Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2019. május 21. 21:1575026.

    Az én idei palántáim még a pincében vannak,mert túúúúúúúúl hideg van kint.


    Ma vettem megint pár zsacskó aszalt meggyet,meg a szilva is nagyon finom.


              Kirkland Signature Sunsweet Whole Dried Plums, 56 oz

    előzmény:
    leiw (75020)
    2019-05-21  14:21
  2. 2019. május 21. 21:0775025.

    Gyerekkoromban a borbély azt szokta mondani hogy egyek sok répát,hogy tudjak fütyűlni...Persze azt is mondta hogy ne öregedjek meg ha tudok rajta segíteni,mégis klasszikus lettem.Répával az a baj,hogy olyan ropogós,hogy borzong tőle a hátam.Talán inkább mégis karfiollal bohóckodok.


    A 6-ven éves klasszikus?


                5 Simple Fermented Carrot Sticks Recipes [Crunchy Goodness] | MakeSauerkraut

  3. 2019. május 21. 20:5875024.

    Amikor nem felejtem el,én is teszek bele,ugyanúgy mint a kovászos uborkába.Most pedig répát akarok erjeszteni,leginkább szórakozásból mert pár napig ráérek.

    előzmény:
    Kusza (75022)
    2019-05-21  14:26
  4. 2019. május 21. 14:2675023.

    Klára, rá képzelem Benire a + 1 évet, hát valóban jóvágású ifjú ember lehet! Többek között a rendszeres sportolás a fiúknak igen nagy önbizalmat ad. Node fiaid is nagyon fess legények. Barnáról nincs képed? Ő ugye a legidősebb unokád? Már leérettségizett? Vagy rosszul emlékszem az életkorára?


    Gyakran nézegetem én is a pár éve még együtt megörökített leánykákat. Dóri kevesebbet változott, anyja volt ilyen a gyerekek előtt. Zitám apja formáját örökölte. Nagy igazság: "Egészség legyen! "

    előzmény:
    klára13 (75007)
    2019-05-21  12:53
  5. 2019. május 21. 14:2675022.

    Én egy csokor száraz kaprot is szoktam tenni a hordó aljába.

    előzmény:
    Sheriff-2 (75014)
    2019-05-21  13:45
  6. 2019. május 21. 14:2275021.

    Gyors gyogyulast kivanok.

    előzmény:
    jara (75001)
    2019-05-21  09:15
  7. 2019. május 21. 14:2175020.

    Az istenert, en ma a tegnapi ujjatlan polo es short utan a teli kerti dzsekimben mentem ki korulnezni mert meg is fagytam volna nelkule  rogton. 49 farenheit fok volt csak. Tegnap meg 85 delben es reggel is shortban kezdtem a napot.


    Azert had jegyezzem meg hogy ez az idei hideg tavasz egeszseget hozott a kertemre mert a tulipanok, narciszok es minden sokaig viragoztak, 1-2 hetig, nem egett le egy nap alatt mint az elmult 5 evben es az oszibarack faimon a termes gyonyoru nagy maris, hibatlan, fereg nem ragta holott nem permeteztem/ nalam minden bio/ pedig ezelott mar ugy valt le rola a szirom hogy a pici gyumolcson ott volt a fekete lyuk ahol a kukac bement vagy mittudomen mit csinalt vele.


    Kezdek orulni ezeknek a hidegebb napoknak.

    előzmény:
    Sheriff-2 (75018)
    2019-05-21  14:13
  8. 2019. május 21. 14:1475019.

    Istenem, minden generacio maskeppen gondolkodik, mi sem voltunk kulonbek, hogy haborgott a nagymama aki pedig egyebkent modern felfogasu, a vilaggal halado no volt hogy mive valt a vilag, most nekunk kell meltatlankodnunk, hehehe...Ebben a kompjuterers, igazan rohano vilagban mi mar kulonben is el vagyunk veszve.


    Nem ertjuk hogy miert van a kolkok kezeben a telefon ugy hogy az ujjuk alig jon le rola, mondja a felnott aki szinten peldamutatoan ugyanezt csinalja, mar egy egy evest is lattam hogy ult a kocsijaban kezeben valami kis tabletszeru valami, es figyelmesen ossze-vissza bokdosott rajta es felujjongott amikor bejott rajta valami mozgo filmecske, akarmi, / direkt kicsiknek arult ilyesfajta vackok/, rogton haborogtam en is hogy miert nem az utcat nezi.


    Regimodi lettem, elismerem. Lehet hogy jo is kijon abbol hogy mar kicsi korban ertenek hozza hogy hogy forditsak hasznukra a kompjutert. Nem beszelgetnek egymassal? Majd a neten at fognak. Nem tetszik de  mit lehet csinalni, a vilag megy tovabb es megallitani ugysem fogjuk tudni...

    előzmény:
    klára13 (75011)
    2019-05-21  13:26
  9. 2019. május 21. 14:1375018.

    Az utóbbi pár napban kora reggel láttam pár kutya-sétáltatót akik téli kabátban voltak.

    előzmény:
    leiw (75017)
    2019-05-21  14:06
  10. 2019. május 21. 14:0675017.

    Tegnap itt kanikula volt, ma dzsekit huztam a kertbe...

    előzmény:
    Sheriff-2 (75014)
    2019-05-21  13:45
  11. 2019. május 21. 14:0575016.

    Rosszul irtam, 2 dollar egy szem, illetve kicsit tobb.

    előzmény:
    leiw (75015)
    2019-05-21  14:04
  12. 2019. május 21. 14:0475015.

    Elultettem a birsalma facskat. Csak egy szaraz palca volt nehany aggal. Azota rugyek jelentek meg rajta  ugy tunik el es egeszseges. Nagyon orulok neki. 1 mazsa birsalmatok lett? En 10 kilotol is a fellegekben lennek, itt darabszamra adjak, eretlen vacak, kicsi is, nem tul nepszeru, alig veszik, ara valamivel tobb mint egy dollar. 1 szem!


    Imadom a sutoben sult birsalmat, nyersen meg jobban. Befottnek is jo de a birsalma sajtot nem szeretem, tul cukrosnak talalom. Azt hiszem mindezekre kell meg 2 evet varnom, ez egy kicsike talan csak 1 eves csemete.


    Valoszinu hogy van sok recept a neten birsalmabol, majd megkutatom. Igen, valoszinu hogy lehet parositani mas gyumolccsel is a sutiben. Az enyem valamilyen torok birsalma, a torokok szeretik olyan nagyon sziruposra fozni belole a befottet es kis mezedes dios sutit sutni vele.


    Nagy szam lesz az elso birsalma amit leszedek rola.

    előzmény:
    Kusza (75012)
    2019-05-21  13:26
  13. 2019. május 21. 13:4575014.

    De jó is lett volna pár birsalama a múlt Csütörtökön,mert csináltam savanyú káposztát,11-kg.káposzta lett tisztán.Így csak babérlevelet,fekete borsot meg köménymagot tettem hozzá.Sajnos nálunk továbbra is tél van egyes helyeken esik a hó,itt a következő 3-napra jó időt jósolnak.

    előzmény:
    Kusza (75012)
    2019-05-21  13:26
  14. 2019. május 21. 13:4375013.

    Klára jól emlékszem, Éva ez az unokanővéred? Még most is megmosolygom, meghagyta, hogy melyik cicának melyik tányérba kell adni. Meg milyen munkát végeztél a gyümölcsfáival, és  dicséret helyet leszidást kaptál. Tartod még vele a kapcsolatot, hogy van?

    előzmény:
    klára13 (75010)
    2019-05-21  13:17
  15. 2019. május 21. 13:2675012.

    Elültetted már a birsalmafát? Reméljük megragad! Nagyon szeretjük mi is, most sok virág volt rajta, reméljük nem hullt le mind. Már csak két üveggel van a tavalyiból. Most vasárnapra sütöttem egy tepsi rácsos linzert, abból szeleteltem habos dió alá, ja és magozott meggyel vegyesen. Nagyon finom lett.


    Ez a birsalma 3 évvel ezelőtt termett. Egy fán olyan 1 mázsa körül volt, alig tudtunk vele mit kezdeni.

    előzmény:
    leiw (75005)
    2019-05-21  12:40
  16. 2019. május 21. 13:2675011.

      Bizony, és ez tavalyi kép. Azóta sokat alakult a teste, szélesebb a válla a napi edzésektől. Mint már panaszkodtam rá, másképpen gondolkozik, mint amit én megszoktam, és ez rendjén való. De a nagymamának ezért lehet furcsa. Rá hat ez a mai világ, formálja. Rám már nem. Ez természetes. Nagy baj lenne, ha egyformán gondolkoznánk.
      Rendben, békén hagyom a kákiszilvát. Ahogy fogalmaztál,magam is növényeim gyötrésének gondolom ápolásukat. Amikor lemetszem az elvirágzott szárakat, szinte szégyellem magam, hogy megfosztom őket törekvésüktől, a fajfenntartástól. 

    előzmény:
    leiw (75009)
    2019-05-21  12:57
  17. 2019. május 21. 13:1775010.

       Marika, egészen egyformán gondolkodunk. Így voltam én is az operációkkal, sőt, élveztem az altatást, a megsemmisülést. Örülök, hogy jól vagy. Azért nagyon kíméld magad, gondolom, úgyis kímélnek. 
       A datolyaszilvát hát békén hagyom. Ez a harmadik esztendeje nálam. Első évben egyetlen gyümölcse volt, korán megérett, mézédes volt. Második tavaszon rosszul ítéletem meg állapotát, nem öntöztem meg, erre mind a 8 kis gyümölcsöt ledobta. Most nagyon érdekes ez a helyzet. De végül is erről szól az egész: reménykedés, és majd meglátjuk, mi lesz. Így izgalmas. 
       

    előzmény:
    jara (75001)
    2019-05-21  09:15
  18. 2019. május 21. 12:5775009.

    Ez itt az unokad? Josagos Isten, ez egy felnott fiatal ferfi!


    Hogy rohan az ido!

    előzmény:
    klára13 (75007)
    2019-05-21  12:53
  19. 2019. május 21. 12:5575008.

    A termeszet gondoskodik arrol hogy lehulljon az a gyumolcs amit a fa nem tud felnevelni, kevesebb stressz es fajdalom eri a fat ha hagyod beken.


     


    https://forum.index.hu/Article/showArticle?na_order=&na_start=270&na_step=30&t=9237388


    Itt olvashatsz mindent a farol amit tudni kell.


     

    előzmény:
    klára13 (74999)
    2019-05-20  14:32
  20. 2019. május 21. 12:5375007.

      Na igen, a világ tele van veszéllyel, kóbor macskák meg összetévesztett repülők - az én szemléletem szerint nem szabad a dolgokat mellre szívni.  
      Beni világlátásával nincs baj: tavaly jártak Floridában, egész beleszerelmesedett. Azt mondja,esetleg oda megy továbbtanulni. Most éppen Barcelonában vannak, mesélte telefonon, hogy miket néztek meg. Szívesen utazik, Zsófim nagyon híve ennek, talán túlságosan is. Az iskolából elengedik őket, mert jó tanulók.
      Unokanővérem lakott Olaszországban. Öregségükre hazajöttek. Férje meghalt a közelmúltban, ő a falu macskáit eteti nagy gyönyörűséggel. Megértem, mert egy időben ilyen megszállottam etettem a gerléket, boldog voltam a látványtól, hogy már 90 madár érkezett. A szomszéd meg dühöngött, mert a villanydrót alatt tartotta autóját, és a madarak megtisztelték. Üzent, hogy ne etessem őket, én visszaüzentem, hogy tartsa másutt az autóját. Fontos a jószomszédi viszony!
      Némely hülyeségemen csak csodálkozom utólag. Nem értem magamat, de semmi sem változik.

    előzmény:
    csinomjank (75000)
    2019-05-21  09:14
  21. 2019. május 21. 12:4775006.

    Igazi finom pizzat en sem Olaszorszagban ettem, nagyonis felejthetos volt hanem itt az Usaban. Az olasznal meg az is jobb volt mint amit itthon keszitettem. Valoszinu hogy ott is akad jo de azokkal nem futottam ossze.


    A sutemenyekert sem nagyon rajongtam, a francia finomabb.

    előzmény:
    csinomjank (75002)
    2019-05-21  09:24
  22. 2019. május 21. 12:4075005.

    Sosem ertettem hogy miert kell megorizni a vese-epekovet. Itt nem tudom hogy odaadjak-e, a szerv darabot azt nem, marmint lattam egy teve musorban hogy valaki meg akarta tartani a kivett gyomor darabjat es nem engedtek egeszsegugyi okokbol, felajanlottak hogy lefotozzak neki ha keri de oda nem adjak. Szerintem eleg gusztustalan dolog lehet egyebkent is spirituszban orizgetni a szervdarabot. A kovek masok de megis..


    Ha sziv atultetest hajtananak rajtam vegre akkor viszont szeretnem latni. Csak egy percre hogy hogy nez ki az a szervem ami eltetett, talalkozni vele ha mar meg kellett valnom tole, hogy ugy mondjam, elkoszonni tole.


    Mas szervemtol nem kivannek ilyet...

    előzmény:
    Kusza (75004)
    2019-05-21  11:47
  23. 2019. május 21. 11:4775004.

    Úgy látszik a kórházban az a szokás, hogy oda adják a betegnek a köveket. Ádámtól kérdeztem, hogy elhozta-e, azt mondta, nem volt rá kíváncsi. Neki közben a műtétkor derült ki, hogy nem csak pici kövek vannak, volt egy 2 cm-es is. Szegénynek, gondolom, attól voltak olyan fájdalmai, neki az epehólyagot is eltávolították, be volt gyulladva.

    előzmény:
    jara (75001)
    2019-05-21  09:15
  24. 2019. május 21. 11:4175003.

    Janka igazad van abban, amit az olasz pizzáról írtál, nem ízlett annyira, pedig ettem már ott egy párszor. Az öcsém lányának a pizzériájában sokkal finomabbat ettem. Meg is mondtam a lányomnak, mikor itthon voltak, és ott ettük a pizzát. Na gondolom, az unokahúgom kiakart tenni magáért, mindent beleadott.Igaz máskor is ettem már nála, és akkor is jó volt. A tésztájuk viszont nagyon finom az olaszoknak.

    előzmény:
    csinomjank (75002)
    2019-05-21  09:24
  25. 2019. május 21. 09:2475002.

    Nem is tudtam az Olaszorszagban elo rokonodrol .


    Arra emlekszem , hogy az idos testvered elt kint .


    Par nap Italia jutott eddig csak nekem .   A fagyijuk annyira finom ! 


    A tobbi kajatol nem voltam elajulva. Brusszelben finomabb olasz pizza felet ettem ,mint Pizaban .


     Svajc olasz tartomanyaban ettem a legfinomabb peksutemenyeket  eletemben . Nem a franciaknal es nem az olaszoknal .


     mennyire mas tapasztalatbol megismerni a vilagot ,mint csak igy hallomasbol  ! ( uzenet az unokadnak) 

    előzmény:
    klára13 (74997)
    2019-05-20  14:00

Címlap

top