Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Az elsőt várom1
2002-10-21 10:521.
Létrehozva: 2002. október 21. 10:52
Sziasztok előre is! Remélem sokan leszünk ezen a fórumon is mint a babát szeretnék 2 fórumon! Azt szeretném ha meg tudnánk beszélni az első hetek hónapok érzéseit! Kicsit egymás megnyugtatására és érdekességből mert ugye két egyforma terhesség nincsen!!
Gratula a bébihez, Esztu. Az ájulásról csak olvastam, remélem ebből az "élményből" kimaradok. Azt írták, többnyire a vérnyomásváltozásból adódik, és nem egyedi eset. Mindenesetre az orvosodnak vagy a védőnődnek említsd meg! Szerintem figyelj oda a megfelelő folyadékbevitelre, mert az is válthat ki ájulást, illetve a táplálkozásra.
Nektek kiírták már a 12 hetes hüvelyi UH-t? Nekem még nem, de már nagyon várom. Elvileg rengeteget változott, mióta utoljára láttam, és már nagyon kíváncsi vagyok. Ekkor már teljesen ki lehet nézni a babát?
Üdv: Mandulo
Most vagyok először az oldalon, gratulálok nektek /nekünk/ a babákhoz. Én 11 hetes vagyok, és szerencsére egészen jól viselem. Se hányinger, se sok WC-re járás, viszont annál inkább ennék.
Ma reggel azért megijedtem egy kicsit, mert majdnem elájultam a metrón. Szálltam át a kékről a pirosra, és olyan érzésem volt, mint amikor gugolsz, aztán hirtelen állsz fel, és akkor elsötétedik a kép, meg zsong a fejed, stb. Csak mindez fokozatosan jött rám. Szerintem talán a vérnyomásom eshetett le, amúgy is általában alacsony, 90/60, de azért örülnék, ha valamelyiktek meg tudna nyugtatni.
Előre is köszi, írjatok!
Sziasztok!
Igen, az UH-n már láttam a petezsákot. Egy kis foltocska, de ott van!!!:-))
2 hét múlva megyek legközelebb, remélem akkor már több látszik. Izgatott vagyok!
Ágics
Először is, gratula! Tök jó, hogy egyre többen leszünk! Hogy vagytok? Age, mikor látogatod meg a dokit? Ágics, láttad már a babát? Az enyém ekkor az UH-on olyan volt, mint egy átlátszó tojás.
Rita30, milyen volt az UH? Remélem nem kábított el végleg a kollégád! :))
Nekem mintha múlnának a rosszullétek, bár az is lehet, csak azért, mert a férjem átvállalta a reggeli cica-wc takarítást, ami lényeges megkönnyebbülést hozott az életembe.
Most járok itt elöször. Pénteken voltunk dokibácsinál, és megerősitett minket, hogy babát várok!!:-)) 5 hetes, kb. Nagyon boldogok vagyunk a férjemmel!
Ágics
És tiszta hihetetlen. Majd 2 évet "próbálkoztunk".
Hát ez megnyugtat. Nem igazán értettem mit akarnak a szivemmel. Ma délután le is tudom a dolgot.
Nekem tul. képp az nem tetszik a terhesgondozás rendszerében, hogy miért kell 3 felé havi rendszerességgel eljárni. a nőgyógyászomhoz, meg a védőnőhöz ok. elmegyek, de a körzetinél átlagosan 1 órát kell ücsörögnöm köhécselő, tüsszögő stb. beteg emberek között, ami szerintem nem igazán hiányzik.
Mi különben jól vagyunk, növögetünk szépen.
Most hétvégén volt nálam a védőnő és nekem is menni kell EKG-re, meg belgyógyászhoz, és fogorvoshoz. Az EKG azért kell, hogy időben kiderüljön, ha esetleg van valami rejtett szívhibánk, inkább tudják előre, mint mondjuk császár közben bukjon ki.
Hogy vagytok?
Én már kezdem unni, hogy minden reggel a wc-csésze mellett talál.
Ti milyen változást tapasztalatatok magatokon, a mellfeszülésen, émelygésen és az állandó wc-re szaladgáláson kívül? Én rengeteget álmodok. Néha oltári nagy marhaságokat. Meg nagyon szétszórt lettem az utóbbi időben. Ma reggel pl. elfelejtettem szólni a páromnak, hogy vegye ki a kulcsomat a hátizsákjából, így rámzárta az ajtót (hajnalban megy dolgozni), és ott maradtam kulcs nélkül. Apukámat kellett felhívnom, hogy ugorjon kocsiba (15 km-re lakik), és szabadítson ki. De legalább a munkatársaimnak jól indult a napjuk, kitörő nevetés fogadott, mikor fél óra késés után beestem. :))
Én nem tervezem meddig dolgozom. Amíg birom. Egyelőre kitűnően érzem magam, bár az is igaz, hogy épp csak hogy kihíztam a "hétköznapi" nadrágokat, szóval eléggé az elején tartok. (13 hét + 2 nap). Szerencsére elég közel van a munkahelyem, átszállnom sem kell, így azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy az utolsó 4 hét kivételével be fogok járni. Majd meglátjuk.
Titeket is küldtek EKG-ra meg kardiologiára? Engem ez egy kicsit meglepett, soha nem volt bajom a szivemmel.
Ti dolgoztok még, és ha igen, meddig? Én egy családsegítőben dolgozom, különböző családokhoz kell kijárnom, bicajjal. Legalább a napi mozgás megvan :-)
Amúgy szeretnék legalább 6 hónapos korunkig dolgozni. Megőrülnék az unalomtól, ráadásul nekem is a munkahelyen van a net.
Én is meg voltam kicsit fázva, de a védőnő azt mondta jobb ha nem szedek semmit, így vettem egy csomó gyümölcsöt, majdnem átaludtam az egész napot (otthon maradtam két napot) és kuráltam magam. A baba érdekében még egy citromot is megettem, pedig nagyon utálom, igaz némi cukorral, de a vitamin így is megvolt. . .
Nekem a 7. héten volt hüvelyi UH-m és engem is megnyugtatott, amikor láttam, hogy jó helyen van és hogy van, addig valahogy én magam sem mertem elhinni, hogy valóban összejött. Mivel a párom nem volt ott, ezért kértem a dokit, hogy nyomtassa ki a képet. Otthon az uram meg elkezdte nagyítóval nézegetni, hogy mi hol van az 1 cm-es picijén. Akkor kezdte ő is felfogni, hogy ez most tényleg baba. . .
A rosszulléttel nem akarlak ijesztgetni, de nálam csak a 8. héten kezdődött és a rázósabb része 2-3 hét alatt lement, ma már csak akkor vagyok rosszul ha nem eszek időben és sok savam gyűlik össze.
Ami még említésre méltó: miután megállapították, hogy méhen belül van, azon kezdtem aggódni, hogy él -e, mert olyan sok sztorit hallottam, hogy pl a 13. héten derült ki hogy nem él a bébi. Próbáltam reménykedni, hogyha hányingerem van és nincs vérzés meg görcs akkor biztos él, és nem kell a legrosszabbra gondolni, de igazából a múlt héten amikor a mozgó UH-n megmutatta a doki a kicsi szívverését az nagyon megható volt. A kiskönyvembe pedig beírta: "egy férfi ökölnyi méretű élő magzat, aktív mozgással" :))
Ennek örömére gyorsan vettem is egy 3000Ft-os zenélő bébijátékot. Tiszta hülye vagyok ép ésszel nem adnék ennyit egy ilyenért, de az anyai érzések beszámíthatatlanok!! :))
Át tudnám aludni a napokat. Azt mondják ez jó jel, mert akkor a baba is alvós lesz és nem fog olyan sokat sírni. :))
Vigyázzatok magatokra kismamik és leendő kismamik!
(Mi a 13. héten tartunk. )
Én indítottam ezt a fórumot ez igaz de egy kicsit el voltam tünve! Mindenkitől bocsánat!
Mandulo! köszönöm jol vagyunk! Ha minden igaz a hatodik hetet tapossuk! A jövőhéten megyek uh-ra mert nagyon kíváncsi vagyok már a prücsökre! Hála Istennek nincsen hányingerem igaz néha felfordúl a gyomrom, ugyanis van egy kollégám itt ül a nyakamon és olyan izzadság szaga van hogy tegnap mejdnem el ájúltam tőle! Borzasztó! Illedelmesen megkértem hogy használjon valami 24 órás deót erre még neki állt feljebb! Teljesen bunkó az ilyen! Azt mondja hogy Ő nem érzi a saját szagát! Na persze! Semmitől nem tudok kiakadni de az igénytelenségtől nagyon! Olyan testszaga van hogy járni lehet rajta! fÚÚÚJJJJJJ!
És ti hogy vagytok! Jó lenne tovább vinni ezt a fórumot amíg én is dolgozom mert csak itt tudok egyenlőre netezni és kíváncsi vagyok a ti tapasztalatotokra!
Ne aggódj a nátha miatta, én is átestem rajta kb. ugyanennyi idősen. A lényeg, hogy ne vegyél be semmi gyógyszert, ha nem muszáj. Sok-sok folyadék, és lehetőleg pihenni.
Nekem hüvelyi UH-t először az 5. héten néztek, ennek a lényege, hogy méhen belül van. Sok helyen nem csinálnak ilyen korán UH-t, de engem kifejezetten megnyugtatott, hogy láttam a monitoron, hogy tényleg ott van!
Re_Zi (13+1)
Elvesztetek?
Jagosoft, hogy vagy, mi volt a tanácsadáson? Rita30, veled mizu? Remélem jól vagytok, mindannyian!
Én a 9. hétben vagyok, jelenleg nyakig a náthában. Kicsit aggódók is emiatt, de remélem nem lesz baj. Szerencsére a kezdeti görcseim elmúltak, csak a hányinger nem akar alábbhagyni. Meg tudjátok mondani, hogy a hüvelyi UH-ot hányadik hétben csinálják, és olyankor mit néznek? Köszi.
Annyi ilyen témájú topic van hogy már nem is tudom hol jártam, hol nem. Szóval ha valakinek tudok segíteni, csak szóljon. Mi most vagyunk 12 hetesek, holnap megyek dokihoz, remélem minden rendben lesz. Kezd visszajönni az étvágyam a sok rosszullét után. :))