Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Sikerült a piskótatekercsem!
Szerintem eddig a baj az volt, hogy először a cukros tojássárgájához kevertem a sütőporos lisztet, majd úgy adtam hozzá a felvert tojásfehérjét.
Most meg felvertem a tojásfehérjét, hozzáadtam a kikevert cukros-tojássárgáját, végül óvatosan kanalanként a sütőporos lisztet. 6 tojásból, hagyományos gáztepsiben, és gyönyörű lett! (Magamhoz képest).
Nem száradt ki a széle, nem törik. Most hül feltekerve.
A sütőpapírt nem vajaztam, simán lejött. A konyharuhára szintén tettem sütőpapírt, úgy tekertem fel, hogy ne ragadjon a konyharuhához.
Komolyan mondom, nem vagyok kezdő háziasszony, de ekkora sikerélményem régen volt. Meg tudok sütni egy mezei piskótatekercset!!!
A torta formát kivajazom, de csak alul. Lehet lábos is,
aminek a füle bírja a meleget.
Az 3 szép almát - persze a sütőedénytől függ - meghámoztam
és vékony szeletekre vágva leraktam egy sort az edénybe,
utána meghintve fahéjas cukorral, jöhet a következő réteg.
Ezt 3x csináltam meg.
A tetejére 3 db tojásból vizes piskotát készítettem. Ezt
ráöntöttem az almára és 35 perc alat 180 fokos sütőbe szépen
megsütöttem. Kicsit hagytam az edénybe, és utána kést
körbehuztam a sütőforma szélén, tányérra borítottam. Igy
marad a torta.
A tetejére egy vaniliás pudingot jó sürüre megfőztem,
kihűtöttem és porcukorral kikevertem 10 dkg vajat. Ezt a két
masszát jó habosra kevergettem.
A teljesen meghűlt tortára kentem. Az oldala reszelt csoki.
A teteje meg karamell ill. pici tejszinhab.
Beírom a krémet, jó?
30 g (10 lap) színtelen zselatin
7,5 dl joghurt,3 evőkanál citromlé
38-40 dkg málna
4 dl (hab) tejszín (Hulala+cukor+habfixáló
3-4 evőkanál csokoládéreszelék vagy tortadara
a díszítéshez citromfű
A zselatint hideg vízbe áztatjuk.A joghurtot a citromlével, kb 12dkg kristály- és 2 cs vaníliás cukorral elkeverjük (A cukor mennyisége a krémnél nem igazán számít, kóstold meg, hogy kellemes ízű legyen, ne veszett savanyú. .A zselatint alacsony hőfokon feloldjuk, álandó keverés mellett az aludttejes masszába vagyítjük, majd 30-40 percre hűtőszekrénybe helyezzük.Közben 2 dl tejszínt kemény habbá verünk, és a dermedő joghurtos krémhez adjuk..A málnából 16 szép szemet félreteszünk, a többit egyenletesen elosztjuk a krémen, és óvatosan belenyomkodjuk.
A maradék tejszínt kemény habbá verjük.Keveset csillagcsöves nyomózsákba töltünk, a többivel a tortát körös-körül bevonjuk.Tetejére díszítáésül habrózsákat nyomunk, széles csokoládéforgáccsal vagy tortadarával megszórjuk.Végül a félretett málnaszemekkel és tetszés szerint citromfűlevelekkel díszítjük.
Ezt a krémet nem lehet elrontani, kezdőknek is bátran ajánlom!
25 dkg keksz, 25 dkg porcukor, 3 evőkanál baracklekvár, 3 kanál kakaópor, 1 rumaroma, 3 kanál kávé(lefőzött) és tej az összegyúráshoz.
A krém: 15 dkg margarin, 20 dkg porcukor, jó habosra kavarni és izlés szerint citromlé bele, tovább kavarni. Rákenni a kinyujtott lapra, alufólián nyújtsd ki amit szórj meg kókuszreszelékkel, és a fólián szépen fel tudod tekerni.
Szoktam ugy is késziteni, hogy 1 egész gesztenyemasszát gyúrok a hozzávalókhoz, isteni fincsi. Na sok sikert, maj ird meg milyen lett.
GESZTENYÉS CHARLOTTE
Tészta:
6 tojás, 6 e.k. liszt, 6 e. k. porcukor, 1 csapott mokkáskanál sütőpor
A tésztához a tojásokat szétválasztjuk, a sárgájukat alaposan kikeverjük a cukorral. A fehérjét kemény habbá verjük, majd először a cukros sárgáját, utána a sütőporps lisztet keverjük hozzá. A masszát tepsibe símítjuk, és előmelegített sütőben kisütjük. Melegen feltekerjük, miután kihűlt, szétnyitjuk, baracklekvárral megkenjük és visszatekerjük.
Krém:
25 dkg gesztenyemassza, 3 dl tejszín, 10 dkg porcukor, 1 cs vaníliás cukor, 1 citrom reszelt héja, 3 dkg zselatin
A krémhez a tejszínt cukorral kemény habbá verjük, vízben olvasztott zselatínt adunk hozzá, majd a gesztenyemasszát finomra reszeljük, és belekeverjük.
A piskótatekercset vékony szeletekre szeljük. Egy félgömb formájú tálat folpackkal kibélelünk, és a piskótatekercsekkel kirakjuk a tál oldalát. A tejszínes krémet a piskótás formába öntjük, és hűtőbe tesszük. Amikor valamelyest szilárdulni kezd, a tetejét is befedjük a piskótatekercsekkel. Hűtőben dermesztjük 1 éjszakán át. Fogyasztás előtt lapos tányérra borítjuk, a fóliát eltávolítjuk, a tetejét tejszínhabbal és gesztenyegolyócskákkal díszítjük.
Valami olyat szeretnék , hogy a piskóta teteje is le legyen kenve a krémmel. Mert a lánykám ma kipróbálta a csokis szívecskéket , és azzal szeretné dísziteni.
Nagyon tuti lett.
3. A tojássárgákat elkeverjük a cukor másik felével és a maradék 1 dl tejben feloldott pudingporral, majd apránként hozzászűrjük a vaníliás tejet (nem elég a sima szűrő, én abba tettem tiszta textilpelenkát), aztán vízfürdőbe állítjuk, és folyamatosan keverve besűrítjük. Lehúzzuk a tűzről, hozzáadjuk a felpuhult zselatint, olvadásig keverjük benne, majd hagyjuk kihűlni. Amikor kissé kötni kezd, kemény habbá verjük a tejszínt, és óvatosan a krémhez adjuk. 4. A piskótát 3 lapra vágjuk, az alsót visszatesszük a kibélelt formába. Megkenjük a krém 1/3-ával, megszórjuk a lecsepegtetett rumos gyümölcsök felével, jön a 2. lap, újabb 1/3 rész krém, a maradék rumos gyümölcs, végül a 3. lap és a maradék krém. Igyekeztem úgy gazdálkodni a krémmel, hogy ne csak a tetejére maradjon, hanem az oldalára is kentem. 12 órára hűtőbe tesszük. 5. Tálalás előtt kivesszük a formából, a 2 dl tejszínt kemény habbá verjük a van. cukorral és a habfixszel (én kb. 3,5 dl Hulalát használtam, és felülbírálom önmagam: ha JÓL fel van verve, tényleg nem érzek semmi mellékízt), a hab felével bevonjuk a torta tetejét és oldalát, a másik felét csillagcsőrös nyomózsákba tesszük. 6. Teflon serpenyőben megpirított mandulaforgáccsal szórjuk be az oldalát és a teteje közepét . A szélére körbe 16 habrózsát nyomunk, ezekbe ültetjük a piros és zöld cseresznyét. Szigorúan hűtőben várakoztatjuk.
Oroszkrém torta: Lajos Mari –féle Juzsuan
1 piskótatorta (26 cm átmérőjű)
A töltelékhez és a krémhez: 150 g cukrozott citrom-, narancshéj, cseresznye vegyesen, 100 g mazsola, 1 dl rum, 2+1 dl tej, 200 g cukor, 3-4 ujjnyi citromhéj, 1 vaníliarúd, 1,5 tasak/9 lap zselatin (15g), 5 tojássárgája, 1/2 tasak vaníliás pudingpor (20 g), 4 dl tejszín
A díszítéshez: 1 tasak vaníliás cukor (10 g), 1 tasak habfixáló, 2 dl tejszín, 120 g pirított mandulaforgács, 8-8 piros és zöld cukrozott cseresznye
1. A piskótát én 10 tojásból sütöttem, mert béna vagyok, és így védem ki az összeesés okozta kellemetlenségeket, aki ügyes, annak 6-ból is elég:-) 2. A töltelékhez a cukrozott cuccokat és a forró vízzel leöblített, lecsepegtetett mazsolát meglocsoljuk a rummal (nálam csak 1/2 dl volt: 3 kiskorúra való tekintettel), és 1 órát érleljük benne. A vaníliakrémhez 2 dl tejet felforralunk kb. a cukor felével, a citromhéjjal, a kikapart vaníliapéppel és magával a rúddal, majd fedő alatt 10 percig pihentetjük. A zselatint beáztatjuk 1 dl hideg vízbe.
Ki tud abban segíteni, hogy a keksztekercs gyártásánál milyen állagúra kell csinálni a barna részét.
Én sem kinyújtani nem tudom szépre, se összetekerni. Nem lehet szépen végni sem.
Vagy valamiből több kell bele. Margarinból? Vagy fél kg kekszhez mi kell? Én margarint, kappuchinót, kakaót rakok, olyan jól gyúrható lesz. Nem tudom, hogy túl kemény, vagy túl lány, de össze vissza repedezik.
Köszi a segítséget.
Jó sütést mindenkinek.
Csokoládés - gesztenyés epertorta / Latsia
2 vékony piskótalap
töltelék:
krém:
25 dkg gesztenyemassza
1,5 dl tejszín
10 dkg vaj
eperlekvár
eper
bevonat:
10 dkg csokoládé
1 dl tejszín
díszítés:
eper, fehércsoki csepp, mandulapehely, szórócukor
Az egyik piskótalapot vékonyan megkentem eperlekvárral, rákentem a gesztenyekrém felét, kiraktam félbevágott eperrel.
Rátettem a másik piskótalapot, megkentem eperlekvárral, rákentem a gesztenyekrém felét úgy, hogy a tortát körben is érje, leöntöttem a csokimázzal.
Eperrel, fehércsoki cseppel és mandulapehellyel és szórócukorral díszítettem.
Erdeigyümölcs torta
A torta alja egy sima piskóta /3 tojás, 2 ek. cukor,
2 ek. liszt, 1 ek. étk.keményítő/. Kerek formában sütve, ha kihült egy lehelet vékony diabetikus áfonya lekvár, a tetejére pedig 2,5 dl Hulala tejszin felverve és bele egy cs. erdei gyümölcs tortakrémpor, amit o,5 dl. langyos vizzel kell először összekeverni és utána jön bele a tejszínbe. Ha teljesen megszilárdult, akkor még tettem rá egy vékony réteg áfonya lekit, gyöngyöt, tortadarát, a virágot, ami burgonyasziromból készült, és a fü ami körülveszi az is ehető ostya.
A tortakrém por még létezik más ízesítéssel is, pl. narancs, joghurt, eper, csoki. A gportál tortadiszek oldalán megtalálható a forgalmazó cég és a termékei.
Málnás-vaníliás / Fröken
Egy kerek piskóta tortalap, 30 dkg málna, 1 tasak vaníliás pudingpor, 0,5 l liter tej, 1 csomag vaníliás cukor, fél citrom leve, 3 dl tejszín
Megfőzzük a pudingot a tejjel, és hozzáadjuk a vaníliás cukrot. A megmosott, lehűtött málnával összekeverjük, majd hozzáadjuk a citromlevet is, és 10 percig hűtjük. A tejszínt felverjük és hozzáadjuk a lehűtött málnát. Ezek után rákenjük a piskótalapra, majd tovább hűtjük, legalább fél órán keresztül. Végül egész málnával és tejszínhabbal díszíthetjük.
Sziasztok!
Ma nagy vendégsereg volt nálam, elfáradtam!!
Holnap jön a barátnőm, ünnepeljük a szülinapját.
gondoltam veszek egy kerek piskótát és csinálok belőle gy jópofa tortát.
DE MILYET?????
Olyat szeretnék amiről nem virít az, hogy kész piskótából készült.
Valaki HELP!!!!
Skeepy
Sziasztok!!
Tudja valaki marcsi5, hogy csinálta ezt az almás tortáját??
Skeep
Szia Aginini!
Köszi szépen a választ, ki fogom próbálni, így papírral, mert nekem bizony eléggé beleragadt, és "szenvedtem" a kiszedésével.
De viszont nagyon finom volt, még ha el is tört.
Csilla
Juzsuan, nagyon köszönöm a segítséget! Nem késtél el vele. Már megyek is összeállítani a kalácsot!
Megfelel?
http://landra.hu/cikkek/cukraszat/gesztenyetort a
Ha gáztepsibe sütöd a piskótát, 6 tojásból szerintem sok lesz (nagyon vastag lesz a piskóta és akkor pedig emiatt nem fogod tudni felcsavarni, megtölteni!!!), elégnek kéne lennie a 4 tojásnak is. Van az a nem tudom hogy hívják , azt hiszem hablapát, amivel a torták tetejét el lehet egyengetni, mielőtt megsütnéd. Ha úgy érzed kevés a 4 tojásos massza, ezzel megpróbálhatnád elterelgetni a tepsi széle fele, hátha így könnyebb. Vagy próbáld 5 tojással, talán annyival még nem lenne túl vastag!
Lehet, hogy elkéstem, kata...
50 dkg liszt, 15 dkg olvasztott margarin, 2 tojás (az egyik fehérjével majd megkenni), 1/2 csomag élesztőt megfuttat, csipetnyi só, 3-4 ek cukor, 2,5 dl langyos tej. Ezeket összegyú, 1 órát keleszt. Kettőbe vág, kinyújt. 25 dkg mák, 20 dkg cukor + annyi tej, hogy kenhető legyen (óvatosan, mert picike elég). A kinyújtott tésztára elfelezve rákenni, feltekerni, a tetejüket megkenni a félretett fehérjével, a tepsibe óvatosan betenni, újrakeleszteni kb. 20 percig, aztán be a sütőbe. A recept (eredetileg anyósomtól kaptam) 25 dkg mákot ír ugyan, de én soknak találtam, 18-20 dkg elég volt (cukorból is kb. 18 dkg-ot tettem bele), mert a túl soktól jól szétreped a kalács...
Sok sikert!
j.
koszi
Sziasztok lányok!
Már annyi segítséget kaptam Tőletek, most is hozzátok fordulok. Ma délután gesztenyés tortát fogok sütni após szülinapjára. Kérek szépen hozzá fincsi receptet!
köszi
Most kivonulok a konyhába főzni(vadrózsa sajtos-sertéskaraját ) és sütni.De annyira fel vagyok vértezve,hogy az nem lehet,hogy ne sikerüljön! .....A legnehezebb az lesz,hogy megértse a család,hogy ennek 1.napig állnia kell a hűtőben! A tejszínt így nem is teszem ma rá.(attól félek a legjobban Tegnap vettem olyan kinyomózsákot cserélhető fejekkel,szóval azt is tesztelnem kell!)
Sziasztok!
Tudom, hogy nagyon korán van még, de a segítségeteket szeretném kérni. Szükségem lenne a hagyományos kelt kalács (diós, kakaós, túrós....) receptjére, ma azt szeretnék sütni. Aki tud, kérem segítsen!
Köszönöm
tessék egy másik is, ne mondd, hogy még választék sincs
Rákóczi túróslepény - Saba10
1./ 20 dkg liszt, 16 dkg margarin olvasztva, 10 dkg porcukor, 2 tojás sárgája, 1 dl tejföl, késhegynyi szódabikarbóna.
2./ Töltelék: 50 dkg túró, 15 dkg cukor, 2,5 dkg búzadara, 2 tojás sárgája (mehet bele több is) 1 dl tejföl, 2 tojás fehérje habbá verve.
3./ Tetejére: 3 tojás fehérjét habbá verünk (lehet több is) + 10 cukor, mellyel tovább verjük. (Mehet még bele mazsola, citromhéj izlés szerint.
Elkészítés: 1-est összekeverjük (a margarint mikroban szoktam olvasztani), majd beleöntjük egy úgynevezett "paraszt tepsibe". Előmelegített sütőben félig megsütjük. Akkor jó, ha kicsit még pirul. Elkészítjük a tölteléket és ezzel még tovább sütjük. Ha megsűlt rátesszük a tojáshabot a cukorral, és kislángon inkább csak szárítjuk.
Rákóczi-túrós:
Tészta:5 dkg margarin,5 dkg cukor,1 tojás,18 dkg liszt,1 kk. sütőpor,ezeket jól összedolgozzuk,( ha száraz,akkor én egy kis tejfölt vagy tejet szoktam hozzáadni),belenyomkodjuk a tepsibe,úgy hogy az oldalára is jusson.
Töltelék:1/2 kg túró,4 tojássárgája,15 dkg porcukor,1 cs. vaníliás pudingpor,1/2 citrom leve,ezeket jól összekeverjük és hozzáadunk 4 dl tejet.(Nem kell megilyedni ez nagyon híg,de meg fog kötni sütés közben a pudingportól)
A tészta tetejére ráöntjük a tölteléket,előmelegített sütőben megsütjük (kb. 40 perc)
Tetejére:4 tojásfehérjét felverünk 10 dkg porcukorral és a sütire símítjuk,még kb. 10 percre visszatesszük a sütőbe,hogy a hab egy kicsit rászáradjon.
Emmike és UltraViola!
Köszönöm szépen a segítséget!!! Holnap kipróbálom a receptet.
Brazil diótorta
Első lépésben megpirítunk kb. 20-25 dkg diót.
Piskóta: 5 db tojás, 15 dkg cukor, 10 dkg pirított-darált dió, 5 dkg liszt, 1 ek. kakaópor, 5 ek. víz,1 cs. sütőpor. A tojássárgákat fehéredésig keverjük a cukorral, utána belekeverjük a diót, a lisztet, a sütőport, a vizet. A végén óvatosan beleforgatjuk a tojások kemény habját. Zsírozott, lisztezett kerek tortaformában kisütjük. Kihülés után lapjában félbevágjuk.
Csokoládékrém: 1 csomag oetker csokipuding, de csak 4 dl. tejjel főzve.
Fehér főzött krém: 2 dl tejből, 3 ek. lisztből, 1 cs. vaníliáscukorral, sűrű krémet főzünk, kihűtjük és 5 dkg vajjal habosra keverjük.
A torta összeállítása: Az alsó piskótalapot visszatesszük a kapcsos tortaformába, rákenjük a fele kihűlt csokipudingot, kirakjuk babapiskótával, megszórjuk a maradék pirított dióval, amit előzőleg durvára megvágtunk, rákenjük a maradék pudingot /Néhány diószemet félreteszünk díszítésnek/. Ezután befedjük a másik tortalappal, rákenjük a fehér főzőtt krémet. Tetejét 2 dl felvert tejszínhabbal bevonjuk, csokilapocskákkal és dióval díszítjük.
Egy éjszakára hűtőbe tesszük, hogy a babapiskóta megpuhuljon benne. Nagyon finom, könnyű torta.
sziasztok!
Sütöttem almás,mákos csigát,fincsi lett! Ha valakit érdekel a recept,itt megtalálja:
http://www.gportal.hu/portal/babikonyha/
Nagyon bonyolult?
Klandika, úgy tedd bele a sütőpapírt, hogy kiszabod az alját, és külön az oldalát. Akkor biztosan nem lesz gyűrött (az oldalára egy kis vaj segítségével ragaszthatod), és könnyen ki is jön. Az első képen megmutatom, én ezt hogyan oldottam meg, így könnyebb elképzelni.
A többi képen pedig Brazil torta "mosolyalbum" van, mert nálunk nagy kedvenc (díszítési ötletnek).
Ezt, a kekszet én is szoktam késziteni,én Kétszinű keksz néven ismerem.
Fém,dobozban,sokáig tartható,klasszul puhul.
ma kenyeret sütöttem, de amint elfogy kipróbálom ezt a recit én is. De lehet majd csak a köv. hétvégén. Előző este elkészítem és bedugom a hűtőbe éjszakára. Reggel pedig átkerül a szaunába és regelire tényleg frissen, ropogósan kerül a család elé.
Már a Lala kiflit is elküldtem éjszakára telelni, reggel sütöttem, finom volt.
igen, szerintem nyugodtan készítheted joghurttal. Hogy mi a különbség? Az író a sajtgyártás során keletkező melléktermék, állatok élelmezésére alkalmazzák, amit az emberi fantázia megihletett, hogy akkor biztosan eladható a piacon is, és fogy is, natúran szintúgy, mint feltúrbozva, adalékanyagokkal dúsítva.
Szia!
Én már évek óta a kész beiglit teszem a mélyhűtőbe.
Szobahőfokon hagyom felengedni olyan mint a friss.
Ha sütőpapírt rakok bele,azzal esetleg "kiemelhetem",de azt meg,hogyan tegyem bele,hogy ne legyen agyongyűrőtt,mert akkor a torta széle is egyenetlen lesz...