Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nagyik

anutyi
Létrehozva: 2006. március 29. 10:20
Mi nagyik már erre is ráérünk.Kivéve ha az unokák nincsennek nálunk.Főzzünk és süssünk finomat husvétra.Irjatok jó recepteket. ÜDV.Mindenkinek
  1. 2018. november 6. 15:4931476.

    Ibolya!


    Köszi a tippet én ritkán teszek bele,de majd fogok.


    Képzeld azt is hallottam ,hogy van aki tejfölt is tesz a palacsintába nem csak tejet és szóda vizet.


    Sok fortély van amit érdemes kipróbálni.



    Nagyon hamar elmúltak az ünnepekMi két napot Bpesten töltöttünk a fiamnál,


    nagyon szép idő volt, egész nap kint voltunk a kertbe és egy kicsit dolgozgattunk.


    A Ribizli bokrok rügyeztek újra,olyan meleg van még és egy darabig még az is marad.



    Bizony megérezzük mi is az időjárás változást!



    Holnap gombából készítek majd többfélét mert ma vásároltunk több mennyiséget.


    Tölteni is szeretnék,és pörkölt is készül majd .


    Kívánok gondtalan napokat!

    előzmény:
    Ibolyka43 (31475)
    2018-11-01  18:55
  2. 2018. november 1. 18:5531475.

    magdi


    Szoktam tenni egy fel deci olajat.de a teflon serpenyot csak 1x kenem meg.


     


    Ma 24 fok meleg volt,a temetoben legtobb ember csak ingben volt,lekerultek a kabatok.


    Mi 4 sirnal voltunk.szerencsere csak 1 temetoben


    Jon a hideg.nagyon fajt a derekam.


    Nalatok mar megint 4 napos unnep van.


    Jol hajt a welneseknek.


    Szep estet nektek.

  3. 2018. november 1. 16:5131474.

    Szervusz Ibolya!


    Finomat főztél a napokban ,én is kedvet kaptam a palacsinta elkészítéséhez,


    mert nagyon régen sütöttem.


    Te teszel a észtájába olajat is?



    A mostani időszak az emlékezésről szól. Mi is voltunk a temetőbe,el is hiszed ,hogy elfáradtunk mire hazaértünk.


    Hiába nem fiatalodunk 5 helyre is vittünk virág és gyertyát gyújtottunk.


    Ma én is főztem ,de holnap majd fogokmaradt még krumplis tészta és lebbencs leves azt  ettük meg.


    Gondtalan szép napokat kívánok!


     

    előzmény:
    Ibolyka43 (31473)
    2018-10-31  09:58
  4. 2018. október 31. 09:5831473.

    Szervusztok


    Magdi


    En azert kerdem,hol vagytok,mert erdekel,en nagyfoku kozombossegnek tartom,ha valaki sokaig nem jelentkezik,nem kerdezem,hgy mi van vele.


    Szeretek fozni,de mar nem minden nap,nem is kell,meg nincs is fizikai erom hozza.


    Ma szarazpaszulylevest csulokkelfoztem,ezt nagyon szereti a ferjem,en is,de ovatosan eszem az epem miatt.


    A tegnap toltottpaprikaleves es vekony palcsinta vol csipkebogylekvarral toltve.


     


    Marta


    Visszamentek az unokak es hogy alltok a haz epitessel?


    Te is sok finomsagot kesziresz mindig.


    Milyen az idojaras ott feletek,engem az is erdekel.

  5. 2018. október 30. 17:2631472.

    Szervusztok!


    Bizony olyan mintha magunkkal beszélgetnénk Ibolya!


    Én kérdezek és válaszolok is annak ír,


    és nem reklamálok soha hogy hol vagytok.


    A fórum azt jelenti egymásnak írunk ,amire illik válaszolni.


    Idő járás jelentés az van szinte minden hol,de hogy mit készítünk a szeretteinknek az nincs.



    Én ma
    Csirkemájat sütöttem sok hagymakarikát vágtam alá mit mondjak nagyon fincsi lett
    petrezselymes krumpli volt a köret hozzá.


    Holnap sütök is majd ,úgy döntöttem Mimóza szeletet. Van sok citrom itthon és a linzertészta is azt szoktam bele tenni ,valamit a krémbe is amivel megtöltöm.



    Hamarosan itt s Minden szentek és Halottak napja,gondoljunk az elhunyt szeretteinkre . Mi már megvettük a virágokat és a mécseseket.


    Kívánok Minden kedves látogatónknak gondtalan szép napokat és minden jót!


     

  6. 2018. október 29. 05:4031471.

    Szervusztok


    Mi van veletek?


    Marta


    Te aztan hutlen lettel e topikhoz.


    Magdi


    Te is ritkan irsz.


    Hol van az az ido,amikor szinte minden nap irtunk?


    Magam utan nem szeretek irni....


    Itt is lehult a kevego,de mi djart november van.


    Mi nov.1 en megyunk vilagitani a temetobe.


     


    Legyen szep napunk sok apro orommel.

  7. 2018. október 24. 04:5231470.

    Szervusztok


    Nalunk esik az eso,nem baj,ez is kell a foldnek,novenyeknek.


    Neki fogtam a fizikoterapianak minden osszel szoktam kezeleseket kapni.


     


    Legyen szep es vidam napunk.


    A laptopom elromlott,igy telefonon irok,nehezkes.

    előzmény:
    anutyi (31469)
    2018-10-19  11:12
  8. 2018. október 19. 11:1231469.

    Szervusz Ibolya!


    Nem tűntem el,és szerencsére beteg se vagyok a koromnak megfelelő az állapotom.


    Tudod néha itt ott fáj minid valamim de se baj jól vagyok és a kedvem nem fogja elvenni.


    Tudom nem szereted az idézetek, de én ezt nagyon.


    " Ne bánkódj,hogy megöregedtél mert van akinek ez se sikerül."


    George Bernard Shaw gondolata és ez nagyon igaz.


    Másik az hogy méltósággal kell elfogadni az öregedést.


    Nálunk is hasonló az időjárás,bizony már hajnalonta  5 fok is volt,de napközben még eléri a + 2o fokot is az idő.


    Mit főzöl a hétvégén?


    Én rakott kelkáposztára gondoltam,mert nagyon régen készítettem.


    Ma Rántott gombát sütök


    Kívánok  gondtalan szép napot Neked és minden  kedves olvasónknak!

    előzmény:
    Ibolyka43 (31467)
    2018-10-09  05:45
  9. 2018. október 19. 10:5331468.

    Szervusztok!


    Lassan vége a szép asszonyok nyárának is,de eddig még csodás időnk volt.


    Örömmel olvasom a soraitokat és milyen jó hogy Ti írtatok egymásnak.


    Mi jöttünk mentünk, voltunk egy kicsit pancsikolni Hszoboszlón,elmentünk Bánkra szépíteni a vendégházat és környékét.


    Sütöttem-főztem is de nem olyan sokat mert az bizony már sok időt vesz el,ha van kerti munka is.


    Márti !


    Látom Te is sokat dolgozol és van kire főznöd sütnöd.


    Klassz lángosokat is biztos sütöttél a családodnak.


    Én is megkívántam és finomra sikerült, amit be is falatoztunk.


    Gyere-gyertek nézzetek be ,sikerülni fog nekem is sikerült belépnem habár már régen írtam.


    Puszika!

    előzmény:
    martabottyan (31466)
    2018-10-04  06:03
  10. 2018. október 9. 05:4531467.

    Szervusztok


    Marta


    Lassan lejarcnalatok a vakacio,nem kis dolog annyi gyereknek fozni es ellatni oket.


    Akkor mar a farmon nem ternelsz semmi zoldseget?


    Nalunk reggelente hideg van,de de,ben 20 fok korul a homerseklet.


    Magdi


    Eltuntel,remelem nem vagy beteg,csak az oszieltevesek foglalnak le.


    Legyen szep napunk jo egeszseggel.

    előzmény:
    martabottyan (31466)
    2018-10-04  06:03
  11. 2018. október 4. 06:0331466.

    Sziasztok, Szia  Ibolyka, hat most nekem is borzalmas nehez volt bejonom, pedig eddig sose volt bajom  azzal.


    Nekem most telefonalt ask a gyerekek , hogy indultak , egyszere jonek mind a 7- en, 2 kocsival jonek, Marti lanyok hozza a fiam  gyerekeit es Justin es Giti is jon az ok gyerekeivel, itt megvacsoraznak es megpihenek , reggel indulunk mind a 9- cen Pilligaba  3 kocsival, egy egesz hetet fogunk ott tolteni, Mihaly bemutatja nekik a kornyeket is tehat fognak csavarogni is. En otthol maradok fozni es a kutyakra  vigyazni, mert ugye meg kerites nincsen nehogy elcsavarogjank.


    Ibolyka kint lesz majd rakotkrumpli, csirke paprikas, rantot csirke, egybesult malac es  sult zoldsegek, sult kolbasz , 🍔 hamburger.


    Most zoldborso levesel es husleves elo varom oket, utana tort krumpli, fassirt es fot kukorica lesz, reggel mielot indulunk , langost sutok nekik,megfogadtam hogy ott kint langost nem csinalok, ott majd esznek kolbasz szallonat , tojast , virilit.


    Ugy hogy most egy hetig bisztos nem nallatok felolem, compjutert nem viszek, hisz meg mindig nincs villany kint, de kivittuk a gaz hutoszekrenyt es vettem egy rendes Nagy gaztuzhelyet, ezzel megkonnyebitem a fozesemet is es nem kel fel nem hogy a rengeteg hus amit kiviszunk meg fog romlani , hisz 9 szemelyre kel  boven sutnom foznom 


    Nagyon szep hetet nektek is es Ha megjottem jelenkezem igerem. 

    előzmény:
    Ibolyka43 (31465)
    2018-10-03  07:02
  12. 2018. október 3. 07:0231465.

    Szervusztok


    Marta


    Jo,hogy meggyogyultal most akkor mzr johet a munka,ha a gyerekek ott vannak vakacioban.


    Milyen idojaras van nalatok.?


    Milten finomsagot keszitettel.?


    En toltoltottkaposztat foztem,nagyon szeretem friss kaposztabol,savanyut  csak Kaeacsonykor szokram fozni.


     


    Magdi


    Higy vagy?reg irral ide,var negezkes a belepes,de en csak ugy tudtam belepni, ha oda kattintok,hogy valaszolok a ti hozzaszolasotokra.


     


    Jo rancfelvaras volt,lehet ismet kovetjezik valami ujitas...


     


    Legyen szep napunk.

    előzmény:
    martabottyan (31464)
    2018-09-26  21:19
  13. 2018. szeptember 26. 21:1931464.

    Sziasztok, Szia Ibolyka en is reg voltam, hosszu volt ez a nyanvat betegseg es most meg a labam nagyon faj, nem is tudom hogy fogom ki irni ezt az iskola szunetet jonek a gyerekek es az unokak is megyunk minden Pilligaba osszes es 9- en leszunk es meg 2 kutya is. Egyhetet toltunk egyutt Pilligaba,ugy hogy a kis hazikoja is fel lesz szet elvezetek mielott meg teljesen elkeszul. A hetvegen kivittuk az agyakat es a tuzhelyet  a tuzhelyet be is kotottem, most Mihaly ki itt es gaz hutoszekrenyt es tanyerokat, meg edenyeket is,a konyhaba allitottam fel polcokat, a hazikoja majd Gitiek alszanak a 4 gyerekek es a 2 kutyaval, mi Mihalyal es Martival a karavanba fogunk aludni. Egy hetet fogunk kint leni, Mihaly a gyerekek es elviszi a kornyeket is megmutatni en maradok otthol fozni es a kutyakra vigyazni, hisz meg nincs kerites sem es meg a szolar sincs fel szerette, tehat villanybol is csak vilagitas  van meg.


    Latom otthol megszunt a nagy meleg es megment a hideg, tehat menek feletek a nem szeretem napok. Itt tovabra tart a szaraz poros ido, ejjel meg fagy, de nappal  mar van mikor a 20 fokot is eleri, jelen pillanatba is eg a tuz itt bent. 


    Nagyon szep estet es jo fozicskezest nektek,en keszultok a jovoheten vendegeskedesre, ma kezdem a teszta gyurassal.

    előzmény:
    Ibolyka43 (31463)
    2018-09-20  14:47
  14. 2018. szeptember 20. 14:4731463.

    Szervusztok


    Mar reg irtam,lelassult a laptopom,most tablageprol irok.


    Szep oszunk van,reggel huvos delben 25 fok.de ejjelre mar melegebb pizsamat veszek fel.


    Nagytakaritasba fogtam,van segitsegem,nert en mar letrara nem tudok felmaszni.


    Voltam egy hetet Szoboszlon,jeves volt,de jo volt es nagyon jo volt az ido is.


    Legyen szep hetvegenk sok apro orommel.

  15. 2018. szeptember 20. 03:5431462.

    SZiasztok latom senki sem olt bent


     Nagyon szep heteget, lehet hogy holnap kmegyek Plligaba

    előzmény:
    martabottyan (31461)
    2018-09-12  10:42
  16. 2018. szeptember 12. 10:4231461.

    sziasztok

    előzmény:
    martabottyan (31460)
    2018-09-05  04:26
  17. 2018. szeptember 5. 04:2631460.

    Sziazstok Lanyok mostmar a javulas utjan vagyok remelem es rovidesen redesen fogok tudni joni es irni.


     Nagyon szep oszi napokat nektek

    előzmény:
    anutyi (31459)
    2018-08-26  14:04
  18. 2018. augusztus 26. 14:0431459.

    Szervusztok!


    Hamarosan vége van Nyárnak,hűvös szelek járnak nálunk.


    Tegnap még több mint 30 fok volt ma már csak 20 fok van,de én jól érzem magam


    Remélem Ti is jól vagytok,és néha írtok is nekünk.


    Ma sütöttem Mese almás sütit ,küldök nektek is mert finom lett nagyonmost falatozom.


    Kívánok Minden kedves látogatónknak gondtalan szép napokat csak jókat sok puszival!

  19. 2018. augusztus 24. 05:2831458.

    Szia Marta


    Nem konnyu neked fozni,ha ennyifelet nem esznek a vendegeid,mondd,hogy fozzenek ok,...


    Rusnya allat,ez a disznoforma,biztos karokat is okoznak a kertbe.


    Tudom a hideg sem jo,de a forrosag sem, ugy olvastam,hogy a jovo heten mar lehules varhato.


    A tobbiekkel tartod a kapcsolatot,akikkel leveleztel a Mibdnegetten?


    Sajnos tobb forumot is megszuntettek,jol osszeszokott tarsasagot bomlasztanak.


    A Donna is jo volt,neg az Otvenentuli tarsasag,.


    Legyen szep napunk.

  20. 2018. augusztus 23. 21:3131457.

    Szia  tudod nekem mar sok ez a hosszu vendegeim szeretetseg a 3X fozes naponta es kulonosen  olyasmit amit mi nemeszunk es ahogy mi nem eszunk uj taktikakat betanulni hogy izletes is legyen az a kaja, de meg tart, kozbe meg mig. Mihaly es Sanyi Pilligaba voltak varatlan vendegeim is volt. Kidd ejjel befeszkelt egy wombat a Nagy sedunkbe es beasts magat , borzalmas amit ott muvelt , alig birtam a kutyakat kihozni hogy megne ole oket. Sikerult kintutnom kivul Roo a tools ajtot Remelem  szerda ejszaka elment, de meg nem neztem korul, mert veszelyes bemenni a shedbe olyan rum lit csinalt, Ha majd Sanyiek haza menek. Ma Mudgeeba megyunk ebedre, az unoka ocsemek jonek le Sydneybol es ott talalkoztunk veluk mind a negyen, ok a hetveget ott tooltip, mi ebed utan jo unk haza es megy a kartyazas es a vacsora fozes, de kivancsi leszek hogy az etterembe mit foknak kerni ebedre, mert itt nagyon bonyolult a fozesel mert sok mindent nem ehetnek es se so es se fuszerek es sorolhatnam fel a zoldsegeket meg mindent amit nem ehetnek 


    Remelem nallatok mostmar szunet fog a meleg itt nalunk meg mindig minuszok vanak mas kor ilyenkor mar kivolt palantalva a paprika paradicsom is most meg semmit nem vetettem es nem is fogok, hisz eso marhonapok ota nincsen ez a szerencse telen allat is azert jott be mert itt latom valamit amit meg megtudja enni, gondolom azt a par viragot ami meg el.


    feltettem a kepet a womvatrol ez kb olyan Nagy mint egy suldo diszno 


    Nagyon szep estet es piheno hetveget nektek

    előzmény:
    Ibolyka43 (31456)
    2018-08-23  10:40
  21. 2018. augusztus 23. 10:4031456.

    Szervusztok


    Marta


    Jo hogy irtal,mert en magam utan nem szeretek irni,.


    Nalunk nagy a hoseg,a szovaban 27,7 fok van,megy a ventilator.


    Nem szeretem a telet de ez a hoseg sem jo,mert atmelegedik a parna,a kanape betetje,en tobbszor lefekszem aderekam miatt.


    Nemreg foztem karalabelevest husgomboccal es lecsot.


    Legyen szep napunk.

  22. 2018. augusztus 22. 21:1131455.

    Sziasztok reg voltam erre megint. Nallam telt haz van es raadasul a tel is vissza fordult. Mihaly Sanyival elment  Pilligaba , hogy ott tooltip a hetet, de egy napot toltotek csak ott, Sanyi nagyon fazott es felt hogy vissza esik a betegsegjebe, igy haza jotek. Itt megallas nelkul eg a tuz es 3X fozok naponta, es megy a kartyazas is allandoan. A fozes nagyon komplikalt mert nagyon kivan szabva hogy mit ehetnek es hogyan es mennyit, a kiszolgalasrol mar nem is beszelek.


    remelem ti jol vagytok es meg elvezetek a szep idot , Ha bar mar reg lattam a magyar TVt mert csak hajnalba szoktam nezni, de ilyenkor itt mindenki alszik es nem akarom oket zavarni, de hianyzik nekem a hajnali hirek otthonrol vagy is nallatok az es teli hirek


    ha haza menek a vendegeim es Mihaly is vissza megy Pilligaba Remelem tobet tudok majd irni,de ugy nezki hogy Oktoberfest elejen az egesz csalad mar mint a 4 unokam Giti es Justin is jon velunk Pilligaba egy hetre, a szoszednom valalta a farmot, mar alig varom hogy lassam mit csinalt kint Mihaly a  sogoromnak nagyon tetszet,lehet hogy a heten megveszem oda is a kalyhat, es Ha Mihaly viszi ki a  gaz hutoszekrenyt es az agyakat azt is kiviszi 


    Nagyon szep estet es idotoltest kivanok nektek

    előzmény:
    Ibolyka43 (31454)
    2018-08-07  08:59
  23. 2018. augusztus 7. 08:5931454.

    Szervusztok


    Marta


    Koszonom a szep szavakat.


    Most mar nalunk is nagy a meleg,de nemsokara bekoszont az osz.akkor azert jajgatunk,hogy fazunk.


    Szombaton 20 kg paradocspmot foztem ki.elegge elfaradtam.


    Ma mar pihenek.csak egy tanyer hajast sutottem leveles tesztabol.finom altalam keszitett barack lekvarral.


    Legyen csodas napunk.

  24. 2018. augusztus 7. 00:1231453.

    Sziasztok szinte hietetlen hogy ilyen regen voltam itt! Nagyon szepen koszonom a Nevnapot koszontot.ep en is azert jottem be hogy IBOLYKAT koszontsem. NAGYON BOLDOG NEVNAPOT IBOLYKA!!!


    Neharagudjatok de borzalmasan elvoltunk foglalva. Vegre minden elett intezve , nagy gond ment le rollam vagy is rolunk.  Masodikan mar Mihaly ment is Pilligaba, mert ott meg mar  harmadikan az inszpektor varta, ott is minden rendbe van lehet tovabb folytatni az epitkezest, de most pihen egy kicsit, ugy beszeltuk  meg hogy mig a battyat nem  viszi ki nem kezd semmihez. Nagyon szep hetet es jo pihenest nektek


    Ibolyka megegyszer nagyon Boldog Nevnapot kivanok!

    előzmény:
    Ibolyka43 (31451)
    2018-07-29  16:28
  25. 2018. augusztus 7. 00:1231452.

    Sziasztok szinte hietetlen hogy ilyen regen voltam itt! Nagyon szepen koszonom a Nevnapot koszontot.ep en is azert jottem be hogy IBOLYKAT koszontsem. NAGYON BOLDOG NEVNAPOT IBOLYKA!!!


    Neharagudjatok de borzalmasan elvoltunk foglalva. Vegre minden elett intezve , nagy gond ment le rollam vagy is rolunk.  Masodikan mar Mihaly ment is Pilligaba, mert ott meg mar  harmadikan az inszpektor varta, ott is minden rendbe van lehet tovabb folytatni az epitkezest, de most pihen egy kicsit, ugy beszeltuk  meg hogy mig a battyat nem  viszi ki nem kezd semmihez. Nagyon szep hetet es jo pihenest nektek


    Ibolyka megegyszer nagyon Boldog Nevnapot kivanok!

    előzmény:
    Ibolyka43 (31451)
    2018-07-29  16:28

Címlap

top