Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2006. február 25. 18:43151.

    hogy ne csak verses topik legyünk, megosztom veletek a mai álmomat. számomra nagyon érdekes volt.

     tudatra ébredés után azn gondolkodtam, hogy na, most mit is akarjak, ha már én irányítok itten! aztán igyekeztem valami értelmes, hasznos dolgot kérni az álmomtól. azt kértem, hogy egy bizonyos számomra nagyra becsült emberke jelenjen meg és adjon tanácsot azzal kapcsolatban, mihez kezdjek MOST az életemmel, mi legyen a következő lépés, amit meg kell tennem! Először nem történt semmi. egy régi ház napfényes udvarán álltam. egyszer csak kivágódott egy baloldali ajtó és megjelent az illető személy, de külsőre nem ő volt, hanem egy idősebb, szakállas bácsika. elémállt és azt mondta: ne tegyek semmit, várjam ki mi történik és hallgassak az intuíciómra! mindeközben a szemébe néztem és a szemében egy képet láttam, vagy inkább eg ykis filmet amire viszont már nem emlékszem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2006. február 25. 18:38150.
    én is láttam már tegnap hóvirágot! és ahogy hallom, megjött az első gólya is! hurrá! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_817112
    Torolt_felhasznalo_817112
    2006. február 25. 18:26149.
    Jaj de szép! Igazán nagyon tetszett! 
    előzmény:
    klára13 (147)
    2006-02-25  18:22
  4. 2006. február 25. 18:25148.
    Hóvirágért hóvirágot!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_817112 (145)
    2006-02-25  18:10
  5. 2006. február 25. 18:22147.

    Szendike! Ne legyél társtalan körünkben!

    Weöres Sándor: A társ


    Keverd a szíved
    napsugár közé,
    készíts belőle
    lángvirágot,
    s aki a földön
    mellén viseli,
    és hevét kibírja,
    ő a párod.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247132 (135)
    2006-02-25  15:13
  6. 2006. február 25. 18:22146.
    Köszönöm! A tulipánoktól elaléltam! A kisvirágok is szépek, de a tulipánok a tájban! Feledhetetlen! A következő verset Szendikének szántam, aki társtalannak mondta magát, de fogadd Te is szeretettel.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_817112 (145)
    2006-02-25  18:10
  7. Torolt_felhasznalo_817112
    Torolt_felhasznalo_817112
    2006. február 25. 18:10145.

    Zelk Zoltán:Hóvirág

     

    Tél eleje, tél közepe:

    havas a hegyek teteje,

    sehol egy árva virág –

    zúzmarás a fán az ág.

     

    Ám télutón egy reggelen,

    csoda történik a hegyen:

    kibújik a hóvirág,

    s megrezzen a fán az ág.

     

    előzmény:
    klára13 (143)
    2006-02-25  17:17
  8. Torolt_felhasznalo_817112
    Torolt_felhasznalo_817112
    2006. február 25. 18:06144.
    Szia klárikám! Én a szeretteimnek minden reggel küldök egy reggeli üzenetet, hogy jól induljon a napjuk. Nem nagy dolog, de ugy gondolom, hogy szeretik ezeket, mert ha egy nap nem megy, valami miatt, akkor reklamálnak. Nem nagy dolog, de talán segit egy kicsit, hogy elviseljük a rohanást, hajtást.
    előzmény:
    klára13 (137)
    2006-02-25  16:23
  9. 2006. február 25. 17:17143.
    Indiszkrét kérdés:
        Kinek van Gézája?
        Én kettőt ismerek! Vagy ismertem? Mindkettőnek, és a többinek is, akiket már elfelejtettem,boldog névnapot!
        És mindenek előtt Géza Fejedelemnek!  
    előzmény:
    klára13 (142)
    2006-02-25  17:04
  10. 2006. február 25. 17:04142.
    Juhász Gyula: Az élet szonettje


    ...És minden alkony opálosan éled
    És minden hajnal szőkén rámkacag
    És mindig forrnak vágyak és nyarak,
    Be csodás vagy, csókok szülötte, élet!

    És mindig küldesz új bánatokat
    És új reményt is, ami dalra méltó
    És szemeket, amelyek, mint a mély tó,
    Balzsamot adnak nékem s titkokat.

    És nem fáradok el téged szeretni
    S téged gyűlölni, lázas csoda, élet,
    Naponta vággyal járulok elébed

    S bár mindig közelebb a szürke semmi,
    Te egyre szépülsz, mélyülsz s én szegény,
    Úgy érzem, gazdag voltam benned én.
    előzmény:
    klára13 (141)
    2006-02-25  16:36
  11. 2006. február 25. 16:36141.
    Hajnalban kopognak egy mekkai könyvesbolt ajtaján. A tulajdonos álmosan nyit ajtót.
    - Mit akar?
    - Korán van?

    előzmény:
    klára13 (140)
    2006-02-25  16:34
  12. 2006. február 25. 16:34140.
                   Fodor Ákos: ARCKÉPCSARNOK

    Van egy arc,

    amit csak önmagunkat elképzelve látunk

    - lehet, hogy ez az igazi.

    És van annyi arcunk,

    ahányan csak ránknéznek (és: ahányszor!) és még az is lehet,

    hogy ezekben akad néhány közös vonás

    - lehet. Akkor ez a valóság.

    Van egy,

    amit tükörbe nézve látunk: villám-

    gyorsan alakuló, képlékeny látvány: múzsája a Szomszéd

    Ízlése s az azt szolgáló, vagy azt ellenzô szándék

    - efölött húnyj szemet; ne kerüld, de ne hidd el.

    És van,

    van arc, amit csak az lát, aki szeret,

    akit szeretünk. Ez a legszebb,

    a legmulandóbb. A legérvényesebb.
    előzmény:
    klára13 (139)
    2006-02-25  16:30
  13. 2006. február 25. 16:30139.

     

     

    Vannak, akik mindig morognak,

    mert a rózsáknak töviseik vannak.

    Én hálás vagyok, hogy a töviseknek

    vannak rózsabimbói.


    Alphonse Karr

    előzmény:
    klára13 (138)
    2006-02-25  16:28
  14. 2006. február 25. 16:28138.
    Dsida Jenö

    Az én dalom


    Az én dalom a bérci hegynek
    Vidáman csörtető patakja,
    Madárka, mely a boldogságát
    Minden fán, bokron eldalolja.

    Az én dalom az őszi lombok
    Borús, sejtelmes suttogása,
    Hulló levelek zizegése,
    Hollószárnyaknak csattogása.

    Az én dalom földet megrázó
    Dörgése a haragvó mennynek
    Amelyre a zúgó visszhangok
    Vad rettegéssel jaj-t felelnek.

    Az én dalom egy halk imádság,
    - Rebegik lázas, haló ajkak, -
    Egy-egy utolsó kondulása
    Szívemnek, e repedt harangnak.

    1923. december 11.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247132 (135)
    2006-02-25  15:13
  15. 2006. február 25. 16:23137.
      Köszönöm a szép képet! Nicsak, máris azonos rezgésszámon vagyunk topicunkban. E. még nem olvashatta nyafogásomat, s küldött nekem priviben egy szép képet! De kár, hogy itt ezen az ütött-kopott kis nlc-n nem lehet képekkel is üzenni úgy, hogy azonnal láthassa mindenki! Talán majd eljön annak az ideje is, és akkor szép képes topicunk lesz. Köszi, E.!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_817112 (128)
    2006-02-24  17:36
  16. 2006. február 25. 16:19136.

     Szeretetttel köszöntelek, Szendike!
     Téged szintén, Kata!
     De jó, hogy eljöttél közénk!
     De jó, hogy idevezetted őt, Kata!
     Egy-egy szál bordó rózsát küldök Nektek, fogadjátok szeretetemként.

      Tartsuk életben ezt a topicot! Kata írta nekem, hogy sok gondozást és munkát igénylő feladat ez. Igaza van, s hozzátenném, sok kitartást és ötletet igényel. Segítsetek. Legyen ez a kis zúg a hálón a mi titkos menedékünk, annak ellenére, hogy bárki csatlakozhat hozzánk, bárki részt vehet életünkben.  Mondjuk el egymásnak azokat a dolgokat is, melyeket ismerősöknek nem nagyon mondanánk el. Beszéljük meg szeretettel, megértéssel.
      Nekem ma nagyon rossz napom van. Semmi sem történt a valóságban, valószínűleg a lelkemben történt valami, de nem tudom, mi. Tudom, hogy ha ezt Kistappancs vagy Brekuci olvassa, azonnal  segítségemre siet. Ahogy Ti is. Persze nehogy nagyon szívetekre vegyétek nyafogásomat, de olyan jól esett nyafogni! S mindegy varázsütésre, megjelent Zsófim menyem szomszédom egy tálka madártejjel! Lehet, hogy lélekolvasó? Megédesíteni jött lelkemet. Majd mindjárt keresek  valami szép verset mindannyiunk örömére. Üdv. Kl.


      

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247132 (135)
    2006-02-25  15:13
  17. 2006. február 25. 15:13135.

     

    Sziasztok Kedves Gyűjtőgetők !

    Csatlakoznék Hozzátok, én  is sok mindent gyűjtögetek,tárgyi dolgokat ,de "lelkieket" ,szép pillanatokat is ,a  szép  emlékeket inkább előhozom , amiből koromnál fogva elég sok van, és egyre gyakrabban ,mivel manapság elég kevés jó és szép éri az embert.

    Elsősorban gyermekeim rajzait,köszöntőit,  maguk készitette ajándékait , iskolásfüzeteit,könyveit, egy-egy nevezetes ruhácskáikat és most ugyanezt teszem unokáim "terméseivel" De  meg vannak a saját gyermekkori ,ifjúkori  írásos, rajzos emlékeim is.Szeretem a furcsa alakú természeti képződményeket, /kövek,kavicsok,csigák,kagylók, kiszáradt citrom,mandarin , növények  klb  kiszáradt termései ,részei és még sorolhatnám / melyek a szobáim díszei is.

     Videómániás vagyok, ezért rengeteg kazettám van, sok szép felvételel /zene,film, színdarab  ,sok egyéb  / egyik legkedvesebb kazettám az évezredfordulókor  készitett 24 - 30 órás tv -közvetítés a világ minden tájáról ,igazi világjárással ,népszokásokkal és sok-sok szép zenével !  Képeslapokat is gyűjtök

    Mivel társtalan vagyok, azt is mondhatnám,hogy "embereket" is gyűjtök, többek között azért léptem be a nlc fórumába is,és mondhatom eredménnyel ,sok kedves emberrek ismerkedtem meg, többek között MissPiggy-vel is,aki  ezt a topikot ajánlotta.

    Egynlőre ennyit mondhatok, ez a téma annyira szerteágazó,hogy órákig lehetne róla írni !Később még jelentkezek !A képem az unokáim vannak

    Szendike 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2006. február 25. 01:53134.
    To vize to vize csupa nadszal, egy kacsa, ket kacsa odacsaszkal...sarban ezer kacsa bogaraszik, reszket a to vize ki se latszik...!

    bar ez egy kicsit meg korai...

    Errol jut eszembe, lattad a csodas francia filmet, aminek a cime

    Winged migration

    ??

    azaz "Szarnyas koltozes" vagy vandorlas...vagy valami hasonlo...? fantasztikusan szep film, a vandormadarakrol szol...!!! Mindenkinek nagyon ajanlom!!!
    előzmény:
    klára13 (132)
    2006-02-24  23:15
  19. 2006. február 24. 23:22133.
    Petőfi Sándor: A nap

    Mi az a nap? Mi az a nap?

    Nem is nap az tulajdonképp.

    Ugyan mi hát?... Hát semmi más,

    Mint egy nagy szappanbuborék.

    Valami óriásfiú

    Kifújja reggel keleten,

    S szétpattan este nyúgaton. -

    És ez minden nap így megyen.
    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  20. 2006. február 24. 23:15132.
    Olvadás - Weöres Sándor

    Csipp,
    Csepp,
    Egy csepp,
    Öt csepp
    Meg tíz;
    Olvad a jégcsap,
    Csepereg a víz.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_753919 (131)
    2006-02-24  21:11
  21. 2006. február 24. 21:11131.

    Tunderiek a sracok- te is aranyos vagy Nagyi! Igazad van, minden percet ki kell elvezni- annak idejen mikor a mieink voltak aprok akkor tulsagosan "el voltunk foglalva'"! az elsonel minden olyan fontos  volt, alig gyoztem Dr Spock-ot bujni  ...a masodik draga jo gyerek volt, ra se kellett nezni... a harmadikra meg mar tenyleg alig jutott ido...de helyes pockok voltak! Most  a lanyom sokkal okosabb, o elvezi, gyonyorkodik...beszel, tornaztatja...egyutt kuncognak... Babazik...! Mindamellett mar egy egesz konyvtarat kiolvasott a gyermekl fejlodeserol...etc. Na ja, en meg fozok..robogok is, ma "milanoi makaroni" lesz meg rantott szelet, aztan be az autoba...szallitom... mert ugye nekem ugysincs mas dolgom... Aztan azert en is dogonyozok egy kicsit / tessek kerem odagondolni a pontokat ahova kell........itt egy csomo .....pluszban...../

    draga klari, nagyon nagyon szepek a kepek!! mar elfelejtettem, hogy ennyire kedves a hovirag! itt nem is ismerik, az nagyon europai virag!! kepzeld a hugom azt mondja, hogy naluk meg nem szabad szedni, mert "kiveszoben" van...-Dunantulon-!!

    a foltos baber is mutatos-ismeros nekem,vajon honnan??!

    kellemes 7veget, talan meg benezek hamarost!

    u.i. egyszem bemoldali fotomon egyebkent unokastul vagyok! neve Simon-Alexander...megtekintheto!!! Kb 2 honapos volt, nehany hete keszult.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_817112 (128)
    2006-02-24  17:36
  22. 2006. február 24. 20:24130.
    Juhász Gyula: Azt álmodtam...


    Azt álmodtam, hogy mind kihalt a földről
    Az ember és a föld csak élt tovább.
    Tavasszal kicsíráztak a göröngyök
    És kivirítottak a violák.
    A madarak vígabban énekeltek
    És gondtalanul járt a szende őz,
    A gólyák télre ismét útra keltek
    És százszor szebben múlt a csendes ősz.
    A börtönök küszöbét dudva verte,
    Kivirágzottak az utcakövek,
    Illat tömjéne szállt áldón az estbe
    S örökre elhervadt a gyűlölet.
    előzmény:
    klára13 (129)
    2006-02-24  20:18
  23. 2006. február 24. 20:18129.
     
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_817112 (128)
    2006-02-24  17:36
  24. Torolt_felhasznalo_817112
    Torolt_felhasznalo_817112
    2006. február 24. 17:36128.
    Kérünkszépen fotót az unokárol. Nálunk is körülöttük forog a világ! A nagyapjuk szerint, ha rámnéz az Aurél a gyönyörü szemével, vagy a Bálint, akkor nálam leáll az ész . Nem tehetek róla , imádom őket, és alig várom minden nyáron a velük töltött heteket. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_753919 (124)
    2006-02-24  16:42
  25. Torolt_felhasznalo_817112
    Torolt_felhasznalo_817112
    2006. február 24. 17:30127.
    Azt hiszem, mire ennyi idős lesz az ember, megtanulja a toleranciát, ha akarja, ha nem. 
    előzmény:
    klára13 (121)
    2006-02-24  15:08

Címlap

top