Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

A férjem beleszeretett

didad
Létrehozva: 2005. augusztus 6. 17:48
egy másik nőbe....
Gyanítom nem egyedi eset...De nem találtam meg a topicot és szükségem lene a bátorító szóra.

Szóval ki hogyan élte meg, hogyan élte át és túl?

Én ma elzavartam (eddig elvileg próbáltuk rendbehozni de ma rájöttem pár olyan hazugságra ami nálam végképp betette a kaput)
Sajnos a lelkem mélyén azonban reménykedem, hogy ha vége ennek az őrületnek visszatalál hozzánk (sajnos kisgyerek is van a történetben).

Visszatalált valakihez a párja így? Sikerült ezt túlélniük?

Most megpróbálok enni valamit mert csont és bőr vagyok, mire visszajövök talán valaki lelket önt belém:)
  1. 2005. szeptember 13. 06:54551.
    feltevés volt, nekem elég egy diploma is, nem kívánom őket gyűjteni;-))) elfogadom a véleményed, de nem értek veled egyet, és faszán meg tudom indokolni, hogy miért, csak offolnánk vele, mert nem tudom beszorítani két mondatba;-))


    de didadhoz: ha olvastad, hát, sztem én nem nagyon értettem egyet vele, megkockáztatom, itt engem annyira nem szerettek;-))
    DE
    ha feltesszük, h olyan, amilyennek te írod, akkor azt kérdem: és akkor mi van? vagy mindenkinek tökéletesnek kell lenni? senki nem lehet akarnok meg sznob? nála "rosszabb" embereket is szeretnek - az én véleményem, hogy jó meg rossz ember nincsen. Emberek vannak, akik ilyenek meg olyanok, egyiküket kedvelem, másikukat nem, és pont azért, mert a számomra elfogadott tulajdonságoktól közel vagy messze állnak. Elég furcsa lenne, ha jónak kéne lenni ahhoz, h szeressenek... mindenkiben van egy csomó negatív, bennem is basszus, és szeretnek... nem ezen múlik. ez az egyik.

    a másik, h nyílván ismeri a férje didadot. így élt vele, így szerette anno. attól még persze simán kiszerethet belőle, de didad ilyen. és kész. (mármint, ha feltesszük, h tökigaz amit mondasz) és így lehet elfogadni. vagy így nem kell elfogadni. én ezt abszolút így gondolom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_550970 (550)
    2005-09-13  00:04
  2. 2005. szeptember 13. 00:04550.
    egyébként is, az és-en van a hangsúly, meg azon, hogy nyelvtanár..ez eddig egy...mi a másik? 
    előzmény:
    KisNap (546)
    2005-09-12  21:52
  3. 2005. szeptember 12. 23:53549.
     áhhháá, és ha a tanári mellé felveszem a rajz-szakot is  és gyorsban még egy év alatt hozzányomok egy fakultánst is, akkor meg már három diplomám van...na, ez a röhejes manapság! (sznobizmus, ezerszer is, aztán mondj mást, nem változik a véleményem erről akkor sem!!!)
    előzmény:
    KisNap (546)
    2005-09-12  21:52
  4. 2005. szeptember 12. 23:51548.
    ja, hogy nem ő csalta és csapta be a párját...? Hát azt meg honnan tudod? Nem csak úgy lehet becsapni valakit, hogy félrekeffentünk...az is becsapás, ha mutatom magam valamilyennek, aztán, amikor már tutinak érzékelem a környezetet magam körül, akkor el kezdek másmilyen lenni...nagyjából az igazi önmagam...na, ez a becsapás...első fordulóban...na, lehet gondolkodni akkor ezen is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_217982 (545)
    2005-09-12  21:44
  5. 2005. szeptember 12. 23:48547.

     ...és még az is lehet!!

    ------------------------------------------------ 

    Egyébként nagyjából végigolvastam, nem ugiznék, ha nem így lenne!!

    És az, hogy beismerte, mit "tett", már felmentést jelent...?

    Ha én pasi lennék, és elvettem volna egy ilyen nőt, mint ez a kis didad is, egyrészt, hasonló a hasonlóhoz okán, én sem lehetnék sokkal jobb...másrészt, lehet, hogy mégis, ezért biztosan sokáig gondolkodnék, de minthogy nem változna didadkámban semmi, és mondjuk még egy értelmesebbb és intelligensebb nővel is összehozna a sors, hááát...lehet, bánatomban én is átnyergelnék...

    Nem veszed észre, mennyire egy anyagias, akarnok a csaj? Mit nem lehet ezen észrevenni??

    Vagy csak a női szolidaritás, már megint?? Nem is akarod látni az érem másik oldalát? Szeretem, amikor mindenki ennyire elfogult és előítéletes, és szajkóznak sablondumákat keresztben-hosszában...már BOCSIKA... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_217982 (545)
    2005-09-12  21:44
  6. 2005. szeptember 12. 21:52546.
    mér, be kéne iratkozni az összes egyetemre? :-))) ha én angol és német szakot végzek, akkor angol ÉS német nyelvtanár leszek, két diplomával... sztem. vagy csak akkor van két diploma, ha orvosira is beiratkozom? :-)) ez nagy hülyeség sztem... már bocs
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_550970 (544)
    2005-09-12  05:21
  7. Torolt_felhasznalo_217982
    Torolt_felhasznalo_217982
    2005. szeptember 12. 21:44545.
    Mi van bíboreső? Csak nem te vagy a "maca", hogy ennyire támadod didad-ot?Ha végig olvastad volna a topic-ot, már egy párszor leírta, hogy tisztában van azokkal a hibákkal, amiket ő követett el. De azokkal is, amit a férje. És hát lássuk be, nem ő csalta meg és csapta be a párját.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_550970 (544)
    2005-09-12  05:21
  8. 2005. szeptember 12. 05:21544.

    Tudod, egyre inkább meggyőződésem, nem véletlenül jött a képbe az a "maca"... iszonyú fellengzős, és nagyképű vagy...ráadásul sznob is...örülhetsz, hogy szépen a feneked alá tol mindent, kocsit, berendezést, stb, aztán, ha ezeket letudta, lelép ezerrel...menekül, nem látod...?

    Majd ha már a lényeget fogod látni a világban, akkor leszel érett egy klassz kis boldogságra...addig ne reménykedj...(ja, mégtöbb diploma sem lesz elég, hogy erre rájöjjél...ha eddig nem történt meg...)

    Amúgy, nagyon vicces, hogy manapság két diplomaként tartják számon, ha egy adott felsőoktatási intézményben két szakot is elvégzel...amerikanizálódunk rendesen...bár attól még mindenki tudja, mi mit jelent...csak szebben hangzik a dolog...vicces...tényleg.

    előzmény:
    didad (538)
    2005-09-06  17:28
  9. 2005. szeptember 12. 05:15543.
    te vagy didad? 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_210098 (537)
    2005-09-05  15:40
  10. 2005. szeptember 12. 04:00542.

    hmmm...nem is rossz...el is fogadtad...?

    A pasi nem kell, csak a kocsi...érdekesen működnek egyesek...el sem gondoplkodtál azon, mi baja lehetett veled, amiért elhagyott, igaz...? Hmmm-hmmmm....

    előzmény:
    didad (530)
    2005-08-30  12:52
  11. Torolt_felhasznalo_964462
    Torolt_felhasznalo_964462
    2005. szeptember 9. 13:12541.
    Ráakadhatsz a társkeresőben. Én 3 évvel ezelőtt hirdettem, voltam pár randin, és amikor azt mondtam, hogy elegem van, mert voltak fura dolgok is, megismerkedtem Ő-vel. AZóta is együtt élünk, imád engem, szereti a gyerekem is. És nekem nagyon nagyon sokat jelent, hogy közeledvén az 50 felé, csalódásokkal, pofonokkal a hátam mögött, megint én vagyok Valakinek a Mindene. Igaz szerintem megérdemeltük egymást. Ő is elvált, én is. Tegnap kaptam Tőle 47 szál vörös rózsát többek között a sz.napomra. Imádom. De v.színűnek tartom, hogy ha már nem szeretne annyira, hogy másfele kacsingasson, utána már nem kellene nekem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_217982 (539)
    2005-09-06  21:22
  12. Torolt_felhasznalo_964462
    Torolt_felhasznalo_964462
    2005. szeptember 9. 13:12540.
    Ráakadhatsz a társkeresőben. Én 3 évvel ezelőtt hirdettem, voltam pár randin, és amikor azt mondtam, hogy elegem van, mert voltak fura dolgok is, megismerkedtem Ő-vel. AZóta is együtt élünk, imád engem, szereti a gyerekem is. És nekem nagyon nagyon sokat jelent, hogy közeledvén az 50 felé, csalódásokkal, pofonokkal a hátam mögött, megint én vagyok Valakinek a Mindene. Igaz szerintem megérdemeltük egymást. Ő is elvált, én is. Tegnap kaptam Tőle 47 szál vörös rózsát többek között a sz.napomra. Imádom. De v.színűnek tartom, hogy ha már nem szeretne annyira, hogy másfele kacsingasson, utána már nem kellene nekem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_217982 (539)
    2005-09-06  21:22
  13. Torolt_felhasznalo_217982
    Torolt_felhasznalo_217982
    2005. szeptember 6. 21:22539.
    Szia Didad!Nálunk hogy alakulnak a dolgok? Sehogy!!!!!Most egyáltalán nem tesz kétértelmű megjegyzéseket sem, mert most teljesen jóban vannak a macával. Képzeld, a múltkor felhívott az a rohadék ringyó, azzal a célzattal, hogy jól beolvas nekem! Szegénykémnek kegyetlenül bántja a csőrét, hogy jó viszonyban vagyunk a férjemmel és időnként megkérem rá, hogy segítsen egy-két dologban. Meg hogy miért olyankor hívom a férjem, amikor ők együtt vannak.Hát kérdem én, honnan tudjam, hogy ők mikor vannak együtt?!Ez a nő teljesen nem normális! Ráadásul még ő mondott rám ilyen-olyan-amolyan jelzőket!!!! Kérdem én, hogy milyen jogon mer ő bántani engem, és milyen jogon ítélkezik rólam?Úgy kiakadtam, hogy mérgemben felregisztráltam magam egy társkeresőbe. Nevetséges, meg hát nem is hiszek az ilyen fajta ismerkedésben, de legalább ezzel elfoglalom magam egy időre, meg egy kicsit legyezgeti az önbizalmam is. Az most úgyis az abszolút nullán van. Meghát sosem lehet tudni, hogy az ember hol akad rá a nagy Ő-re. Nem igaz?
    előzmény:
    didad (531)
    2005-09-01  14:23
  14. 2005. szeptember 6. 17:28538.

    Sziasztok!

    tegnap megint annyira rohadék volt, nem szánt szándékkal ugyan (talán) de közölte hogy a macának 4,5 diplomája van, ami szép teljesítmény lévén hogy borsodból származik...

    Mondtam hogy ,34 évesen azért ez nem annyira nagy kunszt, mert végülis semmi mással nem foglalkozott.... De örüljünk hogy a maca ennyire vitte. Igaz hogy nekem "csak " 2 diplomám van és most kezdem a harmadikat, de én 7 évvel fiatalabb vagyok és ennyi idős koromra tutira lesz egy 8 éves fiam, akivről el fogom tudni mondani, hogy élete első két évében minden nap itthon voltam vele és ezzel meghatároztam az egész életét.

     

    Ettől függetlenül olyan rosszul esett hogy pont nekem mondja, aki 26 évesen kidobtam a karrieremet (épp akkor kerültem vezető pozícióba) mert fontosabb volt hogy gyereket szüljek neki és utána a gyerekemmel otthon is maradtam 2 évig... 

     

    De mostmár nem ez az értékrend, hanem hogy neki hány diplomája van. (Mondjuk ha nekem is ez lesz a legfontosabb végülis 7 év alatt még én is csinálhatok2,5 diplomát)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_210098
    Torolt_felhasznalo_210098
    2005. szeptember 5. 15:40537.
    Nem, szerintem csak így akarja bennem tudatosítani hogy hamarosan külön költözünk . (És talán magában is)
    előzmény:
    i.nora (536)
    2005-09-05  13:01
  16. 2005. szeptember 5. 13:01536.

    Csak lelekiismeretfurdalása van, veled szemben, azért az ajándék!

    Tudja jól, hogy mit tett, jó így neki. Nagy simlisek ezek a pasik!

    előzmény:
    didad (533)
    2005-09-03  13:20
  17. 2005. szeptember 5. 12:03535.

    Én is csak abban reménykedem, hogy sorstól mindketten csak annyi fájdalmat fognak visszakapni, amennyit most nekem okoztak. Szerintem mindketten beledöglenének....

     

    Én általában azt érzem hogy nem akarom őt újra, csak egyelőre a veszteséget nem bírom feldolgozni. Még mindig nem hiszem el, hogy ezt ő csinálja, hogy ez velem történik most. Hogy az én férjem, aki tegnap kivitt minket az állatkertebn, a héten 3 napot valaki mással tölt, mást ölel, csókol, szeretget...Nem fér a fejembe. Ezen kell most dolgoznom magamban

    előzmény:
    jucu (534)
    2005-09-04  21:48
  18. 2005. szeptember 4. 21:48534.

    az én férjem is nagyon hülye.

    ma megtudtam, hogy a nő nyomult rá erőteljesen, sokáig ő elküldte, de most már jó neki. Az a szemtelen k...a ajándékokkal halmozza el a gyermeket. Így akarja megszerettetni magát? A drága férjuramnak én is beadtam, hogy van egy pasim. Persze azt mondta, hogy örül neki, aztán szinte csak a cipóje méretét nem kérdezte meg. Hirtelen meg nem tudtam miket miondani, mert ugye Fantom Pétert nem ismerem. De ette a fene 

    igazából úgy reagált ahogy vártam. Néha gyűlölöm, de néha meg szeretném vele újra. A franc se tudja hogy lesz. Mondtam neki, hogy szerinte 5 évet ilyen könnyű elfelejteni ahogy ő csinálja, hogy különköltözünk és most összebútorozik a csajjal? Erre azt mondta, hogy nem akar semmit elfelejteni,nem tudja mit akar.

    én tudom mit akarok            hogy pukkadjon meg mind a kettő.

    Tudom, hogy mind a kettőt alaposan észheztéríti még a sors

     

    az erő legyen velünk!!!!!!!!!!!

    előzmény:
    didad (533)
    2005-09-03  13:20
  19. 2005. szeptember 3. 13:20533.

    Sziasztok!

    Sehogyan nem reagálom le, kajánul röhögök a markomba.... Én indössze annyit mondtam neki, hogy ne aggódjon én nem vagyok olyan mint az ő kis csodalénye, nem fogok senkinek az ágyába bújni két hét után. Meg annyit, hogy nekem udvarlóim vannak, nem barátom és talán én is beleszeretek valakibe aki kiment a szar házasságomból, mégis mit vártál, hónapokon keresztül majd miattad agonizálok? Á, dehogy randi, a barátaimmal találkozok, és van egy-két srác, akivel sms-ezek, de tudják szó sincs semmiről, de az sms-ek félreérthető hangvételűek. Meg a húgom új praktikum kártyájáról jönnek szerelmes sms-ek Amikből az derül ki, hogy a srác marhára szeretné, de én egyelőre időt kérek...

    Tegnap miután kibuktam hogy macával mnnek színházba (velem a 6,5 év alatt talán kétszer jutott el, soha nem volt idő, mindig közbejött valaki) közölte, hogy a csaj szervezte de velem is szívesen eljön ha szerzek jegyet. Mondtam hogy köszi de én veled nem megyek sehova.

    Aztán közölte hogy egyébként is kinézte az 1492-t játssza egy szimfónikus zenekar (mindketten szeretjök) és hogy oda akart elhívni . (Miközben hetente többször közli, hogy nem velem akar lenni, hanem a gyerekkel. Aztán megemlítette, hogy amit én régen kinéztem darabot azt most látta hogy játsszák, nincs -e kedvem elmenni bvele, mert akkor szerez jegyet. Mondtam hogy még gondolkodok rajta.

    NOvemberben ki akar minket vinni Brüsszelbe.

    Ellenben tegnap megvettük az összes háztartási gépet az új lakásomba...

    Szóval szerintem a kis drágám nem komplett.... Ma az egész npot a csajjal tölti, (hétfőn, kedden is együtt voltak)

     

    Szóval nem bírok eligazodni rajta, de már nem is akarok.

    Mit szóltok? Már felajánlottam neki a pszichodokim telefonszámát)))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_456715 (532)
    2005-09-02  12:08
  20. Torolt_felhasznalo_456715
    Torolt_felhasznalo_456715
    2005. szeptember 2. 12:08532.

    Diadad!

    Te mindezt hogyan reagálod le.??? Nem mondtad neki, hogy milyen alapon teszi ezt, hiszen  neki van  valakije és mégis  téged ellenőríz?? Ő már kinyilatkoztatta, hogy nem szeret meg nincs folytatás,meg másnál alszik,akkor ez  most  mi? Vagy  mit teszel ilyenkor? A randi  komolyan randi? Vagy csak elmész otthonról,hogy lássa folyik az élet nélküle is?

    előzmény:
    didad (531)
    2005-09-01  14:23
  21. 2005. szeptember 1. 14:23531.

    Sziasztok!

    Megint itt.

    Kis drágám olvasgatja az sms-eimet, ma lebukott. eközben közös programot szervez jövő hétre , de utána közli, hogy hétvégén egyedül vinné el a gyereket. és fájdalmas arccal nézi amint készülök a randira....

     

    Sorstársaim, Free például? Nálatok hogy alakulnak a dolgok?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2005. augusztus 30. 12:52530.

    Sziasztok!

    Gondoltam bejelentkezek. Szóval a féltékenység nem jelent szerintem semmit. Az én kis drágám is majd belepusztul, mert azt hiszi van valakim, azóta egyfolytában apróságokért csesztet, és a szememre is vetette, hogy ha ennyire szerettem még 3 hete hogy-hogy már van valakim? De ez csak a birtokviszony fitogtatása, hogy na nehogy már neki is legyen valakije amikor az én feleségem...Nekem ugyan már nem kell, de azért õ epekedjen utánam és ne legyen senkije. Két nappal ezelõtti megjegyzése lakásvásárlás kapcsán, azért kel 1+2 félszobás, hogy a fiunk kamaszként ne rajtam járjon keresztül. MOndom neki te hülye vagy, csak nem gondolod hogy 28 évese az a célom hogy végleg egyedül maradjak.Õ bbizony azt gondolta, hogy én rá fogok várni életem végéig. Meg már most tervezi a jövõ évi közös nyaralásunkat....MIközben eddig azt hajtogatta meg akar tõlem szabadulni. SZóval teljesen elmebeteg. Ha nekem lesz valakim, tutira nem megyek vele sehova. Ezt a két hetes nyaralást még végigcsináljuk, de utána nem is akarom látni egy ideig, majd anyámnál felveszi a gyereket.

     

    Ja ma kaptam tõle egy autót..Ma lennénk 6 év 7 hónaposak szép kis búcsúajándék, mi?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_156295
    Torolt_felhasznalo_156295
    2005. augusztus 26. 15:31529.

     szia Boszi!!!

    Eccerû: engedd már el végre a kötél végét!! (és akkor nem ránt majd vissza folyton) 

    Egyébként pedig: a megérzésekre érdemes hallgatni, bizonyám!!! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_217982 (527)
    2005-08-26  08:46
  24. 2005. augusztus 26. 15:20528.

    hát igen, sajnos az elmúlt idõben engem sorra visszarántott a gumikötél, ezért most pihentetem a kötélhúzást hogy késõbb legyen erõm ha felé ránt. Nem tudom miért van ez így,talán mert nagyon akarjuk. Ha nem akarnánk annira könnyeben enne. Amikor terhes lettem már akkor is szinte feladtam, mert amikor nagyon akartuk nagyon sokáig nem lettem terhes.

    A gondoloataidat próbáld áthelyezni hétköznapi dolgokba, ez meg maradjon meg eg hosszútávú célnak és akkor hátha jobb lesz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_217982 (527)
    2005-08-26  08:46
  25. Torolt_felhasznalo_217982
    Torolt_felhasznalo_217982
    2005. augusztus 26. 08:46527.
    A megérzéseim még engem sem csaptak be soha. Mindig bejött az, amit megéreztem. Mi vagyok én, boszorkány?    Az a baj, hogy most is érzek valamit, ami miatt nem tudok továbblépni. Teljesen úgy érzem, hogy egy gumikötél van közénk feszítve. Elindulok, megyek egy darabig, amíg enged a képzeletbeli kötél, aztán mikor úgy érzem, hogy igen, most sikerül, mindig visszaránt. Mondja meg nekem valaki, hogy miért van ez?
    előzmény:
    jucu (526)
    2005-08-25  22:24

Címlap

top