Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Gyűjtsük álmainkat!
Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!
Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát. Kavicsot.
De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.
Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet. Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!
talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!
Megjött Nyitott Akadémia értesítése , megrendeltem a könyvet
Aranyos Benike, elmenne kislánynak is!
A lényege az volt, hogy annyira nehéz a te hivatásod, hogy mindenkit kikészít,- írod .
Ez azt hiszem a mai nők életének legnagyobb problémája , munka és családi élet összeegyeztetése. Itt csak fokozat különbségek vannak egyes foglalkozások között. Nagyobb különbség van abban, hogy milyen az anyagi helyzet induláskor, mennyire kell energiáinkat felaprózni életkörülményeink megalapozásához.
Elnézést kérek panaszáradatomért, kibuggyant , Képzeld el, ha ez egy egész regény betöltene.
Jó ezeket a régi képeket látni. Nekünk is sok van.,sok ismétlést kellene kitörölni. Át kellene fésülnünk őket, de fiaim azt mondják elfér a gép memóriájában , nincs értelme. Ez az új fényképezési technika hátránya, rengeteg kép készül, de fel kellene dolgozni .Ez az egész életünkre érvényes lehet, hogy túl sok feldolgozatlan információ terheli az agyunkat. Ezt nem én találtam kis, hanem Freund Tamásék .
Zsuzsikám ! Nem erről beszéltünk, de lényegében ebben a gondolatmenetben javasolta Klára az írást. Hasonló gondolatom volt nekem is, van egy fiókom, ahova leírom . Csak ez nem irodalmi mű. nem szól másnak.Valóban segít az írás , mert gondolatainkat pontosabban fogalmazzuk meg , mintha csak szóban tennénk. Klára ennél többet javasolt irodalmi (? ) megfogalmazást , talán nyilvánosságot . Erre nem vagyok képes, sem alkalmas. Ha tudom megveszem, a könyvet, biztosan érdekes. Most különböző szellemi játékokkal foglalatoskodom . Megtanultam 1-2 újat és ebben a lényeg az eső szó.
Tehát mártogattál, kár, hogy nem láthatjuk!
Dodóka néhány hónaposan.
Erre válaszoltam, aztán elnyelte az nlc.
A lényege az volt, hogy annyira nehéz a te hivatásod, hogy mindenkit kikészít, gondolom. Kár, hogy férjed nem kíván utazni. Legalább egy-egy nyugis, szépséges helyre.
Ez az új Avast rendesen átrendezte gépemet. Ami jó: előjött minden a topikba hozott fotóm. Hozok is egy régesrégi Benikét Csipcsippel..
Hihetetlen!!??
Bármilyen téma felmerül jönnek a "véletelenek" ! Nem hiszem, hogy ez bármiféle lefigyelés eredménye lenne.
A Nyitott Akadémia ma erre hívta fel a figyelmemet. Zsuzsa,Klára! Nem erről beszéltetek?:
JAMES W. PENNEBAKER – JOHN F. EVANS:
Gyógyító írás – Ha fáj a történeted
Az elmúlt harminc év során kutatások sokasága igazolta az érzelemkifejező írás testi-lelki egészségre gyakorolt pozitív hatásait. Egyre több tudományos bizonyíték támasztja alá, hogy ha fájdalmas, nehéz, traumatikus élményeinket a megfelelő időben és módon leírjuk, akkor azok kevésbé fognak nyomasztani bennünket.
Azok az emberek, akik az érzelemkifejező írást gyakorolják, boldogabbnak vallják magukat az írás után, mint előtte, többet nevetnek, a depresszió, a rágódás és az általános szorongás tĂ źnetei csökkennek, kapcsolataik minősége javulást mutat, és ritkábban kell orvoshoz fordulniuk. Az írás hatására még a krónikus betegségek is enyhülhetnek.
Ahhoz, hogy a gyógyító hatást élvezhessük, nem kell „jól” írnunk, nem kell képzettnek vagy tehetségesnek lennünk ezen a téren – még csak meg sem kell másoknak mutatnunk, amit írtunk. Ezt csakis magunknak és magunkért tesszük, azzal a céllal, hogy megkönnyebbüljünk, és életünk nehéz időszakaiban testileg-lelkileg jobb állapotba kerüljünk.
A kötet egyik szerzője, a világhírű James W. Pennebaker professzor a téma legismertebb szakértője – a nyolcvanas években végzett első kutatások is az ő nevéhez fűződnek. Szerzőtársával gyakorlatias megközelítéssel mutatják be, hogy a tudományos eredmények szerint mikor, mennyit és milyen módon érdemes írnunk ahhoz, hogy a jótékony hatásokat megtapasztalhassuk. A könyv tartalmaz egy négynapos és egy hathetes írásprogramot, valamint számos további technikát, amelyekkel szabadon kísérletezhetünk, amíg rá nem érzünk arra, hogy nekünk mi válik be a legjobban.
Na, jó... etetőszékem nem volt hozzá. Sajtszószba tunkoltam, és faltam. Van még egy kiló, mert barátnőm is hozott, én is vettem.
Marika megnéztem volna a videót, amint eszed a brokkolit, ha úgy etted, mint az a gyerek.
Sejtettem, hogy az Avast zsarol. Három védelmem van náluk, aztán egy negyediket kezdtem megszerezni, ami ingyenes, és ahogy elkezdtem megírni a dokumentumot, akkor írták, hogy egyhavi ingyenes, utána levonnak 21 ezer forintot. Na ne! Mondtam magamnak, hiszen van már 3 fizetősöm, de nem tudtam, hogy még érvényben vannak. És félbe hagytam a jelentkezést, ugyanis nem lehet törölni. Nem engedik. Gondoltam, hogy ennek következménye lesz, mert robbantották már fel gépemet hasonló esetben, akkor nem hosszabítottam, az volt a bűnöm. Sejtettem, hogy amint megveszem a 21 ezer forintost, "megjavul" a helyzet. És lőn. Íme. Viszont most már névtelenül internetezhetek. Állítólag. Védenek.
Sziasztok.
Nem működött az internet nálam. Vártam a fiam, nem jött. Felhívtam és távkapcsolattal megoldottuk.
Tolmácsolom Klára üzenetét, hogy neki is gondja van a fórummal, nem tud ide írni jelenleg.
Magdika, erre felé alig látok cseresznyét. Üzletben nem is kívánom meg, csak ha fán látom.
Láttátok azt a videót ahol a kicsi lány falja a brokkolit? Azt nagyon megkívántam. Ma az volt az ebédem, úgy ahogy a videón látható.
Sziasztok.
Nem működött az internet nálam. Vártam a fiam, nem jött. Felhívtam és távkapcsolattal megoldottuk.
Tolmácsolom Klára üzenetét, hogy neki is gondja van a fórummal, nem tud ide írni jelenleg.
Magdika, erre felé alig látok cseresznyét. Üzletben nem is kívánom meg, csak ha fán látom.
Láttátok azt a videót ahol a kicsi lány falja a brokkolit? Azt nagyon megkívántam. Ma az volt az ebédem, úgy ahogy a videón látható.
Tegnap bementünk a városba, voltak elintéznivalóink. Sikerrel jártunk, vettük egy akkus háti permetezőt , ezzel valahogy megoldjuk a fák karbantartását Nagy nyomással apró ködszerű és lemosó permetezést is végez.Ugyanolyan nehéz , mint a régi fém, 30 éves, csak nem kell vele fizikailag dolgozni. Sikerült vásárolni születésnapi ajándékot kis háztartási segítségemnek, aki hihetetlen, de 50 éves. Siettünk haza, mert 2 kosztosunk is volt. Most is van , mert Lilla készül az érettségire, és jön naponta ebédelni.
Klárám vivisectioba nem mennék bele, de a körülmények egészen mások a különböző statusokban dolgozó orvosoknál.- Ennek van előnye és hátránya is.
A legnagyobb hátrány az egészségügy felépítése és a feudalista felépítése volt. Ezt elsősorban a kommunista demokrácia alakította ki az orvosokban , mint védekezési formát. Ennek és az értelmiség rossz megbecsülésének volt következménye a paraszolvencia , mely az orvosok közötti versengés legfőbb mozgatója lett. A pártlojalitás is lényeges , szinte meghatározó volt, noha az orvosok voltak a legkevésbé " haladó " társadalmi réteg. A rossz közlekedési és távközlési rendszer , a 24 órás munka illetve készenlét , is néha embert haladó követelményeket állított a falusi orvosok elé. Várakozás az árokparton a mentőre, otthoni szülések, beteg ellátása 25 wattos izzónál, stb, karácsony este 2-3 órás távollét a családtól és még sorolhatnám Ez különösen nehéz egy családanyánál, aki igyekszik gyermekeit lehetőség szerinti maximális gondoskodással ellátni. . Az egyedül dolgozó orvosnál ez még nagyfokú bezártságot is jelent . Az ügyeletek bevezetésével ez enyhült, de a bezártság és a túlmunka nem szűnt meg.Nagy előnye volt viszont , hogy nem kellett kollégákkal viszályba keveredni. A másik nagy előny a betegek tisztelete , szeretete. Hogy kellő mozgástere legyen egy nőnek akár éjszaka is, távolságtartónak kellett lennie. Az idő elteltével ezek változtak , és változott a lakosság összetétele is , sőt változott a társadalmi lét is. A pirosok átszíneződtek,de most is vannak nyájak ,, melyhez az ügyesebbek csatlakozni tudnak, előnyit kihasználni. Aa kis faluban dolgozó orvos élete nem sokkal lett könnyebb .Évtizedek alatt meghalt a lakosság fele, elköltöztek ma már alig él ismerős a faluban . A család mint másik központ több részre vált, sőt az unokák egy része is már felnőtt. Így egy kis vákuum alakult ki , melynek csak az az előnye hogy már idősebb ember, közeledvén a 80 felé nem is tudná elvégezni azt sok teendőt , amit vállalt. De hát ez minden korunkbeli ember problémája , csak élethelyzettől, személyes alkattól függ, kit mennyire érint. Nem vágyom kitüntetésekre , csak az a bánatom, hogy idős koromban elnyert szabadságom nem tudom felhasználni. " de hogy szálljon, habár nyitva a kalitja a rabmadár törött szárnyon"
Klárám a 21%nem stimmel, hiszen Európa lakossága több, mint 700 millió
Apukám egymás mellé ültette a Germezdorfit és a Hedelfingeni óriást. Ezek egymásnak nagyon jó porzótársai. Utóbbi volt elég sötét szemű, bőtermő, puha húsú leves és nagyon jó zamatos. Míg a később érő Germezdorfit ismerjük, az a ropogós, befőzni való.
Mindkettő elég gyorsan nagyra nőtt.
Hawaii vulkán kitörés.USGS Scientist Gives Hawaii Eruption Presentation (May 22, 2018) - YouTube
Klára azért ez a cseresznye messze jár a szomolyaitól, világosabb, és nincs olyan édes. Különösen azért esik jól, mert már ilyenkor ki vagyunk éhezve a friss gyümölcsre, na meg fáról szedni és úgy enni nagyon élvezetes.
Nem csak felhőkarcoló épűletek vannak,hanem hegyek is.
Sziasztok,
Úgy néz ki végre hozzánk is megérkezik a jó idő,kezdhetek kertészkedni.Tegnap repülőre ültettem az utolsó vendéget.Elég régi a képed az Indiánokról,én voltam a casinójukban,mondhatom nagyon sokkal modernebbek.Nagyon hosszú lenne leírni,inkább hoztam pár képet.Ez a törzs a Sandia hegyekben élnek,ami kb.3x olyan magas mint a Kékes,fent a tetején már ritka a levegő,mesébe illő a kilátás.Amikor utoljára ott voltam,találkoztunk hatalmas medvékkel,sokféle vadállatokkal.Az Indiánok a kaszinóban nagyon barátságos/modern emberek,persze mint vendéglátók.
Képek a kaszinóról.sandia resort and casino - Google Search
Kilátás a hegyről,akinek nem kell lekvárt főzni,vagy csresznyézni.sandia mountains - Google Search
Olvasom, hogy Európában 21 millió "migráns" él, a lakosság 21 százaléka. Azt mondhatom erre, hogy ez semmi. Az egyesült államokban és Kanadában migránsok leszármazottja a lakosság 100 százaléka, azt a néhány megmaradt indiánt leszámítva.
Ez a szép ónémet óra a születésnapi ajándék? És persze a megható muzsika...
Nagyon kellemes ünnepséget rendeztetek férjednek, Zsuzsa. Minden tökéletes, ahogy látom. Gondolom, az ünnepelt nagyon megtiszteltnek érezte magát. És hát gyönyörködhetett utódaiban, látván, hogy bennük folytatódik élete a világ végéig.
Zsuzsa, tudom, hogy remek elfoglaltságaid vannak a munka mellett. Elégedetlenségedet vezettem le annak, hogy a társadalmi elismertség hiányzik. Hát igen, így van ez, a vidéki orvosok nincsenek szem előtt. Zsófi anyukája életmű díjat kapott, persze, a fővárosban látják az illetékesek. Megérdemli, mert nagyon szorgalmas és rendkívül lelkiismeretes orvos, még most is dolgozik heti egy napot, nade hozzá hasonlók ezerszám vannak, és annak jut a kitüntetés, aki szem előtt van. Szóval, ezt a hiányérzetet vélem megszüntethetőnek egy jó sikerkönyvvel. És emlékszem, milyen nagy elismeréssel vagy az iránt a hölgy iránt, aki statisztikákból vont le következtetéseket és publikált könyvekben. Nevét elfeledtem.
Csak ezt az egy okot tudom kigondolni hiányérzetedre, amit kevés aratásnak neveztél. Csak ezt az egyet.
Lehetséges, hogy a szomolyai rövid szárú fekete cseresznye. Legfinomabb cseresznyénk és elég korai. Igazi kincs. Ilyet ültettem én is, egyik kis fám ez. Na, Benikém nagyon felbosszantott. Örömmel mutattam rá a kis szépen fejlődő fácskára, hogy ez a világ legfinomabb cseresznyéje. Mire ő, hogy na, ide aztán nem kell egy nagy cseresznyefa! Kár, hogy mindent megvesznek nekik, ezért a hazainak nincs értéke. Kis bodzafa nőtt ki a kerítés mellett, idén kivirágzott, mondtam, hogy készíthetnénk finom szörpöt, erre az volt a válasz, hogy mindig ezt isznak, nagyon finomat lehet kapni az üzletben. Ilyen világ ez. Legalább is nálunk. Bazsi ragaszkodik ahhoz, hogy a fiúk dolgozzanak vele, amikor sok a munka, ne csak élvezzék a munka gyümölcsét. Zsófin ez az igyekezet sajnos eléggé kibicsaklik. Pedig tényleg kell, hogy dolgozzanak valamicskét. Nem arról van szó, hogy megszakadjanak, de Bazsi lelkének nyugalmáért is, mert enélkül egyre csak zsörtölődik.
A rövid szárú szomolyai cseresznye persze így más haza tájon nem annyira finom, mint Szomolyán, de azért nagyon finom. Ezért gondolom, hogy barátnődé ilyen. Gyermekkorom cseresznyefáját azonosítottam még be ennek. Ilonáéknak is volt egy nagyon finom, azt mondta Ilona, hogy hajagos. Hát ezt nem tudtuk közös erővel sem megfejteni, hogy mit jelent. Azóta kibogoztam, hogy hólyagos! Nyilván a nagy, puha szemek miatt nevezték így falujában.