Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szeptemberi babák és mamák
2003-02-12 18:011.
Létrehozva: 2003. február 12. 18:01
Sziasztok!
Nagyon örülök, hogy ilyen sok kismama tud internet közelbe jutni, így több információcserére van lehetőség, ami nagyon nagy segítség lehet. Én az első babámat várom, "még csak" a nyolcadik hétben járok. Sajnos már most úgy érzem magam, mint egy bálna. 63kg-ról indulok, mert a karácsonyi felesleget nem tudtam leadni. :((( Úgy érzem magam néha, mint egy bálna, pedig tényleg odafigyelek, hogy mit eszek. Szeretnék csak minimális súlyfelesleget felszeni, persze magamat ismerve ez elég nehéz lesz. Talán az segít majd, hogy jön a tavasz, nyár és akkor rengeteg gyümölcs lesz megfizethető áron! Már most látom lelki szemeim előtt ahogy állok a cseresznyefa alatt és a többiek meg izzadva másznak fel rá és dobálják nekem a finomságokat! :)))) (fogadjunk, hogy nem így lesz) Egyébként még tanulok, egyetemista vagyok. Ezt a félévet befejezem, aztán egy év halasztás és utána levelezőn szeretném befejezni. Nem bánom, mert imádom, hogy lesz egy kisbabám, akit már most nagyon szeretek.
Szeretnék más kismamákkal is beszélgetni itt, ha van rá mód, ezért is írtam. Ne haragudjatok, hogy ilyen hosszú lett ez a levél, de szerettem volna kicsit bemutatkozni. Várom a beszélgető leendő anyukákat!
Legyetek jók, vigyázzatok magatokra!
Nagyon örülök, hogy ilyen sok kismama tud internet közelbe jutni, így több információcserére van lehetőség, ami nagyon nagy segítség lehet. Én az első babámat várom, "még csak" a nyolcadik hétben járok. Sajnos már most úgy érzem magam, mint egy bálna. 63kg-ról indulok, mert a karácsonyi felesleget nem tudtam leadni. :((( Úgy érzem magam néha, mint egy bálna, pedig tényleg odafigyelek, hogy mit eszek. Szeretnék csak minimális súlyfelesleget felszeni, persze magamat ismerve ez elég nehéz lesz. Talán az segít majd, hogy jön a tavasz, nyár és akkor rengeteg gyümölcs lesz megfizethető áron! Már most látom lelki szemeim előtt ahogy állok a cseresznyefa alatt és a többiek meg izzadva másznak fel rá és dobálják nekem a finomságokat! :)))) (fogadjunk, hogy nem így lesz) Egyébként még tanulok, egyetemista vagyok. Ezt a félévet befejezem, aztán egy év halasztás és utána levelezőn szeretném befejezni. Nem bánom, mert imádom, hogy lesz egy kisbabám, akit már most nagyon szeretek.
Szeretnék más kismamákkal is beszélgetni itt, ha van rá mód, ezért is írtam. Ne haragudjatok, hogy ilyen hosszú lett ez a levél, de szerettem volna kicsit bemutatkozni. Várom a beszélgető leendő anyukákat!
Legyetek jók, vigyázzatok magatokra!
Én még a nick nevedet valamelyik baba váró topikon láttam. Örömmel látom viszont, hogy karácsonykor nem tétlenkedtetek. Gratula:)))))
Ha van kérdésed tedd fel azokat bátran, és valaki csak tudd majd rájuk válaszolni.
Neked is, és minden babavárónak kellemes, jó babavárást kívánok!!!
Ja bocsánat, Nesoka26 a Te nevedet is láttam már valahol! Rád is vonatkoznak az előző sorok.
Még nem olvastam vissza, de gondoltam én is belépek közétek.
A doki néni azt mondta, h. szept. 27. -én lesz a nagy találkozás.
Tele vagyok kérdésekkel és sajnos, nagyon türelmetlen vagyok. Minden nap olvasok vmit és egyre több a kérdésem.
Lehet, h. túl sok az időm?
Gondoltam bekukkantok ide is. Én ugyan szeptember elejére várom a babám, de így is érdekes információkra tehetek szert. Én Elevitet és MagneB6-ot szedek és úgy érzem ettől helyrerázódtam. Volt 2 kemény hetem, amikor rettenetesen émelyegtem, szinte egész nap, de az Elevit csodákat tett. Mintha elvágták volna a hányingert. Szerintem van benne valami.
Szorulással kapcsolatban nincs ötletem, szerencsére nincs ilyen problémám, bár én két kávét megiszom naponta, mert a dokim szerint egyáltalán nem ártalmas, az esti kávézást nem javasolta egyedül, de este soha nem is ittam.
Na egyelőre ennyi.
Üdv, Nesó
Én ugyan már nem szeretnék szülni, csak idetévedtem, mert nekem a lányom szeptember végére már 2 éves lesz. Van két nagyobb fiam, ők már iskolások, úgyhogy ezért mondom, hogy én már direktbe nem akarok szülni.
Szóvl:
rosszullét:
nekem a lányomnál bejött, hogy amikor elkezdtem émelyegni, ami az első hónapokban elég gyakori volt, akkor gyoran lenyomtam valami kekszet, vagy joghurtot. Én nagy kólás, azaz szénsavas üdítő ivó voltam. Rá sem tudtam nézni, meg még a kávéra sem. Ez kb a 4. hónapig tartott, aztán javult a helyzet. A legrosszabb a 2. hónapban volt.
Szorulás:
próbáld meg, hogy sok-sok lekvárt eszel, az lazítja a székletet. Elsősorban éhgyomorra reggel egyél egy nagy kanál lekvárt csak úgy üresen. Ha ez nem lenne elég, akkor egy kicsit durvíthatsz a dolgon azzal, hogy valami gyümölcsöt eszel még rá. Nekem a narancs jött be.
Egyébként ezzel a szorulással nagyon vigyázni kell, mert a szülés után, addig elvileg nem engednek haza, amíg nem termelsz valamit. Mondjuk az is igaz, hogy nem állnak melletted, hogy tényleg volt-e székleted, de rákárdeznek.
Én a 2. szülésem után benyögtem, hogy volt, bár csak egy kis bogyó sikeredett, de elfogadták. Itthon minden rendbe jött. A 3. szülésem után pedig rögtön másnap sikeredett a dolog.
Sziasztok! Kellemes babavárást, és ha nem baj azért néha be-benézek hozzátok. Én már csak nosztalgiázok.
Zsuzsa
Az én problémám a szorulás. Régebben reggel egy kávé és egy szál cigi után semmi baj nem volt, most viszont napokig semmi. Természetesen mióta Naspolya van, letettem a cigit és a kávét is, igaz, ha kényszerítenének, akkor sem tudnék ránézni egyik régi ajzószeremre sem. Van valakinek valami jó ötlete szorulás ellen?
Kellemes hétvégét minden maminak és pocaklakónak :o)
A vitaminokra pedig pont most van szükség, legfőképpen a folsavra! Ilyenkor téeln amúgy is kevesebb zöldséget-gyümölcsöt eszünk. Én mindenesetre szedem az Elevitet, nem akarok úgy járni, mint a sógornőm, akinek azt mondta a dokija, hogy ha eszik elég paprikát-paradicsomot (múlt nyáron), nem kell a vitamin, nem kell semmi. Aztán olyan vérszegény lett, hogy vénásan kellett vasat kapjon, mert nem használt semmi más.
Koszi a valaszt. A B6 vitamint itt nem aruljak kulon, otthonrol a hugom kuldott ki MagneB6-ot. Szerinted ez is jo? Vagy otthon milyen formaban lehet kapni? Mi a neve a gyogyszertarban, ki gyartja?Mert ha van igy kulon, kuldetek ki magamnak.
Amugy itt a vitaminszedest sem javasolta az orvos az elso honapokban, de mivel eleg keveset tudok most enni, en is elkezdtem az Elevitet.
Nekem bejött a hideg gyümölcslé reggel és rögtön bevettem az Elevitet (vitamin) és ha kellett, napközben még B6-ot.
Üdv: Kinga (14+2)
Hányinger. . . dehogynem. . azthittem csak én vagyok ilyen, hogy egész nap rosszul vagyok. . Az első öt hétben "csak" rosszullétek voltak. . De most már minden reggel rohanok a WC-re. .
Nem tudom mit lehet tenni ellene. . Kekszet szokták javasolni, még az ágyban. azszem ideje nekem is kipróbálni.
Mindenkinek gratula a babahoz. En is csatlakoznek, bar egy kicsit kesobbre, oktober elejere varom a kicsit. Es egy kicsit messzebb, mert Franciaorszagban elek.
Nektek nincs majdnem allandoan hanyingeretek? Mit csinaltok ellene? Varom a praktikakat. . .
Mindenkinek kellemes varakozast es pocisodast!
Én szeptember elejére várom, és még nem látszik a pocakom, legalábbis kabátban, de már most tragikus tapasztalataim vannak a tömegközlekedéssel. Eddig nem vettem észre, hogy micsoda lökdösôdés folyik mondjuk a 7-es buszon, de most, hogy jobban vigyázok magamra, gyakran kell a hasam elé tenni a kezem, ha nem szeretnék egy jobbhorgot mosndjuk a Blaha elôtt. Ugyanis a megálló láttán eszeveszett tolakodásba kezd mindenki, aki él és mozog. Úgyhogy most inkább kocsival járok, pedig így lassabban jutok ki a munkahelyemre a reggeli dugók miatt.
Estyy!
Majdnem egyidôsek a babáink, mi ma kezdjük a 10 hetet. Eddig minden rendben megy, pici hányingerekkel tarkítva, de ez legyen a legnagyobb baj. Ha van kedved, nemcsak itt a fórumon, hanem e-mailben is beszélgethetünk. ucsg@007. hu
Sziasztok és kellemes pocakosodást mindenkinek :o)
Most ezen a fórumon is szólok, bár én már egy kicsit előbbre vagyok.
Tényleg nem adják át a kismamiknak vagy öregeknek a helyet, főleg a fiatalok (tinik). Terpeszkednek az ülésen, hátizsákjuk fenn, és nekem kell felállnom kismamaként, ha látom, hogy mondjuk egy öreg néni mindjárt összeesik.
Egy kolléganőm mesélte, hogy amikor a kislányát várta, felszállt a helyi járatra náluk, akkor volt kb. 8 hónapos terhes, tehát jócskán látszott már. Senki nem állt fel és a busz nem indult. Amikor az utasok elkezdtek zúgolódni, hogy miért nem indul már, bemondta a vezető a mikrofonba, hogy addig nem indulnak, amíg a kismama áll. Senki nem mozdult, majd egy öreg bácsi (70 körül) adta át a helyét.
Nagyon köszönöm a sok jótanácsot, azthiszem az orvos se tudna többet adni (főleg, hogy nincs ideje mert késve jön a terhesgondozásra).
Tényleg lehet valami a Szilveszter körül, talán a műsor v. a hangulat, de talán nem baj, hogy így alakult! :))))
Mi lehetett akkor, mikor még nem volt TV????
Remélem megúszom a vizesedést, meg ilyesmit, de hát nem hiszem, hogy erről a természet majd megkérdez. A nyári hőségtől előre félek, de talán majd a ventillátor éjszaka segít elaludni. Amúgy most se nagyon bírok melegben aludni.
A sok embertől a buszon meg előre rettegek. Persze soha nem adnák át a helyet. Legalábbis ezt tapasztalom. Mindig fiatal v. középkorú nő adja át a helyét a kismamáknak, anyukáknak v. éppen öregeknek. A fiatalok rá se . . . . -nak a fejedre, mégha látják is, hogy tele vagy pakkokkal v. éppen gyerekkel netalán pocakkal vagy! Na most jól elmondtam! :))
Sajnom még ami elszomorít az az, hogy a szolnoki kórházban nem sok lehetőség van a "kellemes" környezetban vajúdásra és szülésre. Gátmetszést meg automatikusan csinálnak, ami szintén nem tölt el nagy vidámsággal. Talán máshol kellene szülnöm?
Na jó, most befejezem. Köszönöm a hozzászólásokat és segítségeteket!
sziasztok!
Legyetek jók!
Az én kislányom szeptember végére már 2 éves lesz, de ahogy Esőjáró is írta, nagyon valószínű, hogy a rossz szilveszteri TV műsor miatt van sok szeptemberi baba.
A nyár tényleg rázós, és augusztusban nagyon melegek szoktak lenni, úgyhogy olyankor az ember lánya nem is kívánja az ételt, csak a folyadékot. Igen ám, de a terhesség vége felé bizony jön a vizesedés. :(((
Arra nagyon vigyázni kell.
Ja meg arra is, hogy a cseresznye a kismamát felfújja, ami a terhesség utolsó harmadában nagyon kellemetlen lehet. Úgyhogy idén nyáron szerintem csak nézzed a szépen pirosló csereznyéket, és majd jövőre pótold be.
szia, és ha bármi kérdésed van, akkor biztosan sokan tudunk válaszolni.
Én szombaton csináltam tesztet, szóval az én babám csak valamikor október közepén érkezik. Ő már a második lesz. A kislányom májusi, így nem tudok a nyári babavárásról semmi okosat mondani.
Azt azonban tudom, hogy télen is vannak elérhető áron zöldségek, gyümölcsök. A fagyasztott zöldségekben nincsen tartósítószer és aszalt gyümölcsök is nagyon finomak. Persze ez utóbbiakkal csínján kell bánni, de 10 dkg aszalt sárgabarack kb. annyi energiát tartalmaz, mint egy kis szelet csoki, nincs benne zsír és egészséges. Nasinak még jó lehet a cerbona szelet vagy egy túrórudi, alacsony zsírtartalmú joghurt.
Bocs, ha túl sok "okosságot" írtam. Örömteli babavárást kívánok. Most szaladok, mert a gyermekem nem engedi, hogy az apukája fürdés után bepelenkázza. Segíteni kéne. Puszi!
Amikor a védőnőhöz mászkáltunk hetente méricskélésre, elmondta, hogy a körzetében átlagosan 15 baba születik egy hónapban, szeptemberben viszont harmincnál is több baba látta meg a napvilágot. Szerinte ez egyértelműen a rossz karácsonyi és szilveszteri műsorok eredménye. . . Visszagondolva mi sem tv-t néztünk szilveszterkor. . . :-))