Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2018. február 23. 16:4670426.

    Klárám, ezen a télen alig mozdultam ki, csak a bérletes hangversenyek és a heti 1 torna alkalmával mozdulok. Hazaérve azonnal kéz és arcmosás! 


    Lekopogom, nem tört ki rajtam komolyabb betegség, csak az "álomkór". A szürkeség, csöpörgős idő eléggé lelomboz. 


    No, azért a konyhától nem tántorított el, az évenkénti 1 x rántott sertésszelet kijár a lábadozónak és családjának. Különféle zöldségekkel dúsított párolt rizs, desszertnek túrógombóc.                                                                                                Ma vitte varratszedésre a párja Tündit, Zitusom is elkísérte, mondván, ő szakrendelésre megy.A látogatási tilalom miatt apjuk lenn várakozott. Megérdemelték, hogy ebéd várja őket otthon!

    előzmény:
    klára13 (70409)
    2018-02-22  10:47
  2. 2018. február 23. 14:0770425.

      Zsuzsa, Janka áruházából az egész világból vásárolnak. Fészbukos oldalán ad hírt erről. Néhány munkája is látható.  Sajnos, nem másolhatók.

    előzmény:
    szizsuzsóka (70422)
    2018-02-23  05:51
  3. 2018. február 23. 13:5170424.

       Most nagyon zavarba jöttem, Zsuzsa. Azt hiszem, azért nem tud kiteljesedni kereskedői lélekrészem, mert sokkal jobban szeretek ajándékba adni, mint eladni. Nem szeretem elvenni a másik ember pénzét, s aggódom, jól járt-e?
       Megnézem, milyenek is a tojások? Aztán fényképen majd megmutatom őket. S körülnézek, hogy mennyiért is lehet kapni ilyesmit. Ma sokkal olcsóbb, mint amikor beszereztem őket, mert nemigen lehetett hozzájuk jutni. Abban nagyon igazad van, hogy a kőtojás időtálló, nem zápul meg. És hát ha igazi konyhatündér lesz valamelyikük élete párja, kidolgozza a kőtojásleves receptjét. (Ha, ha, de szellemes!)
       Valaki elmondta, hogy Henry Moore szobrásznál az ajtóhoz közel tálon kőtojásokat és kőgolyókat látott egy nagy tálon. Örömmel olvastam, hogy nemcsak engem nyűgözött le szépségük.


      Henry Moore: Király és királynő

    előzmény:
    szizsuzsóka (70421)
    2018-02-23  05:45
  4. 2018. február 23. 05:5570423.

    Magdikám ! Nagyon ügyes vagy . Nekem 1 kismama ruhám volt Zoltánnál, egy mogyorószínű szövetruha kétoldalt hajtással, mely egyre jobban kinyílt . Zsoltnál, is ezt hordtam ősszel . Nyáron egy darab nyár ruhát, és varrtam magamnak egy valami kis lezserebb ruhát.

    előzmény:
    Kusza (70419)
    2018-02-22  17:39
  5. 2018. február 23. 05:5170422.

    Jankám ! A kismama ruhákat és is javasolnám. Most bálunk undorító ez a pocakmutogatás .Lazább , meleg színű egyszerű ruhák lehet, hogy kelendőek lennének. Gondolom Nálatok nem terjedt el ez a buta divat . Azt hiszem , hogy világos, nem rikító ruhák divatosak lennének nálatok . Én csak Egyiptomban jártam, nekem feltűnt, hogy vagy feketében, vagy rikítóban láttam a nőket . Próbálj szolíd pasztell színeket kombinálni. ezek nem kihívóak , a férfiak is elfogadnák.

    előzmény:
    csinomjank (70415)
    2018-02-22  11:43
  6. 2018. február 23. 05:4570421.

    Klárám ! Én szívesen vennék kőtojást a 6 unokámnak emlékbe. Mekkorák a tojások ? Van képed róla. ?Látod milyen bolond az ember  azon töri magát, hogy megmaradjon családja emlékezetében. Megmaradunk , kicsit kikopva. Egyéniségtől és környezeti hatásoktól függően szép, vagy a rossz emlékeke maradnak meg.Évek óta tervezet egy CD készítést , melyben a nagyszülők emlékeit gyűjtöm össze unokáimmal. Az itt készült kedves képeket. Talán a nyári meleg kora délutánokon sor kerítek rá .

    előzmény:
    klára13 (70411)
    2018-02-22  11:05
  7. 2018. február 22. 19:1570420.

      Lányod a miniben nagyon édes lehetett! Milyen jó volt, amikor varrtak nekünk, és akkor is, amikor mi varrtunk családtagjainknak. Sok minden belefér egy hosszú életbe.
       Most láttam az egyik Spektrum csatornán, hogy 5 fontért kis fém asztalt adott el egy lány, amely felújítására 85 fontot költött. Örömmel láttam, nemcsak én vagyok ilyen balfék. Nagyon sokba került már nekem is azon igyekezetem, hogy jó üzleteket kössek!

    előzmény:
    Kusza (70419)
    2018-02-22  17:39
  8. 2018. február 22. 17:3970419.

    Még ma is örömmel tölt el, hogy a lányom, mikor Lilianát várta az én általam varrt ruhában ment el egy esküvőre. Halványzöld pamut volt, a felső része bő japánszabású volt, a szoknya része dupla passzé anyagból készült. A bő felsőben elfért a pocak, az alja csinos mini volt. Sikerült egyforma színű anyagot kapni. Csak azt sajnáltam, hogy nem láthattam a lányomat kismamaként, mert december 24-én délben született, én meg éjfélkor értem be a kórházba. Sajnos abban az időben még nem kapták fel a fényképezést mint most, még fényképen sem láttam.

    előzmény:
    klára13 (70418)
    2018-02-22  12:12
  9. 2018. február 22. 12:1270418.

       Kismamáknak ruha. Remek ötlet. Bár az igazán modern, has alatt kezdődő szoknya vagy nadrág, és a felső csak mell alá érjen. S minél nagyobb mezítelen pocakot villant valaki, annál trendibb. Értem én, hogy nagy öröm az anyaság, de muszáj minden mozzanatát kirakatba tenni? Avult ízlésemmel ma is a lenge, a test vonalát nem követő ruha tetszik nekem, de ez tényleg maradi ízlés. Te milyeneket terveztél? Remélem olyanokat, amelyek méltóképpen hangsúlyozzák a pocakot!

    előzmény:
    csinomjank (70415)
    2018-02-22  11:43
  10. 2018. február 22. 12:0570417.

      Az amerikai rossz ízlés!...
      Ezt olvasná-hallaná unokasógorom, dührohamot kapna. Egyszer azt mondta, hogy nem nézem az ócska amerikai krimiket a tévében, hát kikelt magából: még hogy ócska, és amerikai?!...
      Érdekes, hogy némelyek mennyire tudnak rajongani olyan helyekért, ahol sosem jártak. Japánnal vannak így sokan. Rokonom Amerikáért volt megveszve. Igyekezett megteremteni a hangulatot, amelyet megfigyelt filmekből. Elkerített nagy udvarukból teljesen feleslegesen egy jódarabot, alacsony, fehér kerítéssel. Mert az a legendás fehér kerítés! Vendéget vártak, akit nagyon sokra tettek, s készítették ki a papírpoharakat. Nahát! mondtam, mire jött a válasz: Amerikában csak ebben adják. Folyton szidta hazánkat, hogy bezzeg Amerikában! Mondtam egyszer, mert ezt megelégeltem, hogy miért nem költözöl oda?  Amerika, Amerika... holott aki nem élt ott, szerintem, alig-alig sejtjük a lényegét.
       Olyan pólókat látok a tévében, amelyeken egy-egy szellemes írás van. De az igazi az, amikor úgy hord valaki feliratos ruhadarabot, hogy nyelvtudás híján fogalma sincs, mivel villog.

    előzmény:
    csinomjank (70415)
    2018-02-22  11:43
  11. 2018. február 22. 11:4670416.

    ki tudja miket hordunk magunkban ...anyai nagyanyamnak  annak ellenere voltak joslo almai , hogy ot nem erdekelte ez az egesz misztikum meg egyeb  hulyeseg ...

    előzmény:
    klára13 (70413)
    2018-02-22  11:19
  12. 2018. február 22. 11:4370415.

    Nincs specialis celkozonsegem . Most Januarban keszitettem 3 kollekciot  a kisbabat varo anyukaknak szervezett partikra . Az amerikai szokas , hogy a varandosag ideje alatt visznek ajandekot a kismamanak es a babanak .De csak az elso gyereknel szokas ez ! Amikor megszuletik a baba beken hagyjak oket .Ugy  hivjak angolul ,  hogy baby shower =  baba zapor / baba zuhany  az ilyen partit .


    ____________________


     hat en polokat nemigen tudok eladni ... mostanaban regi keleties szonyeg mintakat restauralok regi konyvekbol es  parnakra , kocsi padloszonyegre ilyesmikre nyomjak ...ezt viszik leginkabb 


     a kepeslapokat ,udvozlo kartyakat , nevjegy kartyakat  annyira lopjak , hogy elment a kedvem az egesztol -  de most ertesulok rola , hogy ennek ellenere megeri 


    ______________________


     a feliratos ruhakrol  mindig ez jut eszembe :  tolmacsoltam egy francia holgynek regen - muveszozvegy volt -  es ha  feliratos ruhaban jelentunk meg ,akkor rogton sipitozni kezdett " Le mauvais goűt américain "  = az amerikai rossz izles ...


     


      ez a  trend mar egy ido ota sok mindenben -  "az amerikai rossz izles ..." 


     

    előzmény:
    klára13 (70412)
    2018-02-22  11:17
  13. 2018. február 22. 11:2870414.

      Azon gondolkoztam, fogyókúrának nevezhető-e az én diétám. Hát persze, hogy az. Zsuzsa, úgy kiszúrtam magammal, hogy muszáj javítanom. Tegnap döbbentem rá, hogy ezt eddig nem fogalmaztam meg, mennyire utálom a hájakat. Azt vettem észre, ahogy nézegettem itt politikusok, egyebek fizimiskáját, hogy lesújtó véleményem van a kövérekről. Már pedig, ha ez így van, akkor saját kövérségemet is utálom. Tehát ki kell tartanom. Soványságról szó sincs! Hol lenne az még!
      A legjobb mérő tényleg a szoknya dereka. Az nem csal, mint a mérleg.

    előzmény:
    szizsuzsóka (70407)
    2018-02-22  06:07
  14. 2018. február 22. 11:1970413.

      Tréfának szántam a boszorkányságot. Persze, ki tudja?... Ha valaki kis sámánnak édesanyja...

    előzmény:
    csinomjank (70410)
    2018-02-22  10:58
  15. 2018. február 22. 11:1770412.

      Na igen, te most tényleg ásót vettél, Janka. Kell, hogy csinos legyen, ami kezedből kikerül.
      Kiknek tervezel? Milyen korosztálynak?
      Janka, meglátásom szerint a legnagyobb ötlet az volt, hogy a márka tegye nevét a termékre. Lehetőleg jó nagy betűkkel, s ekképpen minden vásárló eleven hirdetőoszlop lett. Bazsiéknál nagyon tetten érhető ez, óriási feliratokat hordoznak. Amikor elmondtam meglátásomat, Beni megfogalmazta, ami, gondolom, számtalan "reklámhordozó" hitvallása: ha már drága holmikat hordunk, hadd látszódjék, hogy az. Mondtam, a minőség magáért beszél. Hinném, hogy majd kinövi mai véleményét, de aligha. Mert Zsófikám is imádja a feltűnő márkajelzéseket. Vagy talán majd ő is kinövi?!
     

    előzmény:
    csinomjank (70410)
    2018-02-22  10:58
  16. 2018. február 22. 11:0570411.

      Jobb nem belegondolni, hogy mi lesz utánunk. Ezen gondolkozva arra jutottam, hogy el kellene adnom ezt a sok mindent. Csak hát olyan macerás! Meghirdetni, aztán csomagolni, postára vinni. És csak fillérekben szabad gondolkozni, másképpen nem veszik meg, amit kínálsz. Tegnap jutottam erre, ahogy megnéztem két "árudát", a Vaterát és a Galeria Savariát. Rengeteg az eladó tárgy, némelyek már három éve várnak sorsukra. Kevés a vásárló. A régiségek kimentek a divatból, és bármit kapni lehet az üzletekben. Azért talán megemberelem magamat, a kőtojások talán kelendőek ilyenkor Húsvét előtt. De mi lesz a golyókkal?! Talán valami jó kis árukapcsolást kellene kiötölnöm, hogy a tojás golyó társaságában vásárolható!

    előzmény:
    szizsuzsóka (70408)
    2018-02-22  06:25
  17. 2018. február 22. 10:5870410.

     Szerinted ez ennek a jele ?  Feljek magamtol !



      Tenyleg sokan vannak ,akik ingyenes marketing tanacsokat adnak .Az egyik ilyen tanacs volt "   az aranyasasi laz kozepen biztosan csak az jar jol ,aki asot arul " 


     Szerinte - igy van ez az online dizajnnal is -  tanfolyamot kell tartani  a sok kezdo dizajnernek ... de hat ahhoz el kellene nekem erni egy szintre !


    Most befektettem 20 dollart  vettem divatos  betutipusokat . Jot kerestek rajtam , az aranyason ! 

    előzmény:
    klára13 (70403)
    2018-02-21  11:25
  18. 2018. február 22. 10:4770409.

      Zsuzsika, ma muszáj kimozdulnod a jó meleg szobából?
      Tehát te is berendezkedsz ősszel a téli megfázások orvoslására. Hasonlóan teszek, megvásárolom ezeket a kellemes gyógyszereket. Ne akkor kelljen rohanni, amikor már itt a baj.
      Ha most ért hozzátok az influenza, akkor érdemes minél jobban elkerülni a tömegeket. Gondolok a villamoson utazókra, a bevásárlóközpontok közönségére. Legjobb otthon maradni.

    előzmény:
    Zsumi45 (70406)
    2018-02-21  23:04
  19. 2018. február 22. 06:2570408.

    Nagy fájdalmamra  költözésünk előtt rengeteg fényképet elégettem .Apukám hobbija volt a fényképezés , több ezer fényképe maradt.-  Nem tudtam elhozni, és nem akartam, hogy idegen kézbe kerüljenek. Sajnos nem volt időm és lelkierőm az átválogatáshoz. No, de mindegy, mert utódaink úgysem értek volna rá, hogy kibogozzák a sok ismeretlen közül , kik az elődeik ! Végül ez lesz a sorsa . Nálam nincs fénykép, mert túl nagy ahhoz a család . Nálunk is esett a hó, tegnap ellapátoltam , ma még nem tudom , mi van kinn.


    Zsuzsikám ! Feküdj , pihenj . Mézet is szopogass, 3-4x 1 kávéskanállal. Jó antibiotikus hatása van . Hallgass zenét, lazíts .

    előzmény:
    Zsumi45 (70400)
    2018-02-21  10:45
  20. 2018. február 22. 06:0770407.

    Klárám ! A hőkezelés jó, ha ismét fel akarod használni ugyanazt a földet.


    Palántadőlés ellen kamillateával vehetjük fel a harcot | hobbikert.hu

    Itt ír arról , hogyan lehet vegyszer nélkül megelőzni. Én is jártam többször úgy, hogy újra kellett vetnem a palántadőlés ellen. Csávázott mag  ellenállóbb, kevésbé alakul ki a palántadőlés.. Nekem sok maradék magvam volt, amit nem akartam már felhasználni, de mivel kis dolgokban nagy vagyok, nem dobtam ki. Ha nem sikerül, legfeljebb veszek  palántát . Inkább olyan nem nehéz munkát akartam Sándornak , amivel jó elfoglalhatja magát. Én azt hiszem feladtam a fogyókúrát , elromlott a mérlegem is. A szoknyáim derékbősége az etalon. Ha jó , nem érdekel a kiló. Egyébként férje, gyakran idézett mondása " Ne fogyókúrázz ! a kövér öregasszonynál csúnyább a sovány öregasszony "

    előzmény:
    klára13 (70401)
    2018-02-21  11:11
  21. 2018. február 21. 23:0470406.

    Klárám, köszönöm a féltésedet! Délután aludtam egy jót, s most itt "kukorékolok". Strepsils szopogatóm már elszopogattam, finom mézes csipkebogyó teát is ittam. (Coldrex és Neocirtán forró italporom is van, de egyelőre nem éreztem szükségét).


    Biztosan nem influenza, mert csak enyhén köhögök, és időnként folyik a nózim, enyhült a torokfájásom is . Holnap már semmi bajom sem lesz. Jót tett, hogy nem mozdultam ki a kellemes meleg szobából.


    Jó éjszakát MINDENKINEK! 


     

    előzmény:
    klára13 (70405)
    2018-02-21  15:47
  22. 2018. február 21. 15:4770405.

       Pedig kicsit rövidebb, mint a Háború és béke!
       Ez a megfordulás a legutóbbi fejlesztés eredménye. Új lapot kell nyitni, és újra belépni a topikba.
       Van-e gyógyszered a torkodra, Zsuzsika? Reklámoznak egy szopogatósat, amiben fájdalomcsillapító is van. Nekem nagyon rokonszenves.
       Nagyon hatékony, bár kissé kellemetlen a sós vízzel való toroköblögetés. Nagyon jó a meleg pipitérteával tenni ugyanezt, a mézeset pedig le is érdemes nyelni.
       Javulást kívánok! Ó, bárcsak ne influenza lenne.

    előzmény:
    Zsumi45 (70404)
    2018-02-21  15:32
  23. 2018. február 21. 15:3270404.

    Vajon mitől fordul meg a hozzászólások időrendje? És miért nem lehet megfordítani? Ha a "fordítottra", ha az "Időrendben"-re kattintok, egyaránt 2006-os hozzászólásokat mutat.... 


    nincs időm 11 évet végigolvasni! különben is fáj a torkom! 

  24. 2018. február 21. 11:2570403.

       Boszorkány vagy?
       Janka, hát nem érdemes ennyi pénzt kifizetni a marketing-ötletekért. Lám, máris példát adott, hogyan lehet jelentős összeget összeszedni: szervezni méreg drágán egy jó ki tanfolyamot. Aztán dől a pénz.
       Ma reggel engem egy direkt marketinges ébresztett. Amikor nagy nehezen megszólaltam, hogy "felébresztett", azonnal letette a kagylót. Ami persze manapság nincs, mármint telefonkagyló. Sajnálom ezeket a telefonos szervezőket, de magamat még jobban, hogy macerálnak.

    előzmény:
    csinomjank (70377)
    2018-02-19  12:31
  25. 2018. február 21. 11:1670402.

      Zsuzsika, feltétlenül maradj otthon. Mit lehet tudni, kiben bujkál már a betegség, és fertőz.
      Van-e vitaminod otthon? Mert az sokat segít. Legalább is, szerintem.
      Tényleg nem tehetünk mást, mint hogy csak a jóra emlékezünk. Legalább is igyekeznünk kell. Mert az élet nem afféle igazságosztó, mint szeretnénk.

    előzmény:
    Zsumi45 (70399)
    2018-02-21  10:25

Címlap

top