Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2019. február 21. 19:1973926.

    Köszönöm Janka!


    Jól tetted, hogy meglátogattad anyukádat, még, ha rosszul sikerült is a betegséged miatt. 

    előzmény:
    csinomjank (73924)
    2019-02-21  19:01
  2. 2019. február 21. 19:0773925.

     hat igen -  ez az idosgondozas lelkileg sokkal bonyolultabb dolog , mint hittem volna  ...


    azert nem bantam meg , hogy elmentem - lattam , hogy nincs se lelkileg , se anyagilag olyan rossz helyzetben ,mint gondoltam 


     


     

    előzmény:
    Zsumi45 (73921)
    2019-02-21  15:00
  3. 2019. február 21. 19:0173924.

     Szegeny ferfi  !   Fogadd egyutterzesem ! 

    előzmény:
    Kusza (73922)
    2019-02-21  16:31
  4. 2019. február 21. 17:3273923.

    Magdika, békés nyugodalmat az elhunytnak, őszinte részvétem a hozzátartozóknak! 

    előzmény:
    Kusza (73922)
    2019-02-21  16:31
  5. 2019. február 21. 16:3173922.

    23 év szenvedés után, meghalt a vőm.

    előzmény:
    klára13 (73914)
    2019-02-21  06:14
  6. 2019. február 21. 15:0073921.

    Janka, azt gondolom,hogy az utolsó mondatod helytálló. Időskori életérzés, a tényleges hanyatlásnak kivetülése a hierarchiában betöltött szerepre. Csúszunk egyre lejjebb a fiatalok szemében, s ez nagyon rossz érzés. Édesanyám is "harcolt" az utolsó éveiben a megcsorbult "jogaiért", s a kiszolgálást kiszolgáltatottságnak élte meg. Jobb napjain hálás volt, máskor haragudott a sorsra.


    Édesanyád látva a betegségedet, gyengeségedet, erőt érzett, hogy most aztán megmutathatja a "hatalmát", jó szándékú segítőkészségét nem jól élte meg, hiszen ellenállásodba ütközött. Azt hisszük, hogy mi "jobban tudjuk", hisz többet éltünk. Bölcsen vissza kell vonulnunk felnőtt gyermekeinket előre engedve. Nagyon nehéz! 

    előzmény:
    csinomjank (73920)
    2019-02-21  11:20
  7. 2019. február 21. 11:2073920.

     Hat igen -  te biztos tobb ilyet lattal ! Lanyom szerint " Hat ilyen a mama . Ha baj van ,akkor vagy egyatalan nem reagal vagy tulreagal "  Azert azt veszi be legnehezebben a gyomrom , hogy ertem volt az egesz cirkusz . Konyorogtem  neki , hogy csak hagyjon beken  es en  jobban leszek .  De nem . Es en ugy lattam , hogy o nagyon elvezte , hogy most o van folenyben velem szemben . 

    előzmény:
    szizsuzsóka (73917)
    2019-02-21  09:35
  8. 2019. február 21. 10:4473919.

    Ma ez a vers érintette meg a lelkemet:


    MÁRAI SÁNDOR - HOL VAGYOK


    Ülök a padon, nézem az eget.
    A Central Park nem a Margitsziget.
    Milyen szép az élet,-kapok, amit kérek.
    Milyen furcsa íze van itt a kenyérnek.
    Micsoda házak és micsoda utak!
    Vajon, hogy hívják most a Károly körutat?
    Micsoda nép!-az iramot bírják.
    Vajon ki ápolja szegény Mama sírját?
    Izzik a levegő, a Nap ragyog.
    Szent Isten!-hol vagyok?

  9. 2019. február 21. 10:4273918.

    Apukámat 82 éves korában elvittük szülővárosába, Marosvásárhelyre, ahová szoros baráti kapcsolatok fűzték, s amíg vezetett gyakran visszajártak. Két héten át nagyon jól tartotta magát, szinte euforikus örömmel járta velünk a várost, rokonokat. Hazafelé úton fokozatosan komorodott, látszott a fáradtság rajta, s az út végére teljesen kiborult. Itthon már anyukámnak csupa rossz benyomásokról számolt be, s miránk is panaszkodott. Egyre lehangoltabb, erőtlenebb, szótlanabb lett, s pár hónap múlva hirtelen meghalt. Hasi aorta repedés. Biztos megelőzte némi agyi ér történés is.

    előzmény:
    szizsuzsóka (73917)
    2019-02-21  09:35
  10. 2019. február 21. 09:3573917.

    Jankám ! Csak mint orvos mondom, hogy ezek a kontrollvesztések a demencia kezdeti tünetei. Azért merem mondani, mert


    egyidősek vagyunk anyukáddal.Előbb jelentkeznek ezek az érzelmi hiányok, mint a memória, vagy a megértés sérülései. A Nagy öröm is okozhat alkalmazkodási zavart .Az aggódás is túlzott a mi korunkban, különösen nem szerette volna, ha Te szülőhazádban betegedtél volna meg .Mi már megszoktuk ezeket a korral járó elváltozásokat, de Neked ez újdonság.Azért a mi korosztályunkat is bántja kezdeti szakban ez a változás.Egy biztos, nem ellened , hanem érted történt.


     

    előzmény:
    csinomjank (73910)
    2019-02-20  21:04
  11. 2019. február 21. 07:1673916.

    Sok vastag toll sok sorsot ír, sok könyvbe sok nevet,
    kövér pecsétet ütnek rá különböző kezek,
    még azt se mondod, hé, itt vagyok, vagy azt, hogy mi újság,
    még meg se éltél egy napot, s már kapsz egy cédulát.

    Hány cédula egy élet?
    Hány cédula egy élet?

    Kijárhatsz akárhány iskolát, az mind naplót vezet,
    és intőt ad vagy megrovást, ha ezt vagy azt teszed,
    a papírok mondják meg, hogy kivagy és azt, hogy mennyit érsz,
    de boldog akkor is lehetsz, ha félcédulán élsz.

    Hány cédula egy élet?
    Hány cédula egy élet?

    Ha végre valakit megszeretsz, egy papír ad áldást rá,
    s egy új papírért szenvedhetsz, ha mégiscsak elválnál,
    tehetsz akármit, jól tudod, így volt és így marad,
    parancs-levél, vagy vallomás megszabja sorsodat.

    Hány cédula egy élet?
    Hány cédula egy élet?

    De azt ne feledje senki se, ki cédulákat ír,
    hogy róla is készülhet más helyen, ugyanilyen papír,
    az utolsó cédula kőből van vagy fából, ha kevés a pénz,
    és múlt időben ír oda egy erre fizetett kéz.

    Hány cédula egy élet?
    Hány cédula egy élet?

    Hány cédula egy élet?
    Hány cédula egy élet?

    előzmény:
    szizsuzsóka (73913)
    2019-02-21  06:06
  12. 2019. február 21. 06:5473915.

    Senki foldje ? Borzalmasan hangzik . De ertem  a dolgot -  valami olyasfele lehet ,mint mikor az ember utazni keszul  es lelke felig mar  egy masik varosban szarnyal . Es oly nehez  a jelen pillanatra koncentralnia .


     De  ez az utazas  . Az eletunk veget legtobben nem tudjuk elore . Vagy csak sejtjuk .  Vagy sokan csak egy szam miatt ,ami az eletkorukat jelzi esnek panikba .


    Emlekszem , hogy apam keseruen mondta : a legnagyobb kihivas az unalom . Keresztrejtvenyeket fejtegetett kozben . De kemenyen ellenallt minden kiserletnek , hogy megtanitsam az internetre  vagy hogy utazzon hozzank vagy csak az orszagban .

    előzmény:
    klára13 (73914)
    2019-02-21  06:14
  13. 2019. február 21. 06:1473914.

      Mozgalmas teled volt, Janka. Nagyon meghatódtam, hogy hazautaztál anyukádnak segíteni. Éppen ezért aztán nagyon elszomorított édesanyád dühkitörése. Ne vedd magadra. Az élet mindenféle eseménye keserítette lelkét, és most amikor mindenféle fizikális nyomorúság sújtja, kibukott. Nem neked szólt az, de éppen az irántad érzett aggodalom hozta felszínre visszafogott, titkolt rossz közérzetét.
      Nagyon fiatal voltam, amikor egy barátom arról beszélt idős rokonai kapcsán, hogy azt hisszük, az élet van, aztán egyszer csak véget ér. Pedig nem így van, mondta - az élet és a halál között van egy senki földje, ami már nem élet, de még nem is halál. Ezt csak akkor értettem meg, amikor magam ideértem. És hát ki így éli meg a helyzetet, ki úgy. Mint ahogy az is változó, hogy kinél mikor következik be. Ilyenkor sok minden dühíthet, első helyen talán leginkább a mozgáskorlátozottság. Vigasztaló szavakat nem tudok mondani. Talán csak azt fűzhetem hozzá, hogy el kell viselni. Környezetének.

    előzmény:
    csinomjank (73911)
    2019-02-21  04:50
  14. 2019. február 21. 06:0673913.

    Mit szólna ma szegény Kosztolányi ???


    Beírtak engem mindenféle Könyvbe
    és minden módon számon tartanak.
    Porzó-szagú, sötét hivatalokban
    énrólam is szól egy agg-szürke lap.
    Ó, fogcsikorgatás. Ó, megalázás,
    hogy rab vagyok és nem vagyok szabad.
    Nem az enyém már a kezem, a lábam,
    és a fejem, az is csak egy adat.
    Jobb volna élni messze sivatagban,
    vagy lenn rohadni, zsíros föld alatt,
    mivel beírtak mindenféle Könyvbe
    és minden módon számon tartanak.


    Mit szólna, ha minden egészségügyi adata bizonyos körökban nyilvános lenne. Itt nem csak az egészséggel foglalkozókra gondolok

  15. 2019. február 21. 05:5373912.

    Zsuzsikám ! Nekem is vannak beállításaim, van 1-2 hely, amit preferálok. Politikai hirdetést nem kapok, ha csak a képernyő jobb oldalán levő dolgok nem azok. Minden ismerős írhat ,van 1-2 , akit személy szerint letiltottam .  Tudom, hogy ott is kontroll alatt áll az ember, de ha bevezetik a tervezett beültethető chipet, akkor végleg megszűnik minden intimitás. Szerencsére a parlamentben többnyire férfiak ülnek, akik nem szeretik, ha minden(félre? ) lépésükről tudnak , így talán elkerülhetjük, hogy a kutyák sorsára jussunk. De én egész életemet egy falu nyilvánossága előtt éltem , így nem zavar. A politikai megfigyelésre is van tapasztalatom , mert tették itt a faluban , Olyanra pedig nem tudnak kényszeríteni, ami etikai normámmal nem egyezik, mert akkor sem tettem, amikor ettől karrierem függött. Azt  nem tartom én sem jónak, hogy meggondolatlanul tesznek fel képeke, főleg családi viszonylatban, személyeseket.

    előzmény:
    Zsumi45 (73906)
    2019-02-20  09:32
  16. 2019. február 21. 04:5073911.

     Igazad van  - az fb -n az jon ,amit beallitunk . Leginkabb ,mert azert vannak fizetett tartalmak is .


     meg ,amit az ismeroseink megosztanak velunk .


     Az emberek nem mernek politikai velemenyt nyilvanitani . Az egyik testverem buszken meselte otthon , hogy tobbszor provokaltak , de o nem nyilvanitott velemenyt . Masik testverem  teljesen  ellene van  mindenfele tarsasagi oldalnak . "Nem fogok a titkosszolgalotknak ingyen infot szolgaltatni " ... szerintem , aki fenn van a neten ,mind valamikeppen adatot szolgaltat magarol .


    Robotok ezrei elemzik  szokasainkat , preferalt oldalainkat - pszichologiai profilt keszitven rolunk ezzel meghatarozvan , hogy mikeppen lehet befolyasolni vasarlasi  szokasainkat  -  mikepp tudnak valasztasok idejen hatni rank .

    előzmény:
    Zsumi45 (73906)
    2019-02-20  09:32
  17. 2019. február 20. 21:0473910.

     Szep fak ! Biztos van sok a foldon . Nehez lehet a valasztas .


    __________


     Ketto hetig voltam otthon egyedul  , hogy anyunak segitsek - minden szepnek es jonak tunt , de sajnos a vegen megbetegedtem  -


     es akkor jott egy fura csavar - hogy beteg es gyenge voltam 


    ellenem fordult ,szidott  ,arra kenyszeritett ,hogy bemenjek az ugyeletre  ,ahol  az egvilagon semmit se segitettek es ez elore lathato volt  . Remiszto volt latni , hogy mekkora elfojtott aggresszio tort fel belole az iranyomba .Akkor is az, ha tudom , hogy idosodik es a gyogyszereinek a mellekhatasa is lehet a kontrolvesztes .


     Egyebkent ,tetszett a tel - a hideg es a  napsutes egyben . Viszont a szurkeseg remiszto volt . Ahogy berepultunk Mo. fele hirtelen eltunt a napsutes es minden komor sotetszurke lett . lehet , hogy szmog volt -nem csak felhok . Setaltam a belvarosban -ettem kis vendeglokben  - tetszett a pesti nyuzsi ,sok amerikai ,orosz ,tavol -keleti turista  .Par napja meg a lanyomnal voltam Budan es lattam mokuskakat -halottam a nyitnikeket ...


    Egy magyar fulesz azt mondta ,hogy nem repulhetek 2 hetig . De en nem halgattam ra . Visszajottem .Olyan jo volt hazajonni . A ferjem helytallt - mindenkit rendben talaltam .


     


     Hat ez volt az en kis kalandom  az elmult par hetben .


     

  18. 2019. február 20. 18:1373909.

    Köszönöm szépen! 


    Klára, képzeld, végre kibontottuk a muskátlis ládákat a loggián, s minden tő életben maradt, kivéve a cakkos levelű, de szimpla virágú angol muskátlit. Takarító segítségem vissza is vágta a nyurga szárakat, de készenlétben ott hagytam a takarókat, ha visszatérne a tél, letakarhassam. (metszőollót még nem tűr a kezem)


    Az árvácskák teljesen kitöltötték ládáikat, s teljes pompában virágoznak.

    előzmény:
    klára13 (73908)
    2019-02-20  12:19
  19. 2019. február 20. 12:1973908.

    Isten éltesse Zsuzsikáinkat!


    Leiw Zsuzsát is!

  20. 2019. február 20. 12:1673907.

       Szenzációs ötlet! Gratulálok!

    előzmény:
    szizsuzsóka (73894)
    2019-02-19  05:45
  21. 2019. február 20. 09:3273906.

     Zsuzsám Kedves! Itt is nagyon szépen köszönöm a köszöntésedet!


    A fész oldalam biztonsági beállítása többek között így véd az illetéktelen behatolástól, esetleges kéretlen tartalmaktól, hirdetésektől. A saját bejegyzéseimet is csak viszonylag szűk kör láthatja, s ebbe Ti bele tartoztok. Korábban az oldalamra politikai tartalmakat is feltettek. Ma már vigyázok, kit fogadok ismerőseim körébe. Az egész család ilyen korlátokkal van védve fészen. Rendszerint ott a privát üzenetekben kommunikálunk.


    Sokan nem ismerik ezeket a lehetőségeket és korlátlanul mindet nyilvánosan jegyeznek be, fogadják a reklámokat, s ezért tévednek el a hírtömegben.


    Azt tudjátok ugye, hogy nincs egységes hírfolyam, mindenkinek a saját beállítása szerint jönnek a bejegyzések, hírek, érdeklődési körét (mit nyitottál meg, lájkoltál, töröltél, vagy szóltál hozzá) figyelembe véve sorolja oda az algoritmus a későbbiekben.  


    Óh, de mit is magyarázok, hiszen biztosan ismeritek....Ehhez képest a Nlc..... 

    előzmény:
    szizsuzsóka (73902)
    2019-02-19  17:51
  22. 2019. február 20. 09:0773905.

    Szervusztok!


    Csak röviden, mert még mindig ballal!


    Recsegve, ropogva, de a jobb is mozog, már csak 1 számmal nagyobb kesztyű kellene- gondolom!


    Tegnapi vendégeimet dobozos keksz és ropi fogadta, ilyenre sem emlékszem! 


    Bérletes orosz est volt. A hangversenyen csak imitáltam a tapsot, pedig nagyon jó volt! Muszorgszkij, Csajkovszkij, Stravinszky ismertebb művei óriási sikert arattak. A szegedi zenekar és saját szólistái most is remekeltek.


    Nagyon megéreztem, hogy  2 hete ki sem mozdultam, de a normális felöltözés, frizura, még mindig kihívás. Ma mégis elmegyek a "klubba", jobb kéz szigorúan a nyakamba kötve. A tespedés felrakott a pocimra 2 kg.-ot! Ezt nem szabad hagyni.


    Mindenkinek ölelés! 

  23. 2019. február 20. 06:3073904.

    Klára nézd meg a fészen , a Pécsi egyetem bölcsészkara megosztotta a mandulafa felhívást Érdemes volt írni nekik .

  24. 2019. február 19. 23:1073903.

    Köszönöm szépen!


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (73902)
    2019-02-19  17:51
  25. 2019. február 19. 17:5173902.

    Zsuzsikám ! Isten éltessen sokáig. ! Nem tudtam a lapodra írni, csak hozzászólni a fészen !

    előzmény:
    Zsumi45 (73898)
    2019-02-19  10:08

Címlap

top