Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2019. február 8. 15:2773801.

    Ezeket én sem tudtam ! Nagyon érdekes volt az erős idegzetűeknek szóló cikk. Érdekes párhuzamot vonni a szárnyasok és emberel között. A szárnyasoknak nincs erre külön szerve , mégis van motivációja a búbolásra -


    Legnagyobb unokám 7 éves korában 1 hónapot töltött másik nagyszüleinél . Nagy élvezettel mesélt öccsével együtt élményeiről-


    Tudod nagyi a mamának van 80 tyúkja és 1 kakasa.A tyúkok sok tojást szoktak tojni, azt minden délután összeszedtük. De a kakas nem tojik tojást. Annak nincs semmi más dolga, mint, hogy búbolja a tyúkokat Öccse a tehenekről regélt.


    Azt tudtam, hogy a szárnyasoknál a kloakába ju a tojás és az anyagcseretermék is. Ez néha látszik is t tojásokon. De ilyen világosan csak most láttam , mint a cikkben . Inkább a képekre hagyatkozva. Embereknél is van olyan , hogy azonos helyen jön ki az anyagcseretermék és a szaporodás terméke. De még olyan is van, hogy az ember szája maga a kloaka. Híres publicistánk olyan gyomorforgatóan beszél, hogy a sebészek is elpirulnak. Náluk ugyanis ez a nagy feszültség levezetésére szolgál, és voltaképp ez a szerepe ennek a beszédmódnak. De ezt kötőszóként használni csak egyszerűen undorító , másokban vált ki feszültséget .


     


     

    előzmény:
    Sheriff-2 (73786)
    2019-02-08  11:38
  2. 2019. február 8. 13:2773800.

    "(Információ...a dolgoknak elébe kell járni.)"


    Mert ugye,utánna már szabhatjuk.....

  3. 2019. február 8. 13:2073799.

    Elálmosodtam.


    Még vissza bújok az ágyba,mert én vagyok.


    Aki nem hiszi,járjon utána.


    (Információ...a dolgoknak elébe kell járni.)

  4. 2019. február 8. 13:1473798.

    Ugye hogy milyen nagy különbség van (majdnem)2-méterrel a föld felett,vagy alatta.(?)


    A lényeg az,hogy elég magasak legyünk ahhoz,hogy a lábunk leérjen a földre.

    előzmény:
    klára13 (73797)
    2019-02-08  13:06
  5. 2019. február 8. 13:0673797.

    előzmény:
    Sheriff-2 (73796)
    2019-02-08  12:34
  6. 2019. február 8. 12:3473796.

      De hát én ezt viccnek szántam!

    idézet:
    klára13 (73796)
    2019-02-08 12:29:24

    Nekem pedig minden vicc.


    Főleg az élet amit a végén lehetetlen túlélni.

    előzmény:
    klára13 (73794)
    2019-02-08  12:29
  7. 2019. február 8. 12:3273795.

      Mint a lovaké. Tehát ezért tiszták  a tojások. Talán valamikor majd génmanipulálással az embernél is megoldják!

    idézet:
    klára13 (73795)
    2019-02-08 12:27:51

    Lehet.


    De abban nem lessz köszönet,a férfiaktól sem meg a nőktől sem....


    Melyik angol királynő is ért olyan jól a lovakéhoz?

    előzmény:
    klára13 (73793)
    2019-02-08  12:27
  8. 2019. február 8. 12:2973794.

      De hát én ezt viccnek szántam!

    előzmény:
    Sheriff-2 (73791)
    2019-02-08  12:03
  9. 2019. február 8. 12:2773793.

      Mint a lovaké. Tehát ezért tiszták  a tojások. Talán valamikor majd génmanipulálással az embernél is megoldják!

    előzmény:
    Sheriff-2 (73792)
    2019-02-08  12:10
  10. 2019. február 8. 12:1073792.

    Aki nem tud angolúl,annak mint információ.....


    A tojás nem csúszik ki,hanem az a rész kifordúl.


    Az egyik orvos barátom nekem azt úgy magyarázta,hogy az ott sima izomzat,amit talán az orvos társunk sokkal jobban ért/tud mint mi "egyszerű-emberek".


    Hmmmm......egyszerű,de nagyszerű.

    előzmény:
    klára13 (73788)
    2019-02-08  11:54
  11. 2019. február 8. 12:0373791.

       Erős idegzetűnek tartom magam, mégis kissé megszédültem az információtól: a gömbölyű és a horgas tojás ugyanott jön ki!

    idézet:
    klára13 (73790)
    2019-02-08 11:54:45

    Különböző helyekrők/renszerből ugyan,de a végén ugyanonnan,nincs külön lyuk neki.

    előzmény:
    klára13 (73788)
    2019-02-08  11:54
  12. 2019. február 8. 11:5773790.

      Zsuzsika! Túlságosan nagy nevetésre ne adj magadnak alkalmat. Ne törd össze magad!

    előzmény:
    Zsumi45 (73785)
    2019-02-08  10:22
  13. 2019. február 8. 11:5673789.

      Ez tényleg a hét vicce. Ahányszor eszembe jut, mindig derülök. Köszönöm, Sheriff!

    előzmény:
    Sheriff-2 (73787)
    2019-02-08  11:40
  14. 2019. február 8. 11:5473788.

       Erős idegzetűnek tartom magam, mégis kissé megszédültem az információtól: a gömbölyű és a horgas tojás ugyanott jön ki!

    előzmény:
    Sheriff-2 (73786)
    2019-02-08  11:38
  15. 2019. február 8. 11:4073787.

    Jókat nevettem én is a "röhögünk a futókon".

    előzmény:
    Zsumi45 (73785)
    2019-02-08  10:22
  16. 2019. február 8. 11:3873786.

    Ki élvezi a gazdaasszony, vagy szegény tyúk ? A kakas ebben nem szokott részt venni.

    idézet:
    szizsuzsóka (73785)
    2019-02-08 10:19:07

    Nagyon érdekes dolog ez az egész.Gyerekkorban teljesen természetesnek tartjuk azokat a dolgokat amiket a felnőttektől tanulunk/látunk,főleg a saját szüleinktől.Ilyen a tojózás is.Sok évvel ezelőtt amikor nagyon érdekelt a téma hogy mi volt előbb,a thúk vagy a tojás,sok érdekes dolgot tanultam.


    Pl.azt hogy a kakasnak nincs olyan nemiszerve mint pl.a férfiaknak/bakoknak,a nőstények jobban hasonlítanak.A kakas és a tyúk csak felűletileg érintkeznek,behatolás nélkül.


    Van itt 3 link,az első 3-ból tanulni lehet,a 4.inkább csak erős szervezetűeknek való.


    Vannak dolgok amikre a tudomány tud választ adni,és vannak dolgok amikre a maig napig sem.


    Aki beszéli/érti az Angol nyelvet az el tudja olvasni,aki nem,az is tudja nézni a képeket.


            How Do Chickens Lay Eggs - Backyard Poultry


                Do Chickens Lay Eggs out Their Anus?


                      How a Hen Lays Her Egg


    Figyelem,ez csak erős szervezetűeknek!!!!!!


               Natural Chicken Keeping: Where Do Eggs Come From - How Chickens Create Eggs

    előzmény:
    szizsuzsóka (73783)
    2019-02-08  10:19
  17. 2019. február 8. 10:2273785.

    Ha nem is futókon derülök, de vallom, hogy a jókedv és a nevetés növeli az egészség érzetét. Elismerem, naphosszat egyedül- kevés okot ad a nevetésre, legfeljebb a magam bakijain. No, abból nem kevés adódik mostanában.


    Ma ezt az idézetet találtam egyik kedvenc írómtól.


    Örvendj a hóvirágnak, az ibolyának és a búzavirágnak.


    Az erdő csöndjének.


    Ha egyedül vagy: annak, hogy egyedül lehetsz.



    Ha nem vagy egyedül: annak, hogy nem kell egyedül légy.


    Vágyódj arra, amit a holnap hoz, és örvendj annak, ami ma van.


    WASS ALBERT


    előzmény:
    Sheriff-2 (73778)
    2019-02-07  20:22
  18. 2019. február 8. 10:2273784.

    Jövő héten én is vetek a fóliába hónapos retket. Kb 2 hét múlva esedékes a paprikák tűzdelése. Ideje , hogy elinduljon az élet, mert már nem jönnek rám a régi ruháim, feszülnek .

    előzmény:
    jara (73776)
    2019-02-07  19:48
  19. 2019. február 8. 10:1973783.

    Ki élvezi a gazdaasszony, vagy szegény tyúk ? A kakas ebben nem szokott részt venni.

    előzmény:
    Sheriff-2 (73781)
    2019-02-07  22:13
  20. 2019. február 8. 10:1773782.

    Amikor Zsuzsóka még nem volt café tag, egyszerűen Zsuzsa , aktív dolgozó falusi doktornéni,nem ért rá törődni saját egészségével. Család,munka , ügyelet, csengetések , kert ..... Megszokta , hogy nem kell kényeskedni. Most sem kényeskedem , de ha fáradt vagyok , lepihenek. Nem vagyok igazán beteg, csak egy lassan gyógyuló vírusfertőzést kaptam el. Pedig mióta otthon vagyok , nem voltam beteg . Most is tiszta a tüdőm utódom szerint, aki nemrég vizsgált, mikor jogosítvány miatt voltam nála. Most már kifelé megyek az erdőből-

    előzmény:
    jara (73777)
    2019-02-07  19:52
  21. 2019. február 7. 22:1373781.

    A tojózást jobban/inkább lehet élvezni mint a búbolást.

    előzmény:
    klára13 (73780)
    2019-02-07  21:50
  22. 2019. február 7. 21:5073780.

      Nálunk is kakas végzi a tojózást, ám miénknek szárnya szokott lenni!


     Vagy a tojózás nem a búbolás?!

    előzmény:
    Sheriff-2 (73779)
    2019-02-07  20:25
  23. 2019. február 7. 20:2573779.

    Az az igazság hogy ellustúltam én is.


    Pl. nem tojóztam tyúkokat olyan 10-éves korom óta.At pedig rééééégen volt.

  24. 2019. február 7. 20:2273778.

    Igen,ahány ház annyi szokás.


    A sétálással kapcsolatban pedig van most mégújabb szokás/divat.


    Vannak akik a rádióban azt hallották,hogy naponta 10-perc nevetés olyan egészséges mint 30-perc futás.


    Azok az emberek azóta kimennek a parkba,leülnek a padra,és nagyokat röhögnek azokon akik futnak.


    Hááááát,nem vagyunk egyformák.

    előzmény:
    jara (73776)
    2019-02-07  19:48
  25. 2019. február 7. 19:5273777.

    Bocsánat Zsuzsóka, most olvasom, hogy a doktor néni nem tartja betegségnek Zsuzsóka nyavalyáját. 

    előzmény:
    jara (73776)
    2019-02-07  19:48

Címlap

top