Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Borotvált fiúk?

shavedboy
Létrehozva: 2006. február 27. 21:37
Sziasztok. Lehet, hogy fura lesz a kérdés, de nem kamu. Sorry, ha volt már ilyen topic, nem néztem vissza. Őszinte válaszokat várok. Ez a nick csak e kérdés miatt született.
Már nem vagyok tini, és a testemet férfi létemre borotválom. A hónaljamat, a mellkasomat és "ott" is. Nem divathóbortból, évek óta ezt teszem, egyszerűen azért, mert önmagam számára így vagyok komfortos és elfogadható. A páromnak eleinte furcsa volt, de elfogadta. Mások mindebből maximum nyáron a borotvált hónaljat látják.
Végülis, ami érdekelne (azzal együtt, hogy számomra nem kérdéses: így érzem tisztának és ápoltnak magam), az az, hogy a nők hogyan viszonyulnak egy sráchoz, aki normális, hétköznapi ember, de borotválja magát, testápolót használ, a körmeire nem csak a kezén figyel oda, néha elmegy szoliba (nem odaégésig), ugyanakkor nem meleg, csak szereti magát jól érezni a bőrében?

  1. 2006. február 28. 08:4376.

    Szia! Az én párom is borotválja magát, és odafigyel a körmeire is. Nekem nagyon bejön.  

    Ellenben felmerült a kérdés: miért érdekel téged mindenki véleménye, ha a párod elfogadta? Csak ez a fontos, nem?

     

    előzmény:
    shavedboy (1)
    2006-02-27  21:37
  2. 2006. február 28. 08:4075.
    Én szeretem, ha a párom szőrö, szerintem az úgy természetes. Rendszeres tisztálkodás esetén se nem büdös, se nem ápolatlan az ilyen úr.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2006. február 28. 08:3974.
    Húúúúúú nekem nagyon bejönnek az "ott" borotvált hapsik!!! Egyébként én sem viselem el a szőröket..... 
    előzmény:
    shavedboy (1)
    2006-02-27  21:37
  4. Torolt_felhasznalo_830534
    Torolt_felhasznalo_830534
    2006. február 28. 08:3573.

    2006-ot írunk. Teljesen normális, hogy egy férfi nem szétizzadt atlétatrikóban és mackóalsóban járkál bőrcipővel, hanem ad magára. Mondjuk én szeretem, ha kicsit szőrös vkinek a mejje, de elfogadom abszolút, ha a másik nem így gondolkodik...

    Csak hajrá! 

    előzmény:
    shavedboy (1)
    2006-02-27  21:37
  5. 2006. február 28. 08:2972.
    HÓNALJKUTYA!!!!  LOL!!!!!    
    előzmény:
    Katuss (69)
    2006-02-28  08:24
  6. Torolt_felhasznalo_322426
    Torolt_felhasznalo_322426
    2006. február 28. 08:2871.

    Szerintem jól teszed, sokkal higiénikusabb!  

    Persze első látásra biztosan furcsa, de egy idő után hozzá szokik a másik fél.  

    Az intim testrészek borotválása, mindenféleképpen egészségesebb, mert így kevesebb az esély arra, hogy mindenféle baktériumok rácsimpaszkodjanak a szőrszálakra...

    Sok férfinek ajánlanám a borotválást!  

     

    előzmény:
    shavedboy (1)
    2006-02-27  21:37
  7. 2006. február 28. 08:2570.
    Szerintem is egy igazi férfi bizonyos helyeken lehet szőrös! De minden ízlés dolga!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_369536 (68)
    2006-02-28  08:21
  8. 2006. február 28. 08:2469.
    szia! szerintem teljesen rendben vagy, normális és igényes. utálom a büdös, hónaljkutyás pasikat. mondjuk a nemi szőrzet nekem nem csupaszon, hanem rövidre nyírva tetszik.
    előzmény:
    shavedboy (1)
    2006-02-27  21:37
  9. Torolt_felhasznalo_369536
    Torolt_felhasznalo_369536
    2006. február 28. 08:2168.
    Én nem szeretem az olyan hapsikat, akik "ott" is borotválják magukat, mert az az érzésem, hogy eg kiskorúval vagyok.
    előzmény:
    shavedboy (1)
    2006-02-27  21:37
  10. Torolt_felhasznalo_594129
    Torolt_felhasznalo_594129
    2006. február 28. 08:0767.
    szia!

    végre valaki, aki ad magára és nem csak elvárja!!!!

    őszintén gratulálok!!!!
    előzmény:
    shavedboy (1)
    2006-02-27  21:37
  11. 2006. február 27. 23:3566.

    Csak ne lógjon róla kajamaradék   az arca legyen vagy teljesen sima (a legkisebb borosta is szúr, jól kidörzsöli az ember bőrét...), vagy puha borostás, a kettő között nem jó.

    előzmény:
    Jumbo3 (65)
    2006-02-27  23:28
  12. 2006. február 27. 23:2865.
    Tényleg? Én mindig azt szerettem eddig,ha a párom minden nap borotválkozik,az olyan ápoltságot tükröz. De hát mindenki mást szeret. És ez így van jól!
    előzmény:
    yolanda (37)
    2006-02-27  22:13
  13. 2006. február 27. 22:5364.
    Én szeretem a kopaszkukit A hónaljborotválás meg előnyös, mert hosszabb idő alatt jut el a delikvens odáig, hogy bűzölögjön. Ebben semmi buzis nincs, egyébként is azt gondolom, hogy a legtöbb férfi nem fordít kellő időt a tisztálkodásra és a test rendbetételére. Szőrösen persze lehet férfias az ember, de koszos körmökkel, büdös hónaljjal, gennyes mitesszerekkel, lábgombával meg túrós farokkal aligha.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_890822
    Torolt_felhasznalo_890822
    2006. február 27. 22:4563.

    Az egy állat.  Mindenhol egyszerre.    

    előzmény:
    yolanda (57)
    2006-02-27  22:30
  15. Torolt_felhasznalo_664286
    Torolt_felhasznalo_664286
    2006. február 27. 22:3462.
    van egy stílusod de igazat adok neked énsem szeretek szőrszálakat kergetni a számban, meg mástól sem várom el.. végülis ma már ez a természetes
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_767093 (58)
    2006-02-27  22:32
  16. 2006. február 27. 22:3461.
    el is hiszem 
    előzmény:
    yolanda (57)
    2006-02-27  22:30
  17. 2006. február 27. 22:3360.
    Köszönöm az őszinteségeteket. Most, sajnos mennem kell. Sziasztok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2006. február 27. 22:3259.
    Sajnos, csak amatőr gyűjtő vagyok... Ritkán jut alkalmam a hobbimnak élni...
    előzmény:
    *gyöngy* (56)
    2006-02-27  22:29
  19. Torolt_felhasznalo_767093
    Torolt_felhasznalo_767093
    2006. február 27. 22:3258.
    Szerintem nincs annál gusztustalanabb mint amikor szórcsimbókok lógnak a golyókon, ráadásul egy valamirevaló leányzó igy a szájába se vesz őket pedig milyen kellemes dolog is tud az lenni.... igaz én se nyaldosok semmiféle szőrös puncit sem.... inkább veszek neki egy borotvát, de azonnal..... ha meg valaki ápolja a faroktájékát akkor se nem szúrós se nem szőrös
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2006. február 27. 22:3057.

    Most miért?  

    Valahol mesélte egy srác, leborotválta magát mindenhol, pár napig meg majd megőrült, annyira viszketett...

    előzmény:
    ironia (50)
    2006-02-27  22:22
  21. 2006. február 27. 22:2956.
    Akkor nyaljad csak.... 
    előzmény:
    shavedboy (54)
    2006-02-27  22:27
  22. Torolt_felhasznalo_890822
    Torolt_felhasznalo_890822
    2006. február 27. 22:2755.

    Nem viszket.

    előzmény:
    yolanda (48)
    2006-02-27  22:20
  23. 2006. február 27. 22:2754.
    Nem akarok ízléstelen lenni, de a bélyegNYALÁS sem rossz program, ez igaz... Bocsi.
    előzmény:
    *gyöngy* (53)
    2006-02-27  22:25
  24. 2006. február 27. 22:2553.

    Nem épp erre gondoltam.... bár az is lehet egy jó kis közös program... de mondjuk a kökcsönös borotválás helyett el tudnék képzelni mást is,pl bélyeggyűjtemény-nézegetést.... 

     

    előzmény:
    shavedboy (36)
    2006-02-27  22:13
  25. 2006. február 27. 22:2352.
    Látod, nem mindenki. Asszem, így van ez jól.
    előzmény:
    moncsua (49)
    2006-02-27  22:21

Címlap

top