Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2018. október 11. 20:5072826.

      Régebben én is bosszankodtam azon, hogy folyton fejlett és gazdag országokkal vetik össze a mi körülményeinket. Miért nem Ugandával, mondjuk, mondtam én.
      Ma felületesen olvastam egy hírt, hogy az illetékesek összeültek Afrika ügyeivel foglalkozni. A szaporulat, illetve a fogamzásgátlás nincs közöttük.

    előzmény:
    csinomjank (72822)
    2018-10-10  20:32
  2. 2018. október 11. 20:4272825.

       Magdikám, úgy érzem, mindent kitalálnak bosszantásunkra. Persze lehet, csak én vagyok türelmetlen. De ez a sok előugró reklám már elveszi kedvemet az internetezéstől.  Arról nem is szólva, hogy levélszekrényemet is telezsúfolják a sok hirdetéssel.
       Biztos vagyok benne, hogy ez átmeneti állapot, változni fog, mert ki fog derülni, hogy semmi értelme az egésznek. Az meg egyszerűen kiborít, hogy amikor vásárolok valamit, jön a levél, hogy értékeljem munkájukat, aztán kiderül. hogy 6-8 oldalon kívánnak érdeklődni, aztán majd címemet elküldik még vagy ötven helyre. Na, persze egyszer sem csináltam ezt végig nekik. Ki sem nyitom.
      Úgy gondolom, egy darabig még süllyed, de aztán javulni fog a helyzet.
      Epéd hogyan viselkedik?

    előzmény:
    Kusza (72824)
    2018-10-11  13:53
  3. 2018. október 11. 13:5372824.

    Voltunk a városban a Telenorban intézkedni. Folyton zaklatnak telefonon, hogy ekkor és ekkor lejár a telefonom, és újítsam meg, töltsem fel. Holott tudtam, hogy még elég sok pénz van rajta. Feltöltöttem itt a neten keresztül 1500 Ft-al. Erre jött megint az üzenet, hogy január 7-ig használhatom, pedig ahogy vissza üzenték, most 3990 Ft van rajta. Azt mondta az ügyintéző, mivel 1500-al töltöttem fel, az 3 hónap alatt lejár. A 3 ezres feltöltést egy évig lehet használni. Úgy látszik változás történt, mert régebben addig használhattam, míg le nem fogyott róla a pénz. 


    Az az igazság, hogy én ritkán telefonálok, mivel nem hallok jól, inkább csak üzenetekre használom. De azt is csak akkor, ha úton vagyok, itthon a fészen írok üzenetet is.


     

  4. 2018. október 11. 06:2972823.

    Nagyon kedves írás. Egy utazni ráérő(gondolom jó anyagi háttérrel  rendelkező hölgy ) írása . Ami nekem kicsit furcsa, hogy csak azt látta meg -  vagy csak azt írja le - ami rosszabb, mint nálunk . Valószínűleg ez is az írás célja.


    Javaslom neki, hogy legközelebb utazzon el a háború sújtotta romos Közelkeletre, vagy Afrikába , ahol járványok tombolnak és éhen -szomjan halnak emberek , gyermekek. Onnan nézve tényleg paradicsom a hazánk.


    Természetesen becsülni kell elért eredményeinket, becsülni azokat , akik tevékenysége következtében itt vagyunk Európa szép vidékén. Örülnünk kell annak, hogy elfogadható az életszínvonal a lakosság 40 %-nál.De megelégedetten hátradőlni túlzás. Ez azt jelenti, hogy ugyanolyan felületesen , meghatározott szempontok szerint nézzük életünket, mint ahogy végig utazott a Hölgy egy távoli kontinenst.


    a hétéveseink már helyesen írnak, a tízévesek bonyolult törteket oldanak meg, és a felnőttek világpolitikai kérdésekről vitatkoznak esténként.- írja . Ezt sajnos cáfolnom kell 6 unokám életét , fejlődését látva. pedig tehetséges gyerekek, 2 diplomás, 1 egyetemista , kettő gimnazista és egyetemre készül, egy pedig középiskolába megy. Láttuk könyveiket, a hatalmas adathalmazt, melyet nekik adnak, melyet behabzsolniuk kell anélkül , hogy átrághatnák őket - Olvasunk a nemzetközi összehasonlításokról, melyek nem túl kedvezőek az európai viszonyokhoz képest . Olvashatunk arról is,hogy fiatalok közel negyede funkcionális analfabéta.


    Ha csak ilyen rózsaszín szemüvegen keresztül látjuk életünket, nem látjuk meg az itteni szegény vidékek magyar valóságát. Pedig a reformkor nagyjai sem elsősorban a jót nézték , hanem a javítandót-


    " Hass, alkoss gyarapíts , s a haza fényre derül " . legkedvesebb vereseim egyikének örökké érvényes mondanivalója .


     


     


     

    előzmény:
    Zsumi45 (72816)
    2018-10-09  14:19
  5. 2018. október 10. 20:3272822.

    hat igen  . 


    nekem meg Nemeskürty István  egy elodasa jutott eszembe . Proustrol szolt . De a vegen sok mindenrol beszelgettunk vele . Akkor azt mondta , hogy a magyaroknak azert alacsony / vagy vegletesen magas az onertekelese - mert modszeresen ereztetik velunk naponta a hirekben , hogy mennyire el vagyunk maradva . Pl . Magyarorszag XY kerdesben ennyivel van elmaradva a vilag legjobbaitol - ahelyett , hogy azt ismertetnek , hogy  milyen rangsorban allunk XY kerdesben . Hat regen igy volt ,ma nem tudom , hogy van  .


    Meg az is eszembe jutott , hogy  a professzor ur egyik konyveben arrol ir , hogy bizony  talan ketto szaz  evi teljes homaly van a magyar nyelv es tortenelmi emlekek ugyeben  - kettoszaz even keresztul nincs semmi magyar emlek -  hogyan is hihetnok , hogy mi tenyleg ismerjuk a multunkat es az oroksegunket ...lehet , hogy az inkak tobbet tudnak magukrol , mint mi .

    előzmény:
    klára13 (72821)
    2018-10-10  20:13
  6. 2018. október 10. 20:1372821.

      Zetelaki Réka írásának elolvasása után mindössze az jutott eszembe, hogy talán előbb-utóbb megállnak, hogy legyen ideje a hölgynek gondolkodni is.

    előzmény:
    csinomjank (72820)
    2018-10-10  12:32
  7. 2018. október 10. 12:3272820.

    Erdekes iras .  Nekem az hianyzik itt kint , hogy nincs a  kozeposztaly megbecsulve . Egyre nyilnak az ujabb es ujabb mall -ak , otcsillagos szallodak -de azzal nem sokan foglalkoznak , hogy legyen minden keruletben  megfizetheto uszoda , lakotelepi kis jatszoter ,ahova gyalog is eljut az emberlanya . Az ujabb iskolak is mind a felso tizezernek nyilnak . Van egy mall ,ahova csak meghivassal lehet belepni . Foldi halandok nem mehetnek csak ugy be .


    Ez azert mas Europaban . Europa azert szerencses ,mert van egy eros es muvelt kozeposztalya .Kulonosen a skandinav regioban  van ez igy -de Japanban is ez a helyzet .


    A fejlettseget az idojarassal osszefuggesbe hozni  - nem a legjobb otlet . Foleg  ha visszatekintunk az okori nagy kulturakra ,melyek mind meleg teruleteken alakultak ki . Szokenek lenni nem volt meno  a romai birodalomban -  barbar ,primitiv emberekkel hoztak osszefuggesbe , ha szoke lettel volna akkoriban .


    ____________________________


    Otthon elni lehet jo vagy rossz . Mindenesetre nagyon rossz , ha kicsi a fizetesed , azert rettegsz , hogy legyen mit enned honap vegen es utazni  vagy tanulni nem is tudsz . Sok ember el igy videken . Ez jobbagy sors . Roghoz kotes anyagi eszkozokkel . Es mellette az emberek rendszeres hulyitese . ..  ha van penzed ,akkor  az mas -  csak lehet , hogy a kornyezeted utalni fog erte , hogy neked nem olyan rossz ,mint masnak -  es  meg az is lehet , hogy bunbandak halojaba kerulsz . Ketto rokonomhoz tortek be az elmult evtizedben .


     


     


     

  8. 2018. október 10. 06:4672819.

    Zsuzsikám ! Nem Rád gondoltam, amikor az érzéketlen pénzhajhászó életvitel  engem bántó irritáló voltáról írtam . Baranyi sem ilyesmi ellen lázadt .Ő is csalódott a demokrácia nálunk kialakult módja ellen. -Neki sincs sem anyagi,sem egzisztenciális gondja. Szerencsére nekünk sincs.


    A környezettudatos magatartás nem alakult ki nálunk , mert addig volt, amig a fogyasztható dolgok és és beszerzési lehetőségek tömegesen hiányosak voltak.Aztán a hulladékgyűjtés, a túlzottan felfokozott városiasítás ezt a természetes egyensúly felborították- No és mint  minden átszőtt a hirtelen meggazdagodás . Diktatúra korlátainak megszűnése ezt felgyorsította. Ez hasonlóan ment végbe klasszikus demokráciákban is .Gondolom akkor is érzékenyen reagáltak írók költők. De talán a hozzánk hasonló értelmiségiek is, akiknek hangja nem hallatszott.


    A verset Nyitott Szemmel című folyóiratból vettem , mely vallásos jellegű, de talán  ha jól fogalmazok ökmenikus szemléletű .Kissé dominál benne az Adventista Egyház hatása. De nem  ballibsi  , ahogy ma a sátánt  becézik politikai körök .Megtalálható a neten is tájékoztatásul.Csak ezt és az Élet és Tudományt fizettük elő .

    előzmény:
    Zsumi45 (72818)
    2018-10-09  17:00
  9. 2018. október 9. 17:0072818.

    Félreértettél Zsuzsám. A "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan !" Tömörítve azt jelenti, hogy lásd meg a globális- emberiség fennmaradása- célt , és ennek problematikáját, s cselekedd meg ennek érdekében amit a lehetőségeid megengednek-kis hatókörödben. Tehát nem a globális cél ellenében, egyéni célokat, hanem épp a köz érdekében rendeld alá az esetleges ellentmondó egyéni célt. Épp ellentmondva az egyéni érdeknek.


    Nem én találtam ki, csak kiszélesítve alkalmaznám a környezettudatos magatartás jelszavát. Ez szavak nélküli kis lázadás- változtatás- a káros trendek ellenében.  Az én olvasatomban.


    A nélkülözőket természetesen lehetőségeinkhez mérten segíteni kell. Pl az elmúlt években 3 zsúfolt lakás bútorzatát, eszközeit, ( edény, porcelán, ruhanemű, ágynemű, kisgépek, stb) adtuk életüket kezdő fiataloknak, akik nagykorúságuk elérésével kikerültek az állami gondozásból. Nem értékesítettük Vaterán, sem hirdetés útján, pedig minden ép, jó, használható holmi volt. Ahogyan Te a maradék fonalaidat hasznosítod.


    Elképzeléseink hasonlóak. 


    A költő meglátásaim szerint egyéni csalódottságát vetíti, s rétegproblémát általánosít!


     


     


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (72817)
    2018-10-09  16:12
  10. 2018. október 9. 16:1272817.

    Zsuzsikám ! Nem ér semmit a lázadás nekünk. De én nem tudok csak saját magamban gondolkodni.Baranyi lázadása sem öncélú, hiszen 81 éves múlt.Az, hogy az ember az emberiség szemléletében gondolkodik, helyes. De nem írja felül ezt a gondolatot, hogy csak önző módon , saját érdekemben cselekedjem . Hiszen a lokális kifejezés jelenthet egy régiót, egy országot, egy falut , baráti kört. Ha úgy cselekszem, ahogy azt lokális érdekek kívánják, és nem vagyok tekintettel az érdekkörön kívüliekre , az önzés. De még inkább az, ha az egészet keresztény sodóval leöntöm, és nem veszem észere embertársaim, honfitársaim nélkülözését, szenvedését. Tudom, hogy a piramisok , a katedrálisok is számos ember halálának, szenvedésének árán épültek.Ezért tisztelem az északi népeket, akik mára oda jutottak, hogy a természet , az emberi élet, egészség a legnagyobb érték. Tudom, hogy a vikingek is végiggyilkolták Európát ugyanúgy, mint kalandozó őseink. Szemléletük megváltozott, és nekünk is kellene gondolkodást váltani. Hogy a proletárdiktatúra fűnyíró elvét ne váltsa fel az, hogy vannak legegyenlőbbek, akiknek még  az alvás is milliókat ér. Noés nem tehetségük miatt .

    előzmény:
    Zsumi45 (72813)
    2018-10-09  14:13
  11. 2018. október 9. 14:1972816.

    (II. rész, "El kellene menni innen!")


    Dél-amerikai barátaim elkerekedett szemmel hallgatták a történeteket a hóesésről, a lombhullató erdőkről és a szarvasokról. „Nincsenek földrengések? Nincsenek vulkánok?” – kérdezték hitetlenkedve. Számukra mindez egzotikus.
    Tulajdonképpen hálátlan, amit művelünk.
    Őseink egész kontinenseket utaztak be lóháton, keresve a megfelelő, biztonságos hazát, ahol letelepedhetnek. A Kárpát-medencéig jöttek, hogy megtalálják ezt a termékeny és védett a földet, amiről mi ma panaszkodunk.
    Dél-Amerikában büszkeséggel töltött el, amikor arról kérdeztek, hogy melyik nyelvcsaládba tartozik a magyar. Germán? Szláv? Latin? „Nem. A magyar egyedülálló” – mondtam. Dél-Amerikában szembesültem azzal, hogy ez mekkora érték. A földnek ezen a részén néhány száz év alatt egy egész kontinens veszítette el a saját nyelvét, a kultúráját, sőt az ősi tudását is a spanyol és portugál hódítások miatt.
    Több száz millió ember. Ezzel szemben Magyarország, ez a kis tízmilliós nép, mindent túlélt. Bár évszázadokig éltünk török, osztrák, orosz elnyomás alatt, nem használva a saját nyelvünket, titokban tartva a kultúránkat, mások javára termelve, mégis itt vagyunk. Mégis magyarul beszélünk, a hétéveseink már helyesen írnak, a tízévesek bonyolult törteket oldanak meg, és a felnőttek világpolitikai kérdésekről vitatkoznak esténként.
    A boltok polcairól ömlenek a termékek, és designer formatervezőink újabb és újabb trükkös ötletekkel teszik még könnyebbé az egyébként is ijesztően kényelmes életünket. Egy év után visszatérni Budapestre meglepetést okozott: megszépült Duna-part, új kávézók és üzletek, hétköznap este is tömött bárok, ezerféle kulturális program…
    „Miért jöttél haza?” – kérdezték sokan. Mindezek után nem csoda, hogy ez a kérdés fejbe vágott. Még most is szédülök tőle. Egyszerre érzek tehetetlen dühöt és világölelő szeretetet. Hiszen hogyan értessem meg egy panaszkultúrájú néppel néhány mondatban azt, hogy a világ nagy része hálás lenne azért, ha úgy élhetne, ahogy mi Magyarországon? Ha ilyen történelme lehetne, ha ilyen kultúrája, ha ilyen életszínvonala. Hogy a boldogság nem külső körülmények kérdése, hanem mindenkiben benne van. Utazni jó, mindenkinek ajánlom. Talán a hazánktól távol majd észrevesszük: az igazi érték itt van, éppen az orrunk előtt.”



    Írta: Zetelaki Réka


  12. 2018. október 9. 14:1872815.

    El kellene menni innen!


    (Csak azoknak, akik a 8-10 sornál többet értenek ésszel s lélekkel!)


    – szeretjük mondogatni, amikor úgy érezzük, kicsit rosszabbul mennek a dolgok.
    Magyarországon él egy általános nézet, mely szerint külföldön minden jobb. „Bezzeg Németország, bezzeg London, bezzeg Svájc! El kellene menni innen” – hajtogatjuk.
    Hát én elmentem. Nem is Nyugat-Európába, hanem annál jóval messzebbre. Közép- és Dél-Amerikába, utazni, egy évre.
    Úgy éreztem, kell a tapasztalat és a motiváció. Bejártam ezt a kontinenst a tetejétől a legdélebbi pontjáig. - írta Zetelaki Réka.
    Dél-Amerikáról úgy tartják, meleg, pálmafás, a fehér homokban Catherine Zeta-Jonesok és Antonio Banderasok hűsítik magukat kókuszkoktélokkal.
    Hogy az élet könnyű és kellemes, minden jól működik, az pedig emberek boldogok.
    Mindez persze mese habbal, de egy dolog mégis igaz belőle: a boldogság.
    Ha a világnak ezen a felén a „Hogy vagy?” kérdésre azt válaszolod, „Rosszul”, hárman ugranak köréd. Azt gondolják, elvesztetted egy közeli hozzátartozódat, földig rombolódott a házad vagy valamilyen végzetes csapás ért.
    Ha kiderül, hogy csak bal lábbal keltél fel, jobb esetben kinevetnek, rosszabb esetben onnantól kezdve elkerülnek téged.
    Nem kíváncsiak a panaszkodásra, nem tudnak vele mit kezdeni. „Csak a legközelebbi barátainkkal osztjuk meg a gondjainkat. Velük is csak akkor, ha olyan nagy a baj, hogy a segítségüket, tanácsukat akarjuk kérni” – mondják Közép-Amerikában.
    A társadalom többségének minden nap „muy bien”, azaz mindenki mindig isteni jól van. És ezt ismételgetik egész nap.
    Miért? Az elégedettséget nem csak a szavak szintjén művelik. Valóban büszkék arra, amit csinálnak: büszkék a családjukra, a munkahelyükre, és ellentmondást nem tűrően imádják az országukat is. Nem akarnak többet. Nem várják egy nagy utazástól, egy szebb kanapétól vagy egy új iPhone-tól a megváltást. Minimalista módon élnek, így nincs is mit félteniük, és több idejük jut egymásra.
    A vendégségben a házigazda nem idegbajosan ugrál, hanem mosolyogva hátradől, és elégedetten nézi a ricsajozó vacsorázókat.
    Van-e okuk boldognak lenni? Európai szemmel nézve nincs. Közép-Amerikában a legfejlettebb ország színvonala is alulról súrolja a Balkánt. A gázszolgáltatás Mexikótól Argentínáig hiányzik. A csapvízből jobb nem inni, és ha a gyerekek heti háromszor otthon töltik a délelőttöt, mert nincs víz az iskolában, az teljesen normális. Ha fél napra öt országban eltűnik az elektromosság, meg sem lepődnek.
    „Az oktatás a fejlődő világban alacsony színvonalú” – ezt tudjuk. De egészen más megtapasztalni a valóságban. Megtapasztalni, hogy a helyi barátaid üzeneteit nem érted, mert nem tudnak helyesen írni. Hogy nem tudják, milyen háború zajlott a szomszéd országban az elmúlt tíz évben. Hogy a professzorokat tudod tanítani, pusztán a gimnáziumi tanulmányaid alapján. Hogy a társadalom nagy része ijesztően el van hízva, pusztán azért, mert nem tudják, hogy milyen következményekkel jár a töméntelen cukor és szénhidrát fogyasztása.
    Persze nem mindenhol van így. Bár hajlamosak vagyunk Dél-Amerikát „egy régiónak” tekinteni, gigantikus méretű kontinensről van szó, ahol hatalmasok a különbségek is. Akadnak nyugat-európai szinten fejlett országok. Ezekbe mindig katarzis volt megérkezni, de néhány hét után általában meglepő dolgokat tapasztaltunk. Bár Bogotá modern nagyváros, az életet mégis megkeseríti a rossz közbiztonság.
    Ki akarna úgy élni, hogy sötétedés után nem sétálgathat, óvakodnia kell a taxisoktól, és nem telefonálhat egy kávézóban sem nyugodtan, mert bármikor kikaphatják a kezéből a telefont? És máshol is akadnak gondok: bár Argentína olyan, mintha Európában járnál, ott is akadnak gondok. A gyakori sztrájkok megkeserítik az életet, hiszen bármikor leállhat a közlekedés vagy elveszítheted a repülőjegyed. Könnyen előfordulhat, hogy lecsúszol az érettségiről, mert a tanáraid tíz hónapja tüntetnek. Kompenzáció nincs, csak vállvonogatás.
    „Persze, de az idő jobb ott” – érveltek sokan, amikor próbáltam elmagyarázni, hogy a kerítés sehol sincs kolbászból. Azonban ez sem igaz: Dél-Amerika nagy része magashegyi terület, ahol amellett, hogy nehezebb lélegezni, mindig 10-15 fok van. Az alacsonyabb területeken és a partszakaszokon persze meleg van, de ez sem olyan, mint az európai nyár. A trópusi klíma valójában csak néhány napig kellemes: ha hónapokat élsz az óceánparton, bármit megadnál egy európai szellőért. Sőt, az állandó forróság és a magas páratartalom furcsa hatással van az emberre: elveszted a produktivitásodat, és passzívvá válsz.
    „Mikor lesz már vége a télnek?” – bosszankodunk sokat itthon, bele sem gondolva, hogy hálásnak kellene lennünk a hidegért. Tulajdonképpen ez az, ami lehetővé tette itt a fejlődést. Ez az, amiért megtanultuk, hogyan termeljünk öt hónap alatt egy évre elegendő élelmet. Ami miatt minden területen okoskodni kellett, így kerültünk az építészet, az orvostudomány, az oktatás és a művészetek területén is a világ élvonalába. Furcsa belegondolni, hogy Dél-Amerikában még gyerekeket áldoztak fel az isteneknek, amikor nálunk már felizzott a reneszánsz megújulás.
    Magyarország egy biztonságos kuckója a világnak.


    folyt. köv.

    előzmény:
    Zsumi45 (72814)
    2018-10-09  14:15
  13. 2018. október 9. 14:1572814.

    Popper Péter közös kedvencünk:

  14. 2018. október 9. 14:1372813.

    A VERSEK A LÉLEKNEK csoportban  nem szerettem volna reagálni erre a keserű versre. Sajnálom, Zsuzsám, hogy a Te életérzésed is hasonló. Mit ér a lázadás? Szerintem elegendő, ha elfogadjuk: "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" Ha mindenki ezt tenné, ez már fordítana a sorsunkon.


    Hová mennénk, mehetnénk? A világ mindenestül állt fejre , nemcsak nálunk! Amit az utcán, boltban, munkahelyeken tapasztalunk mind a mi generációnk bűne: mi neveltük az utca népét, fogadtuk el az érték nélküli világot. Tőlünk nem kapták meg az erkölcsi, etikai értékeket. 


    Természetesen mindenütt-tőlünk Nyugatra is- óriási különbség van az anyagi helyzettől függő életmódban, életérzésben. Dórim látótere is folyamatosan bővül, szerencsés az indulása, de látja ott is az egészségügyi várólisták, a munkahelyi körülmények, a gyermek nevelés, közlekedés, stb hétköznapi  problémáit. Hiába van biztosítása, a háziorvos is csak 2 hét múlva fogadja... Messze nincs annyi kedvezmény a gyermek vállaláshoz, mint itthon. Bölcsőde, óvoda, Gyes? Látja, hisz ott a 3 kis unokaöcsi.


    No, nem folytatom...Az én lelkem elborzadt Baranyi Ferenc versének az " Itt élned, halnod.." kétségei miatt. Ki, ha mi nem?


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (72810)
    2018-10-09  06:07
  15. 2018. október 9. 08:4772812.

    Zsuzsa ezzel nincs gondom, mert Gyuri nem olyan nagy faló, persze közbe játszik az is, hogy eléggé gyenge gyomrú. 

    előzmény:
    szizsuzsóka (72811)
    2018-10-09  06:20
  16. 2018. október 9. 06:2072811.

    Magdikám ! Előző tanácsokhoz nem sokat lehet hozzátenni. Mindent leírtak a lányok. 1-2 durva étkezési szokástól eltekintve lényegében mindent ehetsz . Fő az , hogy próbáld ki , mi vált ki görcsöt. Tudom nehéz, hogy Gyurinak tartalmas, kalóriadús ételt kell fogyasztania, Neked zsírszegény,  könnyű ételt. oldd meg úgy , ha nehéz ételt főzöl , a Te adagodat fagyaszd le Gyurinak legközelebbre és egyél valami diétásat .

    előzmény:
    Kusza (72806)
    2018-10-08  13:46
  17. 2018. október 9. 06:0772810.

    Nem kedvencem ez a vers, de jól kifejezi életérzésemet. Ez is lázadás , de az öreg humanista  lázadásaNem örül annak, hogy csöbörből vödörbe került, és ismét lázadnia kell.






    Tótágas


    A baltás gyilkos mennybe megy –
    pokolba nem jutnak ma latrok,
    a sas repesve fog legyet,
    farkasfalkák lakják az aklot,
    szobor szarja le a galambot,
    amely talpazatára szállt,
    babért tövisre vált a bajnok,
    mert itt már minden fejreállt.



    Mohamedhez megy – lám – a hegy,
    s Rómába nem mennek harangok,
    mínusz kettő az egy meg egy –
    a nulla is fölé magaslott,
    az ördög hirdet békeharcot
    s angyalt mímelve szít viszályt,
    ma csicskás is lehet parancsnok,
    mert itt már minden fejreállt.


    Gazdit pórázon tart az eb,
    pásztort terelgetnek a barmok,
    sügér delfinre vet szemet,
    szeleket zörgetnek harasztok,
    bércnek vakondtúrásnyi halmok
    szabnának magasság-határt,
    hogy zerge tiszteljen varangyot,
    mert itt már minden fejreállt.


    Herceg, a harcot jobb feladnod,
    gazokban úgysem tenne kárt…
    Itt élned-halnod, mondd, maradt ok?
    Miután minden fejreállt?
















    10 ember látta



     









    előzmény:
    Zsumi45 (72805)
    2018-10-08  08:14
  18. 2018. október 8. 18:5572809.

    Magdikám, Klára tanácsát meg tudom erősíteni, a Cholagol nekem is bevált.


    Addig is, míg műtétre kerülsz, javaslom, nézz utána az epekímélő diétának. Ki kell tapasztalni, mi váltja ki a görcsöt, úgy tudom egyéni érzékenység is befolyásolja. Mivel Anyukám altatása rizikós volt, megúszta műtét nélkül enyhe diétával, pedig egész nagy köve volt. Engem egy súlyosabb gyulladás után megműtöttek, még a nagy vágások idején (80-as évek). Megszoktam, Mama mellett, hogy kímélem bár mindent tudnék enni, de nem is kívánom a nehéz ételeket.


    Pirított hagymát, rántást, zsírban-olajban sütést, borsot és egyéb erős fűszereket mellőztük. Néha még kevés szalonnát is megkívántunk, s anyukám is megúszta görcs nélkül. Vannak, akiknek a tej, kakaó sem jó, de pl. joghurt, sovány túró nem okoz bajt. A tojásrántottát nem ajánlják, de pl piskótában, vagy galuska formájában fogyasztható. Általában napjában gyakran, de egyszerre keveset kell enni. 


    Én azt tapasztaltam, az elkészítés módjától függ elsősorban, mi árt és mi nem. 


     

    előzmény:
    Kusza (72806)
    2018-10-08  13:46
  19. 2018. október 8. 18:5572808.

    Magdikám, Klára tanácsát meg tudom erősíteni, a Cholagol nekem is bevált.


    Addig is, míg műtétre kerülsz, javaslom, nézz utána az epekímélő diétának. Ki kell tapasztalni, mi váltja ki a görcsöt, úgy tudom egyéni érzékenység is befolyásolja. Mivel Anyukám altatása rizikós volt, megúszta műtét nélkül enyhe diétával, pedig egész nagy köve volt. Engem egy súlyosabb gyulladás után megműtöttek, még a nagy vágások idején (80-as évek). Megszoktam, Mama mellett, hogy kímélem bár mindent tudnék enni, de nem is kívánom a nehéz ételeket.


    Pirított hagymát, rántást, zsírban-olajban sütést, borsot és egyéb erős fűszereket mellőztük. Néha még kevés szalonnát is megkívántunk, s anyukám is megúszta görcs nélkül. Vannak, akiknek a tej, kakaó sem jó, de pl. joghurt, sovány túró nem okoz bajt. A tojásrántottát nem ajánlják, de pl piskótában, vagy galuska formájában fogyasztható. Általában napjában gyakran, de egyszerre keveset kell enni. 


    Én azt tapasztaltam, az elkészítés módjától függ elsősorban, mi árt és mi nem. 


     

    előzmény:
    Kusza (72806)
    2018-10-08  13:46
  20. 2018. október 8. 16:0672807.

        Magdikám! Van-e otthon cholagol? Az én évtizedekig néma epém is felébredt.  Amikor néhány hónapja először jelentkezett, már egészen elfeledtem az egészet, ezért , ,azt hittem, szívrohamom van. Mert ugye sugárzott a fájdalom, egész mellkasomat betöltötte. Csak vártam, vártam, lássam, mi lesz, mi újság? Aztán szép lassan elmúlt. Amikor másodszor jött, akkor már rájöttem,hogy mi az ördögöt élek át. Beszereztem hát a cholagolt, ami 30 éves korom körül állandó társam volt, mert a kis közlekedési gubancnál is fájni kezdett az oldalam. Ilyenkor előkaptam a kis üveget, és megszívtam. Rögtön megszűnt a tünet. Erre emlékeztem,és nem kellett csalódnom. Most, ha fájni kezd az oldalam, azonnal jöhetnek a cseppek, és minden rendben van.
      Ezt nem valami nagy tanácsnak szántam, csak afféle elsősegélynek májusig. Nagyon erős, csípős, cukorra csepegtetve ajánlják szopogatni, én már hozzászoktam, csak így natúran alkalmazom. Persze nem rajongok érte.

    előzmény:
    Kusza (72806)
    2018-10-08  13:46
  21. 2018. október 8. 13:4672806.

    A múlthéten begörcsöltem az epémre. Ma elmentem a kórházba, május 24-re jegyeztek elő epekő műtétre, hát nem kapkodják el.

  22. 2018. október 8. 08:1472805.

    Induljon az új hét derűsen! Egyre későbben kel a Nap, de most nagyon szép.


    Rájöttem- temérdek eszemmel-, ha beütök egy kis ikont,  máris jó irányba fordul az időrend, s meglátom, mi történt a topikon, mióta nem jártam erre. Vajon miért adja fel mindig az indulási oldalt? 2006-ot.


    Baranyi Ferenc nekünk is kedvencünk volt  aktuális gondolataival és opera ismertetőivel, kritikáival.


    Várom Zsuzsám a Te kedvenceidet! 


    Mennyire azonosultunk a "Ballada az elkényeztetett ifjúságról"  versével! de a többi is közel volt hozzánk.

    előzmény:
    Zsumi45 (72804)
    2018-10-08  07:57
  23. 2018. október 8. 07:5772804.

  24. 2018. október 8. 06:1972803.

    Nagyon szép verset hoztál Zsuzsikám . Ha lesz kevés időm bemásolok 2-3 Baranyi verset , nagyon szépek.


     A kerteket mi befektetésnek vettük, de karban kell tartani , ha használni, vagy eladni akarják a gyerekek No és az sem elhanyagolandó szempont, hogy gyakorlatilag vegyszermentes gyümölcsöt esznek. Igazából nem vagyunk kertészkedők, de rákényszerültünk, ha emberi környezetben akarunk lakni.

    előzmény:
    Zsumi45 (72802)
    2018-10-07  09:14
  25. 2018. október 7. 09:1472802.

    Kedves ismerőseim naponta hoznak szebbnél szebb verseket e fészre, Íme a mai:


    KÁNYÁDI SÁNDOR - TÁVOLODÓBAN


    távolra még ellát a szem
    de a közeli apróságok
    már a betűk is megkívánnak
    félkarnyújtásnyi távolságot



    és ködösül a távol is
    heggyel az ég egybemosódik
    és kezded el-elhagyogatni
    fontosnak vélt vinnivalóid


    süllyedőben emelkedőben
    látod a foszló láthatárt is
    osztogasd szét amid maradt
    ingyen is átvisz ha ki átvisz


    s hátra ne nézz kiket szeretsz
    a maguk útján nem utánad
    mendegélnek akaszd a fára
    üresen maradt tarisznyádat


     


    ???


     


Címlap

top