Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Amit a szülésről tudni kéne. . .
2002-12-30 23:571.
Torolt_felhasznalo_319116
Létrehozva: 2002. december 30. 23:57
Azt hiszem az első babát várók sokszor még azt sem tudják, hogy hogyan is néz ki a kiválasztott kórház szülészete ill. szülőszobája, milyen lehetőségek vannak a fájdalomcsillapításra ill. gátvédelemre, a baba elhelyezésében mennyire rugalmasak (egész nap ott lehet-e a baba, ill. ha fáradt az anyuka pihenhet-e egy kicsit és leadhatja-e éjszakára a babát), ismerik e a Leboyer-féle csendes születést, van e lehetőség vízben v. székben ülve stb. szülni, lehet-e inni/enni vajúdás közben és még sok minden. Kérem a már tapasztalt anyukákat, hogy segítsünk az először szülő kismamáknak, hogy melyik kórházban milyen módszereket követnek elméletileg és milyeneket gyakorlatilag, mert ez nem mindig ua.
Ha valakit érdekel én a dél-pesti Jahn Ferenc kórházról és a MÁV kórházról tudok írni személyes tapasztalatot. Jelenleg a harmadik babát várom, de ha már először ennyi mindent figyelembe vettem volna, mint amire most már tudatosan figyelni fogok, sokkal könnyebb lett volna minden a szülés körül. De senki nem mondta el pontossan. Sziasztok!
Ha valakit érdekel én a dél-pesti Jahn Ferenc kórházról és a MÁV kórházról tudok írni személyes tapasztalatot. Jelenleg a harmadik babát várom, de ha már először ennyi mindent figyelembe vettem volna, mint amire most már tudatosan figyelni fogok, sokkal könnyebb lett volna minden a szülés körül. De senki nem mondta el pontossan. Sziasztok!
olvastam a beszamolot, es nagyon orulok, hogy viszonylag problema-mentesen zajlott a szules.
En, akinek meg van par honapja a nagy napig, kicsit megremultem, hogy hajnal 3 az elso idopont amirol irsz, az utolso meg 20. 40. (nagyon hosszunak tunik - segitseg! mi lesz velem?!), de az, hogy a kislanyodat a kezedben tarthatod, szamomra nem ketseges, hogy 100%-ig karpotol az elszenvedett fajdalomert!
A sebes mellbimboval kapcsolatban en ket dolgot olvastam: az egyik ahogy eddig is tetted, az anyatejjel valo kenegetes, a masik pedig egy bizonyos kenocs.
A vedonot szerintem kerdezd meg, hogy van-e valami speci kenocs erre (biztos vagyok benne, hogy van).
A kepeket probaltam megnezni, de nem a bemutatkozo oldaladra tetted fel, ugye? Mert azt a valaszt kaptam mikor a nevedre klikkeltem, hogy nem keszitettel bem. oldalt.
Ha nem oda, akkor hova tetted fel?
Nagyon drukkolok nektek es elmondhatatlanul orulok, hogy jol vagytok.
Vigyazzatok magatokra!
Nos elso tipikus kerdes: Mit csinaljak a sebes mellbimboval? Kenegetem anyatejjel, de nem tunik ugy, hogy javulna. . :( Mennyi ido alatt mulik el?
Timi
Hat, eleg nagy az osszevisszasag igy az elso napok utan. . . Nem is tudom hol kezdjem, vagy mit is irjak. . .
A szules: hajnali 3-kor ebredtem fel a kb 10 perces fajasokra. (Elotte valo nap bicikliztem este, lehet, hogy az segitett be. . :)) Aztan delutan 2 korul hivtuk ki a vedono-szulesznot, hogy mar 3 percesek a fajasaim. Megnezett, csak 3 cm-re tagultam meg ki, raadasul a feje is meg mindig fenn van, szoval azt mondta, meg raerek, igy elment. . .
Fel 6 korul ismet kihivtuk, a fajasaim mar nagyjabol egybefuggoek voltak, (azt hiszem ez volt a legrosszabb resze az egesznek: delutan 3-tol 6-ig. . . ) de meg mindig csak 6 cm voltam, es a feje meg mindig nem ereszkedett le. Viszont vizsgalat kozben veletlenul megrepedt a burok, igy omlott belolem a viz. . . Sajnos halvany zold. . . Igy ha meg nem is akartam volna bemenni a korhazba, most mar kuldtek volna. Aztan a korhazban ujabb masfel ora varakozas, visszatartani a nyomasi ingert, varni, hogy kitaguljak, es leerjen a baba feje. Nyolc elott valamivel jott a megvalto engedely: nyomhatok. Meg mindig osszevissza forgolodott Melinda, de mar legalabb kifele jott. 8. 40-kor vagas nelkul, kis szakadassal megszuletett a kislanyom! A vegen a parom fogta, mikozben jott kifele, es persze a koldokzsinort is o vagta el. 3. 10 kilo, 47 cm, rengeteg sotet haja van, sotetek a szemei. Ejszakara meg benntartottak, de reggel hazakuldtek mindkettonket, hogy egeszsegesek vagyunk, minden rendben.
Reggeltol jott a segito, aki napi 4-5 orat marad, megmutogat mindent, es segit a haztartasban. Elso nap persze orultem, hogy fekszem, de a ferjemre nagyon buszke vagyok, nagyszeruen helyt all. Foleg neki mutogatta meg meg a teendoket a nover, es aztan nagyon ugyesen meg is csinalta. Allitom, hogy jobban tud pelenkazni mint en. . :) Aztan a masodik naptol mar nekem is mutatta a furdestol a pelenkazasig mindent, segitett folyamatosan a szoptatasban, bar ugye meg nem nagyon volt mit szopikazni. Mara mar a tejem is megjott, igy most mar mellre hasonlitok Beres Alexandrara, alakra sajnos meg nem. . . :)
Melinda amellett, hogy (termeszetesen) gyonyoru, egeszen jo kislany. Az eddigi ket itthon toltott ejszakabol ugyan sirt tobbszor is, elso alkalommal ket ora hosszaig majdnem folyamatosan, de foleg, mivel a belszurok kierolkodese bantja, igy ebben is javulo a tendencia. . :)
Igyekszunk pihenni, es persze sokat nevetunk a parommal egyutt, mennyire "benak" vagyunk meg, plane, ha Melinda is besegit, es a nagynehezen frissen raadott pelenka es ruha utan halljuk az ujabb pppsstrcs. . . hangot, ami ujabb pelenkacseret jelent. . . . :) Szoval edzodunk egymashoz folyamatosan. . . :)
Most viszont rohanok, szopi jon. . .
szivbol gratulalok a kicsi lanykahoz!
Orulok, hogy mindannyian jol vagytok. . . csak "beugrottam" erre a forumra is, hogy megnezzem, hogy "Na, mi van a Zelszivel?" Es igy ismeretlenul is nagyon megorultem, mikor olvastam, hogy jol vagytok, most mar mind a HARMAN!
Pihenj sokat, es ha sikerult kicsit erore kapnod, varjuk a beszamolot, hogy milyen erzes is ujdonsult anyukanak lenni :-)
Sok-sok puszi a picurnak is: Timi
Koszonom a gratulaciokat!
Igerem, beszamolok mindenrol (remelhetoleg meg a heten)
Timi
VARJUK A BESZAMOLOT. PUSZI. . . . .
En zelszi ferje vagyok, o kert meg, hogy mindenkeppen irjak nektek uzenetet. Nagyon jo hirunk van: tegnap este 20. 41-kor megszuletett a kislanyunk, Melinda. Mind a ketten remekul vannak, zelszi is csodalatosan kitartott es remekul ment minden. Ma reggel mar itthon is lesznek, hamarosan O maga fog beszamolni a reszletekrol. . .
Minden jot nektek,
Mr. zelszi
Zelszi, a kedvenc versem:
Azért, mert szerettek, jöttem a világra,
lettem új fény, csillag, szülők boldogsága.
Szeressetek mindig, igaz szeretettel,
A kincsetek vagyok: kicsi kincs, de ember.
És alá: 2003. október x-én itt és itt megszülettem, xxxx g és xx centi vagyok, hajam színe, szemem színe, és szeretettel puszillak:
X. Melinda. :-))))
Én a kártyák egy részét magam készítettem és magam rajzoltam, úgy még kedvesebb, talán ráérsz ilyesmivel szórakozni, amíg Melindára vársz. . . :-)
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx! Timi
Mikor a kolléganőm kislánya megszületett, akkor küldtek egy sms-t: Szia! X. Y vagyok, ma reggel óra-perckor, ennyi grammal és centivel megszülettem. Anya is én is jól vagyunk.
Hajrá Zelszi! Szoktam olvasni ám a topicot, nagyon drukkolok :)))
Örömmel adjuk hírül a világnak, hogy 2003. október 8-án megszületett (én tudom is a teljes nevét:-)))))) súly, hossz. a világ legaranyosabb babája. . . . Baba mama boldog és jól van!
Rájöttem, hogy itt egyszerűbb beszélni. Eláruljuk a "titkunkat"???
Meg egy keresem lenne. A baba szuletese utan haza magyarul szeretnenk kartyat kuldeni. Ha irnatok nehany babakartya-szoveget, nagyon halas lennek. Tudom, hogy benne van a szuletesi datum, a neve a sulya, a hossza, de nekem inkabb a korites kellene. . . .
Lehet, hogy az evés már előrejelzés, lehet, hogy a szervezeted készül a nagy erőpróbára! :-) Én se tudtam még szombaton, hogy vasárnap reggel 9:15-kor (ennek ma 7 hónapja) lesz egy gyönyörű kisfiam! :-)))))
Timi
Semmi kulonos ujsag. A heten szerintem mar nem szulok. . . :)
Igazabol pihenek. Meg azt hiszem most tobbet eszek, mint egesz terhessegem ideje alatt. . . . Biztos mert tenyleg CSAK pihenek. . . Igy legalabb nagynehezen osszeszedtem a "minimum sulyt" a 10 kilot, igy ha Picur erre vart, mar ez sem akadaly. . . :)
Koszonom mindenkinek a drukkolast, nagyon jol esik, hogy mindenki gondol ram, es biztat, szerintem a forumnak is koszonhetem, hogy a kb. egy honappal ezelotti "panik hangulat" most mar inkabb joleso varakozas. Inkabb kivancsi vagyok most mar hogyan boldogulok, nem pedig felek tole. Bar meg mindig nehez elkepzelni, hogy anya leszek. . :) A ferjemet meg plane nehez apanak elkepzelni. . . :) Szerintem o mindig "egykoru" lesz a gyereke(i)vel. . . :)
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx! (szorítás!)
Timi