Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2019. február 11. 14:3773826.

      Zsuzsa, nagy rajongója voltam a készüléknek, amikor házasságunk véget ért. Idegnyugtató hatása volt fontos nekem. Sokat tanulmányoztam akkoriban, és úgy tudom, nagyon csökkenti a gyulladást. A kiváltó okot tényleg nem szünteti meg: a gyulladás gazdáját, azaz szorgalmatosságát.

    előzmény:
    szizsuzsóka (73821)
    2019-02-11  11:38
  2. 2019. február 11. 14:3673825.

    Nálunk a befőttes, lekváros üvegek okoznak gondot. A sok megtermett gyümölcs eltevése, csomagolás az unokáknak, üveg vissza  .Nem mondom,hogy borosüveg nincs, de azt egyszerűen kidobjuk

    előzmény:
    klára13 (73823)
    2019-02-11  12:40
  3. 2019. február 11. 13:3573824.

    Egy kicsit elfáradtam, itt voltak Tamásék, szombaton jöttek, ma mentek el. Nyíregyházára ma mentek temetésre, így útba ejtettek minket, Sárának a nagybátyját temették. Jó volt egy kicsit együtt lenni velük. Jaj de már bírok annyit dolgozni, mint régen. Igaz előtte  sokat sütöttem főztem. Még egy tortát is kellett sütni, mert most volt szombaton a Sára születésnapja.


    Ma elkezdtem a fizikóterápiás kezelést a sarkammal, már hónapok óta fáj. Jó lenne, ha ez segítene rajta.

  4. 2019. február 11. 12:4073823.

      Zsuzsám, súlycsökkentő hatása mindennek igen szegényes. Na igen, a szegényes étrendnek lenne.
      Örülök, hogy kissé visszafogtad magadat saját érdekedben. Az üvegeket nálunk Bazsi viszi vissza. Nálam kevés van. Leszoktam a sörözésről, mindenről, mármint a vörösborozásról is, szomorúan gondolok rá, hogy már nincs miről leszoknom.

    előzmény:
    szizsuzsóka (73816)
    2019-02-11  06:07
  5. 2019. február 11. 11:4673822.

    Klárám  ! A mai horoszkóp is megígérte az alagút végét. De azét visszafogtam magam és csak az üvegeket rendeztem el, és a leandereket locsoltam meg . Az almát holnapra hagyom . Varrnom is kellene , de halogatom. Szerintem ez a betegség is csak azét van, hogy ne szégyenkezzem magam előtt lustaságom miatt

    előzmény:
    klára13 (73811)
    2019-02-10  20:03
  6. 2019. február 11. 11:3873821.

    Zsuzsikám ! Nekem van Tens készülékem . Valóban csillapítja a fájdaLMAT, DE A KIVÁLTÓ OKOT NEM SZÜNTETI MEG.

    előzmény:
    Zsumi45 (73820)
    2019-02-11  10:22
  7. 2019. február 11. 10:2273820.

    Köszönöm, Klárám! Hallottam a Tens-ről, de nem ismerem. Nem tudom, mi okozhatja, hogy a kezeim ennyire nem bírják a terhelést. Már Vhelyen is jártam nyak-váll-felső végtag tornára is, amikor kiderült a gerincem súlyos deformálódása. Itt heti egy alkalommal gyógytornász irányításával, de itthon is Tv- előtt csinálgatom. Az új gyógytornász leánykánk kicsit lendületesebb, nehezebb gyakorlatokat diktált, lehet, hogy ez is rátett a házi túlzott terhelésre?


    Ajánlgattam Zsuzsánknak a Bioptron lámpát, magam nem vettem még elő..Pedig a balon segített... ennyit a magunkkal való törődésről. MOST előveszem, s kezelem a kezem.  

    előzmény:
    klára13 (73814)
    2019-02-10  22:41
  8. 2019. február 11. 09:5473819.

    Zsuzsám, Te előbbre jártál az ismeretekben. Mi is Domján doktor kurzusán vettünk részt Kecskeméten, a 90-es években. Érdekesség : Évekkel  1980 előtt az ORFIban az osztályán feküdtem, s ott olvastam Popper P. akkor megjelent könyvecskéjét (A belső utak...) . Meglátta a Doktor Úr vizitkor, s mondja, hogy Bp.-en nem lehet kapni, elkapkodták. Vásárhelyről hozattam neki egy példányt. Kiváló reumatológus volt, empatikus, kedves, jó ember. Hatalmas energiával dolgozik ma is a Parkinson szindrómája mellett is. Ez is bizonyítja, mindenkinek végig kell járnia az útját, csak nem mindegy, hogyan.


    Tudom, hogy kiterjedt, sikeres családi vállalkozást épített, amerikai módra, de legalább jó célokért dolgoznak. Sosem hagyta ki az orvos szerepét a gyógyításból, mellette azt a belső erőt támogatja, ami nélkül nincs gyógyulás. "Népet ellenére nem lehet boldogítani"


    Hiszem, ha sokan megismernék már fiatalon ezt a gondolkodás módot, jobb lenne a világ. "Hit, vágy, tettekkel teli elvárás".

    előzmény:
    szizsuzsóka (73817)
    2019-02-11  06:16
  9. 2019. február 11. 09:2673818.

    Hátra arc!  Csak szólok:2019 van!

  10. 2019. február 11. 06:1673817.

    Zsuzsikám ! Én az agykontrollt nem tanultam. Addigra már túl voltam az autogén tanfolyamos, és a Simonton féle relaxatios-imaginaziáló kurzuson. Erre tumoros műtétem után íratkoztam be , és a könyvet is használva gyakoroltam . Az agykontroll magyar " atyját " fiatal szakorvosjelölt korában ismertem, okos fiú volt, reumatológus az ORFI-ban . Azt hiszem írtam már, hogy a relaxáció hasznos eszköze Mozart, Haydn hallgatása. Kötben ugyanolyan hullámok keletkeznek az agyban, mint a relaxíciós tréningek közben .


    A csuklóddal kapcsolatban . Akut gyulladásos, duzzadt , meleg szakban csak a pihenés használ. Esetleg vegyél csuklószorítót, és minél inkább kíméld a gyógyszer mellett.

    előzmény:
    Zsumi45 (73813)
    2019-02-10  20:55
  11. 2019. február 11. 06:0773816.

    Klárám ! Aranyos vagy, hogy aggódsz értem Ma csak az üvegeket rendezem el, és ha minden rendben, holnap következnek az almák . OK????


    Valóban a kacagás úgy hat az elmére , mint a kocogás. Mindkettő endorfint szabadít fel, javítja a hangulatot . Sajnos a popsira nem ilyen hatásos, azt nem formázza , súlycsökkentő hatása is azt hiszem alig mérhető

    előzmény:
    klára13 (73811)
    2019-02-10  20:03
  12. 2019. február 10. 22:5573815.

      Újra rászoktam a kocogásra Sheriff jóvoltából. Csak visszapörgetek hozzászólásaihoz, és kész. Mert ugye, a kacagás azonos hatású a kocogással. Köszönöm.

    előzmény:
    Sheriff-2 (73795)
    2019-02-08  12:32
  13. 2019. február 10. 22:4173814.

     Zsuzsika, én is gyönyörködöm orchideáidban. Csodálatosak. Kellemes, nagyon csinos az otthonod.
     Bizony fejcsóválva szoktam olvasni nagy erőfeszítést kívánó, családod örömérre szánt produktumaidat. Kár, hogy beteljesült aggodalmam. Nekem jobb vállam recseg és fáj, ezért igyekszem balkezezni, hát elég nehéz.
      Zsuzsika, talán a tens készülék segíthetne csuklódon. Talán ismered, de, ha jól tudom, nem használod. Nincs mellékhatása, gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító, és gyorsítja a gyógyulást. Gugli segít megismerni.

    előzmény:
    Zsumi45 (73813)
    2019-02-10  20:55
  14. 2019. február 10. 20:5573813.

    Zsuzsám, abban igazad van, hogy nehezen szánjuk rá magunkat, hogy tétlenül teljen a napunk, ha van feladatunk. Ilyenkor tudatosan kell lecsendesíteni az elmét, és a test izomzatát. Mindkettőre megtanultam a technikát- még az Agykontroll hazai ismertetésének idején. Addig én is úgy éreztem, hogy sosem tudok ellazulni. Valójában azt a bizonyos alfa agyhullámok állapotot nem tudom elérni, teljesen nem vagyok ura a gondolataimnak, de kellemes vizualizálásig el tudok jutni.


    Most azzal tornáztatom az agyamat, hogy próbálok bal kézzel ügyeskedni, valamennyire kíméljem a jobbot. Sajnos alattomosan duzzad és fáj, ma már gyulladáscsökkentő kúrát kezdtem (Brexin) kenem is Flexagil kencével. 


    Gyönyörködöm az orchideáimban.

    előzmény:
    szizsuzsóka (73806)
    2019-02-09  14:36
  15. 2019. február 10. 20:0573812.

      "Hogy jövök én ahhoz" -  a barátság, a szeretet jogán.

    előzmény:
    jara (73808)
    2019-02-09  18:40
  16. 2019. február 10. 20:0373811.

      Reménykedjünk, Zsuzsóka, hogy nem csak egy tisztás kecsegtet, hanem tényleg az erdő széle. Hanem, mert holnap fontosabb neked az alma egészsége tiédnél, Zsuzsóka, a hideg pince könnyen visszaküld a sűrűbe.

    előzmény:
    szizsuzsóka (73810)
    2019-02-10  06:27
  17. 2019. február 10. 06:2773810.

    Köszönöm Klárám! . Azt hiszem nem kell már antibiotikum, látom a fényt az erdő végén. .....

    előzmény:
    klára13 (73807)
    2019-02-09  15:25
  18. 2019. február 10. 06:2573809.

    Miért volt lelkiismeret-furdalásod ? Természetes a baráti tanács, különösen , ha aggódás , szeretet diktálja . Köszönöm Neked és Zsuzsikának is. Úgy tűnik, ma már kissé jobban vagyok .Hetek óta halogattam a terménypincénk rendbetételét. Ott tárolom, a gyümölcsöket , krumplit, befőtteket a polcon., Sok üres üveget vittünk le. Ott vannak szatyrokban , az almát is át kell válogatni. Holnap tetszik. nem tetszik elvégzem . Nem olyan nagy munka 1-2 óra alatt kész. Jön Marika, ő egyedül bírja a földszintet, nemrég csináltuk meg a nagytakarítást, nincs nagy rumli.


    Hazajött Lillánk, ma megy vissza, de nem visz sütit, így a sütés elmarad . Ma még pihenek, varrogatok, kötögetek

    előzmény:
    jara (73808)
    2019-02-09  18:40
  19. 2019. február 9. 18:4073808.

    Zsuzsókám, ha tudnád, milyen lelkifurdancsom volt, hogy leírtam ezt a gondolatom Neked. "Hogy jövök én ahhoz" érzés kísért idáig, most engedem el, miután ilyen aranyosan reagáltál. 

    előzmény:
    szizsuzsóka (73804)
    2019-02-09  07:48
  20. 2019. február 9. 15:2573807.

      Így hatunk egymásra. Zsuzsóka, örülök, hogy szófogadó kislány vagy. Bizony, azt kell tenned, amit hasonló esetekben a betegeknek javasoltál te is. Javulást kívánok. Tudod, az antibiotikumhoz már lehet bacikat kapni. Nincs semmi vész.

    előzmény:
    szizsuzsóka (73804)
    2019-02-09  07:48
  21. 2019. február 9. 14:3673806.

    Zsuzsikám ! Valóban a fekvés, teljes izomellzulás segít a legjobban . Ha valóban ellazul alélek is. Ha csak kötelességből fekszel, akkor nem segít, mert asterssz izomfeszüléseket vált ki. Bipoptron lámpát hasznűltam munkám során. Leginkább felületes elváltozásoknál észleletem jó hatását. Gyulladást csökkentett, és hámosodás megindulásában volt nagyon jó hatása krónikus sebek esetén.

    előzmény:
    Zsumi45 (73805)
    2019-02-09  13:09
  22. 2019. február 9. 13:0973805.

    Zsuzsám, jól emlékszem? azt szokták erre mondani a rendelőben: a megfázást is ki kell feküdni, kúrálni? Sokaktól hallom, mostanában nagyon nehezen múlnak el a láztalan légúti betegségek is, vissza-vissza térnek a tünetek. Gyógyítsad magadat, kérlek!


    Nálunk a Bioptron lámpa bevált nátha,  arc- és homloküreg tisztításra. Ez nem a melegítő infravörös lámpa! Ennek a polarizált fénynek a rezgése nem melegít, csak a sejt anyagcserét fokozza és pár cm. mélyre bejut. Gyulladásnál legjobb a kék, vagy zöld színű lámpa. Tudom, kevés orvos ismeri el a hasznát, mi használjuk, s bevált. Hit kérdése?


    A reggeli ébredésről: mióta nem fagy, nem engedem le a redőnyöket, s így még az utcai zajra, fényekre is felébredek. Ha végig aludtam az éjszakát 6 körül fel is kelek. Gyakran felébredek 3 óra körül, s néha a családom vélt, vagy valós problémáin rágódok. Ilyenkor segít a rádió és egy könyv, amivel elterelem a gondolataimat. Pár napja majdnem reggelig olvastam. Az a furcsa, hogy ilyenkor sem tudok sokkal tovább ágyban maradni.

    előzmény:
    szizsuzsóka (73804)
    2019-02-09  07:48
  23. 2019. február 9. 07:4873804.

    Zsuzsika , Jara Marika szót fogadtam Nektek ,. Akaratlanul. Ma 7 órakor kászálódtam ki az ágyból. Húzott vissza , szót fogadtam .Azt hiszem van egy kis arcüreggyulladásom, nagyon feszül az arcom. Azt hiszem , nem úszom meg az anitbiotikum szedését.

  24. 2019. február 8. 21:1573803.

    Ezt most olvastam valahol...


    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


    Agresszív kismalac az orvosnál:
    - Doktor úr, megrúgott egy teve!
    - És hol rúgta meg?
    - Hát a sivatagban, . . . . . . . ! :)

  25. 2019. február 8. 21:1273802.

    Okos ember az aki tudja hogy minden viccnek a fele igaz.


    Még okosabb az aki azt is tudja hogy melyik fele.

    előzmény:
    klára13 (73797)
    2019-02-08  13:06

Címlap

top