Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Combfix vs. harisnyanadrág

crasci
Létrehozva: 2005. november 20. 10:47

Tisztelt Hölgyek, Úrak!

Több topic-ban találkoztam már azzal, hogy összehasonlították a harisnyanadrágot a combfixel. Úgy gondolom, hogy érdemes lenne indítani egy topic-ot erre a célra.
Nekem sok alapom nincs az összehasonlításra, csak a látvány amit nyújtanak, és ez alapján azt kell mondanom, hogy a combfix sokkal szebb.

Arra vagyok kiváncsi, hogy ki melyiket, miért tartja jobbnak, és vajon melyiket fogják többen jobbnak tartani.

  1. 2016. Április 3. 09:12213.

    Én a combfix mellett vagyok, de akkor ebből már olyat választok, ami combtőig felmegy, hogy hosszan melegítsen, ne csak combközépig. Tehát csakis olyat ami teljesen combtőig felszedhető legyen... !!! Ha hosszú a csipkebordűrje, azt meg pluszban imádom, mert így pont ott melegít a vastag csipkebordűr, ahol a combom felső része (amin ülök) a hideg műanyag vagy bőrüléses busz-székre ülve pont a legfázósabb... !


     


    Szóval olyat mint az 1. és a 4. képeken lehet látni! (Ami pl. a 3. képen van, az már rövid combfixnek számít, mert csak combközépig lehet felszedni... !

  2. 2016. február 22. 14:42212.

    Sziasztok! Harisnyaimádó lányokkal ismerkednék! Aki szeretei a harisnyákat írjon! :) pillanat1234@freemail.hu

  3. 2016. január 14. 15:02211.

    Combfix :) Egyértelmű

    előzmény:
    hajnalka82 (146)
    2007-03-27  18:30
  4. Torolt_felhasznalo_605220
    Torolt_felhasznalo_605220
    2007. május 24. 15:12210.
    Ez a vacak kihagyja a betüket meg a szóközöket 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_605220 (209)
    2007-05-24  15:11
  5. Torolt_felhasznalo_605220
    Torolt_felhasznalo_605220
    2007. május 24. 15:11209.
    Sajna ere én sem tudok mit mondani.Még nem jártam így.
    előzmény:
    Mykee (208)
    2007-05-24  14:53
  6. 2007. május 24. 14:53208.
    Hmmm... harisnyakezelésben nem vagyok otthon, csak a nézésben és levételben. De a többi hölgy, biztosan ad valami tippet erre...
    előzmény:
    királyjány (207)
    2007-05-24  14:00
  7. 2007. május 24. 14:00207.

    sziasztok!

    Látom itt nagy harisnya szakértök gyültek össze ezért is fordulok hozzátok mese szép csupa csipke harisnyával leptem meg magam a napokban...mindezt elég húzós áronezerért a csipkék harisnyám kezdenek elvékonyodni...mintha nem sok kellene  hogy elszakadni..elagyok keseredve...ennyiért igy tönkre menni  mit csináljak vele?hallottam valami olyasmit,hogy hütöbe kell rakni vagy nemtom....segitsetek please

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2007. május 24. 13:10206.
    Na ne is mondd... semmi értelme, és azért hívom fordított combfixnek, mert ugye a cf felül nyitott, de ott már melegít a szoknya. De enneél meg ott van anyag, ahol szoknya is, alul meg lefagy a csaj lába.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_605220 (205)
    2007-05-24  13:07
  9. Torolt_felhasznalo_605220
    Torolt_felhasznalo_605220
    2007. május 24. 13:07205.
    Annak a lábfejnálküli förmedvénynek a hivatalos neve leggings.A páromat a hideg rázza tőle,engem nemkülönben.Pláne,hogy ma láttam kb 90kg-s asszonyságon is fekete csipkében 
    előzmény:
    Mykee (204)
    2007-05-24  12:26
  10. 2007. május 24. 12:26204.
    Na, hogy mennyire nem tudnak öltözködni egyesek... Mit látok ma reggel? Csaj alig csípőszoknyában, és a harisnyanadrág teteje kilóg fölé. A lába szép volt, és akár combfixet is vehetett volna fel, de a nadrág felső része kicsit kiábrándító volt, hogy látszott hátul, még ha véletlenül is...

    Na meg ez a fordított combfix divat... Amikor a harisnya alul le van vágva. Ez mekkora hülyeség...
    előzmény:
    Mykee (203)
    2007-04-02  07:48
  11. 2007. Április 2. 07:48203.
    Csak támogatni és helyeselni tudom, hogy ilyeneket hordasz!!!

    NyuszóMuszó: nagyon jók a képeid! Tetszenek a mintásak is, persze ha combfixben lennének, még jobban szeretném őket! Amiket nekem küldtél, abból az elsőt talán ha eddig egyszer láttam nőn. Az miért nincs elterjedve itthon??? Pedig az is nagyon-nagyon csinos!!!
    előzmény:
    Peva (196)
    2007-03-29  22:22
  12. Torolt_felhasznalo_605220
    Torolt_felhasznalo_605220
    2007. március 31. 17:19202.
    Ezeket Neked küldöm 
    előzmény:
    Mykee (193)
    2007-03-28  19:01

Címlap

top