Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
A májusi eső ér aranyat, nem az áprilisi, várhatott volna még. Bár akkor sem fogok örülni neki. . .
Az egyik kollégám egy csomó melót hagyott az asztalomon, képzelhetitek, hogy örültem, mikor megláttam. Azért nem kapkodom el, hagyok holnapra is. Ő úgyis szerdán jön csak.
Amerre jártunk, így is jó sár volt. A cipőpucolás ma következik:-(
tényleg nagyon szerencsés idő volt egész hvg. n! de mára is esőt mondott aztán semmi. . . mondjuk az jó ha csak néha esik egy kis zápor de egyébként süssön a nap!
Mi punnyadtunk egész hétvégén. Meg megnéztük a Passiót. Nagyon nagyon véres. :(
Hogy teltek az ünnepek?
Nekünk jól sikerült a túra, megúsztuk végig eső nélkül.
nekem is nehézkesen indult de már egész jól állok. . . nekem a max. om ma 87 ezzel már a 67. helyen vagyok :)
Itt járt egy nyugdíjas kolléga. Selejtezett az otthoni könyvei között, és elhozta dr. Wiesinger Márton: Akvarisztika, és Pénzes-Tölg: Az aranyhal c. könyveit.
Kell neked valamelyik?
Hogy vannak a halacskák?
Nekem a mai játék megint nem megy. Egyszerűen nem értem, hogyan kell csinálni.