Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2019. Április 7. 15:0174451.

    Édesanyám a háború előtt Budapesten diétás nővérnek tanult, sőt később ugyanezt oktatta is. Rám maradtak a tankönyvei, már kislány koromban is lapozgattam az érdekes képek miatt. Így aztán mi elég "korszerűen" táplálkoztunk, hála a nagymamám konyhakertjének. Onnan aztán minden " fűszál" az asztalra került, télen meg a szárított, dunsztolt...


    A pörkölt-paprikás-gulyás definíciókat is szigorúan megkülönböztették. Leegyszerűsítve a pörköltnél a zsiradékra először a felkockázott hús kerül, amikor az körbepörkölődött, akkor a hagyma, só víz és csak félpuhára párolás után az őrölt piros paprika. A paprikáshoz előre el kell készíteni a paprikás szaftot, akkor megy bele a hús, végig hosszú lével puhul, s ízlés szerint tejfellel, vagy habarással sűrítjük a szaftot. A gulyás pedig szintén hosszabb lére főzött paprikás, csak bele van főzve a végén a burgonya. A gulyás leves pedig a zöldséges változat. Tehát szinte mindegyik mindenféle húsból készülhet, csak más a végeredmény. 


    Volt még a rácpaprikás, ahol sok zöldpaprikával, paradicsommal és hagymával készült rétegezve az étel. (krumpli, rizs benne tetszés szerint) Apukám a karaj, vagy tarja szeleteket szerette paprikás szafton, hasonlóan a bakonyi (gombás, paprikás) bordához.

  2. 2019. Április 7. 13:0874450.

    Az íze a fontos.Az enyém pedig nagyon sokkal másképpen néz ki miután megrágom......

    előzmény:
    Kusza (74448)
    2019-04-07  12:19
  3. 2019. Április 7. 13:0574449.

    A lassú főző edény nagyon jó ötlet,én is szoktam használni,főleg amikor a feleségem kirúg a konyhábol,én pedig főzni akarok valamit magamnak,mást mint a "főnök".Fel is vagyok szerelve külön tűzhellyel a garázsban,vagy jó idő esetén kint.


    Többféle van,vannak olyanok amiknek 2-fokozata van,alacsony vagy magas,és vannak olyanok amelyiken állítani lehet a kivánt hőmérsákletet.Azok jobbak,mert lehet használni,főleg az elején alcsonyabb hőt.Slow Cooker With Temperature Control - Best Buy


    Gondolom van hozzá rács,amire rá tesszük a húst,azért hogy ne égjen/ragadjon oda az alja.


    Ha csaak magában a húst készíted,akkor lehet sütni,mert ha van körűlötte zöldség,akkor abból víz jön ki,és főlni fog.Ott a nagy különbség,a főtt,és a sült között.


    A jó húslevesnek sok idő kell,a feleségen főzi 5 órát pl. marha lábszárból.

    előzmény:
    klára13 (74443)
    2019-04-07  11:39
  4. 2019. Április 7. 12:1974448.

    Megmutatom a joghurtos tortámat, nem egészen úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Majd még módosítok rajta, az íze az nagyon jó.

    előzmény:
    klára13 (74444)
    2019-04-07  11:41
  5. 2019. Április 7. 12:1074447.

    Május 25-re vagyok műtétre elő jegyezve, ha elmegyek.

    előzmény:
    klára13 (74444)
    2019-04-07  11:41
  6. 2019. Április 7. 11:4874446.

      Ismerőseink építettek kis kemencét udvarukon. Nagyon kedvelik, főznek is benne. Különleges lesz benne az étel.

    előzmény:
    leiw (74435)
    2019-04-06  21:31
  7. 2019. Április 7. 11:4574445.

      Gratulálok az előadáshoz, Zsuzsa. Jó az, amikor olyasmiről beszélünk, amit magunk is átélünk. Mint én az epekövet. Te ismered a csodacseppeket, a cholagolt? Engemet sok szenvedéstől megkímélt, és hosszú, tünetmentes évtizedeket köszönhetek neki. Mintha most is ilyesmi kezdődött volna, bár évtizedekről már nincs szó.

    előzmény:
    szizsuzsóka (74441)
    2019-04-07  06:42
  8. 2019. Április 7. 11:4174444.

      Ezek szerint családi vonás. Mikor lesz a műtéted, Magdikám? Ajánld neki a cholagolt, nem tudom, kipróbáltad-e?

    előzmény:
    Kusza (74442)
    2019-04-07  11:16
  9. 2019. Április 7. 11:3974443.

       Hű, de gyönyörű az a két hús a sütőben!
       Az jutott eszembe, hogy a nagy darab húst a lassú főző edénybe kellene tennem. Meredeknek véltem ötletemet, de közben találtam sültcsirke receptet, ami éppen úgy készül, mint én kigondoltam.



    A csikét dörzsöld be a sóval a fűszerekkel és a fokhagymával
    Tedd bele a lassű főzőbe, majd öntsd alá a pohár vizet
    Dobj mellé a répát és a paszternákot/brokkolit
    Főzd alacsony fokozaton 4 óráig
    A ropogós végeredmény érdekében egy rövid időre tedd be a csirkét a sütőbe (légkeverés, 200°C

      Úgyis keveset használom, mert a vele készült húsleves íze más, mint amit megszoktam. Persze lehet, bennem van a hiba. Mert azt meg nagyon kedvelem, hogy éjszaka valami dolgozik a konyhámban. Mint a régi reklámszövegben: amíg ön alszik, a Darmol dolgozik.

    előzmény:
    Sheriff-2 (74436)
    2019-04-07  02:33
  10. 2019. Április 7. 11:1674442.

    Klára képzeld el, hogy Ádámnak epeköve van. Még az orvos is csodálkozott rajta, hogy ilyen fiatalon van ilyen baja. Mikor legutóbb itt voltak nálunk, akkor fájlalta a hasát, nem gondoltunk ilyenre. Igaz egy pici, de mégis fájdalmat okoz.

    előzmény:
    klára13 (74434)
    2019-04-06  21:29
  11. 2019. Április 7. 06:4274441.

    Szervusztok ! Nagy örömmel olvasom a főzésről szóló  írásaitokat . Nekem is nagyon sok szakácskönyvem van . De legkedvesebb ma is a Horváth Ilona. Ennek elődjéből az MNDSZ ( tudjátok mi volt ez ? , akkor Ti sem vagytok mai csirkék ) szakácskönyvből tanultam meg főzni. Még diák voltam , nem volt alkalmam megtanulni, gimis koromban  pedig eszembe sem jutott . Ha leengedek kicsit a gőzből, majd beszállok a csevegésbe, mert és is szeretek ( inkább szerettem ) sütni főzni.


    A feszültség azért van még bennem, mert tegnap tartottam előadást a nyugdíjas klubban a feledékenységről. Azért okozott gondott , mert kissé későn kezdtem el. Elfelejtettem a dátumot, mikorra kell . Nem az anyag összeállítása volt a fő gond, hanem a vetített változat elkészítése . Ezt nem tanultam meg jól, mert tele van a család informatikussal, ők csinálták. Hát most mindenki nagyon elfoglalt volt, meg kellett birkóznom vele. Utána áttenni férjem gépéről az és hordozható laptopomra . Elhozni a projektort, újból átnézni a használatát , kipróbálni . Mindez nem nagy ügy, csak íg közelebb a 80-hoz már nehézkesebb .


    Szerencsére nagyon jól sikerült az előadás utána egy vicces összeállítást is vetítettem, melynek görbe tükréből saját magunkra ismerünk .Kicsit izgultam, mert nagyon vegyes volt a hallgatóság , izgultam, hogy mindenki megérti-e .

  12. 2019. Április 7. 03:4074440.

    Végig néztem a videót,úgy éltek sok helyen az elődeink.


    Sajnos ma is nagyon sok rész van ahol szegények,a tésztától rövid időn belűl éhesek voltak.

    előzmény:
    leiw (74429)
    2019-04-06  19:51
  13. 2019. Április 7. 02:4574439.

    A kép gyönyörűséges.

    előzmény:
    jara (74431)
    2019-04-06  21:08
  14. 2019. Április 7. 02:3874438.

    A kemence nagyon jó lángosnak is.A fűtése kicsit körülményes,én nagyon sokat fűtöttem kenyérsütés idején.

    előzmény:
    leiw (74435)
    2019-04-06  21:31
  15. 2019. Április 7. 02:3574437.

    Szeretek borral főzni,néha az ételbe is teszek.


    (Ez vicc volt.)

    előzmény:
    leiw (74435)
    2019-04-06  21:31
  16. 2019. Április 7. 02:3374436.

    Érdekes neve van annak a húsnak,én is szoktam csinálni kicsit mást.Egész marhaszegyet szoktam.Füstölt húsnak nevezik,ami félig igaz.Tulajdonképpen nagyon lassan alacsony hőfokon sütik 10-14 órán keresztűl,az első 3-4 órában füstölik is.Az üvegben amit injekciós tűvel juttatnak be,leginkább csak folyadék,ebben az esetben alma ecet,és alma juice keveréke egy az egy arányban.Kb.minden 3 cm.távolságban.


    Van aki sütés közben kenegeti valami folyadékkal,van aki spricceli,a lényeg az hogy nedvesen tartják,hogy ne száradjon ki.


    A mustárnak savas hatása van ami puhítja,de leginkább azért kenik be hogy a fűszer jól tapadjon hozzá.


    A fűszer pedig ki mit szeret.Általában barna cukor,só,vörös és fokhagyma por,mustár por,őrölt fekete bors,és még a piros parika is a füstölt fajta.Füstel van nagyon ízesítve,folyadék formában is.Liquid smoke - Wikipedia


    Nem tudom hogy sütőben meg tudod-e csinálni,a hőmérsékletet a víz forráspontja,tehát 100 C-fok alatt kell tartani.Grillen egyszerűbb.Én sertés bordát szoktam csinálni hasonlóan.


    A képen egész marhaszegy van,amit el kellett vágnom hogy beférjen az én füstölőmbe.


     

    előzmény:
    klára13 (74430)
    2019-04-06  21:02
  17. 2019. Április 6. 21:3174435.

    Jo hogy ott nalatok Wisconsinban akad toportyunek valo, itt nem tudok rola. Az jo dolog ha szeretsz fozni, szorakoztato is tud lenni, nekem legalabbis nem kenyszer, a vendegeket is szivesen latom.


    Bogracsom az nincs, van egy-ket barat akinek van es nyaranta nagy partikat csinal, en inkabb grilezesre hivom ossze a jonepet.


    Iden valamikor akarok pizzasuto kemencet csinalni az udvarban. Kicsit, csak akkorat hogy ket pizza beleferjen illetve egy kenyerke.

    előzmény:
    Sheriff-2 (74421)
    2019-04-06  15:49
  18. 2019. Április 6. 21:2974434.

      Nocsak, egy cipőben járunk, Marika!
      Több évtizedes kóma után felébredt az epekövem. Csak úgy, magától. Váratlanul és felkészületlenül ért, éppen elég volt három epegörcsnek várni a végét! Az elsőnél nem értettem, azt hittem, szívem rakoncátlankodik, de aztán rájöttem. És végre hozzájutottam, azaz Bazsi hozott a patikából cholagol cseppeket, és az megmentett a szenvedéstől. Ez nem tudom, milyen szer, nagyon csípős és nagyon mentolos. És nagyon hatásos. Amint kissé érzem az oldalamat, néhány csepp azonnal rendbe hoz. Így nem kell diétáznom, a vaj az egyetlen, amit nem kívánok, de ez csak előítélet, mert a második görcsöm attól volt.
     Hogy mekkora kövem lehet, fogalmam sincs, sosem vizsgáltattam ki, és szándékomban sincsen. Csak a cseppeket nem szabad elfelejtenem. És mindent ehetek, annyira rendbe jött mára, hogy már tegnap, tegnapelőtt sem volt semmi bajom. 
      Hát ezért ajánlgatom a cholagolt rendületlenül. Valahogy kinyitja az epevezetéket, vagy mit csinál. Szenzációs!

    előzmény:
    jara (74431)
    2019-04-06  21:08
  19. 2019. Április 6. 21:2574433.

    Ez amit leirtal valoban az igazi gulyasleves, en is igy csinalom, inkabb marhabol ha lehet. Kiveve hogy nem cecei paprika meg makoi hagyma, ami volt otthon, abbol.


    Olyan ehes lettem, lehet a heten megfozom...

    előzmény:
    klára13 (74425)
    2019-04-06  17:08
  20. 2019. Április 6. 21:2174432.

    Mivel nehany evvel a haboru befejezese utan szulettem en mar nem ismertem azokat a vegtelenul egyszeru  eteleket de el tudom kepzelni, sot vannak olyan buveszek akik a szinte semmibol is izes eteleket varazsolnak. Tudas kell hozza.


    Irhatnal valamit rola hogy megis mifele etelek voltak es mibol? A ferjem mindig emleget valami rantasos nudlit, nokedlit, valami tesztafelet, o haborus gyerek volt. Mondtam hogy biztosan rosszul emlekszik, buzadara lehetett az a tesztan de allitja hogy rantas. Sosem hittem el neki amig valahol nem olvastam egy konyvben hogy rantasos galuska, na, akkor hittem el de meg most sem tudom hogy mit takar, illetve milyen ize lehetett.

    előzmény:
    margaret3711 (74424)
    2019-04-06  17:05
  21. 2019. Április 6. 21:0874431.

    Üdvözlet Mindenkinek innen Szigorú-diéta-falváról. Jókor jöttem, rögtön be is csuktam a szemem.


    Több mint egy hónapja diétázom és várom a jószerencsét, hogy apró koleszterin-kövektől duzzadó epémtől megszabaduljak.


    Nem akarom a kellemes társalgást megszakítani, csak a mellékelt gyönyörűséget hoztam Nektek.

  22. 2019. Április 6. 21:0274430.

      Elolvasni nem tudom, de a képek sokat elmondanak.
      Sheriff, mit injekcióznak a húsba? Mi van az üvegben, és hány szúrás esedékes? Látom, előbb mustárral bbekenik a jó nagy darab húst, majd fűszeres sóba forgatják. Mi a fűszer? Sütés idején valamivel öntözni kell?
      Mennyi ideig kell sütni és hány fokon?
      Látom, van egy darab kétkilós csont nélküli tarjadarabom a mélyhűtőben. Egyben fagyasztottam be, éppen jó volna ez a módszer.
     

    előzmény:
    Sheriff-2 (74428)
    2019-04-06  17:52
  23. 2019. Április 6. 19:5174429.

    https://www.youtube.com/watch?v=FE2GkeLc4JM


     


    Itt a szalonna martas video, csak nagyjabol emlekeztem ra, itt reszletesebben le van irva. Belehalnek ha meg kene ennem. A szalonnat barmikor!

  24. 2019. Április 6. 17:5274428.

    A szalonnát,pontosabban a kövéret ők használják el a kolbászokhoz amit ők készítenek,tehát nem adják el külön.Nekem van jó ismeretségem,én tudok venni.


    Pontosan kis harapnivalót készítek a barátaimnak,ebben a cikkben látható comb húsból,kb.7-8 kg.lesz készen.A kövtkező pár órában hentes leszek.Most vettem elő a mérlegeket,azért tudok írni pár sort.


                Első comb,tarja résznek is nevezik.Smoked Pork Butt (Pork Shoulder) -- Recipe and Video

    előzmény:
    klára13 (74426)
    2019-04-06  17:32
  25. 2019. Április 6. 17:4674427.

    Nagyjából ugyanígy csinálom én is,a köménymag kivételével.Az utolsó 10 percben pedig csipetkét szaggatok bele.Legtöbbször marha/borjú/birka hús keverékéből.A húsokat megpirítom elsőnek,külön.

    előzmény:
    klára13 (74425)
    2019-04-06  17:08

Címlap

top