Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
ASZEXUÁLISOK IDE!
Torolt_felhasznalo_991394
Létrehozva: 2005. november 25. 13:58
Ide várom minden sorstársamat, akik ezzel a szexuális irányultsággal rendelkeznek.
Na sziasztok.
Nos én aszexuális vagyok. Nos aki nem tudja, mi az aszexualitás, annak pár szóban összefoglalnám: nemi érdeklődés teljes hiányát jelzi. Többnyire rossz tapasztalatok, vagy nevelési, vallási hatások eredményezik ezt az állapotot. Nem érdekelnek sem a férfiak, sem a nők. Nem vagyok beteg, minden szervem tökéletesen működik, egyszerűen hiányzik belőlem a szexuális motiváció. Van erekcióm, ha szexuális ingernek vagyok kitéve, viszont nem érzek arra késztetést, hogy szexuális kontaktust teremtsek akár nővel, akár férfival. Számomra egyetlen a maszturbáció, mást el sem tudnék képzelni. Számomra az emberek is úgymond közömbösek, nem hiányzik sem a család, sem egy társ, egyedül érzem magam a legjobban.
Én nem így születtem, teenager korom elején még érdekeltek a lányok, szerettem volna barátnőt, sőt családról, gyerekekről álmodoztam, de aztán minél több pofont kaptam(nem szó szerint)annál jobban csökkent az érdeklődésem, s a huszas éveim elejére teljesen az ellentéte lettem a régi önmagamnak, senki nem hiányzott az életemből, se barátok, se barátnő, a tipikus családi élettől meg kirázott a hideg. Attól a tudattól, hogy valakivel össze kell tartozni és egymást elviselni, sőt még vele szexelni, attól szinte szó szerint felfordul a gyomrom.
Voltam már szakembernél, ők mondták, hogy nem vagyok beteg, csak aszexuális, és hacsak valami hatalmas pozitív változás nem történik az életemben, számíthatok arra, hogy így fogom azt leélni.
Egyedül élek, van egy kutyám, jól megvagyunk, jól keresek, van egy jó melóhelyem, számomra ez elég.
Munkahelyen és ismerősi körömben mindenki csodálkozik, hogy mindig egyedül vagyok és kérdezik hogy hol a csaj, én meg csak mosolygok, de elmondani nem merem, mert attól félek, hogy megvetnének...
Üdv Mindenkinek
Misi(22)
Na sziasztok.
Nos én aszexuális vagyok. Nos aki nem tudja, mi az aszexualitás, annak pár szóban összefoglalnám: nemi érdeklődés teljes hiányát jelzi. Többnyire rossz tapasztalatok, vagy nevelési, vallási hatások eredményezik ezt az állapotot. Nem érdekelnek sem a férfiak, sem a nők. Nem vagyok beteg, minden szervem tökéletesen működik, egyszerűen hiányzik belőlem a szexuális motiváció. Van erekcióm, ha szexuális ingernek vagyok kitéve, viszont nem érzek arra késztetést, hogy szexuális kontaktust teremtsek akár nővel, akár férfival. Számomra egyetlen a maszturbáció, mást el sem tudnék képzelni. Számomra az emberek is úgymond közömbösek, nem hiányzik sem a család, sem egy társ, egyedül érzem magam a legjobban.
Én nem így születtem, teenager korom elején még érdekeltek a lányok, szerettem volna barátnőt, sőt családról, gyerekekről álmodoztam, de aztán minél több pofont kaptam(nem szó szerint)annál jobban csökkent az érdeklődésem, s a huszas éveim elejére teljesen az ellentéte lettem a régi önmagamnak, senki nem hiányzott az életemből, se barátok, se barátnő, a tipikus családi élettől meg kirázott a hideg. Attól a tudattól, hogy valakivel össze kell tartozni és egymást elviselni, sőt még vele szexelni, attól szinte szó szerint felfordul a gyomrom.
Voltam már szakembernél, ők mondták, hogy nem vagyok beteg, csak aszexuális, és hacsak valami hatalmas pozitív változás nem történik az életemben, számíthatok arra, hogy így fogom azt leélni.
Egyedül élek, van egy kutyám, jól megvagyunk, jól keresek, van egy jó melóhelyem, számomra ez elég.
Munkahelyen és ismerősi körömben mindenki csodálkozik, hogy mindig egyedül vagyok és kérdezik hogy hol a csaj, én meg csak mosolygok, de elmondani nem merem, mert attól félek, hogy megvetnének...
Üdv Mindenkinek
Misi(22)
"A szerelem gyógyítana meg. Hidd el, mert tapasztalatból mondom!"
Lehet. Csak a kérdés az, hogy ki lenne az a szerencsétlen illető.
Ne becsült le magad, nem hinném, hogy annyira értéktelen, szerethetetlen lennél, mint ahogy érzed :)
Az orvosokhoz fűzött reményeid sajnos hiábavalóak.
Ő nem tudja kitörölni, megmásítani, és elfeledtetni sem veled azt, ami történt.
Az egyetlen és végleges megoldás az lenne, ha meg tudnál bocsátani az édesapádnak, és egy olyasvalakit keresni, akivel meg tudod beszélni a gondokat.
Ilyet tényleg lehetetlen elvárni egy orvostól. Nem fogja megtenni, nem is képes rá. A régmúltat semmi sem hozza helyre, de segíthet túllépni rajta, hogy emelt fővel lehessen folytatni a jövőt.
Tényleg jó lenne, ha valakivel tudnál beszélni magadról, érzéseidről, Zacskós tej. Ismerem, milyen az, hallgatni, bezárkózni. Hosszú távon bele lehet őrülni.
Üdv!
Érdmes ott orvost keresni, ahol leggyakrabban tartózkodsz, mert ha többször fel kell keresni, nem utazgatással megy el az idő, pénz.
Távol a probléma forrásától minden elviselhetőbb, kiiktathatóbb... Bár egy idő után rád talál.
Ha el is mész majd orvoshoz - ehhez bizalom kell, bízalom abban, aki meghallgat, érted van és nem él vissza semmivel -, te fogod rendbehozni a saját életed, nem a szakember. Ő csak támogat, megerősít, de te fogsz cselekedni kint is (külső világ), bent is (lélekben). Te oldod meg az életed, nem más helyetted. De akarnod kell, nagyon akarnod, akkor is, ha fáj. Hosszadalmas folyamat, nem hetek alatt lezajló, no de a lélek nem is úgy gyógyul mint egy törött láb.
Számtalanszor előfordult velem, lemondás telepedett rám, megcsapott a feladás szele. Olyan könnyű lett volna megtenni. Könyebb, mint kitartani, folytatni. A folytatással jön a sajgó változás, a nagy ismeretlen, a félelmetes új. na és ha inkább ragaszkodtam volna a megszokott felálláshoz? Akkor semmi nem változott volna, maradt volna minden a jól ismert régiben. A régiben, amitől szenvedtem.
Amikor jött a harag, düh, mert én is megéltem ezeket, csak másból kifolyólag, egy idővel rájöttem, magamra haragszom. A tehetetlenségemért, mért hagytam megtörténni a dolgokat, mért nem csináltam valamit, bármit. haragudtam a gyenegségemre, sebezhetőségemre, szidtam magam, mért nem voltam kemény, mért nem álltam ki magamért. Aztán mára ráébredtem, nagyobb erő van abban, aki felvállalja magát, mint abban, aki elleplezi azt.
Amúgy nem hinném, hogy alkalmatlan vagy rá, ne viccelj! Már abból látszik, hogy alkalmas vagy rá, hogy gondolkozol, és felelősséggel.
Mondom, ha valaha gyereket szeretnél és csak a szüléstől félsz, ott a császármetszés...... Egy másik topicban agyonlőnének érte, de hidd el, ez a legjobb megoldás egy gyerek világrahozatalának.
Na, én sem vagyok az a tipikus nőci, aki süteménysütésről ódákat zeng.
Én is átváltom a tévét, nem bírom nézni.
Egyébként az én esetemben biztos, hogy anyám játszott nagy szerepet. Ő egy férfias típusú nő, műszaki területen dolgozott. Nem tud ódákat zengeni arról, hogy egy süteményt hogyan kell elkészíteni. Ehelyett úgy jár az agya, ahogy sok férfinak sem képes.
Na ebből örököltem valamit. A gyerekszülésről csak rosszat hallottam tőle, és az utóbbi 1-2 év kivételével nem vágytam gyerekre. Végülis anyám mondaná, hogy jó lenne unoka, de ha jól belegondolok alkalmatlan lennék a gyereknevelésre.
Ha már ott tartasz, hogy költözöl, állj oda apád elé, és mondd neki ezt (vagy valami hasonlót): "Apám, megbocsájtok mindenért, amit velem tettél, de többé nem hagyom, hogy befolyással legyél azt életemre. Kitöröllek az emlékezetemből".
Ezzel földhöz vágod, és egyúttal megkönnyebbülsz.
Én nem gondolom, hogy a szerelem lenne számodra a megfelelő vigasz. Hanem egy BARÁT.
Köszönöm, amit írtál. Tulajdonképpen nem szoktam a kapcsolatunk részleteiről senkivel beszélni - nem akartam hallani, hogy biztos megcsal a férjem, mert az NEM, ÉS NEM, ÉS NEM NORMÁLIS, hogy egy férfi ne akarjon szexelni - utóbbi kifejezés nem sajátom:) De mindenképpen itt hallottam arról először, hogy ez is lehet normális, sőt, akár jobb is - más szempontok miatt - mint egy szexuálisan fűtött kapcsolat.
Amit a 90%-ban a szexről szóló topikok, képek stb. kapcsán említettél: nemrég egy vírus miatt pornóképek öntötték el a számítógépünket. Bevallom, kíváncsiságból rákattintottam párra. Soha nem érzett undor fogott el a gépies aktusoktól, amit max. két ember önkielégítésének lehet nevezni, de még annak se. Persze a pornó az pornó, nem az élet, de számtalan topikban olvasni, hogy együtt nézik, erre indulnak be férj és feleség, stb. Na ez nekem abszolút elképzelhetetlen, inkább elmegy a maradék kedvem is az egésztől, ha ebből kimaradok, ám legyen valóban. De a gyengéd összebújásra igényem van, akár szex nélkül is. Az orgazmus nekem nem jelent sokat, elérem, ha akarom, a férjemmel is, de tényleg nem okoz nagyobb élvezetet, mint egy fagyi például:) A szexnek többnyire beérem a lelki vonatkozásaivel: azt azért szeretem kimutatni, hogy férfiként is szeretem a férjem, és nekem is szükségem van arra, hogy nőként is elismerjenek. Szóval nem vagyok tiszta eset, de már egyre nyugodtabb, Titeket olvasva:)
Szia.
Én is aszex vagyok. Nem volt ez mindig így, van 2 gyerekem és hosszú ideig házas voltam, de a házasságomban sem volt központi kérdés a szex.
Úgy 15 éve hatalmasat csalódtam, olyat, amit igazából soha nem bírtam feldolgozni. Utána nagyon meghíztam és azóta is súlyproblémáim vannak, most plasztikai műtét előtt állok----a nagyon eldeformálódott hasamat hozzák rendbe, utána remélem az önbizalmam is helyreáll valamelyest. De nőnek nem érzem magam, soha nem is éreztem, vagy csak pillanatokra.
Apám is aszexuális lehetett, ahogy anyukám elbeszéléseiből következtetek. Az biztos, hogy apám nem segített abban, hogy nőnek érezzem magam. Hideg és távolságtartó volt, anya sokat szenvedett mellette.
Kb 10 éve nem érdekel a szex egyáltalán. Ezalatt volt egy-két futó viszonyom, de csak arról győzött meg, hogy ez nekem nem kell. Nem is fog szerintem.
Egyébként egyetemi diplomám van, középvezetői állásom nem Magyarországon, jó fizetésem a gyerekeimmel nagyon jó a kapcsolatom.
Én is gondolkoztam így, csak én fiatalabb éveimben.
El se tudtam képzelni, hogy valaha is szexuális életet fogok élni.
Nekem nincs gyerekem, anyám csupa negatív dolgot mesélt a szülésről, egy életre elvette tőle a kedvem.
Szerencsétlen lenne az a lány, aki véletlenül beléd szeretne?
Te biztos másképp csinálnál mindent mint az apád.
Egyébként lehet, hogy egy hozzád hasonló "szerencsétlen" lány kerülne az utadba, és egymást húznátok ki a gödörből.
Tudod mi a gáz? Hogy az ember akárhová megy, magával viszi a sérelmeit. Meghalhat az apánk, és még aztán is ő fog diktálni ha nem teszünk magunkért. Meg kell bocsátani neki és lemondani a sérelmek számontartásáról. Így lehet megtisztulni.
Valaki mondana erre egy bevált technikát?
"Az orvosokhoz fűzött reményeid sajnos hiábavalóak. "
Tudom. De úgy vagyok vele, hát ha... Meg ugye aki alapból nem próbálkozik, az hiába várja a "sült galambot".
"Az egyetlen és végleges megoldás az lenne, ha meg tudnál bocsátani az édesapádnak"
Erre nem sok esélyt látok. Jelenleg azért nem dob ki az utcára, mert akkor összetörne az imidzse... Ráadásul napról napra rosszabb. Én már sokszor kértem anyámtól, hogy ne mondja el mit csinál, mit mond rólam. De naponta szembesülök ezzel, sajnos.
"Nem kell mindenkinek kikiabálni, hogy milyen is vagy, ha félsz az emberek véleményétől."
Nem is akarom kikiabálni. De nem akarom, hogy engem megpróbáljanak "megjavítani", vagy épp ellenkezőleg: még jobban tönkretenni. Meg azért más területen tapasztalom, hogy az emberek mennyire okoskodóak.
És azért azt nem sorolnám a pozitívumok közé, ha valaki azt hiszi, hogy attól én kivirulok, mint a mályvavirág, ha lefekszek valakivel... És ez viszont gáz.
Eddig is azért nem kaptam segítséget, mert a problémám úgymond le lett kicsinyítve. Először azzal, hogy gyerek vagyok, én ezt nem érthetem. Másodszor pedig azzal, hogy én már nagy vagyok fogadjam el. Kösz. Ilyen tapasztalatokkal meg...
"A szerelem gyógyítana meg. Hidd el, mert tapasztalatból mondom!"
Lehet. Csak a kérdés az, hogy ki lenne az a szerencsétlen illető.
De valamikor nem sza....tad le a szexet, ha gyereked is van.
Az ide író aszexuálisok a múltban szexeltek és megutálták, vagy még nem szexeltek, és úgy gondolják nem is fognak.
Szerintem fognak, idővel.......
22 évesen én is aszexuális voltam. Ahogy zacskós tej lelkibeteg, én is az voltam. Nálam más okai voltak a betegségemnek.
A szerelem gyógyítana meg. Hidd el, mert tapasztalatból mondom!
Hello
Én is idetartozom. Nálam 2 ok van.
1. Saját cégben dolgozom, rengeteget kűzdök a megélhetésért, nagy a stressz, egész nap üvöltözni kell telefonon. Annyira kimerít, hogy szabadidőmben már baromira nem érdekel szex, csak pihenés. Évek óta.
2. Nagyon kellemetlen szülés-élményem volt, úgy éreztem az egész, ami történt nőiességemet alázza meg. Ahogy telnek az évek halványul a rossz emlék, de nyomtalanul nem fog eltűnni.
Ha rámnéz valaki, szerintem nem is hinné rólam, hogy mennyire leszarom a szexet.
De nem mindenki aszexuális.
Ahogy nem mindenki szereti a csokit.
Tehát csokigyár is van.
Nem az számít az életben, hogy ki hány gyereket pottyantott ki...
Szaporodunk így is, úgy is. Mi annyira kevesen vagyunk a világ lakosságához mérten, hogy miattunk nem fog kihalni az emberiség.
Mert vagyunk. Ha elismeritek, ha nem. PONT.
Szerelés? Az csak óvatosan.
Viszont magam csinosítgatom a lakást. Vakolok, festek, tapétázok. Stb. Stb. :)
Zacskós Tej!
Az orvosokhoz fűzött reményeid sajnos hiábavalóak.
Ő nem tudja kitörölni, megmásítani, és elfeledtetni sem veled azt, ami történt.
Az egyetlen és végleges megoldás az lenne, ha meg tudnál bocsátani az édesapádnak, és egy olyasvalakit keresni, akivel meg tudod beszélni a gondokat.
Nem kell mindenkinek kikiabálni, hogy milyen is vagy, ha félsz az emberek véleményétől. Megtarthatod magadnak. És beleőrülhetsz.
Vagy, amit javasoltam, oszd meg valakivel az életed történetét. Nem kell belemenned egy párkapcsolatba, csak engedj valakit olyan közel magadhoz, (persze csak olyat, akiben megbízol 100%-osan) hogy el tudd mondani mi bánt. Mit szeretnél. Mi tenne boldoggá. És persze tisztázd magadban is ezeket....
Az én "boldogságom" kulcsa az, hogy teszek az emberek véleményére.
Akié fontos, arra adok, de az összes többi tehet egy szívességet.
Csak magadra gondolj, és azokra, akiket szeretsz!
Ne azért próbálj meg más lenni, mert ez a "norma".
Üdv!
"Azzal azonban nem értek egyet, hogy felkeress egy orvost. Ő segíteni igazából nem tud. Csak rámegy egy rakás pénzed, aztán anti depresszánsokat szedet veled, amitől egy emberi roncs leszel."
anti depresszánsokat nem akarok, s nem is fogok szedni.
Igazából én már kezdek arról lemondani, hogy valaha is "normális" ember leszek. No nem azzal van bajom, hogy eddig egyetlen egy normális kapcsolatom sem volt, vagy 22 éves fejemre szűz vagyok. Mert más elveszíteni, én megtartani próbáltam.
Hanem azzal, hogy képtelen vagyok feldolgozni azt, amit az apám művelt velem. Hadd ne mondjam, hogy rosszabb napjaimon (szerencsére ebből kevesebb van) igenis előtör belőlem az elfolytott düh, hogy ő miatta vagyok olyan, amilyen vagyok. Mert igenis megérdemeltem volna, hogy esélyem legyen egy kapcsolatra, s ne csak olyanra, amiben felvenném a pókerarcot, alatta meg szépen "elrohadna" a lelkem.
Hiába vagyok sikeres az élet más területein, ha az életem ezen része magjában lett lerombolva... És ez dühít. Dühít az, hogy ha felvállalom ezt az egészet bárki céltáblája lehetek. Ha nem vállalom fel, akkor két megoldás lesz: egy kapcsolat álcából, vagy hallgathatom a találgatásokat az állítólagos melegségemmel kapcsolatban...
"Orvosfelkeresés: nem minden pszichológus, pszichiáter kerül pénzbe, ha Tb által támogatott megoldást keresnek. Pályamódosítási gondokból kifolyólag én például így oldottam meg. Egy vasamba se kerül, de az igaz, nem a gyógyszerek és a doki hozza a megoldást. A dokim csak támogat, de a problémamegoldás oroszlánrésze rám hárul, és nekem is kell megtennem, úgy az igazi."
Idén végzek a suliban - ha minden jól megy -. Azaz nyártól meló. Nem tervezek a megyében maradni egy évnél tovább, mert fel akarok költözni Pestre. Igazából Pesten akarok felkeresni egy dokit. Pont azért, mert hiába mennék én most el (vagy később, ha lesz pénzem), ha még a szülőkkel élek, s napi szinten vannak konfliktusok.
Azzal tisztában vagyok, hogy ha elköltöznék (már, ha lenne hova), akkor minden bizonnyal nem zavarna ennyire ez a dolog. Nem ismerem be ugyan, de él bennem a remény, hogy azért egy szakember talán helyre tudná hozni az életem ezen részét. Most érzem úgy, hogy képes vagyok ezzel szembenézni, s ha úgy alakul, akkor felvállalni, hogy egy párkapcsolatot kereső fiatalnak nálam esélye egyenlő a nullával.
"A dokit, hacsak nem átlagosnál nehezebb eset áll fenn, bőven kiválthatja egy jó barát, ahogy Jéglány is írta"
Közvetlen környezetemben erről a dologról (mármint az én szexualitásommal kapcsolatos dolgokat) senki nem tud. Így a dokit egy jóbarát nem tudja kiváltani. Max, ha sikerül felköltözni, s ha épp belebotlok egybe.