Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2018. szeptember 21. 10:2972676.

        Magdikám, kifejtettem véleményemet, miszerint szintén nem kedvelem az imádom kifejezést, nem is használom, bár nálam vallásos vonzata nincsen. A menyasszonyi ruhás műsorokban használják gyakran, hát ezt utálom, de maga a műsor érdekel, mert szeretem látni a gyönyörű ruhákat. Kissé nagyon megrendezett, de hát a tévén sosem a valóságot látjuk, halljuk. Tehát összességében szórakoztat a ruhaválogatás. Különösen, amikor a velem azonos súlycsoportban levőt belepréselnek egy vállpánt nélküli ruhacsodába. Na, meg a Hamupipőke! Hozzám mindig a mese eleje állt közelebb, a szegény, rongyos kislány, ők pedig kimondottan a báli megjelenésűt használják. Na, mindegy. így is, úgy is szívesen nézem a ruhakölteményeket. De az a sok "imádom", tényleg nekem is agyamra megy.

  2. 2018. szeptember 21. 10:2472675.

    Zsuzsa mint írtam, nem mindenhol ilyen merevek. Most volt rá példa egy távoli rokonunknál, itt nem keresztelték meg a gyereket, de az ország másik végében igen.

    előzmény:
    szizsuzsóka (72674)
    2018-09-21  05:18
  3. 2018. szeptember 21. 05:1872674.

    Kihagytam azt, hogy egyik szülőnek kell kérnie a keresztelést, nem a család más tagjának. Ez utóbbi esetben bonyolultabb.

    előzmény:
    szizsuzsóka (72673)
    2018-09-21  05:04
  4. 2018. szeptember 21. 05:0472673.

    Nem tagadják meg senkitől a keresztelést . Csak az a feltétel, hogy a keresztszülők egyike a választott vallás keresztelt tagja legyen . Nem kell templomba járónak lennie. Ezt elég jól tudom, mert 6 unokámat keresztelték. Sőt ami nálam gondot okozott, és szóltam a papnak, hogy nem tartom helyesnek, hogy gyerek keresztszülő lehessen . Ez ugyanis azzal az erkölcsi kötelesség vállalása, hogy a szülő halála esetén segíti a gyermeket. Ezt komolyan kellene venni.Nem operett a keresztelés, hogy milyen cuki a kislány a babával. Azóta utánanéztem  igazam volt.

    előzmény:
    Kusza (72672)
    2018-09-20  08:50
  5. 2018. szeptember 20. 08:5072672.

    Klára az én fülemet mindig sérti az imádom kifejezés, pedig mostanában elég gyakran használják ezt a szót. Nem tehetek róla, így neveltek, hogy imádni csak Istent szabad. Az viszont nekem sem tetszik, hogy a gyerekektől megtagadják a keresztelést, ha szülőknek nem egyházi esküvőjük. Igaz most nem rég hallottam, hogy nem minden templomban kezelik ezt olyan mereven.

    előzmény:
    klára13 (72664)
    2018-09-19  21:16
  6. 2018. szeptember 20. 08:4372671.

    Zsuzsa így van ahogy írod. Mivel Gyurinak nincs családja, másra nincs gondja csak rám. Jó érzés ez, de jobb lenne, ha lenne, mert az az élet rendje. A férfi munkával kapcsolatban is igazad van, hogy mi nők, egyszerre többfelé tudunk figyelni. A családom mindig nagy palacsinta evő volt, legalább kéthetente volt belőle az asztalon. Miután a férjemet hamar leszázalékolták, nagyon elkeseredett, hogy mivel tölti majd az idejét. Bátorítottam, hogy milyen jó lesz, ezután kész ebédre jövünk haza, megtanítottam főzni. A palacsintát mindig két edénnyel sütöttem, mert elég sok kellett, de ő, csak egyre tudott figyelni. 

    előzmény:
    szizsuzsóka (72668)
    2018-09-20  05:44
  7. 2018. szeptember 20. 06:0472670.

    Marikám ! a Titeket kifejezés nekem is idegen . Menyem családja használja Budapesten , kezdem megszokni, de nem tudom használni. A benneteket kifejezés " bensőségesebb " . A titeket azt jelenti nekem, vagyunk mi, és vagytok Ti . nem azonos , hanem elkülönült csoport Gondolom ezt érezted Te is .

    előzmény:
    jara (72657)
    2018-09-18  12:45
  8. 2018. szeptember 20. 05:5872669.

    Zsuzsikám ! No hát azért látjuk csak" szép oldaladat " Kedves elfogadó személyiséged az emberekkel szemben megnyilvánul. A kritika , ami főleg tágabb értelemben vett világunk iránt mutatkozna itt valóban nem jó lenne, mert más az , ami bánt bennünket . Én a gyűlölködést, bűnbakkeresést nagyon nehezen viselem el. Aki szelet vet, vihart arat . A viharban egy magunkfajta idős ember nehezebben  tartja magát. Ezért is van sok idős ember között depressziós. A család itt is nagy védelem, ha meg tudjuk osztani gondolatainkat, kételyeinket. De többségünk nem akarja terhelni gyermekeit , unokáit . Őket a munkájuk, jövőjük építése lefoglalja . Nem terhelhetjük őket tapasztalatainkból fakadó kételyeinkkel  jövőnket és főleg az ő jövőjüket illetően . Csak abban reménykedhetünk, hogy mi nem leszünk terhükre . Ebben Klárával, Marikával  vagyunk rokonlelkek, és ezért is vonzódunk Hozzád.

    előzmény:
    Zsumi45 (72655)
    2018-09-18  11:19
  9. 2018. szeptember 20. 05:4472668.

    Magdikám ! Gyuri különleges eset .! A férfiak általában egy dologra tudnak koncentrálni egyszerre. Azt jobban , mint mi. Ha van családjuk, a törődést, a napi rutint gyermekeikre koncentrálják. Mi hátrébb kerülünk, és ez így normális. Más a nők helyzete. Mi mosunk , főzünk egyszerre. Porszívózás közben megkavarjuk a pörköltet , le ne égjen . Egy férfi áll a konyhában és főz . Eszébe sem jut , hogy közben elmosogathat, porszívózhat . Így vannak a tevékenységekkel. Ez nem jelenti azt , hogy érzelmeiket is csak egy személyre koncentrálják, azt meg tudják osztani . Többségük inkább anyás .

    előzmény:
    Kusza (72662)
    2018-09-19  10:01
  10. 2018. szeptember 19. 21:5372667.

      Másik Zsuzsának szántam előző soraimat.
      Zsuzsika,nem is sejted, hogy rejtőzködő hajlamod ellenére milyen tisztán kirajzolódik személyiséged. És hát egész életutad árulkodik. Felesleges szerénykedned. Eleinte ritkán írtál. Mindig nagyon vártam megszólalásodat.
       Ez kedvenc versem volt. Már nem emlékeztem rá, hogy ennyire szomorú.

    előzmény:
    klára13 (72666)
    2018-09-19  21:46
  11. 2018. szeptember 19. 21:4672666.

      Éppen most láttam egy fényképekkel illusztrált dokumentumfilmet Viktória királynőről. Hogy milyen tud lenni egy anya! Nem menti, hogy királynő volt.
      Szerintem a szeretet szívünkben van, minél több van belőle, annál jobb nekünk. Szeretteink szeretetének megnyilvánulásai pedig annyira értékesek, amennyire mi magunk értékeljük őket.
      Úgy van, Zsuzsa, ahogy mondod. Nincs késztetésem arra, hogy hibátlannak tüntessem fel magam. Nekem éppen elég, ha én magam tudom, hogy TÖKÉLETES vagyok! Mondhatnám, maga  a TÖKÉLY!
      

    előzmény:
    Zsumi45 (72663)
    2018-09-19  18:39
  12. 2018. szeptember 19. 21:3272665.

      Zsuzsa, ez nagyon aranyos. Na de bent vagy már a nyugodt években! Legyen csak jó sok belőle.

    előzmény:
    szizsuzsóka (72647)
    2018-09-18  05:13
  13. 2018. szeptember 19. 21:1672664.

      Marika, látom  nagy hatással volt rád tréfás átköltésem. Magdikánkra kevésbé, én pedig most is derülök rajta. Azt már megtapasztaltam, hogy humoromnak magam vagyok leghűségesebb hódolója.
      Ugye, hogy változik ízlésünk, szinte évről évre? Ami tavaly nagyon ízlett, idén nem. Most  a szilvával vagyok így - imádom!
      Volt egykor egy tévés csatorna tv3 volt a neve, talán első volt az államiak mellett. Ott volt egy beszélgetős óra László atyával, azt hiszem, í gy nevezték. Ő építette a Gazdag-réti templomot. Ez az atya jól letolt valakit, mert ezt a kifejezést használta, mert hogy imádni csak Istent szabad.
      Ma is fájó szívvel emlékszem egy jóakaratú férfire, aki elpanaszolta, hogy őt felesége elhagyta 20 éve, aztán ő is megnősült, ám hiába szerette volna megkereszteltetni kislányait, nem teszik meg, pogánynak kell maradniuk, mert a hűtlen asszonnyal templomban esküdtek, tehát mai helyzete az, hogy bűnben él. És kislányai nem is áldozhatnak, pogányok maradnak egész életükre. Viselik szülei bűnének terheit egész életükben. Na, hát ez nekem nagyon ellenszenves. Remélem, a két gyermek megtalálta a maga útját, mondjuk, buddhista.

    előzmény:
    jara (72657)
    2018-09-18  12:45
  14. 2018. szeptember 19. 18:3972663.

    Bizony, sosem szabad általánosítani! 


    Mint az, hogy jobban szeretik az anyjukat??? ..mint a lányok.


    Nekünk mindegy fiúk- lányok, a mieink, s legjobban szeretnek, legjobban törődnek! 

    előzmény:
    Kusza (72662)
    2018-09-19  10:01
  15. 2018. szeptember 19. 10:0172662.

    Zsuzsa ezt gyorsan megcáfolom, hogy a fiúk kevésbé törődnek az anyjukkal, mint a lányok!

    előzmény:
    szizsuzsóka (72660)
    2018-09-19  06:06
  16. 2018. szeptember 19. 06:1972661.

    en sztrapacskat meg nem ettem soha -  viszont most nyaron - eletemben eloszor ettem egy etelt ,amire gyerekkoromban ugy vagytam  - ugy hivjak dödölle 

  17. 2018. szeptember 19. 06:0672660.

    Zsuzsikám ! Miért "csak " . Mi ezt látjuk Benned, az egyéb kétségek , szorongások háttérbe kerülnek , kevésbé jellemzőek. ez nem baj, sőt . Mi Klárával kritikusabbak, önkritikusok vagyunk , ez a mi bajunk. Néha a Tiétek is akkor, ha kibuggyan belőlünk. No és mi fiús mamák vagyunk . A fiúk jobban szeretik anyjukat , mint a lányok, csak kevésbé törődnek vele. Ez vezet ahhoz, hogy kevésbé szoros a kapcsolat családjukkal. No, de ezt megszoktuk .

    előzmény:
    Zsumi45 (72655)
    2018-09-18  11:19
  18. 2018. szeptember 18. 20:4772659.

    Kányádi Sándor :
    Valaki jár a fák hegyén
    valaki jár a fák hegyén 
    ki gyújtja s oltja csillagod 
    csak az nem fél kit a remény 
    már végképp magára hagyott



    én félek még reménykedem 
    ez a megtartó irgalom 
    a gondviselő félelem 
    kísért eddigi utamon


    valaki jár a fák hegyén 
    vajon amikor zuhanok 
    meggyújt-e akkor még az én 
    tüzemnél egy új csillagot


    vagy engem is egyetlenegy 
    sötétlő maggá összenyom 
    s nem villantja föl lelkemet 
    egy megszülető csillagon


    valaki jár a fák hegyén 
    mondják úr minden porszemen 
    mondják hogy maga a remény 
    mondják maga a félelem


  19. 2018. szeptember 18. 14:0172658.

    Marika nem tudom melyik szirtre gondolsz? Ha a Magos-kőre, akkor oda a műúttól gyalogoltam, mivel az erdőben a fák közt nem lehet autóval menni.Na de az az út is elég hosszú. 


    Nekem az egyik kedvencem a juhtúrós sztrapacska, szeretem, mikor enyhén csíp.

    előzmény:
    jara (72656)
    2018-09-18  12:45
  20. 2018. szeptember 18. 12:4572657.

    Szervusztok. (Köszöntelek Titeket, Benneteket.) Leírtam a zárójelben lévőt és nagyon idegen látvány volt a szókép. Miért?


    Klárám, van két extra-kutyabarát ismerősöm. Látva és olvasva beírásaikat nagyon nehéz manapság fajta-győztes kutyusokat nevelni. Gratulálok.


    Pont sztrapacskát készítettem ebédre. Férjem ragaszkodik a juhtúróhoz. Nem tudom talán a korom hozta, vagy a gyerekeim fanyalgása, vagy a gyártási technológia megváltoztatása, de nekem egy ideje büdös a juhtúró. Bezárt birkaszaga van. Régen is intenzív volt az illata, de pár éve más. Persze tettem rá tehéntúrót is, jó sok jól kisütött szalonnát is. 


    Magdika gyalog mentél a szirtre?


    Zsuzsóka és Zsumika, élmény volt olvasni a családi-társas összejövetelről.


     

  21. 2018. szeptember 18. 12:4572656.

    Szervusztok. (Köszöntelek Titeket, Benneteket.) Leírtam a zárójelben lévőt és nagyon idegen látvány volt a szókép. Miért?


    Klárám, van két extra-kutyabarát ismerősöm. Látva és olvasva beírásaikat nagyon nehéz manapság fajta-győztes kutyusokat nevelni. Gratulálok.


    Pont sztrapacskát készítettem ebédre. Férjem ragaszkodik a juhtúróhoz. Nem tudom talán a korom hozta, vagy a gyerekeim fanyalgása, vagy a gyártási technológia megváltoztatása, de nekem egy ideje büdös a juhtúró. Bezárt birkaszaga van. Régen is intenzív volt az illata, de pár éve más. Persze tettem rá tehéntúrót is, jó sok jól kisütött szalonnát is. 


    Magdika gyalog mentél a szirtre?


    Zsuzsóka és Zsumika, élmény volt olvasni a családi-társas összejövetelről.


     

  22. 2018. szeptember 18. 11:1972655.

    Zsuzsa, Klára!


    Lehet, hogy ennyit mutatok meg magamból? Igyekszem persze, hogy ebből legyen több az életemben. No és a mindennapok érzései itt kevésbé nyilvánulnak meg. Az egészből mit ragadunk ki említésre méltónak...


    Úgy érzem, még mindig túl kritikus vagyok, csak hiábavaló, s ezért próbálom megtartani magamnak. Kritikám persze a napi szinten engem körülvevő világ iránt vannak, azt miért is hoznám ide? Tenni úgysem tudok a jobbításért, tehát el kell fogadnom.



     

    előzmény:
    szizsuzsóka (72648)
    2018-09-18  05:18
  23. 2018. szeptember 18. 10:5072654.

     Átadtad nekünk eme a kellemes hangulat élményét, köszönet érte! Aktív részese voltál, vagy csendes szemlélője?


    A "gyermekek" elengedése jelkép is lehet számunkra.

    előzmény:
    missy9876 (72645)
    2018-09-17  23:47
  24. 2018. szeptember 18. 10:3472653.

     Valami vargánya szósszal leöntött húst evett Bazsi, attól ájult el. Zsófi is elégedett volt, elfeledtem,  mit evett. Hihetetlenül feledékeny vagyok.  Mindig mondom magamnak, nem baj, csak az a fontos, hogy ez ne idegesítsen.
     

    előzmény:
    Kusza (72650)
    2018-09-18  08:14
  25. 2018. szeptember 18. 10:2672652.

     Mélységesen egyet értek veled,  Zsuzsa!

    előzmény:
    szizsuzsóka (72648)
    2018-09-18  05:18

Címlap

top