Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2019. január 3. 08:3373476.

    Nem volt törés, rándulás volt.

    előzmény:
    leiw (73472)
    2019-01-03  01:43
  2. 2019. január 3. 07:1473475.

    Marikám ! Dehogy vagy haszontalan. Most visszakapod annak a törődésnek, szeretetnek egy részét, melyet Te nyújtottál családodnak , barátaidnak. Mikor nekem volt bokatörésem , fő gondom az volt, hogy megyek fel a tetőtérbe lépcsőn, mert ruháim ott voltak. Végül unokáim utánoztam. Négykézláb mentem fel, lefelé pedig egyik lépcsőről a másikra ereszkedtem le ülve. Férjem lehozuta volna, de egy férfit beengedni a szekrénybe keresni, az reménytelen dolog.

    előzmény:
    jara (73461)
    2019-01-01  22:42
  3. 2019. január 3. 07:0773474.

    Természetesen a hűség nem csak szexuális értelemben számít. Egymás megértése,megbecsülése ugyanolyan fontos. Sőt fontosabb. De én a tartós kettős kapcsolatra írtam , hogy nem tetszik. Abban a  hűtlen fél kiszolgáltatja akaratlanul is társát.a másiknak. Vannak laza emberek, akiknek ez megy ,de én   szakmám miatt sem lehettem laza . A játszmák megkönnyítik a perceket, megkeserítik az éveket. Nekem az életelvem az , hogy legfontosabb nekem a tisztesség. Nem kifizetődő,de nekem fontos az élet minden területén.

    előzmény:
    klára13 (73467)
    2019-01-02  19:20
  4. 2019. január 3. 06:5773473.

    Engem  ezek a felhőkarcolók ellenérzéssel töltenek el - Túl sok külső tényező befolyásolja a lakhatást. Így a lift, mely nélkül megbénul az élet. Még a 9-10 emeletre fel lehet gyalog menni, de magasabb szintre nehéz. Mi kipróbáltuk, a 6. után kicsit meg kellett állni,de folytattuk a 8.-ig, ahol fiam lakik . Mentségünk az, hogy mindketten jól túl voltunk a hetvenen.

    előzmény:
    csinomjank (73458)
    2019-01-01  09:03
  5. 2019. január 3. 01:4373472.

    Tulajdonkeppen mi volt a labaddal, tores? Izhuzodas?

    előzmény:
    Kusza (73470)
    2019-01-02  19:41
  6. 2019. január 3. 01:4173471.

    De marhahus is volt a levesben, hehehe....


    Mindegy, nem vagyok babonas. Az ujevi seta megvolt. Mergesen, szitkozodva mert ugy fujt a szel hogy allandoan  letepte a sapkat a fejemrol, nem volt hideg, azota is fagypont felett napkozben, alatta ejszaka de nem igazan teli az idojaras. Ki kell huznunk a januart, februart, marcius mar a tavasz elohirnoke ha szerencsenk van es itt a kerti szezon.


    Alig varom...

    előzmény:
    klára13 (73469)
    2019-01-02  19:28
  7. 2019. január 2. 19:4173470.

    Végül a saját felelősségemre vették le a gipszet. Mikor levették és meglátták, már nem csodálkoztak a türelmetlenségemen, mert a bokám körül tele volt sok apró gennyes pattanással. Nagyon boldogan vettem fel utána a szandálomat, csak úgy száguldoztam haza.

    előzmény:
    klára13 (73468)
    2019-01-02  19:24
  8. 2019. január 2. 19:2873469.

      A leves fel van mentve, mert leve van, ezért leves, vagyis lé, azaz lés.
      De azért tűző napsütésben mindig tégy - tegyél - kalapot, LEIW. Biztos, ami biztos.
      Megvolt-e az újévi séta?

    előzmény:
    leiw (73464)
    2019-01-02  03:01
  9. 2019. január 2. 19:2473468.

       Őrült jó képet lehetne festeni e témáról, Magdikám. A kalapács mellé fúrót is javasolnék.

    előzmény:
    Kusza (73465)
    2019-01-02  08:45
  10. 2019. január 2. 19:2073467.

      Nem esszük olyan forrón a kását, mint ahogy főztük. Én nem a szexuális hűséget tartom a házasság legfontosabb kötőanyagának. Hihetetlen zsarnok feleségek vannak, és jó néhányan a szexet is beveszik uralkodói eszközeik közé. Aztán ők a szentek, mert hűségesek. Igaz-e?

    előzmény:
    szizsuzsóka (73455)
    2019-01-01  08:55
  11. 2019. január 2. 19:1273466.

      Marika, bár nagyon tetszett mindig a megállapítás. hogy semmi sem lehet annyira rossz, hogy valami jó ne származna belőle, mégis mindig kicsit meglepődöm, amikor találkozom e jelenséggel. Lám, a sok szenvedés mellett jót is hozott a baleset. Annak külön örülök, hogy értékelni tudod a pihenést, családod kényeztető igyekezetét.
      Hallottam már a gipsz alatti gyötrő viszketésről. Lám, Magdikánk is mint elviselhetetlen érzésről számolt be róla. Vajon valamilyen bőrtápláló krémet lehetetlen bejuttatni a gipsz alá? Bár az ecetes megoldás is nagyon tetszik.
       További jó gyógyulást kívánok!

    előzmény:
    jara (73461)
    2019-01-01  22:42
  12. 2019. január 2. 08:4573465.

    Marika minden részvétem a Tiéd a gipsz miatt. Nekem egyszer meghúzódott a bokám, és begipszelték. Nyár volt, azt hittem bele őrülök. Rettentően viszketett alatta, kötőtűvel vakargattam, végül kalapáccsal neki estem.

    előzmény:
    jara (73461)
    2019-01-01  22:42
  13. 2019. január 2. 03:0173464.

    Akkor en lehet hogy bogni fogok ebben az evben mert marhahus levest ettem/ ez volt itthon es fozni eszem agaban sem volt/ es sult csirke is akadt.


    Fogyni kellene iden valamit csak jellemtelen alak vagyok ha kenyerfelet latok....

    előzmény:
    klára13 (73447)
    2018-12-31  22:40
  14. 2019. január 2. 02:5473463.

    Hat igen, kellemes tud lenni a munka nelkuli elet csak ne betegseg hozza elo. Jobbulast kivanok. A viszketes egy rohadt dolog lehet. En magam egy egyelore orokmozgo tipus vagyok, kivancsi leszek hogy meddig? Az igazi pihenest neha ugy szoktam megoldani ha valamiert total ki vagyok faradva hogy ruhastol vegigfekszek az agyon, csendben  es teljesen mozdulatlanul heverek, kezem-labam szetdobva,  kikapcsolom az agyamat is ha tudom, ha nem, akkor is valami konnyu lassu kepekben elojovo dolgokra gondolok de a mozdulatlansag aminel minden izmomat ellazitom, fontos. A legfontosabb.


    Fel ora mulva ugy kelek fel mint aki orakat aludt, isteni jo erzes. Sajnos nem mindig tudok rahangolodni az ernyedt mozdulatlansagra ami feltolt mint egy elemet.

    előzmény:
    jara (73461)
    2019-01-01  22:42
  15. 2019. január 2. 02:4373462.

    Eleg kelletlenul indultam az ujevi szorakozasra de varatlanul jobban sikerult mint gondoltam volna. A kozeli helyi szinhazban, / van tobb es komolyabb is/ volt egy Beatleas/ igy irjak?/  koncert, utana kulon teremben vacsora, pezsgo, szorakozas 11 utan hajnalig.


    A kozonsegen nagyon meglepodtem, kozepkoru alig, fiatal egy szal sem, mindenki 60-70 folott es amikor megkezdodott a koncert az egesz nezoter vagyis az oregek,  /amit hirtelenul belattam/ utemesen bologatott a zenere, a karfan utogettek a taktust es akkor jottem ra hogy milyen furcsa hogy a mai idosek beat zenekarok eloadasaira jartak fiatalon es nekik az a zene meg mindig, illetve fokeppen ez. Az elso 3-ik sorban volt a helyunk, baratnom azonnal szedte elo a fuldugokat es kinalta mert o azok nelkul semmifele koncertre ahol hangosito van sosem jar, maga szabalyozza a fuldugoval hogy milyen hangosan akarja hallani, milyen igaza volt , anelkul 10 percnel tobbet ugysem birtam volna. A zenekar a nagyon jok koze tartozott, 35 es 40 kozottiek voltak, mint mondtak 14 eve jatszanak egyutt mindenfele zeneket, polo, farmergatya, nem probaltak utanozni ruhaban a Beatles-eket.


    Fiatal koromban nem voltam B. rajongo, csak nehany szamukat ismertem es nem voltam toluk elajulva, igy az elejen most sem, egyszeru szerintem osoreg vacak szamokkal kezdtek aztan egyre jobbakat, a legjobbakat...


    A kozepe fele az egyik gitaros miutan a tobbi halkra, alig hallhatora fogta a zenet megjajgattatta/ jobb szot nem tudok ra/ a gitart ami hirtelenul felsikitott, jajgato, osszevissza hangokat adott/ amiben azert tokeletes volt a harmonia/, valaha Jimmy Hendrix futtatta a gitarjan a hangokat igy lazba hozva a kozonseget, a hangokkal meg azzal hogy utana osszetorte a gitart/, hehehe...


    A feletol mar hihetetlenul jo volt a zene, mindegyik gitaros ujjai maskeppen mozogtak, mas hangokat hoztak ki a gitarbol de az egesz megis adott egy feldobo, lukteto ritmusos zenet amilyet meg nem sokat hallottam, milyen furcsa hogy lemezrol, radiobol egeszen maskeppen hangzik mint eloben, sosem hittem volna el ha ezt nem nezem meg hogy mennyire tudtak zenet csinalni a Beatleasek, igaz az a mondas hogy a siker sosem veletlen, azoknak van csak sikere akik igazan tudnak, ezek tudtak. Kepzelem hogy a B.-ek hogy tudtak jatszani ha ez a hozzajuk kepest jelentektelen zenekar igy tudott. Nem hittem volna el hogy ilyen jol fogom erezni magamat.


    Utana vacsora volt, rengeteg etel es finom, beletartozott a bor a a pezsgo, jo hangulatu emberek, azert 1 orakkor hazaindultunk mert meg be akartunk nezni egy barati csaladhoz egy kicsit.


    Ma egesz nap heveresztem, odakinnt szinte tavaszi meleg van....


    Vajon milyen lesz az ujev? Betegseg es tragediamentes legyen csak, mast nem kivanok.

  16. 2019. január 1. 22:4273461.

    Boldog új évet kívánok.


    Itt vagyok, én a haszontalan. Mióta ilyen jól megütöttem a bokám, szinte állandó felügyelet alatt vagyok. A csuda gondolta, hogy munka nélkül is lehet jól élni. Pedig de... Ellátnak, meglátogatnak, mesélnek és beszéltetnek. Én meg heverek a szófán. Igaz, nem tüllben csipkés bársonyban, nem is szófán, csak a kanapén, tréningruhában. Azért mókázom, mert  nincs értelmes témám. Mivel Nektek van, az olvasás öröméért jövök, meg kukkolni, hogy benéz-e mindenki.


    Gyógyulgat a bokám, bár nem látom, de úgy érzem. Csütörtökön lesz kibontva. Viszek magammal valami tisztálkodási ötletet, mert nagyon viszket a gipsz alatt. Hurkapálcikára tekerek kozmetikai korongot, (rágumiztam) enyhe ecetes vízben nedvesítve próbálkozom enyhíteni. Ha kibontják, ott a sebészeten mosom le az biztos.


     

    előzmény:
    Kusza (73460)
    2019-01-01  10:41
  17. 2019. január 1. 10:4173460.

    Marika hol vagy? Hiányzol, gyere egy kicsit közénk! 


    Boldog új évet!

    előzmény:
    jara (73377)
    2018-12-24  20:20
  18. 2019. január 1. 09:2473459.

    Boldog új évet kívánok mindenkinek!

  19. 2019. január 1. 09:0373458.

     az  epiteszetet illetoen tenyleg nagyon sok koppintas es " inspiracio" van jelen - mivel , hogy a mertani formak es a szerkezeti kovetelmenyek kombinacioja veges ... itt felenk is van dijnyertes toronyhaz ,ami szerintem nem mas ,mint egy art -deco vaza lekoppintasa 


     a hatalmas epuletmonstrumok tervezoit a joindulat hajtotta - hogy minel tobb ember jusson olcso , osszkomfortos lakohelyhez 


     ekozben elfelejtettek , hogy az ember tarsasleny  es terveikbe nem szottek teret a kozossegi lethez 


    amennyiben igen -a lakok nagyon jo velemennyel voltak  a lakhatasukrol  barmilyen dicstelen kinezetu is volt az epulet maga  - olvastam riportokat  a pecsi toronyhaz lakoival ,akiknek ki kellett koltozniuk ,mert kiloptak az anyagot  a szerkezeti femvazbol  a kivitelezok   ... nagyon sajnaltak , nagyon szerettek ott lakni , volt sok klubszoba , jatszohely az epuleten belul es kozel volt a kozponthoz 

    előzmény:
    klára13 (73445)
    2018-12-31  22:28
  20. 2019. január 1. 08:5973457.

    Minden kedves itteni barátomnak kívánok békés, nyugodt új évet. Nyugalmat , szeretetet bizalmat !

  21. 2019. január 1. 08:5773456.

    Olvastam a könyvről, lehet, hogy megveszem . A Test Lázadása tetszett, érdekes volt.

    előzmény:
    klára13 (73454)
    2019-01-01  08:20
  22. 2019. január 1. 08:5573455.

    Klárám ! Természetes velejárója a kapcsolatoknak a kikacsingatás , hiszen nem vakságot fogadtak. A félrelépés már ennél több, de a kettős kapcsolat szerintem megbocsájthatatlan. Én sem tudnék olyan férfival élni ,aki ezt teszi. Lehet mentséget találni , de nem érdemli meg . Természetes, hogy mindig kettőn áll a vásár, de lehet ezt tisztességesen csinálni.


    Magdika unokája ment ki Németországba, őt vigasztaltuk .

    előzmény:
    klára13 (73434)
    2018-12-31  13:43
  23. 2019. január 1. 08:2073454.

       Zsuzsóka, meggyógyultatok-e?
     


    Dr. Máté Gábor: Szétszórt elmék

     című könyve a hiperaktivitást is érinti. Most jelent meg. Azon kívül, amit állítasz magadról, a túlzott tevékenységi kényszer, semmi sem igaz rád. Sőt, az ellenkezője vagy.

    előzmény:
    szizsuzsóka (73441)
    2018-12-31  16:03
  24. 2019. január 1. 08:1373453.

    Virradjon Rád szép nap,
    köszöntsön Rád jó év,
    kedves hajlékodba
    költözzön a jólét.
    Lelkedben boldogság,
    szívedben béke,
    Ezt kívánom
    az új évre! (ismeretlen)


    Csak a szerzője ismeretlen, a gondolat legyen valóság mindannyiunk számára!

    előzmény:
    klára13 (73450)
    2019-01-01  07:48
  25. 2019. január 1. 08:1073452.

      Sheriff, viszont kívánok minden jót.
      Ma reggel - nem szánom újévi fogadalomnak, de lehetne akár az is -  elhatároztam, hogy kieszem a mélyhűtőt, amelyben szívesen halmozom az élelmiszert -. Kivettem hát egy pár szelet sütni való húst, és ekkor eszembe jutott Sheriff füstölője, amely néhány hónapja valósággal ámulatba ejtett. Elképzelni sem tudtam, és most a karácsonyi vásáron ráleltem. Nagyon ügyes eszköz, ráadásul éppen féláron árulták, így nagyon olcsó volt. 
      Tehát most már tudom, miről volt szó. Nem vásároltam, mert nincs füstölni valóm.

Címlap

top