Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
2006 júliusi babavárók
Sziasztok!
Már láttam egy ilyen topikot,de szerintem az egy kicsit "kihalt".Gondoltam nyitok én is egy ilyen topikot hátha ez sikeresebb lesz.
Én reményeim szerint most várom első bébimet.Én kb.3-4 napja kezdek gyanakodni,hogy babát várok.Ezt 3 teszt bizonyította,mert mind a hárman két csíkot láttam.Remélem sokan élték át mostanában vagy a közeljövőben fogják átélni a két csíkot.
Szerintem nagyon jó lenne ha egy "páran" akiknek mostanába volt pozitív tesztje és úgy számolta,hogy Júliusra várja a babóját együtt követnénk végig a kis babszemek fejlődését,együtt szorítanánk egymásért,hogy jól sikerüljön a szülés együtt ....
Pár napja olvasgatlak benneteket (csoda történt, van rá pici időm), és gondolkodtam, hogy írjak-e, hiszen még csak félve mondom ki, hogy van egy pozitív teszt a birtokomban (szintén tegnap reggel óta), és nem mintha babonás lennék, de azért bennem is dolgozik egy kis félsz. Szóval csendesen örülök, és szívből remélem, hogy minden rendben lesz, de azt hiszem ezzel most mindenki így van közületek is.
Én is azokhoz csatlakoznék, akiknek már van egy gyermekük, az én fiam augusztus legvégén volt egy éves. Igazi ördögfióka , bár mintha néhány napja kímélne, lám, most is alszik. Fogadjunk, ezek után rögtön felébred...
A krémekben én is hiszek, bár ez nagy mértékben alkati kérdés is, és az is bizonyos, hogy fogalmam sincs, mi lett volna, ha nem kenem a hasam. Lehet, hogy semmi. Ezzel ugyanúgy vagyok, mint a borostyán lánccal, amit fogzáskor fájdalomcsillapító hatással aggatnak a bébikre, mi használjuk, szerintünk működik, de mivel nincs lehetőségünk ugyanazt az éjszakát kétszer lejátszani így is és úgy is, ezért bizonyíték nincs rá. Viszont ami biztos, a krém nem árt.
Mellékelek egy képet a most éppen alvó rosszcsontról - feltéve, ha sikerül, emrt nem úgy tűnik, de akkor majd legközelebb. És persze most ébred...
halihó
En Cipruson elek.
Nekem sincs semmi tunetem, csak a melleim kicsit nagyobbak lettek. Tutira fogom kenni, mert anyukamnak lettek striai, hatha azert segit valamit. Eleg eros a kotoszovetem, ez nem tudom jelent-e valamit.
talia: tegnap voltam UH-n, es most vagyok a 6-ik hetemben. Julius 9-re vagyok kiirva. En orulok, hogy vannak ilyen vizsgalatok. Olvastam neten, hogy otthon is vannak ilyen vizsgalatok, viszont nem voltam benne biztos, hogy itt is megcsinaljak.
Szia! Te hol elsz?
En az elozo terhessegemnel kenegettem a pocakom de csak ha eszembe jutott. Szerintem is ez fokent genetikai dolog, azert nem art kenni!
Nekem semmilyen rosszuletem nincsen, de mellfeszulesem es semmi mas terhes tunetem se!!!!
Sziasztok!
Trity! Hany hetesen mentel el az ultrahangra? Nalunk is ezek a vizsgalatok vannak amit emlitettel, de csak onkentes alapon. Persze ki hagyna ki oket gondolna az ember, de megis egy csomoan vallasi okokbol nem csinaltatjak meg ezeket a komoly ultrahangokat, hogy ha barmi baj felmerul akkor ne kelljen dilemma ele kerulniuk, hogy elvetessek-e a babat vagy sem.
En is csak folsavat szedek, ha kiegyensulyozott a taplalkozas akkor nincs masra szukseg.
A stria elleni kremekben en hiszek, mert igaz hajlamom van ra megsem jottek ki az elozo terhessegemnel. Bar a legjobb allitolag a buzacsira olaj.
Sziasztok!
Tegnap voltam az elso UH-on. Megvan az elso kepem a babarol Egy pici potty. Nagyon rendes a nodokim. Mivel en kulfoldon elek, kicsit izgultam milyen lesz majd, mert nem tom itt hogy van a rendszer. De szerencsere minden ok volt. December 1-en megyek majd ujra. Akkor lesz a vervetel (meg meghallgatjuk a szivhangot ), amit elkuldenek egy kozpontba ahol a kromoszoma rendellenesseget vizsgaljak, utana a 13.heten lesz egy UH ahol megnezik a baba nyakanal a viz mennyiseget es az orrcsont fejlodeset. (Allitolad a Down-korosnal az orrcsont maskent fejlodik). A ketto osszevetesebol meg tudjak majd 97%-ra mondani hogy egeszseges a baba. Ennek irtora orultem. Itt osszesen 5-6 UH-t csinalnak.
Szoval minden tokre tetszett. Ja es az mondta ne szedjek vitaminokat, mert most a babanak csak folsavra van szuksege. Azt irt fel csak. Es majd a vervetel eredmenye alapjan ir majd fel a tobbi idore vitamint.
Ti fogjatok majd kenegetni magatok stria elleni kremmel? Nekem sok mintat adott a doki, de azt mondta, hogy szerinte ez csak pszichesen segiti a kismamakat . Mind1, azert en fogom magam kenegetni.
Nalatok elkezdodott mar egyebkent a reggeli rosszullet?
Mindenkinek boldog napot, es sok pocak simogatast!
Sziasztok lányok!
Először is gratulálok minden Kismaminak és megy a drukk a tesztelőknek!Remélem, hogy én is csatlakozhatok majd hozzátok.
A múlt héten pozitív lett a tesztem... Egy éve volt egy 18 hetes vetélésem, aztán kényszerszünet, most meg már 8. hónapja próbálkoztunk. Nagy lenne az öröm, ha nem aggódnánk közben annyira.Dokinál még nem voltam, talán másfél hét múlva megek, akkor lennék 7 és fél hetes.
Amit kérdezni szeretnék: ma reggel úgy ébredtem, hogy a cicim már nem fáj annyira. És mintha az émelygést sem érezném, pedig 2 napja már rendesen gyötört.... Nálatok is előfordul az ilyesmi, hogy szüneteltek a tünetek? Ez normális lehet? Nem emlékszem, hogy az előző babával bármi ilyesmi lett volna!
Merre jar a sok uj kismamai??
Remelem, h idovel porgosebb lesz a topik, varjuk az uj jelentkezoket (is)!
Akinek van jelszava, legyszi kuldje el nekem!!!! Koszi elore is! En is kuldom ha vki keri!
Agika(es meg nevrokonok is vagyunk ) iden mar nem megyunk haza, amugy nyaron voltunk. Szerintem a szulinapom korul, azaz marciusban megyunk majd hosszabb idore.
Ti, h vagytok? En tovabbra se erzek semmit, annyira fura!!!!!
szia Katica !
nagy gratu Nektek is!
olvastam a történeted a clostysoknál, nem semmi utat tettél meg!!
gratu!!
és a legjobbakat Nektek!!!
kagica!!!!
garatula!!!!!!:-)))))
Kellemes pocakosodást Neketek is!!!
Sziasztok! Írtam már napja.
Szeretném megerősíteni a helyzetet. Ma reggel 2 csíkos lett a tesztem. A 41. napon vagyok, akkor ez 5+6 igaz?
Szép napot Nektek!
Kagicaaaaaaaaaaaaaaaa!
Nagyon nagy gratulaaaaa!
És úúúgy örülök, hogy együtt várjuk a másodikat. Már az elsőt is majdnem együtt vártuk
Jajjjj, most nagyon boldog lettem, hogy egy kedves ismerős is csatlakozott ehhez a topikhoz.
Figyi, mi nemrég költöztünk, talán valahol még megvan a jelszavad, de ha nem, azért elküldenéd? MEgnézném azt a gyönyörű kissrácot.
Mikor fogtok hazajönni? Vagy lehet, hogy most voltatok itthon?
Puszi mindenkinek!
Ja, majd el felejtettem! A barátnőm 27-re van kiírva, és ma mentek be szülni. Állítólag még ma baba lesz Várom most a híreket izgatottan.
Sziasztok Lanyok!
Eloszor is gratulalok minden kismamanak!!!!!!
Agika, Neked is! Hozzad hasonloan en is reszese voltam/vagyok mar egy babas topiknak, az en kisfiam 2004 aprilisaban szuletett es szuper volt egyutt izgulni a lanyokkal, a mai napig irogatunk, talalkozunk (igaz nekem nehezebb kulfoldorol), szoval tok jo!
Persze azert irok Nektek mert ma reggel ota en is egy + teszt tulajdonosa lettem. Meglepett, hiszen elsore osszejott (Alexra 3 honapot vartunk, igaz az se sok). De biztos voltam benne, ereztem a PE-t is es tudtam, h nem fog megjonni.
Az a legfurabb es ez az egy ami kicsit elbizonytalanitott, h SEMMI tunetem nincsen!! Alexal igazi mensis tuneteim voltak, nagyon fajt a hasam es a fejem! Most meg egy kicsi gorcsolest se erzek, cicim se faj, semmi!!! Persze nem banom!
Uh, doki: itt az a redszer mukodik, h uh-t csak 12 hetesen csinalnak eloszor, aztan van meg 2 az egesz terhesseg alatt. Sok minden mashogy van itt, az elso terhessegnel sokat szenvedtem ezert az elejen de sikeresen beleszoktam es most mar rutinos vagyok
Remelem, h jo kis csapat leszunk, irjatok sokat!
Kamilla, sajnalom!
Sziasztok!
Reggel a Emma rogton kiszurta a tesztet es kerdezte mi ez? De nem is kellett elmagyaraznom neki tudta magatol, mondta, hogy baba a hasban. Olyan okosak ezek a picik. 3 honapja vettem ezt a tesztet, hatha szukseg lesz ra. Akkor magyaraztam el neki hogy mire is valo, de csak a dobozon latta akkor a kepet. Most pedig siman emlekezett ra. Aztan hordozgatta magaval egesz reggel es vegul o mondta el az apjanak is amikor felebredt.
Mikor erdemes elmenni az elso ultrahangra? Emlekszem, hogy Emmaval rogton rohantam, es szepen hazakuldott a doki, hogy teljesen feleslegesen jottem, ilyenkor meg nem hallani, latni semmit.
Megprobalok visszaolvasni de sajnos foznom is kellene.
sziasztok,
bocs hogy betörök hozzátok, a 2005 júliusiak táborához tartozom és már van egy gyönyörű 3 és fél hónapos kisfiam Gratu mindenkinek!
Egyfelől nosztalgiázni jöttem, a mi topicunk november 7-én indult, ha jól emlékszem, másrészt olvastam Median hogy van méhszájsebed. Nekem is van már évek óta, a doki folyamatosan vizsgálta, de mikor terhes lettem mondta hogy ezt most felfüggesztjük és nem okozott problémát a seb.
Mindenkinek nagyon boldog terhességet kívánok, na meg nagyon jó fórumozást, sokat segít ebben a 9 hónapban!
Jó reggelt mindenkinek!
Szerintem a teszten a két csík a lényeg, nem baj ha halvány, de ez a dobozra is rá van írva, legalábbis amit én csináltam az volt, hogy bármilyen halvány is, a két csík az két csík és maga a boldogság.
Gratulálok minden új babásnak! Ez a kilenc hónap maga lesz a csoda. Amikor Ádámmal terhes lettem és telt az idő, amikor először éreztem, hogy megmozdult, egyszerűen gyönyörű. Imádok terhes lenni.
Küldök egy képet a rosszcsont fiamról. Mindenkinek szép napot!
Gratulálok!!!!!!
Ez a "minden pillanatban megjöhet" érzés nálam is jelentkezett. Ötpercenként rohangáltam a WC-re, mert mindig úgy éreztem, na most... Aztán tessék.
Az a halvány csík lesz ám erősebb is!
Már elmesélted nekik?
Puszi, Katica
Úgy lesz, várom szeretettel...
Köszönöm szépen. Üdv: Kamilla
Vigyázz magadra és gratulálok.