Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
He deals the cards as a meditation
And those he plays never suspect
He doesn't play for the money he wins
He doesn't play for respect
He deals the crads to find the answer
The sacred geometry of chance
The hidden loaw of a probable outcome
The numbers lead a dance
I know that the spades are swords of a soldier
I know that the clubs are weapons of war
I know that diamonds mean money for this art
But that's not the shape of my heart
He may play the jack of diamonds
He may lay the queen of spades
He may conceal a king in his hand
While the memory of it fades
I know that the spades are swords of a soldier
I know that the clubs are weapons of war
I know that diamonds mean money for this art
But that's not the shape of my heart
And if I told you that I loved you
You'd maybe think there's something wrong
I'm not a man of too many faces
The mask I wear is one
Those who speak know nothing
And find out to their cost
Like those who curse their luck in too many places
And those who fear are lost
I know that the spades are swords of a soldier
I know that the clubs are weapons of war
I know that diamonds mean money for this art
But that's not the shape of my heart
Ismét összeülnek a "Nagyok", hogy egy életről döntsenek.
S amit ők mondanak, annak úgy kell lenni.
Valakit életben hagyni, vagy végleg elveszejteni.
S már hozzák a rabot, összetörve, fázva,
Szemét inkább behunyja, mert gyilkos minden pillantása.
Ahova lépett eddig, ott nem maradt semmi,
Tűz pusztított, vagy éppen a szél fákat csavart ki.
Pedig nem volt Ő rossz, de nem is Szent,
Csupán egy lélek aki bánatában nagyon szenvedett.
Vérző szívét már régen kitépte,
És az utána loholó farkasoknak, hanyagul odavetette.
Életében kapott Ő szépet, s Övé volt minden ami jó.
De egy nap azt mondták, ennyi volt s nincs tovább.
S ami eddig jelen volt az a múlthoz tartozik már.
A kegyetlen szavak a testébe égtek, s a nyílt sebek elmét fertőztek.
Megváltozott a lelke, megfagyott a szíve,
Egyre jobban csak a keserűség éltette.
Élete útján tüskés bokrok nőttek,
Behálózták, s belőle ezernyi darabot téptek.
Nem keresett segítséget, pedig várhatott volna,
De ő büszke volt, s a magányt választotta.
Nem tudta feledni boldog perceit, s egyre jobban a halált kereste,
Hogy a pokolba taszítsa, vagy a mennybe emelje.
De nem jött a halál, a megváltó.
S úgy döntöttek ne maradjon a Földön aki ennyire pusztító.
S most összehívták a Tanácsot.,
hogy ők mondják ki az áldást vagy az átkot.
De a tanács néma maradt, mert nem tudott dönteni.
-Szenvedni látni és életben hagyni?
A rab térdre esik és könyörög, adják vissza neki azt,
Akivel Ő életében a legtöbbet törődött.
De a Tanács nem felelt, csak visszaküldte Őt a földre,
Hogy szívét a vad farkasoktól visszavegye.
Esélyt kapott arra, hogy felejtsen,
S, hogy új életet kezdhessen.
Sanyarú életét mégsem vette el senki,
Bíztak benne, hogy újra tudja kezdeni.
Megbocsátatott minden bűnös gondolat,
S kitörlődni látszanak az ártatlanokat sebző szavak.
Csak néhány szót égettek újra elméjébe:
"Hogy az életnek nélküle is tovább kell mennie!"
Volnál rút, vagy nem volnék esztelen,
ne volna arcod, vagy nekem szemem,
volnál balga Te, vagy én józanabb,
ne volnék rab, vagy Te ne ily szabad.
De sajna szép vagy, én meg esztelen,
arcod fényétől elvakul szemem.
Nem lehetsz balga, s én se józanabb,
csak rab lehetek én, s Te csak szabad.
Oly szépnek látlak - hogy volnék okos?
Szememre üdvöt lényed harmatoz.
S hogy balga - látván okosságodat?
S mert szabad vagy, nem vagyok én se rab.
Okossá hát a szépséged tegyen,
a Gráciák igézzék rád szemem,
okos vagy-nézz balgaságomra hát!
Szabad vagy-hát csak tarts rabul tovább!
Maradj Te szép csak, én meg esztelen,
tisztuljon arcod fényén csak szemem,
okosságodban lásd, ilyen vagyok,
szabadságodban csak legyek rabod.
Légy hát Te szép és én okos-legyen
arcod neked, s legyen nekem szemem,
légy hát okos Te, s én se józanabb,
légy hát szabad Te, s én örökre rab."
Szívem halk dalát hallgatom, így számolom az időt,
S ő fájón dobog, alig él már, nem sejtheti az eljövőt.
Élni akar !
De nem tud. Nélküled, ő múló ábránd csak,
Ha nem vagy itt, neki évezred minden pillanat.
Bármerre nézek, csak a semmit látom,
a magányt mely lassan körbevesz,
Elragadja testem, mint földet az ár,
ő engem mély szakadékba vet,
Honnan nincs kiút, csak a remény,
Mely szívemben lángot gyújt,
Hisz míg ő él, addig remél,
hogy újra láthat, majd az álmokon túl.
Remény ! Ki minden szívben rejtőzve élsz,
Mondd, miért fáj mégis, mikor előtérbe lépsz,
miért fáj a magány, s börtönödből, mikor szabadulsz,
Mint ketrecbe zárt madár, ki csak szomorú nótát tud.
S azt is ritkán dalolja, mert szenved, hisz ő maga is rab,
Mint én, Nélküled, sohasem leszek szabad.
Mert börtön-e test, börtön-e szív, melyben éllek,
s őrzőm a végtelen idő, mely a nyomomban lépked,
bilincsbe ver, rám béklyót kötve, magához láncol,
nem látok akkor semmit, a gyönyörű világból,
csak fájdalmat, gyászt, s csak a sírást hallom.
Mint egy virág, mit nem öntöztek régen,
úgy halok meg én is, a magány börtönében.
Mint az eső, melytől szirmot bont a táj,
ha süt a nap, eltűnik, mert rá új élet vár.
Úgy halok meg én is, hisz Nélküled itt csak álom vagyok,
mert ha véget ér az éj, én is egy emlék maradok,
Egy emlék, mely lassan elvész, a múlt homályába veszve,
ki csak utat keres mi hozzád vezetne,
Ő megtalálja, mert érzi, mit iránta érzel,
feltámad, hisz tudja, hogy még érdemes az élet.
Mert Szeret, és bízik, hogy Téged újra láthat,
s egyből eltűnik belőle a bánat,
mert tudja, és hiszi az élet értelmét."
A Te két szép szemed volt az én vesztem
Ezért én őket üvegpohárba tettem
falfirka
Hello!
Ja és írjátok meg hogy tettszett! :-)
Sziasztok!
Itt szerintem egy nagyon szép vers Ákostól, bár ez már inkább olyan felejtős.
Kiírlak magamból, meggyógyulok
Állok melletted, ahogyan máskor más mellett nem és annyira szeretnélek szeretni, nem is tudom, nem is tudom, érzem,érzem. Most úgy teszel, mintha, aztán mégsem, és én nem nézek rád, közömbös leszek mostantól az akarok lenni, és nem akarok a szádhoz érni, mint régen, mint tegnap. Mint egy perce még.
Megérint, hogy itt vagy és úgy teszek, mintha másvalaki volnál, és én nem az a másik lennék, aki nincs itt, akit nem érdekelsz. Már nem akarom megsimogatni a fejed, nyugtatón és forrón és kinevetően és banálisan. Nem akarom a szemedet nézni, amíg könnybe lábadok, nem akarlak megcsókolni, és nem akarom, hogy megcsókolj. De mosolygok is rád, és nem kerüllek el, szóba elegyedünk, beszéljük ostobán a semmit. Hétköznapi leszek veled. Nem vagyunk ünnep többé, kár, hogy
egyetlen perce sem voltunk. Nehéz a szívem, de majd ha akarom nem fáj. Nevetek magamon, új kamaszként mindegy, ugye mindegy?
Gondolsz e bármire, ha látsz, ha látlak, mit gondolsz? Jó így? Így most jó?
Már nem akarlak meghódítani, álmomban látott kép vagy és én nem kereslek ébren, majd ha tudlak nem kereslek. Nem kívánlak és nem akarok a testedhez érni, mohó markolással és cirógatással. Tévedés, hogy megszerettelek, nem megszerezni, nem birtokolni akarlak, nem, nem, inkább a semmi.
A halálos közömbösség. A csend, mint sikoly. Így akartad, akarjuk akkor így! Meggyógyulok! Kiírlak magamból.
Csak ne nézz rám!
Eluard:
A SZERELMES
Ott áll lezárt szememben is,
s a haja hajamba fonódik,
keze akár az én kezem,
szine az én szemem szine,
s árnyékomban úgy elmerül,
mint fölhajított kő az égben.
A szeme mindig nyitva van
és sohase enged aludni.
A verőfényes déli napnál
tündökletesebb álmain
sírok-nevetek, mint a részeg,
s beszélek, bár nincs mit beszéljek.
(Somlyó György)
LI TAI-PO:
LI TAI-PO:
A FOLYÓVÍZ
A Pá folyónak habja oly sebes,
hogy mint a nyíl száguld vizén a csónak,
ezer mérföldet tesz egy nap alatt,
és láthatatlan tengerekbe vész.
Így forgat minket az örvény, az élet
útján; Kedves, ne menj el, mert ki tudja,
hány ezredévnek kell még jönnie,
hogy karjaimba végre visszatérj.
Lányi Sarolta:
Búban virító titok
Csak az én két vállam hordja súlyát
Csak az én mellem viselje búját -
Viruló szép titkomnak, hogy szeretlek.
Csak nekem dús, nagy ez a kis utca
És áldott százszor az aszfalt. Ki tudja,
Nem te jártál-e itt esetleg?
Egy órája tán itt voltál magad.
Ruhád súrolt sok barna házfalat
S e nő, ki szembe jő velem,
Úgy mosolyog, mint aki téged látott,
(Nedves és nagyra nyílt szemekkel.) Látod,
Pedig őt nem fűti szerelem.
Csak én hordozom arcod itt benn,
Csak nekem vagy te minden, minden
S tied vagyok mindennél jobban.
Az izzó, drága bélyeget,
Amit szemed rám égetett,
Hordom fájósan, boldogan, titokban. . .
Dal
Haragszik a
kedves, itt hagy engem, állj elébe
vers, hogy el ne menjen.
Szerelme ág,
nem moccan a lombja,
légy te szellő:
hajlítsd a karomba.
Szerelme rét,
aszály-ölte pázsit,
légy te zápor
s újra kivirágzik.
Szerelme jég
holt színén vizeknek,
légy te napfény
amitől fölenged.
Haragszik a
kedves, itt hagy engem,
állj elébe
vers, hogy el ne menjen.
Buda Ferenc
Ne rejtőzz el...
Ne rejtőzz el, úgyis látlak!
Rádcsukom a szempillámat.
Benn zörömbölsz a szívemben,
s elsimulsz a tenyeremben,
s elsimulsz az arcom bőrén,
mint vadvizen a verőfény.
Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
nagyon jó így, hogy velem vagy.
Mindenekben megtalállak,
s öröm markol meg, ha látlak.
Nézz rám, szólok a szemednek,
ne fuss el, nagyon szeretlek!
Váci Mihály
Ha elhagynál...
Ha elhagynál engemet, - jobban
mi fájna?
hiányod, vagy a szív megdobbant
magánya?
A csalódás kínjától félek,
vagy féltlek?
Szerelmünket szeretem jobban,
vagy Téged?
Csukás István: Néztél a lány után
Néztél a lány után a zöld fasor
ápolt csendjében szíved túl nehéz,
lehetetlent mért akartál annyiszor.
Néztél a lány után: tán visszatér.
Szemed előtt nagy lepkeszárny, a nyár
vergődött – mily törékeny ünneped!
Hát halj bele, hogy vége van! De már
tudod, hogy belehalni sem lehet.
Szeretlek édes,
Szeretlek téged,
Szeretni foglak,
Amig csak élek,
Kezem reszket,
Szivem nehéz,
Szeretni téged,
Ennyi az egész...
Ha megkérdeznéd,hogy mit választok
téged,vagy az életem
akkor én azt válaszolnám,
hogy az életem,
mert az életem TE VAGY.....
s-z-e-r-e-t-l-e-k s-z-i-v-e-m. ..
puszi. . .
Aki szeret,
annak
varrd fel a szakadt gombját,
mert könnyen
meglehet,
hogy felvarrja más.
Aki szeret,
annak
hallgasd meg baját, gondját,
mert könnyen
meglehet,
hogy meghallgatja más.
Aki szeret,
azzal
sose légy morc, goromba,
mert könnyen
meglehet,
hogy rámosolyog más.
Aki szeret,
szeresd!
s öleld meg naponta!
mert könnyen
meglehet,
hogy megöleli más.
És akkor
- hidd el! -
nem ő a hibás.
Porlepte úton,
Csillaglepte úton,
Járok egyedül, nélküled.
Hiányzol.
Hiányzol az életemből,
Minden lépésemből.
Veled más lenne…
Próbáljuk meg egyszer! Ne?
Megajándékozhatnánk
Egymást
Egymással.
De addig mi marad?
A vágyakozás súlyától,
Csukódik le szemem este,
Rejtőzöm a hidegség alatt,
S hozzám bújik a Semmi teste.
Buda Ferenc: Ne rejtőzz el...
Ne rejtőzz el, úgyis látlak!
Rádcsukom a szempillámat.
Benn dörömbölsz a szívemben,
s elsimulsz a tenyeremben,
s elsimulsz az arcom bőrén,
mint vadvizen a verőfény.
Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
nagyon jó így, hogy velem vagy.
Mindenekben megtalállak,
s öröm markol meg, ha látlak.
Nézz rám, szólok a szemednek,
ne fuss el, nagyon szeretlek!
Egyszerű kis vers. Farkasházy Réka (Barátok közt) édesapja zenésítette meg, nálunk itthon élőzenés esküvőkön szokták játszani. Önmagában is szépnek találom, de zenével együtt...
Egy lélek állt. . .
Egy lélek állt az Isten közelébe'
S az örök napsugárban reszketett
És fázva félt,
Mert érezte, hogy vonzza már a föld,
És keserűn kelt ajkán a "miért",
Mikor az Isten intett neki: "Készülj!
Valaki ott lenn meg akar születni,
Neked szőtték e színes porhüvelyt:
Pici kezeket, pici lábakat;
És most hiába, le kell szállanod,
Öröktől fogva te vagy kiszemelve,
Hogy e testet betöltsd,
Mint bor a kelyhet, ampolnát a láng.
Menj és ne kérdezz, ennek meg kell lenni!"
S szólt a lélek: "Én nem akarok menni!
Én boldog vagyok Veled, Istenem;
Mit vétettem, hogy egedből kivetsz?
Mit vétettem, hogy le kell szállanom,
S elhagynom búsan és reménytelen
Az angyalokat, testvéreimet?
Mit vétettem, hogy le kell szállanom,
S felöltenem a gyötrő Nessus-inget,
A meghasonlás örök köntösét,
A nekem szabott hitvány rongy-ruhát?
Ki bor vagyok: a Végtelennek vére,
S láng, mely üveg alól is égig ér:
Mit vétettem, hogy bezársz engemet
Kehelybe, amely megrozsdásodik,
S ampolnába, mely romlandó cserép?!"
És szólt az Isten szigorún: "Elég!
A törvény ellen nincsen lázadás!
Ha milliók mentek panasztalan,
Talán te légy kivétel?
Mint a fiókát az atyamadár:
Kivetlek. Tanulj meg jobban repülni,
S jobban becsülni meg az örök fészket!"
S az Ige alatt meggörnyedt a lélek.
Szomorún indult a kapu felé,
De onnan visszafordult: "Ó Uram,
Egy vágyam, egy utolsó volna még;
Egy angyalt, testvér-lelket hagytam itt,
Szerettük egymást véghetetlenül,
Tisztán, ahogy csak a mennyben lehet,
Szeretném viszontlátni odalenn,
Ha csak egy percre, ha csak mint egy álmot. "
S felelt az Úr:
"Menj és keresd! Lehet, hogy megtalálod. "
Reményik Sándor:
Ne ítélj
Istenem, add, hogy ne ítéljek -
Már tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.
Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak -
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyűn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.
Istenem, add, hogy minél halkabb legyek -
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s erő
S mégis egyre inkább simogatás:
Ezer kardos szónál többet tevő.
S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,
De egyre inkább csak igen.
Mindenre ámen és igen.
Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.
Ámen. Igen. És a gonosztól van
Minden azonfelül.
"A szerelem olyan, mint a fa: magától növekszik, mély gyökeret ereszt egész valónkba és gyakran tovább zöldül a szív romjain." (Hugo)
Mi nem hírdetjük fennen hangos szóval,
csak te, csak én örökké holtomiglan.
mi megpróbálunk csendesen boldogok lenni,
szívünk mélyén igazán szeretni. STENDAL