Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2019. május 25. 12:4375076.

    Igen, kiváló ember, példás életet élt, kár, hogy nem ő a politikus. Nem tudom rokona, vagy csak névrokona az EP képviselő ?


    Közben egy aranyos kis vers, talán unokáim mondták is óvodás korukban. "... miért vannak a miértek?"


    Hárs László: Miértek és hogyanok


    Hogyha nyár van, hol a tél?
    Egész télen hol a nyár?
    Mikor nem fúj, hol a szél?
    És hogyha fúj, hova száll?
    Fényes délben hol a Hold?
    Sötét éjjel hol a Nap?
    Ha kimosták, hol a folt?
    Ha nem habzik, hol a hab?
    Ha beszélnek, hol a csend?
    Ha felszárad, hol a sár?
    A mente az hova ment?
    A várkastély mire vár?



    A félóra mitől fél?
    Az aludttej hánykor kél?
    Két adagot miért nem kér,
    ki nyaklevest ebédel?


    A golyóban mi a jó?
    Kiabálban mi a bál?
    Miért folyik a folyó?
    A tó vize miért áll?


    Miért nem úszik a csibe?
    A hal mért nem repül el?
    Az eső mért esik le,
    mért nem esik soha fel?
    Miért mindig ma van ma?
    A holnap miért nem ma van?
    Minden csupa hol meg ha,
    csupa miért és hogyan.


    Mondják: néhány év alatt
    nagyra növök biztosan,
    s mind az összes titkokat
    megfejtem egymagam.


    De marad majd egy titok,
    amit akkor sem értek:
    hogy lesznek a hogyanok?
    S miért vannak a miértek?


    előzmény:
    klára13 (75075)
    2019-05-25  12:29
  2. 2019. május 25. 12:2975075.

      Hirtelen megkövültem: lehet, hogy ma kell választani?! És meg sem szerveztem választásomat! Ki visz el az urnához?!Bazsiék szanaszéjjel vannak.
      Utánanéztem az ügynek.
      Ez egy politikamentes topik, mintha mindnyájan politikamentesek lennénk, ami ugye hülyeség. Nos, ha nem ildomos, akkor is elmondom: 
      Azok közé az elítélhető emberek közé tartozom, aki sosem olvasott pártprogramot, célkitűzéseket, tehát nem pártra szavaz, hanem egyénre. Egyikre azért nem,  mert köztudottan narkós. Másikra azért nem, mert köztudottan csaló, zsebeit tömi. És most megtaláltam, akiről sok jót feltételezni tudok, azt, hogy hazánk érdekeit nézi minden esetben. Ő: BALCZÓ ANDRÁS. Egészen biztos vagyok tisztességében, amit nemigen lehet feltételezni politikusról, s mert becsületben megöregedett, aligha tér már le kitaposott ösvényéről. Egy ember lesz a sok mihaszna között.

  3. 2019. május 25. 11:2475074.

      Na igen. Éppen erre törekszem.
      Zsuzsika, nagyon örülök, hogy írtál a professzorról. Bizony, keveset tudok róla. 
      Ez a vers olyan, hogy akárhányszor is érdemes elolvasni. Valami egészen különleges hangulata van. 
      Egyszer összehozott a sors egy Alettával. Örömmel üdvözöltem, utaltam a versre, vagyis inkább névrokonára. Ő még nagyobb örömmel mondta, hogy szüleit e költemény ihlette lányuk elnevezésekor. Nagyon szép, dallamos név, valahogy nem is hangzik idegennek. 

    előzmény:
    Zsumi45 (75070)
    2019-05-25  07:46
  4. 2019. május 25. 11:0775073.

      Gratulálok, Magdikám!
      Epéd megijedt?! Csak hadd kussoljon. Enyém nem ennyire szófogadó, de azért nincs baj. Amint jelentkezik, előkapom az emésztést segítő cseppeket, így nem alakul ki vészes görcsöm. Óvatos vagyok, van belőle tartalék üvegem is. Ha már ilyen szépen elvoltunk vagy fél évszázadot (30 éves korom körül ütötte fel fejét), most már kár lenne haragudnunk egymásra. Fő a békesség.
      Nagy felfedezést tettem! Megjelent cserepeimben egy eddig nem ismert futónövény. Hegyes, hullámos levelei megkülönböztették nálam a tyúkhúrtól. Végre kivirágzott, és kikerestem, megtudtam, hogy ez bizony tyúkhúr!  Most az is tudomásomra jutott, hogy kitűnő saláta készíthető vele, sőt, gyógyteája is nagyszerű. Örülök, hogy nem irtottam ki,  amíg rá nem jöttem, mi ez. Mert korábban egy egészen másféle tyúkhúrt ismertem. Az törékeny, cérnavékony szárú "talajtakaró", ez erőteljes, dús növény.

    előzmény:
    Kusza (75072)
    2019-05-25  08:31
  5. 2019. május 25. 08:3175072.

    Az idén nem láttam a haranglábat, ha csak ezután nem lesz, nem túl sokat járunk ki.


    Az epém nyugiban van most, kop kop!


    Tegnap voltam az utólagos szürke-hályog műtéten, így most sas szemem lett!

    előzmény:
    klára13 (75066)
    2019-05-24  22:37
  6. 2019. május 25. 08:2275071.

    Klárám, köszönöm! A verset ismertem, de inkább a dallama fogott meg annak idején, amikor pár mondatot Apáczai Csere Jánosról megjegyeztem. 


    Szeretek rákeresni ilyenkor, hogy frissítsek ismereteimen, s (újra )meglepődtem, mennyire keveset tanultunk mi hazánk nagy tudósairól.


    Ha csak a Wikipédián elolvasom, ámulok mekkora koponya volt, igazi polihisztor ez a székely fiatalember. Református ösztöndíjjal tanult holland egyetemeken, s a humán és reál tudományok mindegyikéből merítve írta meg enciklopédiáját, s későbbi tanulmányait, előadásait. Nagyon fiatalon, 30-as évei elején halt meg, s követte hűséges felesége. Gyermekei sem érték meg a felnőtt kort.


    Sok egyéb mellett: "Bár puritánus biblicizmusa, részben dogmatikus teológiai gondolkodása és a matematika területén tanúsított bizonytalansága nem engedte, hogy az új tanok biztos kezű mestere legyen, de a korszerű nemzeti nyelvű tudományosság előfutáraként ő írt először magyarul többek között a heliocentrikus világképről, a vérkeringésről és a mágneses elhajlásról." ... És még mi minden másról!


    Anyanyelvén kívül 8 nyelvet sajátitott el! .... 

    előzmény:
    klára13 (75068)
    2019-05-24  22:46
  7. 2019. május 25. 07:4675070.

    Szervusztok! Találtam egy érdekes képet, s hozzá a gondolatot. Eloroztam, idehoztam. (Kinagyított homokszemek)


    Legyen a hétvégénk színes, napsugaras, szeretetteli!



    "Egy homokszemben lásd meg a világot,
    egy vadvirágban a fénylő eget,
    egy órában az örökkévalóságot,
    s tartsd a tenyeredben a végtelent!"
    (William Blake)
    Fordította: Weöres Sándor

  8. 2019. május 25. 06:0975069.

    Nagyon szép vers . Régi romantikus , tragikus történet lehet a háttérben  egy hollandnő erdélyi tragédiájáról-

    előzmény:
    klára13 (75068)
    2019-05-24  22:46
  9. 2019. május 24. 22:4675068.
    Áprily Lajos: Tavasz a házsongárdi temetőben


    Apáczai Csere Jánosné, Aletta van der Maet emlékének


     


    A tavasz jött a parttalan időben
    s megállt a házsongárdi temetőben.


    Én tört kövön és porladó kereszten
    Aletta van der Maet nevét kerestem.


    Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom,
    s tudtam, elmúlt nevét már nem találom.


    De a vasárnap délutáni csendben
    nagyon dalolt a név zenéje bennem.


    S amíg dalolt, a századokba néztem
    s a holt professzor szellemét idéztem,


    akinek egyszer meleg lett a vére
    Aletta van der Maet meleg nevére.


    Ha jött a harcok lázadó sötétje,
    fénnyel dalolt a név, hogy féltve védje.


    S a dallamot karral kisérve halkan,
    napsugaras nyugat dalolt a dalban,


    hol a sötétség tenger-árja ellen
    ragyogó gátat épített a szellem.


    Aletta van der Maet nevét susogta,
    mikor a béke bús szemét lefogta.


    S mikor a hálátlan világ temette,
    Aletta búja jajgatott felette,


    míg dörgő fenséggel búgott le rája
    a kálvinista templom orgonája.


    Aztán a dal visszhangját vesztve, félve
    belenémult a hervadásba, télbe.


    Gyámoltalan nő - szól a régi fáma -
    urát keresve, sírba ment utána...


    A fényben, fenn a házsongárdi csendben
    tovább dalolt a név zenéje bennem.


    S nagyon szeretném, hogyha volna könnyem,
    egyetlen könny, hogy azt a dallamot
    Aletta van der Maet-nak megköszönjem.



    előzmény:
    klára13 (75067)
    2019-05-24  22:43
  10. 2019. május 24. 22:4375067.

      Eh, nem szólok hozzá. Ilyenkor túl keserű vagyok.

    előzmény:
    szizsuzsóka (75064)
    2019-05-24  17:17
  11. 2019. május 24. 22:3775066.

      Magdikám, nekem néhány perce jutottál eszembe, amikor a harangláb virágot mentettem. Hogy vajon virágzik-e kertedben?
      Hétfőn ötkor ismétlik a Ridikült. Köszönöm, feltétlenül megnézem. Mi újság epéddel?

    előzmény:
    Kusza (75065)
    2019-05-24  18:37
  12. 2019. május 24. 18:3775065.

    Klára eszemben voltál, mikor ma délután néztem a Ridikült, kertészmérnökök és kertépítők voltak. Sok jó tanácsot adtak, szó volt a khaki szilváról is. Ha van kedved nézd meg. A következő nap szokták ismételni.

    előzmény:
    klára13 (75027)
    2019-05-21  22:07
  13. 2019. május 24. 17:1775064.

    Megkönnyeztem a történetet.Egy 9 gyermekes zsámboki családot ki akartak lakoltatni-Egy jószolgálattal foglalkozó színésznő gyűjtést indított. Mi is rögtön küldtünk pénzt. Kiderült,hogy 2-3 nap alatt 12 millió forint  gyűlt össze - Ebből megvesznek egy házat , felújítják és a megmaradt 2 millió forintot átutalja az anya  egy  7 gyermekes családnak , akik szintén kilakoltatás előtt állnak. Mégis csak van szív az emberekben . Sajnos magas helyről azt a választ kapta a segítséget kérő anya, hogy nem áll módunkban tevőlegesen segíteni. Hét segítettünk mi, kis emberek .


    Nem tudtam a cikk címét bemásolni, de a keresővel megtalálható a történet-

  14. 2019. május 24. 17:0375063.

    2006 b van ?

  15. 2019. május 24. 15:4675062.

    Egy videó az akváriumban.SHEDD AQUARIUM (CHICAGO, IL) - YouTube

  16. 2019. május 24. 15:4275061.

    103.emeleten van a kilátó.(hmmm....az majdnem a földszint.)

    előzmény:
    Sheriff-2 (75060)
    2019-05-24  15:38
  17. 2019. május 24. 15:3875060.

    Írtam egy jó  hosszút,de megszakadt a kapcsolat,most röviden mert sok dolgom van.


    Magyarországról a vendégeimet Chicagoba szoktam vinni,a szeles városnak nevezik,mert állandóan fúj a szél.Pontosabban,a légáramlat.Pl.az egyik kiláto azt hiszem a 108.emeleten van,sokszor nem láttunk jól,mert a tóról a pára jött felfelé,mintha a felhők felett lettünk volna.A belvárosban felfelé kell hogy építsenek.Néhány kép,a kilátóból,és pl. a Shedd akvárium ami a közelben van,is nagyon érdekes.


                  willis tower deck - Google Search

    előzmény:
    Zsumi45 (75059)
    2019-05-24  14:43
  18. 2019. május 24. 14:4375059.

    Hollandiában is felfelé építkeznek. Unokámék lakása "bruttó" 26 négyzetméteren fekszik. Ebben minden szerelvény, berendezés, mellékhelyiség és a lépcső a tetőtérben lévő fekvőhelyig, benne van. A városkában minden utca egyirányú, mert 2 autó nem fér el egymás mellett. Keskeny hidak, tömegközlekedés semmi, mindenki kerékpáron közlekedik. Nagyon hangulatos, barátságos. Abban a városrészben kertek, parkok nincsenek, a bejárat mellett az utcán 1-2 szék, oda ülnek ki levegőzni, kávézni.(Ha épp nem esik az eső és elviselhető a szél-mert ott mindig fúj és esik.  ) 


     

    előzmény:
    Sheriff-2 (75058)
    2019-05-24  13:30
  19. 2019. május 24. 13:3075058.

    Azon a repülőtéren el tudnék csodálkozni egy egész napot.Mivel egy kis sziget,muszáj nekik felfelé építkezni,mert nincs helyük.Hasonló a helyzet Japánban,de még itt nálunk is.A tó miatt az új építkezésnek Nyugatra kell terjeszkedni.

    előzmény:
    Zsumi45 (75057)
    2019-05-24  11:33
  20. 2019. május 24. 11:3375057.

    Mintha a meséből lépett volna ki! Külön (nem is olyan kis) természetvédelmi terület, őserdő?  Számomra s ok látnivaló lenne még Szingapúrban! 

    előzmény:
    Sheriff-2 (75056)
    2019-05-23  20:31
  21. 2019. május 23. 20:3175056.
  22. 2019. május 23. 16:5975055.

    Mi kicsit délebbre vagyunk mint M.O.mégis ezen a Tavaszon nagyon sokkal hidegebb/volt van.Persze sokmás befolyásolja.Kárpár Medence,környező hegyek stb...stb.


    Pl. a mellettük lévő tó 2/3 nagyságú mint M.O.Télen a közelben melegebb,Nyáron pedig hűvösebb van,mert a víz mennyisége befolyásolja a hőmérsékletet.A legmélyebb helyen 300 méter.


    Az Óceánok pedig megint egészen mások.Fent Alaszkánál a Gulf áramlat miatt a partokon melegebb van mint Floridai partokon,nagyon sokszor előfordúlt már.


    Szép napot,nekem most nagyon sok dolgom van.

  23. 2019. május 23. 16:4175054.

    Nem csinaltattam meg a dns tesztet  meg . A fivereim ki voltak akadva az otleten , hogy  ha megcsinaltatom  rengetegt informaciot adok ki magunkrol  es az egesz csaladrol . Gondoltam , meg olvasok  rola es gondolkozom . Egyebkent rem konnyu DNS mintat lopni barkitol , ha valaki vagy valamilyen szervezet annyira kivancsi ra .


    _____


     Nekem is volt idezetes fuzetem . A tinikori naplomat sokaig orizgettem .Aztan kb tiz eve osszeteptem es bedobtam egy ocska regi kalyhaba egy regi hazamban . Gondolvan ,majd telen jo lesz tuzelonek . Erre anyu eladta a kalyhat  es nem egette el benne a papirszemetet  . Remelem , az uj tulaj nem szdegette ki es rakosgatta ossze .


    ____________


    Nem tudom , hogy tudja a macska osszekarmolni .

    előzmény:
    leiw (75050)
    2019-05-23  13:51
  24. 2019. május 23. 16:2975053.

    Általánosságban beszélve nálunk Memorial Day után lehet ültetni,ami azt jelenti hogy utána már nem fagy,ami Hétfőn lesz.Az én palántáim még a pincében vannak,12 40 wattos neon lámpa alatt,mert az üvegházamat már elajándékoztam fiatalabb kertész-barátomnak.


    Az én tapasztalatom is az,hogy a földnek kell legalább 15 fok melegnek lenni,pontosabban lent a gyökérnél mielőtt nőlnek,mert ugye a paprika/paradicsom meleg éghajlati növények.Pl.a sóskámat nem érdekli a hideg,meg a káposztaféléket sem.


    Már nem dédelgetek ezer palántát sem,csak olyan kétszáz körűl.


    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


    Csinomjank,


    Én is olvastam ugyanazokat,hogy úgy néz ki hidegebb időjárás jön,de nem tudom kinek tudunk hinni,meg persze attól is sok függ,hogy a világ melyik részén.Mert ugyan egyes helyeken töredeznek le a jéghegyek,máshol pedig vastagodnak.Én pedig nem vagyok képes leellenőrizni hogy kinek van igaza.

    előzmény:
    leiw (75046)
    2019-05-23  12:16
  25. 2019. május 23. 14:0475052.

    Olvasnak a fiatalok egyaltalan meg verset? Gyerekkoromban volt egy fuzetem es abba masoltam bele sok sok szamomra szep verset. Fogalmam sincs hogy hova lett, sokfele fuzetem volt temakorokben, felirtam ha olvastam valahol valami erdekes informaciot, konyvek cimet, tartalmukat, meg olyat is hogy pl. Braziliaban milyen nevu, kinezetu kigyok voltak vagy olyat is hogy melyik vitorlas regi hajot minek hivtak, hogy nezett ki, hany arboca volt,  estente az ebedloasztal korul ultunk a szuleimmel meg a testveremmel, mindenki foglalkozott valamivel, olvastunk, irogaltunk, beszelgettunk, tarsasoztunk......Tevenk nem volt, meg szerencse.Volt emlekkonyvem is azt sem tudom hova lettek.....


    Naplot is irtam, sot meg most is irok de mar nem naponta...

    előzmény:
    Zsumi45 (75035)
    2019-05-22  09:56

Címlap

top