Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2018. február 8. 06:0370226.

    Ez a kezdeményezés engem is érdekelne. Nem követni, hanem ismerni szeretném. Valószínűleg a mozgásszervi betegek pszichés állapotán akarnak javítani. Ez sokat javítana a testi panaszokon. No és Máté Gábor sok autoimmun mozgásszervi beteg lelki eredetét vizsgálta, és sok kóroki tényezőt ismert fel.

    előzmény:
    Zsumi45 (70212)
    2018-02-07  17:02
  2. 2018. február 8. 05:5970225.

    Igen az a szerencse , hogy az emberek nagy része " el sem lát odáig " . Így aztán nem fogja fel, hogy mennyire kinyílt az olló. Nem gondolják végig , hogy 1 milliárd az ezer millió. Aki 4 év alatt 100 milliárdot szedett össze , az 100 ezer milliót. Összehasonlíthatatlan a mi kis napi ezreinkkel.

    előzmény:
    jara (70215)
    2018-02-07  22:09
  3. hus
    hus
    2018. február 8. 05:5970224.

    Hat ti nagyon ugyesek vagytok. A lanyom szokott csinalni meg az elso hazanal, a masiknal mar megvoltak a gyerekek, ott mar nem akart, itt meg az elozo tulajdonos volt  kivalo kertesz, utanozhatatlan szerintem. Maradt utana fold, de olyuan sok kell ide, hogy  nem lesz eleg. Itt meg az allatok eszik meg a maradekot miotaa vannak. Nem is tudom elkepzelni meg azt is csinalni es meddig trt egy nagy adag amig elkeszul? Nem is tudom, mivel  meg nem csinaltam csak igen kicsibe egyszer. De ugy ereztem, hogy csak kinlodok vele es rovid ido utan abba hagytam . A mult evi semmit teves utan az iden vannak terveim es nagyok. Megvalositasra is kivancsi vagyok, majd mondom nektek.

    előzmény:
    szizsuzsóka (70220)
    2018-02-08  05:46
  4. 2018. február 8. 05:5370223.

    Azt hisszük, hogy nélkülözhetetlenek vagyunk a családnak. Pedig nélkülünk is nagyon jól megvannak. Ebbe én már beletörődtem .

    előzmény:
    hus (70221)
    2018-02-08  05:49
  5. 2018. február 8. 05:5070222.

    Jaj Istenem ilyen akármit fel nem vennék!!

    előzmény:
    hus (70216)
    2018-02-08  05:04
  6. hus
    hus
    2018. február 8. 05:4970221.

    Gyere tobbszor, ne legyel szomoru, csak kicsit.  Nalunk a tel is furcsa volt, evek ota csak ilyen es igen valtozatos, nem megszokott evszakok vannak az utobbi evekben.


    Kivancsi vagyok, hogy az iden  milyen lesz, hogy fog alakulni. Nagyon sok ho esett, kepzeld meg ciklon formaja is volt, ilyet eletemben nem lattam meg filmen sem. Ugy hompolygott, tolcserszeruen, zakado ho kisereteben. En, meg milyen vagyok, meg le sem filmeztem, pedig valami kulonleges volt. Vilagos telunk volt, hideg es szeles sokszor. Vegul is a csaladban mindenkin keresztul ment a megfazas, volt akit ketszer is  erintett, de mondtatom, hogy elkerult tolunk.  Ilyen meg nem volt, a ferjem egy heten keresztul szinte csak agyba volt, nem gyozte kipihenni ezt az atkot, mert ez az volt.


    Ugy gondoltam, hogy ameddig epitkezes folyik nalunk, addig nem megyk sehova, de mivel a vege fele jarunk, hat vettem jegyet es megyunk egy melegebb eghajlatra.   Mar alig varjuk es ez azert lesz masabb, mint eddig, mert mi mindig csaladostol mentunk barhova is. A gyerekek mentek kulon, de mi soha nem mentunk nelkuluk.


    Na most ez az elso alkalom lesz es furcsa.  Ebben az evben sok evfordulos unnepe van a nagycsaladnak,  ugy, hogy ez egy jo ev lesz ebbol a szempontbol, sok es boldog idonk lesz ezek miatt is.


    Allatokra vigyazni fognak a gyerekek. Igazan orulok nekik, mert szo nelkul es orommel vallaltak.


    Szerintem alig varjak, hogy eltunjunk.  Aaaaa, csak hulyeskedek.  Tudod mit, ok is furcsaljak , nem a megszokott, de ugy orultek neki, majdnem mint mi. 

    előzmény:
    jara (70215)
    2018-02-07  22:09
  7. 2018. február 8. 05:4670220.

    Igen nekem is nagyon fáj az elvesztése. Főleg az, hogy emléke elmosódott. Nem tudom miért maradt el, nem emlékszem arra sem, volt-e apukám temetésén . Pedig apukám szerette. De akkor nagyon beszűkült volt a tudatom, csak a sírás és a tanulás fért bele.


    Mi csinálunk komposztot. Van két komposzttárolónk a kertben. Egyikben gyűjtjük, másikban érleljük . Még akkor kezdtük, amikor a gyereke kicsik voltak, és nem akartunk trágyát hozatni. Így a konyhai nalatt 4 gyűjtő van . Papir, műanyag, komposzt és szeméttároló.

    előzmény:
    hus (70217)
    2018-02-08  05:16
  8. 2018. február 8. 05:4070219.

    Zsuzsám ! Aranyos vagy dicséretemmel. Nem várok szerencsét , lénygében nem voltam soha igazán szerencsés.Talán születésemmel, hogy anno egy elismert szakember lányaként láttam meg a világot. Ez talán önelégültséggel is járt. De mivel lány lettem , nem teljesítettem a családi elvárásokat. Szerencsére öcsém született, így a család nem halt ki. ( mármint ez az ág ) Azt hiszem az ő fiának is kisfia van . Nem sikerülhet minden az életben . Így a Epilogusban megírtak rám is vonatkoznak (....nem azt adta , amit vártam .............de hogy szálljon, habár nyitva a kalitja a rabmadár törött szárnyon. ) Igen a szárnyam törött . de a gerincem ép marad. No és az elmém is, nem hagyom magamat agymosni , manipulálni. Sosem hagytam , sok károm származott belőle. 

    előzmény:
    Zsumi45 (70206)
    2018-02-07  09:06
  9. hus
    hus
    2018. február 8. 05:2970218.

    Jon a tavasz, nalad meg elobb is, mert ugyesen elultetted a magokat. Mindegy mi jon ki, mert csak is olyat tettel a foldbe, ami tetszik. Kivancsi vagyok, hogy mi lesz belole.  Hasznalt a vitamin injekcio?  Rendezed mar gondolatban a kertedet? 


    A multkor tettel fel kepet gyonyoru unokadrol. Nagyon helyes, szep formas pofija van.


    Nalunk az iden be van tervezve, hogy annyi foldet hozunk, amennyit csak tudunk a viragos kertre es a masikra is.


    Van egy program nalunk a szemetesnel, ott arulnak nagyon jo minosegu foldet, amit a konyhai maradekokbol es egyebekbol keszitenek, igazan olcso es kivalo. Errol a helyrol  szeretnenk venni a frissiteshez. Ebenfekete, porhanyos, konnyu foldet keszitenek a kerteszeknek. 


     

    előzmény:
    klára13 (70214)
    2018-02-07  20:13
  10. hus
    hus
    2018. február 8. 05:1670217.

    Zsuzsoka, a szulok eltavozasa utan sok minden megvaltozott benmnunk. Igy lehettel a fiuval kapcsolatos gondolatokkal is. 


    Milyen kar erte, hogy viszonylag fiatalon ment el az a jo ember. Szeretem a vizipolo sportot, ugyeseknek kell lenniuk a fiuknak.


    Unokad is olyan lehet, mint te, gyors es ugyes. Hiaba , jo  geneket kapott  toletek.


    O, de kellemetlen lehetett neki, aztan nem gorbult el a nozija?  Vagy kiegyenesitetted neki? 

    előzmény:
    szizsuzsóka (70205)
    2018-02-07  06:32
  11. hus
    hus
    2018. február 8. 05:0470216.

    Zsuzsoka nagyon jol nezel ki, miert hagyod a ferjed rancokrol beszelni?  Orulok, hogy mentel. menjel mindig es kenyeztesd magad, mert megerdemled. Csinalj mindent, amit akarsz, megtehetsz, sokat szamit. Minden munka meg fog varni nefelj, senki nem csinalja meg helyetted, de jobb a kedv hozza, ha van egy jo kis kikapcsolodas, ujitas a megszokottol.


    A multkor piros bugyit vettem le, ha megtalalom feltesxzem neked, es csiribu, csiriba, szerencses uj eved lesz.


    Na talaltam pirosat, fiatalosat. 


     


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (70204)
    2018-02-07  06:24
  12. 2018. február 7. 22:0970215.

    Klára, találkoztunk ismét.


    Férjem számolgatta a milliárdokat, mondta, hogy "el sem lát" odáig.  1970 környékén még tekerős számológéppel dolgoztam, szerencsére akkor még egy millióig sem kellett tekergetni. Persze nekem mindig csak egy számsor volt, tagolással látva, soha ki sem mondtam.


    Tegnap kaptam egy szál fehér kicsi virágot, ma rákerestem, kiderült, hogy hunyor. Nagyon szép. Neked milyen színű virágzik?


    Olvastam, hogy a fehér idővel rózsaszínűvé válik, azon kívül mérgező anyagot tartalmaz.  Nem azért, de a hideg tél végi időben mi is lilák leszünk, ha a kertben töltjük az időt. 


    Hus, valamiért én is szomorú vagyok egy ideje. Biztos a szürkeség miatt, ami erre a télre jellemző.


     

  13. 2018. február 7. 20:1370214.

      Mindenféle virágocskák kinyílnak nálam. Ma két nárciszkát fedeztem fel. A hunyor pedig egyre pompásabb.
       Elvetettem valamit, csodás kis növénykék bújtak elő, a láda sarkában ott van a ledugott kis tasak: 4.
       Csak tudnám, mi volt abban a kis négyes stanicliben!


     

    előzmény:
    klára13 (70213)
    2018-02-07  20:08
  14. 2018. február 7. 20:0870213.

      Sajnos, a milliárdokat felfogni sem tudjuk mi, egyszerű emberek, Hogy az 1000 darab 1 millió. Nemigen gondolunk utána, hogy mit jelent ez. Amikor többünk egy milliót sem látott élete során. Így aztán csak röpködnek a milliárdok ide-oda, és mi közömbösen tudomásul vesszük. Nem is érthetjük, miről van szó. Mert "nem érdekelnek a milliárdok" bennünket.

    előzmény:
    Zsumi45 (70211)
    2018-02-07  16:53
  15. 2018. február 7. 17:0270212.

    Élmények gyűjtése? 


    A "Klubban" hallottam egy új kezdeményezésről: Mozgásszervi betegek művészeti terápiás csoportja. Az egyetem Egészségügyi Főiskolai és Zeneművészeti Karának közös szervezése. 3 hónapig tartó kisérletben vesznek részt a jelentkező betegek, heti egy foglalkozás ingyenesen.  Kíváncsi vagyok rá, majd mesélek róla, ha többet megtudok. 

  16. 2018. február 7. 16:5370211.

    Klára, én sem beszéltem tulajdonjogról. Ezt írtam: " Nem béreljük, visszaváltottuk véglegesen." 


    Jogászok, régészek, s még ki tudja kik vitatkoznak, nem értem, de nem is akarom... Nem érdekelnek a milliárdok. 


    A tárgyak látványát, az élményt és gondolatokat ennek kapcsán viszont "birtokolom" ! 

    előzmény:
    klára13 (70208)
    2018-02-07  15:50
  17. 2018. február 7. 16:4970210.

      Arcképedben látom az egykori sürgő-forgó pici lányt. Hiszen az ott van mindenkiben.
       Elképesztően sok minden lapulhat a Balaton medrében. Persze harci gépek is, a "balatoni csata" mementói.
       Nagyon szerettem keresni egész életemben. Innét volt a gombászás, sőt az erdei gyümölcs gyűjtés. Az eredmény kevéssé izgatott, maga a kutatás volt számomra élmény. Még errőm teljében voltam, amikor javasoltam, hogy veszek egy fémdetektort, és keressünk kincset. De a család csak kinevetett, mondván nekik eszük ágában sincs. Pedig jó kis kirándulások lettek volna. Most az internetes árveréseken keresgélek. Számtalanszor felsóhajtok egy-egy nagyon tetszetős darab láttán: de kár, hogy nem vagyok már gyűjtő! Mert ma már inkább szabadulni igyekszem a tárgyaktól. Na nem olyan radikálisan, mint Zsófiám, aki gondolkodás nélkül bármit kidob. Néha nagyszerű dolgokat lehet a kukában találni. Bár az utóbbi időben humánusabb megoldást alkalmaz: kiteszi a felesleges tárgyakat a ház elé, és akinek kell, az elviszi.
       Volt egy képük, elég nagy olajfestmény, amelyet olaszországi útjukon vásároltak, széles, zöld keretben. Gyönyörűnek látták, én nem, és csak nagy sokára jöttem rá, mi a baja: fekete volt minden árnyék rajta. Illetve szürke. Ettől feketés és rossz volt az egész kép. Sebaj, nekik tetszett, és hát ők nézték nap mint nap. A múltkoriban megláttam a ház előtt, éppen lassított egy autó, de én lecsaptam a képre, mondván ebbe a jó keretbe mást bele lehet tenni, De aztán nem szedtem szét, egy látogatómnak tetszett, hát lemondtam a keretről, neki adtam. Olyan kép volt, amilyeneket Olaszországban az utcán festenek fiatal festők. Mutatósak, nem is annyira rosszak, hiszen másképpen eladhatatlanok volnának.

    előzmény:
    szizsuzsóka (70203)
    2018-02-07  06:08
  18. 2018. február 7. 16:1670209.

       Most olvasgatva a cikkeket, örülök, hogy Olaszország nem jelentett be tulajdonjogot. Hiszen egyértelműen a Római Birodalom tulajdona volt!
       Hihetetlen, mi minden lapulhat a föld mélyén és a vizek alatt. Nem tudom, nálunk vannak-e ilyenek, de a nagyvilágban rengeteg a kincsvadász. Különösen azon  a vidéken, ahol sejthetőleg, a nácik rejtettek el sok mindent, sőt egész vonatszerelvényt. Különös, hogy nem jutnak nyomukra, Katalin cárnő borostyánszobájának nyomára sem. Azt Putyin elkészíttette fényképek segítségével, szebb lett, mint az eredeti volt.

    előzmény:
    Zsumi45 (70195)
    2018-02-06  10:25
  19. 2018. február 7. 15:5070208.

      D hiszen, Zsiusánna,ez az általad hozott cikkben is benne van, csak elkerülte  figyelmedet:


    . Nagyságrendjét tekintve egy kincs tulajdonjogáért folytatott, megnyert per esetén a magyar államnak megközelítőleg ugyanekkora összeget kellett volna fizetnie a kincs jóhiszemű vásárló státuszában levő korábbi birtokosainak.

    előzmény:
    Zsumi45 (70194)
    2018-02-06  10:04
  20. 2018. február 7. 15:4370207.

      Az egész országot lázba hozta akkoriban az edények sorsa. Olvastam egy cikket, amely arról szólt, hogy sajnos rengeteget bénáztak a tárgyalásokon a magyar felek, ezért veszítettünk.
      Tényleg nem bérlés, bocsánat, de nem is miénk:



    "És ez a 13-14 milliárd forint nem is a kincsek tulajdonjogáért fizetett vételár volt, hanem csak kompenzáció.



    Ha ugyanis az állam megvette volna a kincseket, akkor el kellett volna ismernie, hogy annak nem ő volt a törvényes tulajdonosa. A magyar állam viszont törvényes tulajdonosnak véli magát, hiába vesztett el eddig minden erre vonatkozó pert. A kincseket birtokló családi alapítványnak így "kompenzációt" fizetett a magyar állam (a a kincsek megszerzésének, őrzésének és tudományos földolgozásának költségeit kompenzálta Magyarország)."
           Azt nem sejtem, hogy ez az őrzés mennyi időre szól, gondolom, a tulajdonos lord nem veheti vissza csak úgy ukmufukk.
         Szerintem kár volt ez a gyerekes makacskodás,hogy kié is a babaruha, jobb lett volna elrendezni az ügyet egyszer s mindenkorra, hogy most már a minék és kész. És mi tudjuk, hogy innét származik.


     


     

    előzmény:
    Zsumi45 (70194)
    2018-02-06  10:04
  21. 2018. február 7. 09:0670206.

    Nagyon örülök a fényképednek Zsuzsa! Igazán derűs, csupa szív Nagyi finom rejtett mosolyát látjuk. Jól tette Sándor, hogy megörökítette a "Szerencseváró Piroskát"!  


    Még mindig nem szántam rá magamat, hogy digitális fényképező gépet vegyek, pedig látok mindig szépségeket, amiket meg szeretnék örökíteni. A régi kis buta telefonom nagyon gyenge képekre képes. (ugye milyen gazdag a nyelvünk? képes-képes ).


    Most hallom, milyen veszélyes hóhelyzet van a szlovén határon. Itt még száraz minden, de már kiírta nekem a " fész", el ne ázzak, mert sok eső lesz mifelénk. 

    előzmény:
    szizsuzsóka (70204)
    2018-02-07  06:24
  22. 2018. február 7. 06:3270205.

    Nekem  is volt egy judós diákszerelmem. Apukám halála után nem fért bele gondolat-és érzésvilágomba. Elmaradt, bánatában országos bajnok lett .Híres ember volt, és nagyon jó ember ! 65 évesen meghalt . Ádám unokám is űzte ezt a sportot . Nem szerettem. Most vízipólózik . No ez sem valami fonom sport. Sok minden történik a víz alatt ! Múltkor az orra tört el !

    előzmény:
    hus (70200)
    2018-02-07  05:06
  23. 2018. február 7. 06:2470204.

    Sándor teljesítette , amit egy új gép vásárlásakor  30 évvel ezelőtt ígért  "olyan fényképet csinálok rólad, , amin minden ráncod látszani fog " Azóta még jobb gépe, nekem pedig több ráncom van . Csak rossz pózból készítette a képet , vigasztalom magam .Azért vagyok piros pulcsiban , mert nincs ilyen bugyim , és szerencsés új évet szeretnék.

    előzmény:
    hus (70198)
    2018-02-07  04:31
  24. 2018. február 7. 06:0870203.

    Nagyon érdekes írás ! Sok kincs található a Balaton aljában az iszapban is. Például az én kis vékony aranygyűrű m. Szerencsére mellette sincs csontváz !.

    előzmény:
    Zsumi45 (70195)
    2018-02-06  10:25
  25. hus
    hus
    2018. február 7. 05:2670202.

    Jo reggelt kivanok, finom kavet, sutiket es kellemes napot kivanok nektek. Mindjart jon a tavasz.


Címlap

top