Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kopasz nők

Baldhead
Létrehozva: 2005. november 19. 17:20

Sziasztok!

Azért indítom ezt a topicot, mert valami olyasmivel szembesültem, ami igazán elképeszt. Lehet, hogy perverz vagyok?

Van egy barátnőm, aki elég érdekes kapcsolatban él a férjével. Olyan furcsa az  a pasi, ha találkozunk, engem kitör tőle a frász, pedig kedves és figyelmes, de olyan erőt sugároz, amit nem tudok hová tenni. Hozzáteszem, engem nem vonz, csak valami különös, hipnotikus EREJE van.

Megfigyeltem, hogy néha - hülyéskedésnek tűnik, de sztm nem az - azt mondja a barátnőmnek, hogy elveri a fenekét, vagy megpofozza, de sztem ez komoly. Úgy érzem. A csaj nagyon megváltozott mióta vele van, olyan kis engedelmes lett, szinte alázatos, lesi a pasi minden gondolatát és a pasi parancsol neki! Olyan furcsa a légkör körülöttük!  És legutóbb... hát nem is tudom... Kicsit becsíptünk a barátnőmmel és a férje, amikor érte jött, azt mondta, hogy ezért nagyon meg fogja büntetni, úgy, hogy ne felejtse el, hogy mennyit ihat, de az is lehet, hogy nem iszik többé alkoholos italt. Alkoholos italt - ezt szó szerint így mondta.  Beleborsózott a hátam. És...legközelebb, mikor találkoztunk, a barátnőm feje át volt kötve egy kendővel, amit nem vett le, de egyszer félrecsúszott a fülénél és láttam, hogy kopasz. Teljesen halálra rémültem, mert arra gondoltam, hogy beteg, csak nem mondja. Na, nem akaorm húzni, de megkérdeztem, hogy mi van és azt mondta, hogy a férje a múltkori spiccességünk után, otthon levágta a haját és leborotválta a fejét. Büntetésből. Ő meg hagyta.

Hát, először teljesen kiakadtam, szóval se köpni, se nyelni nem tudtam. Aztán láttam, hogy a csaj mosolyog. Kínomban témát váltottam, de amikor elment órákig ezen gondolkodtam és a fenébe is engem ez a dolog nagyon felizgatott. Szexuálisan. Milyen lehet, ha így levágják valaki haját?

És az is kifúrja az oldalamat, hogy élhetnek ezek? Hallottam már amolyan alá- és fölérendelt kapcsolatról, és egyre rrősebb a gyanúm, hogy a barátnőmék így élnek. Meg merjem kérdezni? És miért izgat engem ennyire ez a kopaszranyírás dolog? Legszívesebben kiffagatnám, de nem merem.

Azóta elkezdtem turkálni a Netem és meglepve  látom, hogy mennyi nő nyíratja kopaszra a fejét. És szépek. És tele van történetekkel is. Ez valami fétis? Vagy megbolondultam? Tudom, hogy sosem merném kipróbálni, de...

Szóval volt már valaki közületek kopasz?

  1. 2007. február 27. 21:081051.
    És...hát...ugye, ha igaz a mondás, hogy úgy kívül, mint belül, akkor miért is ne lenne igaz, hogy úgy lent, mint fent?
    előzmény:
    Baldhead (1050)
    2007-02-27  21:06
  2. 2007. február 27. 21:061050.
    Bocsi!

    Teljesen praktikusan technikai oldalról közelítettem meg a kérdést a bőrt, mint érzékeny felületet vizsgálva és figyelembe véve a gyakorlati tapasztalataimat.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_616399 (1048)
    2007-02-27  19:21
  3. Torolt_felhasznalo_549543
    Torolt_felhasznalo_549543
    2007. február 27. 19:571049.
    Semmi para!!! Jól habozd be vastagon!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_616399 (1047)
    2007-02-27  19:18
  4. Torolt_felhasznalo_616399
    Torolt_felhasznalo_616399
    2007. február 27. 19:211048.

    Sírok a nevetéstől, de most komolyan    

    Csak Te vagy rá képes, hogy a Te puncid és az Én fejem közé párhuzamot vonj    

    előzmény:
    Baldhead (1045)
    2007-02-27  18:27
  5. Torolt_felhasznalo_616399
    Torolt_felhasznalo_616399
    2007. február 27. 19:181047.

    Ne paráztassatok be  .

    A kérdésem: Elmondaná valaki azt is, hogyan áztassam a fejemet   . Egyesek szerint belülről állandóan ázik,  de mi van kívülről ?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_549543 (1046)
    2007-02-27  18:41
  6. Torolt_felhasznalo_549543
    Torolt_felhasznalo_549543
    2007. február 27. 18:411046.
    Az áztatás nagyon hasznos lehet, de a haj hálisten jóval puhább alapból mint egyéb szőrzeteink. A fejbőr viszont valoban érzékenyebb lehet.
    előzmény:
    Baldhead (1045)
    2007-02-27  18:27
  7. 2007. február 27. 18:271045.
    A punciborotválásból kiindulva lehet, hogy először nem lesz szép, a bőrnek ott is meg kellett szoknia a borotvát.

    De azt hiszem, ha előtte sokáig áztatod magad a víz alatt, hogy jól felpuhuljon a hajad, (ha már csak sörték a nullás után akkor is) akkor szép sima lesz.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_616399 (1036)
    2007-02-25  22:58
  8. Torolt_felhasznalo_616399
    Torolt_felhasznalo_616399
    2007. február 26. 15:401044.
          
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_549543 (1043)
    2007-02-26  15:15
  9. Torolt_felhasznalo_549543
    Torolt_felhasznalo_549543
    2007. február 26. 15:151043.
    Hát imádkozom mielőbb itt legyen a kánikula!!!!!!
    Tehát: várommmmmmmm
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_616399 (1042)
    2007-02-26  14:47
  10. Torolt_felhasznalo_616399
    Torolt_felhasznalo_616399
    2007. február 26. 14:471042.
    Én kitartok  . Ha megjön a jóidő és leborotválom mindenképpen készíttetek róla képeket és rakok fel belőle pár gyöngyszemet  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_549543 (1041)
    2007-02-26  14:41
  11. Torolt_felhasznalo_549543
    Torolt_felhasznalo_549543
    2007. február 26. 14:411041.
    Hát egy jó órát rá kell szánni mire szép sima lesz egy fej. Nemsokára itt a napsütés, csak kitartás!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_616399 (1040)
    2007-02-26  14:34
  12. Torolt_felhasznalo_616399
    Torolt_felhasznalo_616399
    2007. február 26. 14:341040.

    Két jelentős különbség van a borotváláshoz képest. A fájdalom  és az élvezet  . A fájdalmat  inkább nem részletezném. Mert se előtte, se allatta semmi élvezet nincs sőőőőőt  ... 

    Viszont az élvezeti része, utána, hogy is mondjam hmmmmmmm          

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_549543 (1039)
    2007-02-26  14:25
  13. Torolt_felhasznalo_549543
    Torolt_felhasznalo_549543
    2007. február 26. 14:251039.
    Az hogy rossz literátor vagyok nem jelenti az élvezet kizárását. Ha odakerülök én is minél hosszabban szeretném átélni a változást! És a gyanta hogyan mükszik?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_616399 (1038)
    2007-02-26  14:13
  14. Torolt_felhasznalo_616399
    Torolt_felhasznalo_616399
    2007. február 26. 14:131038.

    tessék én epedve várom a napsütést és zuhog a hó   nincs igazság  .

    Ahogy Te leírod nagyon egyszerűnek tűnik. Én gyantában vagyok otthon ezért kértem tanácsot. Gondoltam, hogy megdumcsizom a fodrászommal mellettem volt már része 1-2 meglepetésben  , de akkor mi lesz az élvezet részével.

    lecke:

    1) nullással letolom

    2) szappanozás vagy habozás

    3) borotva növéssel ellenkező irányban

    4)     remélem nem hagytam ki semmit   

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_549543 (1037)
    2007-02-26  13:43
  15. Torolt_felhasznalo_549543
    Torolt_felhasznalo_549543
    2007. február 26. 13:431037.
    Elsőként gyakorolj pl a Párodon!?
    Fejet még csak kis darabon borotváltam, de mást már többet. Géppel levágod, szappanos vizzel megmosod, egyenletesen bekened habbal, hogy teljesen fedje a szálakat. kis várakozás után növekedési iránnyal szemben kezdheted borotválni. A kipattogás sztem higiénia kérdése, vagy pl. férfiaknál az ing nyaka dörzsölgetheti, és az okozhat hasonlo tüneteket. vagy valami öblitő allergia és hasonlok....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_616399 (1036)
    2007-02-25  22:58
  16. Torolt_felhasznalo_616399
    Torolt_felhasznalo_616399
    2007. február 25. 22:581036.

    Elektromossal már a pasim fejét egyszer leborotváltam és totál sima lett  . Itt az aggodalmam tárgya, hogy nem fog-e utána a fejemen a bőr olyan pattis lenni mint a pasik nyaka szokott. A másik ha habbal csinálom akkor szőr növéssel ellentétesen kell kezdeni vagy azt kell hagyni utoljára.

    Segítsen valaki aki már borotvált fejet kopaszra, hogy hogyan is álljak neki.      A nullás gond nélkül ment, de a borotválás kicsit aggaszt, de lehet, hogy én bonyolítom túl. Mi az igazság ?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_549543 (1035)
    2007-02-25  22:05
  17. Torolt_felhasznalo_549543
    Torolt_felhasznalo_549543
    2007. február 25. 22:051035.
    Hát sztem először elektromos, és azután a borotva. Csak az ad teljes simaságot! És érzésnek sem lehet utolsó!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_616399 (1033)
    2007-02-25  21:26
  18. Torolt_felhasznalo_616399
    Torolt_felhasznalo_616399
    2007. február 25. 21:281034.
    Jobbulást neked. A nehezén én is csak 3 nap alatt voltam túl vagyis kitartás !!!! 
    előzmény:
    Baldhead (1030)
    2007-02-25  19:35
  19. Torolt_felhasznalo_616399
    Torolt_felhasznalo_616399
    2007. február 25. 21:261033.

    Igen   Szerintem is fantasztikusan néznek ki.

    Nekem a borotvált fej maradt még ki az életemből, de amint kitartóan fog sütni a nap behozom ezt a lemaradásom     A tarkóm volt már borotvált, de az egész bucim még sajna nem. Csak egy dilemám van melyik lehet izgibb a villany vagy a hagyományos borotva. Szerintetek ???

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_549543 (1032)
    2007-02-25  21:02
  20. Torolt_felhasznalo_549543
    Torolt_felhasznalo_549543
    2007. február 25. 21:021032.
    Az nem jó! Nem marad borotválni való!

    Isteni szép a két hölgy a képen a fehér fejecskéjével. Biztosan jó sima lehet!
    előzmény:
    Baldhead (1030)
    2007-02-25  19:35
  21. 2007. február 25. 19:411031.
    Britney és még más.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2007. február 25. 19:351030.
    Én még nem biztos, hogy túlélem, ma tetőzik, bár tegnap is ezt gondoltam.

    Mindjárt elmegy a hajam tőle!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_549543 (1029)
    2007-02-25  17:05
  23. Torolt_felhasznalo_549543
    Torolt_felhasznalo_549543
    2007. február 25. 17:051029.
    Ez szép! Mindenki influenzás!? Még jó hogy nincs járvány. Én már tuléltem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_616399 (1027)
    2007-02-24  23:13
  24. 2007. február 25. 09:181028.
    Akkor én is megnézem még párszor, mert épp tombol bennem az influenza. Hátha elmúlna tőle...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_616399 (1027)
    2007-02-24  23:13
  25. Torolt_felhasznalo_616399
    Torolt_felhasznalo_616399
    2007. február 24. 23:131027.
    Le kellene védetned mint influenza ellenes szer   sokkal jobban lettem és már lázam sincs  . Lassan behozom a lemaradásom itt nálatok  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_549543 (1025)
    2007-02-23  17:14

Címlap

top