Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Terhesség első jelei

fonyi
Létrehozva: 2005. október 12. 10:51

Sziasztok!!

Lehet kicsit banálisnak tűnik a topikcím, igazából arra lennék kíváncsi melyek a terhesség legeslegelső jelei .  

Nem arra gondolok hogy nem jön meg a menzesz vagy hogy rosszullétek, ilyesmi. Az érdekelne mennyire korán lehet ezt látni/érezni illetve ki hogyan élte ezt meg ? Lehet egy pár napos terhességet érezni ? egyáltalán érzi azt az ember amikor terhes vagy csak onnan derül ki hogy nem jön meg a menzesz ? Ti mit gondoltok erről ? nektek ez hogyan drült ki ?

A párommal pár hete kezdtünk próbálkozni hogy legyen kisbabánk és vannak aggodalmaim ezért is kérdezem. Pl masszázsra járok hetente és a lány mondta hogy a masszázs nem jó a terhesség kezdetén, el is mehet tőle a magzat. Vagy ha mondjuk az ember pár napos terhes akkor mennyire lehet intenzíven sportolni vagy fizikai munkát végezni ? Hatással lehet a pár napos magzatra ?

Előre is köszönök minden hozzászólást!

  1. Torolt_felhasznalo_420083
    Torolt_felhasznalo_420083
    2005. október 12. 12:2226.

    Jaj Kris!

    Ezt sajnos nem tudom, de ha gondolod megkérdezem anyukámat, ő tud válaszolni. Én a magam esze szerint azt gondolom, használhatod, mert az a vállad izmai ellen van, nem hiszem, hogy baj lenne. de nem értek hoozá sajnos!

    előzmény:
    kris (21)
    2005-10-12  11:52
  2. Torolt_felhasznalo_393575
    Torolt_felhasznalo_393575
    2005. október 12. 12:0225.
    Hát ez azért van, mert annyira szeretnénk már kisbabát... (látod én is ebben a topikban kötöttem ki )
    Te szedsz Elevitet?
    előzmény:
    fonyi (19)
    2005-10-12  11:46
  3. 2005. október 12. 11:5724.

    Beágyazódás tájékán előfordulhat pár csepp vérzés is, ez is lehet egy előjel.

    Vagy hogy összeeszel a hűtőből mindenféle kaját - pedig nem jellemző rád.

    Mindez még a mensi kimaradása előtt.

    Amúgy én is egy hatalmasat buliztam anno a teherbeesés tájékán. De az alkoholt egyáltalán nem kívántam. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_143076
    Torolt_felhasznalo_143076
    2005. október 12. 11:5723.
    Hmm...értem! Akkor ezt szem előtt fogom tartani, ha oda kerülök, és a kismamáimnak is elmondom, ha dolgozom! Köszi az infót!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_420083 (18)
    2005-10-12  11:43
  5. 2005. október 12. 11:5422.

    Csak az a baj, hogy nem tudhatod, jól be van-e ágyazódva...

    Persze vannak, aki úgy vélik, ha egy terhesség nem bír el bizonyos terhelést, akkor nem is baj, ha nem marad meg. Hááát...ezzel az erővel most egy gyerekem se lenne, nemhogy kettő! Szóval mindenképp vigyázzon az ember magára, ha tervben van a baba.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_769441 (4)
    2005-10-12  11:11
  6. 2005. október 12. 11:5221.
    Na akkor nekem is van egy kérdésem masszázzsal kapcsolatosan. A helyi masszirozás is ártalmas, ha babás valaki? Nekem nagyon össze tud ugrani az izom a vállaimnál, és nem sokára meghozzák a masszázs párnát amit rendeltünk. Akkor nem is használhatom helyileg azt sem, kis ideig sem, ha van esély arra hogy baba van a pocakban?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_420083 (18)
    2005-10-12  11:43
  7. 2005. október 12. 11:4820.

    Az úszást én is mindig hallom, hogy egész terhesség alatt lehet..

    De nem féltek, hogy vmi fertőzést szedtek össze az usziban?? vagy túlaggódom? :-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2005. október 12. 11:4619.

    Hát igen, én is megfogadtam hogy nem foglalkozom annyit a  témával de mégis ekörül jár minden gondolatom.  

    Hát mit csináljon az ember ? És ezért már elkezdek ilyeneken filózni hogy mit szabad vagy mit nem .

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_393575 (9)
    2005-10-12  11:20
  9. Torolt_felhasznalo_420083
    Torolt_felhasznalo_420083
    2005. október 12. 11:4318.

    Szia!

     

    Nem akarok okoskodni, mert anyu a masszőr, végig orvosok tanították őket, és mindegyik kihangsúlyozta, hogy nem szabad, ahogy menstruációkor sem. Vérbőséget okoz, beindítja a szervezetet. Egy kiadós masszázs után érzed, még az ember orra is elkezd folyni, én be is rekedek, és ( bocsi de így van) azonnal Wc-re kell mennem. A testet beszövik az idegek, ha a talpadat masszírozzák, ott ugye rengeteg idegvégződés van, az egész tesre hat. De így van az egész testnél.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_143076 (11)
    2005-10-12  11:24
  10. 2005. október 12. 11:4117.

    Szia!

    Nálam is annyi volt, hogy elkezdett félidő után fájni a pocakom, mintha meg akarna jönni. Aztán egy hét alatt (10 cm-t nőtt a cicim!) Akkor már biztos voltam benne, hogy terhes vagyok, pedig a teszt még negatívat mutatott. Nekem a 38. napon lett először pozitív a tesztem, mégis tudtam hogy terhes vagyok. Sajnos ezt a babát  júliusban 12 hetesen elvesztettem, úgyhogy most néhány hónap szünetet tartottunk, de most október elején újra kezdtük És ismét fáj a pocakom Remélem azért, hogy lakik benne valaki.

    előzmény:
    fonyi (16)
    2005-10-12  11:35
  11. 2005. október 12. 11:3516.

    Abban biztos hogy van igazság hogy ha teljesen rendben zajlik minden, a beágyazódás akkor nincs olyan külső erő ami kimozdítaná onnan !!

    De a masszázs biztos hogy nem túl jó rá, a talpmasszázs kifejezetten veszélyes és a rendes masszázs is , a  vérgeringéssel van valahogy összefüggésben. De a negyedik hónaptól a terhesmasszázs kifejezetten ajánlott.

     

    Gondolom azért jobb kerülni a nagyon megerőltető dolgokat.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2005. október 12. 11:3415.

    Szia! Nálam annyi volt, hogy elkezdett fájni a pocim (elég hamar, pár nap után - ezt azért tudom, mert nagyon terveztük a babát, így mindent számontartottam:-))) De a pocakfájás olyan volt csak, mint mikor érzed, hogy hamarosan meg fog jönni a menstruációd. És érdekes, mert a menzesz nem jött meg, a teszt negatív lett mégis....de pár napra rá, már nagyon is jelezte, hogy mégiscsak beköltözött valaki!:-)))

    Sportolással kapcsolatban csatlakozom az előttem szólókhoz: lehet sportolni, de ésszel - lovaglás, futás, és hasonló "rázkódós sportok", felejtsd el. Finoman, nyugisan, odafigyelve, miért ne - legalább erősíted a tested, szervezeted majd az elkövetkező 9 hónapra!

    Masszás kérdés: - nem tudom, de a masszőrödnek ezt tudnia kéne! De már valaki írta, hogy tuti nem javasolt, akkor inkább most mellőzd - megéri, nem?

    előzmény:
    fonyi (1)
    2005-10-12  10:51
  13. 2005. október 12. 11:2914.

    Szerintem meg lehet érezni, bár az elsőt én nem éreztem, de most nagyon szeretnénk tesót, és pont úgy vagyok mint te, hogy lehet, hogy van, de még nem vagyok biztos. Mindenesetre érzem, hogy feszül a hasam alatt, mintha egy labda lenne ott, bővebb lesz a hüvelyi folyás, de nem jár viszketéssel, csak több termelődik.

    Azt olvastam, hogy petesejt a megtermékenyüléstől számítva kb a harmadik hét végére ágyazódik be a méh nyálkahártyájába. (Forrás: Kismamák nagykönyve). Vannak olyan tesztek, amik a beágyazódástól számítva 3 napos terhességet kimutatnak. Tehát számolj, és tesztelj időben!  

     

    előzmény:
    fonyi (1)
    2005-10-12  10:51
  14. Torolt_felhasznalo_644458
    Torolt_felhasznalo_644458
    2005. október 12. 11:2513.

    Csatlakozom, szerintem is!

    Egy egészséges nőnek nincs mitől tartania, ez nem betegség, élj úgy, ahogyan előtte (persze cigi, meg hasonlók nélkül), jobban figyelj a minőségi táplálkozásra, ennyi.

    Túldramatizálják általában a dolgot, annyi szabályt állítanak fel, hogy állandó aggódásban élnek a kismammák.  Egyszerűen ne aggódj, érezd magad jól      Próbáld meg úgy megélni, hogy az életed legszebb időszakát éled. Harmónia, nyugalom, szeretet, összetartozás, ezek a legfontosabbak.

    Szerintem vezess  naplót!!!! Beragaszthatod az ultrahangos képeket, leírhatod az érzéseidet, a terhestornát, a súlygyarapodásodat, hogy milyen ételeket kívántál, stb... megörökítheted benne, hogy aznap mit éreztél, mit énekeltél a pocaklakónak...Egy szép emlék lesz később.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_709070 (2)
    2005-10-12  11:05
  15. Torolt_felhasznalo_314127
    Torolt_felhasznalo_314127
    2005. október 12. 11:2412.
    Minél előrébb haladsz a terhességgel, annál kevésbé szabad intenzíven, megerőltetően mozogni.. de sétálni a jó levegőn, úszni, óvatosan, kimélőn sportolni szinte végig lehet, sőt kell.
    De aki veszélyeztetett, annak viszont tilos!!
    Ezt és minden egyéb félelmedet, kérdésedet, problémádat a terhesség során mindig az orvossal, védőnővel kell megbeszélni, ne hallgass a "jótanácsok"-ra.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_393575 (9)
    2005-10-12  11:20
  16. Torolt_felhasznalo_143076
    Torolt_felhasznalo_143076
    2005. október 12. 11:2411.

    Ez nagyon furcsa, hogy elvetélhet a kismama a masszázstól! Nem is hallottam még ilyesmiről. És tudod a magyarázatát, hogy miért?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_420083 (5)
    2005-10-12  11:17
  17. 2005. október 12. 11:2110.
    Ja! Én is megéreztem, biztos voltam benne, hogy terhes vagyok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_769441 (4)
    2005-10-12  11:11
  18. Torolt_felhasznalo_393575
    Torolt_felhasznalo_393575
    2005. október 12. 11:209.
    Szia!

    Én is hasonló helyzetben vagyok mint te ;-). Bár épp ma döntöttem el, hogy nem foglalkozom annyit a témával, mert mindenfélét beképzelek magamnak.
    Egyébként azt olvastam a nlc szakértőinél, hogy a rázkódással járó sportokat (futás, bicajozás a szabadban) érdemes kerülni. Hát nem tudom...
    előzmény:
    fonyi (1)
    2005-10-12  10:51
  19. Torolt_felhasznalo_314127
    Torolt_felhasznalo_314127
    2005. október 12. 11:198.
    Szia!
    Én a 6. héten csináltam tesztet, mert késett a mensim, abból tudtam meg, hogy babát várok. Más előzete jele nekem nem volt. A többi szokásos tünet később jött.
    Előtte való hétvégén (5. hetes terhesen, amikor még nem tudtam róla) voltam egy nagy céges bulin, ahol ettünk-ittunk-mulatoztunk-sportversenyeztünk végkimerülésig. Nagyon jól éreztem magam. És semmi baja nem esett a magzatnak a buli miatt, a kislányom makkegészségesen született meg.
    Szerintem jól ki van ez találva, ha életképes a magzat, akkor nem esik baja.... amint megtudod, onnantól meg már úgyis nagyon vigyázol magatokra... A legrosszabb szerintem a fölösleges aggódás és ijesztgetés..

    Sok sikert, jöjjön mielőbb a kis trónörökös!
    előzmény:
    fonyi (1)
    2005-10-12  10:51
  20. Torolt_felhasznalo_349595
    Torolt_felhasznalo_349595
    2005. október 12. 11:197.

    Sziasztok!

    Én is úgy tudom, hogy a legelső jele a mellfeszülés, ami azért van, mert a tejcsatornák kiágulnak, ez kézzel kitapintható (bár én ezt csak hallottam a barátnőmtől akinek már két gyerkőce van). 

    Nekem is lenne egy kérdésem, méghozzá az, hogy éppen mi is próbálkozunk a férjemmel és Bió Krómot (szénhidrátok megfelelő működését segíti elő) szedek. Ez nem baj? Szerintetek? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2005. október 12. 11:196.

    Szia!

    Én fáradékony lettem, szinte mindig aludtam volna , a mellem feszült, és sokat jártam wcre.

    A masszázs talán a vérbőség miatt nem jó szerintem, nekem vmi ilyesmi rémlik. Menstruáció alatt sem ajánlják, fokozza a vérzést, talán, de lehet,hogy rosszak az emlékeim.

    előzmény:
    fonyi (1)
    2005-10-12  10:51
  22. Torolt_felhasznalo_420083
    Torolt_felhasznalo_420083
    2005. október 12. 11:175.

    Sziasztok!

    Édesanyám masszőr, ezért biztosra mondhatom, hogy nem lehet magadat terhesen masszíroztatni. Más a terhes masszázs. azt lehet. de egy normálisat nem, mert valóban el lehet vetélni. Ezt tanulják is a masszőrök. annyira beindítja az egész szervezetedet, hogy ezzel a kockázattal jár!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_769441
    Torolt_felhasznalo_769441
    2005. október 12. 11:114.

    Szia! Van aki megérzi a pár napos terhességét, mert fogékonyabb az átlagnál az ilyesmire, de általában nem érezhető. Sportolást nem kell abbahagyni, míg nem fáradsz el tőle túlságosan, a túlzottan megerőltető mozgást, lovaglást, esetleg fogyókúrát, stb. egy kicsit el kell felejteni.

    De az a baba, amelyik jól be van ágyazódva és egészséges, mindent kibír és megvédi az anyai szervezet.

    előzmény:
    fonyi (1)
    2005-10-12  10:51
  24. 2005. október 12. 11:103.
    Sztem lehet érezni: mellfeszülés + pocakban nyomásérzés (nem görcs, nem igazán fájdalom, de vmi erőteljes érzés) + émelygés - nekem ennyi volt. A beágyazódás a 4-10. napon kezdődik, onnantól már lehet észlelni a jeleket. De ez sztem annyira egyénfüggő.

    Az én dokim azt mondta, h ha minden rendben zajlik, nem mehet el a baba sportolástól. Ez persze a koraterhességre vonatkozik, m amint nő a súly, jobban meg kell gondolni, h mit sportol az ember - az uszi pl. ajánlott
    Én komolyan mondom nem értem, h a masszázstól miért menne el?! Szted??
    előzmény:
    fonyi (1)
    2005-10-12  10:51
  25. Torolt_felhasznalo_709070
    Torolt_felhasznalo_709070
    2005. október 12. 11:052.

    Helló!

    Ha egy masszázstól, vagy egy kis mozgástól a nő elvetélne, már rég kihalt volna az emberiség... Mindenhonnan azt lehet hallani, mindent lehet csinálni, ami jól esik. Nyilván sziklamászás, stb. talán nem oké, de a többi mind belefér, ha igényled.

    előzmény:
    fonyi (1)
    2005-10-12  10:51

Címlap

top