Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hárman párban ?

Lucsia
Létrehozva: 2005. szeptember 29. 09:35
Sziasztok !

Lehet, hogy sokan meg fognak botránkozni, ha elolvassák ezt a levelet, de nem bánom, legyen. A kérdésem - kérésem a következő :
Én egy férjezett, két gyermekes családanya vagyok, családi életünk rendezettnek és boldognak mondható, eltekintve a kisebb, mindennapi problémáktól. Ami a szexuális életünket illeti, mindig a férjem volt a bátrabb, kezdeményezőbb, bennem mindig elég sok gátlás volt, amit neki sok türelemmel és kitartással sikerült oldania. Becsülöm őt ezért, mert sok férfi talán inkább más nő után nézett volna, ő viszont velem akarta elérni azt, hogy a szex változatosabb és izgatóbb legyen köztünk - hisz lassan 20 éve vagyunk házasok, és ennyi év után már nem árt bedobni új dolgokat, hogy ne laposodjon el az egész. Olyasmikre gondolok, mint pl. szexis fehérnemű, segédeszközök, fényképezés, és a hagyományos szexen kivül O/A is. És most a lényeg : a férjem leghőbb vágya egy ideje már, hogy engem egyszerre két férfi kényeztessen, ő + még valaki, akit én választok ki, számára ez rendkivül izgató lenne. Dolgozik is rajta már egy ideje, hirdetést adott fel az interneten, csatolt hozzá néhány fényképet is /arc nélkülieket/, és hát mit mondjak, rengeteg a jelentkező. Bevallom, a gondolat engem is izgat, de ahhoz már nagyon gyáva vagyok, hogy a valóságban ezt meg merjem tenni.
Arra kérek mindenkit, akinek van ilyen jellegű tapasztalata, ossza meg velem. Köszönöm. Lucsia


  1. 2005. szeptember 29. 11:52101.

    Tudod, ha majd már csak az tudja életemem színesíteni, hogy más pasival dugok a párom előtt, esküszöm megkövetlek. Remélem idáig sosem kell eljutnom. Tudod 2005-ben sem mindenki a hülye való világ és egyéb népbutító marhaságon nőtt fel. Szerinted anyád is más pasival szexelt apád előtt, talán ő is maradi? Hmm?

    Ha ismered a történelmet, akkor tudod, mi következett a nagy szabados élet, meg hedonizmus után.....

    Te még ahhoz sem vagy elég nagyfiú, hogy felfogd, nem mindenki úgy szeret játszani, ahogy te, de attól még lehet neki jó:-((( Az ilyen emberekről az jut eszembe, hogy annyira semmi értelem nincs az életükben, hogy kínjukban már minden sz@rt kipróbálnak, mert ez az élet, de tulajodonképpen nem is élnek, csak sodródnak a média által közvetített igényeknek való megfelelési kényszertől szenvedve.

    Szánalmasan üres és kiégett emberek lesznek ezek, akik aztán rádöbbenenk, hogy úristen végigdugtam a fél várost, meg a nőm is, meg kipróbáltam mindent, de tulajdonképpen elértem valamit, van olyan érték az életemben, ami fontos, amit a gyerekemnek szégyenkezés nélkül tudok elmondani?

     

     

    előzmény:
    mozlika (87)
    2005-09-29  11:41
  2. 2005. szeptember 29. 11:51100.
    azért neeeem!  
    előzmény:
    emma2005 (99)
    2005-09-29  11:49
  3. 2005. szeptember 29. 11:4999.
    Ez így egy nagyon szép hozzáállás csak nekem úgy tűnik elég ritka. Mert a legtöbb pasas azon gondolkozik hogy hogyan lehet a dolog neki még színesebb változatosabb stb.
    előzmény:
    sternglass (92)
    2005-09-29  11:45
  4. 2005. szeptember 29. 11:4898.
    ezek nagyon szép gondolatok!
    előzmény:
    sternglass (92)
    2005-09-29  11:45
  5. 2005. szeptember 29. 11:4797.

    Ilyen ismeretlen hirdetőktől gyönyörűen be lehet szerezni a HIV virust és utána majd veri a feját a falba, hogy hallgatott a férjére, mert ki tudja kivel kefél még aki ilyenre vadászik, lehet előtte megdugott 5 pasit és utána beszáll még hozzájuk is.

    előzmény:
    aditte (89)
    2005-09-29  11:43
  6. 2005. szeptember 29. 11:4796.
    Nagy az arcod s én szerintem vegyél vissza lendületből Idegbetegen reagálsz mindenre és kábé első mondatodtól támadsz itten mindenkit. Tán mégsem vagy boldog és kiegyensúlyozott? 
    előzmény:
    mozlika (87)
    2005-09-29  11:41
  7. 2005. szeptember 29. 11:4795.
    amúgy csak úgy mellékesen megkérdezem, hogy te még nem mondtál neki igent?? Mert akkor milyen jogon rak fel hirdetést??? Vagy már annyira ismer, hogy tudja: amit ő kitalál, abban te mindenben benne vagy??
    előzmény:
    Lucsia (1)
    2005-09-29  09:35
  8. 2005. szeptember 29. 11:4594.
    az erkölcs darab szarként való megélése és a morál hanyatlása öléggé meghatározza énszerintem birodalmak/országok sorsát...Ma sincs másként és 1000 éve sem volt másként....
    előzmény:
    mozlika (88)
    2005-09-29  11:42
  9. 2005. szeptember 29. 11:4593.
    Tökmindegy. Olyanokra amik nekem nem tetszenek de léteznek és más nôk megteszik.
    előzmény:
    macskoszka (90)
    2005-09-29  11:43
  10. 2005. szeptember 29. 11:4592.
    Egy férfi azt várja el a párjától hogy szeresse őt és eszébe sem jusson másra gondolni.
    Ezek a technikai dolgok már részletkérdések.
    Én hagytam már el nőt aki csúcs volt az életemben, mert ami fontos volt azt nem kaptam meg tőle.
    Ha egy férfi szívből szereti a párját csak a szex miatt soha nem fogja elhagyni.
    Én a sikertelenségemet mindig magamba szoktam keresni, soha nem a nőbe, frigid nő nem létezik csak inpotens férfi.
    A nő egy hangszer, aki pedig nem tud muzsikálni az menjen követ törni a bányába.
    előzmény:
    emma2005 (73)
    2005-09-29  11:27
  11. 2005. szeptember 29. 11:4491.
    Gondold át az érzéseidet, mitől félsz? Miért nem mernél belevágni, mit veszíthetsz vele? Ha nem vágsz bele, akkor miről maradsz le? Stb stb... ezekre csak te tudod a választ...
    előzmény:
    Lucsia (1)
    2005-09-29  09:35
  12. 2005. szeptember 29. 11:4390.
    Milyen technikákra gondolsz?
    előzmény:
    emma2005 (73)
    2005-09-29  11:27
  13. 2005. szeptember 29. 11:4389.
    Csináljátok, ha te is akarod, ha téged is izgat, ha minden álmod, hogy a netről egy vadidegen pasival (gondolom gumi nélkül) kefélj és a férjed még élvezi is...
    ebből viszont látszik, hogy a férjed akarja ezt igazán:"a férjem leghőbb vágya egy ideje már, hogy engem egyszerre két férfi kényeztessen, ő + még valaki, akit én választok ki, számára ez rendkivül izgató lenne. Dolgozik is rajta már egy ideje, hirdetést adott fel az interneten, csatolt hozzá néhány fényképet is /arc nélkülieket/, és hát mit mondjak, rengeteg a jelentkező"
    És itt jössz te: "Bevallom, a gondolat engem is izgat, de ahhoz már nagyon gyáva vagyok, hogy a valóságban ezt meg merjem tenni. "

    Nagyon más a gondolat, a vágy és teljesen más az, hogy meg is teszed-e...
    Gondolom a férjed már sok mindenre rávett, hogy csináljátok, ami talán neked soha az életben eszedbe nem jutott volna... és talán olyan is volt köztük, amit miután kipróbáltál rájöttél, hogy soha többet nem kérsz belőle...
    Nagyon gondold át a helyzetet és ne mások tapasztalataira hallgass, hanem a saját érzéseidre! Csak arra koncentrálj, mert minden ember különböző!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2005. szeptember 29. 11:4288.
    persze....az is a hedonizmus miatt bukott meg ugye?????
    előzmény:
    macskoszka (86)
    2005-09-29  11:40
  15. 2005. szeptember 29. 11:4187.

    Ez 1 meddő vita.....

    Jó van éljétek a jó bevált szürke kis életeteket,én elmegyek a színesbe a Kurva Kedvesemmel aki mellesleg nálam 1 sörösüveg szerepét tölti be,és élvezkedünk ameddig csak lehet.

    Csak el ne felejtsétek,ez a dolog még a fantáziátokban se éljen.....

    Üdvözletem 2005-ből......

    előzmény:
    vadmacs (74)
    2005-09-29  11:28
  16. 2005. szeptember 29. 11:4086.
    Gondolom akkor hallottál a Római Birodalom bukásáról is....
    előzmény:
    mozlika (66)
    2005-09-29  11:17
  17. Torolt_felhasznalo_183010
    Torolt_felhasznalo_183010
    2005. szeptember 29. 11:3985.

    Biztos, hogy ezt Te is akarod? Nem csak a férjed kedvéért? Persze, mindenkinek megfordult már a fejében a dolog, milyen lehet két férfival, csak az nem mindegy, hogy tényleg képes vagy-e rá. Olyan, mint a leszbi-téma, szerintem minden nő szívesen megnéz egy szép, mutatós csajt, de a legtöbbünknek nem jut eszébe leszólítani. Szerintem ez alkat, nevelés kérdése is, hogy ki mennyire "bátor", és nekem Te nem tűnsz a legextrémebbnek (nem bántásnak szánom; én sem vagyok az).

    Furcsa, hogy a férjed már az interneten hirdeti a kegyeidet, miközben Te még tök bizonytalan vagy. Azt írod, "ő + még valaki, akit én választok ki", de ezek szerint kész tények elé vagy állítva.

    előzmény:
    Lucsia (1)
    2005-09-29  09:35
  18. Torolt_felhasznalo_351098
    Torolt_felhasznalo_351098
    2005. szeptember 29. 11:3984.
    Én azt nem értem, hogy mért odadobásnak értelmezitek azt, hogy engedi, hogy mással szexeljen.
    Miért baj az, ha öröme van mással?
    Ha igazán szereted a párod, akkor örömet okoz az, hogy örül. Ha neked örül, ha másnak.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2005. szeptember 29. 11:3883.

    Szerintem az első és legfontosabb szempont az, hogy te akarod-e igazán... Nem csupán a férjed kedvéért mész bele?

    Becsülendő, hogy 20 év után igényetek van a szexuális életetek felrázására, csak az ilyen erőltetett 3as szexek ölég veszélyesek...benne van pakliban, hogy utána megundorodsz férjedtől, mert eszközként funkcionáltál az ő kielégülésénél vagy vágyai kiélésénél....az is benne van pakliban, hogy ő undorodik meg tőled kielégülés után s rögtön negatívumként éli meg azt, hogy egy idegen ffi asszonya orcájára spriccel....s ezek gallyra tehetik 20 éves házasságot Ezt gondolom egyikötök sem szeretné...

    Ha tényleg úgy érzed egy ilyen esemény nem áll közétek, s közös vágyból, közös elhatározásból történik, akkor jól is végződhet.

    Mivel írtad, hogy alapvetően egy kicsit szégyenlősebb vagy, így óvatosan duhajkodjál énszerintem....Jól gondold át, aztán dönts

    (Habár ha képek már neten is ottfigyelnek, nyilván aktualizálódni fog közös dugás)

    Nékem az az érzésem, hogy ezt (is) csupán férjed kedvéért tennéd.... 

    előzmény:
    Lucsia (1)
    2005-09-29  09:35
  20. 2005. szeptember 29. 11:3682.
    Ha már egy kapcsolatban ez megvalósul, akkor már nyitottan élnek és szó sincs érzelmekről, szeretik egymást mint két testvér és ennyi. Mi lesz 20 év után? Akkor mi fogja őket kielégíteni? Akkor már csak gruppent fognak űzni? Ez nagyon jó út a kiégéshez. Milyen kapcsolat ez? Nem jobb lenne bevallani a másiknak, hogy már nem elég és mást akar és elmenni, keresni olyat aki mellett nem a hármas szex a megoldás. Bár mindenki maga tudja.
    előzmény:
    sternglass (75)
    2005-09-29  11:28
  21. 2005. szeptember 29. 11:3481.
    Amire én gondolok oda kizárólag párokat várnak,szerelmes párokat..a tantraszex eleve a szerelemről a lelkiségről szól...
    előzmény:
    mozlika (77)
    2005-09-29  11:30
  22. 2005. szeptember 29. 11:3480.
    Nem is csodálkozom hiszen szőke vagy!


    Bocsánat minden szőkétől imádnivalóak mind!!
    előzmény:
    szőkenő (76)
    2005-09-29  11:28
  23. 2005. szeptember 29. 11:3179.
    Még az is lehet, hogy a férje most csak teszteli őt hogy mennyire tud hűséges lenni és mit érez iránta.
    előzmény:
    *ilice (72)
    2005-09-29  11:25
  24. 2005. szeptember 29. 11:3178.
    akkor ez most tényleg kölcsönösség, mert szerintem az irdatlan baromság, amit te írsz. ha hiszed, ha nem egy nő többet tud a női lélekről és sokkal inkább azonosan gondolkodik, mint egy pasi. mellesleg engem nem zavar, amit csinálsz, te kezdtél nekimenni mindenkinek, akinek ez nem természetes...
    előzmény:
    mozlika (71)
    2005-09-29  11:25
  25. 2005. szeptember 29. 11:3077.

    Bocsánat,csak 1 kérdés:

    A tantrasexnél sem megengedett a többes örömszerzés ugye??? 

    előzmény:
    *ilice (72)
    2005-09-29  11:25

Címlap

top