Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

"Reménykedő gólya-várók"

Torolt_felhasznalo_804397
Torolt_felhasznalo_804397
Létrehozva: 2003. június 28. 15:10
Sziasztok Lányok!

Macskuc! Aranyos vagy, hogy hiányoltál, nem tűntem el, csak nincs semmi történés. Változatlanul azon idegeskedek, hogy most kell-e védekeznünk v. nem. Ugyanis a saját dokim szabin van, a másik, az endo-s doki azt mondta, hogy nyugodtan lehet baba, nem lesz semmi gond, a injekció tájékoztatója meg azt mondja, hogy magzati károsodást okozhat.
Szóval, még mindig itt vagyok teljes tanácstalanságban.
  1. 2006. március 17. 10:0577302.

    Helló!

    Sajnálom, hogy megjött!  Akkor most már nincs más hátra, mint előre, biztosan tudnak majd segíteni!

    Csanó még válogathat, mert még legalább 3 kicsicsajjal fog randizni mostanában...  

    Olyan mérges vagyok, barátnőmmel megdumáltuk, hogy ma sétálunk, erre esik a hó... Nembaj, kocsival lemegyünk hozzájuk, még nem is talizott igaziból a 2 lurkó, mióta megvannak (csak úgy, hogy közben Márk aludt)...

    Msn?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_335110 (77301)
    2006-03-17  06:53
  2. Torolt_felhasznalo_335110
    Torolt_felhasznalo_335110
    2006. március 17. 06:5377301.

    már megint sehol semmi és senki ....

    múltkor írt Hugi: most volt 16hetes vizsgálaton, jól vannak szerencsére, minden rendben!

    én megvagyok, még egy kicsit náthásan, meg most szakad fel a torkomról... ez most nem a legkellemesebb, de már a vége felé járok...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_335110
    Torolt_felhasznalo_335110
    2006. március 16. 06:3377300.

    Sziasztok!

    Riev: ebből még lesz valami!!!  

    Amúgy megjött tegnap, úh. ennyi. Most majd indulok uh-ra, hogy megmondják mikor lehetünk együtt.... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_189918
    Torolt_felhasznalo_189918
    2006. március 15. 13:1077299.

    Sziasztok!

    Riev! Édes a két piciri! (egyáltalán nem baj,hogy nem fogják egymás kezét...így is nagyon aranyosak!)

    Hajnal! Gyógyulj meg minél hamarabb! Sok-sok forró tea...          

    Küldök mindenkinek egy kis tavaszt! 

             

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2006. március 14. 21:3077298.

    Helló Mindenkinek!

    Hajni, jobbulást! Én is így kezdtem pont 1 éve...   

    Sajnos az egyik randi nem jött össze, mert mire odaértünk volna, az anyukának nem volt már jó az időpont!   Na, majd legközelebb! Pedig reméltem, hogy 2 ilyen fotóval jöhetek dicsekedni!  

    Kata kicsilánya nagyon cuki! Nagyon tetszettek egymásnak!   Képzeljétek, Csanócám 1x meg is fogta Verus kezét  , de mire odaértem a géppel, elengedte...   Nem hiába, anyja fia, ő sem produkál, ha észreveszi a kamerát!  

    Ma vagyunk 16 hetesek!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_335110 (77297)
    2006-03-14  06:19
  6. Torolt_felhasznalo_335110
    Torolt_felhasznalo_335110
    2006. március 14. 06:1977297.
    Halihó Csajok!!! Nem nagyon javulok! Az első gondolatom ma reggel ébredés után: "hogy az a jó cuva életbe!!!!" Nem tudok kilábalni!!!! A köhögéstől megint fáj a torkom, az orrom totál be van dugulva, pedig kamillával gőzöltem is, orrcseppem is van!!! Még jó, hogy hőemelkedésem nincs! Párom rámszólt, hogy ma megyünk dokihoz, ha akarok ha nem. Persze! Aztán most megint mondhatom neki, hogy olyat adjon ami esetleg nem árt a babának, ha mégis sikerült. Aztán kiderül pár nap múlva, hogy vaklárma volt!!!  A fene vigye el!
    előzmény:
    riev (77296)
    2006-03-13  12:59
  7. 2006. március 13. 12:5977296.

    Sziasztok!

    A t...köm tele van már ezzel az időjárással! Szakad a hó, fúj a szél, még az erkélyre se tudom így kitenni szegény Csanikámat!

    Lazit, tök jó, hogy legalább a férjeddel semmi gond! Ez már fél siker! Remélem, a cukrod is gyorsan beáll, és már nem lesz semmi akadálya a babócának!

    Holnap viszem Csanócát csajozni, meglátogatjuk Katáékat! Remélem, nem felejtem itthon a fényképezőgépet...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_335110 (77295)
    2006-03-13  06:17
  8. Torolt_felhasznalo_335110
    Torolt_felhasznalo_335110
    2006. március 13. 06:1777295.

    Hello. Ez nagyon jó eredmény!!! Akkor már csak neked kell rendbejönni, idegeskedést abbahagyni, és már kopogtat is a bébi!!!

    Én még mindig prüszkölök, köhögök... ahogy szakad fel a torkomról, egyszerűen őőőőőrjítőőőő! Minden levegővétel irritálja, és köhögök! Hát nem sokat aludtam az éjjel.

    Ja, és az idő!!!!! Tegnap óta iszonyatos szél van. Gyalog nagyon meg kell erőltetnek magad, hogy egyáltalán előbbre juss. Iszonyatos! Párom szerint a tavasz elfújja a telet! Na de a tél már ki van fáradva!!!! Minek ennyire megerőltetni magát a tavasznak, inkább a napsütésre koncentráljon!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189918 (77294)
    2006-03-11  10:14
  9. Torolt_felhasznalo_189918
    Torolt_felhasznalo_189918
    2006. március 11. 10:1477294.

    Tök érdekes, amit írtál...nekem bent a cégnél régi msn-em van, és átjönnek a smiley-k, csak nem tudom menteni őket... 

    Viszont az itthonin annyi van, hogy már nem is használom mindet!

    Macskuc: minden rendben a kiskatonákkal! 3,5 órás késéssel is 90%-os volt az eredmény. (mi lett volna, ha időben ér oda?) Az első két órás késés az autó miatt, a másik másfél pedig a dokinő miatt, aki elfelejtette behívni...  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_335110 (77293)
    2006-03-10  13:17
  10. Torolt_felhasznalo_335110
    Torolt_felhasznalo_335110
    2006. március 10. 13:1777293.

    jaj csajok ezt még le kell írnom!!! akkorát röhögtem az előbb!!

    messengeren beszélgetek Rievvel, és küldött nekem hangulatjeleket, mindenfélét ilyen sárga fejek, de nem a régi típusú; mondtam a főnökömnek, hogy átküldöm neki, és mentse le ő is, közben kiderült, hogy neki nincs meg a 7.5-ös, így a fejek helyett csak ennyi jelent meg neki először: beeee! (ez ugye egy csufulkodós fej), aztán meg ez a szöveg: nemtom nyaldki fetreng dühös ... ezek mind fejek, kivéve a nyald ki... persze nem értette, és én sem, és csak nézett rám, mire mondtam neki, hogy mentse le, azt mondja mit??? persze kiderült, hogy mekkora őrület volt, mert neki csak a szöveg jelent meg...    

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_335110
    Torolt_felhasznalo_335110
    2006. március 10. 12:1977292.

    nagyon tündéri...

    köszi, igyexem..

    előzmény:
    macskuc (77291)
    2006-03-10  10:35
  12. 2006. március 10. 10:3577291.

    Sziasztok!

    Csak beköszönni van időm, de nem hagyhatom, hogy kihaljon a topik.

    Hajnal, jobbulást!!!

    Tettem fel pár képet Zsófiról.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_335110
    Torolt_felhasznalo_335110
    2006. március 10. 07:0777290.

    Sziasztok!!! Ez meg mi a fene???? MÉg a végén törlik a topicot! Senki nem jár erre???

    Én nagyon sz@rul vagyok! Megint hőemelkedés tegnap óta...fáj a torkom, meg minden... alig egy hónapja gyógyultam meg 2heti fekvés után!!!! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_335110
    Torolt_felhasznalo_335110
    2006. március 8. 06:1677289.
    Sziasztok Csajok! Tudom, hogy nem vagyok pasi, de azért mivel egymás között csak lányok vagyunk: BOLDOG NŐNAPOT mindenkinek!!!    
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2006. március 7. 16:4377288.

    Sziasztok!

    Lazit, csak úgy éreztem, hogy talán túl sok tanácsot osztogatok és talán meguntad. Örülök, hogy nem így van.
    Párodnak sikerült beérnie a laborba? Remélem vele minden rendben van!!

    Hajnal, ez nagyon jó hír, hogy te rendben vagy!!! Így ha esetleg inszemre kerül sor, nagy esélyetek van, hogy hamar sikerül!! Brrr, ezt az időzített együttlétet nagyon utáltam. Bár első alkalommal engem feldobott a tudat, hogy most összejöhet a baba, de aztán egyre nehezebb volt. Bár a lombik utáni, meg a terhesség alatti tilalom nehezebb volt.  

    Riev, jó, hogy megoldódott ez a gázórás dolog!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. Torolt_felhasznalo_335110
    Torolt_felhasznalo_335110
    2006. március 7. 16:2377287.
    menek haza... pusszantás mindenkinek...
    előzmény:
    riev (77286)
    2006-03-07  14:15
  17. 2006. március 7. 14:1577286.

    Én se pesti!  Onnan még egy 50-es!

    Már nyugis vagyok, Csanika is elvan! Akkor pont az erkélyen szuszmákolt!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_335110 (77285)
    2006-03-07  13:42
  18. Torolt_felhasznalo_335110
    Torolt_felhasznalo_335110
    2006. március 7. 13:4277285.

    látod, ha most itt laknál, akkor hívhattál volna egyből, mert ancim ott dolgozik... dehát Pest ugyi messze van innen...

    most már nyugi, mert Csanád is megérzi, aztán egész délután csitítgathatod... 

    úgy eltűnt innen mindenki...  néha beleolvasok a régi topicba is, úgy informálódok...

    előzmény:
    riev (77284)
    2006-03-07  13:06
  19. 2006. március 7. 13:0677284.

    ja, persze, mivel te OK vagy, így nem kell closty vagy szurizásos kezelés minden egyéb nélkül... értem!

    köszi elvagyunk, bár most öregedtem vagy 10 évet! Jött 2 pasi gázórát cserélni, és kiderült, hogy valaki megbuherálta a borítás plombáját, ott ahol a számláló van! Magyarul lejár a műanyag, simán lehetett volna rajta állítani! Mondták, hogy így nem cserélhetik le, mert onnantól ők tartják a hátukat, így meg nekünk kellene bizonygatni, hogy nem mi voltunk, hanem az előző tulaj... azt meg már a fene sem bizonyítja be, úgyhogy párszázezerbe beleugranánk (ami ugye nincs)... Meg miért nem hívtuk ki akkor őket... Hát a franc gondolta! Tényleg a vízhez, villanyhoz kihívtuk, ez meg valahogy elmaradt! Aztán valahogy megsajnáltak és lecserélték! Nagy mázli, hogy csak én voltam itthon! Rendesek voltak... Basszuskulcs, még most is hányingerem van...

    Csanád jól van, éppen játszik a kiságyban...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_335110 (77283)
    2006-03-07  10:22
  20. Torolt_felhasznalo_335110
    Torolt_felhasznalo_335110
    2006. március 7. 10:2277283.

    nem rögtön... a köv. ciklus a miénk, csak segítenek, hogy mikor bukjunk egymásra.. vagyis megfigyelnek engem, meg lehet, hogy egy szurit is kapok...aztán, ha nem jön össze, akkor utána lesz inszem...és igen, a párom miatt...

    jól vagytok???

    előzmény:
    riev (77282)
    2006-03-07  07:43
  21. 2006. március 7. 07:4377282.

    Helló!

    Miért rögtön inszem? A párod miatt? Anyukádnak jobbulást!

    Lazit, remélem, ha ez beáll, már semmi akadálya nem lesz a babának!

    Macs, hát jól tartom a kiscsávót, az tény. Ma 15 hetes!  

    Mennem kell, mert már követel.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_335110 (77281)
    2006-03-07  06:15
  22. Torolt_felhasznalo_335110
    Torolt_felhasznalo_335110
    2006. március 7. 06:1577281.
    'reggelt!     
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_335110
    Torolt_felhasznalo_335110
    2006. március 6. 15:3277280.

    nah, ...én meg kimentem mégis a dokihoz.... és eredmény: tökéletesen rendben vagyok, vagyis a páromnak kell még nagyobb erőfeszítést tennie, leginkább azt, hogy leszokik a cigiről.... most kell a héten megjönnie, úh. ha megjön, akkor hétfőn hívnom kell a dokit uh. időpontért...végigfigyelik a ciklusomat, és megmondják mikor kell akcióznunk... ; aztán ha így sem jön össze, akkor köv. ciklusban jön az inszem...

    Lazit: remélem mielőbb rendbejössz, és akkor mehet minden 150%-kal...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189918 (77279)
    2006-03-06  14:56
  24. Torolt_felhasznalo_189918
    Torolt_felhasznalo_189918
    2006. március 6. 14:5677279.

    Nem haragszom rád Macskuc! Miért is kéne haragudnom? Mi még nem voltunk a meddőségiben, biztos azért nem vizsgálták ki...és még nem is megyünk, mert most épp jó úton haladunk. A meddőségit kicsit későbbre hagyom. Nekem valszeg az inzulinresistancia a bajom, már szedem is rá a bogyókat, a páromat meg vizsgálják....

    Ma ment  a mintával a vizsg-ra, és útközben lerobbant az autónk...pedig sosem szokott! Hát majd ha hazaérek,megkérdem mi lett végül? Elérte-e a labor nyitvatartását....?

    előzmény:
    macskuc (77277)
    2006-03-05  22:45
  25. Torolt_felhasznalo_335110
    Torolt_felhasznalo_335110
    2006. március 6. 06:1077278.

    Jó reggelt!

    Hát visszamentem a meddőségire, és annak ellenére, hogy betelefonáltam, hogy van-e rendelés, és odamentem, kiderült, hogy potyára ment el két órám a munkaidőmből, ugyanis a doki nem volt ott. Azt mondták, biztos valami műtétje van!!! De akkor miért van kiírva a rendelési idő??????!!!!! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top