Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2018. december 16. 09:2473326.

    Hópamacsos jó reggelt kívánok.


    Eddigi életem leggyorsabb tevékenységét produkáltam tegnap. Mire egyet pislantottam, elestem és eltört a bokám.


     

  2. 2018. december 16. 08:2473325.

    Zsuzsa akkor Neked már megvolt a napi torna, nagyon kemény munka a hólapátolás.

    előzmény:
    szizsuzsóka (73324)
    2018-12-16  07:09
  3. 2018. december 16. 07:0973324.

    Szervusztok ! Nálunk is nagy a hó, rövidesen megyek lapátolom. Mire felébredtek, remélem kész leszek

  4. 2018. december 15. 08:4273323.

    Jaj - en mar nem is merek  konyvet ajandekozni . Anyunak rendeltem egy apolonos siker sztorit  tavaly . Otthon beleolvastam , szegyelltem magam . Annyira csopogos ,erzelgos  es oszintetlen iras  es anyu - aki maga is ir  es szepirodalomban igencsak jaratos - kotelessegenek erezte , hogy elolvassa . Gondolom ,mekkora szenvedes volt neki !


     Tenyleg ,mintha le akarnak szoktatni az embereket a konyvolvasasrol ! 


     


    Az internet veszelye , hogy azt hisszuk mennyi mindenunk van - kozben egyik pillanatrol a masikra hatalmas adatok tunhetnek el .

    előzmény:
    szizsuzsóka (73301)
    2018-12-13  06:29
  5. 2018. december 15. 08:3573322.

    klara - szeretnek neked valami hasznosat vagy biztatot irni  - de nem tudom biztosan mi a problemad


    annyit tudok , hogy egy ismerosomnek azt mondta az orvos , hogy elszenvedett kisebb infarktusai utan max . egy es egy es fel eve van hatra - eros dohanyos volt ....nem is  hagyta abba  -  de   hazi gyogymodnak  javasolta a sorivast -  nem  az alkohol a fontos ,anelkul is hat  , hanem valami mas - talan a B vitamin  vagy az ertagito hatas ! 


     a sztori vege az lett , hogy a no meghalt - de nem egy es fel - hanem 14 ev multan -  es normalis eletet elt - csak az utolso honapot volt korhazban  -  10 szer tobbet elt ,mint josoltak neki !  Ja  - az adag egy es ket liter kozt volt naponta ! 

  6. 2018. december 15. 08:3273321.

    Zsuzsám, én nem győzöm áldani a lányomékat, hogy ennek a lakásnak a kiválasztásában segítettek. A magam ellátásához 200 m.-en túl nem kell mennem, beleértve a háziorvost és a patikát is. Igaz, hogy be kell érjem a multik kínálatával, a piacra már trolival kell mennem, de kicsi kosárral még azt is meg tudom tenni. Az autó inkább a családi kapcsolataimban előny, de át kell szervezem azokat is.


    A városi forgalom minősége nem sokban különbözik a fővárosétól, fegyelmezetlen száguldozó autók, cikázó biciklisek és figyelmetlen gyalogosok. Szerencsére eddig még élőlénnyel nem ütköztem, sose a forgalomban sérült az autóm, parkolók, kapuk, oszlopok az ellenségeim. A külső körutak 4 sávja sem elég a türelmetlen vezetőknek, pedig jobbra-balra kitérőknek külön sávokat is kiképeztek. 


    Sajnos érzem, gyalog is csellengek, néha jobbra (a gyengébb lábam irányába)megtántorodok, talán a vérnyomás ingadozásom is közre játszhat. 100-170 között minden előfordul- a rendszeres gyógyszer szedés ellenére.(ennyi nem kóros?)


    Itthoni tevékenységeimben is szétszórt vagyok, mostanában én is kicsit szorongok.  

    előzmény:
    szizsuzsóka (73320)
    2018-12-15  06:33
  7. 2018. december 15. 06:3373320.

    Zsuzsikám !én is így vagyok, mint Te , Többször megkarcoltam a kocsit, kétszer kicsit meg is nyomtam . Mi nem tudjuk  egyelőre letenni, mert a faluban közlekedni, vásárolni szükség van rá. Mi sem megyünk be a városba kocsival , csak a temetőbe , és ha többet vásárolunk.

    előzmény:
    Zsumi45 (73319)
    2018-12-14  21:12
  8. 2018. december 14. 21:1273319.

    Igazi tél lett: Esik a hó!Reggel még nagy köd után kicsit kisütött a Nap, de egyre sötétebb felhők jöttek, s reggelig állítólag 10 cm.-es hó várható. Nap közben még ennyi.


    Ma reggel kis beteg autóm gyönyörű jégvirágba burkoltan várt a ház északi oldalánál. Kivakartam, s átvittem az "udvari autófestőmhöz". 


    Összecsapta a kezét, ejha, felkiáltással fogadta. Sajnos tényleg siralmas. Azt ígérte, hogy Karácsonyig kikalapálja és lefesti. Busszal jöttem vissza.


    Tavasszal megkapja kis Piroskát a leánykám, remélem valóban megjön a bátorsága és vezetni fog. Jogosítványa van, de a városi forgalomban nincs gyakorlata. Az ifjak is igyekezni fognak-nyáron megtanulnak vezetni. Most el vannak veszve a zárthelyik, beadandó házi tanulmányok, és vizsgák özönében. Ezután ők lesznek ez én szállítmányozóim.


    Délután az idegességemet zabkeksz kísérletbe fojtottam, daraboltam a hozzávalókat és összeállítottam a masszát. A holnapi ebédhez valókat is megtisztítottam, feldaraboltam.

  9. 2018. december 14. 09:0673318.

    Hülyeséget írtam , mert a múltat végképp eltörölni akarták.

    előzmény:
    szizsuzsóka (73315)
    2018-12-14  08:54
  10. 2018. december 14. 09:0573317.

    https://www.hazipatika.com/napi_egeszseg/otthonapolas/cikk ek/a_hozzatartozok_lelki_egeszsege/az_otthonapolas_az_apolot _is_veszelyezteti/20120426164553


    Mai cikk, tájékoztatásul közlöm.


    Klárám, azt mondta az orvos a kutyus állapotára, fogy ez fajta-hajlam. Persze, nagy a sajnálat a gyerekek részéről, de előzményként már nagyobb volt. Most Romi-kalózzá szelídült. Kb. két hónapja gallért viselt, annak is örülnek, hogy karácsonyra már nem kell remélhetően.


    A kertet rendben hagyta itt a férjem, köszönhetően a szeptemberben hozott konténernyi lótrágyának. Úgy jártunk, mint Zsuzsóka. Még a fejünk tetején is lócitrom volt képletesen. Nagy gondot okozott az, hogy nem értett trágya volt, meleg is volt, megjelentek a legyek. Miután a kert nagy részében krumpli volt az idén - amit addigra már felszedett -  férjem beásta. Két rész maradt el, a céklás és a feketeretkes. Kb. 6o négyzetméter. Művelem, amíg tudom, segítenek a gyerekek is, ígéretük szerint. Fontosabb, hogy el is fogadjam, mert ezt tanulnom kell. Tudom, hogy itt is előkerül a füvesítés, mint megoldás, meg minden úri huncutság. Azt sem bánom.

  11. 2018. december 14. 09:0473316.

    Zsuzsikám ! Köszönöm a jókívánságod ! Sikerei vannak, de úgy látom magányos . Pedig nagyon jó ember, kicsit zárkózott. A mai kor az önzés kora. Ha mi is így gondolkodtunk volna, ők nem lennének. Szerencsére fiaink még nem vették át ezt az életszemléletet.

    előzmény:
    Zsumi45 (73310)
    2018-12-13  15:07
  12. 2018. december 14. 08:5473315.

    Klárám ! A múltat nem lehet visszahozni, csak az indulókban . De képzeld el, ha meglenne a veteményesed , bírnád ??? Az idén már én sem csináltam a kertben veteményest. Nincs miért . Kettőnknek megveszem , ami kell. Sőt mirelit keverékeket, amiket csak megpárolok, és kész a köret. A húsféléket nagyobb adagban készítem , adagokba osztva elfagyasztom , így kevesebb piszokkal jár az ebédkészítés. A karácsonyi sütést is redukálni fogom, másokat ebben a korban már kiszolgálnak. Tudom Te jó pár évvel fiatalabb vagy , de azért Te is kímélheted már Magad !!!!!!!!!!!!!!!

    előzmény:
    klára13 (73313)
    2018-12-13  20:35
  13. 2018. december 14. 08:4573314.

    Marikám ! A fekély a sérülés miatt alakult ki. Jól tették, hogy kivették a szemét, mert gyakran az egyik szem betegségét a másik szem betegsége követi. Ne szomorkodjon Szonja, mert egy szemmel még jogosítvány is kapható, csak nem hivatásos . Minden ugyanúgy lát majd a kutyus , mint eddig


     

    előzmény:
    jara (73311)
    2018-12-13  18:33
  14. 2018. december 13. 20:3573313.

      Szegény kis kutyus. Szegény Szonja.  Fájhat neki, ami barátjával történik. Lehet, hogy szúrás miatt alakult ki a tályog.
      Zsuzsu szeme még nincs rendben. Aggódva figyelem, javul-e? Úgy tűnik, igen.
      Hogy vagy? Marika, nagyon sokat dolgozol? Hány emberre főzöl naponta?
      Van-e terved a kert művelésére, ami most már rád maradt? Vagy fiad kiveszi részét belőle?
     Hiszen nagyon jó az, amikor  saját termés kerül asztalunkra. Én nevetséges módon tíz körömmel ragaszkodom a kerthez. Felhoztam ide, a teraszra. És behoztam a fűtetlen helyiségbe egy nagy paprikát cserepében, és két paradicsomot is. Azt hiszem, a múltat vélem visszahozni velük. A lenti kertet nem kedvelem. Mindenütt Bazsi pázsitja, mindenütt. Ez a változás, tudom, együtt jár az élettel, de nekem nem kedves. Sivár.

    előzmény:
    jara (73311)
    2018-12-13  18:33
  15. 2018. december 13. 19:2273312.

    Suzikám oldalai igencsak sebesültek voltak, de nem zavart ez a helyzet. Hál' Istennek, erre sosem költöttem, mert csak az lett volna más, hogy tökéletes  külsővel ajándékoztam volna el.
      Zsuzsika, egyszer csak észrevettem, hogy milyen kényelmesen, sietség nélkül közlekedem. Biztonságosan, csak úgy tudattalanom közreműködésével. Nem készakarva. Te is így vagy?
       Adhatnék egy kéretlen tanácsot? Ha teheted, sötétedés után ne vezess. Inkább taxi. Elintéznivalóidat nappal is lebonyolíthatod. Hogy még sokáig használhasd a kis kedveset. Hiszen végtelenül hiányozna.
       Engem nagyon meglepett, amikor a kocsit le kellett tennem. Ma már megértem, mert egy kisebb fazék víz is nagyon nehéz. És Suzikámnak nem volt kormányrásegítője. Iszonyúan nehéz volt fordulni vele. Most már nem tudnék.
       Aki sokáig él, az sok mindent megtapasztal. Jót is, nehézségeket is.

    előzmény:
    Zsumi45 (73308)
    2018-12-13  14:39
  16. 2018. december 13. 18:3373311.

     


    Klára, milyen aranyos a madárfióka. Élmény lehet követni életük kezdetét.


    Biztos jó szakember az állatorvos. Sajnos Szonjáék kutyusánál téves volt a " megszúrta valami a szemét" diagnózis. Hétfőn kivették az egyik szemét, mert fekélyes volt.  


     

  17. 2018. december 13. 15:0773310.

    Isten éltesse sokáig az elsőszülött unokát! Sikeres, boldog életet kívánok!


    Reménykedek,hogy dédunokám is lesz, de egyelőre Dóri nem siet, valahogy ott nincs az a babaváró légkör.  A "mai fiatalok" ott is először a feltételek megteremtésére összpontosítanak. Nincsenek olyan családbarát támogatások, mint itthon, s úgy tűnik egy tanári fizetés erre kevés.(A lakás törlesztő részlete egy fizetést elvisz). Egyelőre még nem szeretne otthon maradni, lakhelyükön bölcsőde sincs, a nagymama pedig nem fiatal. Szóval, magyarázat van...Gyes, Gyed, stb nincs.

    előzmény:
    szizsuzsóka (73303)
    2018-12-13  06:53
  18. 2018. december 13. 14:4173309.

    előzmény:
    klára13 (73307)
    2018-12-13  13:34
  19. 2018. december 13. 14:3973308.

    Klárám, részben egyetértek, veled, de pl. a vashiányt pótolnám, mert azt hiszem, megoldható.


    A kemo és sugár terápia is állítólag egyre hatékonyabb, s jól elhatárolható területek kezelésekor hatékony.Magam mostani álláspontom szerint szintén elutasítanám, de ha bennem diagnosztizálnák, nem tudom, hogy döntenék. A szenvedés mértéke csökken a kezelések hatására, a vége ugyanaz.


    A torna csoportból egy szimpatikus egyedülálló hölgy, már műtötten fél évvel ezelőtt utasított el mindent. Mára elviselhetetlenül felerősödtek fájdalmai, semmifél csillapító nem csillapítja. A kemot és a bódítást még mindig elutasítja, viszont 3. napja kap sugárkezelést, helyi fájdalomcsillapítás céljából. Autóval rendelkező baráti köréből kért segítséget, hogy szállítsák, kísérjék, segítsék. Valaki engemet is ajánlott neki, nem tudtam visszautasítani, ma én vittem. (nagy sóhaj)


    Holnap viszont Vhelyre viszem karosszériáshoz az autót, mert a korábban említett malőr megismétlődött- más helyszínen. Most a másik oldalról horzsoltam autómat. Nem vagyok a topon, érzem. Tegnap 4 féle dolgot intéztem, itthon és elmenve, az utolsó már sötétedés utánra maradt, ekkor esett meg az eset. Most is egy oszlop volt útban, igaz rám ijesztett egy szabálytalan őrült szemből, s picit félre rántottam a kormányt. Igaza van a családnak, le kell tennem az autót. Ez azzal fog járni, hogy elveszítem a biztonság érzetem.


    Marad a tétlenség? 

    előzmény:
    klára13 (73306)
    2018-12-13  13:05
  20. 2018. december 13. 13:3473307.

       Ez a kép az odú belseje, az első kismadárral.
       Bazsi szereti a tréfát. Egyik feledhetetlen alkotása, amikor Zsófi a stadion leégésekor díszgyertyát árult, s amikor Bazsi besegített, kiírta: kettőt fizet, egyet kap!
       Most barátjának küldte el ezt a képet, majd belemásolt újabb kismadarat. Elküldte: már kettő van! Egy óra múlva újabb kettővel gyarapította a létszámot: négyen vannak.
    Aztán amikor már 9 kismadár volt a fészekben, közéjük tett egy idegent: Kilencen vannak, de egyik bagoly lett!
      Sajnos, e képeket nekem nem küldte el.
      A valósában ma kelt ki a harmadik.

    előzmény:
    klára13 (73306)
    2018-12-13  13:05
  21. 2018. december 13. 13:0573306.

      Zsuzsika, ezt nem karom én, hogy ilyen kilátástalanul betegen, mint rokonotok, rontsam szeretteim életét. Amikor el kell menni, akkor el kell menni. Belegondolni is szörnyű, hogy szegény asszonyra mennyi szenvedés vár.  A hülye kemoterápia, ami aztán vagy hat, vagy nem. Szegény Ilonánál láttam, mit jelent. Hátralevő kis idejének nagy részét tette tönkre az állandó rosszullét. Beszélt  sugárkezelésről, egy hölgyről, aki már két éve! odajár gyógyulni. Szétégett a bőre, elhunyt férje löbögős alsónadrágjait viselte, mert azok kevésbé gyötörték. Aztán meghalt, Ilona előtt. Persze ebbe az elhatározásba nem lehet beleszólni. Én célozgattam Ilonánál, és láttam, mennyire fontos neki a remény, amit a hátralevő idejének tönkretétele adott neki. Vagy átlátja valaki saját helyzetét és kilátásait, vagy nem. De másoktól nem értesülhet, csakis saját tapasztalat térítheti ilyen vagy olyan útra.
       Zsófikám szerint bármilyen az élet, csak meglegyen. Anyjával együtt más véleményen vagyunk.
        Most fejükbe vették Bazsiék, hogy legalább a vasügyemet kézbe veszik. Hogy megnyugodjanak,  rábólintottam, mert tudom, hogy áll a helyzet, de legalább, amíg keresgélnek, békén hagynak. Majd, ha nagyon gyötörnek a laborral, akkor elárulom,hogy van erre egy otthoni teszt, mint a várandóság kimutatására, de csak hadd kapirgáljanak, addig is békén hagynak. Semmim sem fáj, s el tudom foglalni magamat fenekemen ülve, akkor meg mi a nagy baj? Sosem volt álmom benevezni a maratonra. A szívelégtelenséggel pedig, mint Zsuzsa írta, lehet vacakolni, de megjavítani nem. Különben is, hol vannak már a háromnegyed évszázados mozdonyok? Na ugye, elégedett lehetek, és egyáltalán nem vagyok terhére családomnak, hála az internetnek, a házhoz szállításnak. És Angyalkának. Most majd írok egy vidámabb sztorit.
        


     

    előzmény:
    Zsumi45 (73305)
    2018-12-13  09:58
  22. 2018. december 13. 09:5873305.

    Köszönöm Klára, a kezem rendben van, a számon egy kis tömör heg nehezebben múlik el -úgy tűnik.


    Hetenként sorjáznak a hangversenyek, ezekkel próbálom levezetni a feszültségeimet. Ezen is lemértem, hogy számomra egy hosszú este már sokk. Kedden a "kis virtuóz" Boros Mihály -aki már nem csodagyerek, hanem igazi nagy művész- Chopin zongoraverseny előadása után még egy Rachmaninov szimfónia szint elviselhetetlen volt. A Chopin darab csodálatos volt, s előtte Borogyin Ploveci táncai is. 


    Sajnálom Zsuzsukádat, kis harcias? 


    Gondban vagyok az ajándékozással. Kicsit rendhagyó lesz minálunk idén az ünnepnapok üteme is. Azt hiszem a reform csemegék , sütemények mellett egy egy könyv utalványt adok, mert könyvet csak a saját ízlésem, ajánlásaim alapján tudnék választani. Ezek esetleg nem egyeznek ízlésükkel. Időm sincs megfontoltan választani a tülekedések közepette.


    Dorkáék csomag nélkül repülnek vissza is, továbbá csak 26.-án érkeznek. Talán napokig itt lesznek S. szülei is. Nem tudom mi lesz ebben a feladatom.


    Minden bizonytalan még. Nem is sürgetek semmit, bár az én természetem ezt viseli legnehezebben.  

    előzmény:
    klára13 (73296)
    2018-12-12  18:29
  23. 2018. december 13. 09:3373304.

    Zsuzsám, bizony mi már az unokáinkban találjuk meg a legfőbb örömforrást.


    Most Zitáék elég nagy sztresszben vannak. Vizsgaidőszak van, s elsorolta, hogy naponta több zárthelyi és vizsgája is van. Úgy látom Őt is megviselik a körülötte zajló nehéz napok. Másik nagymamája lassan 1 hónapja náluk van, s lehet, hogy még fél év is lesz, mire az előírt kezeléseket megkapja. Ma talán kiveszik az utolsó varratjait is, hétfőn kezdődik a kemoterápa. (A nagymamának!)Máris előírták az ezt követő sugárkezelést.


    Tündim a vállába kap valami injekciókat, de dolgoznak is, miközben a nagymamát szinte kézen fogva kell vezetni, nem találja fel magát a zegzugos új és újabb klinikákon.Felajánlottam a segítségemet, de kérték, inkább a háttér munkákban segítsek. 


    Sajnos minél jobban igyekszem, annál több galibát is csinálok. (egyelőre, csak magamnak


    Próbálom citrom teával lazítani magamat.

    előzmény:
    szizsuzsóka (73303)
    2018-12-13  06:53
  24. 2018. december 13. 06:5373303.

    Zsuzsikám ! Nekem ma nosztalgikus napom van. Most pár perccel ezelőtt múlt 26 éve, hogy első unokánk megszületett. Nagyon boldogok és büszkék voltunk. Most is tart ez az érzés. Remélhetőleg rövidesen Nálatok is kopog a gólya ! Szívből kívánom.

    előzmény:
    Zsumi45 (73294)
    2018-12-12  09:38
  25. 2018. december 13. 06:5073302.

    Marikám ! nagyon jó, hogy most gyakran vannak Veled az unokák !Nehéz megszokni az egyedüllétet. Mire felnőnek, átalakul a Te életviteled is. No és gyakrabban jöhetsz hozzánk is.

    előzmény:
    jara (73290)
    2018-12-10  12:41

Címlap

top