Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Sütik-képpel

sunday
Létrehozva: 2006. január 28. 09:03

Sziasztok!!!

Szeretnék fincsi sütirecepteket kapni ha lehet képpel együtt!!! Én tegnap csináltam ezt az almatortát (a receptet Alchritól kaptam) ha érdekel valakit szívesen odaadom...Nagyon könnyű elkészíteni!!!

  1. 2009. március 31. 11:5976101.

    Én is olyanról beszélek !

     

    Szilváslepény

     

    70 dkg liszt (fele-fele sima + rétes)

    1 cs élesztő

    5 dl tej

    15 dkg vaj

    1 tojás

     

    Kelttésztát készítünk, nagy gáztepsibe nyújtjuk. Kimagozott, felezett, szilvákkal kirakjuk héjukkal lefelé. Kristálycukrot elkeverünk fahéjjal, majd minden fél szilvába 1-1 pupi kávéskanálnyit teszünk (nem kell sajnálni). Erre jön a tejföl, köbö 1-1 kávéskanálnyi, amit szintén szilvánként ráputtyintunk. Még fél óráig haggyuk kelni, majd nyomi a sütőbe!

    A szélei a legfinomabbak, ott karamellizálódik a fahéjas cukor.

    előzmény:
    nyestkutya (76100)
    2009-03-31  11:43
  2. 2009. március 31. 11:4376100.

    De, szilvával el tudom, csak meggyel nem.. attól tartanék, hogy abban is csúnya színű lenne a tejfölös "krém", mint nekem lett a meggyes álomban. Meg valahogy a meggyhez nem annyira passzol nekem ez a tejfölös íz. De amint látok vmi meggyőző sütikét, netalán kóstolok is, azonnal meggyőződöm! 

     

    De én most nem olyanról beszélek, ahol a tésztába kell a tejföl! Azt bármilyen sütiben el tudom képzelni! Olyanról, ahol a meggyet tejfölös tojásos valamivel kell leönteni, mint sok más gyümölccsel megrakott pitét. 

    előzmény:
    tasaya (76099)
    2009-03-31  11:19
  3. 2009. március 31. 11:1976099.

    Sziasztok Sütisnőcikék,

     

    Nyestem azért azt nem vártam volna tőled, hogy éhgyomorra a csokis muffinoddal kelljen szemeznem! Benézek a topikra, gyanútlanul olvasgatom a hsz-okat, erre tessék! Kihívóan figyel egy félbevágott meggyszemű csokis mufi!

    Nem értem, miért nem bírod elképzelni a tejfölösen meggyel ill. a szilvával készített sütit. Én már évezredek óta ismerek egy nagyon finom kelt szilváslepényt, ami tejföllel készül. Még drága nagyikám sütögette annak idején a kemencéjében. Nagyon egyszerű elkészíteni és hát az íze!

    Szucsi a te kakósbigáid is, na tudod! Ráadásul elkövettem azt a hibát, hogy felnagyítottam a képet. Nagyon nyami!

    Mit mondjak még, annak a bizonyos kígyótestű nőnek az Oroszkrém tortája! Pűcske zebrácskái! Zsuzsigrín porcukros paradízói!

    Nem fokozom, inkább gyorsan bekapok egy pöttyös pontot!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_542570
    Torolt_felhasznalo_542570
    2009. március 31. 11:0376098.

    Helló Mindenkinek!

     

    A napokban csináltam Rákóczi túróst és a habjával kapcsolatban kérdeznék tőletek. Az arányokat most hirtelen nem tudom, de tojásfehérjéből, porcukorból és pár csepp citromléből készítettem a habot rá, aminek a felét a sütire kentem, másik felét kinyomóba raktam és berácsoztam a tetejét. Aztán légkeverésen 50 fokon nyitott sütőben szárítottam.

    DE nem lett az igazi. Olyan habot szerettem volna, aminek a teteje kicsit megkeményedik, mint a cukrászdába.

    Ti hogyan csináljátok? A tojásfehérjés habot gőz fölött keveritek vagy ti is simán? És hogy szárítsátok a tetejét? 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2009. március 31. 11:0276097.

    Szia Drusza! 

     

    Itt a citr. álom:

     

    CITROMOS ÁLOM/illeskrisz 25 dkg cukrozott tetejű babapiskóta / ez jobban puhul.../1/2 l tejföl1/2 l tejszín2 db citrom12 ek. cukor1 vaníliás cukor A tejfölt habosra keverjük a kétféle cukorral, belekeverjük a citromok reszelt héját és levét. A tejszínt kemény habbá verjük, majd óvatosan beleforgatjuk a citromos krémbe. Egy jénai tál alját kirakunk babapiskótával, rákenjük a fele krémet, majd ismét egy sor piskóta jön és a tetejére simítjuk a maradék citromos krémet. Citromgerezdekkel és levélkével díszítjük. Egy éjszakára hűtőbe tesszük. Komolyan mondom, nem ettem még ilyen finom sütit!!!!

    (Én egy tejföl, egy joghurt, egy tejszín aránnyal csinálom.)

     

    előzmény:
    Cs.Ildikó (76095)
    2009-03-31  10:43
  6. 2009. március 31. 10:4876096.

    Itt van Sziszi recije:

     

    SACHER-TORTA (Innsbruckbol, eredeti osztrak recept)

    7 tojas

    20 dkg cukor

    20 dkg retesliszt

    25 dkg fozocsoki (ET!!!)

    1 sutopor

    1 vaniliacukor

    1/4 l olaj (nem oliva!)

    1 keszen kaphato csokibevonat (ez Ausztriaban a Manner volt)

    baracklekvar

    Sutesi ido kb. 1 ora (legkevereses sutoben 170 fokon)

    A tojassargajat, a cukrot es a vanilacukrot feheredesig keverem. A fozocsokit az olajjal egyutt felolvasztom (goz felett vagy alacsony langon.) A tojas feherjebol pici soval kemeny habot keszitek. Ha ez a csokis-olajos massza kihult, hozzakeverem a tojassargas masszahoz. Erre szitalom a sutoporral osszekevert lisztet, osszedolgozom, majd hozzadom a habot es ovatosan beleforgatom. A masszat kivajazott-lisztezett tortaformaba (normal meretu) ontom es megsutom. 20 percig NEM SZABAD a suto ajtajat kinyitni, mert akkor osszeesik a torta!!! 35-40 perc utan "tuprobaval" meg lehet nezni, hogy kesz van-e. 

    Ha kesz, kivesszuk a sutobol, hagyjuk kihulni. Kozepen kettevagjuk es kikevert sargabaracklekvarral bekenjuk. Visszatesszuk a torta tetejet (erdemes ket kesre fektetni, kulonben eltorik), majd a szelet es a tetejet is bekenjuk a lekvarral. Ha kesz, a kesz csokibevonatot felmelegitem (ez a Manner csokinal 1 ek. vizzel kb. fel perc volt mikroban) es rasimitom (forro vizes keslap segitsegevel). Ezutan beteszem a hutobe es minimum 1 napot varok, mikor felszeletelem. (A legidealisabb egyebkent 2-3 nap, mig osszeerik benne a lekvar    

     

    Eredeti osztrak SACHER torta/Hexilein

     

    20 deka puha vajat vagy margarint nagyon habosra keverünk 15 deka porcukorral, egyenkent hozzaadunk 8 közepes nagysagu tojas sargajat, nagyon habos masszanak kell lennie. Ehhez aprankent hozzakeverünk 18 deka felolvasztott, de nem forro etcsokoladet, majd 2 EK kakaoport, aztan 10 deka finomra örölt kekszmorzsat vagy zsemlyemorzsat. A 8 tojasfeherjet 10 deka porcukorral kemeny habba verjük es a vajas-csokis masszahoz dolgozzuk (mindig csak kicsi mennyisegeket vegyitünk egymassal, hogy a feherje ne törjön meg).

    A masszat nagy kapcsos tortaformaba tesszük (en alulra tettem bele sütöpapirt) es 1 oran at mersekelt tüzön sütjük (kb. 140-150 fok között), kicsit feljön, de nem nagyon magasra.

    Sütes utan 5 perc mulva kivesszük a formabol es kettevagjuk, megkenjük nagyon vastagon baracklekvarral, összeragasztjuk, kivül is megkenjük sok lekvarral, ettöl nem szarad ki a torta napokig. Majd raszaritjuk a lekvart (kell neki 2-3 ora) es bevonjuk 15 deka etcsokival.

    Tejszinhabbal a legfinomabb.

     

    előzmény:
    nyestkutya (76093)
    2009-03-31  10:38
  7. 2009. március 31. 10:4376095.

    Köszönöm a válaszodat!!!!

    És hol juthatok a citromos álom receptjéhez?Itt a topikon vagy ha beirom a keresőbe akkor is?

    Mégegyszer köszi.

    Ildikó

    előzmény:
    tasaya (75960)
    2009-03-30  10:35
  8. 2009. március 31. 10:4076094.

    Nyestkutya: köszi...képzeljétek, annyira ízlett a gyerekeknek a sok zabpelyhes keksz, hogy percek alatt felfalták az egészet. a szülők meg jöttek szép sorban:
    Egy apuka: "Elnézést hölgyem, megkaphatnánk a süti receptjét, mert Ádika kérte, hogy vegyünk ilyet."
    Egy anyuka: "Legközelebb bedobmnám Bence dobozába a receptet, mert ezt ő is el szeretné késztíteni".

    Hát, bevallom, jó érzés volt.

    Egyébként nekem az almás jobban ízlett. Még a mazsolát is emgettem benne, pedig nem nagyon rajongok érte. 

    ciaooooo

     

    csajok: a sütipályázatom val. színűleg meg lesz hosszabítva egy-két héttel, így aki szeretne a húsvéti sütijeivel nevezni, az megteheti.

     

    előzmény:
    nyestkutya (76035)
    2009-03-30  20:57
  9. 2009. március 31. 10:3876093.

    Ildi, Sziszinek volt egy jó kis eredeti Sacher recije, megpróbálom megkeresni!

     

     

    előzmény:
    gyugyiildi (76034)
    2009-03-30  20:53
  10. 2009. március 31. 10:2376092.
    Legalább nem ennénk el egymás elől a sütit.
    előzmény:
    nyestkutya (76088)
    2009-03-31  10:10
  11. 2009. március 31. 10:2276091.

    szép napot nektek!

     

    szebbet!itt nagy a szürkeség...

    vagy csak az én hangulatom  szürke?

     

    timi: köszi és igen kérném szépen azt a karamell recit,meg kell próbálnom .

    csillagvirág:köszi

    nyestkutya:köszi a dics.-t és a recit is!

    szucsok:szépek lettek a csigák!

    előzmény:
    timi30 (76090)
    2009-03-31  10:13
  12. 2009. március 31. 10:1376090.

    Szia!

     

    Nagyon szép lett a mákvirágod

    A recept úgy írta,hogy vaj,citromlé,cukor ebből karamelt készíteni és

    a tortalapra önteni,elkenni(tényleg lehetett kenni)

    Ha kéred beírom a pontos arányokat.

    Üdv:Timi

    előzmény:
    olgis (76067)
    2009-03-30  22:50
  13. 2009. március 31. 10:1276089.

    Sziasztok Sütikirálynők!

    Kb. 3 éve nagyobb figyelemmel kísértem a topicot, és akkor rábukkantam egy nagyon jó receptre, amit akkor el is készítettem, mégpedig a füstölt sonkával vagy tarjával töltött cipó. Ami megmaradt a receptből az az, hogy nem bl55-ös liszt kellett bele, hanem bl...sajnos nem emlékszem, hogy milyen számú liszt...nagyon leköteleznétek, ha meg tudnátok nekem adni ennek a remek ételnek a receptjét.

    Előre is köszönöm

    előzmény:
    orsiika (76076)
    2009-03-31  08:44
  14. 2009. március 31. 10:1076088.
    Hát, nem vagyunk egyformák. Nálam a nagyon csokisak nem lehetnének 10-esek..
    előzmény:
    *Csillagvirág* (76087)
    2009-03-31  09:57
  15. 2009. március 31. 09:5776087.

    Nálam a Jeromoson kívül 10-es még, a nagyon jól elkészített békebeli somlói galuska, az igazi gesztenyéből készült sütik közül néhány, egy-két nagyon csokis süti...

     

    A citromos-mascarponés dolgok nálam nem kapnának túl sok pontot.

    előzmény:
    nyestkutya (76086)
    2009-03-31  09:49
  16. 2009. március 31. 09:4976086.

    Én még Jeromost nem ettem... ennyire finom?

     

    Nálam mondjuk a tiramisu 10-es, vagy a citormos-mascarponés pohárkrém. Hirtelen ezek jutottak eszembe, mint számomra legfinomabbak. 

     

    előzmény:
    *Csillagvirág* (76085)
    2009-03-31  09:27
  17. 2009. március 31. 09:2776085.

    Na, ez a skálás igazán jó kérdés! Van olyan, hogy 10-es a Részeges Jeromoson kívül?

    Egyébként szerintem olyan 8-9 körül. :)

     

    Puhább lesz a felső réteg, mint az alsó, de nem folyós egyáltalán.

    előzmény:
    nyestkutya (76078)
    2009-03-31  08:49
  18. 2009. március 31. 09:2476084.
    Csodaszép!
    előzmény:
    olgis (76067)
    2009-03-30  22:50
  19. 2009. március 31. 09:2376083.
    Köszönöm szépen, Kriszti!
    előzmény:
    tavasz75 (76056)
    2009-03-30  22:22
  20. 2009. március 31. 08:5876082.
    előzmény:
    szucsok (76080)
    2009-03-31  08:55
  21. 2009. március 31. 08:5576081.

    Sziasztok!

    nekem is van egy nagyon finom meggyes csokis muffin recim, imádjuk, kép nincs de el lehet képzelni: tele meggyel a csokis tészta nyami

     

    http://mindmegette.hu/index.php?apps=recept&recept=4186

     

     

    mindenki nagyon ügyes, gratula

     

    Voltam Aranycipóéknál és mit látok szilvás mákos sütit, írtó gusztin néz ki, ez valami új termék nekik (vagy már régen voltam náluk), tisztára mint amit mi csináltunk itt a FÓRUMON 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2009. március 31. 08:5576080.

    Amit Csillagvirágtól kaptam átszámítás az élesztőkről és a por élesztő hátulján is az volt, hogy 3,85 gramm na nagyjából annyit.

     

    Én sem gondoltam volna, hogy ilyen sikere lesz, vittem a Nővéreméknek is még nem tudom ízlett-e nekik de majd ma kifaggatom.

    előzmény:
    nyestkutya (76079)
    2009-03-31  08:50
  23. 2009. március 31. 08:5076079.

    Szia Szucsi! De jó, hoyg sikerült! MEnnyi friss élesztőt tettél végül bele?

     

    NEm semmi, hoyg már el is fogyott!!   

    előzmény:
    szucsok (76074)
    2009-03-31  08:21
  24. 2009. március 31. 08:4976078.
    Csillagvirág, ez a süti nagyon jól hangzik! Szted a finomsági mutatója hol helyezkedik el a 10-es skálán? Tésztaszerű lesz a teteje is, vagy az lágyabb??
    előzmény:
    *Csillagvirág* (76073)
    2009-03-31  07:26
  25. 2009. március 31. 08:4776077.
    Olgis, ha esetleg van meggylekid vagy szörpöd, akkor a meggylé helyett pár kanálnyit tegyél bele, akkor intenzívebb meggyes íze lesz.
    előzmény:
    nyestkutya (76075)
    2009-03-31  08:41
  26. 2009. március 31. 08:4476076.

    Sziasztok Sütikirálynők!

    Kb. 3 éve nagyobb figyelemmel kísértem a topicot, és akkor rábukkantam egy nagyon jó receptre, amit akkor el is készítettem, mégpedig a füstölt sonkával vagy tarjával töltött cipó. Ami megmaradt a receptből az az, hogy nem bl55-ös liszt kellett bele, hanem bl...sajnos nem emlékszem, hogy milyen számú liszt...nagyon leköteleznétek, ha meg tudnátok nekem adni ennek a remek ételnek a receptjét.

    Előre is köszönöm

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  27. 2009. március 31. 08:4176075.

    Jóreg!

     

    Olgis, csodás lett a mákvirágod!

     

    A tegnapi csokis-meggyes muffin receptje:

     

    Csokis-meggyes muffin

     

    Hozzávalók:

    (joghurtos pohár a mérce) 

     

    Fél pohár joghurt (bármilyen)

    Fél pohár meggylé 

    1 pohár cukor

    2 tojás

    fél pohár olaj/olvasztott margarin

     

    2 pohár liszt (az egyik pohárból egy nagy evőkanálnyi lisztet kakaóporral helyettesítünk) 

    csipet só

    fél cs. sütőpor 

    fél kk. fahéj 

    10 deka étcsoki feldarabolva

     

    36 db meggy lecsöpögtetve

     

    1, étcsokit apróra daraboljuk

    2, az első 5 összetevőt összekutyuljuk 

    3, hozzáadjuk a száraz összetevőket is, és összekeverjük

    4, hozzáadjuk a csokidarabokat is 

     

    A muffinformákba kanalazunk 1-1 kanál masszát, ráteszünk 3 db meggyet, rá a másik kanál masszát. 175-180 fokos sütőben kb. 20 percig sütjük. (tűpróba)

    előzmény:
    olgis (76070)
    2009-03-30  22:56
  28. 2009. március 31. 08:2176074.

    Szia, Jó reggelt mindenkinek.

     

    Végül friss élesztővel csináltam meg.

    Nem volt kedvem két tepsivel sütni ezért kicsit összesültek, de az íze isteni lett a férjem elvitte reggelire a  két utolsót.

     

    Sajnos csak így készült kép róla.

     

    Ma a zebra muffínon gondolkozom ha lesz időm lehet megcsinálom.

     

    Ki mit süt húsvétra??

     

    előzmény:
    olgis (76067)
    2009-03-30  22:50
  29. 2009. március 31. 07:2676073.
    előzmény:
    Godot (76049)
    2009-03-30  22:08
  30. 2009. március 31. 07:1376072.

    Oroszkrém tortának javaslom ezt ----------------->

     

    Oroszkrém torta:

    http://www.szamoca.eoldal.hu/cikkek/tortak/oroszkr em-torta

     

     

    Ha esküvőre lesz, megcsinálhatnád a gyümölcsök nélkül a tetejét csak fehérre ----------->

    előzmény:
    gyugyiildi (76034)
    2009-03-30  20:53
  31. 2009. március 30. 22:5776071.
    persze jó éjt,én is megyek!
    előzmény:
    nyestkutya (76069)
    2009-03-30  22:55
  32. 2009. március 30. 22:5676070.

    a végeredmény lemaradt:

     

    nem a legjobb tányér választás,de csak erre a pizza tálra fért rá,éppen. 

    előzmény:
    olgis (76067)
    2009-03-30  22:50
  33. 2009. március 30. 22:5576069.

    Olgis, holnap beírom, ok?

     

    jó éjszakát!! 

    előzmény:
    olgis (76067)
    2009-03-30  22:50
  34. 2009. március 30. 22:5476068.

    Mármint erre a pudingos-tejfölös-tojásos dologra gondolsz? Egy nem túl folyós massza lesz a gyümölcs között. hidegen megdemed, vágható, de nem lesz olyan kemény és szilárd, mint amikor csak simán pudingot főzöl. Finom! 

     

    Bocs, de tényleg elteszem magam, már ledőlök a székről  

    előzmény:
    Sarapod2 (76066)
    2009-03-30  22:45
  35. 2009. március 30. 22:5076067.

    timi30:azért az a repedezett dob nekem nagyon tetszik,nekem az első dobom meg sem közelítette ezt.azt nem értem,mitől lehet kenni azt a cukrot?????????????????????????????? nekem rögtön megszáradt. a József-tortánál is ez volt a helyzet,bár ott nem látszott,mivel a rétegek között volt.  de mitől lehet kenni a karamellt???????????????????????

    és a csokor csodálatos!

    szucsok:végül mit csináltél az instant élesztővel? nekem a recepten nem írja,hogy fel kell futtatni. jól megkel tőle a tészta,semmi gond vele. van egy recim,ami 22 dkg liszthez 1 cs élesztőt ír. baja nem lett,hogy (szerintem is) sok élesztő volt benne.

    pűcske:jól néz ki a zebra-muffin!!

    bigacsiga,kókika:köszönöm dícsérő szavaitokat

    nyestkutya az a meggyes-csokis muffin! uram  megőrül ezért a párosításért. beírnád a recijét! ? lszi

    mutatom a mákvirágomat és ha megfelelő,akkor Csillagvirág a következő tabló sorba bekerülhetne???????

    és nagyon köszönöm nektek ezt a recit,ez egy csúcs jó tészta!nagyon finom

    előzmény:
    timi30 (75963)
    2009-03-30  10:46
  36. 2009. március 30. 22:4576066.
    A puding, hogy viselkedik sülés közben?
    előzmény:
    nyestkutya (76063)
    2009-03-30  22:42
  37. 2009. március 30. 22:4476065.
    nem sajnos, tényleg tuti jól néz ki
    előzmény:
    nyestkutya (76064)
    2009-03-30  22:42
  38. 2009. március 30. 22:4276064.
    A hsz számot nem tudod beírni?
    előzmény:
    Godot (76062)
    2009-03-30  22:42
  39. 2009. március 30. 22:4276063.

    Még visszanéztem. Igen, utána sütöd, egybe az egészet! (ha csak azt nem írja a recid, hogy süsd elő a pitetésztát, utána pakold a gyümit, szószt, és azzal süsd még..)

     

    GOdot, köszi, tényleg híg az a "felső tészta", szóval a meggy közé folyik.

    előzmény:
    Sarapod2 (76058)
    2009-03-30  22:23
  40. 2009. március 30. 22:4276062.
    Bocs már megint, irtóra lekicsinyítettem és így sem megy el az én gépemről, esküszöm nem vagyok ilyen béna. Ezennel fel is adtam...
    előzmény:
    Godot (76061)
    2009-03-30  22:39
  41. 2009. március 30. 22:3976061.
    A vicc, h. a képet innen mentettem és most nem engedi be. Régebben is küldtem a fórumra
    előzmény:
    Godot (76060)
    2009-03-30  22:36
  42. 2009. március 30. 22:3676060.
    csak képet önmagában nem lehet küldeni?
    előzmény:
    Godot (76059)
    2009-03-30  22:32
  43. 2009. március 30. 22:3276059.
    Na, megvan, remélem elég kicsi
    előzmény:
    Godot (76057)
    2009-03-30  22:22
  44. 2009. március 30. 22:2376058.
    Ne menj, még egy kérdés?  Mikor a pudingos tölteléket ráöntöd, utána sütöd?
    előzmény:
    nyestkutya (76054)
    2009-03-30  22:19
  45. 2009. március 30. 22:2276057.

    Kár, h. nem találom a képet. Én látom a lelki szemeim előtt.

    Az ún  "felső tészta" befolyik a meggy közé, legalábbis a képen én úgy láttam. 

    előzmény:
    nyestkutya (76054)
    2009-03-30  22:19
  46. 2009. március 30. 22:2276056.
     Sziasztok Sütitündérek


    Nagyon régen írtam Nektek. Elnézést kérek azoktól akiknek nem válaszoltam eddig, ígérem most már hamarosan pótolom az elmaradásomat
    Először is, köszönöm Nektek a sok szülinapi jókívánságot, nagyon jólesett
    Azért, amikor módomban állt nyomon követtem mennyi szépséges, ínycsiklandó sütemény készült nap mint nap. Nagyon ügyesek vagytok


    Sziszi: csodaszép a virágoskert tortád, édesek a kis figurák is a sokféle gyönyörű virág mellett ( a kis krokid is tökéletes lett)! Láttam az álomnászutatokról a képeket..... maga a paradicsom. Kívánom, hogy mindig ilyen boldogok legyetek

    Csillagvirág: nagyon tuti lett a dínó tortád, és szépséges a kis ünnepelt is. Isten éltesse sokáig

    Illeskrisz: már megint remekeltél: ez  a baseball sapka....

    Gratula a sok szép báránykához, pillecukor csodákhoz és a többi finomsághoz!!!
    Sajnos most sincs időm mindenkit név szerint megemlíteni, bár a dícséretet mindannyian megérdemlitek!

    Kellemes, szép sütögetős hetet kívánok

    Sziasztok
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  47. 2009. március 30. 22:2176055.

    Persze, jó mindegyik. Valamint bízom benne, hogy az eszem is vissza kottyan a festés és takarítás után, és megtalálom a recit.

    Most valami gyorsat akarok csinálni, mert még nem vagyunk teljesen kész a takarítással, de már a fiúknak hiányzik a süti. 

    Vasárnap csak egy gyors és fini édesség volt, ime.

    előzmény:
    nyestkutya (76051)
    2009-03-30  22:11
  48. 2009. március 30. 22:1976054.
    na még pár szó, most nézem, hoyg itt a meggyesnél a töltelékkel semmit nem kell csinálni, na azt tuti nem bírnám ki, valahogy egy picit megízesíteném a meggyet.
    előzmény:
    nyestkutya (76053)
    2009-03-30  22:18
  49. 2009. március 30. 22:1876053.

    Én is mentettem, egy köv. üveg meggyből kipróbálom! 

    Jó éjszakát, még tévézem vagy olvasok egy kicsit, aztán elteszem magam. 

    előzmény:
    Godot (76052)
    2009-03-30  22:14
  50. 2009. március 30. 22:1476052.
    Ezt innen mentettem, még nem sütöttem meg, de várólistás, nagyon szép képet tett fel vki régebben .
    előzmény:
    Godot (76049)
    2009-03-30  22:08
  51. 2009. március 30. 22:1176051.

    Hú, ez nagyon fini lehet!! Próbáltad? 

     

    Sarapod, jó valamelyik, vagy még keresgéljünk? 

    előzmény:
    Godot (76049)
    2009-03-30  22:08
  52. 2009. március 30. 22:0976050.

    JA, akkor félreértettem, azt hittem, most szilvás jön. Tulképp majdnem mindegy, sztem a körtés is nagyon fini lehet, amit Godot írt be. Olyat egyszer én is sütöttem, isteni volt ezzel a tejfölös cuccal. Arra nem muszáj rácsot tenned, maradhat csupaszon is.

    A meggyhez talán nem illik ez a tejfölös cucc.. ahhoz hozom illeskrisz meggyes töltelék recijét! Ez viszont gáztepsinyi méret! És sztem erre kell tészta a tetejére is. 

     

    A meggyes tölteléknél 1 kg meggy vagy 2 nagyobb üveg befőtt. Egy vaníliás pudingot megfőzök a meggy 4 dl levéből, ízesítem cukorral, ha hűlt kicsit összekeverem a meggyel és ezt a tölteléket kenem a szintén morzsával meghintett tésztára. 

     

    Ja, azt a könyvet nem ismerem, a hsz-t úgy, ahogy van, a sajtkukac.hu-ról másoltam, ez az ő kommentjük!

    előzmény:
    Sarapod2 (76047)
    2009-03-30  22:02
  53. 2009. március 30. 22:0876049.

    Meggyes mandulás/diós

    Hozzávalók (egy 26 cm-es tortaformához):

    Az alsó tésztához:
    20 dkg liszt, 10 dkg porcukor, 1 tojás, 15 dkg puha vaj, 1 csomag vaníliás cukor, fél kisanál őrölt fahéj, egy kiskanál sütőpor, csipetnyi só.
    A töltelékhez: fél kiló magozott meggy vagy egy nagy üveg magozott meggybefőtt jól lecsöpögtetve.
    A felső tésztához:
    10 dkg liszt, 10 dkg kristálycukor, 1 tojás, 5 dkg puha vaj, 2 dl tejszín, fél kiskanál őrölt fahéj, 1 citrom reszelt héja, 10 dkg őrölt mandula, fél kiskanál sütőpor.

    A sütemény tetejére. 5 dkg mandulaforgács, olvasztott csokoládé, csokoládégyöngyök.

      

    előzmény:
    Sarapod2 (76047)
    2009-03-30  22:02
  54. 2009. március 30. 22:0376048.
    Szerintem szilvával is jó, mert a gyümi egyben marad, azaz akkora kockákban amekkorára vágtad.
    előzmény:
    nyestkutya (76044)
    2009-03-30  21:55
  55. 2009. március 30. 22:0276047.

    Köszi neked is és Godot-nak is a receptet. Mentettem. Most nem szilvásat, hanem meggyeset és körtéset szeretnék sütni, mert az volt elfekvőbe a spejzba, mint befőtt.

    Erről a könyvről még nem hallottam, hol lehet megvenni? Ez szakácskönyv? Bocs a tudatlanságomért.

    előzmény:
    nyestkutya (76043)
    2009-03-30  21:53
  56. 2009. március 30. 22:0076046.
    Ja, és a körte alá darát szórok! A tészta összeállításával nem vacakolok, hanem mindent belezutty a tálba és robotgéppel összeállít, és nem ragad a tészta!
    előzmény:
    Godot (76045)
    2009-03-30  21:57
  57. 2009. március 30. 21:5776045.

    Szia!

     

    Ezt szoktam sütni, a Mindmegettéről. Annyit változtatok rajta, h. a tetejére a tésztát csíkokban teszem rá, tehát rácsos lesz.A rácsokat lekenem tojással, ha marad a tojásból, akkor azt is rácsorgatom a tetejére, így gyönyörű pirosra sűl! Azért csinálom rácsosra, mert így a pára jól eltávozik és a végeredmény jó állagú lesz! Ugyanis a megjegyzésekben írta vki, h. szétcsúszott neki harapáskor.

     

    Nagyon finom!!! Már többször megsütöttem, sajna nem fényképeztem le.

    előzmény:
    Godot (76042)
    2009-03-30  21:51
  58. 2009. március 30. 21:5576044.
    ha úgy csinálod, ahogy Godot írja, akkor nem natúr gyümis lesz, hanem a tejfölös-tojásos cucc összeáll krémszerűvé, az is nagyon fini. (mondjuk szilvásnál nem tudom, milyen színe lesz!)
    előzmény:
    Godot (76042)
    2009-03-30  21:51
  59. 2009. március 30. 21:5376043.

    egy barátnőmnél találtam a sajtkukac.hu-n ezt a szilvás pitét, próbáld ki!

     

    Ezt a receptet is a csodálatos Mary Berry könyvében találtam amiről így is, úgy is csak szuperlatívuszokban tudok írni és beszélni, de ezt most nem teszem lévén, hogy egy pitéről szeretnék írni, nem pedig egy könyvről. Mindenesetre már sok receptet készítettem el belőle fagyitól a süteményig és még sosem csalódtam. Gyakran merítek belőle ötletet egy-egy étek külsejéhez is.

    Ezesetben olyan apró változtatásokat eszközöltem, mint a sima liszt helyetti rétes liszt használata, vagy némi sütőpor a tésztába.

    Mandulás szilvatorta (egy 20 cm-es gyümölcstortaformához)

    tészta:

    25 dkg rétesliszt (lehet sima vagy ami tetszik)

    12 dkg vaj

    6 dkg porcukor

    csipet só

    1-2 ek hideg víz

    1 ek tejföl

    1 kk őrölt fahéj

    Töltelék:

    70 dkg szilva - nettó súly (lehet több féle, egyformára vágva)

    10 dkg nádcukor

    1 ek 100%-os citromlé vagy 1 citrom leve

    1 ek kukoriicaliszt

    1 kk őrölt fahéj

    1 kk mandulaaroma

    1 marék stiftelt vagy vágott mandula

     

    Én előző este elkészítettem a tésztát, hogy egy éjszakát álljon a hűtőben, de elég neki 30 perc is. Egy tálba mértem a lisztet, a sót, a porcukrot és a fahéjat, s jól elkevertem. A vajat hozzá szoktam reszelni és úgy elmorzsolni a liszttel, végül 1-2 evőkanálnyi vízzel és a tejföllel  gyors mozdulatokkal, nem kidolgozva összegyúrni. Fóliában pihentettem.

    Ezután összevágtam a szilvákat, mivel kicsik voltak negyedeltem és egy tálba szórtam. Hozzáadtam a cukrot, a citromlevet, a mandulaaromát és a fahéjat, s jűl elkevertem, hogy beborítsa az illatos cukorköpeny a gyümölcsöket. Ekkor szórtam meg a kukoricaliszttel, még utoljára elkevertem és hagytam pihenni.

    A sütőt előmelegítjük 190 fokra, a gyümölcstortaformát kivajazzuk és lisztezzük. A lehűlt tésztalapot kinyújtjuk úgy, hogy kissé túllógjon a forma peremén, majd beleigazítjuk, hogy egyenletes és tölthető legyen. Nem egyszerű feladat, mert kissé szakad, de megéri a fáradságot.

    A gyümölcsöket szorosan sorba rakjuk, majd megszórjuk a mandulával. A sütőbe toljuk és úgy 45 perc alatt aranysárgára sül a tésztánk, a gyümölcs pedig megpuhul. 10 perc pihentetés után sütőrácson hűtjük ki, s langyosan vagy hidegen, tejszínhabbal tálaljuk.

      

    előzmény:
    Sarapod2 (76041)
    2009-03-30  21:41
  60. 2009. március 30. 21:5176042.
    Körtelepény a tésztához 25 dkg finomliszt,
    13 dkg margarin, 1 tojás, 1 dl sűrű tejföl, 1 evőkanál porcukor, 1 teáskanál sütőpor, 1 mokkáskanál só, a töltelékhez: 4 nagy körte, 2 dl tejföl, 2 tojás, 1 teáskanál őrölt fahéj, ízlés szerint 2-3 evőkanál porcukor, a tetejére 1 tojás.
     Előkészítése: a tésztáhozvalókat mély tálba rakom (a margarint megreszelem vagy szitán átnyomom), majd gyorsan összegyúrom és cipóba formálom. (A tészta kissé ragad, ezért a kezüket és a gyúrótáblát is lisztezzék meg!) Egy nagyobb és egy kisebb részre vágom, a nagyobbat tepsi nagyságúra nyújtom, és a kenetlen tepsit úgy bélelem ki vele, hogy pereme is legyen. Félreteszem. A körtét meghámozom, kicsumázom, szeletekre vágom. A tojásokat habosra verem, összekeverem a tejföllel, fahéjjal, kevés cukorral.

    Elkészítése: a gyümölcsöt egyenletesen elhelyezem a nyers tésztán. Az öntettel lelocsolom, majd a másik kinyújtott tésztadarabot rányomkodom és felvert tojással bekenem. Villával rovátkákat húzok rá, és megszurkálom. A tepsit előmelegített, forró sütőbe tolom. A lángot 5 perc múlva takarékra mérsékelem, és kis lángon kb. 25 percig lassan sütöm. A tepsiben hagyom kihűlni.
    előzmény:
    Sarapod2 (76041)
    2009-03-30  21:41
  61. 2009. március 30. 21:4176041.
    Segíts kérlek, mert leblokkoltam. Ma spejzpakolás volt, és találtam pár üveg fejtett meggyet és körtét is. Cakkos - pie - formába szeretnék sütni valamit, de most absolute nem találok rá receptet. Itt a képen épp szilvásat sütök, de nem találom a recit, hogy miből mennyi kell a formába. Azért sütném ilyenbe, mert egy üveg kevés lenne tepsibe. Köszi ha tudsz segíteni.
    előzmény:
    nyestkutya (76035)
    2009-03-30  20:57
  62. 2009. március 30. 21:3376040.
    Hú, ez a duplacsokis-meggyes muffin nagyon fini lett!Mutatom:
    előzmény:
    nyestkutya (76037)
    2009-03-30  21:20
  63. 2009. március 30. 21:2776039.

    Ha - előre láthatólag - megéri a másnapot a zebra muffin, akkor azért azt javaslom, hogy a tetejére tegyél csoki mázat (vagy takard le éjszakára). Tény, hogy nem az az azonnal száradós sütemény és nem árt neki ha áll (jobban összeérnek az ízek), de ebben a fűtéses időben szárazabb a levegő, és hát ez a sütiken is érzehető.

    előzmény:
    Pűcske (76036)
    2009-03-30  21:11
  64. Torolt_felhasznalo_363578
    Torolt_felhasznalo_363578
    2009. március 30. 21:2376038.

    SZiasztok:)

     

    Nagyon sok szebbnél-szebb tortát,és sütiket készitettek amig nem voltam:)Gratulálok!!!

    Én most tervbe vettem,hogy virágos kertet fogok csinálni,és azt szeretném kérdezni töletek, hogy valaki csinált-e már kisebb "kiszerelésben"?Olyan 10×10 cm-es re gondoltam,vagy valami hasonló méretüre,mert többet készitenék.

    Barátok,ovónéniknek ,húsvétra.

    Tudnátok ezzel kapcsolatban segiteni,hogy miképp lehetne ezt kivitelezni?

    Prücske! Leirnád majd nekem ha ráérsz a muffin recit?

    Elöre is nagyon köszönöm,szép estét nektek!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  65. 2009. március 30. 21:2076037.

    Ne szomorkodj, az a túrós csak a külföldön élőknek elérhetetlen, szegény Sziszi mindig feltankol túróból, amikor jönnek haza, és amikor mennek vissza, akkor sorakoznak a túrós sütikék, aztán nagy kényszerszünet.. igaz, Sziszikém?

    Bár több országban meg van túró, az a krémes. (de az nem jó sok magyar sütibe, mármint nem lesz vele ugyanolyan)

     

    Szóval bármikor szeretnél, seccperc alatt sütsz újat!

     

    Én még nem csináltam a zebrát semmilyen formában, eddig nem csigázott fel, de most érdekel, milyen is lehet, szóval legközelebb kipróbálom!! Úgyhogy azt sem tudom, másnap milyen, de biztos finom, annyian dícséritek!  

    előzmény:
    Pűcske (76036)
    2009-03-30  21:11
  66. 2009. március 30. 21:1176036.

    Szia Nyesti!

    Holnapra becsomagoltatott mindkettő 2 db-ot, fiam az XXL-es méretűből, lányom a kisebbekből. Vacsi után is ettek, Apa is rájárt (elég lesz egy nagy...kérhetek még egy kicsit is?), szóval ez nem éri meg a fagyasztót, na de majd legközelebb! Érdekes, a torta formájúnak nem volt ekkora sikere. (És ez mintha másnap még finomabb lenne, nem?)

     

    De nekem ez a tegnapi túrós muffin jött be nagyon, sajnos már csak emlék...

    előzmény:
    nyestkutya (76035)
    2009-03-30  20:57
  67. 2009. március 30. 20:5776035.

    Riti, jók a zabpehely kekszeid, biztosan kipróbálom őket!!Azt hiszem, én darabosra darálom a zabpelyhet, nem teljesen porrá, szeretünk ráharapni :) De majd kísérletezem. 

     

    Pűcske, és hogy ízlenek a zebrák a gyerkőcöknek? 

     

    CSigusz, azért a Te recidet sem dobtam sutba, csak talán csökkentem benne a tönköly mennyiségét, mert simából is, tk-ból is csak azt raktam bele, maximálisan egit akartam, de egy kis "szemét" lisztet is hozzá fogok keverni, akkor tuti az is lazább lesz!

     

    Képzeljétek, először életemben vettem meggybefőttet a Sparban (Spar márkájút) 179Ft-ért, valami meggyes sütit akartam belőle. Ilyesmihez sosincs bizodalmam, meg a családban sokat raknak el Nagyim és Anyukám, a házit szoktam használni. (csak most nem volt kéznél) Szó, mi szó, ez a befőtt nagyon-nagyon finom, magozott, és nincs is benne tartósítószer. Mindemellett marha olcsó. Szóval asszem párszor rájárok még arra a polcra :):)

    Most sült meg egy csokis-meggyes muffinom, marha kivi vagyok a végeredményre, mert a joghurtos alapján ilyet még nem sütöttem. Csak még forró..  

    előzmény:
    riti00 (76007)
    2009-03-30  14:30
  68. 2009. március 30. 20:5376034.

    Sziasztok Lányok!

    A közeljövőben esküvői tortát kell sütnöm.  Oroszkrém- és sacher tortát kért a menyasszony. Ebben kellene segítség. Annyi jó recit olvastam és mentettem már le, de nem tudom melyik az igazi. 

    Segítsetek légyszi. Elre is köszönöm szépen. Ildi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  69. 2009. március 30. 20:3576033.
    Nem tudom, mert én nem gyűjtöttem Lajos Maris könyveket, Csirri írta, hogy abban van.
    előzmény:
    Sarapod2 (76030)
    2009-03-30  19:48
  70. 2009. március 30. 20:3376032.

    Nagyon szívesen!

    párod

    előzmény:
    szarkaandi (76031)
    2009-03-30  20:16
  71. 2009. március 30. 20:1676031.

    Bigacsiga.: Nagyon köszönöm a kenyér receptet, ma megcsináltam, 30 dkg sima 20 dkg rozsliszt keverékkel. Magokat most nem tettem bele.

    Nagyon finom volt még a családnak is ízlett.

    A férjem előszőr megkérdezte hogy mit újítok mindig, aztán azt mondta, hogy nem is olyan rossz ez.

     

    Még egyszer köszi.

    Andi

    előzmény:
    bigacsiga2 (76027)
    2009-03-30  19:24
  72. 2009. március 30. 19:4876030.
    Ha tudsz valamit, akkor beírod ? Lajos Mari melyik könyvébe van? Milyen jó neve van "ugrófánk"?
    előzmény:
    bigacsiga2 (76027)
    2009-03-30  19:24
  73. 2009. március 30. 19:4276029.

    Szia Olgi!

     

    Ez a tortaaaaa!! Gyönyörű!

    Nagyon ügyes vagy! Gratulálok hozzá!

     

     

    A kinder pinguin tortám belsejét sajnos nem tudom megmutatni, mert ajándékba vittem, de nálunk a nagy kedvencek között van számontartva.

    előzmény:
    olgis (75942)
    2009-03-29  23:49
  74. 2009. március 30. 19:3476028.

    Igy már értem a kérdést. Nos, szerintem simán le lehet fagyasztani. Nem hiszem, hogy felengedéskor veszítene bármit is az élvezeti értékéből...

     

    Én is jobban szeretem, ha a gyerekek az én sütimet eszik, mint a borzalmasabbnál-borzalmasabb boltit. Ebben legalább tudom, hogy mi van. Abba meg tudom, hogy az, ami az enyémben van, csak nyomokban van...

    előzmény:
    Pűcske (76023)
    2009-03-30  19:00
  75. 2009. március 30. 19:2476027.

    Igen csak sűrűbb több tojással, de megvárom még Csirrit, Lajos Mari mit ír az ugrófánkról.

     

     

    előzmény:
    Sarapod2 (76025)
    2009-03-30  19:15
  76. 2009. március 30. 19:1976026.

    Megsütöttem már többször a Zebrát muffinnak, de én sem extra pici kanállal tettem bele, mert ahhoz nekem nincs türelmem.

    Így 3 kiskanállal fért bele és 24 db lett belőle.

    előzmény:
    Pűcske (76011)
    2009-03-30  17:24
  77. 2009. március 30. 19:1576025.

    Köszi a választ. Kezem mint a tenger, legalább is most a takarításnál azt vettem észre. Lehet én leszek Sába királynője.

     

    Egy nyugodt napon - ha a fiúk nem lesznek itthon - akkor én is kipróbálom.

     

    Bocsi, de a tészta sima palacsintatészta?

     

    előzmény:
    bigacsiga2 (75941)
    2009-03-29  23:35
  78. 2009. március 30. 19:1176024.

    Nem tűnik kevésnel, mert

     

    2 dl tej, 10 dkg vaj, 1 tojás kiadja azt a folyadékmennyiséget, ami fél kiló liszthez kell.

    előzmény:
    tasaya (75993)
    2009-03-30  12:04
  79. 2009. március 30. 19:0076023.

    Hát azért, mert ha valamit szeretnek, akkor abból hétvégén nagyobb adagot sütök, és lefagyasztom, majd hét közben, mikor nem nagyon érek rá sütögetni, de szeretném, hogy inkább házi - legalább tudom, mi van benne - sütit, szendvicset vigyenek tízóraira, csak reggek kikapom (vagy előző este), papírtörlő között éppen kienged, mire enni kell. Erre a hétre is van kakaós csiga, túrós pogi, sajtos rúd, békebeli kifli a fagyasztóban. Meg nem szeretik egymás után 2-3 napig ugyanazt vinni, így változatosabb. Szóval nem pont erre, az előbb sütött adagra gondoltam!

    Na pesze ezeket az adagokat előrelátó módon már ki sem rakom eléjük...

     

    Szóval próbálta már valaki fagyasztani a zebrát?

    előzmény:
    Tulipáncsokor (76015)
    2009-03-30  17:43
  80. 2009. március 30. 18:4976022.

    Nyesti, akkor meg kell tartani azt a receptet, azért csak összejött.

     

     

    Kiprobálhatod Csillag tönkölyösét is, hátha neked jobban sikerül, mint nekem.

    előzmény:
    nyestkutya (75949)
    2009-03-30  09:12
  81. 2009. március 30. 18:4576021.
    Gyönyörű a tortád!
    előzmény:
    olgis (75942)
    2009-03-29  23:49
  82. 2009. március 30. 18:3376020.

    Csirri!

     

    Nekem nem ugrott le egyik sem, de ha villával rásegítettem lejött, hellyel közzel.

     

    A Lajos Maris recept is palacsinat tészta?

     

     

    Kutyus, jó lehet!

    előzmény:
    csirri (75947)
    2009-03-30  09:09
  83. 2009. március 30. 18:2076019.
    esetleg az nlc-n, a gasztro rovatban???
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_620057 (76009)
    2009-03-30  14:36
  84. 2009. március 30. 17:5976018.

    mindkettőt gáztepsiben szoktam sütni

    A havas tátránál kivajazom és lisztezem.

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    hugi78 (75969)
    2009-03-30  11:20
  85. 2009. március 30. 17:4876017.
    Címlapra kerülni manapság nagyon könnyű! ------->
    előzmény:
    Tulipáncsokor (76012)
    2009-03-30  17:25
  86. 2009. március 30. 17:4676016.
    Kinder Paradiso (saját)

    Hozzávalók:
    5 tojás
    100 gr liszt
    100 gr étkezési keményítő
    150 gr cukor
    reszelt citromhéj v. 1 fiola citrom aroma
    1 csipet só
    100 gr vaj
    1/2 csomag sütőpor
    A tojások sárgájával habosre keverem a cukrot, hozzáadom a puha vajat, majd lassan az összes többi anyagot, végül belekeverem a tojások keményre vert habját
    Kivajazott, liszttel megszórt tepsibe 170 °C-os sütőben 35-40 percig sütöm.
    Krém:
    200 ml tej
    250 ml tejszín
    100 gr cukor
    1 cs. vaníliás cukor
    1 csipet só
    30 gr liszt
    reszelt citromhéj
    2 ek citromlé
    2 ek rum
    1 cs. zselatinfix
    A tejet a liszttel és a cukorral összekeverem. Állandó keverés mellett kemény krémet főzök belőle. Folpackkal letakarom és hagyom kihűlni. Miután kihült, a többi hozzávalót is belekeverem.
    A tejszínt kemény habbá verem a zselatinnal majd összekeverem a kihült lisztes krémmel.
    A kihűlt tésztát ketté vágjuk és megtöltjük. Ha a krém megdermed  porcukorral megszórva tálaljuk.
    előzmény:
    Mimi73 (75966)
    2009-03-30  11:03
  87. 2009. március 30. 17:4376015.

    Minek tennéd a fagyasztóba?  Ha holnap a gyerekek iskolába viszik, akkor simán kint lehet hagyni, semmi romlandó nincs benne, meg van sütve, stb....

    Mondjuk én sütit soha nem teszek fagyasztóba. Örülök, ha a másnapot megéli

    előzmény:
    Pűcske (76014)
    2009-03-30  17:38
  88. 2009. március 30. 17:3876014.

    Elsősorbam én is a holnapi tízóraira gondoltam, remélem egy 4 db megússza addig valahogy. (És az apjuk még haza sem jött...)

     

    Szerinted fagyasztható???

    előzmény:
    Tulipáncsokor (76013)
    2009-03-30  17:29
  89. 2009. március 30. 17:2976013.

    Nagyon ügyes vagy!!!!!! Nekem is pont így nézett ki, ilyen piciben nem lehet "zebrásítani".

     

    Ugye, hogy milyen finom? Nálunk a 34 db talán nem egészen 2 nap alatt fogyott el 3 gyerekkel. (vittek az iskolába is néhányat)

    előzmény:
    Pűcske (76011)
    2009-03-30  17:24
  90. 2009. március 30. 17:2576012.

    És méghogy nem vagy tálentum!!  Még a Vogue is címlapon hozza a tortádat

     

    Remélem anyósod minimum aranytálcán hordoz (nem is a tenyerén), mert nem sok anyós kap ilyen tortát!

    előzmény:
    *Csillagvirág* (76003)
    2009-03-30  13:14
  91. 2009. március 30. 17:2476011.

    Sziasztok, ..

     

    ...hogy Ti hogy pörögtetek egész nap!, alig bírom visszaolvasni!

     

    Na, szóval én eddig csak tortának sütöttem, de annyit beszéltetek róla, hogy elkészült a zebra-muffin, igaz, csak 4 tojásból csináltam, mert nem egy sütifaló család ez, inkább engem pihentet a sütögetés.., szóval 6 nagy meg 8 kisebb muffin lett.

    Meg persze vízszintes csíkok lettek, mert kisebb kanállal kellett volna adagolni, de hát ki ért erre most rá?? (Munka után, gyerek leckeírása közben.)

     

    Na, most írtam, hogy nem nagy sütifogyasztók, erre mindkettő rávetődött

    előzmény:
    Tulipáncsokor (75997)
    2009-03-30  12:19
  92. 2009. március 30. 15:3576010.

    szép napsütéses napot mindenkinek!

     

    babikam,Csillagvirág,nyestkutya,timi30 köszönöm a dicséretet igyexik az ember.

    timi: a diótorta krémje egyszerű:4dl tejszínt felverni+5dkg porcukor+2ek nutella,+2kisk nescafe+1ek kávélikőr(nálam ez hiányzott)  doboshoz:külön sütni a 6 lapot,kerek papíron 23 cm-es:8tojás szétválasztva+22dkg cukor+22dkg rételiszt+1kisk sütőpor

    mákvirágom kelőben. most mennem kell,felébredt a gyermekem:)

     

    előzmény:
    babikam (75946)
    2009-03-30  08:05
  93. Torolt_felhasznalo_620057
    Torolt_felhasznalo_620057
    2009. március 30. 14:3676009.

    sziasztok, csak egy kérdés ha tudtok segíteni

     

    nem tudjátok esetleg, h a Nők lapjában megjelenő recepteket hol lehet megtalálni a neten?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  94. 2009. március 30. 14:3276008.

    szarkaandi: ne fájdíts már a szíved. egyél inkább zabpehely kekszet!!!

    na jó, egy szelet szerintem belefé diéta idején is. de csakis heti egy alkalommal, szigorúan.

    előzmény:
    szarkaandi (76006)
    2009-03-30  14:22
  95. 2009. március 30. 14:3076007.

    sziasztok,

    ma végre rászántam magam a zabpelyhes keksz készítésére. találtam több receptet is, ami közül egyet kiválasztottam, és szokásom szerint, kissé megvariáltam. ezek lettek belőle.
    almás-mazsolás zabpehely keksz
    csokis-mogyorós zabpehely keksz

    kicsit utánaolvastam, és azt találtam, hogy a gabonapelyhek, meg korpafélék eltérő módon, de csökkentik a vércukor szintet, (ezzel segítik a normális anyagcsere folyamatok egyensúlyban tartását), valamint csökkentik a bélrendszeri betegségek kialakulását is. ezek után gyakrabban fogok zabos, meg korpás dolgokat készíteni...

    ezeket délután visszük az oviba, mert Botiéknak Húsvéti előkészületes délutánjuk lesz, ahová a testvéreket, meg a szülőket is várják...

     

    szucsok: bár nem nagyon értek az élesztők csereberélhetőségéhez (a múlt héten valaki bemásolta ide egyébként, én is kimentettem). Viszont az én tapasztalatom az, hogy egy kb. 50 dkg lisztes kelt tésztához elég 2,5 dkg porélesztő. Szárítottat sohasem használok, régen próbálkoztam velük, de egszer sem sikerült velük a tészta. Így hát csak frisset használok. Az meg hogy milyen márkájú? Hát. Még egy receptben sem láttam, hogy Haas, vagy Tesco vagy másmilyen élesztő. Kivéve a Dr. Oetker, de ugye az teljesen más. Nekik komoly marketingjük van. 

    Egyébként meg ügyes vagy. Egy csomó mindent kipróbálsz. Sikerrel. Nyugodtam próbálkozz, variálj.

    üdv: riti

    előzmény:
    sunday (1)
    2006-01-28  09:03
  96. 2009. március 30. 14:2276006.

    Köszönöma barbies tippet.

    Nagyon guszta a tortád, így fogyókúra közepette szívesen megennék 1 szeletet, kinyitom az ablakot küldjél már nekem. Köszi.

     

     

    előzmény:
    *Csillagvirág* (76004)
    2009-03-30  14:20
  97. 2009. március 30. 14:2176005.

    hmmm, nagyon jól hangzik.

    Tutira kipróbálom a hétvégéne!

     

    köszi a receptet :)

    előzmény:
    Tulipáncsokor (75997)
    2009-03-30  12:19
  98. 2009. március 30. 14:2076004.

    Oroszkrémtorta belülről is ---------------->

     

    Oroszkrém torta:

    http://www.szamoca.eoldal.hu/cikkek/tortak/oroszk r em-torta

    előzmény:
    sunday (1)
    2006-01-28  09:03
  99. 2009. március 30. 13:1476003.

    ----------------------->

    előzmény:
    sunday (1)
    2006-01-28  09:03
  100. 2009. március 30. 12:5976002.

    Kedves Szandra!

     

    Ez a teljes recept? A képen tök úgy néz ki, mintha krémmel is töltve lenne...

     

    előre köszi a válaszod, elpé

    előzmény:
    szandra90 (75903)
    2009-03-29  16:50

Címlap

top