Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2018. október 17. 05:2772876.

    Igen Klára, egy időben szívesen nézegettem a régi filmeket,melyeket anyukám emlegetett. Aztán rájöttem, hogy ugyanolyan életidegenek ,mint a fiatalkorunk filmjeinek  sematikus figurái.  Az öntudatos munkás és úttörő , a megtérő polgár és értelmiségi, aki rájött, hogy a szocializmus útja a legjobb út- A mostani , különösen amerikai figurák nekem még idegenebbek. .Csak az igazán tehetséges művészek tudják megragadni az élethelyzetek helyzetek általános emberi és társadalmi jelentőségét .Azért én is leginkább a természetfilmeket nézem. 1 híradó nézésére   korlátoztuk, az RTL-re  , mely ma már a leginkább elfogulatlan. A többit átfutom a hírekben, az gyorsabb , csak akkor olvasom el rendesen,ha igaznak tűnik az írás .Nekem itt csak a címekkel van gondom, buta , szenzációhajhász címek.

    előzmény:
    klára13 (72872)
    2018-10-16  15:03
  2. 2018. október 16. 20:0872875.

      Zsuzsika, példamutatóan győztél a büdösbogárral vívott harcodban. Egy ilyen, vagy egy darázs, halálos karambol okozója lehet. Rémes lehetett.
      Régen is volt hasonló büdös bogár, gyermekkoromban büdösmártonnak hívtuk. Ez volt az elfogadott név. Nem voltak tömegesen, csak néha előfordultak.
      Gondolom, hogy már mindenfelé keresik a megoldást, azaz elpusztításuk lehetőségét. Világjelenséggé vált a kártételük, ezt olvastam. És egyelőre semmiféle szer nem hat rájuk, amelyeket eddig a kertészetben, mezőgazdaságban használtak. Angyalka mondta, hogy házuk falán megtelepedtek sütkérezni, és hiába fújták le őket kemotoxszal, meg sem kottyant nekik. Most igyekszenek behúzódni, az előbb mászott egy vállamon, majd a frász kitört. És ez vezetés közben! Nagyon ügyes és főként fegyelmezett vagy, de hát ezt jól tudjuk. Még annyit a tűrőképességéről, hogy -20 fokot kibír!
      

    előzmény:
    Zsumi45 (72873)
    2018-10-16  18:17
  3. 2018. október 16. 18:2572874.

    Magdikám, én is köszönöm, nagyon tetszett a video a komplex művészet és természet "terápiáról"! Tamás fiad és a hely gazdáinak értő kommentárjával. Ugyanott reagáltam is rá azonnal, ahová küldted. 


    Az M-5 ön estefelé érdeklődve nézem az "Univerzum" c. sorozatot, nekem ennyi jut a természet csodáiból. Nem keveslem, mert sok helyre átlagember el sem jut, olyan különlegességeket mutat. Mégis vágyódom az élő természetbe!


     

    előzmény:
    Kusza (72869)
    2018-10-16  08:24
  4. 2018. október 16. 18:1772873.

    Mai horror! Ép idegzetűeknek!


    Autóztam hazafelé és a kormányon , a kezemtől 2 cm.-re ,ott spacírolt egy, zöld poloska. de nem maradt nyugton, A csúcsforgalomban repkedni kezdett az orrom előtt, bebújt egy résbe, majd újra a kormányra… hazáig el kellett tűrnöm a támadásait. Nem tudtam út közben sehol megállni. Nagy önuralmamba került, hogy a forgalomra figyeljek!


    http://demokrata.hu/hir/tudomany/az-mta-kutatoi-mar-dolgo znak-hatekony-poloskacsapdan?fbclid=IwAR3rhkW6dQ3H42KF9SDn3l D0MBsIjg8mr3oZ68wQtF_kXJZBaCv0VnaV0To

  5. 2018. október 16. 15:0372872.

       Nagyon érdekes, ahogy változik a világ, és ez  a filmeken a leginkább tetten érhető. Az akkori humor, ma már nevetséges. A divat szűk körben forog. Édesanyám megőrzött, leánykori szecessziós szandáljához hasonlót fiatalon én is hordtam, aztán mára ismét divatba jött. A vastag talp, amit  persze ma már három-ötszörösre növeltek és platformnak nevezik. 
      Hát... a régi filmeken a "népi" figurák... Aki írta a szerepet, sosem látott magyar parasztot. De a legjobbak a termetes delnők, a gyártulajdonos-feleségek.

    előzmény:
    szizsuzsóka (72867)
    2018-10-16  04:50
  6. 2018. október 16. 14:4872871.

      Nagy szerencse, hogy ez a pöfeteg nem a kisgömböc, tehát nem a gomba ette meg őket!


      Vajon hányan és hány napig ették ezt a csodát?!

    előzmény:
    Kusza (72869)
    2018-10-16  08:24
  7. 2018. október 16. 08:3272870.

    Nem mentem messze a barlangba, csak az elejére. Gyuri azt olvasta, hogy ebben a barlangban található egyedül a vakbogár. Különben 500 m hosszú a barlang, van olyan rész, ahol csak kúszva lehet menni.

    előzmény:
    klára13 (72866)
    2018-10-15  23:58
  8. 2018. október 16. 08:2472869.

    Klára azért küldtem el Neked, mert tudom, hogy Te is szoktál festeni, és gondolom szívesen nézed majd azokat a szép tájakat. A zárt topikban megmutattam ezt a videót, de Gyuri mondta, hogy Tamás feltette a nyilvánosba, így nincs akadálya, hogy megmutassam. Nagyon örültem én is ennek a kis filmnek, mert már évek óta jár oda, és nem tudtam, hogy milyen is az a hely.


    Ezt a gombát már azóta meg is ették.

    előzmény:
    klára13 (72865)
    2018-10-15  23:52
  9. 2018. október 16. 05:1272868.

    Érdekes cikket olvastam a " Nyitott szemmel " című folyóiratban Henry Kissinger " Világrend " című könyvét ismerteti.Eredezi 2014-ben jelent meg . Leírja , hogy olyen korszakváltás várható, melyben nem érvényesek az eddigi megoldások . Ha nem sikerül új rendet kialakítani, hatalmas térségek süllyedhetnek anarchiába , megjelenhetnek a szélsőségek különböző formái .Ezek elterjedése , harca formálja majd a jövő történelmét.a mostani világrendet Európa alakította ki a Vesztfáliában rendezett békekonferencián.. Vallási és politikai megállapodások voltak,. Alapját nem nemes erkölcsi gondolat képezte, hanem az akkori realitásokhoz való alkalmazkodás.Ezt gyengítette meg az Európán kívüli térségek  megerősödése, Amerika , at arab államok és a távolkeleti térség . megerősödése.Új megoldásokra van szükség a Földön-


    A cikk érdekes, , de sajnos nem túl biztató hangulatú. Az azóta eltelt időben sok teljesült a politikus meglátásaiból.Mivel a folyóirat keresztény szellemiségű, a bibliára hivatkozik . Szerepelnek egyes számokban nem keresztény ( mohamedán,izraelita , buddhista papok)  , és a lap azokat a vonásokat hangsúlyozza, melyek az egyes vallások  közös eszméi  az emberi együttélés embersége szempontjának megvalósításához.


     

  10. 2018. október 16. 04:5072867.

    Klárám ! Nem csak anyukádra, mi anyáinkra is. Ez volt az a lehetőség , hogy szemmel láthatóan belepillantsanak  mád körök életébe. Illetve abba m ahogy nekik-nekünk tálalják. Így alakult bennük ki a kép, hogy az amerikaiak karcsúak, kisportoltak. Aztán jött a tévé, és valóságos embereket láttunk . Hát hatalmas a különbség a valóság és annak égi mása között. Szerencsére itt faluhelyen nem kell papírvágással , elszórással vesződnünk.Terem a kertben gyökerstül.

    előzmény:
    klára13 (72862)
    2018-10-15  15:29
  11. 2018. október 15. 23:5872866.

      Sajnos, nálam e pillanatban rossz a hang minősége. Remélem, csupán gépemben van a hiba.


      Magdikám, az ilyen barlangok nagyon veszélyesek. Akár őslények lapulhatnak bennük!

    előzmény:
    Kusza (72864)
    2018-10-15  20:05
  12. 2018. október 15. 23:5272865.

       Magdikám, köszönöm a gyönyörű videót. Tamás hangját most hallottam először - különlegesen szép férfihang. És az egész videó érdekes, sőt izgalmas. Gyönyörűek a tájképek, és nagyon nagy élmény bepillantást nyerni az alkotás folyamatába, ha csak rövid időre is.
       Jó tudni, hogy fiacskád ilyen nagyszerű társaság tagja, sőt, vezető egyénisége.
       Értem, hogy nem hoztad ide a felvételt, tartottál tőle, hogy dicsekvésnek hat. De mert fent van a youtubon, semmi akadálya annak, hogy én idehozzam. Barátaink is hadd gyönyörködjenek benne, hadd élvezzék.


    https://www.youtube.com/watch?v=jPwDhV9KhoE


     


     


     


     


     

    előzmény:
    Kusza (72864)
    2018-10-15  20:05
  13. 2018. október 15. 20:0572864.

    Tegnap voltunk kirándulni a Kecskelyuk barlangban, egy kicsit elfáradtam, 3 km-ert gyalogoltam oda-vissza.

  14. 2018. október 15. 15:4672863.

     A mókuskerekes blöki tetszett a legjobban. Mennyire élvezi! Utána a cicásat is megnéztem, szintén aranyos volt. Köszönet, Sheriff.

    előzmény:
    Sheriff-2 (72859)
    2018-10-15  01:10
  15. 2018. október 15. 15:2972862.

       Arra jöttem rá, már jóval anyám halála után, hogy rá nagy hatással voltak a filmek. Karády Katalin ruhái tetszettek neki, amikor megláttam e filmeket, felfedeztem egy-egy ruhadíszt, amelyet megvalósított valamelyikünk ruhadarabján. És mondta, hogy nagyon jó testgyakorlat, ha apróra szabdalt papírdarabkákat egyenként lehajolgatva összeszedegetünk. Ezt aztán jóval később felfedeztem, hogy ez a Hyppolit, a lakáj módszere volt.
      Keveset tudtam szüleimről, azt hiszem, mindnyájan így vagyunk, de ez fel sem tűnik.

    előzmény:
    szizsuzsóka (72861)
    2018-10-15  06:35
  16. 2018. október 15. 06:3572861.

    Klárám ! Így van , akkor a zongora státusz-szimbólum volt.( státusszimbólum ? )Szerettem rajta játszani, bár utólag meggondolva inkább klimpíroztam . Kicsit bonyolult volt ez az eladási úgy, de úgy éreztem , anyukámat nem szabd megfosztani attól a környezettől, mely férje halála után megmaradt neki.Lehet, hogy ma már másképp gondolkodnék, de ez nem várható el egy 18 éves kislánytól, akinek fó gondja az volt, hogy benn tudjon maradni az egyetemen.


    Köszönöm vigasztalásod. Mondtam Zoltánéknak, hogy hozassák rendbe, mert az új " arisztokrácia " szemében nagy érték lesz, ma amikor az elektromos zongorák elterjedtek . Könnyűek, lahalkíthatók,egy átlagos városi lakásban is használhatók. -

    előzmény:
    klára13 (72856)
    2018-10-14  15:51
  17. 2018. október 15. 06:1172860.

    Nagyon jó ötlet Zsuzsikám ! Gyógytornász vezeti? Anno 1985 körül én is alakítottam egyet,a mi korosztályunk volt a fő részvevő- Eleinte gyógytornász vezetésévek, utána magunk.Ez inkább kondicináló torna volt.Bokatörésem után más vette át, és unokáim egymás után jöttek, Sándor itthon maradt , és már nem mentem vissza . Elég volt a kert . Most ,hogy a az izületi gyulladásom lett, ( becsípődésnek gondoltam ) , ezt is mérsékeltem, féltem a fájdalomtól , mely szinte megbénított. Azért most ia matatok, talán télen újra elkezdem a Pilatest , mely elég kímélő  és fekve végezhető

    előzmény:
    Zsumi45 (72858)
    2018-10-14  20:39
  18. 2018. október 15. 01:1072859.

    Van itt pár videó,amin lehet sokat mosolyogni.


                The Governor's Office - Blazing Saddles - YouTube


                      n最佳喜劇 Super Talented Funny Juggler from the Regan Years - YouTube


    Ez pedig ötlet hogy ha kemény tél jön,bent is lehet kutyát sétáltatni.


                Alaskan Husky Exercise Wheel - YouTube

    előzmény:
    Zsumi45 (72858)
    2018-10-14  20:39
  19. 2018. október 14. 20:3972858.

    Zsuzsám, a szerdánkénti kis "tornaklubunk" is szépkorú. Egyre népszerűbb, lassan kinőjük a helyiséget, ahol laza kis mozgásunkat folytatjuk. Legutóbb már "súlyemelés" is szerepelt programunkban. Fél liter vizespalackkal  csináltuk végig a gyakorlatokat. Megtanultuk, hogy házimunka közben milyen fogásokkal tudjuk kímélni fájós csuklónkat, vállunkat. Térdeink közé szorított palackkal is gyakorlatoztunk, nagyokat nevettünk, ha valakinek megszökött a palackja.

    előzmény:
    szizsuzsóka (72847)
    2018-10-13  15:24
  20. 2018. október 14. 18:0472857.

    Azt hiszem írtam már, hogy nagypapám naív  döntése nyomán egyszercsak ház nélkül maradtak, s hozzánk, a másfél szobás lakás, fél szobájába költöztek nagymamámmal. Ekkor kellett megválni a zongorától (is). Így lett nekem saját biciklim. 16 éves voltam, s örültem, mert én sem szerettem gyakorolni, biciklizni annál inkább.

    előzmény:
    klára13 (72856)
    2018-10-14  15:51
  21. 2018. október 14. 15:5172856.

      Nem tudom, mivel összefüggésben írtam alábbi soraimat. Na,mindegy.
      Zsuzsa, a zongora ügyedhez akartam hozzászólni. Hogy egészen biztos, hogy a zongorának még valami feladata van családodban, nem véletlenül maradt megátalkodottan. Ki tudja, lehet, hogy déd- vagy ükunokád a kor Liszt Ference lesz. Még ha ma ezt nehéz is elképzelni, mint minden nagy dolgot.
       Zongorás sztorink nekünk is volt. A nehéz ötvenes évek elején anyámék részletre vásároltak egy bécsi páncéltőkés rövid zongorát. Mert hogy a kislányok neveéshez hozzátartozik hogy zongorázni megtanulnak.   Jaj, de utáltam! "Lauberger gloss, Wien hof lieferanten" Hányszor olvastam ezt méla undorral, amikor gyakorolni elé szögeztek! Nem pianínó volt, hanem rendes zongora. Anyám nagyon nagyra tartotta.
       Akkoriban az volt a gyakorlat, hogy az új udvarló az első randevúkor feljött és bemutatkozott a szülőknek. Anyám ilyenkor mindegyiknek előadta, Tünde udvarlóinak is, hogy majd amikor a kislányok férjhez mennek, eladjuk a zongorát, és ára lesz a kislányok hozománya. Égtünk, mint a rongy. Aztán férjhez mentünk, a zongora maradt, aztán amikor fiú testvérem megnősült, eladta, s nekik adta az árát.
      Nem a pénz volt a baj, hanem, hogy ezt a szöveget mindig végig kellett szenvednünk. Életem leggonoszabb tette volt, ma is gyötör érte a lelkiismeretem, hogy egyszer anyám orra alá dörgöltem ezt a dolgot. Ő szegényke nem emlékezett az egészre, hogy ő soha ilyesmiről nem beszélt a fiúknak, és elővette megtakarított pénzét, hogy ezt akkor most nekem adja. Persze nem vettem el, de nagyot hibáztam, hogy így megszégyenítettem szegénykét. De olyan, olyan megalázó volt akkoriban a szövege. Meg kellett volna kérnünk, hogy ne tegye. De olyan büszke volt mindig ilyenkor. Nem tudtuk elrendezni ezt az ügyet. Sok évvel később "vertem le" rajta sérelmeinket, mert Tünde is hasonlóképpen érzett, de mégsem kellett volna ezt tennem.

    előzmény:
    klára13 (72855)
    2018-10-14  15:13
  22. 2018. október 14. 15:1372855.

      Demján Sándor egy interjújában mesélte, kisiskolásként kapott egy biciklit. A faluban ez az egy bicikli volt, és minden gyermek szerette volna kipróbálni, menni egy kört. Tehették is, néhány fillérért, vagy talán egy forintért. Hiába, üzletembernek születni kell.
      Béke hamvaira. Azon kevesek közé tartozik, aki, véleményem szerint, nem lopással-csalással tett szert hatalmas vagyonára, hanem tehetségével. Testamentuma is egészen különleges volt.

    előzmény:
    szizsuzsóka (72851)
    2018-10-14  04:39
  23. 2018. október 14. 09:3272854.

    Köszönöm Klára, de nincs miért gratulálni.


    Ismerjük a mondást: amin tudsz változtatni- tedd meg, amin nem, fogadd el, de a legnehezebb, ismerd fel, hol a határ! Saját szavaimmal talán Szent Ferenc intelme? Egyre nehezebb eszerint élni. Most Algopirin segít az utóhatást elviselni, de így jobban érzem magamat, mintha csak ülök és mesélek.


    Mára hivatalos vagyok ebédre leánykámékhoz. Tegnap este gyorsan készítettem 3 db. padlizsánból krémet, két kis üveggel kap reggelikre a két "háztartás". Ma pedig egy kevert almást sütöttem, már készen is van. Azt is 3 felé osztom. Nem mondom, hogy egyenlő részekre. A mosoly Zita háztartására vonatkozik, mert elég döcögve indul. Persze tanuljanak inkább, hisz a hadtáp ott a szomszédban!


    Délután temetőrendezés, a fölnőttek segítségével.(Ők kezdeményezték!)


    Jajj, még van egy vasalni való blúz, amit szintén vinni fogok vissza! Megyek is! 


     

    előzmény:
    klára13 (72848)
    2018-10-13  19:30
  24. 2018. október 14. 05:0272853.

    Janka ! Azt hiszem ez inkább " similis simile gaudet "  . Egy topikban vagy társágban hasonló mentalitású emberek maradnak meg és tartanak ki.Belenéztem más topikokba. Van ahol a szeretők, van ahol a kötekedők, stb  fordulnak elő. Természetesen életutunk befolyásolja gondolkodásunkat,  de sok közös vonás van közöttünk. Bizonyos zárkózottság , szorongás , hasonló gondolkodás , nehéz életút ,nehezebb élet szinte mindenkinél előfordul. Akinek az élete megváltozott , elmaradt közülünk  . De ez így jó. Fő az, hogy nincs intrika, pletyka.

    előzmény:
    csinomjank (72849)
    2018-10-13  23:20
  25. 2018. október 14. 04:4972852.

    Igen , ez a vad kapitalizmus kora nálunk. A proletárdiktatúra ( nem kommunizmus és nem szocializmus ) fűnyírója minden levágott,ami az átlag felett volt. Saját maguknak ott is külön juttatásokkal szereztek azért előnyt. Már szakorvos voltam, amikor egy gyerkőc, aki bukdácsolt az általánosban elvégezte az ipariskolát. Kezdő fizetése nagyobb volt, mint az én fizetésem -


    Most aki bírja , marja. Megfelelő flegmával, gyomorral és  részvétlenséggel lehet boldogulni. Különösen ha politikailag fújod a vitorlát. No én egyiket sem tettem. De kedves családom kárpótol. Még akkor is, ha mindenki saját harcát vívja jövöőjért. Ez csak az idejüket csökkenti, szeretetüket nem.

    előzmény:
    csinomjank (72849)
    2018-10-13  23:20

Címlap

top