Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Molnár Csilla Andrea 1969-1986

Torolt_felhasznalo_839810
Torolt_felhasznalo_839810
Létrehozva: 2002. november 5. 13:46
Sziasztok!
Molnár Csilláról, az 1985-ös szépségkirálynőről szeretnék találni egy fotót. Sehol nincs a neten. Aki tud segíteni, kérem jelezze.
Netán olyan személy is akad köztetek, aki ismerte őt személyesen?
  1. 2003. január 7. 16:57151.
    Molnár Csilla Andrea győzelme

    1. „Hazánkban utoljára 1934-ben tartottak Miss Magyarország szépségkirálynő-választást. Pontosan 50 évvel később a szervezők hozzáláttak egy újabb, ahhoz hasonló verseny szervezéséhez. Október 5-én este nyolc órakor, ha egy kicsit döcögősen is, de megkezdődik Magyarország szépének választása. A lányok először nagyestélyi ruhában vonulnak végig a színpadon. Látszik elsőre, hogy amatőr verseny ez a javából, mert a színpadi mozgás még sokak számára okoz gondot. . . A publikum természetesen megjegyzéseket tesz vagy nemtetszését fejezi ki, ha értékítélete nem találkozik a zsűriével. De hát ettől szépségkirálynő-választás a szépségkirálynő-választás. . . A lányok pedig rendíthetetlenül vonulnak, mosolyognak, vonulnak, mosolyognak, reménykednek. Szemek villognak, csípők ringanak
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_839810
    Torolt_felhasznalo_839810
    2003. január 7. 16:15150.
    Ja, és képzeljétek, újabb emlék villant fel kicsiny agyamban: egyszer sok-sok évvel ezelőtt láttam egy REKLÁMSZATYROT egy vonaton egy néni kezében, rajta egy biciklin ülő lány bikiniben: Csilla volt rajta. Felette a Skála Coop logója. Nincs valakinek ilyen szatyra?? :))
    Tudom, el akartam kérni a nénitől, csak nem mertem :(
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_839810
    Torolt_felhasznalo_839810
    2003. január 7. 16:13149.
    Én próbáltam rákeresni, van egy oldal, ahol tök régi reklámok vannak, de ez nincs közte. Mindjárt megkeresem a linket. Lehet, hogy Fabulon volt, mindegy, egy cég. Nekem is csak rémlik, hogy kiskoromban ment a TV-ben olyan reklám, amiben Csilla szerepelt. Egy másik kép is rémlik: Skála reklámban ruhákat mutatnak, valami teraszon és Csilla valamilyen nagykabátot vagy bundát mutat be éppen. Ezt a reklámot leadták akkor is, amikor bemondták a halálát és volt gondolom valami visszaemlékezés Csilláról. Csupán azért maradt meg ez a kép, mert Anyukám elsírta magát ezt látván, és mondta, hogy "miért kellett meghalnia ennek a szegény kislánynak" - akkor odanéztem, s pont ez a nagykabátos kép volt a TV-ben.

    . . . . . . . . . . . . . . . .
    előzmény:
    nyuszik@ (148)
     
  4. 2003. január 7. 15:51148.
    Azt nem is láttam:-((Már a Fabulissimo reklámot!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_839810 (147)
     
  5. Torolt_felhasznalo_839810
    Torolt_felhasznalo_839810
    2003. január 7. 15:49147.
    És mi maradt a "rengeteg" díjból, meg a "sok" pénzből? Egy 3 napos bécsi út, néhány ezer forint, és persze virágcsokor. Reklámszerződés? Oroszlánszerződés. Nem is írták alá soha, mert kisajátította volna Csillát.

    Azt olvastam valahol, hogy hónapokig ment a Fabulissimo reklám a TV-ben Csillával, és soha egy árva fillért sem kapott érte. . .
    előzmény:
    nyuszik@ (146)
     
  6. 2003. január 7. 15:35146.
    1. „Hazánkban utoljára 1934-ben tartottak Miss Magyarország szépségkirálynő-választást. Pontosan 50 évvel később a szervezők hozzáláttak egy újabb, ahhoz hasonló verseny szervezéséhez. Október 5-én este nyolc órakor, ha egy kicsit döcögősen is, de megkezdődik Magyarország szépének választása. A lányok először nagyestélyi ruhában vonulnak végig a színpadon. Látszik elsőre, hogy amatőr verseny ez a javából, mert a színpadi mozgás még sokak számára okoz gondot. . . A publikum természetesen megjegyzéseket tesz vagy nemtetszését fejezi ki, ha értékítélete nem találkozik a zsűriével. De hát ettől szépségkirálynő-választás a szépségkirálynő-választás. . . A lányok pedig rendíthetetlenül vonulnak, mosolyognak, vonulnak, mosolyognak, reménykednek. Szemek villognak, csípők ringanak.

    És végre az eredményhirdetés! Magyarország szépe, vagy ahogy külföldön majd szerepelni fog: Miss Magyarország: Molnár Csilla Andrea fonyódi diáklány. A díjak ígéretesek. Reklámszerződésekkel, külföldi utazásokkal, ruhákkal, kozmetikumokkal, virágokkal halmozták el a szépségkirálynőt és udvarhölgyeit. És sok pénzzel. . . ” (Magyar Nemzet, 1985. okt. 7. )

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. Torolt_felhasznalo_839810
    Torolt_felhasznalo_839810
    2003. január 7. 15:06145.
    Szia Szöszi,

    köszi, megkeresem azt a cikket én is mindenképpen. Biztos, hogy rosszul tudja, ha Csillára értette.
    előzmény:
    Szöszi* (144)
     
  8. 2003. január 7. 13:55144.
    Szia dilla!
    Idézem a cikket(N. L. -48. szám, 25. oldal):
    "A módszerkövetésre sajnos van példa. Talán emlékszik, évekkel ezelőtt a szépségkirálynő esetére. Kiment a temetőbe, és ott vette be a halált okozó gyógyszert. Utána szerencsétlen kamaszokkal történtek hasonló esetek"-mondta Dr. Arató Mihály pszichológus a lapnak.

    Akkor ezek szerint nem jól tudja.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_839810 (143)
     
  9. Torolt_felhasznalo_839810
    Torolt_felhasznalo_839810
    2003. január 7. 08:04143.
    Szia Szöszi!

    biztosan nem jól emlékszel, arról volt szó, hogy később Csilla sírjánál volt, aki megpróbált öngyilkosságot elkövetni. Csilla odahaza lett öngyilkos, a szobájában volt, amikor bevette a gyógyszert. Majd megkeresem a cikket, mert nekem is megvan valahol odahaza.

    Köszi az elismerést a fórummal kapcsolatban :)
    előzmény:
    Szöszi* (142)
     
  10. 2003. január 6. 22:59142.
    Sziasztok lányok!
    Nemrég olvastam a Nők lapjában, hogy Csilla a temetőben lett öngyilkos. (Ezt egy pszichológus mondta, meg azt is, hogy uţána sok fiatal követte ezt a példát).
    Különben klassz ez a fórum, csak így tovább!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_839810
    Torolt_felhasznalo_839810
    2003. január 6. 15:08141.
    Kedves Mindenki!

    Hosszú kutakodás után találtam egy képet Csilla szobrának eredeti gipszöntvényéről. A bemutatkozó oldalamon leledzik, sajnos nem túl nagy a mérete.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_839810
    Torolt_felhasznalo_839810
    2003. január 6. 14:18140.
    Rémlik valakinek valami a 86-os máltai Miss Europa verseny botrányáról? Amikor Csillának ki kellett vinnie a saját koronáját, ő nem tudta, miért viszi. Végül pontszám szerint ő lett az első, de mégis a svéd csajt hozták ki győztesnek, és Csilla koronáját tették a fejére!

    Állítólag később kapott új koronát az első helyezett, Csilla pedig visszakapta a sajátját.

    Azt is mondták, a Magyar Média "jótékonysági" akciója lett volna, hogy felajánlják a magyar koronát. Micsoda szemétség!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2003. január 6. 12:37139.
    Szia dilla!

    Nem halottam erről semmit, de megdöbbentő!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_839810 (138)
     
  14. Torolt_felhasznalo_839810
    Torolt_felhasznalo_839810
    2003. január 6. 12:35138.
    Sziasztok!

    Kutakodtam egy kicsit, és egy másik fórumon valaki azt mondta, hogy annak idején készítettek Csilláról halotti maszkot. Ez azért elég furcsának tűnik, de eddig sehol nincs megemlítve, márpedig annak a temetés előtt kellett ugyebár megtörténnie. :((

    Szóóval azt is mondta ez a valaki, hogy egy grafikus ismerőse elhozott anno egy rosszul sikerült maszkot, és csinált belőle egy furcsa műalkotást, a címe In memoriam Molnár Csilla.
    Hallott már valaki erről?

    Megpróbálok majd faggatózni, hogy MI EZ?!?!?!?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_839810
    Torolt_felhasznalo_839810
    2003. január 6. 09:53137.
    Sziasztok!

    Ma is lesz új olvasnivaló, felteszek majd 1-2 régi cikket, amikor lesz időm bepötyögni.

    Hogy vagytok?

    Akinek még nem mondtam, annak Boldog Új Évet!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2003. január 3. 21:31136.
    Köszi Neked, Nektek is! (De bunkó vagyok, hogy nem írtam. )
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2003. január 3. 20:48135.
    B. U. É. K. Neked!
    előzmény:
    Bandiné (134)
     
  18. 2003. január 3. 20:16134.
    Olvasok szorgalmasan. . . :(((
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2003. január 3. 15:50133.
    Nagyon szomorú:-((((
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_839810 (132)
     
  20. Torolt_felhasznalo_839810
    Torolt_felhasznalo_839810
    2003. január 3. 15:44132.
    Bocs, a formalitások lemaradtak: PSZT Magazin, valamelyik 1990-es szám.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_839810
    Torolt_felhasznalo_839810
    2003. január 3. 15:43131.
    A KIRÁLYNŐ FEJFÁJÁRA

    Idén öt esztendeje annak, hogy Kaposvárott, a Keleti temetőben örök álmát alussza egy szép magyar kislány. Most, a szomorú évforduló kapcsán újra elgondolkodtat a lány élete, környezetének felelőssége. A környezeté, mely - a lánnyal ellentétben - jórészt felnőttkorú emberekből állt. Molnár csilla andrea csupán tizenhét évet élt.
    A legszebb volt az országban. Fiatalon, túl fiatalon került a figyelem középpontjába. Akkor is róla beszélt mindenki. A lámpák előtt diadalmas mosollyal, magabiztosan vonuló ifjú lány mégis tétován mozgott a hiúság vásárának színfalak mögötti forgatagában. A korán jött siker a lába elé hullajtotta mindazokat a csillogó lehetőségeket, melyekről a vele egykorúak álmodnak. Éjjel. Mert nappal minden ilyen korúnak tanulnia kell, készülnie az életre, ezt mindenki tudja. Csak a lány környezete nem volt tisztában ezzel.
    Lépten-nyomon a fülébe duruzsolták: te olyan szép vagy! Mintha az ő korában ez lenne a legfontosabb. Kirángatták "jóakaró" kezek az iskolapadból, a "világot jelentő deszkákra" tuszkolták, mondván: Neked indulnod kell! Senki sem volt körülötte, hogy a szemébe mondja: ne így akarj érvényesülni, hiszen a szépség, a fiatalság "múló betegség", utána mihez kezdesz majd?
    A csodagyerekek, a hirtelen lett hírességek átkos sorsa, hogy megszaladt szekerükkel képtelenek lépést tartani. Hogy nem tudják egészségesen feldolgozni magukban a külvilági sikereiket. Hogy még nem azonosak azzal, amilyennek a tömeg látja őket. Hogy tőlük idegen életformára kényszerülnek. Hogy nem tudják kiválasztani a csábító utak közül az igazit, a helyeset. Megszédülnek, és beléhullva elégnek a lámpa fényében, akár a pillangó.
    A mi pillangónk öt évvel ezelőtt elfáradt a korai repülésben. A gyönyörű lány leszállt sikerei szekeréről, amely rossz irányba vitte őt. Leszállt, hogy megnyugodjon. De akik húzták és tolták azt a szekeret, vajon nyugodtak-e azóta? Hány ilyen szekér fut rossz irány felé jelenleg is? Hány utas szédül kényszerű pályán?
    Tolakodnak elénk a kérdések egy lány fejfájánál. A legszebb volt az országban. Csupán tizenhét évet élt. Nem kért többet. A vallás bűnnek tartja az önkéntas halált. De vajon ő az igazi bűnös?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_839810
    Torolt_felhasznalo_839810
    2003. január 3. 15:43130.
    Na vééééééégre, már kezdtem nagyon egyedül lenni!
    Remélem, a tegnap esti/éjszakai vendégeink is idelátogatnak!

    És akkor megint a frissek közé kerülhetünk :)

    A bem. oldalamon levő képhez begépeltem (!!!) a cikket, ami mellette volt, mindenki megrökönyödésére most ide fogom másolni :)) Kicsit hosszú, de hátha érdekesnek találjátok ezt is!
    előzmény:
    nyuszik@ (128)
     
  23. 2003. január 3. 15:36129.
    Tegnap este mikor itt voltam a fórumon bekerült megint a friis fórumok közé:-))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2003. január 3. 15:35128.
    Szia dilla!
    Lehet neked ellenállni?:-)))))))
    Megnéztem a képeket és nagyon jók!
    Puszi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_839810 (127)
     
  25. Torolt_felhasznalo_839810
    Torolt_felhasznalo_839810
    2003. január 3. 15:31127.
    NYUSZIK@ AZONNAL GYERE IDE!!! :)))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top