Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nagyik

anutyi
Létrehozva: 2006. március 29. 10:20
Mi nagyik már erre is ráérünk.Kivéve ha az unokák nincsennek nálunk.Főzzünk és süssünk finomat husvétra.Irjatok jó recepteket. ÜDV.Mindenkinek
  1. 2018. január 16. 02:5331301.

    Szia Ibolyka igen elmentek  a lanyom gyerekeit csutortok reggel vittuk le a fele utra, a fiamek gyerekei nem jottek mert betegek lettek. ugy hogy most volt par napunk egyedul volt idom kicsit kipofozni a lakast is es kozbe meg kiscsirkek is keltel abol a tojasbol amit a szomszedom nem szedet ossze Karacsonykor, igy most van 10 pici csirke akikat lehet babusgatni., hisz a kert az mar semmi  a rengeteg babot amit elvetettem  egyfelmaraek zoldbabot tudtam rola leszedni, a paradicsomrol egyet sem, tokot semmit ,repa , ptrezselyem mind ki van szaradva a krumplival es a kukoricaval egyutt, meg a paprika sinylodik csak,hiaba locsolom, tava  az egesz evi eso nem halladta meg a 300mm, es amint katod itt nem ritkasag a 40 vagy feletti mekeg, epp ezert is van annyi kiguyonk most, hisz minden folyo es tavunk is ki van szaradva, sajnos mar a kutunk is ugy all hogy ha nem jon eso anak is vege


     Hogy van a labad es a derekad sikerult a nudlit megcsinalnod, de reg csinaltam en is, de most inkabb kaposztas tesztat csinaltam,hisz azt is nagyon szeretjuk

    előzmény:
    Ibolyka43 (31298)
    2018-01-12  11:03
  2. 2018. január 16. 02:3931300.

    Szia Magdi. Mi karacsony hetebe vagtunk egymasnak hajat, ugy hogy nekem parhonapig jo lesz , az enhajam borzalmas lassan no. En a Mihaly hajat szint 2 hetente vagom, pedig mar alig van neki hala jobban csak hatul es oldalt van neki.


    A ido a heten megenyholt parnapra, de a hetvegere isment itt a forrosag , de nagyon jo volt ez a par nap is azzal a 38 fokjaval es ejjel meg a 24 fokjaval, legalabb aludtunk is, de eso egy csepp se volt.


     Kihasznalva az enyhe idot foztem is rendesen  penteken toltott kaposzta volt, szombaton diszno paprikas krumplival,vasarnap zoldbab fozelek rantott karajal, tegnap csirkeszarnyak sutve es ala vekony krumplit sutottem a palacsinta sutobe. Ma valtozatosag kedveert kaposztas teszta volt az ebed es vacsorara  lesz amaradek zoldbab fozelek es a maradek sult csirke szarnyak Mihalynak  en nem szoktam vacsorazni ha ebedelek.


     Nagyon szep estet nektek

    előzmény:
    anutyi (31297)
    2018-01-11  14:16
  3. 2018. január 12. 11:0631299.

    Agi


    Te miket szoktal fözni,atvettel valamit a nemetektol?


    En szeretem a nudlit es a derelyet,amikornem faj a labam,akkor keszitek.

  4. 2018. január 12. 11:0331298.

    szervusztok


    Nalunk tavaszias az ido,szoktam setalni,mikor nem fajnak a terdeim.


    Marta


    Eddig elmentek az unokak,biztos ok is szeretnek furdeni,viszitek a nyaralotokhoz?


    Magdi


    Milyen finomsagot gozol?en mar unom a huxt,ezert krumplileves es spenot lesz ebedre.


    Vasarnapra gondoltam toltottpaprika es hagymas karaj,pirevel.van itthon piskota,najd lerakom pudinggal.

  5. 2018. január 11. 14:1631297.

    Szia Márti!


    Látom mindig  nagyon jól érzik magukat veletek az unokák és ez nagyszerű dolog.Igaz kedvükbe is jártok nekik amit ők meghálálnak hidd el.


    Ma fodrászkodtam egy kicsit jó rövid lett a frizurám de majd meg nől.Hiányolt is már nagyon a kis fodrász hölgy. Fiatalhoz járok mert őket jobban kedvelem. Haladnak a korral



    Vettem hazafelé grillcsirkét  hozzá csináltam krumpli pürét , a krumpli levéből maga-levest készítettem metélt tésztával. Mit mondjak nagyon jól laktunk


    Te mi finomat csináltál?


    Írj ha az időd engedi!

    előzmény:
    martabottyan (31296)
    2018-01-10  04:04
  6. 2018. január 10. 04:0431296.

    Sziasztok,Ma az utolso nap itt a gyerkocokjnek azt gondoltuk hoy a Dripre viszuk ki oket, tavaj nagyon elveztek a folyot, hat az iden nem igty sikerult teljesen ki van az is szaradva, a szikla alatt talaltunk egy csepp kis vizet. Nagyon lehet erezni hogy tavaj kevesebb mint 300mm eso eset csak

    előzmény:
    anutyi (31295)
    2018-01-09  10:58
  7. 2018. január 9. 10:5831295.

    Szervusz!


    Köszönöm jól vagyok Ibolyaremélem Te is ?


    Tudod minden nap fiatalodokés nem fáj semmimami nem igaz, de fő az optimista gondolás.


    Nekem a horoszkópom ez évre nagy TÜRELMET írt,úgy érzem erre nagy szükségem is lesz.


    Legyen jó hetünk én is azt kívánom Neked és minden látogatónknak!


    Várjuk Együtt a Tavaszt,de még előbb Tél lesz.

    előzmény:
    Ibolyka43 (31293)
    2018-01-08  06:14
  8. 2018. január 9. 10:4931294.

    Szia Márti!


    Mint mindig most is látom finomat főztélízletes és jó lehet így is metélt tészta. Görögdinnye az igen ,de szeretem váljon egészségetekre. Jó unokázást kívánok ,sok pancsikolást a nagy melegbe. Nagy tűz volt ismét nálatok,de remélem titeket erkelült. Sajnos a nagy melegben ez is előfordul.


    Ha az időd engedi ppihenj meg it közöttünk és írjmert mi szívesen olvassuk az írásod és örülünk a képeknek is!



    Ma gondoltam halat sütök csak úgy paprikás lisztbe és be a sütőbe.Szeretjük krumplipürével amibe még reszelek szerecsendiót is.

    előzmény:
    martabottyan (31290)
    2018-01-07  06:54
  9. 2018. január 8. 06:1431293.

    szervusztok


    Marta


    Jo,hogy sokat irtal van mit olvasni es betekintest kapunk az ottani eletetekrol.


    Bizony nagyon nehez ilyen nagy melegben elni.nalunk amikor 28 fok volt a lakasban olyan forro volt a kanapem,atmelegedik a szivacs,hogy jott hogy a foldre fekudjek de onnan nem tudtam volna felkelni a terdeim miatt.


    A ferjem nem akarta az uj hutot nert a masik jol hut csak kucsi volt a fagyaszto resze meg a belterulet is,amikor jottek a lanyonek tobb etelt foztem es nem fert.most hogy 2 en maradtunk sok hely marad,remelem sikerul eladni a regit,mert most a lepcsohazba tettuk.


    En sem vagyok leveses de a ferjem igen alt .szombaton egytal etelt fozok,de naskor levest is.meg nem tudom milyen zolseget lehet lefagyasztani,a kenyeret mar fagyasztom,jo otlet,hogy veszek egy nagyobbat es felet lefagyasztom,nem kell mnden nap venni,bar kozel van 5 uzlet,ahol minden nap friss kenyer van.


    Agi


    Hogy szoktad meg az ottani eletet hany eve vagytok ott.?biztos jol beszeled a nyelvet.


    Ott milyen eteleket esztek  ,valami atvetettek a nemetektol?


    Magdi


    Remelem nem vagy beteg,csak elfoglalt vagy azert nem irsz.


    Legyen szep uj hetunk.


     


     


     

  10. 2018. január 7. 07:2931292.

    Szia Agnes, ha jol osztottam szet a bejelenkezesedet skolikagnes akor Agnes vagy. En ilyenkor nyaron rengeteg kocsonyat fozok,  Mihaly imadja, es ha haza menek a gyerkocok ujbol fozok neki, ebbe a hosegbe szerinte ez a legjobb etel, ma ette meg az utolso talacskaval, altalaba 5 talacskaval szoktam neki fozni, es ebedre szokta megenni leves helyet, en egyaltalan nem vagyok leveses es nem is igen eszem hust sem valahogy nem kivanom, igaz nallunk altalaba csirke, hal es diszno van, a ferjem mas hust nem szeret, de azert a hamburgert mindig marha husbol csinalom, csak epp nem mondom meg neki (abbol az igazi), Ha kint van Pilligaba en olyankor kenyesztetem magamatolyankor olyasmit csinalok amit en szeretek es o nem, ilyenkor jon a kasa, kapros teszta , kenyer lepeny jo sok kaporal vagy birka hushirtelen sulve salataval (ezeket Mihaly veletlen sem enne meg). Imadom a ok fozeleket is arra 1X ratudom beszelni, de ebbe az evbe meg gy sem not meg eleri a 15-20 cm es leszarad hiaba locsolom, borzalmas siralmas a kertem, mostmar a kutunkat is kiszaradas fenyegeti. a 4db tavunk csont szaraz, a 2017 evbe nem erte el a 300mm csapadekot az eso es november ota nem memt30 fok ala a nasppali homrtseklet es ugye itt Decemberbe kezdodik a nyar es Marciusba meg az osz.

    előzmény:
    skolikagnes (31288)
    2018-01-06  16:38
  11. 2018. január 7. 07:1031291.

    Szia Ibolyka, hatahogy feletek is melegszik az ido kel is masik huto, szerencse hogy ti a varosba laktok es minden nap tudtok fris kenyeret, gyumolcsot vagyt elelmet venni, de hat nekem a kis sarok uzlet 26km -re vanes a rendes uzlet meg 60km-re. igy nekem mar reg tobb huto szekreny es fagyaszto van, a kertbol a zoldsegeket is fagyasztodtam mindig, de most megprobalom uvegbe elrakni, mint ahogyotthol csinaltuk regen, a lecsot eddig is ugy raktam el mindig, de most a babot is es sok mindent ugy szeretnek, tudod Pilligaba nem vezetettjuk be a villanyt hanem csak Solar-t fogunk beszerelni es csak 12 voltos hutoszekrenyt szeretnek betenni, igy ha kint leszek kenyeret is sutok, mert ott is 60km-re lesz az uzlet, egyszoval Mihaly is lejebb fog adni a hus evessel, Egyelore nagyon keszul ki , hogy ott fogjuk majd tolteni a teli honapok, mert nyaron ott legalabb 10 fokkal melegebb van mint itt, pedig itt is eleg meleg van.


    Nekem nem kelett leszedni a fat mert felsem diszitettem ebbe az evbe, lent voltunk Sydneybe a gyerekeknel es itt kulonben is mar karacsony masnapjan le is szedik a fat es elrakjak masik evre. Vigyazatok egymasra , mikor menek megint a lanyodek hozzatok, gondolom te is hianyolod oket nagyon

    előzmény:
    Ibolyka43 (31287)
    2018-01-06  14:07
  12. 2018. január 7. 06:5431290.

    Szia Magdi, hat en ma letettem a sutesrol, az ejjel kint se ment ala a 35 foknak  hiaba volt nyitva minden ,itt benr reggel 38.4 fok volt, ugy hogy csak a huslevest foztem meg holnapra meg a csirkepaprikast, mert hajnalba indulunk a masik 2 gyerekert. A levesbe fot melle husat feldarabolta nagyon aproraes csinaltam egy jo fuszeres fehermartast tejszinel sajtal es belekevertem, tettem hozza tejfelt is es az egeszet osszekev3ertem vastagmetelt tesztaval, maskor tepsibe szoktam tenni es meg sajtal is megszorom es a sutobe ossze sutom, de ma ez elmaradt a szoszba tettem tobb sajtotes csak vegyes salataval talalom es utanna meg lehutott gorogdinnyet kapnak a sracok.  Mihaly oda volt veluk az uszodaba, valami csaladi nap volt es Nagyon jolereztek magukat kulonbozo vetelkedok voltak a vizbe es pont most nem vitte Mihaly a fenykepezo gepet.

    előzmény:
    anutyi (31285)
    2018-01-06  11:16
  13. 2018. január 6. 16:4231289.

    Mi is vettünk hűtőt karácsony előtt, mert sosem volt elég hely ilyenkor a kocsonyának, és a több ételnek:-)


    És ugye nem volt elég hideg sem, hogy az erkélyen lehetett volna ezeket tárolni.


    Most már nem kell félni, hogy megromlik valami:-)

    előzmény:
    Ibolyka43 (31286)
    2018-01-06  14:07
  14. 2018. január 6. 16:3831288.

    Tudom, hogy onnan lehet, én is szoktam keresgetni google-n.


    Mi Németországban élünk, de az én gyerekeim Magyarországon, a férjem lány pedig itt Németo-ban. Mi majd pár év múlva költözünk vissza, ha a férjem nyugdíjba megy.


    Ma itt nálunk nagyon szép napos idő volt, 11 fok, ami nem éppen téli hőmérséklet.


    Ma csak levest főztünk, holnap rántott csirkecomb lesz:-)

    előzmény:
    martabottyan (31283)
    2018-01-04  22:09
  15. 2018. január 6. 14:0731287.

    Szervusztpk





    Leszedtem a fat.takaritottam es mostam.mara eleg.holnaprA meg van toltottkaposztank.





    Nemreg vettunk uj hutot.ennek van 3 fiokja





    Most mar en is tudok tobb mindent tarolni.





    Legyen szep hetvegenk





     

  16. 2018. január 6. 14:0731286.

    Szervusztpk


    Leszedtem a fat.takaritottam es mostam.mara eleg.holnaprA meg van toltottkaposztank.


    Nemreg vettunk uj hutot.ennek van 3 fiokja


    Most mar en is tudok tobb mindent tarolni.


    Legyen szep hetvegenk


     

  17. 2018. január 6. 11:1631285.

    Sziasztok!


    Szép hétvégét kívánok Mindenkinek


    kevés munkát finomságok készítését és minden jót Nektek!
    Én ma lazítok egy kicsitvan még jól sikerült krumplis tészta, főzök egy kis levest, sütök is azért lekváros tekercset mert nincs nasizni valónk már, és hiányzik délután.
    Nálunk eddig még nincs igazi téli idő,de én nem is bánom,így is fűtünk nagyon mert szeretem a meleget a lakásban.


    Márti!


    Kedvet kaptam a Lángos hoz ,fogok is készíteni valamelyik nap. Váljon egészségetekre!


    Ibolya!
    Vigyázunk magunkra ,mert nekem is volt más törésem és nagyon kellemetlen volt, Vállam tört el mint Mártinak és semmit nem tudtam csinálni mert a jobb vállam volt. Rég volt de igaz és akkor száraz idő volt. Banya kór kezdődött és szédülést csinált.


    Írjatok az új tagunkat is várjuk szeretettel!


     

  18. 2018. január 4. 22:2331284.

    Szia nekem meg 2 perc es kesz a sutesre a langos az lesz a reggeli es Pizza roll meg a 10 orai azt viszuk az uszodaba. Vacsorata halat sutok meg Prawns -ot tudod azokat a kis kukacokat, Ella is nagyon szereti es mi is, daclanak meg csirkemellet toltok, es sultkrumplit meg kovaszos uborka lesz hozza. Itt olyan mekleg van hogy reggel kiteszem az uborkat es delutan mar be is hozom hagyom meg bent ejjelre reggel mar lehet enni,  Itt nemerdemes az uzletbe venni semmitegnap ahogy jottunk haza vettem barackot, meg szollot este mar meg volt rotyanva, az uzletekbe hutobe tartjak es mikor megmelekszik vege van, itt piac nincsen. Mennem kel ehesek a gyerkocok Szepnapot neked  is majd jovok

    előzmény:
    Ibolyka43 (31281)
    2018-01-04  17:48
  19. 2018. január 4. 22:0931283.

    Szia  Legegyszerobb a googleba keresni beirod hogy mit szeretnel es mikor kijon rautsz az images-ra es elojonek a kepek es valogathatsz beloluk.


    Amint eszre vetted mi Australiaba elunkk; en is messze az gyerekeimtol a 2 lany Sydney-be a fiam meg  Newcastle-ba  mindegyik 350km-re tolunk kulonbosoiranyba. Az unokaim altalaba minden iskolaszunetbe jonek hozzank es egyszere, most is egy jo hetet toltenek velunk. Mi mid ketten 70 eves korunkba hagytuk abba a munkat, de nyugdijat nem kapunk, abbol elunk amit ossze sporoltunk. Mig a szuleink es testvereink eltek szinte 2 evente jartunk haza, de utoljara 2013 ba voltunk otthol akor temetuk el otthol a ferjen occset es mostmar nincs senkink otthol csak a sirok. A testvereink gyerekeit meg  joforman nem is ismerjuk, kulonben is nekem mar 2013-ba megtiltota a doki a repulest, de megreckeroztuk.

    előzmény:
    skolikagnes (31278)
    2018-01-04  09:31
  20. 2018. január 4. 17:4831282.

    szervusztok


    Nem mentem furdobe.mert eszembe jutott.hogy piacra kell mennem.gyumolcsot es zoldseget.cs.mellet vettem.hazitejet.


    D.u.a kamrat tettem rendbe.vettem viaszosvasznat es szepen beboritottam a polcokat.kisse elfaradt a derekam a sok hajlodozastol.


    Holnap mit terveztek.mentek valahova?


    Legyen fajdalommentes ejszakank.

  21. 2018. január 4. 17:4831281.

    szervusztok


    Nem mentem furdobe.mert eszembe jutott.hogy piacra kell mennem.gyumolcsot es zoldseget.cs.mellet vettem.hazitejet.


    D.u.a kamrat tettem rendbe.vettem viaszosvasznat es szepen beboritottam a polcokat.kisse elfaradt a derekam a sok hajlodozastol.


    Holnap mit terveztek.mentek valahova?


    Legyen fajdalommentes ejszakank.

  22. 2018. január 4. 17:4831280.

    szervusztok


    Nem mentem furdobe.mert eszembe jutott.hogy piacra kell mennem.gyumolcsot es zoldseget.cs.mellet vettem.hazitejet.


    D.u.a kamrat tettem rendbe.vettem viaszosvasznat es szepen beboritottam a polcokat.kisse elfaradt a derekam a sok hajlodozastol.


    Holnap mit terveztek.mentek valahova?


    Legyen fajdalommentes ejszakank.

  23. 2018. január 4. 17:4831279.

    szervusztok


    Nem mentem furdobe.mert eszembe jutott.hogy piacra kell mennem.gyumolcsot es zoldseget.cs.mellet vettem.hazitejet.


    D.u.a kamrat tettem rendbe.vettem viaszosvasznat es szepen beboritottam a polcokat.kisse elfaradt a derekam a sok hajlodozastol.


    Holnap mit terveztek.mentek valahova?


    Legyen fajdalommentes ejszakank.

  24. 2018. január 4. 09:3131278.

    Márta, ezeket a képeket honnan töltötted le? Nekem tökéletesek lennének gépi hímzéshez, pont ilyesmiket keresek:-)


    És köszönöm a köszöntéseket. Én a családnak nem sokszor főzök sajnos, mert Németországban élünk, ők meg Magyarországon.Sűrűn járunk haza, akkor igyekszem elkényeztetni az éhes szájúakat:-)


    Talán már jövőre elmehet a férjem nyugdíjba és akkor költözünk haza végre:-)

    előzmény:
    martabottyan (31269)
    2018-01-03  04:15
  25. 2018. január 4. 06:1531277.

    Sziasztok Bocs a nagy viragokert az Ipadon irtam es ott picik voltak, A laptopomom a keybord nem mukodik sok bettu le van ragadva, vettem egy kulon keybordot es azzal irok rajta, de hat lovolna megszokni az ipadot is, mert ha megyunk Pilligaba azt kel vinem. Nagyon szep napot nektek

Címlap

top