Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

\Gyöngyfűzés

Torolt_felhasznalo_651608
Torolt_felhasznalo_651608
Létrehozva: 2006. március 20. 18:23

Kedves Mindenki, aki szeret gyöngyöt fűzni, és bedolgozás után nézne!      

 Szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy egy ideje különböző ügynökségeken keresztül hírdeti magát egy debreceni székhelyű cég, amely gyöngyfűzéses bedolgozást ígér.

NE JELENTKEZZETEK, ÁTVERÉS!  

 Kb. egy hónapja befizettem az egyik ügynökségnek 700Ft-ot, amiért kaptam egy jelentkezési lapot,kitöltöttem, visszaküldtem. A fent említett cégtől kaptam egy levelet, melyben leendő munkatársukként üdvözölnek, és azt írják, hogy utánvéttel küldenek egy kezdőcsomagot, amelyért 4990Ft-ot kell fizetnem, ez a kezdőcsomag ára, postaköltség és egyben kaució, melyet a szerződéskötéskor természetesen visszafizetnek. Megérkezett a csomag, kedden este a munkából fáradtan hazafelé átvettem, majd meglepődve láttam, hogy a doboz néhány gramm kásagyöngyöt tartalmaz, vmint egy róka elkészítési rajzát.(Ilyen kis egységcsomagok kaphatók a hobbyboltokban 250 Ft-ért.) Mellékeltek egy "vizsgalapot",egy  jelentkezési lapot, amelyen TAJ-számot,szig.számot(?) és egyéb személyes adatokat kérnek, és közlik, hogy ha 3 napon belül a kész figura nem érkezik vissza akkor a jelentkezés tárgytalan, de a pénzt sajnos nem áll módjukban visszafizetni. Na, erre egész éjjel fűztem,  nehogy elbukjam a 4990 forintomat. Szerda reggel szépen kipihenten első utam a postára vezetett,express feladtam  a csomagot, majd két héten keresztül vártam a postást. Ma végre megkaptam, amire vártam ! Egy újabb adatlap és egy rózsaszín csekk a befizetendő 100.000, azaz százezer Ft-ról. Amennyiben nem fizetem be, úgy tekintik, hogy elálltam munkavállalási és szerződéskötési szándékomtól, de így a 4990 Ft-ot természetesen nem áll módjukban visszafizetni. 

Ezt a topikot azzal a szándékkal hoztam létre, hogy ha már én hülye voltam, más tanulhasson a hibámból, és ne vegyen 5000 Ft- ért kisrókát.

  1. 2011. december 18. 11:3960.

    Kedves Fórumozók!

     

    A perlado.blogspot.com oldalamon karácsonyi játékot indítottam. Kukkantsatok be!

     

    Üdv:

    Kataka

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  2. 2010. november 20. 11:3759.
    Szerencsére én még nem jártam így.  valami kis karis mintát tudtok????
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960800 (0)
     
  3. 2010. november 20. 11:3658.

    sziasztok!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960800 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_309898
    Torolt_felhasznalo_309898
    2008. március 31. 21:2357.

    Sziasztok!!

    Éppen engem is most akartak átverni hogy fizessek 1000.- ot és ebből tudják hogy komolyan akarok dolgozni.

    Én meg visszaírtam fizessenek ők nekem hogy tudjam komolyan

    akarnak munkát adni:)!!

    De most nincs igazam ???

    Hazug az összes!!!

    Nem tudja valaki hol lehet az ilyeneket bejelenteni?Komolyan mondom rá állnék és direkt az ilyeneket kutatnám(ami nem lenne nehéz)

    és feljelenteném az összeset.

    Köszi 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2007. május 18. 12:3756.
    Én is sajna bedőltem 1 -2 cégnek.
    Szokásos fizess x összeget küld tájékoztatót, amin feltünteti, hogy + mennyit kell még fizetni és kapsz egy címjegyzéket.
    Amibe persze az interneten szemezgetett hírdetések vannak.
    Én a saját hírdetésemet is megtalálta
    jó mi?
    Írok 1 -2 kamu céget:
    Generation World International
    Fortuna Studio
    work center iroda
    Art studio
    Euro market
    Kelet média
    Edo fer
    Distance trade
    Valóban a Cégjegyzékbe némejik szerepel, de valós munkát nem ad!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2007. február 21. 20:0855.
    ja,ugyanezen cégnél lehetöség van kérdezöbiztosi pozicio betöltésére is persze szintén elözetes finanszirozás fejében.  ja képzeld el,manapság ki fog válaszolgatni különbözö kérdésekre,mikor már az idöt se meri megkérdezni az ember,mert azért is elhajtják a pi**ába.    az hogy lehetséges,hogy régota tartó kutakodásom ellenére nincsen senki,aki gyöngyfüzéssel foglalkozna saját erejéböl 100ezrek nélkül? 1 ismerösöm nemrég csinálta,1 nö hozta -vitte a cuccot tölük.megjegyzem nevetséges összegért. a nö lerakta a kilót az eu*o m m kft-nek,majd mással csináltatta a melót.de még igy is jol járt.de ö olyan anyagi helyzetben volt h simán kirakta a kilót. nekem nem megy.nem azért akartam megalázó gyöngyfüzéssel ba*zakodni,mert van 100.000-em kaucióra   mellesleg az a cég melynek számtalan feljelentése van,majd arra ösztönöz engem hogy tegyek oda neki 100.000-et?szerintem nagyon kevés ember van aki ezt megteszi.hogyan tud még mindig müködni ez a cég? juszt lászló hallott már erröl vajon?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2007. február 21. 18:5154.

    5 dekás kásagyöngyből mondjuk 300ft/csomag áron számold ki.

    Mondjuk 100.000 forintot gyöngyre kb.20 perc alatt el tudnék költeni.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_463650 (53)
    2007-02-21  18:43
  8. 2007. február 21. 18:4353.
    csak hogy kidühöngjem magam utolsó kérdésem: 100.000 ft kaucióért hány tonna gyöngyöt kapok?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2007. február 21. 14:3652.
    OLVASSÁTOK!!!! OTTHONI munka?    elmondom miböl áll a boritékolási munka a rózsaszin csekkes munkáknál.csak azért,hogy aki ezt olvassa ne sz**ja be.kapsz 100 db olyan jelentkezési lapot,amiből te is kapsz 1-et a 700 ft befizetése után.adjál fel ugyanolyan apróhirdetést amilyenre te is jelentkezel,és a 700 ft nálad marad.matematika:100 darab*700 ft=fix 70.000 ft.  ne értsétek félre,nem reklámozom a céget,éppen ellenkezöleg. óvok mindenkit a többi ember átba**ásátol.tévedés,hogy a cégtöl bármiféle fizetést kapnál(benne van a visszaküldendö munkaszerzödésben!!!),amivel sikerül lehuzni az embereket /700ft fejenként/annyi a tiéd. itt a fóromban hiába tiltakozott valamelyik budapesti cimü területi képviselönö,ö is az e*ro   ma*ket   ma**ar*rszág  kft -területi képviselője.ugyanis ez az 1 cég van egész magyarországon aki igy piramisozik.lehet rágalmazással vádolni,kedves e*ro m. magyar**szág kft és képviselöi,nevet sehova nem irtam ki direkt he-he ennél még az amway is komolyabb mert ott legalább kapsz is valamit a pénzedért,nem pedig csak 1 köteg vacakot 5000-ért,amivel át kell verned a többi embrt. ennyi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top