Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Lebuktatási taktika

Torolt_felhasznalo_934909
Torolt_felhasznalo_934909
Létrehozva: 2005. október 24. 12:19
Sziasztok!

Előre szólok, fura szituációt hozok fel, egyrészt, mert nem konkrétan rám vonatkozik, és párkapcsolat...
Lényeg a lényeg, anyósommal nagyon jóban vagyunk, ő élettársi kapcsolatban él immáron kb. 5 éve. Élettársa látszatra igen kedves és nyájas ember, bár sokdiplomásként olykor előbúvik belőle a tenyeres-talpas ősparaszt, de mégis...művelt, kultúr ember, eddig szinte csodaszámba vettük, hogy még így túl a 60on is tud lovagias társa lenni párom anyukájának.
Aztán mostanában megváltozott, bár sokat jár külföldre, egyre kevesebbet, 2 út között olykor 5-10 percet tartózkodik otthon a párjával.(mosott ruha jól jön, meg a kiszolgálás...hátországot csinál a nőből)
Na most anyósom el kezdett kombinálni, nézelődni fura jelek után, és bár nem szép dolog, de önmegnyugtatási szándékkal még a mailekbe is belekukkantott...hát nem nyugodott meg, sőőt, annyit kiderített, hogy igenis, nő van a dologban, ráadásul egy huszonéves "csitri", vele találkozgat, hozzá jár az ember...
Szegényke, totál kiborult, alvászavarok, remegés, amit el tudtok képzelni...rákérdezésre a ffi persze tagad, vagyis azt mondja, nem kell félnie, nem akarja elhagyni (csak félrekefélni...ezt ugyan nem mondta ki, de valszeg ez lett volna az őszinte folytatás), mégis kamaszosan bénán titkolózik, lépten-nyomon árulkodó nyomokat hagy...
Anyósom már kinyomozott szinte mindent, csak nem mer lépni...egyedül sajnos nem tudna talpon maradni (hitelek, kevés fizu, miegyéb), a ffi viszont jól keres (ennyi előnye van ezexerint)...mit tehetne szegény?! Látom rajta, hgoy lassan belerokkan a szituba, ezért is kérem a Ti segítségeteket is, hátha tudtok vmi okos, ügyes női praktikát, amivel túl lehet járni a fickó eszén?! (a páromnak nem szólhatunk, ő tuti megverné az öreget...) Ergo ő ismerje be és érezze magát sz@rul...

Előre is köszi mindenkinek!
  1. 2005. október 24. 14:1876.
    Kiiiirááááálysáááááág....     
    előzmény:
    lelkiDoki (69)
    2005-10-24  14:11
  2. 2005. október 24. 14:1775.
    na ja, és nem öreg! (gondoljá csak bele!! )
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_934909 (74)
    2005-10-24  14:15
  3. Torolt_felhasznalo_934909
    Torolt_felhasznalo_934909
    2005. október 24. 14:1574.
    mármint az öreget?
    előzmény:
    lelkiDoki (72)
    2005-10-24  14:13
  4. Torolt_felhasznalo_934909
    Torolt_felhasznalo_934909
    2005. október 24. 14:1473.
    gondolom mert szereti/szerette...eddig azt hittük, tökéletesen kiegészítik egymást és boldogok, erre egyszercsak koppppp

    vmiért mégis megy az öreg..tán kapuzárási pánik?!
    előzmény:
    macskafül (70)
    2005-10-24  14:11
  5. 2005. október 24. 14:1372.
    dehogynem, a te ismerősöd, még lightosan "nyomja", el tudnám látni egy nehány tanáccsal...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_934909 (71)
    2005-10-24  14:12
  6. Torolt_felhasznalo_934909
    Torolt_felhasznalo_934909
    2005. október 24. 14:1271.
    gondoltam hátha van vkinek vmi jó 5lete, hogyan lehetne érdemben lebuktatni az öreget -&rt; beismerés, megbánás, tsai...mert ugye az info adott, bizonyíték is van...
    de lényegében mind1, már elég sok 5letet, tippet adtak a csajok, ne morfondírozz rajta tovább!
    előzmény:
    lelkiDoki (68)
    2005-10-24  14:07
  7. 2005. október 24. 14:1170.
    A pénzen kívül anyósod miért van még vele?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_934909 (67)
    2005-10-24  14:07
  8. 2005. október 24. 14:1169.
    örülök, hogy itt, vagy, nekem is van ám már egy topicom , ha időd engedi kukkants be

    amikor a sztorit hallottam (meggyőződhettem róla h. igaz), nekem is az álllam majd leesett...

    és, hogy ez mit takar? luxus körülmények közt élni egy másfél éven át, egy ilyen korú embernek, egy 20 éves csinos lánnyal, hmmm (pl.4csillagos szállóban való lakás hónapokig ecetere... )

    A jól megérdemelt nyugdíjas évek...
    előzmény:
    kisgondban (66)
    2005-10-24  14:07
  9. 2005. október 24. 14:0768.
    bocs nabi, de mi köze van mindehhez a lebuktatási taktika c. címnek??
    nem hiába nem értem én ezt az egészet...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_934909 (65)
    2005-10-24  14:05
  10. Torolt_felhasznalo_934909
    Torolt_felhasznalo_934909
    2005. október 24. 14:0767.
    nem abba, hanem az egyedüllétbe (folyton utazik, nincs otthon, csak gatyát vált), a nem beszélgetésbe, a nem törődésbe, az őszinte és korrekt hozzáállás hiányába, úgy gondolom!!
    előzmény:
    lelkiDoki (64)
    2005-10-24  14:04
  11. 2005. október 24. 14:0766.

    Csaó doki!!!

    Mizujs?....éppen itthon vagyok....érdekes hetem volt.....

    előzmény:
    lelkiDoki (64)
    2005-10-24  14:04
  12. Torolt_felhasznalo_934909
    Torolt_felhasznalo_934909
    2005. október 24. 14:0565.
    alapvetően nagyon kedves, nyájas, hízelgő ember, amolyan tipikus sokdiplomás diplomata, lyukat beszél a hasadba és tsai...de én már láttam azt az arcát is, amikor nem tetszett neki vmi (az, hogy más véleményen vagy, mint ő), akkor aztán tényleg előbújik belőle a csőparaszt!
    Pénze van és nagyvonalú, ez az össz előnye...sztem! (legalábbis nem hiszem, hgoy a huszonéves csajnak pont a belső értékek és az 5 unoka jönne be?!?)

    Pasizás...lehet, hogy megoldás lenne, de nem hiszem, hogy egy válás és egy ilyen megcsalásos-átvágós eset után pont ehhez lenne kedve...bár, ki tudja!
    előzmény:
    kisgondban (59)
    2005-10-24  13:55
  13. 2005. október 24. 14:0464.
    már megint csak ámulok, mibe rokkan bele az anyós???
    azokba az együtt töltött 10 percekbe?? vagy mi van??
    ffik egy része már csak ilyen, (+nők egy része, meg kapható a másik felére) én hasonló esetet hallottam, csak egy 70 év feletti fazonról, azzal a különbséggel, h. ő szó szerint "elbaszta" a nem kis vagyont is...
    előzmény:
    kisgondban (62)
    2005-10-24  14:00
  14. 2005. október 24. 14:0463.
    Ez a legjobb, (sajnos tapasztalat) Az asszony járjon el otthonról, legyen mindig ápolt és jókedvű, barátnőzzön vagy csak kirakatokat nézegessen és semmiképp ne azzal foglakozzon, hogy apucinak legyen vasalt inge meg alsója két kefélés között lecserélni. De a nyugi és a mosolygás a legfontosabb, még ha tettetni is kell.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_269323 (33)
    2005-10-24  13:04
  15. 2005. október 24. 14:0062.
    Na látod....ez egy értelmes kérdés volt.... 
    előzmény:
    macskafül (61)
    2005-10-24  13:58
  16. 2005. október 24. 13:5861.
    Én alapvetően nem értem, hogy egy kapcsolatban miért kell bosszút állni, megtorolni, elperelni, női praktikázni, stb.
    Ha valakivel együtt élünk, a párunk, akkor miért nem lehet emberként leülni vele tisztázódni...?:-/
    előzmény:
    kisgondban (51)
    2005-10-24  13:34
  17. 2005. október 24. 13:5660.

    hmm nem tudom. amikor engem megcsaltak én csak az érzelmeimre gondoltam...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_934909 (57)
    2005-10-24  13:50
  18. 2005. október 24. 13:5559.

    Senki nem mondta, hogy a minimálon élők dögöljenek meg...(bár amennyivel a szemüket szúrják fizetésként, abból azon sem csodálkoznék)

    Itt most nem erről van szó. Azt sem mondtam, hogy az öregnek mindent lehet. Nagyon egyszerű...anyósod is kezdjen el pasizni...és kész. Akkor majd helyrejön a lelke.

    Kérdeznék azért valamit: az öreg valóban ennyire hulladék?...csak mert állítólag még egy huszonéves "csitrinek" is kell...vagy csak és kizárólag a lóvé???.... - lehet.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_934909 (53)
    2005-10-24  13:44
  19. 2005. október 24. 13:5458.

    hát az én apukám most tölötte be a 80. évét a nyáron. mivel megözvegyült, hát csajozik bátran ezerrel. és nem mondja meg hány éves, csak annyit hatvan körüli és így már járt ötves nővel és most annyi időssel, mint én vagyok.

    ergo: lehet, hogy a pasi nem is vallotta be a korát.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_972276 (56)
    2005-10-24  13:48
  20. Torolt_felhasznalo_934909
    Torolt_felhasznalo_934909
    2005. október 24. 13:5057.
    biztosan sajnálja az érzelmeit is, hát hogyne sajnálná, de azért ha az embert ilyen csúnyán átverik és nagytotálba hülyének nézik, akkor talán az érzelem, mint olyan a legutolsók között leledzik...
    előzmény:
    csippi*** (55)
    2005-10-24  13:48
  21. 2005. október 24. 13:4856.
    15 év, de nem 40.....
    előzmény:
    csippi*** (54)
    2005-10-24  13:46
  22. 2005. október 24. 13:4855.

    azt hiszem nagyon jól fogalmaztál!

    viszont azért ne feledjük, itt a topic indító anyósa sem az érzelmeit sajnálja, és azért vacillál, hogy hát ezt az embert úúúgy szeretem, hanem fél az egyedülléttől, és az anyagi bukástól.

    előzmény:
    livilla (36)
    2005-10-24  13:09
  23. 2005. október 24. 13:4654.

    nekem a párom 15 évvel idősebb nálam. 23 éves voltam amikor megismertem. és nem volt pénze, a feneke kilógott a gatyából.

    az pedig, hogy ha valaki nem hajt direkt arra, hogy elvegye a pasiját attól akivel együtt él, még nem jelenti azt hogy ha az ölébe ejtik, akkor már nem kéne. sőt!

    nekem eléggé pettyes a májacskám, de annyit már tudok, hogy az élet hoz nemegyszer némi meglepit.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_972276 (39)
    2005-10-24  13:13
  24. Torolt_felhasznalo_934909
    Torolt_felhasznalo_934909
    2005. október 24. 13:4453.
    A "De édes....." dumát nem értettem, boccccs!

    Nekem egyáltalán nem fűződik "jólmegfontolt" anyagi érdekem hozzá, én nem abból a pénzből élek, amit az öreg összetarhált!!!!
    Csak szeretném, ha fair play szinten tudnék segíteni az anyósomnak!

    Az, hogy a cég hol tartana, ha ő nincs mind1. 2en építettek mindent, 2en csinálták. A fickónak meg rengeteg kis vállalkozása, melója van emellett, a 7végi ház is az övé, ergo össz-vissz a cégből tudna pénzt látni anyósom!
    Szóval nem kerülne az utcára az öreg, de anyósom ellenkező esetben igen!
    (hozzánk büszkeségből nem jönne...)

    Akkor mégis hol húzódnak azok a határok?!

    Annak, aki keresi a pénzt, mindent lehet, aki meg minimálbéres melón van, az dögöljön meg,rokkanjon bele, vagy mi?!?!?!?!?
    előzmény:
    kisgondban (51)
    2005-10-24  13:34
  25. 2005. október 24. 13:3852.

    Hát bizony abból, hogy hogyan reagál(na) a csaj, sok mindenre lehet következtetni.

    Mer' ugye ha szereti, akkor mindegy, hogy milyen baja van, elfogadja úgy, elnézi neki, gondoskodik róla.

    Ha meg csak úgy kell neki a szitu, hogy van egy "mosógép" a hapsi mögött, aki mindig rendberakja, neki meg csak a kellemes oldala jut, akkor bizony bepánikól (vagy legalábbis elgondolkozik) a gondolattól, hogy innentől fogva majd a hapsi még ezt is tóle várja el (mert azért ez már munka). 

    előzmény:
    livilla (26)
    2005-10-24  12:50

Címlap

top