Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2006. február 22. 16:3976.
    Félreértettelek. Azokra a jósolgatásokra gondoltam, amit valaki kiszop a kisujjából és leközli egy lap. De Nálad nem erről van szó. Különösebben nem értek a horoszkóphoz, vagyis keveset tudok róla, de megközelítésed csekély ismeretem szerint helyes.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342354 (75)
    2006-02-22  14:52
  2. Torolt_felhasznalo_342354
    Torolt_felhasznalo_342354
    2006. február 22. 14:5275.

    Minek ne higyjek?   Nem elolvasom és vakon bólogatok. Hanem  oroszlán vaok mérleg aszcendenssel, és gimiben volt egy pár év mikor totál mérlegre jellemző voltam, mostanában oroszlán lennék, de elnyomom, csavarognék belül, de ehelyett még itthon is melózom..  ilyenre gondoltam.

    Írtam neked priviben kérdést, hogy milyen segítségre gondoltál, nézd meg  

    előzmény:
    klára13 (67)
    2006-02-22  13:38
  3. 2006. február 22. 14:3274.

    Félek, túl komolyra fordult ez az ügy, ezért - mit kell ilyenkor tenni - még komolyabb művet tárok elétek. Saját gyöngyszem, igazgyöngy, sajnos unokám elé hiába vittem, még nem eléggé fejlett az esztétikai érzéke, de hiszen csak négyéves. . .

    Ime a mű:

    A vízban úszik egy harcsa,
    a lábát magasra tarcsa.

    Egyelőre ennyi. Minden folytatást boldogan veszek. Magam is igyekszem.

     

     

    előzmény:
    klára13 (72)
    2006-02-22  14:06
  4. Torolt_felhasznalo_301787
    Torolt_felhasznalo_301787
    2006. február 22. 14:2073.
    Szia Klára!És ti többiek,mindenkinek szia!Nem tűntem el,bár most is csak 1 percre ugrottam be.Este ha már alszanak a gyerkőcök, visszajövök.Sajna csak akkor van "szabim".Addig is jó "álmokat"!
    előzmény:
    klára13 (72)
    2006-02-22  14:06
  5. 2006. február 22. 14:0672.

    A tökéletes összetartozás érzése egytlen verssorban:

                       benned alszom én is, nem vagy más világ,

    Azt gondolom, ilyen érzésekre vágyunk mindannyian kortól és nemtől függetlenül..

     

    előzmény:
    klára13 (71)
    2006-02-22  14:02
  6. 2006. február 22. 14:0271.
    ÉJSZAKA

    Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom,
    alszik a pókháló közelében a légy a falon;
    csönd van a házban, az éber egér se kapargál,
    alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály,
    kasban a méh, rózsában a rózsabogár,
    alszik a pergő búzaszemekben a nyár,
    alszik a holdban a láng, hideg érem az égen;
    fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben.

    1942. június 1.
    előzmény:
    klára13 (70)
    2006-02-22  14:01
  7. 2006. február 22. 14:0170.

    Radnóti Miklós:

    A BUJDOSÓ

    Az ablakból egy hegyre látok,
       engem nem lát a hegy;
    búvok, tollamból vers szivárog,
       bár minden egyre megy;
    s látom de nem tudom mivégre
       e régimódi kegy:
    mint hajdan, hold leng most az égre
       s virágot bont a meggy.

    1944. május 9

     

    előzmény:
    klára13 (69)
    2006-02-22  13:59
  8. 2006. február 22. 13:5969.

    magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
    nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
    sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem;

    Lehet ennél szebben kifejezni, amit néha érzünk?

    És:

    Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -
    talán most senki sincs.

    előzmény:
    klára13 (68)
    2006-02-22  13:55
  9. 2006. február 22. 13:5568.
    Radnóti MiklósSEM EMLÉK, SEM VARÁZSLAT

    Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,
    mint alma magházában a négerbarna mag,
    és tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van,
    mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.
    De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
    hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet,
    kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
    annak szép, könnyüléptű szivében megterem
    az érett és tünődő kevésszavú alázat,
    az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
    az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.

    Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
    merengj el hát egy percre e gazdag életen;
    szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
    a világ ujraépül, - s bár tiltják énekem,
    az új falak tövében felhangzik majd szavam;
    magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
    nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
    sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem;
    ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.
    Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -
    talán most senki sincs.

    1944. április 30.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_817112 (63)
    2006-02-22  13:29
  10. 2006. február 22. 13:3867.
    Ne higgy a sok ostobaságnak, amit a lapok horoszkópként tálalnak!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342354 (65)
    2006-02-22  13:30
  11. 2006. február 22. 13:3666.

    Melyik a Te saját topicod?
    Én pedig most kis ideig takarítani fogok, addig érezzétek magatokat jól. De azért most eszembe jutott, hogy elküldöm legkedvesebb versemet. Kívülről tudom, de mindig lúdbőrözik a hátam, amikor olvasom. Hozzá fogható kevés van. Persze, nem árt tudni, hogy a csodálatos költőt elpusztították, s halála előtt néhány héttel írta, a teljes reménytelenségben. De még így sem reményvesztett a vers, átjön rajta a szellem nagysága. S átérezhetjük, mekkora veszteségeket okoz az elszabadult gyűlölet, a gonoszság.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_817112 (63)
    2006-02-22  13:29
  12. Torolt_felhasznalo_342354
    Torolt_felhasznalo_342354
    2006. február 22. 13:3065.
    Nem csoda, ha ellentmondásosnak találod, az egész lényem csupa ellentmondás, küzdök is velük rendesen, hogy elhatárolódjak végre az egyik felé és az legyek. Véleményeim, döntéseim, gondolataim, minden, minden csupa ellentmondás. és akkr olvasom, hogy mérleg.. és döntésképtelenség.. háhááh.. de ennyire? áá.. Keresem az egyensúlyom naon 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_817112 (58)
    2006-02-22  13:22
  13. 2006. február 22. 13:3064.
    Úgy látom, eljött az ideje, hogy tegyél valamit magadért!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342354 (54)
    2006-02-22  13:02
  14. Torolt_felhasznalo_817112
    Torolt_felhasznalo_817112
    2006. február 22. 13:2963.
    Most átmegyek a saját topikomra, mert azt hiszik, hütlen lettem, de visszajövök. 
    előzmény:
    klára13 (59)
    2006-02-22  13:23
  15. 2006. február 22. 13:2962.

    -cím nélkül -

     

     Még érzem egy kicsit az illatod

     A tested valamit itthagyott

     A takarók feldúlva fekszenek

     Én reggelig rendet nem teszek

     Őrizzen minden apró rész

     Mígnem majd egyszer visszatérsz -

     Őrült egy szerelem az egész

     1999.

    (verses topik lettünk? 

    előzmény:
    klára13 (59)
    2006-02-22  13:23
  16. Torolt_felhasznalo_817112
    Torolt_felhasznalo_817112
    2006. február 22. 13:2861.

    Ez a vers gyönyörü! Nagyon tetszett. 

    Nekem ez is nagyon tetszik

    Még ne aludj. Figyelj az éjbe

     s ne bánd, ha álmatlanul halad:

     tavaszi záporok zenéje

     dalol az ablakunk alatt.

     

    előzmény:
    kisnapfény (57)
    2006-02-22  13:15
  17. Torolt_felhasznalo_817112
    Torolt_felhasznalo_817112
    2006. február 22. 13:2660.

    www.netera.com itt találom őket. Én irni nem tudok, sajnos, csak szeretem őket, de nagyon.

    Egy homokszemben lásd meg a világot,
    egy napsugárban a kéklő eget,
    egy órában az örökkévalóságot,
    s tartsd kezedben a végtelent!"

    előzmény:
    klára13 (56)
    2006-02-22  13:14
  18. 2006. február 22. 13:2359.
    Húúúúú! Hiszen ez nemcsak szép, hanem jó vers is! Hiszen ez költemény! Ez, igen! Van még?
    előzmény:
    kisnapfény (57)
    2006-02-22  13:15
  19. Torolt_felhasznalo_817112
    Torolt_felhasznalo_817112
    2006. február 22. 13:2258.

    Nekem tetszenek a verseid, elég ellentmondásosnak találom őket.

    Hogy megéri-e kiszabadulni? Megám!!!!!!!!!!!!!!!!Hiszen az élet egy nagy kaland! Főleg neked, hiszen még olyan fiatal vagy, a fiatalabbik fiam is akkor született amikor te.

    Nincs ( vagy csak kevés) olyan dolog van, amibe bele ne vágnék, ha ugy gondolom, hogy érdekes. Pedig majdnem kétszer annyi idős vagyok mint te. 

    "Minden kis viaszgyertya
    megtanít bennünket arra,
    hogy érdemes egy kis fényért,
    melegért tövig égni, mert a
    kis dolgok fénye az, amely
    széppé, meleggé teszi az életet."
      

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342354 (54)
    2006-02-22  13:02
  20. 2006. február 22. 13:1557.

    köszönöm a szép verset, én is ajándékozok nektek egyet a sajátjaimból!

     Nyugtass meg úgy,

     a tükörbe nézve,

     téged átkarolva lássam magam.

     Nyugtass még, oly jó,

     az ágyon ülve,

     ahogyan mosolyod mögé bújik

     minden titkolt szavam.

     Nyugtass még, szeress,

     barátként nevess velem

     és kívánom újra,

     hogy minden ajtó mögül

     te jöjj felém

     és ölelj át halk meséket súgva.

     Nyugtass még, engedd,

     hadd nézzem csendben,

     amint a tükörképben

     kezed vállamra csúszik

     és könnyű mosoly látszik

      fénylő ajkadon.

     Máskor nincs őszinte szó.

     Nincs nyugodt érintés.

     Hát nyugtass meg úgy,

     hogy veled álmodom.

     2002.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_817112 (52)
    2006-02-22  12:58
  21. 2006. február 22. 13:1456.
    Áruld már végre el, Te írod ezeket a verseket?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_817112 (52)
    2006-02-22  12:58
  22. 2006. február 22. 13:1055.

    nem, én nem vagyok indigó. de miért is kéne annak lenni? minden ember egy csoda!

     mindjárt keresek valamit a gyűjteményemből.. 

    előzmény:
    klára13 (40)
    2006-02-22  12:11
  23. Torolt_felhasznalo_342354
    Torolt_felhasznalo_342354
    2006. február 22. 13:0254.
    Jó vers, rég láttam.  Bemoldalamon van 3, saját.. érdekes gondolatokat írtam le, és máig fura, hogy leírtam. Amolyan mindenki ír verset, nekem is kéne, aztán ez lett belőle.. érdekes.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_817112 (49)
    2006-02-22  12:47
  24. 2006. február 22. 12:5953.

         Talán a Te gyönyörű gondolataid, amit a versben olvastam? A Te költeményed?
         Teljesen prózai dolog kerített hirtelen hatalmába, nagyon elszégyelltem magam:  karácsony óta kibontatlanul van egy ajándék a garázsban. Jó, jó, tudom, hogy egy szép étkészlet, de akkor is! Illett volna kézbe vennem, megtisztelni az ajándékozót! Rémes vagyok! Még ma behozom, kibontom! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_817112 (49)
    2006-02-22  12:47
  25. Torolt_felhasznalo_817112
    Torolt_felhasznalo_817112
    2006. február 22. 12:5852.
    Most elmegyek ebédelni, azután visszajövök. 
    előzmény:
    klára13 (50)
    2006-02-22  12:53

Címlap

top