Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
illeskrisz,
kuszkuszból csinálhatsz például egy ilyen laza almás-diós salátát is:
http://www.sajtkukac.hu/?p=315
Itt a recept, bár én a csokit a tetéjéről kihagytam. Szerintem elég a porcukor a tetejére. sokan elkészítették már, és eddig mindenki csak dícsérte. Sok sikert hozzá!
Mézes franciakrémes
Tészta: 10 dkg porcukor, 1 egész tojás, 1 db tojássárgája, 5 dkg margarin, 1 evőkanál méz, 1 kiskanál szódabikarbóna. Gőz felett felolvasztjuk, majd 30 dkg lisztet belegyúrunk. 2 lapot sütünk belőle.
Krém: 1 lit. tej, 2 csg vaníliapuding, 2 evőkanál liszt, 3 tojássárgája, 1 csg vaníliás cukor. Ezt megfőzzük, ha kihűlt 15 dkg porcukrot, 10 dkg margarinnal kikeverünk, és a főzött krémhez keverjük kihűlés után.
Hab: 500 ml Hulala felverve, vagy fél liter tejszín, 1csg vaníliás cukor, 4 kanál cukor, habfixáló. Megtöltjük a lapokat, tetejére csoki bevonó. /1 Katica tortabevonót kb. 6 evőkanál étolajjal gőz felett felolvasztunk
á de finom lehet. =D recept esetleg?:$
hoztam egy képet. nem házi de szerintem isteni finom. :D az auchan borzas szilvás lepénye de mennyei szerintem. :$
Sziasztok!Nem sütis képpel,hanem,nagy kérdéssel fordulok hozzátok...
Szeretek sütni és elvileg tudok is, csak van valami hozzávaló,amivel nem tudok megbarátkozni- nem is ismerem...
ez a szalakáli. Pontosan mire való? Hogyan lehet megakadályozni,hogy még a kész sütinek is ammónia szaga-íze legyen? Ha nem lehet akkor mit használjak helyett pl. babapiskótához?
Előre is kösz a választ!
Keszult meg...
Aljnelkuli turos, es Gesztenyeszivek is..
Valamint ismet megcsinaltam Andi toltott pizzajat, amit nagyon szeretunk, de errol nem hoztam kepet, hiszen ez a sutis topik
Keszult meg puncsos muffin, es tejszines-oszibarackos rizsfelfujt is, ezeket meg nem raktam fel az oldalamra, de igyekszem utolerni magam..
Szep estet Mindenkinek!
Nikkancs
Sziasztok Sutitunderek!
Jo reg jartam koztetek, "sajnos" poziciot valtottam a cegnel, es az uj helyen nem igazan van lehetosegem netezni, de remelem ez valtozni fog
Megmutatom nektek a kozel es regmult termeseit, a recepteket mar feltettem az oldalamra, ime:
Kinder Bueno aminek megprobaltam kifejleszteni az update verziojat is, hogy ne legyen akkora buntudatom
Tejszines pogacsa, nagyon finom!!
es megegy kis fogyi Turos-malnas szelet
Vannak meg kepeim, csak meg kell oket keresni..
Megprobaltam visszaolvasgatni a forumot, sajnos meg nem ertem utol magam, de termeszetesen ismet mindenki nagyon-nagyon ugyes volt
Sziasztok Lányok!
Már régen jártam erre, egyéb elfoglaltság miatt. Most hétvégére egy kis mézes krémest készítettem. Nagyon finom lett
Ajánlom mindenki figyelmébe
Bár nem süti és nem torta, inkább szilvás máglyarakásnak mondanám, szerintem nagyon finom
Habos szilvarakottas
Hozzávalók:
8 db zsemle
1 liter tej
20 dkg margarin
6 tojás
1 van.cukor
30 dkg porcukor
1 kg szilva
1 teáskanál fahéj
szilvalekvár
Elkészítés:
A (kimagozott) szilvát 5 dkg margarinon 10-15 percig párolunk.Meghintjük egy teaskanál fahéjjal.(cukor nem kell)
A tejet megmelegítjük, de ne legyen forró.
A zsemléket felvágjuk, és egy mély tálba rakjuk.
A lágy margarint (15 dkg) összekeverjük a 25 dkg porcukorral, a 6 tojássárgával,a van.cukorral.Óvatosan hozzáöntjük a langyos tejet és ráöntjük a zsemlékre.Kb. 3 percet állni hagyjuk.
Közben egy nagy és (erős) magas tepsit kivajazunk és zsemlemorzsával meghintjük.
Belerakjuk az áztatott zsemle felét, rá a párolt szilvát és megint a zsemlét.
Megkenjük szilvalekvárral.
35-40 percig 180 fokon lefedés nélkül sütjük, azután rákenjük a maradék cukorral felvert habot és 160 fokon sütjük még kb. 10-15 percet.Elzárjuk a sütőt, 10 percre kinyitjuk az ajtaját és száradni hagyjuk a habot.
Sziasztok!!
26 napja nem dohányzom,viszont 3-4 naponta sport szeletet csinálok,a receptért örök hála,nem tudom az eredetit ki küldte be,én Csillagvirágtól mentettem le.
A család is állandóan ezt követeli,úgyhogy nálunk most ez a sláger.
Sajna a díszítést kissé elbaltáztam,mert a folyékony édesítőszeres tubust használtam a fehér csoki írójának,de túl kicsi volt rajta a lyuk,úgyhogy zutty,az összes majdnem egy helyre ömlött.
Ennyit tudtam belőle kihozni,de nem baj,ebből is tanultam,úgyis szülinapra edzek....
SZia sziszi nagyon jo lett a kenyered ,en is kedvet kaptam hozza
A turosak es a sajtosak is nagyon gusztak Nagyon ugyes vagy
Szia imadoma makos gubat es meg vanilia ontet is van hozza ,KEREM SZEPEN AZT A TANYERT
A tortad is tetszik
Ma csak egy nagyon gyors muffint csináltam. Persze jó sok csokival.
http://www.szamoca.eoldal.hu/cikkek/edes-sutemenye k_-edessegek/milka-muffin
Szia!
Egy pohárral kimérve másfélszer annyi vizet kicsi sóval felforralsz, beleöntöd a kuszkuszt. Elkevered, de rögtön ki is kapcsolod a gázt alatta, főzni nem kell. Letakarod és kb. 5-10 perc alatt felszívja a vizet. Ekkor átkavarod villával egy kevés olajjal, vajjal. Szószos ételek körete.
Én tovább szoktam variálni. Amíg puhul, összevágok hagymát (kicsit megsózom), paprikát, paradicsomot, uborkát. A kész kuszkuszt egy lapos tányérra öntöm és amikor kihűlt hozzákeverem a zöldségekhez, adok hozzá borsot, apróra vágott petrezselymet (korriandert, mentát ha van), citrom (zöld citrom is lehet) héját, levét, oliva olajat (sót ha igényli). Ez egy könnyű köret, sültek mellé, én magában is szeretem. Laktatóbb mint csak a saláta. Ha csak én eszem, akkor 0,5 dl kuszkusz bőven elegendő egyszerre.
Kriszti
Sziasztok Lányok!
Már megint rég voltam erre felé, de ahogy visszaolvasok, látom még mindíg nagyon finom dolgok készülnek....
Az lenne a kérdésem, hogy tud-e valaki KUSZKUSZ receptet....Vettem a Cora-ba 1 kg -os, dobozos kuszkuszt, de nem csináltam még sosem....Hallottam, hogy nem kell főzni. bárányhús kísérője és finom...Ennyi amit tudok róla.....Valaki csinált már? Segítene egy -két ötlettel? Előre is köszi...
illeskrisz
wezek a túrós sütik nagyon tetszenek. imádom a túrót. :P
ma végre megsüti a nagyim nekem a kukucskálós túróst. de jó is lesz. =D
Szia Sziszi!
Nekem a tieid sokkal jobban tetszenek, mint az enyémek, itt a túrósnál tényleg háromszögűre vágtad és úgy is maradt. Az enyém mid eldőlt, ahány, annyi felé, mint a" Bús bácsi gyerekei " Ügyes vagy!
Sziasztok!
Szeretnem megkerdezni, hogy van-e valakinek olyan süti vagy torta (vagy barmilyen mas edesseg) receptje, amihez SOK SZILVA kell. Szoval nem csak egyszerü kevert vagy pite recire gondolok, aminek a tetejet kell szilvaval megszorni, hanem amihez tenyleg igazan sok gyümi kell (tegnap kaptam vagy 5-6 kilo szilvat es csak egy reszet szeretnem lefagyasztani).
Köszi elöre is!
AMikor középiskolába jártam, a géptan tanárnőnek hepje volt a csoki "főzés".
Osztálypénztáros lévén nekem kellett minden évben megvenni az alapanyagokat hozzá
Az is kb. ezekből az alapanyagokból ált össze csak mi nem főztük fel a cukrot, hanem simára kevertük az egészet.
Egyik évben nagyon nagy gondot okozott a zsíros tejpor beszerzése, de adddig jártuk a várost míg lett, mert ez a nő egy különösen hepciás hangulat ember volt, nem mertük megtenni, hogy nem vesszük meg a kívánsága szerinti dolgokat. Képes lett volna még megbuktatni is miatta. Áhhhhh.
A végén mindenki kapott egy jó nagy kanállal és ettük, nyalogattuk a fini csoki krémet.
Fene a gusztusunkat, ma már nem biztos, hogy annyit megennék belőle pedig szeretem a csokit.
Szívesen, pont tegnap olvastam róla én is azért tudtam hol van.
Nagyon szép mind a kettőtők kenyere. A pékségünket jutatja eszembe.
***
Itt nálunk Újpesten van egy hagyományos kis pékség.
Abba ilyen kinézetű kenyereket sütnek, fél és egy kilós, fehér és félbarna kivitelbe.
Amikor nincs időm kenyeret sütni, vagy csak ennék egy kis "más" fajtát is itt veszünk kenyeret, mert tuti jó izű álagú és még több naposan is meg lehet enni, nem úgy mint a boltiakat.
Hm...hát ez elég kemény lesz hozzá sztem...akkor tényleg be kell szerezni jégkockatartót na megyek, elteszem magam holnapra, hajnalban indulok Debrecenbe...(koliba bekőőtözés...)
jó éjt mindenkinek!
szia Virag :)
Bigacsiga pont most linkelte es irta be mindent ugyanigy csinaltam es nagyon finom, konnyu szerkezetu kenyerke lett a vegeredmeny
Limara öregtésztás kenyere
http://www.gportal.hu/gindex.php?pg=23736493&nid=4144518
Szia!
Az öregtészta nem olyan bonyolult, ne ijedj meg tőle. Én már leegyszerűsítettem, nem kell bonyolultra venni. Este bekészíted a gépbe, hagyod, hogy egy 20 perces dagasztás végig menjen, majd azonnal kikapcsolod a gépet, és legközelebb csak reggel nézel rá. Ha nagyon meleg van, akkor az üstöt beteszem éjszakára a hűtőbe, de szerintem most nem kell. Reggel csak épp annyi időre kapcsolom rá a dagasztást, míg összegyűri egy gombóccá a tésztát, és ez máris használható. 50 dkg liszthez 20-25 dkg-ot is lehet tenni. A maradékot beteszem egy tálba és mehet a hűtőbe, egy hétig sincs semmi baja. Felhasználás előtt érdemes egy órával kivenni az adagot, hogy felvegye a szobahőt, de ha nincs rá idő, nem is fontos. Ha nem sütsz sűrűn, akkor kiporciózva akár le is lehet fagyasztani, többen így szokták.
Üdv, Limara
Sziasztok lányok, ma kétfajtát sütöttem , az egyik Kókuszos szelet, a másik Kávés piskótás szelet.
Mindenkinek szép estét kivánok!!!
Szia, be tudnád írni az öregtésztás kenyér receptjét?
Nagyon jól néz ki.
Üdv:
Virág
Szia Hajneee, koszi A Te tiramisud se kutya, kar, hogya parod nem tudta megkostolni De nagyon-nagyon tetszik a szivecske a tetejen
Mar regota igertem, elnezest a kesesert egy csoki receptet - Hajneee, ezt Neked is ajanlom, mert be tudod dobozolni (ha marad )
CSOKI recept
Hozzavalok: 1,5 dl viz, 35 dkg cukor, 5 dkg kakao, 20 dkg vaj, 40 dkg tejpor.
1,5 dl vizet a cukorral a gázon 5 percig kevergetni, utána 5dkg kakaót hozzáadni, majd újra 3 percig keverni. 20 dkg vajat beletenni, majd a gázról levéve 40 dkg tejport belekeverni. Olajozott tepsibe (vagy formaba) önteni - 2-3 órán belül kiszárad és fogyasztható.
En simat es rizsest csinaltam, a kis jegkockatarto formakbol viszont csak ugy jott ki, hogy be kellett rakni a melyhutobe egy ideig de nagyon finom lett Az eredeti recept fel kilo cukrot ir, de sztem igy is eleg edes
Atyaég, ennyi finomság!! Máris megéheztem....
Nagyon jól néznek ki!!
Sziasztok Lanyok Olvasgatlak benneteket, amikor csak tudlak, gyonyoru sutik, peksutik es tortak keszultek - szokas szerint, azt kell, hogy mondjam Regi "motorosok" remelem, csak elfoglaltak es nem hagytak itt ezt a jo kis topicot (TavaszKrisztit pl. ezer eve nem lattam )
Manka, KOSZI a segitseget es a Fornetti receptet Nem ugyanolyanok lettek, mint a Tieid (sztem legalabb 3x akkorak ), de nagyon finom lett - csinaltam belole (az utolso csomag vesztartalek turobol - a melyhutobol ) turos buktat, turos tekercset (Te hogy csinaltal belole olyan helyes kis falatkakat, nem feltekeros modszerrel?) es sajtos tekercset, nagyon-nagyon-nagyon finom lett minden
Ezen kivul eletem elso oregtesztas kenyeret is megsutottem, Limara receptje es segitsege mellett Azt hiszem, befogom es inkabb mutatom a termest
Szia!
Nagyon tetszik ez a koszorú, A receptet mentettem , holnap kipróbálom. Köszi!!
Sziasztok!
Én tegnap csináltam hamis túrógombócot.
Igy:
minden fél liter kefirhez, 12 dkg griz, 3 ek. cukor.
Felforralni a kefirt, beleszórni kavargatás közbe a grizt. Kb. 1-2 perc alatt megdagad a griz, akkor elzárom a gázt és lefedem a lábast.
Fél óra alatt annyira lehül, hogy formázható legyen.
Amig hűl megpiritom a zsemlemorzsát és elkészitem a cukros tejfőlt.
Umonica,
szerintem a Nyestkutyának ajánlott quiche/pite körte része simán lecserélhető szilvára is...
de itt egy kifejezetten szilvás recept, mondjuk ez tejfölös-öntet nélküli, viszont nagyon finom volt....
www.sajtkukac.hu/?p=526
Niki
Köszönöm lányok, a tanácsokat kelttésztához!
Azzal nincs is gondom, hogy megkeljen rendesen a tészta, sőt, ha zsemléket, kifliket, csigákat sütök akkor is oké, azok megsülnek rendesen(mert viszonylag kicsik)
De olyan igaz fonott kalácsot akartam kb fél kiló lisztből, és mivel azt egybesütöttem, annak maradt az alja nyers.
Bocsi, az edény nem porcelán volt, hanem kerámiatál.
Letakarni meg nem bírtam, mert sűrített tejjel kentem meg a tetejét, és ráragadt volna a fólia...
Talán itt láttam a tejeskalács receptjét valamikor, ezek után neki se merek állni...pedig biztos finom! Vagy lesz belőel briós...
Csak gondoltam, hátha van vmi trükkje az egész egybesütésnek....
Gifi
A mai fahéjas péksüti:
http://www.szamoca.eoldal.hu/cikkek/edes-sute menyek_-edessegek/fahejas-koszoru
Nagyon finom. :)
Köszönöm szépen Neked is és géé-nek is igen, már megkóstoltuk, anyu-apu odáig volt, tesómmal is nyugtáztuk, hogy jó lett, állítólag tesóm vőlegényének is ízlett...egy "hibája" van, kihagytuk belőle a vaníliás cukrot, de igazából így is tömény édes, úgyhogy nem vészes...azt viszont eldöntöttük, hogy legközelebb nem 2 hanem 3 babapiskótás réteg lesz benne
Páromnak megmutattam a képet, elmosolyodott, és ennyi...de igazából az a baj vele, hogy nem szereti a meglepetéseket, mert állítása szerint vagy lelövi, vagy rosszul sül el, ha valaki meg akarja lepni...hát...van benne valami... pedig a szülinapjára (jan.14.) szeretnék neki valamit csinálni, a kedvenc tortája az oroszkrémtorta - hát ebbe még nem biztos, hogy bele mernék így kezdőként vágni, a sütikedvenc pedig a rizsescsoki...azt még be merem vállalni, bár előtte az anyukáját alaposan ki fogom faggatni, hogy ő hogyan csinálja ...de ha az is így sül el, akkor nagyon szomorú leszek...
Tulajdonképpen ennek az édes változata :-)
Miért is nem sütöttem mostanában ilyet?
OFF - írtam neked levelet a minap, megkaptad?
N.
Nyesti,
szóval a tészta:
25 dkg liszt
10 dkg cukor
1 tojás
némi vanília
12,5 dkg vaj
A hozzávalókból gyors mozdulatokkal - hogy a vaj ne puhuljon meg túlságosan - tésztát gyúrunk, majd egy piteformába, vagy egy kapcsos tortaformába nyomogatjuk.
A tésztára rakjuk a hámozott, szeletelt körtété - mondjuk 5-6 darab - majd leöntjük a következő keverékkel:
2 dl tejszín
3 tojás
1 csomag vaníliás puding
ízlés szerint cukor (kb. 4 evőkanál)
180 fokos sütőben kb. 45 percig sütjük. A krém kicsit rezgős marad, de mire kihűl, kellőképpen összeáll.
tulajdonképpen lehet, hogy inkább pitének kéne hívni, viszont nincs teteje.... na mind1, mindenesetre finom :-)
Niki
http://www.sajtkukac.hu/?p=100
Ha olyan jól néz ki, mint ez a medvehagymás-gombás az oldaladon, akkor a körtés is isteni lehet
Sziasztok!
A kezembe akadt egy könyv, amit szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, amennyiben még nem ismeritek. Az ára sem vészes 3000 Ft alatt meg lehet kapni.
Tehát:
A tortadíszítés alapjai - techniák és ötletek csodaszép torták készítéséhez
"A tortadíszítés olyan készség, amelyet némi segítséggel mindenki el tud sajátítani. Ebben a rengeteg hasznos tudnivalót tartalmazó könyvben Rachel Brown az alapoktól mutatja be a különböző technikákat, és közben bebizonyítja, hogy a tortadíszítés egyben nagyszerű szórakozás is.
A könyv választ ad azokra az alapvető kérdésekre, amelyeket a kezdők gyakran feltesznek. Például: hogyan használjuk a keretet; hogyan simítsuk el a felpúposodott tortát; hogyan dolgozzunk több csomag nyújtható cukormasszával; hogyan vágjunk megfelelő tartópálcát, és hogyan rögzítsük a megmintázott figurát?
A különféle alakú tortaformák kibélelésétől a tökéletes esküvői torta elkészítéséig részletes tájékoztatást kapunk arról, hogyan vonjuk be a tésztát marcipánnal és cukormázzal, valamint miként formáljunk egyszerű figurákat. A szerző még a saját kipróbált és bevált piskóta- és gyümölcstorta-receptjét is megosztja az olvasókkal, méghozzá glutén-, tojás-, cukor- és tejmentes változatban is, hogy azok is fogyaszthassák, akiknek a megszokottól eltérő étrendre van szükségük. "
Sziasztok!
Rengeteg savanykás nyári almához nincs véletlenül valami gyors receptetek?
Köszi:
tttimi
Csillagvirág,
egyszer nekem is a muffinpapírba regadt a süti, de a gyerekem megoldotta a dolgot, megette a papírt is....
Nyesti,
én körtéből a quiche-t szeretem a legjobban, egyedüli macera vele a tésztának a formába nyomkodása, de megéri :-) ha gondolod bepötyögöm.
Ami valamivele gyszerűbb, az egy clafoutis, de sztem az tulképpen majdnem ugyanaz mint az alább említett borítós süti...
Niki
Igen. Nekem nem ragadt bele.
Mindig teszek a kapcsos forma aljába sütőpapírt, így a forma aljához nem is tud odaragadni semmi. A papírt meg csak le kell húzni róla.
Eddig egy valami ragadt nálam papírba. A kedvenc sajtos-krumplis muffinom az egyikfajta muffinpapírba. Úgy kellett kirágni belőle.
Azóta papír nélkül, a kivajazott muffinsütőben sütöm.
De ari vagy! Ezt a recit ezer éve én is felfedeztem egy Nők Lapjában, amikor Stahl ott vezette még csak a főzős rovatát, nem volt még könyve, stb. Karamellás körtetorta volt a neve, meg is csináltam, és nem tudom, mit ronthattam el, de az egész úgy ragadt bele a teflonos formámba, karamellával lefelé, kb. falatonként kellett kivakarni belőle.. Különben nagyon fini volt!!
Te megcsináltad már? Neked szépen kijött??
Na, akkor még egy próbálkozás:
TELJESEN EGYSZERŰ FORDÍTOTT KÖRTETORTA
Hozzávalók:
4-5 db közepes körte, 3 egész tojás, 30 dkg cukor, 15 dkg liszt, 20 dkg puha vaj, fél citrom leve, egy csipet só, egy csipet fahéj, egy kávéskanál sütőpor.
A sütőt melegítsük elő 180 fokra.
Készítsünk világos karamellt: melegítsünk fel 15 dkg cukrot 4 evőkanál vízzel. Amikor a cukor színesedni kezd, tegyünk hozzá 3 csepp citromlevet, és vegyük le a tűzről. A karamellt öntsük egy tortaformába, és rázogassuk el úgy, hogy a befedje a forma alját és oldalát. A körtéket hámozzuk meg, vágjuk nyolcfelé (Ha kicsik, négyfelé), távolítsuk el a magházukat. Rakjuk a körteszeleteket a sütőformába.
A tojásokat, keverjük ki a maradék cukorral, aztán a puha vajjal. Tegyük hozzá a sütőporos lisztet, és keverjük sima krémmé, ezt öntsük rá a körtékre.
Tegyük egy órára a sütőbe.
Kivéve hagyjuk a formában kihűlni, utána borítsuk ki, és szeleteljük fel.
Köszike! Mondjuk sem mandulám-dióm, sem túróm nincs, csak egyszerűbb hozzávalók, liszt, tojás, tej, tejföl, joghurt, cukor, sütőpor, vanília, olaj, kis vaj, ilyesmik.
De valami hasonlóan kevert tészta némi tejtermékkel higítva és az aljára vagy tetejére mehet a körte.. esetleg fahéjjal megszórva..
Köszi a tippet, alakul a fejemben a dolog.
Sziasztok!
Akinek van kedve egy kicsit nosztalgiázni, kattintson erre a linkre:
http://www.merkl-wallner.hu/nelli.htm
Ne kem nagyon bejött!
Szép napot mindenkinek!
KÖRTÉS PITE
Hozzávalók:
10 dkg vaj, 15 dkg porcukor, 15 dkg liszt, fél csomag sütőpor, 3 egész tojás, 25 dkg túró, 3 evőkanál citromlé, 4 közepesen nagy körte, őrölt fahéj, 2 dkg szeletelt mandula.
Elkészítés:
A vajat a porcukorral habosra keverjük, majd egyenként hozzákeverjük a tojásokat. A túrót villával összetörjük, és összedolgozzuk a masszával. A lisztet alaposan elkeverjük a sütőporral, és hozzáadjuk a túrós masszához. Közben a körtéket megtisztítjuk, félbevágjuk, magházaikat kivájjuk, majd felszeleteljük. Meglocsoljuk a citromlével, hogy meg ne barnuljanak. Egy közepes tortaformát kenjünk ki margarinnal, és lisztezzük ki. Oszlassuk el egyenletesen a tésztát a formában, és kör alakban helyezzük a tetejére a körteszeleteket úgy, hogy befedjék a tésztát. Szórjunk a körteszeletekre cukrozott fahéjat, és hintsük meg mandulaforgáccsal. 180 fokon süssük körülbelül 60 percig.
Mandulás vagy diós körtetorta
Hozzávalók:
4 db körte, 20 dkg mandula vagy dió, 15 dkg cukor, 15 dkg liszt, 2 db tojás, 1 dl tej, fél teáskanál őrölt fahéj, 1 dl étolaj, csipet só, 1 mokkáskanál sütőpor.
A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A mandulát vagy diót ledaráljuk, hozzáadjuk a cukrot, a lisztet, a sütőport, a fahéjat, a sót, és összekeverjük.
Egy másik tálban villával felverjük a tojásokat, hozzáadjuk a a tejet és az olajat. Ehhez lassan hozzáadjuk a másik tálban előkészített száraz hozzávalókat, folyamatosan kevergetve, még egységes masszát kapunk, amit beletöltünk egy sütőpapírral bélelt 24 cm-es tortaformába.
A körtéket negyedeljük, magházukat eltávolítjuk, és vékony szeletekre vágjuk vagy vékonyan bevagdaljuk úgy, hogy tenyérrel kissé megnyomva, legyező formában szétnyíljanak. A szeleteket vagy a legyezőket a tészta tetejére helyezzük.
A tortát egy óráig sütjük az előmelegített sütőben. (Ha nagyon pirul a teteje, alufóliával letakarjuk.
Jó reg mindenkinek!
(Amióta a nagyfiam ovis lett, átvedlettem koránkelőbe. De nem is olyan rossz, úgyis szoknom kell, jövőre, ha a kicsi is ovis lesz, megyek vissza dolgozni, legalább akkor nem ér olyan hirtelen a váltás.)
Hajnee drága, ha ez téged megnyugtat, egy tiramisu kedvéért átutaznám az egész várost, pláne ha meglátnám a Tiednek a képét, még a 3-ról is kiugranék bánatomban, hogy kihagytam De azért remélem, a Párodra nem lesz ekkora hatással!! Nagyon szép lett! Már megkóstoltátok?
A kánikulára való tekintettel ezt a hétvégét is a Balcsin töltjük, jó lenne valamit sütnöm/vinnem, de ma valahogy nincs sok kedvem hozzá
:( Na, hátha alakul ez még a nap folyamán..
szép napot mindenkinek!!
Sziasztok!
Tényleg nagyon jól néz ki az hot dog is, - a többi finomságról nem is beszélve -, de ha már virslizünk, mi lángos tésztába csavarva "szoktunk" virslis lángost sütni, az is nagyon finom. Bár gondolom, most sem mondtam újat
Sziasztok, sajnos mennem kell vasalni (rabszolga üzemmód ON)
nem bőrös virslit tettem bele sima mezeit,de te tegyél bele olyant
amit szerettek.De ne lógjon ki nagyon,mert nekem kicsit összeaszott
a kilógó darab.Szerintem akármilyen virslivel finom lesz.
szinte megnyugtató a gondolat hogy nem csak én maradtam ki az élményből. XD mennyeien néz ki.
http://www.bbsuperimport.com/index.php?page=products&id=26781
betű kinyomó/vágó
http://sugarshop.hu/kinalatunk/muffinok-mignonok-mini-tort ak.html
erre a boltra gondoltam
Gondolom valami ütősebbre gondoltál, ezek nem olyan szépek, de hátha ötletnek jó:
http://forum.sanomabp.hu/forumkep/9/82811/422/12640258/3. jpg http://forum.sanomabp.hu/forumkep/9/82811/422/12640258/4. jpg marcipán betűk, nekem a sütőforma készletemben vannak ilyenek, bár ezek elég nagyok, de léteznek kisebb betűk is http://forum.sanomabp.hu/forumkep/9/82811/423/12685017/1. jpg ***esetleg Uvima gyümikenyere, csokimázzal vagy marcipánnal bevonva és arra írnád a szöveget? *** öntsd ki a betüket gyertyából és azt szúrd bele a tortába ha jól emlékszem láttam valahol a neten betű gyetyákat is ****A Horvát cukrászda Sugar shop honlapján vannak azok a dizájnos kis tortácskák, minyom meg muffin, színes mázzal bevonva és ha sok olyant csinálnál és mindegyikre egy betűt rajzolnál?
Szia nyestkutya!
Nagyon egyszerű,sima kelt tészta.Csak kb mondom a mennyiséget
mert a kelttészta hozzávalóit én nem mérem.
6dl tej,10dkg vaj vagy margarin,1nagy tojás sárgája vagy 2kicsié,
2ek cukor,2tk só,1kg liszt,1csomag friss élesztő.
Közepes kemény tésztát dagasztunk,duplájára kelesztjük.
Kicsit átgyúrjuk és 10 felé osztjuk.2cm vastag kis lappá nyújtjuk.
A közepére virslit teszünk és mindkét oldalról ráhajtjuk a tésztát.
Tojással lekenjük közepes lángon sütjük.Nem kell előmelegíteni a sütőt amig melegszik addig is kel.
Én reszelt sajtal is megszórtam.
Hát amit szerettek olyat tegyél bele,én lidl-is baromfivirslit tettem.
A lányok már lemeozták a kicsi magában ette a nagy kechupot nyomott bele
Üdv:Timi
Ez a hot-dog nagyon szuperül néz ki!! Elkérhetném a receptjét? Köszönöm!
Hajneee
Sziasztok lányok!
Látom lassacskán mindenki visszatér a nyaralásból,és újra elkezd
sütögetni szép sütik készültek mostanában,biztos finomak is
voltak.
Én most egy egyszerű kelt kuglófot hoztam kakaós-mézes töltelkkel.
Egy kis tízóraira/vacsorára valót is sütöttem.Sütőben sült hot-dog.
Üdv:Timi
Szia! Nem tudom ezt keresed-e?
TÚRÓGOMBÓC TEJBEGRÍZZEL/ Latsia
15 gombóc lesz belőle
1/2 l tejet forralj fel, keverj bele 4 e.kanál búzadarát, jó sűrűre főzd meg. Hagyd kihűlni teljesen. Keverj hozzá 25 dkg túrót, reszelt citromhéjat, vaníliáscukrot. Formálj kis gombócokat, hempergesd meg pirított zsemlemorzsában, vagy kekszmorzsában.
Hamis túrógombóc
Hozzávalók;
4 pohár kefir
2 pohár búzadara
5 ek cukor
olaj ,zsemlemorzsa,porcukor
A kefirt feltesszük főni, mikor kicsit felmelegedett, beletesszük a búzadarát, a cukrot, és simára kavarjuk. Kb. 10 percig főzzük, ha összeáll, akkor gombócokat formálunk belőle, és pirított morzsába forgatjuk. Porcukorral megszórva tálaljuk.
Sajnos, nem tudom, kitől származik a recept, még nem próbáltam ki, csak lementettem, hátha egyszer...
Sziasztok!
Arra a túrógmbóc receptre lenne szükségem ami tejbegrizből készül ,segitsetek léci!!!!!!!!!
Köszi Inci
Sziasztok!
Kicsivirág!Nagyon köszi a recit, igen jól hangzik, biztos meg fogom csinálni. Eddig 3 receptből variáltam 1-et, de ez így nagyon nyerőnek tűnik. A tetejére viszont megpróbálnék cukormázat készíteni. Még egyszer köszi.
Jó reggelt Mindenkinek!
Nagyon szívesen. Várom/várjuk a képeket!
Szép napot !
Babi
Nagyon szepen koszonom Babikam, patr het es itt vanak az unokak (5-4-3es 2 evesek), ilyenkor sutunk fozunk es szeretik az ujdonsagokat, plane a az 5 eves omar az anyukajara is gondol, hogy mit vigyen haza neki,igerem kepet kuldok ha elkeszult
Marta
Hát még akinek készült!
Én ma egy Fahéjas szedres pite-t sütöttem, fini lett
szia
nektek is jó éjt!