
Koszi a receptet
Marta
Nekem most sok a munkam Kedden jonek a sogoromek egyhetre aztam meg a gyerkocok lehet hogy az egesz 2 het iskola szunetet velunk toltik
Tegnap cask halat sutottem krumplival de sutemenyt azt keszitettem Szegeny mihaly mar annyira konyorhgot megleptem vele a noi szaszelt holnapra szantam volna neki, de elfecsekte es igy kedre csinalom meg mikora a sogoromrek ide ernek , mert Maria is edes szaju es o is cukros igy legalabb ketten elvezik , mert tojasfeherje helyet tejszinnel keszitem es semi Cukor nincs benne az izet a megy fogja megadni, Igy szoktam Mihalynak csinalni, de kettevagva mert az en reszem hab nelkul marad
Ma kivulrol teszem rendbe a hazat, atkel ultetni a viragokat is, Mihaly meg kezdi a kertet csinalni (forhgatja a foldet es tragyaza), mert mar a kaposztat ki kel ultetni es a krumplit is.Ma nem less nagy fozicskeszes csirke combot sutok tortkrumpli es almamartas less es valami gyors leves
Nagyon szep hetveget nektek es az esot meg kuldjetek nekunk itt borzalmas szomjas a fold
Magdi ensem birok sokat ulni a gep eleott, de ha lefekszem akkor meg egybol elalszom, de mar a menes is nehezemre megy sokszor, hiaba nagyon fiatalodok az orvos is mindig aztnondja mit akarok ebbe a korba mar, hiaba mondom neki hogy azt josoltak hogy 200 evig elek nem hiszi elnekem
Marta