Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Sziasztok itt is esik kétórára megyek suliba és nem akar legalább egy kicsit csendesebben esni. Szép napot mindenkinek és egy kis napsütést
Ibolya
Egy kis időjárás jelentés. Budapesten esik. Nagyon szürke minden, a Duna barnás-zölden hullámzik. Enyhe szél fúj, amolyan tavasziasan.
Igazából vissza kellene bújni az ágyba, de hát már a munkahelyen vagyok, kénytgelen vagyok dolgozni. Mindenkinek ennél szebb napot!
Nállam elkezdődött az átalakítás reggel nekiláttak az első fal lebontásának ha minden igaz akkor a bontással és a csempe leszedéssel holnapestig kész lesznek aztán jöhet az ujfal elkészítése. további szép napot mindenkinek
Jóreggelt mindenkinek!
Nem kis erőfeszitésbe kerül ennyimindent megcsinálni egyszerre, amit leírtál az nekem 2 nap az ízületeim miatt huzamos ideig nem tudok fizikai munkát végezni kivétel ha ülve is elvégezhető. További szépnapot mindenkinek most mennem kell mert meghozták a konténert.
Sziasztok Mindenkinek!
Rég olvastalak benneteket. Most hétvégén egyfolytában kirándultam. Kellemes szép idő volt, szombaton 12 fok. Szombaton elmentem az uram után Vácra, mert ő ott dolgozik kereskedő-autóbontós. Délután a Dunakanyarban voltunk, mert az uram kocsikat vásárolt ott, de nekem ez kirándulás.Nagyon szeretem a Dunakarnyart , gyönyörű szép. Vasárnap kimentünk délelőtt a Verseny utcai használt cikk piacra, na gondolhatjátok az egész délelőtt elment, annyi kacat van. Délután pedig a lakhelyemhez közeli domonyi erdőkben (sok tó is van) sétáltunk és fotóztuk, bár kicsit szemerkélt az eső, de nem volt vészes.Sokan kijöttek quadozni. Itt van egy kis kocsma vagy inkább vendéglő és nagyon jó kaját ettünk. Nagyon jó vlt kimozdulni a tél után. Remélem veletek minden OK?
Szép reggelt mindenkinek!
igen mavolt az óraátállitása. Kicsit rendbeszedtem a virágoskertet megmetszettem a rózsát és a gyümölcsfákat lehet hogy ezzel icsit elkéstem. Kedden jönnek a kőmüvesek az étkezőt és a konyhát át alakitom az irodát átköltöztetem mivel ez van legközelebb a bejárati ajtóhoz és innen az unokákat is szemmel tudom tartani ha az udvaron játszanak. A mostani irodából pedig konyha és étkező lessz. Azthiszem lessz rumli rendesen mert falat is kell bontani. Évek óta gondolkodom ezen az átalakításon, de csak mostanra sikerült eldönteni.
További szép napot ezen a gyönyörű napsütéses vasárnapon.
Elég ritkán jutok ennyi gyerek mellett géphez. Bocsi. l6 éves a lányom, a többi fiú. Őrmezőn túl, a hegyen lakunk Rózsavölgyben, családi házban, ami már inkább Budafokhoz tartozik. Éppen ideje, hogy megtanuljam, hogyan kell felrakni képet, még kezdő vagyok ezen a téren. Igyekezni fogok. Most minden időmet a kertben töltöm, rózsákat metszettem, és előkészítettem hétfőre a veteményes helyét is. Most fejeztem be, közben rétest sütöttem, meggyes-mákos és túrost. Mindenki édesszájú (kivéve engem), nem maradhat el hétvége süti nélkül. Nagyon jó pihenést kívánok minden 55-ösnek.
Jóreggelt Lányok!
Nagyonszépen süt a napocska felhőnek nyoma sincs jólenne ha hétvégére is maradna ez a szép idő egy jó nagyot lehetne sétálni.
És egy idézet is mindenkinek éjszakára, nekem nagyon tetszik:
" Megtanultam becsülni azt, ami van és megtanultam örülni mindennek, amit kapok."
Jó éjszakát 55-ösök, holnap reggel jövök .
De jó, hogy jöttél , már hiányoltalak, hiszen a Tiéd az ötlet, az érdem, hogy így összejöttünk ! Remélem, hogy a sok térkép-gyártás közben lesz időd sűrűbben benézni!
Köszönöm most is, hogy elindítottad ezt a topikot .
És Te is írj Magadról és családodról többet, ha találsz egy kis rést a Duna és a Tisza között a térképen !
Gyerkőceid fiúk, lányok vagy vegyesen? Mi is 13 évig laktunk Dél-Budán (Őrmezőn), a mai napig nosztalgiám van, ha arra járok. Szerettem ott élni, de a másfél szoba kicsi volt a külön nemű gyerekekkel. Most már vissza tudnánk költözni, de megszoktuk a vidéki életet, nem nagyon akarunk mozdulni innen.
Írj még, légy szíves!