Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Bekesseges joreggelt kivanok a Vandorlelkeknek. Itt van a mai napra egy kis bolcsesseg: "Ki az okos? - akit lehet tanitani. Ki a hatalmas: - aki legyozi sajat magat. Ki a gazdag? - aki elegedett. Ki a tiszteletre melto? - aki becsuletes." Ha ilyen embert talaltok, arra kell szavazni.
Nem tartom Mozdonyt zavarónak.Teljesen mindegy , ki áll a neve mögött, úgy látom megjegyzései alapján, hogy tisztességes. A stílusa néha zavaró, nyers, de a gondolkodása logikus. Sok zavaros megnyilvánulást kritizál , de nem kötelező elfogadni sem a kritikáját , sem ha bennünket kritizál. Hasonlóan kemény logikus érvekkel kell reagálni. A régi nemesi írásmódnál , ahol kettős betű lett volna az y toldalékkal egy h betűt toldottak be. A Mozdony Mozdonhy lett volna. Pl Tunyoghy
Most Böjte Csaba "Füveskönyvét " olvasom. Itt lelki gyógyszerekről van szó, beszélgetésekről , életformáról. Nagyon érdekes . Talán egyéb írásai is elérhetőek. Kicsit naivnak tűnnek az igazi kereszténységről . Csak azért nem naivak, mert megvalósította azt , amit vall. Több ezer kallódóban levő gyermekből neveltek értékes felnőttet. Nem nézték sem anyanyelvét, sem rasszát, csak azt, hogy segítségre szorul . Lehet, , hogy olvasható elektronikus formában is valamely írása.
Koszonom szepen, MEK mar tobb, mint 20 eve a gepemen van. A tobbit holnap atnezem.
Re: "ajanljatok egy jo konyvet" irta Bagoly.
tesse'k bege'pelni:
MAGYAR ELEKTRONIKUS KONYVTAR
sok-szaz jo konyv van ott.
__________________________________________________________ ________
Ha meg ujabb dolgokat akar: gepelje be: yahoo.com, vagy: best sellers
es ott a vilag OSSZES konyveit ele'rheti, minden nyelven
A "Yahoo NEWS" is egy jo osszekottetes.
Vagy pedig: Google.com
es amikor az bejott, ott irja be milyen konyveket akar.___ Hungarian books, American books,
right-wing books, left-wing books, comedies, parodies, PLAYS, Bestsellers, ---- akarmit.
Szoval....???? :-)
Tala'n NEMES-ember? Y-ipszillonnal????????
Mozdon-y?
:-))))))
Na, mindegy-----BA'RMI is az illeto" , te'ny az, hogy ronto' e's zavaro"
pfuj Teufel !!!
Zsuzsa, te egy nagyon jo pofa vagy :-)))
szeretjuk ezeket a "hangulat-jeleket" !!!!
A "Mozdony nem egy "elvtars" ...... csak ma'r VE'N e's lu"ke-mu"ke.
Mi nagyokat rohogunk rajta.
"Titkos Covid-házibulikat szerveznek a fiatalok Budapesten"
hat akkor nem is olyan "TITKOSAK" ugye?????
Kenyszerzubbonyban kell oesszetekerni a makacskodo elnokot, ha el akarjak tavolitani?
latszik hogy sok konyvet olvasol... ELEVEN FANTAZIAD VAN.... VAGY A "HIREK"BEN HALLOTTAD?
MERT UGY LATOM NAGYON HISZEL A HIREKNEK.
csak ha ennek az ingye cirkusznak vege... szegeny media MIBOL FOG MEGELNI? NEM LESZ KIT MOCSKOLNI 24/7
JA... TUDOM... BIDEN SEGGET FOGJAK NYALNI... MINT OBAMA URET...
no de legalabb meg lesz a baloldal orome.....
problemak??? oh... azok nem lesznek... de ha igen.. netalan.... ja... az Trump hibaja a multbol... az lesz a NAGY TAKARO ALA LEHET MAJD SOPORNI MINDEN MOCSKOT, ROSSZ HIRT.. HALOTTAT, MUNKANELKULISEGET EROSZAKOT, BETEGSEGET, SZOVAL AMI NEM A JO ES SZEP....
VAGYIS... UJABB 4 EV OBAMA ELVTARSBOL AHOL MINDEN AMI BAJ VOLT... ES SOK VOLT.. BUSH HIBAJA VOLT..
NINCS UJ A NAP ALATT... TORTENELEM ISMETLI ONMAGAT..
ES SOKAN EL IS HISZIK AMIVEL ETETIK OKET...
---------------
DE ANNAK ORULOK HOGY A SZELSOBALOS BOLSEVIK MINDEN JOT KIVAN AMERIKANAK... MERT HA ADJA ISTEN IGAZA VAN... NEKEM IS JOBB LESZ IGAZ MOZDONY ELVTARS. ??????
HISZEN HA VALAKI O MAR CSAK OTT A FRANCIAKNAL TUDJA LEGJOBBAN MI FOLYIK AMERIKABAN.... sokkal jobban mint aki ott el.
Mit tagadjam - en - en vagyok, mozdony - mozdony, vagy maskeppen: bagoli es mozdoni. Rendben?
Az amerikai elnok mar LENYUGODOTT !!!
El fog menni sze'p nyugodtan.
A baj nem az elnokkel volt, hanem az ujsa'girokkal, mert foleg BAL-oldaliakbol all a hirmondok tobbse'ge.
Hallo Mozdony! Nagyanya mondja hogy maga "tarstulajdonosa" a Noklapjanak .
Es, hogy mindenkivel veszekszik. Es, hogy a BAGOLY ne'ven is ir-------szoval, ugyanazok.
IGAZ??????????
Hello BAGOLY !!!-----maga a Mozdony ??????????
Igazad van , Bagolyka ! Ki fog maszni Amerika ebbol a szar helyzetbol .
de utoljara hadd vicceljek egyet : konyv itt
Es olvasnivalo itt is
Ragyogo szep ido van, kinek nem lenne jo kedve, amikor szikrazik a ho a napfenyben? Tudjatok, mi a legmegfogandobb kijelentes: elmulik! Tehat ne sirankozzatok, Trump elmulik, a maffia bandaja elmulik,talan meg en is, egyszer! Befejeztem (vegre)! a konyvemet, a hirhedt Eleanorrol szolt, aki eleteben ket kiralyt is elfogyasztott, a franciat, meg egy angolt. akivel sok baja volt ugyan, de sikeresen tulelte, egy csomo gyereket kapott tole, egyik haragosabb volt, mint a masik! Azokat is tulelte! Konok asszony volt az Eleanor. Mas most nem jut eszembe, mert nem akarok - jelen pillanatban - levero dolgokrol tarsalogni. De alig varom, hogy a ceco befejezedjen, kivancsi vagyok, mit hoz a veg! Kenyszerzubbonyban kell oesszetekerni a makacskodo elnokot, ha el akarjak tavolitani? Ja, ajanljatok egy jo konyvet, nincs semmi olvasnivalom!
vagyuk=vagyok
S mielott nyilatkozik a multinick , a kesztyufelvetellel :
Houston !
Ezt a kesztyut TE dobtad ide , es felvettem , mert az extremjobb nem a kenyerem s nem vagyuk struccmadar , hogy nyakammal a homokban bajologjak..OK?
Azt kell megerteni , hogy az a hetmillioval kevesebb piros , az nem Trumpra szavazott , hanem a republikanis partra.
Seggnyalas es felelem miatt CSAK Trump volt jelolt . TRump a republikanus part halalat okozta.
Most majd szepen alakulnak ujabb partok es ezekbol valamikor , talan , a republikanus ertekek ujraelednek...
A 20 szazalek extremjobb az igazi bazisa ennek a golfmennek , a tobbi szavazo felre lett vezetve a sok fakenyuz igy , fakenyuz uggyal /megijedtek a sok komcsizastol , cucuclistazastol : s ertheto miert. Ezt hirdeti Amerika miota ? A hideghaboru nyomai csak a generacio valtasakor fognak eltunni... /
A seggnyalo tisztviselok persze , hogy ra szavaztak : feltettek a hazukat/kocsijukat/csaladjukat.
Mert ez a faszi jatszotta a TV-s realitsojat : ha nem azt mondod , amit en , akkor kiruglak... Igazolja ezt a Trump hajobol most menekulo rengeteg patkany..s lekopi , bekopik ...meg fogjuk tudni az osszes hazugsagot
Most ugy latszik , hogy annak a retegnek , aki csak bedolt a sok "kommunista" uszito dumanak , aki felt ebben az onkenyuralomban , kinyilt a csipaja .
A gyulolet ma az USAban a hatalmas problema.
A gyulolet nem az en problemam .
Ez a szarjanko , akinek ossze kellett volna kovacsolnia a nepet , negy ev alatt ket tabort csinalt.
A pirosat es a keket.... ez a ket tabor ma szoba sem all , meg a csaladok kis szetmennek miatta..
Ez a szarjanko kettevalasztotta Amerikat.
Hogy az USA osztalyelso a covid-halottakkal az is az O hibaja.
EZERT IS FIZETNI FOG
Januarban , amikor a sok republikanus , akik most lekopik , nem engedtek meg a megerdemelt tronfosztast /Ukran corrupcio-kiserlet, hogy hamis vadak koholasaert/ eppen kinai kereskedelmi megegyezest vart .
Hallani sem akart arrol , hogy a hatarok le legyenek zarva s visszautasitotta a vedekezes elkezdeset ...hiresztelve , hogy a "demokratak" talaltak ki...
Ha ugy csinalta volna , mint a VILAG osszes tobbi megvalasztott fotisztviseloje , hogy vedoallarccal leulve a nagy golfozo seggere , adta volna/hirdette volna/mantrazta volna a jo peldat : tarts tavolsagot , vegyel fel vedoalarcot , ne bulizz , stb akkor most nem lenne 400 000 halott USAban...es a Capitol megtamadasakor a videokon nem lattam volna egymas hegyen-hatan frocsogo alarc nelkuli szarjankokat... s a Qanon neofasisztat
De TE , Trump orokos/hagyomany , meg arra is kepes vagy , nagy pofaval , hogy itt gunyolodj azokon , akik jarvanyveszely miatt nem utaznak , stb.. s hogy Kinara kenj egy jarvanyt...
a GYULOLET ROSSZ TANACSADO.
NEKED A GYULOLET MAR REGEN ELVETTE A JOZAN ESZEDET... NEM VAGY BESZELGETESRE COMPETENS.!
Ha jol ertem , azt mondod itt , hogy Trumpnak joga van feherre tuzesiteni az amerikai neo-nacikat , polgarhaborut szitani , embert olni , a -amerikai nep penzebol fizetett ujra-ujra-ujraszamolas/birosagi itelettel igazoltatott- valasztasok eredmenyet hazugsagokkal tagadni mert tavasszal a nep tiltakozott az ellen , hogy 8 percig , megfojtasaig! , terdelt egy artatlan fekete s beteg ember nyakan a rendorseg ? Ott igazi felhaborodas volt. Igazi igazsagtalanasag. Igazi emberi jogok tiprasa.
Nem lehet osszehasonlitani SEMMIVEL sem azt , hogy egy 4 evre CSALASSAL megvalasztott , korrupt es hazug meztelen csaszar , vilaglekopte fotisztviselo , negy labbal kapaszkodjon a hatalomba .
Most magara csinal , mert tudja , hogy hozzak a szamlat .
Te vagy Trump "oroksege" .Ilyeneket, mint Te es Ezt hagyta a Vilagnak Trump: egy extremjobb , szemellenzos , iranyithato , mindent beszopo csurhet .
nem a "szep"sege volt a fontos , sem a frizuraja... de meg csak a modora sem.
amit tett az USA GAZDASAGGAL... ES AHHOZ ERTETT MIG KINA RANK NEM BOCSATOTTA A VIRUSAT!
amit mindenki megszenved.. mi is.. ti is... EU is.. Azsia is... Del Amerika is... Afrika is.. kiszabaditottak a Jeanit a palackbol.. es most nem tudjak hogy visszatenni!
ARROL KENE BESZELNI... NEM TRUMPROL!
TRUMP TAVOZIK...
A KINAI VIRUS MARAD! sot allitolag egyre rosszabb es veszelyesebb!
kit erdekel... mig Trumprol lehet beszelni.... SENKIT...
Nemcsak hogy meggyujtja, de raadasul meg elesztgeti a tuzet! Szep kis ürge, mondhatom!
aki ELFELEJTETTE ELZARNI A TUZET A FAZEK ALATT!
nezd... az ev elejen 3 honapig egyfolytaban ment ennel sokkal rosszabb, mert betoressel, felgyujtassal, uzletek kirablasaval jart... a buli.
akkor is felhaborodtal?
mert a media szerint akkor az "ALKOTMANYOS JOGUK VAN A BEKES TUNTETOKNEK"....
VAGY EZT MAR MINDENKI ELFELEJTETTE? pedig csak most tortent par honapja....
BLF, ANTIFA... NEKIK JOGUK VOLT A "BEKES" TUNTETESHEZ? AZ MINT IRTAD... KINEK A HIBAJA VOLT?
jo lenne ha az alkotmany MINDENKIRE EGYFORMAN VONATKOZNA. AKKOR TALAN MASKEPPEN LENNE... DE AMIG EGYIKNEK MINDENT LEHET A MASIKNAK NEM... AZ BUN... ADDIG NE CSODALKOZZ.
Vajon kinek a hibaja volt?